(adófundáció) alatt a jegyfedezet ama rendszere értendő, melynél fogva az állami bankjegyek, illetőleg a tulajdonképi állami papirpénz értéke az állam részére teljesítendő adó- illeték- és egyéb fizetések összegére volna alapítandó. Volt idő, amikor némelyek úgy vélekedtek, hogy abban az esetben, ha az állami bank- vagy pénzjegyek összes névértéke nem haladná meg a bizonyos időszakban (p. egy évnegyedben) az állam javára lerovandó fizetések összegét, ar állami bankjegyek vagy papirpénz folyamértékét aránylag nagyon csekély ércfedezettel vagy minden érckészlet nélkül is a névérték szinvonalán lehetne fentartani, mivel az ércalapot az pótolná. hogy a bankjegyeket vagy papirpénzt a részére teljesítendő fizetések alkalmával az állam is készpénz gyanánt fogadná el. Nyilvánvaló, hogy a kellő A.-el bíró, azaz nem túlságos mennyiségben forgásban levő állami bank- és pénzjegyek nincsenek oly nagy értékingadozásnak kitéve, mint az állam részére teljesített fizetések összegét meghaladó bank- és pénzjegyek. Minthogy azonban minden politikai bonyodalom s az állami rendet vagy fizetési képességet fenyegető minden esemény az állam hitelét azonnal meggyengíti és ennélfogva a kellő ércfedezet nélkül forgásban tartott, habar megfelelő adófundációra támaszkodó állami hiteljegyek értékét tetemesen leszállítja. az ércalapot az adófedezet nem pótolhatja.
l. Adóigazgatás. I.
l. Adóigazgatás.
alatt az adóhatóság által adott az a kivételes engedély értendő, melynek alapján az adóköteles fél tartozását a törvényileg megállapított fizetési határidőn túl róhatja le. Gyakran előfordul, hogy az adózót oly anyagi veszteségek érik, amelyek nem teszik ugyan véglegesen fizetésképtelenné, de egyidőre mégis jövedelmétől fosztják meg. Ily esetekben az adókezelési torvények az adózókat néhány hónapra terjedő fizetési halasztás igénybe vételére jogosítják fel. A közvetett fogyasztási adóknál a tulajdonképi adóviselőkre nézve persze nem fordulhat elő fizetési halasztás, mivel az adóköteles tárgyakat csak a vételárban foglalt adó viselésével lehet fogyasztani. Azonban ezen adók előlegezői, azaz a fogyasztási adóval terhelt cikkek termelői, szállítói vagy eladói, feltéve, hogy az államkincstár követelése biztosítva van, néhány havi adóhitelben részesülhetnek. A magyar adókezelési törvény szerint oly esetben, midőn az adózó időleges fizetésképtelenségét igazolja, a pénzügyigazgatóság (Budapesten a kir. adófelügyelő) a f. egyenes adókra nézve legfeljebb félévi és az adóév végén túl sohasem terjedhető A.-t engedélyezhet. A pénzügyigazgatóság (főv. kir adófelügyelő) végzését a fél a törvényhatósági közigazgatási bizottsághoz és ez utóbbinak eltérő végzését a pénzügyminiszterhez felebbezheti. Rendkivüli esetekben a pénzügyminiszter a közigazgatási bizottság meghallgatása után mind a f. adóra, mind a hátralékokra nézve az év végén túl is terjedhető A: t adhat; sőt oly esetben, amidőn valamely község adózói elemi csapások következtében több éven át felszaporodott hátralékaikat egy év alatt nem képesek lefizetni, a pénzügyminiszter az illető község összes adózóinak hátralékaik törlesztésére több évre terjedő fizetési részleteket is engedélyezhet. A közadóknak végrehajtás útján való behajtásakor, saját vagyoni felelőssége mellett, 100 frtot meg nem haladó hátralékra nézve, az első árverési határnaptól számított hat heti időtartamot túl nem haladó fizetési halasztást a főszolgabíró (törvényhatósági joggal felruházott városban az adóügyi tanácsos, rendezett tanácsu városban a polgármester) is engedélyezhet.
