(lóborsó, vadlencse), a Vicia sativa népies neve.
orosz tábornok, ki 1870-ben Szamarkandból katonai és tudományos célból expediciót vezetett a Szerafsan forrásvidékére. Kiséretében voltak Fedcsenko és báró Aminov.
Ábrahám, híres bélyegmetsző, szül. 1734-ben Potsdamban meghalt 1811.
az a lelki állapot, melyben az érzelem s a képzelődés vesz erőt a lelken, s hatásuk alatt a dolgok tárgyias szemlélése megszűnik. Lélektanilag az Á. Megmagyarázása ama lelki tehetségek egymásba átfolyó árnyalatainak szemmeltartásával történik, melyeknek egyik határán az emlékezet, a másikán a teremtő képzelet áll. Az emlékezet megújítja a már átélt dolgok képeit, a teremtő képzelet pedig át nem élt képeket hoz saját erejéből elő. Mindkettő logikusan, a teremtő képzelet azonfelül saját törvényei, az úgynevezett esztetikai törvények szerint jár el. Miként az emlékezet és a képzelet, akként képekkel bánik a közönséges képzelődés, s az ábránd is. Mindkettö átélt s át nem élt képeket sző egymásba, egymástól abban különbözve, hogy a képzelődés szövevényének nincs esztetikai értéke, de legalább logikuma van; viszont az Á. szövevénye csak mester kezében kap esztétikai értéket. E lelki állapotról, mely az akarat által kellően még nem fegyelmezett fiatal korban gyakran tapasztalható, irta Vörösmarty: Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul, festett egekbe néz.
Á., zenei értelemben lazán összefüggő szabadon szerkesztett zenemű, melynek tartalmát eredeti, vagy pedig már meglevő, gyakran más zeneszerzőktől származott gondolatok avagy népdalok képezik. Magyar zeneszerzők közül kiváló Á.-okat irtak: Liszt F., kinek hires Don Juan, Robert, Lukrecia, Lucia s más opera-ábrándjait az egész zenei világ ismeri, valamint magyar rapszódiáit, melyek magyar népdalokra szerkesztett, általánosan elismert ábrándok a Székely Imre magyar ábrándjai is kiváló zenei termékek; Ábrányi Kornél és Zimay László is irtak magyar Á.-kat. Az A. olasz elnevezése Fantasia; ez elnevezést régente egyes zeneszerzők, p. Gabrieli G., Vecchi H. stb. oly zenedarabok feliratán is használták, melyek a Ricercar, Sonata v. Toccatától semmi tekintetben sem voltak megkülönböztethetők. Az ábránd formáját l. Zenei forma.
ábrándozó (eszt.), a vággyal vegyes hangulatok leggyengébb árnyalata; olynemü költeményekben nyilatkozik, melyek a nemzeti vagy egyéni mult tájain révedeznek, vagy a jövőt a kétkedő remény reszkető sugaraival világítják. Az ujra éledő magyar irodalom gazdag az ilynemü költeményekben, melyek a nemzeti mult alakjait enyhe fájdalomérzéssel idézik elő, vagy a nemzeti jövőt rózsás felhők változó áriáiban tüntetik elénk. Egyéni ábrándozó többi közt a német Mathisson, az emberi kultura legnagyobb ábrándozója lord Byron főleg a «Childe Harold»-ban.
l. Délibábos nyelvészek.
l. Adelburg.
város Portugaliának Estremadura tartományában, a Tejo mellett, olajban s déli gyümölcsben gazdag vidéken, vasuttal, (1878) 6373 lak.; Három temploma közül különösen kiválik Szent Vince temploma a hozzátartozó kolostorral együtt, mely Portugalia legrégibb templomainak egyike. A. tekintélyes terménykereskedését Lisszabon felé az innen hajózható Tejo folyó közvetíti. A.-t Lisszabon főerődjének tekintik. 1807-ben a francia Junot tábornok 1500 granátossal innen szerencsés és merész támadást intézett Lisszabon ellen, amiért is Napóleon «Abrantes hercege» címet adott neki.
1. A. Andoche Junot herceg, francia tábornagy, szül. Bussy-les-Forgesban, a Côte d'Or departementban, 1771 okt. 23-án. Katonai szolgálatba 1792. lépett és mint Napoleon kegyence nemsokára tábornok lett. Elmebetegségben halt meg Montbardban 1813 jul. 22. - 2. Laura Junot, A. hercegnő, az előbbinek neje, szül. Montpellierben 1784 nov. 6. Irt mémoire-okat (1831-34, 18 köt. és 1836-37, 6 köt.). Meghalt mindenki által elfeledve Chaillotban (Páris mellett) a szegények házában 1838 jun. 7.
