(Szent), vértanu Decius idejében. Emléknapja ápril 10.
Sextus Julius, a keresztény kronográfia megalapítója, a III. század első felében, Heliogabalus és Alex. Severus idejében élt. Állítólag a palesztinai Emmausból v. Libiából származott. Főműve, melyben az eseményeket a világ teremtésétől Kr. u. 221. évig megirta. Töredékeit más irók föntartották.
(lat.) a. m. délnyugati szél.
v. Apridai, rabló-törzs Afganisztánban, mely folytonos háboruskodásban van, férfiai atléta termetüek, 1.7 méter magasak, karcsuak, de izmosak, sovány arcuak, erősen görbült orral, jóllehet mohammedánok, a turbán helyett csalmát szeretnek viselni. Számuk mintegy 90,000-re rug. Pisavartól nyugatra és délre laknak s kezökben tartották a Chaibari és Kohat-szorost s 1879 az utazók és karavánok legnagyobb rémei voltak, ekkor azonban az angoloknak sikerült velük szerződést kötni; melyben kötelezték magukat, hogy a középázsiai karavánokat hetenként kétszer háborítatlanul engedik át országukon.
(franc. Afrique). Igy nevezik a Középtenger környékén, különösen É.-Afrikában tenyésző törpe pálma (Chamaerops humilis) szálakra hasogatott leveleit. Az A.-t éppen úgy, mint a tengeri füvet (Zostera marina) a kárpitosok használják párnák kitömésére. Olcsó, de nem tartós árucikk.
(négy térképpel: A. hegy- és vizrajzi, politikai, néprajzi és felfedező utazásainak térképével), az ó-világ harmadik része, minden oldalról tengertől körülvett föld. Afrika belseje évszázadokon át bezárt könyv volt az európaiak előtt partjának tagolatlansága, egészségtelen volta s lakosainak idegenszerü nyelve és szokásai következtében. A kereskedelmi összeköttetést kereső utazók nyomát követte a tudományos utazók egész serege s a vallási eszmék terjesztői, a misszionáriusok. Az üzérkedés vágy a, a tudományszomj és a vallási eszmék terjesztésének buzgalma játszottak össze s eredményezték, hogy Afrikát ismeretlen földrésznek már nem lehet nevezni, hogy az utolsó évtized alatt szerzett ismeretek következtében a sötétség rohamosan szétfoszladozik s a csodás mesék, melyeket a régiek a földrész rejtélyessége felől szőttek, a fáradhatatlan utazók leirásai után hitelöket vesztik s Afrikáról, legalább általános földrajzi viszonyait s néprajzi sajátságait illetőleg, elég hű képet adhatunk.
A. neve
a rómaiaktól származik. A görögök Libyának, Etiópiának nevezték Afrika ama részeit, mely előttük, annyira amennyire, ismert volt. A római név az avrigha v. afrika néptől ered, mely néptörzs Karthágó környékén lakott s a rómaiak tudvalevőleg ezen a részen vetették meg először lábukat, ők afri- vagy afrikani-nak neveztek e néptörzset. Valószinü, hogy a Szaharában élő auragha néptörzs e nép ivadéka.
Afrika földleirása.
[ÁBRA] Afrika hegy- és vízrajzi térképe
A. fekvése.
A. Európától délre esik s az egyenlitőtől északra és délre majdnem egyenlő távolságra terjed; legészakibb pontja a Fehér fok (Cabo Blanco) az É. sz. 37° 20, a legdélibb a Tű-fok (Cabo d' Agulhas) a D. sz. 34°51, a legnyugatibb a Zöldfok (Cap Verde) a Greenwichtől számított K. h. 17° 30 és a legkeletibb a Guardafuifok a K. h. 51° 15 alatt, tehát szélessége 72° s hosszasága 69°. Hosszasága északról délre 8015 km. s szélessége keletről nyugatra 7630 km.
A. nagysága.
A. területe a hozzá tartozó szigetekkel együtt (Behm és Wagner 1882) 29.904,254 km2 (543,192.5 geogr. mf2), ebből a szigetekre 626,054 km2 (11,368 geogr. mf2) esik. E számadatok szerint Afrika nagyságra nézve a kontinensek közt a második, de ha a két Amerikát össze vesszük, a harmadik helyen áll a földrészek közt. A. a hozzátartozó szigetekkel együtt a föld felületének 5.9%-át s a földsegeknek 22%-át képezi. A szigetek viszonya a törzshöz 1: 47. A part hossza 27,638 km., 1 km.-re tehát 1067 km2 terület esik, vagyis partkifejlődése igen csekély s valóban nincs földrész, mely oly kevéssé volna tagolva, mint éppen A. az északi nagyobb részének alakja trapézhez, déli részéé háromszöghöz hasonlít. A. dél felé kicsúcsosodik, éppugy, mint D.-Amerika, mellyel morfologiailag egyező vonásokat mutat.
A. határai.
A. csak Ázsiával függött össze egy keskeny földszoros által, miután azonban a 126 km. hosszu szuezi csatornával ezt is átmetszették: A. roppant nagy sziget, melynek partját minden oldalról tengerviz mossa. Északon a Földközi-tenger, keleten az Indiai-oceán egyes tagjai: az adeni öböl, a Bab-el-Mandeb tengerszoros s a Vörös tenger, s nyugaton az Atlanti oceán határolják. A. testébe tengeröblök nem nyulnak be, partvonala csak kevés behajlást mutat, ilyen a nagyobbakat emlitve északon a Földközi-tenger két öble, a kis és nagy Szirtisz vagyis a Gábeszi- és Szidrai-öböl s nyugaton a Guineai-öböl, melynek részei a Benini és Biafrai-öblök. Kisebb ivszerü behajlások s apróbb bemetszések a keleti s nyugati parton egyaránt vannak ezek közt nagyobbszabásuak a keleti párton a Zanzibari-, Szofalai és a Delagoa-öböl, délen a Jóremény fok két oldalán a False-öböl és a Tábla-öböl s feljebb A. nyugati partján az Szt.-Ilona-öböl, Walfish-öböl, a kis Majumba, az egyenlítő alatt fekvő Gabun-öböl és még számos kis öböl, mely közül legtöbb, mint az Arguin-öböl is, a homokzátonyok miatt megköze-; líthetetlen; a kis öblök közt legfontosabb még az északi Tuniszi öböl. Egyes hegyfokok, kisebbszerü földnyelvek, földcsúcsok nagy számmal nyúlnak ki a tengerbe. A. északi partja Spanyolország déli csúcsához hegyes földcsúccsal közeledik, a régiek a Gibraltári-szoros két oldalán emelkedő hegyet Herkules oszlopainak nevezték, e kiszökő hegytől a keletre vonuló part többnyire magas és szirtes, a Gábeszi és Szidrai-öblök közt ugyan lelapul, alacsony és homokos, de azután a Barka fensiknál ismét magasra emelkedik. A Nilus deltája s a szuezi csatorna mentén mindenütt alacsony a part, a Vörös-tenger mentében ellenben a part magas, szirtes s igen kopár egész a Guardafui-fokig, illetőleg az egyenliltőig, innen a partvidék felváltva hol alacsony, hol magas egészen a Delagoa-öbölig, honnan azután Fokváros vidékéig mindenütt meredek partfal néz le a tengerre. Fokvárostól É-ra kanyarodik a part s az Oranje betorkolásáig számos jó kikötő segíti elő e partvidéken az élénk forgalmat, kereskedést. Az Oranjétől a part ismét kopárabb s a hajók csak az Angra Peguena és Walfish-öbölben találnak menhelyet. A terraszszerüleg kiemelkedő kopár part a Gabun illetőleg a Kamerun deltája és a Kalabar folyó torkolata közt éri el legmagasabb részletét, a mennyiben a nevezett folyók közt levő vulkáni hegysor közvetlenül a tengerböl emelkedő meredek partfalat képez. A Rabszolga-, Arany- és Elefántcsont-part többnyire alacsony, a hegyek a parttól távolabb vonulnak szélesebb parti lapályt hagyván elterülni lábuk alatt. A Pálmafoktól északkeletnek fordul a part, s itt számos folyó torkolata képez benne bemetszéseket. Bár a part e tájt is igen kopár, mégis elég élénk a forgalma, mert Szenegál torkolatánál a hajók által megközelíthető. A Zöld foktól észak-északkeletre vonul a part; a Szaharát határoló része egészen sík, s nagy darabon egyetlen kikötő sincs, a part e részén van a Fehér Fok és a Bajador fok. Marokkó partvidékén ismét magasra hág a part. Afrikának egyetlen nagy félszigete van: a keleti oldalán levő Szomaliföld, mely A. legkeletibb pontjával a Guardafuifokkal végződik.
A. szigetei.
A. szigetekben is nagyon szegény, D-Amerikát nem tekintve, a kontinensek közt legszegényebb e tekintetben. A hozzá tartozó szigetek területe 626,054 km2 összes területének 1/47 része esik a szigetekre, holott Európára nézve viszonyszám 1: 21. Nyugati oldalán az Atlantioceánban alig van jelentékenyebb sziget. A parttól távolabb esnek az Azór és a Madeira-szigetek, melyeket Európához szoktak számitani, továbbá a Kanári s Zöldfoki-szigetek és a guineai szigetcsoport (Fernando Po, Principe, Sz. Tamás, Annobon); a parttól nagyon messzire a nyilt óceánban fekszik Sz. Ilona szigete és Ascension szigete. A Jóreménység fokától nyugatra eső kis szigetek közt még legnagyobb a Trista da Cunha szigete. Nagyobb szigetek vannak A. keleti oldalán, az Indiai óceánban, itt van a Föld egyik legnagyobb szigete: Madagaszkár több apró szigettől körülvéve, nyugatra a Komori, északkeletre az Amiranti és Seychelles s kelet felé a Mascarenas szigetcsoport (Réunion, Mauritius, Rodriguez); Zanzibár partját is szegélyzik kisebb szigetek, a Szomaliak félszigete előtt pedig Szokotra sziget emelkedik ki az óceán vizéből.
A. belső tagolása.
Az az egyhanguság, mely A. horizontális tagoltságát jellemezte, jellemzi vertikális tagolását is. Afrika magas óriási nagy tábla, az egyedüli lánchegysége az északnyugati part vidékén elnyuló Atlasz hegység. A. partjait nagyobbrészt meredek falak szegélyezik, melyek a tenger felől összefüggö lánchegységnek látszanak, pedig csak a hatalmas tábla fokozatosan emelkedő lépcsőzetéi A. legmagasabb kiemelkedései az Indiai oceán felé esnek, keleti részén van a Kenia (5500), a Kilimandsáró (5700-6000) és Ruoluzori havas teteje, itt emelkedik ki Etiópiának bástyák környezte s nagy várhoz hasonló fenfölde. Afrika déli része sokkal magasabb, mint az északi; mély sikok nincsenek Afrikában, a legmélyebben fekvő helyek a Nilus, Niger, Szenegal és Zambezi deltája. A délafrikal tábla 1200 m., a Ngami medence 800 m., a Zambezi és Kongó között levő vizválasztó 1100 m., a Kongó vizmedencéjének középmagassága 400 m., a Sári és Nilus között levő vizválasztó 600 m., a Csad-tó 240, ez a kontinens közepén mért legalacsonyabb fekvésü hely, ettől északra a föld ujra emelkedik, a Szahara középmagassága, 600 m.-re tehető, az Atlaszban pedig 4500 m.-re emelkedő hegyek vannak. A. közepes magassága, a legujabban tett számítások középértékeként 630 m.-re tehető.
Afrikában, hegy- és vizrajzi viszonyait tartva szem előtt, a következő részek különböztetendők meg: I Délafrikai felföld. II. Keletafrikai fenföld és a nagy tavak vidéke. III. Nilus medencéje. IV. Kongó vizmedencéje. V. Guineai part. VI. Szudán. VII. Szahara. VIII. Atlasz és IX. a szigetek. (Ezeket l. az illető c. alatt.).
A talajképződésről
biztos adataink csak a régebb időktől kultivált országokból (Dél-Afrika, az Atlaszvidék és Egyiptom) vannak, mindazonáltal Afrika geologiai viszonyairól általánosságban szólhatunk, amennyiben a talajképződés igen egyszerü s nagy területen ugyanoly jellemü. Az ujabb kutatások szerint Afrika geologiailag három főrészre oszlik: 1. az Atlasz vidéke, a Vadi-Draatól a gabeszi öbölig huzott vonaltól északra. Marokkó partján régi kristályos kőzetek alkotta rétegcsoportok a paleozoi és mesozoi perioduson át a legfiatalabb harmadkori rétegekig mind megvannak. A kristályos kőzetek csak a magasabb hegyláncok hegycsúcsain találhatók gránit, gnájsz és csillámpala alakjában. A triasz, jura és kréta ellenben az Atlasz mindkét láncát fedi egész kiterjedésökben. A legjelentékenyebb különbség azonban, mely az Atlaszt A. többi részétől megkülönbözteti, erős gyürődése, mely valószinüleg északról délre irányult s a harmadkor végén keletkezett. Suesz az Atlasz felépítését az Apenninekével hasonlítja össze, a belső kristályos vonulat törése és a partvonal jelölte törés irányába eső vulkáni jelenség fellépése miatt. Gyűrődött, ráncokba vetett hegylánc az Atlaszon kivül nincs több A.-ban. 2. Szaharán és a Nilus vidékén s általában A. többi részén a hegység fiatalabb korú rétegei zavartalanul terülnek el a régi kristályos kőzetekben, miből ama következtetést vonhatjuk, hogy A-nak ez a nagy része eme üledékek lerakodása óta teljes nyugalomban maradt és semmi gyürődést nem szenvedett. A Szaharában a tengeri lerakodásu üledék alapját többnyire gránit képezi, épp ugy gránitból áll Közép-Afrika alaptömege is, mig Kelet-, Dél- és Nyugat-A.-ban kristályos palák és gnájsz fordul elö. Az abissziniai fensikot főleg ulkáni eredetü bazalt és fiatalabb harmadkori kőzetek fedik s e rétegek a Kilima-ndsáró hegyén át egész a nagy tavak vidékéig nyomozhatók. 3. A Fok földön az archai és paleozoi kőzeteken az ü. n. Kapformáció nyugszik a Vaal folyó és a Zwarteberg között egy medencét képezve. Ehhez nagy mennyiségű eruptiv kőzetek járulnak, különösen diabaszféle s melafirszerü képződmények. A Karroo-for mációban teljesen hiányoznak a tengeri állatok kövületei, csak szárazföldi állatok kövületei fordulnak elő benne világos jeléül annak, hogy e formáció édesvizi eredetü, Szudán- és Szenegambiában a talajfelépítés ugyanilyen: az ős kőzetekből álló alaphegységet meg nem határozott korú homokkövek fedik. Harmadkori rétegek A. déli felének partjain nem fordulnak elő, belsejében igen elterjedt a laterit, a gnájsz és a kristályos palák vörös szinü málladéka. A vulkáni működés a guineai parton a Kamerun hegységben jelentkezett. A Mascarenason és a Komori szigeteken működő kráterek vannak. A szárazföldön is vannak vulkánok, igy Abisszinia keleti részében az Erteali, Dubbi és Ali Bogo s a Rudolf-tó partján a Telekivulkán. Végül a nagy Madagaszkár-sziget is, épp ugy mint A. főtömege, gránitból áll, melyet vizszintes helyzetü homokkőrétegek takarnak s szélén harmadkori képződmények, belsejében vulkáni termények fordulnak elő.
