NAGYVÁTHY JÁNOS

(1755-1819)

Miskolcon született 1755. január 19-én. Elszegényedett nemesi családból származott. Édesapja, Ferenc, asztalosmester volt. Középiskoláit a miskolci ref. gimnáziumban végezte. Ezt követően Sárospatakra ment, ahol a ref. főiskolán jogot és teológiát tanult. Tanulmányainak befejezése után gróf Szapáry István két fia mellett nevelősködött. Ezután Losoncra (ma: Lučenec - Szlovákia) került, ahol a helyi református gimnáziumban "subrector" és a költészettan tanára lett.

Az 1780-as évekre vonatkozó életrajzi adatai hézagosak, csak azt tudjuk, hogy a losonci iskolát szembetegsége miatt kellett elhagynia. Baját gyógyítani Pestre ment, s állítólag a hosszan elhúzódó gyógyítási idő alatt bejárt az egyetemre, ahol Mitterpacher Lajos mezőgazdasági előadásait hallgatta. Feltehetően 1782-ben katonának állt s a már több nyelvet (latin, német, francia, olasz, angol) beszélő-értő Nagyváthy katonaként ismerkedett meg Német- és Olaszország fejlettebb mezőgazdaságával, s kezdte el tanulmányozni a szakirodalmat. Újra elhatalmasodó szembetegsége miatt azonban le kellett szerelnie. Egyes feltételezések szerint ezután (1786) egy ideig még a császárvárosban maradt, ahol egy Bécs melletti uradalomban hosszabb időn át gyakornokoskodott. Más életrajzírók szerint Bécsben lett szabadkőműves és itt ismerkedett meg Széchenyi Ferenc és Festetics György grófokkal, megint mások szerint azonban csak 1788 után, amikor újra Pestre került.

Annyi bizonyos: Nagyváthy valóban tagja lett "A Nagyszívűséghez" címzett szabadkőműves páholynak, s csakugyan ismeretséget kötött az említett grófokkal. Így került kapcsolatba báró Orczy Lászlóval, Kazinczy Ferenccel, Batsányi Jánossal, Révay Miklóssal, báró Podmaniczkyval és másokkal. Az a szellemi és politikai erjedés, ami II. József halálát követően valósággal pezsgésbe hozta az országot, az élvonalban haladók közé emelte Nagyváthy Jánost is. Részt vett a Magyar Tudós Társaság megtervezésének és szervezésének a munkálataiban, de bekapcsolódott a politikai küzdelmekbe is. 1790-ben három névtelen röpirata jelent meg.

Közben szívósan dolgozott szaktudományos munkáján, s 1791-ben gróf Széchenyi Ferenc támogatásával elhagyta a nyomdát "A szorgalmatos mezei gazda" két vaskos kötete. A következő évben pedig már meghívást kapott Festetics Györgytől: vállalja el uradalmának jószágkormányzói tisztségét. Kérésének eleget téve, Keszthelyre költözött.

1792 közepén vette át az "Oeconomica Directio" vezetését. Még ebben az évben rábeszélte urát, hogy birtokainak egyik alközpontjában, a Somogy megyei Csurgón a katolikus főúr református gimnáziumot létesítsen. A 160 ezer holdat meghaladó hatalmas birtoktest ügyeit hamarosan rendbeszedte, kiderült, hogy a gazdasági előrehaladás egyik legfőbb akadálya a szakértelem, a gazdálkodásbeli hozzáértés hiánya. Ezért javasolta ő is, hogy az uradalom belső szakember-szükségletének kiképzése céljából Keszthelyen agrártanintézet állíttassék fel. Az alapítás körül Nagyváthy szerepe kérdéses ugyan, de szellemi hatása elvitathatatlan.

Nagyváthy pályafutásának azonban újabb homályos pontja, egyben legfontosabb fordulója is az 1797-i esztendő volt. Miután a gróffal kötött szerződése lejárt, szolgálati idejét nem hosszabbították meg. Azt sem tudjuk, hogy a döntő fordulatnak ki volt a kezdeményezője: Nagyváthy mondott-e fel, vagy Festetics György menesztette alkalmazottját? Még kevésbé ismerjük a kapcsolat megszakadásának okát vagy okait. Bárhogy is volt, tény, hogy Nagyváthyt ereje teljében, 42 éves korában "nyugdíjazták". Az általa kezdeményezett református gimnázium mellé, Csurgóra küldték, ahol az uradalom kétszobás házat, megfelelő belsőséget, 40 hold külső földet s évente meghatározott mennyiségű tűzifát bocsátott haláláig rendelkezésére.

