(olv.: eborersz, a. m. útálók, irtózók). igy nevezték II. Károly alatt az angol royalista pártot, mivelhogy az ellenzék és néppárt, vagyis az u. n. petitioners = kérvényezők irányában semmiféle engedményekre nem volt hajlandó.
vértanu, kinek tetemeit Jeruzsálemben Honerius fejedelem alatt fedezték fel. Emléknapja nov. 5.
szíriai vértanu, ki Licinus római császár alatt szenvedett vértanú-halált. Az egyház nov. 15-én üli emlékét.
1. Vilmos Hermann, német geologus és utazó, szül. Berlinben 1806 dec. 11., megh. Bécsben 1886 jul. 1. 1842-ben az ásványtan tanára lett Dorpátban, 1853-ban a pétervári akadémia tagjává lett és reá nyomban államtanácsossá nevezték ki. Főtevékenysége az volt, hogy beutazta a Kaukázus vidékét, az örmény fensikot és Persiának északi részét. Ez utazásairól beható tanulmányokat irt a pétervári akadémia «Bulletin»-jei ben és «Memoire»-jaiban. Közülük kiemelendők a következők: «Über die Natronseen auf der Araxesebene», 1846 u. 1849.; «Über Orographie von Daghestan», 1847; «Meteorologische Beobachtungen in Transkaukasien», 1848 und 1850. Külön megjelent munkái közül említésreméltók a következők: «Erläuternde Abbildungen geologischer Erscheinungen, beobachtet am Vesuv und Ätna 1833 u. 1834» (Berl. 1836); «Über die Natur und den Zusammenhang vulkanischer Bildungen» (Braunschweig 1841); «Über die geologische Natur des armenischen Hochlands» (Dorpat 1843); «Vergleichende chemische Untersuchungen des Wassers des Kaspischen Meers, des Urmia- und Wansees» (Petersb. 1856); «Beiträge zur Paläontologie des asiatischen Russland» (u. o. 1858); «Vergleichende geologische Grundzüge der kaukasisch-armenischen und nordpersischen Gebirge» (u. o. 1858); «Über das Steinsalz und seine geologische Stellung im russischen Armenien» (u. o. 1857); «Sur la structure et la géologie du Daghestan» (u. o. 1862); «Über eine im Kaspischen Meer erschienene Insel, nebst Beiträgen zur Kenntniss der Schlammvulkane der Kaspischen Region» (u. o. 1863); «Geologische Beobachtungen auf Reisen zwischen Kur und Araxes» (u. o. 1867); «Geologische Forschungen in den kaukasischen Ländern» (Wien 1878-82, I. II. rész). Ezenkívül számos becses értekezése jelent meg a Poggendorff-féle Annalokban, valamint a «Zeitschrift der deutschen geol. Gesellschaft», azután a «Bulletin de la société des Naturalistes de Moscou» c. folyóiratokban. Halála után jelent meg a «Geologische Forschungen in den Kaukasischen Ländern» c. munkájának III. kötete (Bécs 1888) és «Geologische Fragmente» (Bécs 1888) hátrahagyott irata.
2. a. Julia Teréz, német szinésznő, 1876 óta a berlini királyi szinház elsőrangu tagja. Szerepkörébe az ifjabb hősnők és szalon-hölgyek ábrázolása tartozik.
(ásv.) az arzenátok osztalyából: rézhidroarzenát, (CuOH)3 AsO4,. Sötétzöld; karca kékeszöld. Egyhajlásu apró oszlopos kristályokban kristályosodik; sokszor képez félgömbös sugaras halmazokat, amiért sugárércnek is nevezik (Werner megnevezése). A bázisos véglap szerint tökéletesen hasad. Lángban könnyen megolvad. Cornwall több helyén, Devonshireben Tavistock és Szász-országban Saida mellett fordul elő. Valószínü, hogy arzéntartalmu rézércek átváltozási terméke. Szinonimák: Klinoklasz, Afanezit, Arzenochalcit, Sziderochalcit. Az Abichit megnevezés (Abich geologus tiszteletére) Bernharditól való.
János Henrik, német bölcsész, szül. Volksstedtben 1762., megh. Wilnában 1804-ben. A. az erlangen-i egyetemen a filozofia tanára volt. Eleinte Kant és Reinhold irányát követte, később önállóbb akart lenni, de siker nélkül. Számos művet írt, 1791-ben: Neues philos. Magazin zur Erläuterung des Kant'schen Systems. System der Elementarphilosophie 1795 stb.