A. folyói és tavai.
A folyók és tavak A.-ban igen egyenetlenül vannak eloszolva; vannak igen nagy területek, melyeknek állandó folyóvizük nincsen, igy A.-nak az egyenlítőtől északra fekvő nagy területén csak néhány belföldi tó van. Az atlaszvidéki sóstavakon (Schott) és az Egyiptomban levő Fajum-on kivül ugyszólván csak a Csad-tó érdemel említést. A Csad nagykiterjedésü mocsaras tó, melynek vizét a Sári táplálja, mélysége legfeljebb 5 méter, vize lefolyástalan, de azért édes; ettől keletre esik a sokkal kisebb Fitri, melybe a Batha ömlik. A Csadtól délre fekszik a Vogeltől felfedezett Tiburi mocsár, mely az esős évszakban nagy. kiterjedésű tóvá növekszik. Abissziniában van a Cana-tó 1755 m. a tengerszin felett, az Abai v. a Kék Nilus folyik ki belőle; a tadsurrai öböltől nyugatra fekszik az Asszalés Adhebadd-tó s a Vörös-tenger partja közelében az Alalebad-tó vulkáni környezettel. Ezektől délre, az egyenlítőhöz közelebb a Stefánia- és Rudolf-tó, mindkettő lefolyástalan. Az Ukerevét vagy Viktória-Nyanzát, az Albert-Nyanzát és az Albert Edwárd tavát a Nilus vezeti le, a Tanganyika, Bangveolo, Moëro, Upemba, Kisszali, Landsi, II. Lipót, Mantuba és még több tó ellenben a Kongó vizkörnyékéhez tartozik. A délafrikai medencében, melyet egykor egész kiterjedésében viz fedett, csak a Ngami tó s néhány kisebbszerü sóstó van. A csapadék eloszlásának megfelelőleg A.-nak csaknem minden egyes nagyobb folyója az északi és déli szélesség 15. fokai közé eső övön ered; ebben az övben ered a Szenegal, Gambia, Niger, Binue, Kongó, Koanza és Kunene, melyek az Atlanti-óceánba öntik vizüket, itt van forrása az Indiai-óceánba ömlő Zambezinek, itt szedi össze vizét a Földközi-tenger felé siető Nilus: Ezen az övön kivül csak a délkeleten levő Drakenhegységből és az északnyugati Atlasz-hegyláncból erednek egyes nagyobb folyók; amott említésre méltó az Oranje, mely az Atlanti óceánba ömlik, emitt számos rövid parti folyó. A. nagy folyóinak csak középfolyása hajózható, az alsó rendesen nem hajózható. A kontinens ugyanis a parttól befelé meredek fokozatokkal emelkedik, azért a kontinens belső vidékén eredő folyók a partvidéket illetőleg a tengert csak vizesésekkel érhetik el, melyek a haj ózást megnehezítik, sőt több helyt egészen meggátolják. A Zambezi 1630 km. hosszú, utjában 72 sellőt és vizesést képez; a Batoka fensik áttörésénél 750 m. magasban van a legnagyszerübb vizesése a Mozioatunya vagy Viktória-zuhatag s ezen alól is számos sellő állja utját a hajóknak. A Kuanza folyó hatalmas vizesésben hull alá a meredek párkányhegységről, épp igy erős sellőket, vizeséseket képez az Oranje s a legtöbb parti folyócska. A Kongó és Ogove a vizesések, zuhatagok egész sorát képezi a partszéli hegységet átszelő utjában. Azonban Észak-Afrika folyói is több helyt képeznek kisebb-nagyobb vizeséseket; igy a Nilus Khartum városa alatt 6 sellőt képez, melyek a hajózást megakadályozzák. A Niger felső folyásában Bammakó és Timbuktu közt hajózható, a Barrum mellett levő hajlástól kezdve Rabba-ig a medréböl kiálló sziklák hajózhatatlanná teszik, mig baloldali mellékfolyója, a Binué az év nagy részén át a legjobb vizi utul szolgál Adamaua felé. A Szenegál és Gambia is számos sellőt képez. A tropikus égöv alatt eredő afrikai folyók a csapadék mennyiségének megfelelőleg az esős évszakban erősen megáradnak, mint ez a Nilusról régóta ismeretes. Az esős évszakban a Szaharán, Kalahári pusztán s a többi sivatagon levő vadik is megtelnek, a száraz évszakban a viz a vadikból eltünik, egy része a vizátbocsátó talajba szivárog; ennek köszönhető, hogy e száraz vadik mentében örökzöld oázisok vannak. Nevezetesebb vadik a Draa, Szarua, Mia és Irharrhar a Szaharában.
Éghajlat.
A. a 37° 20' É-i s a 34° 51' D-i szélesség közt terjedvén ki, három éghajlati övbe, a forró, É-i és D-i mérsékelt övbe esik; a kontinens területének nagyobbrésze, körülbelül 4/5-e a forró égöv alá esvén, A. a legtropikusabb kontinens. Szudán a föld legmelegebb országa, itt a közepes hőmérséklet 30° C., sőt egyes helyeken még annál is több, az esős évszak beállta előtt ápr. s máj.-ban 50° C. meleg sem ritkaság, déltájban rendesen 37-40° C. mutat a hőmérő. Az abissziniai felföldön s az északi és déli parton mérsékeltebb az égalj. Alexandriában 20° C., Kairóban 22° C. az évi középhőmérsék. Fokvárosban 16,5° C. az évi középhőmérsék, Natalban (Pietermaritzburg) 17,5° C.; de már Durbanban 19,8° C. A délnyugati part valamivel hidegebb, mint a keleti, ugy, hogy itt a pálmatenyészet csak a 16°-ig nyulik le, a délkeletin ellenben 31 1/2° D. sz.-ig. A hőmérséklet e jelenkint rendkivül leszáll a Szaharában a 26° É. sz. s Dél-A.-ban 20° D. sz. alatt is észleltek fagyot. A hőmérséki ingadozások annál nagyobbak, minél távolabb megyünk az egyenlítőtől, vagy minél magasabbra emelkedünk, p. Murzuk-ban a maximum +56° C. és a minimum -2,5° C. s vannak helyek, hol az ingadozás eléri a 60° C-t. A hőmérsék változásában ily nagy szélsőségek csak A. belsejében fordulnak elő, a partokon a havi középmérséklet közt való ingadozás igen csekély. Gabun-ban pl. a legmelegebb és leghidegebb hónap közt levő hőmérséklet-különbség csak 2° C., Zanzibárban 3° C. De a hőmérsék a partokon sem egyforma, a keleti parton ugyanazon szélessé alatt a tengeráramlások következtében nagyobb a hőmérsék, mint a nyugati parton. Legmelegebb a Vörös-tenger partja, Masszauában az évi középhőmérséklet 31,6° C. s juniusban 36,9° C., januárban 25,5 C. a havi középmérséklet, a maximum 54-56° C.
Két nagy állandó barometrikus maximum uralkodik A. körül, az egyik az Azor-szigetektől délre, a másik a Szt.-Ilona és Tristan de Cunha szigetek közt. Nyáron az Atlanti-óceánon a délkeleti és északkeleti passzátok uralkodnak. A Szaharán a délkeleti passzát az alacsony légnyomás következtében az egyenlítőtől északra délnyugati irányt vesz fel, azért a Verde-foktól a Kongóig egész nyáron a délnyugati szél az uralkodó. Télen a Szaharán van a légnyomás maximuma, az északkeleti passzát lejő a szélcsend övébe; Dél-Afrika nyugati partján ekkor délnyugati szelek járnak. A keleti parton nyáron az Indiai óceánban levő maximumból a Mauricius és Szt.-Pál szigete közt É.-Afrika felé mozog a levegő mint délkeleti passzát, de egyszersmind az indiai 748 mm. minimum felé az afrikai 760 mm. nyári légnyomás a délnyugati musszont támasztja. A Vörös-tengeren nyáron gyenge keleti szelek uralkodnak. Télen Ázsiában van a maximum, azért a Mozambik parttól az északkeleti musszon, délre pedig a K. passzát uralkodnak. A musszonok járásában márc. ban illetőleg nov. ben áll be a változás. Zanzibarban az ÉK. musszon rendesen dec.-ben áll be, a DNy. pedig április elején kezdődik s juliusban és augusztusban teljesen megszünik, tehát az ÉK. musszon hét, a DNy. három hónapig uralkodik, a többi idő alatt szélcsend van. Szenegambiában és a Sierra Leona parton az északkeleti szelek télen és általában reggel igen hidegek, tavasszal és délben nagyon forrók; Szenegambia belsejében egy évnegyedig folyton csak száraz, meleg szelek járnak; Felső-Guineában harmattan a nevök. Dél-Afrikában a 25°-18° keleti hosszuság alatt találkozik a keleti szél a nyugatival. A Nilus felső részén déli szelek fujdogálnak; a Csad-tó mellett délnyugati, délkeleti és északkeleti irányu szelek a leggyakoriabbak. A keleti A.-i szigeteken ápr.-nov. délkeleti passzát uralkodik, Madagaszkáron pedig dec.-márc.-ig északkeleti musszon. A vészthozó orkánok (ciklonok) a Seychelles és Mauricius szigetek közt támadnak, főleg február és március hóban s nyugat-délnyugat felé haladva a 20° szélesség alatt déli irányt vesznek s a 30° d. sz. alatt teljesen megszünnek.
Az eső a szél járásához van kötve. Általában még a trópusi Afrikában is kevesebb a csapadék, mint más földségeken, különösen Hátsó- Indiában. A legnagyobb csapadék, 2000-4500 mm. évente, a guineai parton, a Niger és Kamerun torkolatánál és a Nilus felső részén meg Abissziniában van, az emlitett helyek szélességébe eső többi részén a kontinensnek 1300-2000 mm. az évi csapadék-mennyiség, ezt az övet délen és északon 200-1300 mm. évi csapadéku vidékek váltják fel, a Szaharán 0-600 mm. közt változik az évi csapadék-mennyiség, az Atlasz vidékén azonban több eső esik, úgy, hogy az évi csapadék 600-1300 mm. Dél-Afrika általában szegény a csapadékban, aránylag legtöbb eső esik a keleti parton s délen Fokváros környékén, a nyugati parton, a Kalahári pusztán ellenben az évi csapadék-mennyiség, a 200 mm. alatt marad épp úgy, mint a Szaharán. Az esőjárás idejét tekintve négy, illetőleg öt övet különböztethetünk meg A.-ban. 1. Normális tropikus eső; idő nyáron, szárazság télen és tavasszal; 2. kettős esős évszak; ebben az övben, melyet a Kongó vízterülete és a nagy tavak vidéke foglal el, tavasszal és ősszel esik s közben száraz évszak van; 3. téli esős öv a Földközi-tenger partján; 4. tavaszi esős öv a Fokföld délkeleti részében s végül 5. esőtlen öv a Szahara és a Kalahári, hol egy-egy hónapra 6 esős nap sem esik.
Növény- és állatvilág.
A. növényzete. A.-ban mind a három növénygeografiai főcsoport képviselve van: északon a boreális, délen az ausztráliai s közepén a tropikus növénycsoport. Természetesen a kontinens lognagyobb részét a paleotropikus növényzet foglalja el. Borealis növényzet jellemzi az Atlaszt Szaharát, a Nilus völgyét az É. sz. 20°-ig és Abisszinia fenföldét. Aránylag legkisebb területet borít el az ausztraliai flóra-csoport a Fokföldön. A. kontinensén több flórabirodalom különböztethető meg;
1. Tropikus flórabirodalom, ez Szudán és az equatoriális A.-ra terjed ki s a füvek (graminea) jellemzik. A «szavannák» nagy területet fednek. a keményszáru, csomókban növő füvek oly magasra nőnek, hogy még a zsiráfot is elfedik, az Andropogonea szára 4-6 m. magas s a vad cukornád (Saccharum spontaneum) is 2-4 m. magasra nő. A folyókat és tavakat nád, sás és papirusz kiséri, A. szavannák terüüetén fás növényzet is előfordul, az erdő azonban ritka. A fák magasra nőnek, Abissziniában 8-15 m. magasak, míg a Kongó és Zambezi víz választóján a 20-26 m. magas fák som tartoznak a ritkaságok közé, sőt Szenegambiában a Gambía partján a Khaya senegalensis 32 m. magasságot ér el. Törzsüknek nagy vastagsága jellemzi a baobab-ot (Adansania), a banánák pedtg óriási levelökkel tünnek ki. A száraz évszakban a fák lehullatják lombjaikat, a forróságban a fai is elporlik, a szavannákat ekkor felégetik s ezáltal előkészítik a talajt a szántás-vetéshez. Az akáciák és mimózák is előfordulnak a tropikus A.-ban, épp úgy a Tamarindus indica, Ficus sycomorus, a Papaja-fa, mely Amerikából és a kazuáriak, melyek Ausztráliából kerültek ide. A pálmák nincsenek nagyon elterjedve, a legnevezetesebbek a dumpálma (Hyphaena thebaica) a felső Nilus vidékén, a delebpálma (Borassus fiabelliformis) a Kék Nilus és a Zambezi között (2-6 m.), az olajpálma (Elaeis guineensis) a nyugati partvidék leghasznosabb növény e, a datolya-pálma (Phoenix dactylifera) a tropikus flórabirodalom északi határán, az amerikai származásu kókusz-pálma A. keleti partján s az Indiai-óceán szigetein (Madagaszkár, Komori, Seychelles) A Kongó medencéjében a Pandanus, pizang, bambusz, s a nyugati magas, száraz felföldön az Euforbiák a jellemző növények. A Kalahári puszta átmenetet képez a trópusi növényzet s a sajátszerü fokföldi flóra közt; a Kalahári legjellemzőbb növénye a Welwitschia mirabilis, melynek törzse csak néhány cm. emelkedik ki a talajból, de 3-4 1/2 m. kerületü tányért képez, melyből nádszerü levelei terjednek szét. E sajátságos növényen kivül az Aloë dichotoma és Cucumis caffer (délafrikai görögdinnye) a jellemzők.
2. A Fokföld növényzete három régióba oszlik: Karroo-régió, Natal-régió és a Bus-régió. A Foktöldön sok cserje-, fű- és bokornövényzet van, az Ericaceáknak valami 400 faja, épp igy igen nagy válfaja van a Proteaceáknak. A Karroo-régióban, az ottani száraz klimának megfelelően igen sok bozót terem, ilyen tüskés bozót az Acacia hórrida, ehhez járul az Euforbiaceák. (fűtejfélék) nagy száma, ezek közül egyes fajok 15 m. magasra is megnőnek s hatalmas ernyőt képeznek; de főleg a hagymás növények fordulnak elő uralkodó számban, köztük szép liliomfélék, orchideák és iriszek. A Karroo-régió egyik legsajátszerübb növénye a Prionium, egy nádféle növény, mely nagy leveleivel a víz felszínére borulva, megakadályozza a gyors elpárolgást.
3. Magas vidéki afrikai növényzet Abisszinia fenföldére s azonkivül a Kilima-ndsáró és a nagy tavak vidékére is kiterjed. A fennföld növényzete 4000-2500 m. magasság közt középeurópai jellemü, lejebb a tábla lejtőjén déleurópai formáju a növényzet. A legmagasabb csucsokon, a Kilimandsárón és a Kamerunon egyaránt előfordulnak a Viola abissinica, Aglauria, Senecio Johnstoni. A Kamerun hegység növényzetébe több vegyült a fokföldi flórából, az erdőhatár azonban itt nem igen emelkedik túl a 2000 m.-en, míg a Kilimandsárón az erdőségek 3000 m.-ig, sőt a virágos növények egész 4700 m.-ig felnyulnak.
4. A Szahara növényzete, a hol a vizhiány hátráltatja a tenyészetet, igen szegényes, ahol ellenben víz, folyóvíz vagy talajvíz van, a legszebb növényzetü oázisok vannak. A Szaharát a steppék növényzete jellemzi, a hol csak egy csepp víz van, az Aristida pungens és Pennisetum erősen felbur jánzik s valóságos fűszőnyeget képez. E füveken kivül a tüskés, szőrös bozótok, cserjék gyakoriabbak, a hagymás növények családjából csak az Erythrostictus honos alig cseresznyenagyságu hagymáival. Eltérés van a Szahara sótartalmu és a sót nélkülöző talajának növényzete közt is. A. nem sós talajon él a Retama, Calligonum, Efedra. A talajviszonyok és a klima különbözősége következtében ellentét van a nyugati és keleti Szahara növényzete közt: a keleti Szahara valódi sivatag, a nyugati steppe, melyen még fák is vannak. A Szahara fái az Acacia arabica, mely csak magánosan fordul elő és a datolyapálma, mely az oázisokban egész erdőt képez. A Nilus völgyében a sós talajt kedvelő Tamarix gallica, a Hyphaene Argun és Chamaerops humilis nevü törpe pálmák fordulnak elő. Az oázisokban a datolyapálmák alatt európai kulturnövények tenyésznek. A Szahara hegységeit (Ahaggar) déleurópai növényzet fedi, amennyiben a Pistacia atlantica s a tűlevelüek honosak e helyeken.
5. Atlasz, Barka, Tripolisz. Az Atlasznak két geografiai régiója van a felső régió steppe jellegü, sók rajta a halfafű; az Atlasz hegyvonulatait déleurópai jellegü erdők fedik. A Barka növényzete Görögország és Dél-Olaszország flórájának hasonmása: cipruszok, örökzöld bokrok, datolyapálma és halfafű a jellemző-növények. Afrika partjait, különösen a lagunákat és folyótorkolat vidékeit, mangrove (Rhizophora mangle) fedi, ennek hosszu gyökerei és szárai megkötik a tengerpart iszapját s ezáltal növelik a kontinens felületét, e mocsaras vidékek azonban nagyon egészségtelenek.