Csurgóra költözött, s itt élte le éltének hátralevő 22 esztendejét. Gazdálkodott, s aktívan részt vett a gimnázium ügyes-bajos dolgainak intézésében; nevelte népes rokonságát, mintaszerű szőlő- és gyümölcstelepet létesített. A szellemi és cselekvő közélettől igen távolra sodródott. Itt halt meg 1819. február 13-án, tüdőgyulladásban. Síremléke méltán került át a csurgói református gimnázium parkjába.

Halála után újabb négy könyve jelent meg, s mind a négyet Csurgón írta. Kettő, a praktikus termesztő és tenyésztő a korábbi két kötet: a szorgalmatos mezei gazda témáit dolgozta és szélesítette tovább. Harmadik könyvében a magyar gazdaasszony teendőit szedte számba, a negyedikben pedig a magyar gazdatiszt ideáltípusát, legfőbb feladatait próbálta megrajzolni.

A mezei gazdaságot nagymértékben elősegíteni akaró kétkötetes, egyben az első magyar nyelvű mezőgazdaságtani munkája 1791-ben jelent meg (A szorgalmatos mezei gazda. I-II. köt.). Kiadását anyagilag Széchenyi Ferenc és más "nemes úri hazafijak" segítették elő. Forrásai között számos német eredetű munkát sorol fel, legfőbb támasztéka azonban Mitterpacher Lajos "Elementa rei rusticae" című munkája volt. Művének felosztása többé-kevésbé követi ugyan professzorának munkáját, a mű számos része mégis eredeti megfigyeléseken alapszik, egészében véve önálló tudományos teljesítménynek kell tekintenünk.

A könyv első része a földműveléssel kapcsolatos problémákat tárgyalja. A művelési ágak arányáról szólva a rétek fontosságát hangsúlyozza: "sokkal több rétnek kellene lenni - írta - mint szántó-földnek, mivelhogy a földmívelésnek a lelke a barom és ennek trágyája". A korszerű gazdálkodás egyik akadályaként említi ő is a földnek tagosítatlanságát, szétszórtságát, amiből szükségképpen adódik, hogy szemben a nyomáskényszerrel, haladás csakis a váltógazdálkodás bevezetésétől várható, ám az ugar eltörlését, rendszeresen termőre fogását csak fokozatosan, a mindenkori viszonyok figyelembevételével javasolta.

Jelentős szerepet kap munkájában a talajművelés, a műveletek technikai fejlesztése. Igen fontosnak tartotta az őszi szántást, a talaj téli nedvességének a megőrzését. A hazai gyakorlatot megelőzve írt a töltögető ekék és a talajtömörítő hengerek használatáról, azoknak előnyéről. A korszerű talajmegmunkálásnál fontosabbnak vélte azonban a talajerőpótlást. A trágyaszükséglet biztosítása érdekében beszélt a szakszerű trágyakezelésről, az istállótrágyát kiegészítő zöldtrágyázásról.

Az állattenyésztés fellendítését szolgálták volna a takarmánytermesztés fejlesztését célzó különféle elgondolásai. A természetes kaszálók ápolása-gondozása mellett fontosnak vélte a mesterséges szálastakarmányok vetésterületének a kiszélesítését. A lóhere mellett főként a lucerna termesztését szorgalmazta. A lucerna, hangoztatta, kétszer annyi takarmányt ád, mint a lóhere, zölden etetve is jobb, mivel édesebb, hizlalóbb, magasabb tőle a tej zsírtartalma. Szárítani is könnyebb.

Művében nagy teret szentel a "közönséges baromtartás"-nak. Fontos feladatnak tartotta az állomány minőségi javítását, a tudatos tenyésztői tevékenység kibontakoztatását. Véleménye szerint a magyarországi állattenyésztés felvirágzásának négy nagy akadálya van: "1. Barmainkat rosszul legeltetjük. 2. Rosszul viseljük gondjukat. 3. A fajzásra (azaz a helyes fajták megválasztására) semmi gondot sem tartunk. 4. A nevelést (ti.: a tenyésztést) vagy restségből vagy tudatlanságból elmulatjuk." Az istállózott tartás és a legeltetés harmonikus egyensúlyát kell a tartásmódban megtalálni. Istállózott tartást csak a követelményeknek megfelelő istállók esetében célszerű alkalmazni, a jelenlegi istállók túlnyomó többsége azonban erre alkalmatlan (alacsonyak, fülledtek, szellőzetlenek, piszkosak). A falusi parasztgazdaságokban fokozni kellene a tejtermelést. Azt javasolja: "mind az okosság, mind a tapasztalat azt mutatják, hogy jobb háromszor fejni, mint kétszer". A juhtenyésztés legfontosabb haszna és célja a gyapjúnyerés, ezért lenne fontos az állomány minőségi fejlesztése, elsősorban külföldi kosokkal.

