(Adelard, Adalard, Adelhard), szent, szül. 733 körül, megh. 826. Corvejii apát Picardiában. Martell Károly herceg unokája levén, fiatal korában Nagy-Károly császár udvarába került, ahonnan 20 éves korában lépett a szerzetbe. Később a császár fiának, Pipinnek főtanácsnoka, ennek halála után P. fiának Bernátnak nevelője lett. Ő alapította a corvey-i apátságot. Emlékünnepe január 2-án.
v. Adalbert, 1. metzi püspök 929-964. Sokat fáradozott az egyházi fegyelem helyreállítása körül. 2. A., karinthiai herceg, Markward mürzvölgyi gróf fia. 1000-ben karantán őrgróf lett, 1012-ben pedig II. Henrik császár a karintiai hercegség élére állította. Nőül birta. elődjének, Konrád hercegnek özvegyét, Beatrixot. Erőszakos és rendbontó eljárása miatt a császár birodalmi átokkal sújtotta. III. Henrik idején pedig fölségsértési perrel támadták meg ellenei. Megh. 1039 nov. 28-án. (Allg. Deutsche Biogr. L 51. Giesebrecht, Deutsche Kaiserzeit II. 258.)
1. würzburgi püspök, ki 1045 óta mint III. Henrik császár bizalmas tanácsadója, a Cluny-féle reformeszmék megvalósításán fáradozott. IV. Henrik alatt a pápa pártjára állott és azokkal szavazott, kik a császárt 1077-ben letették. Az invesztitura-harc folyamában Würzburg polgárai A.-t városukból kiüzték, ki azután 1090. Lambach-kolostorban meghalt, (Vita Adalberonis. Mon. Germ. L. XII. 226.) 2. A., luxemburgi gróf, metzi püspök 1046-1070. Tanítója volt IX. Leó pápának és az egyházi reformpártnak egyik előharcosa. 3. A., luxemburgi prépost és trieri érsek, III. Henrik császár sógora (Kunigunda császárnő bátyja). 1008. erőszakkal foglalta e1 a trieri érseki széket, miből hosszadalmas belzavargások támadtak. Az ellenfelei által megválasztott Poppo érsek elől A. végre Trierből elmenekült és nem is nyerte többé vissza érseki székét. Meghalt 1036. 4. A., trieri érsek (1131-1152). Buzgó előharcosa volt az egyházi reformpártnak, föltétlen hive a kuriának, benső barátja clairvaux-i szt. Bernátnak. 1136-ban Lothár császár kiséretében Apuliában járt, mely alkalommal II. Ince pápa őt nemet apostoli követté nevezte ki; mint ilyen ő választatta meg első sorban III. Konrádot császárrá (1138). Oly nagy tekintélye volt, hogy a reimsi zsinaton (1148) III. Jenő pápa neki engedte át a tiszteletbeli elnöki széket. Meghalt 1152-ben. Életrajza megvan a «Gesta Treverorum»-ban (Kiadta Waitz, Mon. German, VIII. köt.), megirta továbbá a Párisból elhivott bizalmas barátja, Balderich kanonok a «Gesta Alberonis» c. műben (Mon. Germ. VIII. 243. l., L. Krausz cikkét az Allg. Deutsche Biogr. I. 53-54.).
1. reimsi érsek és Franciaország kancellárja, tudós prelátus, szül. a X. szd. elején, Geoffroi ardenne-i gróf fia, megh. 988. jan. 5-én. Ő kente fel királynak Capet Hugót, ki őt viszont kancellárrá nevezte ki. Mint egyházfejedelem és miniszter egyaránt híres. A reimsi székesegyház jóltevője. Több zsinaton elnökölt és jelesen szónokolt az egyházi fegyelem mellett. Több levele maradt fenn Gerbert gyüjteményében és két beszéde Moissac krónikájában. 2. A. Ascelyn, Azelyn, lotharingiai származásu francia főpap a X. század közepén. Megh. 1030 jul. 19-én. Róbert és Capet Hugó királyok kedveltje, bar arról vádolják, hogy a forradalomban, mely a Karolingok koronáját a Capetok kezére játszotta, kétszinüen viselkedett és Arnold reimsi érseket és Károly lothringeni herceget, kiknek székhelyén szinleg menedéket adott Capet Hugónak kiszolgáltatta. Korának legtudósabb férfiai közé számítják. Ismételt heves viszálya volt a hites Gerbert érsekkel, egykori mesterével a reimsi iskolában. A. a szerzője egy 130 hexameternyi gunyversnek, mely Róbert királynak van ajánlva s több érdekes történelmi jellemvonást tartalmaz. (Megjelent Párisban Dupuis kiadásában 1663. 8. r.