1. Alajos, családi néven lászlófalvi és mikeföldi Eördögh. Nevét Á.-ra 1843. változtatta, ilyen nevü helység után, hol egyik birtoka és lakhelye volt. Szabolcs megyének sokáig főjegyzője, később alispánja; az 1830-iki országgyülésen az ellenzéki pártnak volt tagja később a konzervativekhez csatlakozott. Megh. 1853. Átalakulási vázlatok tekintettel hazai viszonyainkra (Buda 1848) cimü munkának szerzője, melynek iránya politikai álláspontjának megfelel.
2. Á. Emil id. (id. Á. Kornél zeneszerző testvére), iró és lapszerkesztő, szül. Szent-György Abrányban, Szabolcsmegyében 1820 november 20-án, meghalt 1850 ápril. 7-én. Gondos nevelésben részesült; az irodalom terén 1846-ban tünt fel, mikor egyik drámáját: Omode Pál-t a nemzeti szinházban előadták, 1847-1848-ban a Honderübe és az Életképekbe dolgozott; 1848-ban belügyminiszteri titkár lett, s a forradalom alatt Kossuth Pesti Hirlap-jának volt buzgó munkatársa, majd a Jövő c. politikiai napilapot szerkesztette; két izben is kormánybiztos volt; a világosi katasztrófa után a megfeszített munka miatt megrendült egészséggel vonult atyjához.
3. Á. Emil (id. A. Kornél zeneszerző fia és ifj. A. Kornél iró testvéröccse), költő, a Kisfaludy és Petöfi-társaság tagja, szül. Pesten 1850 dec. 31. Itt végezte iskolai tanulmányait is, de korán az irói pályára lépett. 1867-ben jelent meg első költeménye a Főv. Lapokban, mely lapnál aztán mint akad. tudósító működött. 1868-ban Kornél bátyjával együtt Európa költői cimen egy kötet műfordítást adott ki, nagyobbára Béranger, Hugo Viktor, Heine, Moore és Byron műveiből. Mint a Delejtű c. lap szini birálójának sok alkalma lévén a szinművészettel foglalkozni, 1872. maga is irt egy kis vigjátekot, melyet a nemzeti szinházban elő is adtak (A váróteremben, dramolet 1 felv.). 1873-ban a Pesti Napló belmunkatársa lett s az maradt 1879-ig, az irodalmi és szinházi rovatot vezetve. Ezalatt a lapokban elszórtan megjelent költeményei már szép hirt szereztek nevének s midőn verseit 1875-ben húsz ivre terjedő kötetben kiadta (Költemények 1876), ujabb lírikusaink közt az elsők egyikéül tekintette a közönség és az 1876-ban alakult Petőfi-társaság sietett a költőt tagjai közé választani. Ugyanez évben a Figyelő c. szépirodalmi és kritikai lapot szerkesztette félesztendeig; miután pedig 1879-ben a Pesti Naplótól megvált, a bátyjától szerkesztett «Magyarország» politikai lap belmunkatársa lett s mint tárcairó és szint kritikus ott működött két éven át, e lapban közölve Kóbor levelek cimén s Robin álnév alatt Olasz és Németországból kelt uti rajzait. 1881-ben nőül vevén Wein Margitot, - ki akkor a szini iskola végzett növendéke volt, jelenleg pedig a budapesti opera elsőrendü tagja - vele boldog családi életet alapított, amellett azonban hive maradt a múzsának is s 1882-ben Ujabb költemények c. alatt megjelent eredeti költeményeinek második gyüjteménye (a költő arcképével) mely kötet radikális szellemü költeményeit, a Margithoz irt dalciklust és A pap szerelme címü elbeszélő költeményt foglalja magában; 1884-ben pedig Teréz és kisebb költemények cimü gyüjteménye látott napvilágot, végül 1888-ban Szabadság-haza cimen adta ki eredeti verseinek legujabb gyüjteményét a Pallas-társaság. Lírai erejét mind e kiadások növekvőben mutatják s a közönség tetszése és a kritika elismerése egyre fokozódott iránta. Kisebb sikert vivott ki drámai kisérleteivel, igy 1882-ben Az első cimü öt felv. drámával s 1886-ban A végrehajtó cimü egy felv. vigjátékkal, melyek a nemzeti szinházban kerültek színre, s az utóbbi műsoron is maradt. Annál kiválóbb mint műfordító. Átültette Hamerling R. Amor és Psyche művét (díszkiad. 1891) s még előbb bátyjával együtt Fouqué de la Motte Undine regéjét (diszkiad. 1885), s fordított számos operaszöveget az operaház számára; de költői hivatásának, lelkesedésének és műgondjának egész teljességét Byron tolmácsolásának szentelte, lefordítván a Manfrédet (1890) és mintegy húsz évi munka árán a Don Juant. E mű fordításába 1873-ban fogott, az első hat éneket 1884-ben adta ki, mikor a Kisfaludy-társaság tagjává is választotta (1885); a befejező második kötet pedig 1892. jelent meg. Időközben, 1880-ban, a Petőfi-társaság másodtitkárává választotta meg a költőt; ki e tisztét 1890-ig viselte, s 1885-ben a társaság heti közlönyét, a Koszorút is szerkesztette. 1889-ben mint a keceli kerület függetlenségi párti képviselője a háznak is tagja lett, néhány beszédet is mondott, de a politikától már a következő évben visszavonult. Jelenleg a Pesti Napló belmunkatársa. A. egészen lírikus költő, vegyes elbeszéléseinek is nem annyira a leleményben vagy a cselekvény és a személyek lélektani érdekességében van az erejök, hanem az alanyi hangulatokban és a helyzetek lírájában. Alanyi költeményeiben a szerelem, a haza és az emberiség eszméi íhletik. Á. legelső képviselője az ujabb költői nemzedéknek, mely Arany J. irányára visszahatásul a nemzeti elemmel szemben az egyéni és az általános emberi elem érvényesítését vallja céljául.
