pénzben v. pénzértékben álló szolgáltatás, mellyel valaki az adós másnak a hitelezőnek tartozik, akinek ez az A. viszont követelését képezi. Kereskedelmi könyvekben az A. a számla alanyának «tartozik» (Debet, Soll), a követelések a «követel» (Credit, Haben) rovatába jönnek. A kettőnek összehasonlítása adja a «mérleget», mely aszerint amint a «követel» összege a ntartozik» összegét meghaladja, v. megfordítva, cselekvő v. szenvedő. A váltón alapuló A.-t «váltóadósságnak», azt, mely csak a hitelezőnek kereskedelmi könyveibe van bevezetve, «könyvadósságnak», a jelzáloggal biztosítottat jelzálogi A.-nak szokás mondani. L. Kötelem.
Ha az adósság oszthatatlan dologra vonatkozik, a dolog természeténél fogva valamennyien az egész dologgal tartoznak, s azért felelősek s azt a hitelező az adóstársak mindegyikétől egészen követelheti. Osztható dolog esetében ellenben az A. mindegyike csak a maga ellenkező megállapodás hiányában egyenlőnek veendő részéért felelős, az egyetemlegesség (l. o.) «in solidum» kötelem-esetének kivételével.
l. Naptár.
(francia, «háttal támaszkodó», növ.), olyan előlevél, melynek hátoldala a felé a tengely felé fordult, amelyből származik.
az a tárgy vagy cselekvény (a legszorosabb értelemben vett személyi adónál, pl. a fej-, rang- és türelmi adónál az a személy), amely után az adózó az adót fizetni tartozik. A vagyoni adóknál az illető vagyontárgy, a hozadéki adóknál a föld, ház, tőke stb. hozadéka, a jövedelmi adóknál a jövedelem, a fogyasztási adóknál az adóköteles cikk, a forgalmi adóknál az adó alá vett forgalmi cselekvény, jogügylet, illetőleg a róla kiállított okirat az adótárgy. Az adótárgytól megkülönböztetendő az adóforrás, valamint az adóalap. L. Adóforrás.
a könyvvitelben a «követel»-rovat. Az üzletfél által adott értékek elkönyvelése.
(ejtsd: adúr, lat. Aturus), hajózható folyo Franciaországban, a hires campáni völgyből, a felső Pirenéusokból 1931 m. magasan ered. Bayonneon alul ömlik a Viscayai-öbölbe; hossza 335 kilométer.
és Adóvégrehajtó, l. Adóigazgatás III.
l. Adóalany.
a már befizetett adónak az állampénztár által eszközölt visszaszolgáltatása. A. nemcsak a vagyoni, hozadéki és jövedelmi, hanem a forgalmi és fogyasztási adóknál is előfordul. Ha az adót a kivető közegek jogellenesen szabják ki, vagy az adózó felek tévesen fizetik be, és a felek igénye a visszakövetelésre nézve még el nem évült, az állampénztár a fölösen lerótt összeget visszatéríti. Hazai törvényeink szerint a felek igénye a tévesen befizetett v. törvényellenesen beszedett adók, illetékek és bírságok visszakövetelésére a befizetéstől számítandó 3 év alatt évül el. Az államkincstár abban az esetben is visszaadja az előre befizetett adóösszegnek még esedékessé nem vált részletet, ha az adótárgy a kivetési időszak lejárta előtt elenyészik, p. az épület elpusztul, az ipari vállalat vagy más haszonhajtó foglalkozás megszünik, az adó alá tartozó jövedelem az adófizető keresetképtelensége vagy elhalálozása következtében elenyészik illetőleg a forgalmi adóknál, ha a vagyonátruházás iránt kötött jogügyletet a felek közös beleegyezéssel visszavonták, vagy a jogügyletet a biróság megsemmisítette. A fogyasztási adó visszatérítésének (adórestitució, exportbonifikáció) akkor van helye, midőn az adóval terhelt áru külföldre szállíttatik. A fogyasztási adó visszatérítésének elvi jogosultsága kétségtelen, mivel megtagadása a kiviteli vámmal volna azonos hatásu, azaz a hazai termelés versenyképességét szüntetné meg, Elvben az adómegtérítés cimén visszaszolgáltatandó összeg nagyságát könnyü megállapítani. Az államnak ugyanoly összeget kell visszaadnia, aminőt a külföldre szállított áru után annak idején adó fejében bevett. Ha kisebb összeget szolgáltat vissza, az annak idején beszedett adótöbblet kiviteli vám gyanánt hat, ha pedig nagyobb összeget ad vissza, a beszedett adót meghaladó adóvisszapótlás kiviteli jutalommá változik. A kelleténél kisebb A. bevételi forrás, a kelleténél nagyobb pedig iparmegvédést tartalmazó intézmény. Az életben azonban csaknem elérhetetlen feladat a fogyasztási adók visszatérítésének ügyét úgy rendezni, hogy a visszaterítendő összeg pontosan az adó fejében beszedett összeggel egyezzék. Teljes pontossággal soha és akkor éppen nem lehet a külföldre szállított árút terhelő adóösszeget kinyomozni, ha az adó nem a kész termék, hanem a benne levő nyers anyag után fizettetett vagy átalányozás útján rovatott ki. Ezenfelül az adót szigoruan véve minden oly külföldre szállított árú után vissza kellene adni, amelynek termeléséhez a termelő belső fogyasztási adóval terhelt. nyers anyagot használt fel. Azonban az ellenőrzés nehézségénél fogva s a vámkezelés egyszerüsítése kedvéért az államok csak a nevezetesebb fogyasztási adótárgyak után szokták az adót visszapótolni.
Az osztrák-magyar vámterületről a közös vámvonalon át kivitt sör, cukor és szesz után járó A.-k az 1887. év végéig a vámjövedék tiszta hozadékából nyerték fedezetüket, és a vámjövedék tiszta hozadékának azt a részét fordították a közösügyi költségek fedezésére, amely az A. levonása után fenmaradt. Mivel pedig a külföldre szállított, A.-ben részesülő cikkek összes mennyiségéből az osztrák cukor- és sörtermelés túlnyomósága következtében Magyarországra jóval csekélyebb hányad esik, mint amilyen a magyar államkincstárt terhelő hozzájárulási százaléknak megfelel, és a magyar kincstárt ennélfogva az A.-nél érzékeny s igazságtalan veszteség érte: Magyarország már az 1878. évi kiegyezés megkötésekor kivívta, hogy az A. terhében oly arányban vegyen részt, aminőben áll a magyar kincstárnak az illető adónemnél elért nyers bevétele a mindkét államban ugyanazon adónemnél elért nyers bevételhez. Az A. ügye az 1887-ik évi pénzügyi kiegyezés alkalmával annyiban új rendezést nyert, amennyiben az 1888-ik évtől kezdve az adórestituciót mind a magyar, mind az osztrák államkincstár saját bevételeiből fedezi, a kiegyenlítés pedig a fogyasztási adók eredménye alapján utólagosan történik. Amíg tehát az 1887-ik év végéig az A.-k utólagos elszámolás mellett a közös vámbevételben találták fedezetüket, az 1888-ik évtől kezdve az adórestituciók külön kiadási és bevételi címe megszünt s az e célra fordítandó kiadások a költségvetésben a fogyasztási adóknál vétetnek fel, a közös vámbevétel teljes összege pedig a közös kiadások fedezete gyanánt van előirányozva.