A vegetáció-formák A.-ban sokkal szegényebbek, mint más földségen, a szavannák a túlnyomó alakulatok, őserdő, szavannaerdő, ritkás erdő és galeria erdő a jellemzők. A. kulturnövényei: 1. az olajfa, füge, szőllő és mandola, 2. datolyapálma és szubtropikus gabonanemüek, 3. köles (Panicum, Holcus sorghum), tengeri, cukornád; gyapot, 4. a banánák és kávé (Kelet-Afr.). Az eredeti afrikai növényzet mellett több amerikai kulturnövény is meghonosult; a dohány és burgonya nagyon el van terjedve.
A. állatvilága. A mily szegény A.-nak növényvilága, éppoly gazdag állatvilága. Az emlős állatok oly nagy faji és egyedi számban fordulnak elő, hogy e tekintetben A.-a leggazdagabb kontinens; különösen a növény-szegény szavanna-régió s Dél-A. tünnek ki gazdag állatvilágukkal, mig az erdővel fedett Belső- és Nyugat-A. aránylag a legszegényebb. Egész sajátszerü faunája van Madagaszkárnak s az Indiai-óceán szigeteinek. Az állatvilágra az időjárás változása, az évszakok épp úgy befolyással vannak, mint a növényzetre, az esős évszak beálltával új életre éled az állatvilág is. Az állatgeografia megalkotója Wallace, két főrégióba osztja A. állatvilágát: 1. palearktikus régió, 2. etiópiai régió. Az első két szubrégióra oszlik, az európai és mediterrán szubrégióra, az etiópiai régió pedig 4 szubrégióra szakad, u. m. 1. nyugatafrikai, 2. keletafrikal, 3. délafrikai és 4. madagaszkári szubrégió. A.-ban a két főrégió határa körülbelül a ráktérítő mentén van, a határ azonban nem éles, mert a Szahara átmenetet képez a palearktikus és etiópiai régió között. Az egyes állatfajok csoportosítását az is megnehezíti, hogy egyes állatfajok több régióban előfordulnak s egyik régió határából a másik régióba csapnak át.
I. A mediterrán alrégió A.-nak a ráktéritőtől északra fekvő részére terjed ki; magában foglalja tehát a Szahara északi részét, az Atlasz vidékét, Tripoliszt, Barkát és Egyiptomot. Szaharában az északi részen oroszlánok, Fezzánban párducok élnek, a Szahara belsejében azonban a hiénán kivül nincs nagy ragadozó, de más állat sem igen él a Szaharán, csak elvétve fordul ott elő a sakál, róka, ugróegér, gazella. Csak az egypupu teve tekinthető állandó lakójának. A madarak osztályából a struc is, a sivatag legjellemzőbb madara, inkább a Szahara déli részére vonul és csak egyes ragadozó madár, holló, galamb és bagoly képvise lik a madárvilágot. A reptiliák közül a mérges vipera és gyík fordul elő. Az Atlasz vidéke sem gazdag magasbrendü állatokban az oroszlán ritka, a párduc is csak elvétve fordul elő, keselyük, sasok, alpesi varjak képviselik a madárvilágot; a rovarvilág ellenben igen gazdag. Sokkal gazdagább az állatvilág a Szahara és Szudán határán, oroszlánok s egyéb vadak nagy számban élnek itt. A Szaharán él még az etiópiai régióba tartozó antilopé. Gyakoriak még északi A.-ban a medvék, kecskék, juhok s a mediterrán szubrégiót jellemző dama; a Psammonisz és az Ichneumon (Herpestes), mely a krokodiltojások pusztítása által hasznos,. Egyiptomban él. A madárvilág télen igen gazdag, mert Középeurópa vándormadarai ekkor ide vonulnak.
II. Az etiópiai régiót 7 majomfaj, 2 félmajom-. faj, lemurok, cibetmacskák, több fajta egér, hatalmas vastagbőrüek (elefánt, orrszarvu), ragadozók (oroszlán, hiéna) jellemzik. Mint negativ jellemvonás említendő több emlősnek -minő p. a medve, szarvas, teve, stb. hiánya, melyek Dél-A. faunájában eredetileg nem voltak meg. Míg a később előálló okokból az emlősök egyes fajának elterjedése, bevándorlása meg volt akadályozva, addig a lég urai, a szárnyasok szabadon jöhettek be, a szárazföldi madarakból valami 54 faj van s köztük 6 afrikai, papagályok és galambfajokban szegény, de annál változatosabb a tyukcsalád; 294 madárfaja közt 179 endemikus, a reptiliák közül 3 a békák családjából csak 1 endemikus. A rovarvilág igen gazdag, de még, kevésbbé ismert. 1. A Ny: A.-i szubrégió magába foglalja a guinéai partot, a Niger vidékét, a Binue és Sári mellett levő országokat, a Kongó államot és Nilus vizválasztóját. A Ny.-A.-i szubregió az emberszabásu majmok a gorilla és csimpánz, más sajátszerü majom két lemurfaj, 3 cibetmacska-faj, egy kis pézsmaállat s egy faj orrszarvu hazája. Különös madarai is vannak Ny.-A.-nak, p. a parinia, szövő pinty és seregély ehhez járulnak a musophaga (pizangevő) jégmadár, harkály és szürkés papagály. Mindezen állatok közeli fajrokonai előfordulnak Indiában és a Malaji szigeteken, az emberszabású majmok még csakis Szunda szigetén honosak. Az említett állatók azonban nem nagy számban élnek, legelterjedtebb a viziló; az elefánt csak a Kamerun táján vonul még le a tengerpartig. A Binuk vidékén mint Ny: A.-ban általában szegényes a fauna, leggyakoribb a viziló, vaddisznó, hiéna és leopárd. 2. A D-A.-i szubrégió a Ny.-A.-val szemben felette gazdag állatvilágával tünik ki, a jellemző tipuszok déli részében vannak, belsejében a K.-A.-i faunával mutatkozik erős keverődés. E régió határát a Walfish-öböltől a Kalahári párkányán keresztül a Limpopoig huzott vonal jelöli, és még a K. partnak Mozambikig terjedő része tartozik ide. D.-A. faunaját jellemző emlősök: a cibetmacska (3 faj) sajátságos egér (3 faj), föld alatt élő patkány, továbbá nyul, hangyász, hiéna, róka, borz stb. Egyik legjellemzőbb állat a gazella (Gazella euchore); széltében el vannak terjedve a zsiráfok és az antilopék. A madarak közül jellemzők a fokföldi galambok, harkályok s különös fajtáju pacsirták; közönsége;sek a túzok és a struc. Valami 10 fajta gyik, 4 fajta kétéletü s töméntelen számú, izeltlábu hemzselt D.-A.-ban. A csendes Limpopoban sok krokodilus tartózkodik. D.-A. egyik nevezetes rovara a társaságban élő termesz; nagy mennyiségben for dulnak elő a sáskák és a cecelégy (Glossina morsitans), mely a szarvasmarhában tesz nagy károkat. 3. K.-Afrika alrégiója csaknem -teljesen összeesik A. és Szudán növénygeografiai szavanna. régiójával Az egész állatrégiót a zsiráf, pávián. orrszarvu, hiéna, cibetmacska, ichneumon és a sok faju antilope jellemzik. Csaknem ugyanezek az állatok élnek Szudánban is; a Csad-tó környékén számos elefánt és viziló tanyázik, a zsiráf és orr: szarvu sem hiányzik. A folyókban él a krokodilus s a folyó partján töméntelen vizi madár p. ibisz, flamingó, pelikán, gém; a vizben nagyon sok hal. Még gazdagabb a felső Nilus faunája, az antilopék, vizilovak, elefántok, bivalyok, orrszarvuak, oroszlánok, leopárdok, hiénák, vadszamarak, gazellák, zsiráfok igen nagy számban élnek itt, úgyszintén a csimpánz; a struc is el van terjedve. de a kártékony cecelégy és termesz is. A Zambézi környékén szegényebb a fauna, csak elefántok és vizilovak fordulnak elő itt is nagy számmal, a többi emlős megfogyott. -4. A madagaszkári szubrégió, ez a földkerekség egyik legnevezetesebb faunája, mert átmenetet képez D.-A. a maláji szigetek és Ausztrália faunája közt. Az ősállatok jellemzik, a félmajmok és a rovarevők valódi hazája; a madarak nagyon el vannak terjedve, s egészen más fajuak, mint D.-A.-ban. Érdekes, hogy itt számos olyan állat van; mely az állatország családjai közt átmeneti alakot képez, igy pl. az aje-aje (Chiromys) a ragadozók rovarevők és félmajmok közti átmeneti alak; ilyen átmeneti alak az igel, a Cryptoprocata s a vizben élő Potamochoerus. Madagaszkár kigyói az amerikai fajokkal mutatnak rokonságot. A pillangók afrikai típusúak, a sáskák s a többi izeltlábuak kelet- és ny.-afrikai jellemüek. A Madagaszkárt környező szigetek faunája hasonló a Madagaszkáréhoz, de úgyszólván mindegyiknek megvan a maga különös állata. A.-nak házi állatai: a szamár, kutya, macska, továbbá a meghonosított házi állatok: a teve, ökör, juh, disznó, kecske és ló a madarak közül a tyúk, mely a vad népeknél is elterjedt házi állat, ritkább a lúd, kacsa és galamb: a méhtenyésztés is elterjedt.
Afrika népei.
[ÁBRA] Afrika néprajzi térképe
A. lakossága számtalan apró és nagy népből áll, melyek a számos vándorlás, háboruskodás következtében egymással elkeveredtek, mindazonáltal van A.-nak egy különálló karakterü emberfaja: a négerfaj. A néger lakja a kontinens egész középrészét, ő népesíti be a Kongó medencéjét, a nagy tavak vidékét, É.-on a Nilus, Sári és Binué vízválasztójáig, D.-en a Zambezi és Limpopo vizkörnyékét, D.-A. keleti felét, illetőleg keleti partját fel Zanzibarig s a nyugati parton a Walfish-öböltől felfelé a Guineai partot az északi szélesség 10°-ig É-határtól északra és északkeletre nincs többé tiszta néger rassz, az elkeverődés nyilatkozik itt testben, nyelvben és vallásban egyaránt. A szemita. és hamita nép idézte elő ezt a nagy mérvü elkeverődést. Ilyen keveredett népségek a fulbe vagy fellata, a mandingó, haussza és Szudán többi törzsei, a niam-niam, a monbattu, a Felső-Nilus vidékén élő törzsek, a vaganda, vahuma és vanyoro. A nagy tavak vidékén, a masszai, galla, szomál; a dankali, nubiai és a tibbu a Szahara keleti részében. E törzsektől északra egyre világosabb testszinü törzsek laknak, a mór-berber törzsek A. északnyugati részében; azután a tuarégek és egyiptomiak. Dél-ban: a Fokföldön, a Kalahári pusztán és a Ngámi-tó környékén a hottentot és busman népek laknak. A busmanokhoz számitják az etnografusok a KözépA.-ban élő törpéket is, ilyen a batua a Szankuru mellett, az obongó v. babongó az Ogove mellett, a dokó Kaffától délnyugatra, az akka v. tiki-tiki az Uëllenél. E szétszórt törzset A. őslakóinak tartják. Madagaszkár uralkodó népe a hovák, ezek a malaji rasszhoz tartoznak s valószinüleg Kr. u. az első században vándoroltak ide Szumatra szigetéről. Ők Madagaszkár keleti felet foglalják el, a nyugati részen a szakalavák laknak.
Afrikai népfajok. 1. Dakhel oázis bennszülötte. – 2. Kongonéger. – 3. Kameruni. – 4. Asanti. – 5. Szomáli. – 6. Hova. – 7. Szakalava. – 8. Marokkói arab. – 9. Haussza-néger. – 10. Kopt. – 11. Maszai. – 12. Darfuri néger. – 13. Zulu. – 14. Busmann nő. – 15. Busmann férfi. – 16. Hottentotta nő. – 17. Akka. – 18. Abissziniai nő. – 19. Niam-niam. – 20. Becsuána leány. – 21. Dinka
A. népei embertani osztályozása az egyes tudósok szerint eltérő. Müller Fr. az A.-i benszülött népeket öt csoportra osztja: 1. a hottentotokra (l. o.), 2. a kafirokra (v. kafferok-re, (l. o.), 3. a négerekre (l. o.), -i. a fuláh-okra (l. o.) és 5. a földközitengerbeliekre (l. o.). Ezek közül a négy elsőt ős benszülöttnek (autochthon), az utóbbiakat bevándoroltnak tartja. Peschel O. szerint A. benszülött fajtái (rassz-ai): 1. a hottentotok és busmánok (l. o.), 2. a négerek, akiket két csoportra oszt: a) a bantu négerek (l. o.) és b) a szudáni négerekre, az előbbiek Dél-Afrika, az utóbbiak Észak-Afrika u. n. fekete bőrü lakóit foglalják magukban. Peschel a földközi tengerbelieket szintén bavándorlottaknak tekinti. Ellenben Hartmann R. mit sem akar tudni a bevándorlottakról; szerinte Észak-Afrika benszülöttei három nagy népcsaládra oszlanak: 1. a berberekre v. imoságokra (l. o.), akik Afrikának a Földközi tenger félé eső részeit a Szahara déli széléig s a Vörös tenger mellékeit Wadi-Nun-ig lakják; hozzájuk sorolja a régi egyiptomiakat, a maurokat v. mórokat (l. o.) és a núbiaiakat (l. o.); 2. a bedzsáh-kra, akik Hábes (Abisszinia) fensikját, tengerpartvídékeit és Hábes nyugati és déli szomszédságát lakják; 3. a nigriciaiakra, akik Szudánban és A. többi részeiben vannak elterjedve, s a voltaképeni négereket képviselik, ezekhez sorakoznak DélAfrikában a kafir-ek v. bantu-népek. A legujabb vizsgálatok szerint Afrika legősibb lakóit a busmánokon v. szán-okon kivül az Afrika belsejében lakó s ujabban fölfedezett obongo-k, babongo-k, akka-k vagy tiki-tiki-k, dobo-k, raberikim-ok stb. képezik, amely népségek kisebb csoportokra szétszakadva, már csak roncsait képezik fiz ősi lakosságnak. A. lakosainak száma körülbelül 200 millióra tehető, a népszámlálási adatok még az ismertebb országokban, milyen Marokkó stb., igen bizonytalanok. Johnston 1885. a nagyobb fajok számát megkisérlette összeállítani, szerinte van:
|
szemita (arab, abissziniai) |
9 millió |
|
berber |
3 millió |
|
nubiai |
2 millió |
|
galla és szomáli |
9 millió |
|
fellah |
10 millió |
|
európai |
3 millió |
|
kevert népesség |
4 millió |
|
tiszta néger |
80 millió |
|
bantu, masszai, hottentot, busmán |
80 millió |
|
Összesen: |
200 millió |
Ha már maga a népszám is rendkivül kétséges, akkor természetesen a népsűrűségre, a lakosság eloszlására, tömörülésére még nehezebb csak megközelitő feleletet is adni. Wagner H. megkisérlette a népesség eloszlását becslés szerint összeállítani; azt találta, hogy a lakosság főleg a folyótorkolatok vidékén csoportosul s a népáramlás a partok felé irányul. A Nilus deltája körül, Egyiptomban legsűrűbb a lakosság, így amott 200, emitt közel 100 lakos esik egy km2 területre; sűrű még a lakosság a Niger alsó részén és az Aranyparton, 1 négyzetkilométerre 50-100 lakossal. Szudán nyugati részén a Csad-tólg, a Felső-Nilus vidéki országokban, Abissziniában és a Kongó alsó folyása mentén, valamint Marokkó, Algeria és Tuniszban átlag 10-50 l. esik 1 km2-re. A. többi részére kevesebb, mint 10 l. esik 1 km2-re. Habár A. népessége nagyon tarka, nagyon sokféle törzsből áll,. van néhány közös vonás, mely úgyszólván minden afrikai törzsben megvan. A test tetoválása, a fogak kitördelése vagy kihegyezése, az ajkak és fülcimpák feldiszítése általánosan elterjedt szokások, épp úgy naiv örömmel cicomázzák fel nyakukat, lábukat, kezüket csillogó üveggyönggyel s kedvelik a gyűrűket, karpereceket, nagy gondot fordítanak hajuk feldíszítésére stb. Csak a hidegebb hegyi klima alatt hordanak ruhát, de annál nagyobb előszeretettel viselik a gyilkoló fegyvert. Az épitkezés csak Szudánban emelkedett kissé magasabb fejlődésre, rendesen egyszerü sátrakban laknak. A lakás általában ablaktalan fű- vagy agyagkunyhó, rendkivül alacsony ajtónyilással; négyszögletü vagy félgömbalaku, vagy méhkasformáju. A lakások változnak különben az egyes néptörzsek szerint,. a hottentotok p. sátrakban laknak, a busmánok sziklaüregekben s a törpék az erdő sűrűségében vonják meg magukat.