l. Adóalany.
amaz értékösszeg, vagyis az a jövedelem, v. vagyon, amelyből az adózó adótartozását tényleg lefizeti. Mivel az adó észszerüen csak a jövedelem megterhelésére irányúlhat, valamennyi adónemnél a jövedelem az eszményi A. Azonban a törzsvagyont apasztó, túlfeszített adócsavar a vagyont teszi tényleges A.-sá. Az A.-tól megkülönböztetendő az adóalap, mely. alatt azt a hozadéki vagy jövedelmi összeget, illetőleg azt a vagyonértéket értik amelynek alapján az adóhatóság az egy-egy polgár által fizetendő adó összegét meghatározza.
l. Adófedezet.
l. Adóigazgatás.
(adókezelés) összesége azoknak a szabályoknak, intézményeknek és hatósági tevékenységeknek, melyek által az adóztatás az érvényben levő anyagi adótörvények határozatai szerint teljesedésbe megy. Az A. az államháztartás hajtó kereke, mely nélkül a pénzügyi kormányzat egy percig sem tartható mozgásban. Az A. az általános közigazgatás egyik ágazata lévén, az adókezelés szervezete és fejlődése az általános közigazgatás szervezetétől és fejlődésétől függ. Látszik ebből, hogy abszolut tökélyü, minden viszonyok között egyaránt követhető A. szervezet nem létezik. Valamint az adórendszernek a népélet fejlődé: ével változnia kell, az általános közigazgatási, gazdasági és kulturviszonyok alakulása szerint az A. is bizonyos fejlődési szakoknak van alávetve, amelyek eszményieg tökéletesebb igazgatási intézményeknek erőszakolt meghonosítása kedvéért át nem ugorhatók. Az A.-t majd kizárólag állami közegek, majd legalább bizonyos adóügyi teendőkre nézve az általános közigazgatást végző önigazgatási hatóságok látják el, és némely adónemek kirovását minden államban az adózók soraiból alakított bizottságok teljesítik. Az önigazgatási közegeknek s az adózóknak az adókezelésben való közreműködése az adóztatást eredményesebbé és igazságosabba teszi. Önként értetődik, hogy az A. csak oly államban hozható az általános önigazgatással s az adózók közreműködésével kapcsolatba, ahol a politikai értelmiség és élénk polgári kötelességérzet nem hiányzanak; valamint az is kétségtélen, hogy az önigazgatásra s az adózók közreműködésére alapított adókezelési szervezetet csak a hozadéki, jövedelmi, vagyoni és közvetlen fogyasztási adókra nézve lehet életbe léptetni. A legtöbb forgalmi és közvetett fogyasztási adót csak kellő szakképzettséggel biró állami közegek kezelhetik. Az adóigazgatás három ágra, ú. m. az adókivetésre, adóbeszedésre és adóbehajtásra szakad.
I. Az adókivetés
az egy-egy polgár által fizetendő adóösszegnek az arra rendelt közeg által eszközölt megállapítása. Az adókivetést az adóköteles személyek s az adótárgyak kinyomozása előzi meg, melyre vagy hivatalos összeirás, vagy az adófizetők bejelentési kötelezettsége, esetleg mind a kettő együttesen szolgál. Az adókivetés a különböző adózási alakoknál, sőt bizonyos teendőkre nézve az ugyanegy adózási alakhoz tartozó különböző adónemeknél is, más-más nemü rendezést igényel. A munkabéradó ama fajánál, amely csak a munkások átlagos fizetési képességének terhelését veszi célba, a kivetés az adóösszeirás alkalmával könnyen kinyomozható s az összeirási lajstromokba bejegyzett adatok alapján az adózóknak a megfelelő osztályokba való sorozásával történik. A tárgyi adóknál, névszerint a föld- és házadónál s általában azoknál a hozadéki adóknál, amelyek csak a külső támpontok nyomán kipuhatolandó hozadék megadóztatására irányulnak, az adótárgyak nyilvántartására s az adókivetésre kataszteri fetvételek szolgálnak. Az általános jövedelmi adónál, a jövedelmi adó elveit követő különös adónemeknél (p. a tényleges jövedelem terhelését célzó föld-, házbéripar- és tőkekamatadónál), valamint a vagyonadónál a kivetés az adózók bevallására alapított bizottsági becslés útján történik.
