(lat.) a. m. feltétlen. Többnyire átvitt, filozofiai értelemben használtatik: föltétlen, amit nem viszonyítva máshoz tekintek, ami nem függ semmitől, sem a gondolkodásban, sem a valóságban, ami létokát magában hordja. Tehát ellentéte annak, amit föltételesnek, azaz föltételektől függőnek, viszonyosnak, azaz másra vonatkozónak mondunk. Az A. fogalma a filozofiai gondolkodásnak problemája. Szóba jön a logikában s ismerettanban, mint az abszolut, kétség alá nem vethető igazságoknak, a tudásnak kérdése; az erkölcstanban, mely a föltétlenül kötelező erkölcsi törvényeket tárgyalja; a metafizikában, mely az abszolut létet, az abszolut valót, istent kutatja. Az A. fogalmának felfogása tehát egész filozofiai világnézletünktől függ. Vannak, kik e fogalmat egészen ki akarják küszöbölni a filozofiából; számukra A. nem létezik, minden tudásunk viszonyos, föltételes. Ez Kant ismerettaná-nak is egyik főtétele. Tanítása az, hogy ránk nézve csak tapasztalati viszonyos megismerés létezik; ami a tapasztalat körét megha-ladja, a föltétlen azt elméleti megismerés utján nem érhetjük el. Az A.-ra; vonatkozó eszmék nem adnak igazi ismeretet. De azért van hasznuk, mert jelzik, hogy a tapasztalati tudást soha befejezettnek ne tekintsük s mindig tovább kutassuk. L. Kant.
Abszolut az esztétikában
a szép legmagasabb fokának jelzője. A szép, mely időhöz és helyhez van kötve, megnyilatkozásaiban egyes korok és népek nézeteit és izlését veszi fel magába. Ezen relativ v. korszak szerint változó szép fölé helyezi az esztetika az A. szépet, mint amelynek kétféle minősége van; 1. tiszta, mert az örök emberit tükröztetvén, semmi egyéni v. korbeli érdek v. vágy által meg nem fertőztethetik; 2. tökéletes, mert az egyéni korlátoltság semmi nyomát magán nem hordja, hanem a lángelmének kifogástalan, a néző minden érzését betöltő alkotása. Ily A. szépséget tüntet fel leginkább a görög plasztika és a modern klasszikus zene. Némelyek szerint az A. szépség csak az eszmékben létezik.
Abszolut szabály
a. m. feltétlen érvénnyel biró szabály; ellentéte a relativ szabály melynek csak viszonylagos érvénye van. -Abszolutizmus (l. o.) politikai szempontból az államhatalom korlátlan gyakorlását jelenti; az ennek megfelelő szervezettel biró állam A. állam; ki az államhatalmat korlátok nélkül birja, A. uralkodó; s az A. államforma, illetőleg a fejedelmi hatalom korlátlanságának hivei abszolutisták (l. o.).
l. Abszolut mértékrendszer.
A matematikában a komplex szám A.-e az összetevői (valós része és a képzetes rész együtthatója) négyzetösszegének pozitiv négyzetgyöke. Valós szám A-e tehát akként adódik ki, hogy azt a vele megegyező előjelü valós egységgel megszorozzuk. Vm. a szám A.-ét - a -val jelölik. Összeg A.-e nem lehet nagyobb, mint tagjai A.-ből képezett összeg. A szorzás és osztás jelei az A. jelével sorrendben felcserélhetők.
(Nem euklidesi, Pangeometria.) A legujabb korig az «Euklides elemei»nek elején álló definiciók, posztulátumok és axiómák szolgáltak kizárólagosan a tudományos geometria épületének szilárd alapul. Korunk kritikus szelleme ezt az alapot szigoruan megvizsgálva nem mindegyik kövét találta szükségesnek a geometria fölépítéséhez. Hazánkfia Bólyai János (Bólyai Farkas «Tentamen» 1832) és Lobacsevszky orosz tudós (Kazaner Bote 1829) egyidejüleg és egymástól függetlenül megállapítottak egy következetes kifogástalan geometriát, mely mellőzi Euklidesnek azt a posztulátumát, hogy két ugyanazon a síkon fekvő egyenes mindig messe egymást, mihelyt egy harmadik metsző egyenessel bezárt belső egyoldali szögeik összege kisebb két derékszögnél. Velök egyező eredményekre jött már a mult század végén a nagy német matematikus, Gauss (l. összes munkáiban, Schumacherrel folytatott levelezéseit). Még tovább ment Riemann (Abhandl. d. Ges. d. Wiss. Gött. 1867), ki a határtalanság és végtelen nagyság fogalmait élesen megkülönböztetve megállapította a véges nagyságu, határtalan tér geometriáját (szolgáljon például a véges nagyságu, határtalan tér fogalmának megértésére mint analogia az egész körvonal v. az egész földfelület, melyek véges nagyságuak s egyszersmind az elsőnek, noha vonal, nincsenek végpontjai, a másodiknak, noha felület, nincsenek határvonalai).