A családi élet; ott ahol a rablásvágy v. a rabszolgavadászat nem teszi lehetetlenné, igen egyszerü, patriarkális jellegü. Némely utazókegyes törzsekről a szülői szeretet s az öregek iránt tanusítotf tisztelet szép példáit említik fel. Általában a többnejüség van szokásban, amely szokás a nők nagyobb számából eredt, a házasságkötést árúcserének tekintik, a férfi feleségét megveszi, ki azután a férj rabszolgája; egyes bantu néger törzseknél azonban a nő előkelő állást foglal el a családban, ő gondozza a gyermekeket, vezeti a házat s végzi a föld megmunkálását. A néger törzseknél az örökség nem apáról fiúra; de testvérről testvérre száll. A rabszolgaság általánosan elterjedt régi szokás, a legtöbb rabszolga hadi fogoly. A személybiztonság veszélye hozta létre a négerek közt a vérszerződést, mely még a benne résztvevőkre nézve szorosabb kötelék a családi viszonynál is. Régebben az elefántcsont mellett a rabszolgák voltak A. legértékesebb árúi, különösen Amerikába szállítottak szerfelett sok rabszolgát mióta azonban az Egyesült-Államokban a rabszolgákat felszabadították, a kivitel megszünt; jelenleg a legtömegesebben Szudánból szállítják a rabszolgákat az észak-afrikai arab birtokokra. A rabszolgák helyzete az araboknál nem oly szánalmas, többnyire családtagoknak tekintik itt őket. Nagy akadálya azonban a kultura fejlődésének a kegyetlen rabszolgavadászat, s a praktikus gyarmatpolitika egyik legéletbevágóbb kérdése, hogy lehetne megnyerni a négereket szabad munkásoknak.
Vallás.
Ahova az iszlám vagy a kereszténység nem jutott el, mindenütt a fetisimádás, a kuruzslók- és boszorkányokban való hit van elterjedve. Egyeseknek, mint a busmánoknak, a túlvilági életről semmi sejtelmük sincs, a kafferek őseik szellemének áldoznak; az állattisztelet is nagyon elterjedt. Az összes négertörzsek nagy gondot forditanak a halottak eltakaritására. A halottak tiszteletében rejlik számos kegyetlenség oka, egy-egy főnök halála alkalmával számos rabszolgát ölnek le meggyilkolják a meghalt feleségeit ellátják élelemmel és itallal, mert mindazokra szüksége van a holtnak a túlvilágon. Az egy isten imádásáig csak a gallák emelkedtek; ahol vallási hit uralkodik, ott annak tárgyait a jó és rossz szellemek képezik s azokat különféle állatok alakjában (tehén; vipera tigris, leopárd, krokodilus) tisztelik. Némely törzsek emberáldozatot is hoznak. Vallási ünnepeiket rendesen holdújuláskor tartják s ezek tánccal, zenével vannak kapcsolatban. A papok, hol ilyenek vannak, orvosok és kuruzslók is egyszersmind s a nép a szárazság idején tőlük várja az eső előidézését. Minden betegség és haláleset a boszorkányok, a rossz szellemek munkája, kiknek hatalma ellen kuruzslóikhoz fordulnak. Az itélethozás is kuruzslók kezében van. E szokások mérséklésére jó hatással van az iszlám, mely erősen terjed a négerek között s nyomában jár a kultura -fejlődése. Az iszlam el van terjedve a kontinens északi részén mindenfelé, Szudánban és Kelet-A.-ban is.
A keresztény vallás Afrikában legelőször annak keleti részébe jutott el, és pedig Egyiptomba, melynek nagy kereskedelmi városa Alexandria foglalta magában az első keresztény hitközséget. Eusebios és mások szerint Márk evangelista hirdette üt a hitet; ki a környéket is bejárta. A hívek száma különösen Alexandriában volt nagy Kr. u. 68-ban, amidőn Márk közel a varoshoz vértanui halált szenvedett. Alexandriánák már a II. században virágzó ker. iskolája volt, melyben Pantaenus, Alex. Kelemen, Origenes stb. működtek. Septimius Severvs keresztényüldözése (202-ben)csak szaporitotta a hívek számát, sőt számos püspöki szék keletkezett Egyiptomban, melyek az alexandriai püspöknek, mint érseknek voltak alávetve. Egyiptom azonkivül hazája volt a szerzeteseknek is, kik közül Thebai Pái, Antal, Pachomius stb. említendők. 320-ban az arianizmus keletkezett itt s 130 évvel későbben a monofizitismus, úgy, hogy maga az alexandriai érseki szék a monofiziták, később a monoteléták kezébe jutott és az egész ország két vallásfelekezetre: koptokra és melchitákra oszlott. A VII. században a mohammedánok foglalták el Egyiptomot: A keresztény hit azóta csak tengődik és a katolikusok száma legfeljebb 15,000 kik vallásukat szabadon gyakorolhatják s több kolostoruk van. Kivülök vannak még egyesült és nem egyesült koptok, s görög és örmény keresztények. A nyugati részen, atulajdonképeni Afrikában (Africa propria) Karthagóban volt az első ker. hitközség. Már a Il. század végén virágzott itt a kereszténység. Tertullián mondja, hogy a keresztények majd minden városban többségben vannak (pars pene major civitatis cujusque).
Nyugati Afrikában képződött ki a latin egyházi nyelv is. Karthagóban volt az érseki szék, melyen a III. század közepe táján a nagy Szt Ciprián ült. A nyugati egyház legnagyobb férfia Szt. Ágoston volt, kinek halála előtt (430) 400 püspökséget számláltak, de 428-ban a vandalok elfoglalván az országot, elnyomták a ker. egyházat. Ezen segített ugyan Belizár, de a VII. században meg a szaracénok dulták fel, úgy, hogy egész északi Afrikában egy püspöki szék sem volt többé. Csak a középkorban alapították a ceutai és 1838-ban az algéri püspökségeket. Belső-Afrikában a IV. században a ma is fennálló abissziniai és etiópiai egyházak keletkeztek. A középkor, vége felé számos afrikai sziget s tengerparti vidék felfedezése folytán tágas tér nyilt a kereszténység terjesztésére. Több püspökség keletkezett, melyek ma is fennállanak. Ilye nek az angrai, funchali, canariai, tenerifai, szentjágói, zöld előfoki stb. A keresztény hitet manapság is elszántan hirdetik Afrika belsejében. A hithirdetők mindenfelé behatolnak és terjesztik a keresztény vallást. Külföldi. téritők mellett említést érdemelnek P Zimmermann és P. Menyhárt J. magyar atyák, kik Zambeziben dicséretes buzgalommal működnek.
Ipar és kereskedelem.
A. kontinensén a vadászó és halászó népektől kezdve a fejlődés minden foka megvan Közöttük a busmánok vadászó nép; a kafferek, masszaik, szomáliak, a gallák, a tuarégek; a damárák és namakvák, sőt a fulbe törzsök egy része is nomád életet él: baromtenyésztés s rablócsatározás a főfoglalkozásuk. A félnomád népek; minők a soák (Szudánban), a száraz évszakban nyájaikkal kóborolnak, az esős évszakban földműveléshez látnak. A népesség nagy része földművelésből él s az rendesen marhatenyésztéssel van kapcsolatban. A cserépedénykészítés széltében elterjedt a bőrt kevesebb helyen tudják kikészíteni s feldolgozni, a szövés mestersége általános elterjedtségü több törzs az érceket is fal tudja. dolgozni. A kereskedelem A. belsejében a karavánok kezében van ezek meghatározott útirányt követnek. A partokon mindenütt ott vannak az európai nemzetek kereskedői. Észak- és Közép-A.-ban a só képezi az egyik legfontosabb kereskedelmi cikket. A főbb kiviteli cikkek: az elefántcsont.
Afrika belsejéből, structoll, gyémánt (Fokföld), arany, kávé. A Fokföld, Egyiptom és Algeria, hol az európaiak régibb idő óta uralomra vergődtek, gyapjút, gyapotot és gabonát termel, a Mascarenas szigetek fő kiviteli cikke a cukor. Nagyban űzik a rabszolgakereskedést is, egyes pogány, néger főnök saját alattvalóit, vagy az összefogdosott szomszéd népet adja el; a mohammedán szudániak sem irtóznak ez üzemtől, a négerek hitvány csecsebecséért övéiket bocsátják árúba. A karavánok utját maga a termnészet szabja. meg a víz és oázisok által, a karavánok a törzsfőnökök védelme alatt állanak s gyakran azok adják melléjük a kíséretet. Egyiptomból, Tripoliszből, Algeriából és Marokkóból dél felé vezetnek a karavánutak Kano és Timbuktu felé, itt van a kereskedelem fő empóriuma; a guineai partról is vezetnek ide útvonalak. Egyiptomból az oázisokon át Dar-Fur felé megy egy karavánút. Jelenleg azonban legjelentékenyebbek a Tripoliszból kiinduló útvonalak. Több út vezet nyugatról keletre, ezeket a Mekkába tartó zarándokok követik.
Afrika politikai térképe
[ÁBRA] Államok és gyarmatok.
A. államai.
A.-ban nincsenek természeti határokkal élesen elkülönített földterületek, a kontinens testéből kiálló félszigetei s más effélék, melyek az államalakulásra kiválólag előnyösek. A néger államoknak nem is volt sohasem éles határuk, de egész A.-ban is mindössze kevés államnak van pontosabban kijelölt határa. Régóta konszolidált államok az Atlasz-vidéken Marokkó. Algeria és Tripolisz. A római uralom megdőlése után vandal királyok uralma alá került e Vidék, később. az arabok hódították meg s az arab-berber kultura fészkelte meg magát benne. A 3 állam közül ma már csak Marokkó tartja még függetlenségét. Jól elkülönített állam Abisszinia is. Harmadik elkülönített országa A.-nak Egyiptom, a Nilus völgye. Egyiptomot nem meredek falak védik, mint Abissziniát, hanem sivatagok. Egyiptom, Abisszinia és az Atlaszvidéki országok Afrika legrégibb keletü államai. Másodsorban jönnek a Szudán-államok, de ezek történetét csak a XIII és XlV. századtól ismerjük. Az államalakításra nagy hatással van az iszlám. Szudán mohammedán államai: nyugaton a Fulbe (fellah) állam; középen Szokotó, Gando, Adamaua, Bornu, Kanem, Bagirmi; keleten Vadai, Dar-Fur és Kordofán. Míg Észak-Afrikában három élesen elzárt kulturállam keletkezett s tartja fenn magát s Szudánban is a mohammedánizmus államalkotásra vezetett, addig a Szaharán az államalkotásnak nyoma sem mutatkozott. A nagy tavak közt terül el Uganda és Unyoro, a parton pedig Zanzibar arab szultánság fekszik. A nagy tavak és a Kongó közt van a Kongó állam. A Kongó medencéjében számtalan apró törzs lakik, kik most mind az európaiak fennhatósága alatt állanak. Nem nagy jelentőségüek a Fan állam a Gabun mellett; a Loangó törzsek államai és a Kamerun államok, a négerek a Niger és Szenegál között is alapítottak nagyobb államokat; az Asanti és a Dahome állam nem nagy kiterjedésüek. Évszázadok óta fennálló hatalmas állam volt a Lunda birodalom, mely az utóbbi években vesztette el függetlenségét s a Kongó állam és a portugál gyarmat közt osztatott fel, épp így a msziriak és szembe törzsek országa. A Zambezi középfolyása mentén terül el Barotse-Mambunda birodalma s a Zambezitől délre kezdődnek a kaffer törzsek birtokai, nevezetesen. Metabele és Zuluország. A Limpopotól északra a Zambeziig a becsuánok állama terül el. Nagyon ingatag államok a Hereró és Ovambó. A humánus törekvéseknek köszöni keletkezését a guineai parton alakult néger köztársaság, Liberia. Az európaiak alapitotta Liberián kivül, a mohammedán államokkal szemben igen kevés keresztény állam van A.-ban; a keresztény benszülötteknek csak két államuk van: Abisszinia és Madagaszkár, amaz az olaszok, emez a franciák védelme alatt áll. Madagaszkáron és Abisszinián kivül még csak két keresztény önálló állam van A. területén, t. i. a két bur köztársaság: az Oranje és Délafrikai (Transvaal) köztársaság.
A kormányzás formája mindezekben az államokban jobbára despotikus, annyira, hogy néhány államban az uralkodó abszolut ura alattvalói életének és vagyonának s e jogát kiméletlenül, sőt a legkegyetlenebbül gyakorolja. Az uralkodó zsarnokságát legfölebb némi szokásjogok korlátozzák, melyeket a legönkényesebb despota is kénytelen szem előtt tartani. Mint északi Afrikában, úgy középen, valamint délen a legtöbb állam hódításból keletkezett, s így történt., hogy a hódító és a meghódítottak között egy-egy kiváltságos osztály képződött ki, ami megint a hűbérviszony bizonyos jellegét nyomta egyik-másik államra. E viszony néhol csak abban áll, hogy a meghódított állam sereggel tartozik követni hódítóját ujabb vállalataira. Nagyon el van terjedve azonkivül egyes főnökök patriárkális urasága és pedig nemcsak az egyes törzsek közt, de külön-külön falunként is, úgy, hogy a Nilus vidékén, a Szudánban, Közép-Afrikában le egészen Dél-Afrikáig hiányzik az állami kötelék. Nagyobb veszély idején azonban természetes, hogy ezek a főnökök egymás közt szövetkeznek. A clanszervezet formája megvan a hottentotoknál valamint a lunda népeknél, hol az uralkodó főnök mellett a törzsek döntő szóval birnak háborus ügyekben. Ekként egész A. apróbb tartományokra van különülve, ami az európaiak hódítását igen megkönnyíti. S így történhetett meg, hogy az angol, francia, sőt ujabban a német hatalom minden nehézség nélkül terjeszkedhetett a partokról a kontinens felé s minden irányban kikerekíthetett magának egy-egy birtokot. Az összes afrikai szigetek közt egyedül Madagaszkár képez független birodalmat, melynek a legujabb időkig despotikus államformája volt.
Az afrikai államok átnézetes táblázata:
I. Néger államok.
1. Lunda birodalom: Kasszongó és Msziri államokkal.
2. Baroce-Mambunda.
3. Kaffer-néger államok: a) Matebele, b) Zulu.
4. Becsuana; Bazuto, Makololo, Bamangvato.
5. Uganda, Unyoro, Karagve.
6. Nyugatafrikai néger államok: Asanti, Dahome.
7. Liberia.
II. Mohammedán államok.
1. Fuelbe v. Fellata államok: a) Szokotó, b) Adamaua, c) Gando, d) Masszenya.
2. Közép- és Keleti-Szudán államai: a) Bornu, b) Kanem, c) Logone, d) Bagirmi, e) Vadai, f) Dar-Fur.
3. Mahdi birodalma.
4. Zanzibar.
5. Marokkó.
III. Keresztény államok.
A) Benszülöttek államai.
1. Abisszinia.
2. Madagaszkár.
B) Búr köztársaságok.
1. Délafrikai köztársaság.
2. Oranje
A. gyarmatai.
Mig A. független államai naprólnapra fogynak, addig az európai gyarmatok és érdekterületek mindig nagyobb területre terjeszkednek. Különösen mióta a németek is részt vesznek a gyarmat-politikában, kezdődött nagyobb mérvben A.-nak az európai hatalmak között való felosztása. A németeken kivül a belgák és franciák foglaltak el újabban A.-ból nagy részt, amennyiben a belgák a Kongó-államot s a franciák nagy gyarmatbirodalmukat alapították. A gyarmatosok sorában 7 európai nemzet van, u. m. portugál, spanyol, angol, francia, német, olasz és belga. Az egyes gyarmatoknak nagyon eltérő államjogi helyzetük van. A legtöbb régi gyarmat anya-államuk alá tartozik; így Algeria, Fokföld, a portugál birtokok, a zöldfoki és guineai szigetek. Más, újabb keletü gyarmatok csak védelem alatt állnak, p. a német DNy-i A., Zanzibár, Tunisz, AngolBecsuána állam stb. Egyiptom bár török vazall ország az angol kormányzás következtében lassankint angol kézbe megy át. Sajátszerü helyzete van a Kongó államnak, ez független állam, de a belga király szuverénitása alá tartozik. Némely európai birtok csak keskeny partszegélyre terjed ugyan, de ezek határvonalaikat önkényesen messze betolják a kontinens belsejébe: ezek az u. n. érdekterületek.
Európai gyarmatok.
I. Angol birtokok.
A) Délafrikai birtokok.
a) Cap-Colonie (Fokgyarmat) és Nyugati-Grigua.
b) Keleti-Grigua.
c) Pondó föld.
d) Basuto föld (1869).
e) Natál (1842).
f) Brit-Zulu föld (1887).
g) Becsuána.
h) Walfish bal (Welvils).
i) Zambezi vidék.