Az egyenes adók egyénenként való kivetésére nézve kétféle módszer van használatban, ú. m. a felosztásos és a százalékos. A felosztásos (reparticionális) módszernél az illető adónemből befolyandó összes bevételt, vagyis az adóösszeget (adókontingenst) a törvény előre állapítja meg, az adófőösszeget a tartományok vagy kerületek közt vagy maga a törvény, vagy a központi adóbizottság, az egy-egy tartományra vagy kerületre eső adóösszeget a községek között az illető igazgatási terület rendes képviselete, vagy külön, részint kinevezés, részint választás útján alakított bizottság, és végre az egy-egy községre eső adóösszeget a községi tagok között a községi igazgatás v. külön adóbizottság osztja fel. Ellenben a százalékos módszernél a törvény az adókulcsot szabja meg. E szerint a felosztásos módszernél az egy-egy adóegység után fizetendő adótétel, és a másik módszernél az illető adónemből az ország egész területén befolyandó bevétel csak az összes adókötelesek adóalapjainak kinyomozása után válik ismeretessé. A felosztásos módszer, melynél nem az egyes adófizető, hanem az érdekelt igazgatási terület összes adózóinak közönsége a tulajdonképi adóalany, azzal még tovább is fejleszthető, hogy a törvény az ugyanegy kerületben, illetőleg adóközségben lakó és ugyanazt a foglalkozást űző adóköteleseket egy-egy adózó társaságnak tekinti s az egy-egy adózó-társaságra utalt adóösszegnek való egyénenkénti felosztását magára az adózó-társaságra ruházza. A felosztásos rendszernek három kiváló előnye van, és pedig: a) az önadóztatás érvényesülését s az adókezelés decentralizációját mozdítja elő; b). a minden körülmények közt szükségesnek mutatkozó bevételi összeg befolyását jobban biztosítja; c) mivel az illető igazgatási területre felosztott adóösszegnek szükségképen be kell folynia, tehát az egyeseknek nyujtott kedvezmény a többi adózó túlterhelését vonja maga után, a felosztásos rendszer az adózókat egymás ellenőrzése alá helyezi. Hátrányai a felosztásos rendszernek:a) amennyiben az adózó az őt érő adóteher iránt csak akkor szerezhet tájékozást, amikor a felosztási művelet már az egész vonalon be van fejezve, a szóban forgó kivetési módszer nem hozza az adómértéket az adózási képességgel világosan kifejezett arányba; b) nem használja úgy fel az adók természetes fejlődő képességét, mint a százalékos kivetés, mivel ha még úgy emelkedik is a nemzeti jövedelem, az adóbevételt a törvényhozó csak a kontingensösszeg felemelésével szaporíthatja; c) az adófőösszegnek az egyes igazgatási területekre s a községekre utalt összegeknek a községi lakosokra eszközölt felosztása alkalmával könnyen tévedések és részrehajlások csúszhatnak be. A felosztásos rendszer nagyobb terjedelemben csak Franciaországban és Württembergben van használatban. Hazánkban az egyenes adók kivetésére vonatkozó összes munkálatokat Budapesten a fővárosi kir. adó felügyelő, a vidéki törvényhatóságok területén pedig a pénzügyigazgatóságok vezetik. Az adókivetést a községi közegek, a pénzügyigazgatóságok (Budapesten a kir. adófelügyelő) s az adózók kebeléből részint a pénzügyminiszter, részint a törvényhatóság első tisztviselője által minden kir. adóhivatal székhelyén alakított adókivető bizottságok teljesítik. És pedig: i. a községi közegék a földadót, házadót, I. és II. osztályu kereseti adót, általános jövedelmi pótadót és a fegyveradót; 2. a pénzügyigazgatóságok (fövárosi kir. adófelügyelő) a IV. osztályu kereseti adót, tőkekamat- és járadékadót s a hadmentességi díjat; 3. az adókivető bizottságok a III. osztályu kereseti adót, bányaadót s a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adóját vetik ki.