1. (szent), a frizek apostola a VII. század végén. Az utrechti székesegyház főesperese. Megh. 723-30 között s Egmontban van eltemetve. Emlékére I. Dideric hollandi gróf 923 vagy 924-ben a hires egmonti apátságot alapította, melyet előbb apácák birtak, de utóbb a bencéseké lett.
2. A., püspök, a Dillingen grófi családból, szent Ulrik nagybátyja. A nagytudományu és szentéletü férfiu 850. Ellwangenben a bencések közé lépett, kiknek ugyanott később főnöke lett. 856-ben lett püspök és Arnolf német király Lajos fiának nevelője. Nagy érdemei vannak a lorschi (Worms mellett) a szt.-galleni és szt: flóriáni (Linz mellett) zárdák, ugyszintén a freisingeni, konstanzi, salzburgi és sebeni (most brixeni) templomok emelése körül: Megh. 909 okt. 9-én s az ágostai szt. Ulrik és Afráról nevezett templom kápolnájában nyugszik.
3. A. vagy Albert, Magdeburg első érseke (szt. Ottó császár nevezte ki 968-ban). Észak-Németországban és a vendek közt a kereszténység buzgó terjesztője volt. Megh. 981 jun. 20-án.
4. A. (szent) tulajdonképeni neve Libicenszky Vojtzek gróf. Á magyarok egyik apostola. Szül. Libicen a Szlavonik családból 955-58 között, meghalt 997 ápr. 23-án. Magdeburgban Otrik vezetése alatt tanult, hol Adalbert érsek saját nevéről bérmálta Adalbertnek. Nem volt még harminc esztendős, mikor II. Boleszlav és prágai püspöki székre jelölte ki. Mainzba ment, hogy magát a metropolita, Willigi érsek által pappá és püspökké szenteltesse. Azonban a főurak és a nép közt uralkodó nagy erkölcstelenség elkeserítette, mert nem volt képes azt sem intéséivel, sem példájával megváltoztatni s azért XVI. János pápától Rómában személyesen kieszközölvén fölmentését, lemondott püspöki székéről azzal a szándékkal, hogy szerzetbe vonul vissza. A prágai püspökség eközben még mindig üresedésben volt s Boleszláv Willigi érsek levelével követséget küldött A.-hez, hogy foglalja el ujra püspöki székét. De ő nagyon megkedvelvén a szerzetesi egyszerüséget, a követek kérésére sem hallgatott. Mikor azonban a pápa maga parancsolta neki a visszatérést, engedett, azzal a kikötéssel, hogy legyen neki hatalma különféle rendkivüli intézkedéseket tenni a meglazult erkölcsi fegyelem helyreállitására. Ez azonban minden buzgósága mellett sem sikerült a szt. püspöknek s azért abban keresett vigasztalást, hogy egy szomszéd népnek, hol 973 óta Wolfgang szerzetes, szt. Bruno és Piligrin passaui püspök kezdték hinteni a kereszténység magvait, apostolává legyen. Ez a szomszéd nép eleink, a magyarok voltak, kiknek vezéréhez, Gejzához több izben követeket küldött, kik őt buzdítsák és neki segítsenek a kereszténység terjesztésében. Midőn pedig ebbeli hajlandóságát tapasztalta, maga is bejött, ugy látszik, 994-ben. Gejzának fiát Vajkot ő keresztelte meg Esztergomban s István nevét adott neki. Ugyanekkor több magyar ur is fölvette a keresztséget. Meddig maradt A. Esztergomban, nem bizonyos; csak azt tudjuk, hogy Asztrikot itt hagyta a kereszténység ápolására. Hazatérése után egy szomoru esemény végképen kimerítette türelmét püspöki hivatalában. Egy Wrsovecze nemzetségbeli előkelő hölgyet házasságtöréssel vádoltak, melyet állítólag egy pappal követett el. Az asszonynak ősi szokás szerint saját férje által kellett volna kivégeztetnie. A.-t fellázította ez a kegyetlenség s az asszonyt apácazárdába csukatta, elrendelvén, hogy engedelme nélkül senki hozzá ne bocsáttassék, a nő halálát kivánó uri családokkal pedig bátran szembeszállott. De hasztalan; a bűnös asszonyt a férj rokonai hatalmukba kerítették s egy szolga által meggyilkoltatták. A. ezáltal úgy emberi érzelmeiben, mint egyházfői tekintélyében mélyen megsértve érezvén magát, Boleszláv tiltakozása dacára ismét ott hagyta székét és Rómába, kedves kolostorába sietett. V. Gergely pápa is rossz néven vette a püspöki szék önkényes elhagyását és a mainzi érsek sürgetésére zsinati határozattal A.-t visszatérésre utasította. 996-ban Lengyelországban talájuk őt, Chrobri Boleszláv herceg udvarában. Innen kérdeztette meg a fejedelem utján a prágai udvart, visszafogadják-e őt a csehek püspöküknek. A tagadó válasz után melynek Adalbert nagyon megörült a pogány poroszok megtérítésére indult, kik között egy pogány papnak 7 lándzsa-szurása által vértanui halált halt. Holttestét a lengyel herceg nagy összegel kiváltotta és Gnesenben temettette el. A. a szerzője a hires Boga bodzika kezdetü lengyel éneknek, mely hajdan a lengyelek csataindulója volt.