E 9 birtok összes területe, a bizonytalan területü Zambezi-vidéktől eltekintve, 1.176,309 km2 s ezeken 2.606,675 lakos van. Ezek közül 1.428,729 esik a Fokgyarmatra; hozzászámítva Grigua-földet.
B) Kelet-afrikai angol szigetek.
|
Hely |
Terület km2 |
Lakos (1888) |
|
a) Mauricius |
1,914 |
369,302 |
|
b) Rodriguez |
111 |
1,769 |
|
c) Amirans |
83 |
97 |
|
d) Seychelles |
264 |
15,456 |
|
e) Szokotora stb. sziget |
282 |
1,799 |
|
Összesen |
2,664 |
388,423 |
C) Keletafrikai (angol) érdekterület.
Az 1886 nov 1-én Németországgal létrejött egyezmény értelmében e terület határát északön a Juba folyó, délen az Uinba folyó torkolatától a Kilima-ndsáró lábánál elhaladó e a viktória tavat érintő vonal szabja meg.
D) Nyugatafrikai birtokok.
|
Hely |
Terület km2 |
Lakos |
|
a) Binué folyó mindkét partján elterülő birtok (a National African Company birtoka) |
- |
- |
|
b) Aranypart |
76,145 |
1.406,450 |
|
c) Sierra Leone |
2,600 |
75,000 |
|
d) Gambu |
179 |
14,100 |
|
Összesen |
78,924 |
1.494,550 |
II. Portugál gyarmatok.
|
Hely |
Terület km2 |
Lakos |
|
a) Mozambik |
991,150 |
2.000,000 |
|
b) Angola (Lunda, Benguela, Mosszamedes, Kabinda, Kongó ker.) |
800,000 |
2.000,000 |
|
c) Sao, Thome, Principe |
1,080 |
20,888 |
|
d) Zöldfoki szigetek (összesen 14) |
3,851 |
110,926 |
|
958 és Madeira |
815 |
133,995 |
|
Összesen: |
1.796,986 |
4.265,809 |
III. Spanyol gyarmatok.
|
Hely |
Terület km2 |
Lakos |
|
a) Prezidios |
35 |
5,086 |
|
b) Ifni vagy Santa Cruz del Mar Pequena |
40 |
1,000 |
|
c) Bojados-Blanco |
700 |
100,000 |
|
d) Kanári szigetek |
7,273 |
287,728 |
|
e) Fernando-Po és Annobom |
1,998 |
25,000 |
|
f) Corisco |
60 |
1,000 |
|
Összesen |
10,106 |
419,814 |
IV. Olasz gyarmat.
Eritrea gyarmat; az összes olasz birtok (1890) Vanters A. szerint 935,000 km2-t tesz ki.
V. Francia gyarmatok.
|
Hely |
Terület km2 |
Lakos |
|
a) Algeria |
477,913 |
3.817,306 |
|
b) Tunisz |
116,000 |
1.500,000 |
|
c) Szenegal |
358,500 |
1.850,000 |
|
d) Aranypart, Gabun, Kongó |
670,000 |
- |
|
e) 1. Réniunion |
8,512 |
165,000 |
|
2. Madagaszkár körüli szigetek |
824 |
25,600 |
|
3. Komori sziget |
1,606 |
53,000 |
|
f) Obok és Tedsura |
6,000 |
22,370 |
|
Összesen: |
1.633,355 |
7.433,276 |
VI. Német gyarmatok.
|
Hely |
Terület km2 |
Lakos |
|
a) Délnyugat-afrikai németgyarmat |
832,600 |
300,000 |
|
b) Keletafrikai német gyarmat |
939,100 |
? |
|
c) Kamerun |
500,000 |
? |
|
d) Togo föld |
60,000 |
? |
|
Összesen |
2.331,700 |
? |
VII. Török birtok.
|
Hely |
Terület km2 |
Lakos |
|
a) Egyiptom |
1.021,354 |
6.817,265 |
|
b) Tunisz és Barka |
1.038,000 |
1.000,000 |
|
Összesen |
8.054,354 |
7.817,265 |
VIII. Kongó állam
területe 2.091,000 km2, a lakosság száma a legutolsó becslések szerint 12 és 40 millió között ingadozik.
Közlekedési utak.
A vasuti hálózat a területhez és a lakossághoz viszonyítva annyira csekély, hogy A. e tekintetben a világrészek közt az utolsó helyen áll; a legujabbi időben azonban e téren is a legélénkebb mozgalom indult meg s a vasútépítés hovatovább egyre nagyobb mérvet ölt. 1889. év végén 9349 km. volt nyitva a forgalom számára, ebből Egyiptomra esik 2012 km., Masszauára 27, Algeriára 2805, Tuniszra 410, a Szenegál vidékére 396, Fokföldre 2858, Natálra 376, Mauricius szigetére 148, Réunionra 126, velagoa öbölre és Transvaal-ra 91 és Angolára 100 km. E mellett több vasútvonal van épülőfélben. V. ö. Röli: Encyklop. des gesammten Eisenbahnwesens (Wien 1890); Arch. für Eisenbahnwesen (Berl. 1889).
Ujságirodalom.
Az európai gyarmatokban megjelenő újságuk közül kevés a közérdekü. A Fokföldön számos angol újság jelenik meg, de ezek mind helyi érdeküek. 1800 aug. 16-án jelent meg a «Cape Town Gazetta and African Advertiser» az első fokföldi újság angol és hollandus nyelven. 1890-ben 53 angol, 13 hollandi, 1 német és 25 hollandi és angol ujság volt.
Felfedezésének története.
[ÁBRA] A felfedező utazások térképével.
Az A.-ra vonatkozó ismeret az ókorban egész a második század végéig a nagy hódítók és hajósok elbeszélésén alapult. 1600 és 1480 között Kr. előtt egyiptomi királyok (nevezetesen III. Tutmesz és III. Amenhotep) ismételten hatoltak be Nubiába. A feniciaiak 1100 és 900 között járták be A. É.-i és ÉNy:-i partjait, sőt egy ízben A.-t teljesen körülhajózták. Kr. e. 672-ben Aszarhaddon assziriai király hódította meg Egyiptomot, mely utódjának, Aszurbanipalnak uralmát is kénytelen volt viselni (653-ig). Hannó Kr. e. 470-ben egész a Sierra Leone-ig nyomult a nyugati parton. Pomponius Mela Kr. e. 50-ben azt állította, hogy A. valószinüleg háromszögletü, Ptolomaios azonban, az ókori geográfia legfőbb auktora, úgy ábrázolja A.-t, mint az egyenlítőn túl délre kiszélesedő kontinenst, mely az Indiai-óceánt körülveszi, tehát Azsiával összefügg; a Nilus forrásait messze délen a Holdhegységben vélte keresendőnek. Egy expedició Neró korában a Bahr-el-Ghasalig jutott el. A feniciai gyarmatosok és a római Septimius Flaccus bejárták a Szaharát és Kr. u. az I. század végén Julius Maternus a Csad-tólg hatolt. V. ö. Göbel E., Die Westküste Afrikas im Alterthum. (Lipcse 1887.)
A középkorban arabok, olaszok és portugálok fáradoztak A. megismerésén, azonban a középkori geografusok körében is erősen tartotta magát Ptolomaeus felfogása. Még az arab Edrisi Kr. u. 1154-ben sem ismerte A. déli csúcsosodását. A XIII. és XIV-ik század hires kartografusai É.-A.-ról ugyan elég hű képet adtak, a Nilust azonban összeköttetésbe hozták a Nigerrel (és az Atlantióceánnal. Marco Polo (1256--1323) arab tudósítások után először rajzolta Madagaszkárt, mint szigetet. Ibn Batuta arab utazó 1352-ben a FelsőNiger vidékén és Zanzibárban járt, mig Leo Africanus a Középkor végén Timbuktu-ba és Bornu-ba ért. Az arab földleirók a Ptolomaios által említett két középafrikai tavon kivül még egy harmadik tavat is ismertek az egyenlítő alatt. E tavat Kura-tónak nevezték és belőle származtatták a Nilus-t. A mi századunk igazságot szolgáltatott nekik, mert a Nilusnak Ptolomaios által említett két forrástaván (a Viktória- és az Albert-tavon) kivül Stanley még egy harmadikat, az AlbertEduárd-tavat fedezte fel. Az arabok azonfelül a Kongo felső folyását és a Luapuba folyót is ismerték egészen a Stanley nevéről elkeresztelt vízesésekig. (Müller Gyula, Die Araber und die Nilseen. Petermann, Geograph. Mittheilungen 1890. 195-196 l.) Mindezen ismeretek azonban feledésbe mentek és a középkor második felében megindított keresztény felfedezéseknek Afrika nyugati partvonalának megállapitásával kellett kezdeniök.
A. igazi alakjának felderítésében legtöbb érdemet szereztek az olaszok és a portugálok, és nevezetesen Tengerész Henrik herceg. Egy genuai hajóhad fedezte fel a Kanári-szigeteket, más olaszok pedig a XV-ik század első felében Madeirát és az Azör-szigeteket találták. 1442-ben Gonzales portugal hajós az Arguin-fokig jutott, Cada-Masto pedig 1456-ban az Aranypartot érte el. 1486 Diego Con'o Behaim Márton kiséreteben a Kongó torkolatáig jutott. Behaim Márton volt az első, ki A.-t igazi alakjában habár torzítva rajzolta glóbusán. Ugyancsak 1486-ban érte el Diaz Bertalan A. déli csúcsát, felfedezte a Jóremény fokát s megtalálta a Kelet-Indiába vezető tengeri utat. 1497-ben nálánál szerencsésebb utóda Vasco da Gama, körülhajózta a Jóremény fokát, felhajózott A. keleti partján a Zambézi torkolatáig s elérte K: India partját 1498: Miután Saldanha 1503ban egész a Guardafui-fokig eljutott, sikerült végre 1541-ben a szuezi földszorosig körülhajózni. A. partjai eszerint 400 év óta ismeretesek. A «sötét» kontinens belsejét azonban még sokáig sűrű homály fedé és csak hallomás útján került az irodalom fogyatékos leirásnak (Dropper 1670) birtokába. A. a szörnyetegek és csodák világa maradt.
A XVII. században a portugálok mellett francíák, hollandok, németek, angolok telepedtek le a partokon. Jelentékenyebb utazók voltak: André Brue (Szenegambia), Paëz és Lobo, kik a KékNilus forrásáig jutottak és Poncet (Abisszinia). A XVIII században több merész utazó a kontinens belsejébe hatolt. Compagnon 1716. elérte Bambuk-ot a Felső-Szenegal mentén, Snelgrave, (1719 -32) és Norris (1772) Guinea belsejében jártak, Harrison a Gambia forrásáig jutott. 1769-72. Bruce a Felső-Nilus mentén kutatott 1772-76. Sparrman és Thunberg a hottentotok földjén jártak, szintúgy 1780-85-ig Levaillant; Bourgognon d' Anville pedig 1749-ben A. jeles térképét adta ki.
Az 1788. év fordulópontot képez A. felfedezésének történetében, mert ez időtől kezdődik A. rendszeres és céltudatos tanulmányozása. Londonban ugyanis Banks József természetbúvárnak indítványára, ki Cooknak első útjában kisérője volt, egy társaság alakult, t. i. az «Associatíon for promoting The discovery of The interior parts of Africae, mely, mint neve is mutatja, A. belső része kikutatását tűzte ki célul. Brown és Mungo Park e társaság megbizásából hatoltak A. belsejébe, amaz (1794) Egyiptomot, Nubiát és keleti Szudánt utazta be, emez a Niger folyó problémájának megoldásán fáradozott, de második útjában meggyikoltatott. Ugyancsak áldozatul esett Clapperton is, ki (1822) Szudán északi részét és a Csad-tó környékét kutatta. Ezen bátor uttörőknek példáját egy sereg lelkes és merész utazó követte. Ezeknek neveit és az általuk elért eredményeket l. a mellékleten, mely Afrikának felfedezését időrendi és tárgyi szempontból készült táblázat keretében tartalmazza. Közöttük említjük Magyar Lászlót, ki a bihéi királyság felől - ahol le is telepedett - nyujtott alapos értesítéseket. Nevezett angol afrikai társaság 1830-ig működött s kikutatta É.-A.-t, megoldotta a Niger folyásának problémáját, átkutatta Szenegambiát, átszelte a Szaharát és Szudánról is szerzett helyes ísmeretet. 1849 óta az A.-kutatás még hatalmasabb lendületet nyert, az angolok mellett a többi európai nemzetek és az észak-amerikaiak is nagy tevékenységet fejtettek ki a sötét világrész rejtélyeinek felderítésében. Legelsőbben is É.-A.-ra fordult a figyelem; a Nilus problémája, mely már az ókori népeket s a középkori arabokat is foglalkoztatta, 1862-ben Speke által megoldást nyert: a Zambezit Livingstone járta be. A felfedezések második kiemelkedő momentuma volt a Kongó problémája (1862-1877). melynek megoldásában Livingstone és Stanley szereztek elévülhetlen érdemeket. A Kongó problémájának megoldása után az A.-ra vonatkozó földrajzi ismeretek kikerekíteésére, kiegészítésére. és a gyarmatosításra fordult a figyelem s a kutatás lankadatlanul folyik napjainkban is. Valamennyi európai gyarmat-állam lázas sietséggel iparkodik versenytársait A. belsejének megismerésében és természeti kincseinek kiaknázásában megelőzni, mely célból egyesek ugy mint társulatok rajta vannak, hogy mentül beljebb hatoljanak a még kiaknázatlan részekbe.
(Melléklet Afrika felfedező utazásainak térképéhez.)
I. ÉSZAK-NYUGATI AFRIKA.1500-1892.
(SZAHARA FELSŐ-GUINEA NYUGATI SZUDÁN)
1510 körül Leo Afrikanus arab követ Timbuktuba ér.
1549 Windham angol kapitány bejárja Marokkót, valamint Guineát.
1594 Raleigh Walter (angol) Guinea partvidékét kutatja.
1607 Finck Alsó-Guinea partjait kutatja, szintúgy 1611 óta Braun.
1618 Angol kereskedelmi társulat kiküldi Thomsont és Jobsont Timbuktuba, de ezek csak Tendáig jutnak.
1666 Fréjus Roland bejárja az éjszaki Szaharát 1682-88 Le Maire a Szenegál vidékén kutat. 1683 Frigyes Vilmos brandenburgi váIasztófejedelem Friedrichsburg gyarmatot alapítja Felső-Guinea partján.
1697-1725 Brué André, Szenegambia francia gyarmat kormányzója, felhajózik a Szenegál folyón egészen a Felu vizesésig, ügynökei pedig a Guina zuhatagig.
1710 ll Carlo Maria (Genuából) és Silesiai Szeverin hittérítők mint elsők jutnak Fezzanból Agadeszbe (hová csak Barth jutott utóbb 1850).
1716 Compagnon az aranydús Bambukig hatol. 1719-32 Snelgrave bejárja a Dahome államot, szintúgy Lamb, 1772 Norris és mások.
1720-27 Shaw Tamás algeri hittérítő beutazza a Berber-államokat.
1749-53 Adamson M. felhajózik a Szenegál folyón. 1760-61 Hoest Marokkóban kutat.
1772 Norris kétszer jut el Dahomebe.
1782 D'Isert Christiansburg guineai gyarmatból elhatol Commangba.
1784 Saugnier keresztül hatol egész Marokkón.
1785 Geoffroy de Villeneuve Szenegambiában kutat, egészen Bambukig.
1786 Rubaults mint első hatol át a Szenegál és Niger közötti pusztákon.
1788 Sir Joseph Banks (Cook volt kisérője) megalapítja a «British Association the discovery of the interior parts of Africa»-társulatot, mely azonnal 3 felfedezőt küld ki, hogy felkeressék a Niger folyamvidékét.
1791 Houghton a (Lambia mellékéről nyomul a Niger felé, de Yarrában megölik; Ledyard, ki Egyiptom felől törekszik befelé, meghal útközben.
1794 Watt és Winterbottom angol küldöttek benyomulnak mint elsők Timbo városába, de a Fullák földjén megöletnek.
1795 Humboldt Sándor és Bonpland megmásszák a Pic de Teneriftát.
1795-97 Mungo Park, a Brit. Association új küldöttje kiindul Gambiából és Bambarra mellett csakugyan eléri a Niger folyót, melyet Silláig követ. Innen rabszolga-álöltözetben visszalopódzik Gambia partjára.
1805 A Mungo Park a Brit Association újabb megbizásából másodszor utazik el a Niger mellékére, melyen a Tuareg törzzsel folytatott harcok között egy darabig lehajózik. De mikor a benszülöttek üldözőbe veszik, Park menekülés közben belefúl a Nigerbe. Ő mutatta meg a Ny. felől a Szudánba vezető utat.