4. Á. Kornél (idősb), zenei iró és zeneszerző, szül. Szt.-György-Ábrányban (Szabolcsm.) 1822 okt. 15. Atyja (Ábrányi Eördögh Alajos) nagy vagyonához méltón neveltette; 10 évig élt nála Lavotta János, ki neki hagyományozta Stradivari-hegedüjét; de megfordultak ott Bihari János és Boka András, a kitünő cigányzenészek is. Kornélt az akkor hirneves Kirch János tanította zongorázni. 1834-ben Erkel Ferenc sokáig lakván N.-Váradon az Á.-családnál, döntő befolyással volt Á. K. pályaválasztására amely a büszke apának nem volt inyére. Á. 1843-ban külföldre indult zenetanulmányokra; Münchenben ismerkedett meg Liszt Ferenccel, bejárta Németországot, Belgiumot, Hollandiát, s miután Párisban Kalkbrenner Frigyesnek és Chopinnek tanítványa volt, Londonba is rándult 1845-ben; ez év végén hazatért. 1846-ban még tanult Fischhof Józseftől a bécsi konzervatoriumon, 1847-48-ban az országgyülés idejében Pozsonyban hangversenyeket adott; 1848-49-ben kormánybiztosi titkár, majd önkéntes nemzetőr lett; azután,. nősülve, Pesten zongoratanításból élt. Noha 1841-ben már megjelent egy hosszabb magyar ábrándja: a zeneszerzést Brand (később Mosonyi) Mihállyal 1855-58-ban tanulta végig. Ekkortájt lépett fel mint zenei iró és szerző; 55-ben «Eredeti magyar gondolat, változatokkal» c. műve a Nemzeti Zenede 30 aranyas pályadiját nyerte; önállóan, valamint az «Apollo», «Eredeti magyar daltár» stb. folyóiratokban számos népies v. magasabb igényü dala, férfinégyese, ábrándja stb. (nem egy pályadijjal kitüntetett) zenemüve jelent meg; a mellett Bartalus István, Mosonyi Mihály és Rózsavölgyi Gyula társaságában (1860 okt.) megindította s csakhamar maga folytatta - némi megszakításokkal 1876 közepéig - az első hazai szaklapot: a «Zenészeti Lapok»-at, majd 1882-ben a «Zen. Közlöny,:-nyel kopogtatott a közönyös közönség ajtaján; de az alatt is a tekintélyesebb lapokba (1888 óta ismét a «Pesti Napló»-ba) s folyóiratokba folyton irta fejtegető cikkeit és tudósításait. Önálló iratai: Tanulmány Liszt F. koronázási miséje felett (Pest, 1869; németül is); Mosonyi Mihály, élet és jellemrajz (1872); Liszt F. és Krísztus-oratoriuma (1873); Összhangzattan (1874 tetemesen bővítve 1881); Zenészeti aesthetika és A magyar dal és zene sajátságai (csak I. köt. 1877); Általános zenetörténet (1886); fordításai: «Müvészet és forradalom» (1867) s «Tannhäuser és a wartburgi dalnokverseny» szövege (1871) Wagner Rikhárdtól, Liszt «Szt. Erzsébet legendája,» (1865 és 1891), Cornelius Péter «A bagdadi borbély» (1891) s «Carmen», «Pál és Virginia», «Cinq-Mars», «A korona gyémántjai», «Don Carlos», «Lahore királya» c. dalműveinek szövege. Azonban cselekvőleg is kihatott tevékenysége: operabiráló volt a nemzeti szinháznál (1868-72) u. e szinház enquete-jában (1868-69) és az orsz. zeneakadémiáéban (1873-4) részt vett; a Nemzetf Zenede 25 éves jubileumán (1865) ő indítványozta az I. orsz. dalárünnepet, majd (1867) a dalegyesületek országos szövetségét, melynek aztán 1888-ig vezértitkára volt. Az orsz. zeneakadémiának mindjárt 1875-ben tanára (1887-ig) s titkára (1883-ig) lett; egyik alapítója (1864) s titkára (1884-ig) volt a «Magyarhonban élő zeneművészek segitő egyesületének». Zeneműve száznál több van; nagyobb részük tartalmilag is, formailag is becses. Második neje, szül. Katona Klementina, szintén ir zenei s egyéb cikkeket.