1. Régi egyiptomi város, a thinitiai tartományban feküdt, templomromjai és sírgödrei a mai el-Cherbeh és Arabat-el-madfuneh falvaknál találhatók. Hieroglifes neve Abod. Itt temették el az egyiptomiak hite szerint Ozirisz isten fejét. Egy még most is felismerhető, négyszögletü sáncolat által megerősített templomkörnyékben feküdt a város legrégibb temploma, mely Ozirisznek volt szentelve. A 19. uralkodó ház alatt, a XV. és XIV. században Kr. e., mindkét hatalmas farao I. Szethosz és II. Ramzesz két templomot épített, melyek Oziriszen kivül az ország főbb isteneinek és az uralkodó királynak voltak szentelve. Ramzesz templomából csak csekély romok maradtak fenn; az egyiptomi királyok történetének kutatására nézve azonban nagy fontosságu, hogy egyik fülkéjében találták a hires abidoszi táblát, egy falat Ramzesz elődjeinek időrendben felsorolt lajstromával. Baukes már 1818-ban felfedezte és 1822-ben Caillaud, 1825-ben Burton ismertette. Ezáltal nyerte Champollion az első alapos támpontot az uralkodók sorrendjének felállítására. A tábla, melyet 1835-ben törtek le és a brit muzeumba vittek, felsö részén nem volt teljes. Ezt a hiányt egy másik hasonló tábla egészítette ki, melyet 1864-ben Mariette fedezett fel. (V. ö. Mariette, A., Description, Páris 1869-80.) - 2. A.., ókori város Misziában, Kisázsiában, a Hellespontus legszűkebb helyén. Az Iliászban úgy említik, mint Asios fejedelem birtokát. A. hires Xerxes hadi szemléjéről és hatalmas hídépítéséről (480 Kr. e.), macedoniai V. Fülöp ellen való hősies ellentállásáról, a mondában Hero és Leander meséjéről.
v. Abinc, l. Tatárok.
növénynem, a rómaiak a fehércsiku v. fésüs fenyőt értették alatta (Weisstanne). Abies Tourn. Melius Juhász «Herbariuma» szerint (Pinus Picea szinonim név alatt) magyarul szömörkefa v. szömörke-fenyő. Ámbár ez a szó a szláv nyelvből szivárgott nyelvünkbe (szmrek), mégis nyelvünkhöz alkalmasan hozzá simult, s szemerke alakjában Erdélyben, Kalotaszeg vidékén ma is élő szó a nép nyelvében, s ezt a fenyőt nevezik így. Ercsei «Nemes Tordamegye flórájá»-ban: szemerke-fenyő. Más nevei a lucsfenyő, hamisan olvasva luc-fenyő (a régi magyar botanikák t. i. a cs betüt gyakran cz-vel irták, p. czerfa, lencze, ugyanezen munkák lucz-fenyője tehát kétségtelen lucs-fenyő; így irja Czwittinger «Specimen Hungariae literatae» is), szurokfenyő, szurkos fenyő, fehér jegenye, puha fenyő, gyantás fenyő. Az A. Tourn génusz alá ma azokat a fenyveket sorozzák, melyeknek tűi magánosan állnak (egytűs fenyvek); s magvaikat a virágzástól számított első őszre megérlelik. Az A. hengerded és cimertelen (l. Cimer) tobozgyümölcsének a csutkájáról éréskor a pikkelyek leszóródnak, a toboz csutkája ellenben a fán marad. Gyakran a jegenye- fenyő-vel (Picea Link, ennek toboza csutkástól egészen, szét nem hullva esik le a fáról), sőt tágasabb értelemben a Pinus L (fenyő búrfenyő) génusszal is egyesítik. L. még Fenyő, Jegenyefenyő és Szemerke.
gyantaszerü anyag, melyet a sürü terpentin és a canadai balzsamnak vizzel való ledesztillálásakor visszamaradó tömegből kapnak; ez ugyanis A.-t és abietinsavat tartalmaz. Előállítása olyformán történik, hogy e maradékot borszesszel kivonják, amidőn az A. és az abietinsav feloldódik, és az oldatot beszárítván, a maradékot káliumkarbonát-oldattal főzik. Az abietinsav ilyenkor feloldódik, mig az A. visszamarad. Kristályos gyantaszerü anyag; szaga és íze nincsen. Vizben nem, de borszeszben és éterben jól oldódik; hevítve színtelen olajszerü folyadékká olvad meg, amely a kihüléskor kristályosan megmered. Kémiai szerkezete alig ismeretes.