1816 A Brit. Association Tuckey és Peddie alatt két expediciót küld ki a Niger-probléma megoldására. Egyikük sem ér célhoz.
1817 Boudich angol kapitány mint első lép Kumaszi városba (Aschanti). Őt Hutton követi.
1818 Ritchie és Lyon Tripolisz felől Murzuk tájékára érnek. Lyon az első utazó, ki a Csad tót felemlíti művében, de csak hirét hallotta.
1818-19 Mollien Gáspár kikutatja Szenegambia hátsó vidékét és felfedezi a Szenegál és Gambia folyó forrását, Timboba is eljut, de Timbuktuba nem képes elérni. (L. 1824 és 1853.)
1820-24 Clapperton, Denham és Oudney a Brit. Association megbizásából keresik (Lyon nyomain) Murzukot, innen pedig a Szudánon keresztül mint elsők jutnak el a Csád-tó partjára. Clapperton Szokoto államba is behatol.
1824-25 Beauford a Sierra Leona parttól Timbuktu felé kutat, de Kaartában elhal. 1824-26 Laing angol őrnagy Tripoliszból eljut ugyan szerencsésen Timbuktuba, de visszautazása közben, Araua vidékén egy sejk parancsára megfojtják:
1825-27 Clapperton másod izben indul Afrikába, még pedig Bennin guineai gyarmatból Sokoto és Bornuba. De a szokotói szultán elzáratja, mire Clapperton a kiállott sanyarúságok áldozatául esik. (1827) Hfx {?}szolgája, Lander Rikárd, szerencsésen megmenekül és magával hozza urának naplóit.
1827-28 Caillié René vállalkozik a párisi földrajzi társulat által kiírt nagydíj elnyerésére. 528 nap alatt keresztül hatol koldus rongyokba burkolva, a Sierra Leona partvidéktől egész ÉNy-i Afrikán és eléri célját, Timbuktut, honnan szerencsésen visszatér. [Time-Timbuktu-Szahara-TaHlet{?}- Atlasz hegységen keresztül Fezbe s Marokkóba.]
1829-1835 Davidson John vegyész Timbuktu táján megöletik.
1830-3 Lander Rikárd (Clapperton volt szolgája és kisérője) John öccsével kikutatja az angol kormány megbizásából az Alsó-Niger folyását és torkolatát. [A Niger probléma egyik megfejtője.]
1830 A franciák meghódítják Algériát, mely számos expediciónak lesz kiindulási pontja. 1832-1834 Laird, Allen és Old Beld gőzösön járják be a Niger egy részét szintúgy Be'ecroft. 1836-38 Wagner Sándor természetrajz-tudós Algériában kutat, 1845 óta Marokkóban.
1838 Freeman behatol Dahome-ba.
1840-44 «Exploration scientifique de l'Algérie» Bory de Saint-Vincent elnöklete alatt.
1840 és 43 Raffenel Bambuk országból Szeguba, törekszik (a Felső Niger mellékére). 1841-42 Trotter kapitány, Allen és Lander az alsó Niger mentén önálló néger-gyarmatot terveznek.
1845-46 Richardson James hirlapiró mint első éri el Ghatot (a Ny-i Szaharában).
1847 Cavaignac tábornok (Algéria kormányzója) előnyomul a Figig oázisig.
1847 Raffenel Szenegambiából eljut Kaarta országig (DK-re).
1848 Zill Biszkrába és Tuggurtba ér Algériából.
1850-58 Barth, Overweg és Richardson átkelnek Tripolisz és Fezzan felől a Szaharán és elérkeznek Kanoba és innen K-re a Csád tóhoz. Richardson útközben meghalt, Barth pedig Agadesz oázisba tett kirándulást. (L. 1710.) Barth és Overweg azután majd külön-külön, majd együtt járják be a Csád-tó körül fekvő országokat (Baghirmi, Wadai). B. azonfelül D-Ny-ra is kitér Adamaua országba és felfedezi 1851-ben a Benno folyót. Overweg halála után (1852 szept. 27.) Barth magában indul nagy nyugati útjára: keresztül hatol Kanos Szokoto államokon és meglátogatja az akkoriban hatalmas Gando és Hamd-Allahi néger országokat. 1853-ban felfelé halad a Niger mentén és eljut Timbuktuba. Onnan 1854-ben visszatér a Niger és Benué mentén Kukába, a Csád-tóhoz, hol a mentésére küldött Vogel Edével találkozik. 1855-ben magában indul hazafelé és eléri Tripoliszt. [Összesen 20 000 kilométernyi utat tett.]
1850 Panet Lipót a francia kormány megbizásából Szenegambia és Algéria között összeköttetést akar létesíteni. Eléri Szt.-Louisból a Szaharán át Marokkót.
1851-54 Dickson háromszor utazza be az algériai Szaharát.
1853-56 Pogel Foduárd (Barth elutazása óta) a Csád-tó vidékén fürkész, 1856 febr. 8. Wadaiban a szultán parancsára agyonverik.
1853 Hecquard a Szenegál, Gambia és Rio-Grande forrásait kutatja. Ziegler az Atlasz-t.
1854 Baikies angol kapitány gőzösön járja be a Niger és a Benuë folyó tetemes részét.
1854 A Poncet testvérek (kereskedők és utazók) letelepednek a Felső-Niger mentén.
1854-58 A Hutchinson-féle angol expedició a Niger és Benuë vidékét járja be.
1854-1856 és 1866 Colomb francia tiszt Marokkó és Algéria határán kutat.
1854 Bonnemain Biszkrán át Gadamesz oázisba ér.
1855-65 Faidherbe tábornok mint a Szenegál gyarmat kormányzója, számos expediciót indit a Niger mellékére és Felső-Guineába. (L. alább.)
1856 Hewett Gambiából Barráig nyomul.
1857-62 Baikie és Glover a Nigeren felhajóznak Rabbiig, de itt hajótörést szenvednek.
1858 Mardochée marokkói kereskedő több izben járja be Ny-i Szaharát, sőt Timbuktuba is elér. 1858 Cupny Wadaitól nem messze megöletik. Bu-Derbas az Areg földön kutat.
1859 Mage francia hajóstiszt a Gambia vidékén kutat. Társa: Bu el Mogdar áthatol a Szenegáltól (a Szaharán keresztül) Marokkóba.
1859-61 Duveyrier francia utazó felméri a Ny. Szaharát (Tuggurt, Ghadameszt, Ghatot, a Tuareg-földet, Haggar-Nogar hegyvidéket).
1860 Faidherbe Vincent hadnagyot elküldi Adrárig (a Blanco hegyfok vidékére).
1860 Pascal tengerészeti tiszt a Felső-Szenegál és Falémé folyó mentén kutat. Szintúgy Brouzée (1860-61).
1860 Gulevin eljut Dahome-ba, szintúgy 1861: Burton.
1861 Rohlfs Gerhard Tangerból déli Marokkóban (Tafilet) kutat, Beaumire É.-Marokkóban. 1861-63 Reade Nyug: Afrika partvidékein. 1862-63 Faidherbe Aliun-Jal tisztet a Felső-Szenegál és Niger vidékére küldi. El is jut Aszabuba, Tugba és Arauanba, de Timbuktuba nem képes bejutni.
1862-63 Beurmann Móric, Vogel Ede felkeresése végett Bengaziból (Bilmán át) a Csád tó partjára indul, de Wadai országban őt is megölik.
1853-66 Moge és Quintin (orvos) a Felső Niger mentén fekvő Szeguba érnek.
1864 Rohlfs először utazik át Fezből a Magas-Atlaszon Tafilet és Tuatba, honnan Ghademeszen át Tripoliszba tér vissza.
1865-67 Rohlfs. Tripolisz, illetőleg Murzukból átkel a Szaharán és eléri a Csád tót. Miután Kuka-ban időzött, D-Ny.-irányban a Benue folyó felé halad, melyen egészen a Nigerbe való ömIéséig lehajózik. Azután a Niger folyón megy felfelé Rabbáig, ahonnan őserdőkön keresztül, a guineai öböl partjára ér. (Lagosz.)
1868 Anderson A., egy felszabadított szerecsen rabszolga, Libériából az úgynevezett Kong hegységen át Muzardába ér, de Mandigo országba nem képes bejutni.
1869 Tinné kisasszony, ki Murzukból délnek indult a Szaharába, Ghat táján Tuareg törzsbeli kalanzai által megöletik.
1869-73 Reade beutazza a Kong hegységet, de a Niger forrását nem képes felfedezni. 1869-74 Nachigal Tripoliszból kiindulva új úton halad át a Szaharán és Bornuba ér. Útközben felfedezi a Tumma és Tibeszti hegyvidéket. (1869.) Miután 3 évet töltött a Csád tó mellékén és különösen Borgu és Baghirmi országokban kutatott, 1873-ban Wadaiból haza felé indul és Dar-Furba s Kordofánon át szerencsésen Kairóba ér.
1871 Skretchly elindul a Rabszolgapartról és eljut a Niger vizválasztójához.
1871-74 Solleilet Pál a Szahara-vasút létesítésén fáradozik. Ő az első, ki Tuat oázist meg tudta közelíteni.
1872 Rein és Fritsch geológusok az Atlaszt vizsgálják.
1873 Az angolok háborút viselnek az Aschanti-beliekkel és felégetik a fővárost, Kumaszit. 1873-76 Bonnat mint első hajózza be az Arany-parton lesiető Volta folyót és feljut Szalagáig. 1873-76 Roudaire francia tiszt a «Szahara-beltenger» létesítése végett feléri a Ny. Szaharát.
1876 Dumaresq Lagoszból Aboméig hatol. 1877-78 Ashante és Buss hittérítők Szalaga városba érnek (L. Bonnat).
1878-79 Német expedició. Rohlfs és Stecker a német császár parancsából ajándékokat visznek a wadai-i szultánnak. Kufra oázisban azonban rablók kifosztják a karavánt. Rohlfs visszatér Bengáziba.
1878-80 Solleilet Pál népes expedició élén Szenegambiából a Niger mellékére indul és szerencsésen eléri Timbuktut. Innen a Szaharán át Algériába igyekszik, de embereit a benszülöttek visszaűzik Szenegambiába.
1879 Zweifel (ügynök) és Flegel (utazó és kereskedő) egészen Ribagoig járják be a «Venn Henry» nevű gőzösön a Benuë folyót; hajózható folyóra találnak, új útra, melyen Afrika belsejébe feljuthatni.
1879-80 Lenz Oszkár Tangerból Diszkibe és innen 1880-ban Timbuktuba ér, onnan Szenegambiába tér vissza.
1880-8 Fleget Róbert (a német Afrika-társulat megbizásából) másodszor nyomul fel a Niger és Benuë folyók mentén, részben gyalog, részben hajón. Felfedezi a Bennë forrását, bejárja Szokoto államot. A legtávolabbi pont, melyet elért: Ngaundere (Adamaua államban). Flegel legfőbb érdeme, hogy a Niger-Benuë folyamvidék homályát szétoszlatta és Adamaua vidékét elődeinél pontosabban ismertette.
1880-81 Faidherbe kormányzó kiküldi Gallieni tengerészeti tisztet a Niger és Szenegál között építendő vasút előmunkálatai végett. Gallieni St.-Louisből Szeguba indul, de e város vidékén a Bambarra törzs kifosztja csapatát. Ő maga is mint koldus éri el St-Louist. Utóbb Gallieni mint a «Francia Szudán» parancsnoka két expediciót küld a Gambia és Felső-Niger közötti vidék kereskedelmi tekintetben való kiaknázására.
1880-81 Flattera ezredest, a Szahara vasút főtervezőjét; Tuareg törzsbeli rablók El-Gharannában megölik.
1880 Desbordes francia ezredes és Derrien, vasútépítés céljából a Szenegál és Niger közötti vidékére expediciót vezetnek.
1880-81 A Mateucci és Massari vezérlete alatt álló olasz expedició, (mely Kartuumból és Bornu államon keresztül érkezett a Niger folyóig), e folyam mentén szerencsésen eléri a tengerpartot.
1881 Dumbleton és Browning angol expedició élén a Gambia mentén befelé haladnak és elérik Timbo városát.
1881 Bayol (francia orvos) Bambuk, a Mandingo-föld és Timbo vidékén kutat.
1881 Allacamessa a Szenegál kormány nevében felkeresi Samory főnököt, Waszulu országnak urát, a Felső Niger vidéknek leghatalmasabb szultánját. Szintúgy 1884. Péroz.
1881-83 Buonfanti Tripoliszból halad át a Szaharán és eléri Felső-Guinea partvidékét.
1882 Londsdale kapitány körutazást tesz Aschanti országban.
1883-84 Foucauld vicomte mint első utazza át Marokkót egész hosszában.
1884 Kirby kapitány mint első éri el Kuntampot (Aschanti földön).
1885-89 Wolf Lajos (német ezredorvos) a Dahome mögötti vidéken kutat (Dabari, Nikki). 1886 Palat francia utazó épp oly eredménytelenül fáradozik az Algéria és Szenegambia közötti kapocs létesítésén mint elődei (Soleillet, 1878 és Flatters 1880).
1886-87 Krause G. A., eddig ismeretlen utat jár be a Rabszolga-parttól a Volta mellékén és Buszanga országban (az ész. szél. 16°-ig). Sokban felderíti a titokszerű Mandingo országot. (L. Binger utazását. 1887!)
1886-89 Gallieni és Archinard Szenegambiából a Felső Niger mellékére indulnak; azt kutatják, vallyon alkalmas e a hajózásra a folyó felső része.
1887 Johnston angol alkonzul és felfedező megmássza a Kamerun hegytömeg legmagasabb csúcsát. (Szerinte 4117 m magas.)
1887 Egy francia, algériai születésű katona megszökik Szenegambiából és 10 hónap alatt gyalog és egymagában hatol keresztül a Ny. Szaharán. Hazaér ugyan, de áldozatul esik a kiállott szenvedéseknek.
1887 Douls Kamill kalandor módjára barangol a Ny. Szaharában a vad törzsek között.
1887 Caron francia tüzértiszt ágyúnaszádon nyomul fel a Niger folyón egészen Timbuktuig. 1887-89 Binger francia kapitány eléri Szenegambiából «Felső-Guinea derekán áthaladva az Elefántcsont-partot. Elindul St.-Louisból, felkeresi a Bambarák és Mandingók országát és Szamory szultánt; a főnökökkel kereskedelmi szerződéseket köt Franciaország nevében; felderíti a Felső Niger folyamrendszerét. Azután Kong városba indul, hol 1888 február havától 1889 januárig tartózkodik. Innen nagy körutazást tesz keleti irányban (Waladugus Szalagába), mire ismét Kongóba tér vissza. Végre áthalad déli irányban a csekély emelkedésű vizválasztón, melyet Mungo Park példájára mindenki «Kong hegységnek» nevezett és kimutatja, hogy ilyen hegység nem létezik. Nagy-Basramnál éri el végre a tengert.
1887-88 Archinard, a szenegai gyarmat kormányzója, hatalmas expediciót küld a Gambia és Felső Niger közötti vidékekre (Plat és Huillard hadnagyok alatt. (Timbo, Benty.)
1888 Lahure (belga ezredes), Foucoult hadnagy és Mackenzie Donald a Szahara nyugati partszegélyén a Bojador hegyfokig jutnak.
1888 Thompson József átkel (Foucauld nyomain) az Atlaszon és kutatja e hegylánc gerincét. 1888-89 Foa Ed. (etnográfus) és Maignet Affamehig hajóznak fel a Whéme folyón (Dahome-ban).
1888-89 Francia mérnökök felmérik Perrier tábornok vezérlete alatt Tunisz országot és pontos térképet készítenek ez okkupált tartományról. (A térkép 1892-ben meg is jelent.) 1888-89 Frangois Ch. német hadnagy Szalaga városban, a Volta felső folyása mellett fekvő Mossi (Muschi) országba és a Felső Niger mellékére vezet két izben expediciót.
1888-89 Tölf Lajos (l. 1885) Kling hadnagy kíséretében Tongo gyarmatból az Arany partról északra, a Niger folyó felé vezet úttörő expediciót. Megalapítja Bismarckburg nevű stációt, de 1889 június 26-án Nikki város tájékán meghal.
1889 Douls Kamill dervis álruhában járja be a Szaharát és eljut Timbuktu közelébe, de ott Tuareg törzsbeli rablók megölik.
1889 Jaime hadnagy gőzösön hatol fel a Nigeren egészen Timbuktuig (úgy mint előtte Caron).
1890 {?}Móurecac F'. déli Algériából a Szahara vasút ügyében Titikelt oázisig jut, tehát messzebbre mint elődei (Solléilet, Flatters).