5. A., brémai és hamburgi érsek 1043-72., egy szász gróf fia, a német császári ház rokona. Nagy esze és rokonsága miatt igen nagy befolyása volt III. Henrik császárra. Nagyratörő, becsvágyó, hatalomvágyó férfi volt, amit mint IX. Leo pápa által az északi birodalmakhoz kinevezett apostoli követ mutatott ki. Svend dán király állandó barátságát megszerezte, de azt a tervét, hogy észak patriárkájává neveztessék ki, nem volt képes kivinni. Sokat tett az egyház jogainak védelmére és fényének emelésére. Hamburgban kolostort is alapított. De különösen nagy befolyást gyakorolt Németországra IV.Henrik kiskorusága idején, kit arra a szerencsétlen hadjáratra is elkisért, melyet I. Endre magyar király viselt Béla ellen s melyben Henrik Endre szövetségese volt. Befolyását túlságos hatalmaskodása miatt egyidőre elvesztette, de 1069-ben ismét visszanyerte. 1072 március 17-én halt meg Goszlárban. V.ö. Grünhagen Adalbert, Erzbischof von Bremen. (1854.) Dehio, Geschichte des Erzbisthums Hamburg-Bremen.
6. A., az első pommerániai püspök, bambergi Ottó, a «pommerániai apostol» tanítványa. 1139. a Wollinban alapított püspökség első püspökévé választották. Sokat fáradozott a keresztény hit megszilárdításán. Megh. 1160 és 1162 között.
7. A., 1111-1037. mainzi érsek, V. Henrik császár kancellárja, kit 1111-ben Rómába elkisért, hol urát II. Paschalis elfogatására biztatta. Nemsokára azonban átpártolt a pápai párthoz és kiátkozta a császárt, mire a kuria legátusnak nevezte őt ki (1118). Végre azonban ismét a császárhoz közelgett és ő találta fel ama formulát, mely azután a wormsi konkordátum alakjában (1122) az ínvesztitura-harcnak véget vetett. Szász Lothár alatt A. befolyása mindjobban sülyedt. Megh. 1137. Mainz városa hálával emlegeti Adalbert nevét; ő tőle kapta 1118-ban legfontosabb kiváltságos levelét. V. ö. Colbe, Erzb. Adalbert I. von Mainz u. Heinrich V. 1872.