II. Az adóbeszedés
rendezésénél a következőkre kell törekedni: 1. a mennyire a kincstári érdekek biztosítása megengedi, az adózók személyes szabadsága, gazdasága és kényelme lehetőleg csekély megszorítást szenvedjen. A kényelmesség követelményének kielégítésére minél több adóbeszedési helynek felállításával, az adókönyvecskék és fizetési meghagyások kézbesítése, valamint a lerovások nyugtázása körüli ügyvitel egyszerűsítésével s a nem okvetetlenül szükséges ellenőrzések és alakiságok mellőzésével lehet legtöbbet tenni; 2. a fizetési határidők lehetőleg a jövedelemszerzés idejére teendők, hogy az adózók ne legyenek kénytelenek kölcsönhöz fordulni vagy üzleti tőkéjüket megtámadni; 3. az adótartozásnak részletenként eszközlendő lerovását is meg kell engedni, ami a szegényebb adófizetőkre nézve jótétemény s a pénzforgást is előmozdítja; 4. az adóbeszedési s általában az adókezelési költségek lehetőleg mérsékeltek legyenek. A közvetett fogyasztási adókat, valamint a legtöbb közvetlenül fizetett forgalmi adót mindenütt állami közegek szedik be; azonban az egyenes adók beszedésével több állambán a községi közegek, sőt Angol- és Franciaországban a begyült összeg bizonyos hányadából álló dij fejében magánosok is meg vannak bizva. Az ó- és középkori államokban az adóbeszedési jog haszonbérbe adása volt szokásban, s az adóbeszedésnek a nép zsarolását, sőt gyakran népfelkeléseket okozó ez a módja a keleti államokban még ma is fennáll. A művelt államokban az adók haszonbérbe adása most már csak kivételesen, bizonyos fogyasztási adóknál fordul elő. A magyar adókezelési törvénynek az adóbeszedésre vonatkozó fontosabb határozatai a következőkben foglalhatók össze: A folyó adóévre kivetett egyenes adók s az illető évre felosztott régibb adótartozási részletek négy egyenlő részben, és pedig minden évnegyed első napján esedékesek s az illető évnegyed közepéig fizetendők. Addig, amíg a folyó évi adókivetés eredménye nincsen az adózó adókönyvébe bejegyezve, az évnegyedi részleteket a megelőző évi kirovás szerint kell fizetnie, a különbözetek az adókönyvecskék kiállításának befejezését követő részletfizetés alkalmával egyenlíttetvén ki. Az adópénztárak részletfizetéseket feltétlenül elfogadni kötelesek. Aki az évnegyed közepéig le nem rója esedékes adótartozását, évi 6% késedelmi kamatot fizet az egész évnegyedre. Ellenben aki tartozásának egy vagy több évnegyedi részletét előre megfizeti, az előre fizetett adóösszeg után a befizetés napjától az illető évnegyed közepéig számítva, évi 6% kamatmegtérítésben részesül. A kis és nagy községek, a rendezett tanácsu, valamint a törvényhatósági joggal felruházott városok, mint jogi testületek, az adóösszeg mennyiségére való tekintet nélkül, a kir. adóhivatalnál fizetik egyenes adójukat. Más adózók által az egyenes adók: a) kis és nagy községekben, amennyiben évi adótartozásuk 100 frtnál kevesebb, a községi birónál, illetőleg pénztárnoknál, amennyiben pedig évi tartozásuk a 100 frtot eléri vagy meghaladja, a kir. adóhivatalnál; b) rendezett tanácsu és törvényhatósági joggal felruházott városokban, az adótartozás nagyságára való tekintet nélkül, a városi adóhivatalnál fizetendők.