1890 Quiquerez és de Segonzac francia hadnagyok elefántcsont szerzése és a Libéria meg Baszam-gyarmat közötti vitás határ megalapítása végett az Elefántcsont-part belső vidékére vonulnak. Útközben az expedició a San Pedro folyón hajótörést szenved; Quiquerez hadnagy pedig az egyik hir szerint a folyóba fúlt, más jelentés szerint pedig búskórságba esvén, agyonlőtte magát. Segonzac ellenben visszatér Baszamba. [1892. okt. havában ama hir keringett Párizsban, hogy Segonzac meggyilkolta volna Quiquerez hadnagyot. Angol ügynökök legalább így beszélik a dolgot. A francia hadügyminiszter Segonzac ellen vizsgálatot inditott, mely még nincsen befejezve.]
1890 Macdonald kapitány megvizsgálja a Kebbi folyónak (a Benu mellékfolyójának) irányát és felfedezi a Tuburi lápot.
1890 Brosselard és Faidherbe (kapitány) a Felső Szenegál völgyi vasútépítés céljából DK-re a Felső-Niger mellékéig nyomulnak, de Samory főnöktől (Waszuli urától) visszaűzetnek. Archinard francia ezredes ezért bosszúhadjáratot indit Samory ellen, kinek fővárosát (Kankan-t) elfoglalja és francia őrséggel megrakja. Azonfelül megalázza Ahmadu szultánt, kit Segti nevű fővárosából elkerget és meghódítja Fiárta országot.
1890 Garett G. a Sierra Leone-parttól eléri Bisszadungn-t, Samory új; fővárosát, és összeköttetést létesít a part és a franciák által eddig kikutatott legtávolabbi vidékek között.
1891-92 Egy angol-francia bizottság (Kenney és Scott Elliot angol és Lamadou meg Bransoulie francia) az angol és francia határt állapítják meg a Sierra Leona partvidékén (Mahilától Falabán át a Felső Niger-ig.)
1890-91 Morgen (német hadnagy) a kameruni kormányzó megbizásából déli Kamerunból Bagnión át éri el a Bennë folyót. (Flegel és Zintgraff nyomain.) De azután tétlenül nézi Mizon francia hadnagy merész és fontos expedicióját, ki Adamauá-ból a Kongóig nyomult és Kamerun gyarmatot kelet felől, Afrika belsejétől elzárta. (L. egyébiránt a II. rovatot és alább 1891!]
1890-91 Angol-francia bizottság (Pineau és Aubry-Lecomte) bejárja a Gambia völgyét. 1890-91 Harris Walter eddig ismeretlen utakon Uazan-ból Fez-be ér.
1890-91 Quiquandon francia kapitány beutazza a francia Szudánt, eljut Quieba főnök (Kenedogu ország urának) székvárosába és részt vesz a Samory ellen inditott francia háborúkban.
1891 Ménard kapitány Nagy-Baszamból áthatol az úgynevezett Kong hegységen és bejárja a Mandingo-földet, de Samory főnök emberei által 1892. febr. 2. megöletik.
1891 Ab. D' Albéca, a Benin-öbölnél elterülő francia gyarmatok kormányzója, behajózza az ismeretlen Mono folyót Togodo városig.
1891: Mizan francia hadnagy eléri a Niger mellékéről DK irányban Kamerunt, ahonnan a Binule mentén Jolába és a Likuala mentén haladva a Kongo mellékére indul.
1891 Fabert L. angol utazó felkeresi a Szahara tengerpartján vándorló Trarzas törzset. 1891-92 Monteil francia kapitány beutazza nyugatról kelet felé a Niger folyamrendszerét, benyomul Szudánba, eléri a Csád tót, innen keresztül hatol a Szaharán és Tripoliszba ér.
1892 Kling (német hadnagy) Bismarckburg telepből (az Aranyparton) Barrarig, Szúguig, Szalagóig és Kintenpóig ér. De még sem jut olyan messzire mint elődje Wolf (1888-1889).
1892 Jelenleg a franciák fejtik ki a legnagyobb tevékenységet. Katonai, tudományos és kereskedelmi expediciók egész seregét inditják Felső-Guinea és a Ny-Szudán belsejébe, hogy először is Szenegambia, a Szudán és a Kongo menti gyarmatokat egymással kapcsolatba hozzák és a Felső-Szenegál és Niger közötti gazdag területek kiaknázását maguknak biztosítsák; másodszor pedig azért, hogy a francia hegemónia határát minél jobban keletre tolják, nehogy a Niger folyamvidékének előbb-utóbb bekövetkező felosztásánál rövidséget szenvedjenek. E célok elérésére a francia gyarmatok kormányzói az 1892. évben a következő expediciókat inditották útnak:
a) Monteil kapitány Szenegambiából Szeguba indult és innen a Niger mentén lakó törzseket, fogja felkeresni.
b) Ménard Nagy-Baszamból Kong város felé megy.
c) Crozat (ezredorvos) a Nigertől Ny-ra fekvő Wagaduguba rendeltetett, a «Mossi» (Moschü) országába.
d) Binger kapitány a Felső-Volta mellékére indult és Lamb angol kapitánnyal fogja az «Arany part»-on fekvő francia-angol gyarmatok határkérdését eldönteni.
e) Brosselard kapitány Mandingo országba rándult, hogy annak főnökeivel kössön kereskedelmi szerződéseket.
f) Mizon francia hadnagyra bízták a legnehezebb feladatot. Előzetesen megállapított terv szerint Mizon a Bennë folyó mentén (Flegel nyomain) déIkeletre indult, Nyugat-Szudánba, ahol Kumaszában Brazzával, a francia Szudán kormányzójával kellett találkoznia. (Így is történt.) E kettős expediciónak az volt a célja, hogy Kamerunnak hátsó vidékét a francia kereskedők részére elhalásszák és a németeket kiszorítsák.
1892 július-november. A francia kormány Béhanzin dahomey-i király ellen hadat indit. Dodds ezredes, kit aug. 12. mind a szárazföldi csapatok, mind pedig a tengeri hadi erő fővezérének neveztek ki, négyszer győzte le mostanig a dahomita sereget és október 15. Kato faluig nyomult. Okt. végén a hasonnevű folyó mentén újra győzött és táviratozta, hogy nov. 1-én seregestül Abomey fővárosban lesz. (A háború eredményét l. «Béhanzin» alatt.)
1892 okt. A marokkói szultán csapatai a francia követ tiltakozása dacára megszállják Tuat oázist, melyre maguk a franciák tartottak igényt.
II. ÉSZAK-KELETI AFRIKA. 1500-1892.
EGYIPTOM, NÚBIA KELETI SZAHARA ABESSZINIA, SZOMÁLI-FÖLD, GALLÁK FÖLDJE, NILUS FORRÁS-VIDÉKE KELETI SZUDÁN.
1520 Portugál hajósok és jezsuita hithirdetők kikötnek Maszauában, a Vörös tenger partján, és a mesés Abissziniába (a «János pap» országába) nyomulnak, hol őket kedvezően fogadják; Alvarez Ferenc, az «abissziniai földrajzi tudomány atyja, követi azok példájukat.
1541 Estefan da Gama behajózza a Vörös tengert Suez-ig (s ezzel befejezi Afrika körülhajózását).
1603 Patz Péter jezsuita Abissziniában időz s felfedezi a Kék Nilus forrását (a Tana-tóban). 1613 Fernandez mint első járja be Soa vidékét. Lobo Jeromos jezsuita pedig a Kék Nilus forrásvidékén kutat.
1632 Abissziniából a jezsuiták és portugálok elűzetnek.
1650 Thevenot Melchizedek beutazza Alsó-Egyiptomot és a romokban heverő régi városok nyomait keresi.
1698 Poncet francia csodaorvos és Brevedent hittérítő a libiai sivatagon és Nubián át törekszik Abissziniába hatolni. (De csak Gondarig jul.) Szintúgy 1700 Lucas Pál, 1701-1703 Krump orvos és hittérítő, 1704. pedig Du Roule.
1730 Tourtechot-Granger Egyiptomban kutat. 1737 Norden dán utazó Nubiáig hatol.
1761 Niebuhr Karsten Egyiptomban időz. 1768-73 Bruce James, az első tudományos Afrika-utazás meginditója, Maszanából a Kék Nilushoz indul, Szenaaron át pedig visszafordul Nubiába és Egyiptomba.
1771 Tóth Ferenc, (Tóth Andrásnak, II. Rákóczi Ferenc hívének fia), Egyiptomban időz és megpendíti a szuezi csatorna tervét; de a török kormány nem hallgat reá és Tóth irigy versenytársai elől menekülni kénytelen.
1781 Foucherot és Fauvel, 1787-ben pedig Volney járják be Egyiptomot és a libiai pusztát. 1788 A «British Association» Ledyard-ot küIdi Egyiptomba és innen Afrika belsejébe; L. azonban a libiai pusztában halálát leli. 1792-90 Browne ugyanezen társulat megbizásában mint az első európai lép Dar-Fur földjére. 1798-1801I. Napoléon tudományos bizottságot visz magával Egyiptomba, mely a csodás ország alapos kutatásával foglalkozik. (Jomard, Denon, Delisle, Geoffroy-Hilaire, Champollion.)
1798-99 Hornemann (a British Association szolgálatában) eléri Kairóból a Szivah oázist és innen mint első Murzukot. De Tripoliszban nyoma veszett. Meghalt, valószínűleg Noofy(Nufe)-ban.
1801 Waldeck festő a dongolai pusztán át nyomul Nubiába.
1801 Hamilton, 1802 Denon és 1802-3 Girard beutazzák Egyiptomot és Nubiát. 1803-1805 Ibn Omar el Tunsy arab Dar-Furba és Waldaiba ér.
1805 és 1810 Salt bejárja Abissziniát és hiteles térképet készít az országról.
1806-48 Mehemet Ali egyiptomi alkirály elősegíti a felfedezéseket és kereskedelmi vállalatokat.
1810 Seetzen a libiai pusztában kutat.
1815-22 Cailliaud és Letorzec Egyiptomban és a libiai puszta oázisaiban.
1816-16 Burckhardt a Közép-Nilusmenti pusztaságot és Abissziniát utazza be. Végcélja ugyan a Niger folyó, de öt év alatt nem akad karaván, mely oda indulna.
1820 Mehemed Ali seregei megszállják Nubiát. Caillaud és Letorzeé az egyiptomi hadak nyomán kutatják a Nilus folyását. Ők az első európaiak, kik a Fehér és Kék Nilus összeömlését megpillantották.
1820-25 Minútoli, Scholz és Ehrenberg Felső Egyiptomban és a libiai sivatagban kutatnak.
1823 Az egyiptomi hadsereg megszállja Kordofánt.
1824 Ez országot Rüppell járja be mint úttörő. 1824-26 Pacho Alsó-Egyiptomban kutat. [Miután Caillié és Lander a Niger problémáját nagyobbrészt megoldották (l. az I. rovatot), a kutatók figyelme a Nilus-probléma felé fordult. A felfedezők a Fehér Nilus forrását kezdik kutatni, az egyiptomi alkirály pedig, ki hatalmát mindinkább délfelé terjeszti, mindenképen támogatja a felfedezőket.]
1826 Prokesch-Osten a Felső-Nilus mentén kutat. 1827 Vinant de Bellefonds, az «African Association» küldöttje mint első hajózza be a Fehér Nilust.
1831 Gobat, az első anglikánus hittérítő telepszik Gondérban.
1832-33 Rüppell testvérek utazást tesznek Abissziniában.
1834 Hamilton és Didier Szuakin és Khartum között kutatnak.
1835-36 Combes és Tamisier Éjsz: Abissziniában és a Bajuda sivatagban járnak, sőt Soába is bejutnak.
1837-39 Russegger és Kotschy (osztrák geológusok) a Dar Nuba-i bányákat kutatják Kordofánban.
1837 Schimper Abissziniában időz, míg nem Teodorus császár őt letartóztatja. (Csak 1868 szabadult ki az angolok diadala következtében.)
1837-48 Abbadie testvérek tizenegy évig időznek Abissziniában és Tigrében és felmérik az országot egészen a délre fekvő Bongáig.
183842 Sapeto, az első katolikus hithirdető, letelepedik Abissziniában.
1838-42 Mehemed Ali alkirály négy expediciót küld a Felső-Nilus forrásvidékének elfoglalására. Thibaud, d'Arnaud, Sabatier és Werne elkísérik a csapatokat.
1839-43 Lefebvre szaki Abissziniában és Soa vidékén kutat.
1841 Brun-Rollet megalapítja a Fehér Nilus mentén az első kereskedelmi állomást. 1841-43 Beke, Haris (angol követ), Roth János, Isenberg és Krapf Nubiában és Abissziniában kutatnak.
1843 Rochet d'Héricourt Harrar országba nyomul a Szomáli földön.
1844-45 Barth beutazza Afrika északi partszegélyét Tunisztól Egyiptomig.
184445 Lepsius egyiptológus a gúlák titkait tanulmányozza. Palme Kordofánba nyomul.
1846 Fresnel Dar-Furba ér, szintúgy 1850. Lauture: 1847-50 Müller János és Brehm (zoológus) Kordofánba utaznak, szintúgy Escayrac.
1848 Knoblecher hittérítő letelepszik Khartumban, 1849-ben beutazza a Fehér Nilust és Gondokoroban alapít telepet.
1849 Khartumban katolikus hittérőintézet alakul. 1849 Rebmann hittérítő felfedezi május hóban a Kilimandsaro hegyet Krapf a Keniát és hirét veszik a középafrikai nagy tavaknak. (Erhardt térképet is készít e hirek nyomán.) E hirek a Speke-Burton-féle expedicióra lendítő hatással is voltak. (L. alább 1857-58!)
1850 Sctilieffen Nubiában és Kordofánban kutat. 1851 Sapeto hittérítő Bogosz és a Nabab hegy vidékre nyomul.
1851 Petherick kereskedő mint első nyomul a Bahr el Ghazal vidékére és behajózza a Gazellen folyót, sőt 1858-ban eléri Mundot a Niam-Niam országban.
1853 óta gyűjti Brugsch egyiptológus a feliratokat.
1854 Hamilton és Didier Kaszelából Gedarefbe hatolnak.
1854-75 Munzinger a Bogosz hegyvidéken és Mareb országban ér.
1854-55 Burton és peke bejárják a Szomali földet.
1856 Heuglin Ó-Dongolából a Bajuda sivatagon át Khartumba ér.
1856 Brun Rollet a Fehér Nilus mellékén kutat. 1857 Courval Maszauából az Atbara torkolatáig hatol.
1857 Thürheim a Kék Nilus mentén felnyomul az abissziniai fennsíkra.
1857-58 Speke és Burton, (Krapf és Rebmann felfedezéseiből bátorságot merítve), a Fehér Nilus mentén délnek nyomulnak. Speke felfedezi 1858 július havában az Ukereve (Viktoria Nyanza-) tavat, a Nilus forrástavát; a The Nil is settled".
1858-81 Mariette-bey intézkedik az egyiptomi ásatások ügyében; ő alapítja meg a bulaki múzeumot is.
1858 Knoblecher és Beltram térítők a Fehér Nilus mentén időznek.
1858 Antinori ornitológus a Kék Nilus mentén kutat.
1859-64 Pruyssenaere belga utazó a Fehér Nilust utazza be.
1860 Lejean és Antinori Kordofánban kutatnak. 1860 Beurmann felkeresi a Bogosz hegyvidéket és 1863. Szuakintól Koroszkóig nyomul.
1860 Barnim és Hartmann Dongolából Khartumba utaznak.
1860-63 Speke (és Grant J. Á.) másodszor indul a Viktoria Nyanza partjára, körüljárja annak nyugati partját és megállapítja pontosan a Nilus kiömlését.
1861-63 Német expedició Heuglin, Munzinger Kinzelbachsat alatt Egyiptomból Abissziniába hatol. Ott az expedició több csapatra oszlik: Heuglin és a hollandi Steudner Abissziniából Khartumba mennek, ahonnan Tinné asszony és leánya kíséretében a Nilus mentén egészen a Rek tóig utaznak. Tinné asszony és Steudner ragálynak esnek áldozatul, Heuglin pedig visszatér Európába.
1861-62 Baker Sámuel Nubiában és Abissziniában kutat és nagy expediciójára készül (l. 1863!). Cameron Kordofánig jut, hol a négus elfogatja.
1862 Beurmann Tripoliszból indul Vogel felmentésére (l. az I. rovatot).
1862-64 Pruyssenaere másodszor indul a Kék és Fehér Nilus vidékére.
