PÁNDI PÁL [eredeti név: Kardos]

(Debrecen, 1926. aug. 2.-Bp., 1987. jan. 19.): kritikus, irodalomtörténész.

Munka Érdemrend arany fokozata 1953; JA-díj 1954, 1962; Kossuth-díj 1970; az MTA lev. tagja 1973-tól, r. tagja 1985-től.

M.: Vörös zászlókkal, ant., szerk., 1949; "Hazug álmok papjai szűnnek". A magyar költészet antiklerikális hagyományai, tan., 1952; Viták és kritikák, 1954; A magyar irodalom története 1849-ig, társszerk., 1957; Magyar ars poetica, ant., szerk., 1959; Petőfi. A költő útja 1844 végéig, monogr., 1961; Tanulmányok Petőfiről, tan., szerk., 1962; A magyar irodalom története 1849-1905, társszerk., 1963; Elsüllyedt irodalom?, tan., 1963; Elvek és utak, tan., szerk., 1965; Utópista szocialista eszmék a reformkori Magyarországon, 1965; A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig, szerk., 1965; Új eszmék a láthatáron, 1970; "Kísértetjárás" Magyarországon I-II., tan., 1972; Kritikus ponton, cikkek, kritikák, 1972; Petőfi Sándor [Pálmai Kálmánnal], 1973; Petőfi és a nacionalizmus, előadások, 1974; Első aranykorunk, cikkek, tan., 1976; Petőfi állomásai, tan., szerk., 1976; A realizmus igényével, cikkek, tan., 1980; Bánk bán-kommentárok I-II., 1980; Hatvany Lajos: Így élt Petőfi, szerk. [Kiss Józseffel] I-II. 2. jav. kiad. 1967; Úton Bolyai Farkas drámáihoz. Az ember és a dráma. Jegyzetek a 19. század elejének magyar drámáiról. Akadémiai székfoglaló, 1986.

[ÚMIL,KMIK,MÉL4,MIB8,MNBCD]