Az így kiszélesített alapon álló A.-i rendszerben az Euklidesé, mint speciális tag benfoglaltatik, és szemben az általánosabb Bólyai és Riemann geometriákkal, melyeket sorban hiperbolikus, illetve elliptikusnak is neveznek, parabolikus névvel jelölik. Az A. magát az euklidesit uj világításba helyezi s arról győz meg, hogy ez utóbbi nyujtja a lehető legegyszerübb térszemléletet; becsét emeli, hogy az euklidesi alapon állót uj belátásokkal gazdagítja: így péld. Beltrami (Annali di mat. Ser. II. T. II.) szerkesztett az euklidesi rendszerben egy görbe felületet (az ugynev. pszeudoszferát), melynek geometriája azonos a Bólyai sík-geometriájával. Az A. más irányban is bővült. Az egyméretü egyenes, a kétméretü sík, s a háromméretü tér geometriájának kölcsönös viszonya rávezetett az akárhány (n) méretü homogén sokaság ama fogalmára és tudományos rendszerére, melynek az előbbiek csak egyes tagjai.
l. Hőmérsék és Hő.
azok, kik az abszolutizmust tartják helyesnek és üdvösnek az államéletben; ezt tanítják, hirdetik vagy ennek megvalósítására törekesznek. L. Abszolutizmus.
alatt közönségesen a korlátlan, egyeduralmi államkormányzati alakot értik, melyben az állam lakosságának, a lakosság valamely kasztjának, rendjének v. osztályának az államhatalom birtokában és gyakorlatában jogilag biztosított részvétele nincsen. Másik értelemben A. az olyan államuralmi szervezet, hol a hatalmak megosztásának követelménye nem érvényesül, hol a törvényhozó és végrehajtó hatalom egy organum - legyen az az államfő, egyén v. kollegium, képviselet - kezében van, ha nem kizárólag is, de túlnyomólag. Ily értelmüleg beszélnek p. Angliában a parlament A.-áról, Poroszországban a fejedelmi hatalom A.-ról stb. Relative A. az a helyzet is, melynél a közhatalomban a nemzetnek egy rendje, osztálya kizárólag vesz részt, egyedül ennek az uralkodó rendnek tagjai az állampolgárok, mig a lakosság többi része csak alattvaló. Ez A. volt az ó-kor görög és római köztársaságaiban is, hol aránylag a lakosságnak csekély része képezte a politikai nemzetet a rabszolgaság jntézménye miatt. Ilyen A. volt a középkori olasz városi köztársaságokban, ahol a patricius családok kizáró birtoka volt a hatalom. Ilyen A.-ról panaszkodnak a munkás néprétegek Francia- és más országokban, állítván, hogy a tiers état, a polgárság, a bourgeoisie kényuralma valósul a közhatalomban, s hogy az összesség erejét a saját érdekében zsákmányolja ki a hatalmi intézményekkel.
Az A. mint korlátlan egyeduralom autokráciának is neveztetik. Az A. mint alkotmányosan alkotott ideiglenes korlátlan államuralom jelentkezik a diktaturában, mely törvényes intézmény annak elismerésén alapult (p. a római alkotmányban), hogy az állam válságos helyzetében, különösen annak létét közvetlenül fenyegető belforrongások v. kültámadások esetén, kivánatos és üdvös az állam teljhatalmát egyetlen személy kezébe adni. Az A. elfajulása a despotizmus, kényuralom, mely akkor áll elő, ha a korlátlan hatalom gyakorlásában állandó rend nincs, hanem az uralkodó szeszélye, kedvtelése szerint érvényesül; hol nemcsak a közszabadság van elnyomva, hanem a magánjogok, az élet és magánvagyon is egészen nélkülözik a biztonságot a felsőbbséggel szemben. A tirannizmus - zsarnokság - a despociától tartalmilag nem különbözik, hanem azáltal, hogy a tirannus a szabadság erőszakos elnyomásával ragadja meg a teljhatalmat, tehát uzurpátora, bitorlója annak; rendszerint rövid időtartamu, mert a nép, melyből előbbi szabadságának tudata és óhajtása ki nem halt, a legelső kedvező alkalmat megragadja a tirannus elüzésére. A despotában, különösen ha azt teokratikus intézmény gyanánt a vallási meggyőződés is támogatja, Isten rendelését, a büntető istenség helyettesét látja és nem ritkán imádatszerü tisztelettel tekinti a nép, és uralmának türése főerény, az ellene lázongás a legnagyobb vallási bűn, mig a tirannus erőszakos eltávolítása, esetleg élete kioltásával is, dicsőség és hazafierény, sőt kötelesség.