Fő művének mondanivalóját tovább mélyítette Csurgón a "Magyar Practicus Termesztő" és a "Magyar Practicus Tenyésztő" című munkáiban. A halála után kiadott munkák közös szemléleti jegye a racionalizmus. Elemzései az okszerűség elvére támaszkodnak, egyetlen téma kifejtése kapcsán sem mulasztja el a valóság számbavételét. Mindenekelőtt a természeti adottságok: a talaj- és éghajlati viszonyok döntő hatását hangsúlyozza. Behatóan foglalkozik most is a takarmányozással, azon belül is a rétek és legelők kérdésével. Az állat- és népsűrűség összefüggéseit vizsgálja, az okszerű állattartás lehetőségeit kutatja. Újra kiemeli: az értékes húst adó és megbízható szürke magyar marhafajta mellett nagyobb gondot kellene fordítani a jól tejelő alpesi fajták behozatalára és elterjesztésére. A tejgazdálkodásban jóval nagyobb tisztaságot kellene meghonosítani, főként a tőgyápolásban, a tejkezelésben, hűtésben és a szállításban. A juhtenyésztésben is a finomabb gyapjút adó külföldi fajtákkal kellene kísérletezni.

Mindössze öt évre terjedő (1792-1797) jószágkormányzói működése alatt jelentős sikereket ért el az uradalom kezelési rendszerének kiépítésében és a szakszerűbb termelési eljárások megalapozásában. Fő feladatának a jövedelem emelését tekintette, amit a meglevő technikai adottságok racionális kihasználása, a vezetésirányítás korszerűsítése, a bevételek aprólékos számontartása, a munkaerő ésszerű szervezése révén akart elérni.

Irányító és gazdaságszervező tevékenységében a feudális keretek és az adott gazdasági szint által nyújtott lehetőségek maximális, de mindig korrekt kihasználását, a feudális járadékok racionális hasznosítását tartotta legfőbb feladatának. A termelés hatékonyságának növelésében pedig elsősorban a jó "középkáderek", szakmunkások, majorosok és béresgazdák képzését vélte nagyon fontosnak.

Hivatalának elfoglalása után nyomban kiadta a szigorú utasításokat tartalmazó "Közönséges Instructio"-t, s benne részletesen leírta a vezetők legfőbb tennivalóit, mindazt, "amit egy practikus gazdának tudnia kell". Foglalkozik a gazdálkodás egymást követő tennivalóival, a birtoktestek kezelési rendjével, a munkaerő-gazdálkodás keretében a jobbágyokkal való bánásmóddal, az értékesítéssel, a takarékoskodással, stb. Nevéhez fűződik a szigorú gazdasági számtartás bevezetése, első ízben alkalmazott hazánkban kettős könyvvitelt. Előírta, hogy a termelés és értékesítés minden főbb mozzanatát írásban kell rögzíteni. Az erélyes és átgondolt szervezeti keretek kialakításával, az állattenyésztés és növénytermelés arányos összehangolásával sikerült a birtok jövedelmét jelentékeny mértékben megemelnie.

Vallás-cserélés. Hely n. 1790. (Névtelenül)

Csillagok-forgasibul való polgári jövendölés Lengyelországra. Hely n. 1790. (Névtelenül)

A veres barátnak egy el-pusztult templom omlása mellett való szomorú képzelési. Hely n. 1790. (Névtelenül)

A szorgalmatos mezei gazda. I-II. köt. Pest, 1791.

Magyar házi gazdaasszony. Pest, 1820.

Magyar practicus termesztő. Pest, 1821.

Magyar gazdatiszt. Pest, 1821.

Magyar practicus tenyésztő. Pest, 1822. 234 lap.

NAGYVÁTHY Kálmán: Nagyváthy János élete. Pozsony, 1890.

KUTHY Ferenc: Nagyváthy János, a haladó kisgazda (1755-1819), Csurgó, 1943.

LÁZÁR Vilmos: Nagyváthy János emlékezete. MTAAtOK. 1955. 3-4. sz.

ÉBER Ernő: Egy magyar agrártudós a tizennyolcadik századból. At. 1955.

VÖRÖS Károly: Fejezetek Nagyváthy János életéből. AtSz. 1961. 3-4. sz.

(dr. Für Lajos)

Rövidítések