1. a babenbergi családból, frank gróf, Arnulf császár és Gyermek Lajos szivós ellenfele, kit Hatto mainzi érsek és kormányzó szakadatlan rablóhadjáratai miatt 906-ban lefejeztetett. (Dümmler. Gesch. des ostfränkischen Reiches. II. köt. 2. kiad.) 2. A. 1018-1055-ig osztrák őrgróf; a Babenberg családból, nőül birta Urseolo Ottó velencei dogenak leányát, Péter magyar király nővérét. Péter 1041-ben történt elüzetése után sógora udvarában talált menedékhelyet. Ez okból Aba Sámuel hadai 1042-ben Ausztriába törtek és Traismauer-nál verték meg A. hadát. A.-nak fia, Lipót viszont részt vett 1043-ban III. Henrik császár kíséretében a hazánk ellen indított hadjáratban és ő kapta hűbérül az ekkor Aba Sámueltől átengedett határterületből alakított új keleti őrgrófságot. Lipót azonban még 1043-ban elhalt, mire A. lett az Ostmark hűbéres ura. Székhelyét Mölkből áttette Tullnba és I. Endre magyar király ellen Hainburg várából hadikészületeket tett. Meghalt 1055-ben. (Büdinger cikke: Allg. Deutsche Biogr. I. 65-66.) 3. A., Henrik Vilmos, porosz herceg, Vilmosnak, III. Frigyes Vilmos porosz király legifj. testvérének és Mária Anna hessenhomburgi hercegnőnek fia, szül. Berlinben 1811 okt. 29., megh. Karlsbadban 1873 junius 6. Korán lépett katonai szolgálatba és 1840-ben már vezérőrnagy volt. 1826-tól kezdve nagyobb utazásokat tett, bejárta Hollandiát, Angol- és Skótországot, Pétervárt, Moszkvát és déli Oroszországot; tartózkodott Török- és Görögországban, a jóni szigeteken és 1842-43-ban Braziliában is volt. Braziliai utazását «Aus meinem Reisetagebuch 1842-43» címü művében irta le (Berlin 1847). Jelentős még a «Denkschrift über die Bildung einer deutschen Flotte» c. műve (Potsdam 1848). 1854-ben a porosz partvidék fővezére és a tengeri haderő admirálja lett. Résztvett az 1864-iki dán háboruban. A Jahdeöbölben alapított hadi kikötő terve is tőle származik. Nőül birta Elszler Terézt (a hirneves Elszler Fanni táncosnő nővérét), kitől fia született: A. (báró Barnim), ki Afrikában a Kék-Nilus mellett fekvő Roseresben halt meg 1860 jul. 12-én. (V.ö. Hartmann. Reise des Freiherrn Adalbert v. Barnim durch Nordostafrika 1859-60. Berlin 1863.) A. Batsch (altengernagy), Admiral Prinz Adalbert von Preussen, Ein Lebensbild. (Berlin, 1891.)
két hirhedt kóbor ember a VIII. században. Cl. skót születésü racionalista, ki a zsinatok és szt. hagyományok tekintélyét tagadta, predesztinációt s egyéb tévtanokat hirdetett, amellett ágyast tartott. A. a racionalizmus és fanatizmus sajátságos keverékét tanította. A szentek tiszteletet, a búcsut és a gyónást gyalázta, s egy szerinte az égből aláhullott levelet mutogatott, saját körmeit és haját ereklyék gyanánt osztogatta és pogány szertartásu mezei templomokat épített fából, melyeket Adalbert-templomoknak nevezett. Bonifác püspök közbenjárására a 774-i soissons-i zsinat A.-t elitélte, egy 775-i német zsinat pedig; mint eretneket, elfogatta. Onnan megszökvén, ujra féktelenkedett s azért Bonifác Zakariás pápához fordult, ki még 745-ben a lateráni zsinatön Cleme(1888) együtt kiközösítette. A.-t erre a fuldai kolostorba zárták, de onnan is megszökött. Fulda mellett kanászok verték agyon. Clemensnek végéről mit sem tudnak.
(kohászat), az olvasztásnál olyan anyag, mely az ércek megolvadását és folyékonyságát elősegíti, s megkönnyíti a földes részek elsalakulását, és a színfém kiválását. Az ércek alkotó részei a fémeken kivül: kova-, mész- v. agyagtartalmuak; de e részek csak ritkán találhatók oly arányban vegyítve együtt, hogy egyik v. másik anyag hozzáadása nélkül könnyen megolvadnának, és a színfém kiválására alkalmatos folyékonyságot nyernének. Rendesen mészv. kovasavtartalmu az A., de sokszor fémtartalmu is; így van: mész-A., salak-A., gelét-A, ólom-A.. kovács-A. színpor-A. stb.
l. Togok földje.
Tekke szandsák fővárosa a török Kis-Ázsia déli partján, az A. öböl mellett, kis folyó torkolatánál A helységnek (1888) 13,000 lak. Van, azok között 3000 görög, kiknek egy kis zárdájuk van ott. A kereskedés elég élénk, ló és épületfa a kiviteli cikkek. A várost az ókorban Attaleiának neveztek s II. Attalus (Kr. e. 159138) Pergamum királya alapította.