Sajátságos A.-a van a róm. katolikus egyháznak, mely hit dolgában a pápa feltétlen felsőségét, tekintélyét deklarálta, de a juriszdikció tekintetében a pápaság sem a zsinatok, sem a püspökségek saját hatalmát nem abszorbeálta, másrészt azonban a hiveknek még az autonom intezmények mellett is csak igen mérsékelt befolyást enged a szorosan vett uralmi körben; azért a hierarchia A.-ának nevezhető.
l. Föltétlen legelő.
l. Projektiv mértékmeghatározás.
a fizikában az a mértékrendszer, melynek egységei az ugynevezett önkényes egységekkel szemben a megfigyelés helyétől és idejétől függetlenek. Ha p. erőegységül vesszük a kilogrammsulyt, vagyis azt a nyomást, melyet 1 lit. tiszta és 4,1 C.° viz egy nyugvó és vizszintes alapra gyakorol, ugy ez a nyomás, a nehézkedés változása miatt, a Föld felületének különböző pontjai szerint változik, tehát a kilogrammsuly önkényes erőegység; ha azonban erőegységül vesszük azt. az erőt, mely a tömegegységre az időegység tartamáig hatván, a tömegegységet a sebesség egységével mozgatja, ugy ez már abszolut erőegység. Az abszolut egységek három egymástól független alapegységre, u. m. a hosszegységre, tömegegységre és az időegységre vannak visszavezetve, miért is leszármaztatott egységeknek is neveztetnek. Igy a fentebbi példában az erőegység a tömeg-, idő- és sebesség-egységre van visszavezetve, de mivel a sebesség egysége az a sebesség, mellyel az időegységben az út (hossz) egysége iratik le, elvégre az erőegység is a mondott három alapegységből van leszármaztatva. Maguknak az alapegységeknek a megválasztása önkényes; általános megállapodás szerint a hossz és a tömeg egységét a méteres rendszerből vesszük, az időegységet pedig a Föld tengelykörüli forgásának ideje szolgáltatja. Valamely A.-t a választott alapegységek szerint nevezünk el; így azt a rendszert, melynek alapegységei a centiméter, a gramm és a másodperc (secundum), centiméter-gramm-másodperc-rendszernek, v. az alapegységek nevének kezdőbetüi után röviden C. G. S.-rendszernek, magukat a belőle leszármaztatott egységeket pedig általában C. G. S.-egységeknek nevezik. Ez utobbiakat egyenkint v. külön névvel (p. az erőegység neve din, a munkaegységé erg), v. az alapegységek között való mennyiségtani kapcsolat szóbeli kifejezésével (p. a sebesség egysége 1 centiméter per másodperc), vagy végre méreteikkel (l. Méret) jelölik meg. Mivel a C. G. S.-egységek, ha ezeket mindenrendü fizikai mennyiségnek mérésére egyaránt használják, a mérendő mennyiségekhez képest néha vagy igen nagyok, v. igen kicsinyek, a gyakorlatban 10-nek magas egész számu hatványai szerinti többszöröseiket vagy hányadrészeiket használjuk, s ezeket gyakorlati abszolut egységeknek nevezik. Ha az eredeti egység milliószorosa vagy milliomodrésze vétetik egységül, annak neve elé a mega, illetőleg mikro képző tétetik (p. megadin), az elektromos eredeti egységeknek bizonyos ésszerü többszöröseit v. hányadrészeit pedig kiváló fizikusok után nevezték el (p. az áram gyakorlati egységének neve ampere, az ellenállásé ohm), különben a méteres mértékrendszer jelzőit (centi, milli, kilo, stb.) is használják (p. milliampere). Az A. alapját Gauss vetette meg Intensitas vis magneticae terrestris ad mensuram absolutam revocata (Götting. 1833) c. művében; az önkényes egységek használatában beállott nagy zavar később a British Association-t arra birta, hogy az egységek (C. G. S.-egységek) egész rendszerét állapítsa meg, mignem az elektrotechnikának a hetvenes évek óta való rohamos fejlődése az A. nemzetközi megállapítását tette kivánatossá, mi a párisi három nemzetközi elektromos kongresszuson (1881, 82, 84) meg is történt. V. ö. Czógler, Fizikai Egységek, Budapest, 1891.