5. Á. Kornél ifj., iró és lapszerkesztő, a Kisfaludy- és Petőfi-társaság tagja és országgyülési képviselő, született Budapesten 1849 dec. 31. 1868-ban segédfogalmazó, 1870-ben fogalmazó lett a pénzügyminisztériumban, 1872-ben a miniszterelnökséghez ment át és titkár lett a sajtóirodában; 1875-ben kilépvén az államszolgálatból egészen az irodalomra adta magát, melyben egyébként már 17 éves korától (1866) fogva működött. Még 1868-ban Emil öccsével együtt egy kötet műfordítást bocsátott közre Európa költőiből cimen; 1870-ben irt Rövidlátók c. vigjátéka akadémiai dicséretet nyert, 1873-ban pedig Légyott c. vigjátéka szinre került a nemzeti szinházban s 1874-ben megjelent A dicsőség bolondja cimü regénye;egyidejüleg számos költeményt, elbeszélést, irodalmi cikket közölt a lapokban. 1875-től fogva rendkivül élénk tevékenységet fejtett ki a szépirodalom és a napi sajtó terén s mint iró és publicista gyorsan aratta sikereit. Nagyszámu politikai vezércikket és tárcát irt a fővárosi hirlapokba, melyek nagy részének munkatársa volt; szerkesztette a Kelet Népét 1876 elsö felében, a Magyarország c. napilapot 1878-81., az Ország Világot 1882-83., 1882 óta főmunkatársa volt a Pesti Naplónak, melynek 1887 dec. 10. óta felelős szerkesztője. A mellett eleintén a szépirodalmat is buzgón művelte, a nagyobb modern műfajokhoz: regényhez és drámához fordulva előszeretettel. Gyorsan követték egymást Az élet tarkaságai c. rajzok és elbeszélések után (1875) Titkolt szerelem (1878) Edmond párbaja (1880) Régi és új nemesek (1881) Melyik erősebb? (1882), Egy modern apostol (1882), Egy férj filozofiája (1883) cimü regényei. A drámairásban is többször megpróbálta erejét; 1875-ben Fölavatás cimü drámai epilogja jelent meg, 1876-ban Doktor Percival c, verses vigjátéka 100 aranyat nyert a Telekipályázaton, a nemzeti szinházban pedig 1882-ben Marianne és 1884-ben Olga c. drámáit adták elö, s 1883-ban A csalhatatlan c. verses vigjátékot bocsátotta közre. Sokkal nagyobb feltünést keltettek azonban politikai röpiratai, u. m. a Kákay Aranyos Nr. 2 név alatt (1877) kiadott Ujabb országgyülési fény- és árnyképek (2 kiad.); a II. Kákay Aranyos név alatt kiadott Tisza Kálmán (3 kiad.) és Gróf Andrássy Gyula cimü politikai élet- és jellemrajzok (1878) és A leláncolt Prometheuszok (1881). 1884-től kezdve, mióta képviselővé választották, majdnem kizárólag a politikának él; mint politikus, a nemzeti párt egyik kiválóbb tagja s mint publicista, erély s hirlapirói ügyesség dolgában a jelesebbek közé tartozik.
6. Á. (Eördögh) Lajos, festőművész, született Budapesten 1849 dec. 7-én. Először a müncheni művészeti akadémia növendéke volt, majd tanulmányait folytatni Párisba ment és ott előbb az École des Beaux-Arts-ban, azután Bonnat iskolájában tanult. A francia fővárosból Budapestre költözött, ahol jelenleg is él, főleg arcképek festésével foglalkozva. Legutóbbi művei közül Keglevich Béla gróf és Csáky Natália grófnő arcképei tüntek ki. Festette ezeken kivül Pulszky Ferencet (párisi világkiállítás. 1889), Vay Miklós bárót, Sennyei Pál bárót; Péchy Tamást a képviselőház számára. Esterházy Miklós gróf tatai szinházának allegorikus függönye, mely Mátyás király udvarát ábrázolja, élő egyének arcképeivel, szintén tőle van.