III. Adóbehajtás
(adóvégrehajtás) a. m. az esedékessé vált s a törvényes határidőben nem törlesztett adótartozásnak kényszer utján való beszedése. Az adóbehajtás épp oly szükséges és jogos,. mint maga az adó, mert nélküle csak az teljesítené adófizetési kötelezettségét, a ki önszántából akarná. Az igazságos, de erélyes adóbehajtást az adózó közönség érdeke is megkivánja, mivel a teherviselési kötelesség kijátszása nemcsak az államkincstárt, hanem a pontos adófizetőket is megkárosítja, ezek levén kénytelenek az egyesek által jogtalanul visszatartott adóösszegeket pótolni. Az adóbehajtás rendezésénél az legyen a főelv, hogy az adóvégrehajtás ne jöjjön az egyéni jogokkal és gazdasági érdekekkel nagyobb összeütközésbe, mint a kincstár jogos követelésének biztosítása mulhatatlanul megkivánja. Ebből kifolyólag az oly adótartozást, amely az adózó fizetési képességének hiánya miatt vált hátralékká, jogosan nem lehet kényszer útján behajtani. Időleges fizetési képtelenség esetében fizetési halasztás engedélyezendő, végleges fizetési képtelenség esetében pedig az adótartozás törlése rendelendő el. Ha az adóvégrehajtás az adófizetőt minden vagyonától fosztaná meg, az adótartozásnak több évre terjedő részletekben leendő törlesztését kell megengedni. Az adózó életfentartására mellőzhetetlenül szükséges javak s az üzlete folytatásához megkivántató munkaeszközök kiveendők a végrehajtás alól. Ingatlanokra az adóvégrehajtás csak utolsó esetben s a föld népének lehető kimélésével intézendő. Nálunk az adótartozásoknak, és pedig nemcsak az egyenes adóknak, hanem egyszersmind a közvetett adóknak, illetékeknek, az egyenes adók módjára beszedendő egyéb kincstári követeléseknek, továbbá a bűnvádi eljárási költségeknek, törvényhatósági és községi adóknak, ipar- és kereskedelmi kamarai illetékeknek stb. behajtásával a pénzügyigazgatóság (a fővárosi kir. adófelügyelő) felügyelete alatt a községi közegek, főszolgabirák s az állami végrehajtók vannak megbizva. A tulajdonképi végrehajtást megintés előzi meg, amelyért mérsékelt illeték fizetendő. Ha a megintés foganat nélkül marad, azonnal a zálogolás következik, melynek tárgyát mindenekelőtt az adózónak készpénzjövedelmei és követelései, másod sorban ingóságai képezik. Mindama tárgyak és jövedelmek, a melyek a birói végrehajtásról szóló törvény értelmében birói végrehajtás alá nem esnek, az adóvégrehajtás alól is ki vannak véve. Ingatlanra csak abban az esetben terjeszthető ki a végrehajtás, ha a hátralékosnak a hátralék összegének megfelelő egyéb vagyona nincs. A végrehajtásnak az ingatlanokra való kiterjesztését a pénzügyigazgatóság (a fővárosi kir. adófelügyelő) javaslatára a törvényhatóság közigazgatási bizottsága rendeli el. Ha a hátralékos a zálogolás napját követő 15 nap alatt a hátralékot, késedelmi kamatokat s a közbejött költségeket lefizeti, a zárlat feloldottnak tekintetik, ellenkező esetben pedig a végrehajtással megbizott közeg a lefoglalt tárgyakat nyilvános árverésen eladja. A végrehajtási költségeket a hátralékos tartozik viselni. E végből ingó javak lezálogolása és árverése alkalmával a végrehajtást szenvedő fél a hátralék minden forintja után zálogolási illeték cimén 2 krt és árverési illeték fejében 3 krt fizet. Az ingatlanokra vezetett adóvégrehajtás költségeinek megtérítésére nézve a birói végrehajtásró lszóló törvény intézkedései irányadók.
l. Adóigazgatás.