1863-65 Az angol földrajzi társulat megbizásából Baker Sán2uel (budapesti születésű nejével) a Viktoria Nyanza partjára indul, hogy Speke felfedezését kibővítse és folytassa. 1863 április 15. érkezik a tó partjára, 1864. átkel nyugati irányban a Somerset folyón és felfedezi a Mvutan tavat. 1865. visszatér Khartumba.
1863-65 Pan der Decken bárót útjában a Szomali földön megölik. Családja Brenner-t bízza meg a báró felkeresésével, ami nem sikerül. Brenner az első részletesebb hireket hozza a Gallák földjéről Európába.
1865 Schweinfurth Szuakim és Khartum között kutat.
1867-68 Piaggia olasz kalandor messzire kóborol a Fehér Nilustól nyugatra eső vidékeken, de felfedezéseinek hireit sokan meséknek tartják.
1867-68 Anglia Wolseley tábornokot küldi Theodorus négus ellen, mivel ez több hittérítőt és Ch. Cameron utazót fogva tartotta. Az angolok benyomultak Abissziniába és elfoglalták Magdala fellegvárat, mire Theodorus főbe lőtte magát. Az angol sereg ugyan hazatért, de Abisszinia ezóta egészen 1877-ig nyitva állott az európaiaknak.
1868-71 Schweinfurth behatol az eddig csak elefánt-vadászok által felkeresett Bahr el Gazal területre (Djurföld, Dorföld); felfedezi az emberevő Niam-Niam népeket, az Uölle mentén lakó Monbuttu törzseket és tudomást szerez a törpe Akka törzsről. Visszatérése közben mint elsőnek el Dar-Fertit, honnan Khartumba tér vissza.
1869-73 Baker Sámuel (egyiptomi pasa minőségében) meghódítja Gondokoroból a Bari négereket Unjoro országot és felfedezi a Luta Nzigé tavat, az egész területet pedig aláveti az egyiptomi alkirály fenhatóságának. («Egyiptomi Szudán»)
1871-72 Miani felhatol a Fehér Nilus mentén a Monbuttók királyához (Munsa) és eljut az Uëlle folyóhoz. Két Akka törzsbeli törpét küld Európába; ő maga elhalt.
1870-72 Antinori és Beccari a Vörös tenger délnyugati partjain és a Szomali földön kutatnak továbbá a Bogo-vidéken (Kaszláig).
1872-74 Hildebrandt és Munzinger É.-Abissziniát és a Szomali földet utazzák be, szintúgy Raffray zoológus, Hildebrandt 1874. már a Kenia hegy közelében jár, midőn visszatérni kénytelen.
1873-74 Rohlfs és társai (Jordan, Zittel) rendszeresen járják be a khedive megbizásából a libiai sivatag oázisait. (Szivah, Dakhel, Depreszió felfedezése.)
1873-74 Nachtigal (visszatérvén az I. pont alatt felsorolt nagy felfedező útjáról), a Csád tó mellékéről Wadai, Dar Fur s Kordofán országokon át Nubiába és innen Kairóba érkezik.
1874-76 Haggenmacher a Szomali földet utazza be és elkíséri Minutolit a Gallák földjére. 1874-79 Gordon (egyiptomi szolgálatban, Baker
pasa utóda) átveszi az egyiptomi Szudán feletti uralmat, melynek határait a Mvutan-tó partjáig tágítja. Tisztjei (Gessi) pontos térképeket készítenek.
1874-75 Long (Gordon egyik tisztje) felkeresi Mtesát, Uganda királyát, elhatol az Ukereve tóig és szerencsésen tér vissza Gondokoróba. A Gitanze-tavat (Long-tó) is ő fedezte fel. Egy ideig Marno kiérte.
1875 Long Khartumból a Niam-Niam törzseket keresi fel.
1875 Junker a tengerparti sós tavakat és Fayumot kutatja.
1875-76 Purdy egyiptomi szolgálatban álló angol ezredes Dar-Furba hatol, melyet harmadfél évig alaposan tanulmányoz. Mason hadnaggyal Wadaiba is tesz kirándulást.
1875 Colson (egyiptomi szolgálatban álló angol ezredes) kikutatja Kordovánt és Ó-Dongolából el Obeidig nyomul.
1876-77 Junker Gondokoroból kiindulva megállapítja a Fehér Nilus nyugati mellékfolyóinak irányát. Egészen az Ulle forrásvidékéig jul.
1876 Schnitzer (a későbbi Enzin pasa Gordon altisztje) Gondokoróból a nagy tavak partjain kutat és Mtesa ugandai király udvarában él egy ideig. Gessi hajón járja be a Mvutan tavat és kimutatja, hogy a Nilusnak valóban forrástava. Junker Gessi társaságában a Rohl és Jei folyók vidékét (a Fehér Nilus nyugati mellékfolyóit) vizsgálja.
1876-77 Potagos görög orvos Dar-Fur országban és onnan D-i irányban felfedező utazást tesz. Ő is eljut a Bere folyóig. (Uëlle.)
1877-81 Olasz expedició (Cecchi, Chiarini, Martini) Zeilából Abisszinián át törekszik a Nagytavak vidékére, de csak Gondáig jul. Bejárja a Gallák országát. Később Antinori és gr. Antonelli is Asab és Soa vidékén és a Gallák földjén.
1877 Mason körülhajózza a Mvutan tavat és bebizonyítja, hogy nem függ össze az 1875. Stanley által felfedezett Muta tóval.
1878 Schweinfurth Fayumban kutat. Gessi és Mateucci Abissziniából az Ukereve tóhoz indulnak, de csak Fadaziig jutnak.
1878-78 Revoil, Manzoni és az angol Graves (egyiptomi ezredes) északi Szomali földön utaznak. Revoil a Karkar hegyekig hatol.
1879 óta Pinchard ügynök eléri Harrart, innen Soát, végül pedig a Kaffa és Arussi (Galla törzsek) országát, melyeknek főnökeivel francia kereskedők nevében szerződést köt.
1879 Több angol hittérítő a keresztény hitre tért Mtesa királynál, Ugánda ország uránál, barátságos fogadtatásban részesül (Felkin, Pearson, Litchfield). Rubaga fővárosban sikerrel térítenek és hittérítő állomásokat alapítanak. Mtesa király azonban 1879. ismét pogány hitre tér.
1879 Bianchi és Matsucci Abissziniából Belső-Afrikába készülnek, de a Ghera törzs által foglyul ejtett Cecchi kiszabadításával kénytelenek beérni. Egy másik társuk, Casati, a Niam-Niam törzsek vidékéig nyomul:
1879-82 Junker ugyanott és a Monbutto (Mangbattu) országban kutat, és megállapítja az Uëlle folyó rendszerét. A Szudánban kitört felkelés következtében Junkernak, Eminbeynek és Casatinak visszavonulási útja Egyiptom felé elvágatik. Junker csak 1886. bírt Zanzibarba menekülni.
1879-81 Giulietti, ki Zeilából Harrarba ért és a Gualima irányát megállapította, megöletik. 1880 Maleucci és Massari olaszok Borghese herceg társaságában bejárják Kordofánt és DarFurt. Borghese innen hazatér, ők ketten pedig Wadai országba indulnak, elérik a Csád-tót, innen nyugati irányban Guinea partját (a Niger torkolatát).
1881 A Riebeck-féle expedició Sokotoro szigeten kutat.
1881 Stecker és Rohlfs az első pontos leírást közlik a Tana tóról és a Gallák földjéről. 1881-83 Schuver Khartumból DK-re eljut a Jabus és Jal folyók mellékére.
1881 Revoil a Guardafui hegyfok vidékén.
1881 Maspéro lesz az elhalt Mariette utóda, (az egyiptomi ásatások vezetője és a bulaki múzeum igazgatója).
1882 Egyiptomban kitör az Arabi pasa által az angolok ellen szított felkelés, Alexandria bombáztatása és utóbbiaknak a Tell el Kebir mellett kivívott diadala által gyorsan véget ér. Szudánban azonban az angolok és fehérek ellen táplált gyűlölet a Mahdi-felkelést okozza. A Mahdi Hick pasát seregestül elűzi és elfoglalja az egyiptomi kormánytől Szenaar-t. Alvezére, Osman Digma Graham angol tábornokkal szemben El-Teb-nél vereséget szenved ugyan, de a Mahdi folytatja győzedelmes utját és elfoglalja Khartumot (1885 elején), mely alkalommal Gordon pasa is elesik, kit az elkésve érkező angol had (Wolseley alatt) már nem volt képes felmenteni. A Mahdi nemsokára járványban elhal, de az egyiptomi és angol befolyásnak egész Equatoriában egyelőre vége szakadt. Az egyiptomi csapatok 1886. Nubiából is kivonulnak, mire az egyiptomi Szudán fanatikus benszülöttek és egyes főnökök kezébe kerül.
Emin bey (1887 óta pasa), ki 1881. lett Equatoria egyipt. tartománynak kormányzója és ki Lupton titkárával együtt kimondhatatlan sokat tett a műveltség és kereskedés előmozdítására, a Máhdí-felkelés következtében székhelyéből (Wadelaiból) kiszorult és a Nagy tavak vidékére volt kénytelen húzódni. 1883 óta teljesen el volt vágva a külvilágtól és baljóslatú hirek már halálát emlegették. Felmentésére német és angol részről történtek kísérletek (Thomson, Fischer, Lenz Péter 1885-ben). Stanley pedig " tényleg felmentette. [L. a III. rovatot 1887 alatt.}
1883 Antonelli gr., hogy a Gallák földje és a Vörös tenger között közvetlen kereskedelmi utat létesítsen, Aszab kikötőből Soá-ig és a Gallák földjéig nyomul.
1883-85 James testvérek a Szomali föld belsejébe hatolnak és Aylmer kíséretében Barri-ig jutnak.
1885 Peyton hadnagy és Heath őrnagy Harrarból Berberába jutnak.
1885 Az olaszok megszállják az aszabai öbölt és Maszauá-t a Vörös tenger partján. Ez okkupációból véres háború fejlődik Menelik abissziniai négussal, ki az olasz hadakat több izben, így Dogala mellett véresen megveri s az «erythrći gyarmat» alakulását és szervezését megnehezíti.
1886 Borelli Abissziniából Harrarig kutat.
1886 Porro gróf, az olasz tudományos expedició vezére, Harrar mellett elesik.
1886 Ragazzi és Rimbaud Harrarból Schoán át új karaván utat fedeznek fel a Vörös-tenger partjára.
1886 Juncker Ugandából szerencsésen Zanzibarba menekül.
1887-89 Meyer Hanns dr. megmássza a Kilimandzsaro legmagasabb csúcsát, a Kibó-t, egészen az örökös jég határvonaláig. 1888-ban Ehlers Otto 6000 m. magasságig hatol fel a hegyen. 1889. pedig Meyer Purtscheller hires tiroli kalauz támogatása mellett eléri a hegy tetejét (6200 m.), melyet a Vilmos császár csúcs»-nak nevez el.
1887-89 Gróf Teleki Samu és Höhnel osztrák-magyar sorhajóhadnagy Mombaszából a Beringo tóig nyomulnak, felfedezik továbbá útjukban a Njiro hegyet, 1888. pedig két ismeretlen tavat, melyeket Rudolf és Stefánia-tónak keresztelnek:
1889 Abbott természetbúvár és 8tevens amerikai hirlapiró a Kilimandzsarótól keletre elterülő Csavo országot kutatják.
1889 szept. 29. Olaszország és Menelik négus békét kötnek. Adua is olasz kézben marad. 1889-90 Pigott Mombaszá-ból a Kenia hegyvidékig nyomul.
1890 Nurse Ch. G. a Szomali földön Bulharig jul. 1890 Ferrandi és Bottego elkészítik az «erythrć-i gyarmat» térképét.
1890 Keller zoológus és Ruspoli herceg a Rudolf tó vidékén kutatnak.
1891 Baudi de Vesme kapitány Harrarba, Ime vidékéig, innen pedig Adenba jul.
1891 Egy olasz, kereskedelmi célból inditott expedició indul Ferrandi alatt a Vörös tenger partjától és eljut Harrarba és (déli irányban) Barderába,(hol az 1865. megölt b. Decken óta, európai nem járt). Az expedició utolsó feladata a Juba (Jub) folyó vidékén nyomulni és azon leutazni.
1891 Robecchi-Bricchetti mérnök Makdisu kikötőből Gurratiba, innen Barriebe és Berberába ér.
1891 Bottego olasz kapitány eléri Maszauából Aszabot; útközben felfedezi a Danákillandot. 1891 Maszkoff orosz hadnagy, Menelik négus kegyence, Abissziniában időz. Ő előtte csak Acsinov kozák kalandor fordult meg Menelik udvarában.
1892 Jeliszajev orosz expediciót vezérel Abissziniába.
1892 Chanler Astor amerikai tőkepénzes költségén Höhnel sorhajó-hadnagy új utakon vezényel expediciót a Kenia hegyvidékére,. hogy a Rudolf és Stefánia tavak vidékét és a Tana mellékfolyóit részletesebben kikutassa.
III. DÉLI ÉS KÖZÉP-AFRIKA.
1500-1892.
1501 Joăo de Nova felfedezi Ascension szigetét, 1502-ben pedig Szt.-Ilonát.
1506 Gonzalves felfedezi Madagaszkár-t.
1535 Barete portugál kapitány és Homem az Alsó-Zambézi mellékén kutattak.
1578 Lopez Duarte a Kongo mellett időz. (Jelentését Pigafetta adta ki 1591.)
1589 Battel Angolaés Benguelában kutat.
1591 Lancaster J. kiköt Mozambique partján és gyarmatokat alapít (l60l).
1600 Montecucculi és Montesiarcho Benguelában térítenek.
1601 Holland gyarmatosok telepednek le a Foktartományban.
1611 Braun Guineaés Angolában időz.
1649 Bonaventura és François a Kongo mellékén kutatnak.
1652 Hollandok a Kapvárost alapítják; e gyarmatból számos kisebb-nagyobb expedició indul a Foktartomány belsejébe.
1663-72 Schutten a Fokföld belsejét járja be.
1683 Olofberg beutazza a Namaqua-földet.
1686 Dapper a Foktartomány belső vidékein kutat, szintúgy 1701-1716 Kolb Péter és Vogel 1761-67 Bank Frigyes és Hoop, 1771 Bernardin de St. Pierre, 1772-76 Sparrmann és Thunberg. 1777. - Patterson a Gordon ezredes és Hoop hivatalnok által felfedezett Oranje folyót ismerteti alaposan és a kafferek között időz. A Foktartomány területén kutat még 1870 óta Le Vaillant François, 1790-91 pedig Long Kornél. Ezeknek (kül. Le Vaillant-nak) mesés hireire vonatkoznak Swift hires versei:
Geographers, in Afric maps
With savage pictures fill their gaps
And over inhabitable downs
Place elephants, for want of towns.
[Pedig akkor már megrajzolta volt d'Auville az akkori Afrikának első kritikai térképét.]
1777-87 De Grandpré Alsó-Guineában kutat.
1786 Pereira Manitel mint első éri el a Zambezi mentéről kiindulva Kazemba várost a Moëro tó partján. Követi példáját a kitűnő és alapos Lacerda Ferenc 1797-98, ki azonban: ott megöletik.
1791-92 Reenen Vilmos mint első járja be a Damara-földet.
1795 A Transvaal-tartomány angol kézbe kerül. Barrow John hivatalos megbizás folytán: beutazza e tartományt [1797-98].
1802 A Foktartományt megszállják az angolok.
1802 Trutter és Sommerville mint elsők járják be a becsuánok foldjét (egészen Litaku-ig).
1801-4 Barrow John és (1803-6) Lichtenstein úttörőkként hatolnak a kafferek és becsuánok földjére.
1802-14 Két «pombeiro», azaz portugál kereskedők szolgálatában álló ügynök (Baptista és José) keresztül mennek mint elsők egész Déli Afrikán Angola partjától át Mozambique-ig.
1807 óta angol hittérítők (Burchell, Campbell, La Trobe, Ecklon; Halbeck, Cowie, Green) Déli Afrika pogány lakóit térítik. [Herrenhuti hittérítő-állomás különben már 1737 óta létezett a Foktartományban.] A nevezettek között Campell fárad legtöbbet: ő utazta be először az Oranje folyót.
1816 Az «African Association» küldöttjei: Tuckey és Smith mint elsők hajóznak fel a Kongo folyón (Usangá-ig), de itt halálukat lelik.
1817-62 A Moffat hittérítő-család alapítja, Moffat Róbert, 45 évig térít és kutat Déli Afrikában. Ö alapította a Kurumani telepet is, számos expediciónak kiindulási pontját és ő kísérte el Livingstone-t 1854-ben utazása közben.
1817 Bowdich hittérítő mint első értesül a Gabun vidékén az Ogové folyó létezéséről.
1825 Londonban társulat alakul, mely léggömb-segélyével ki akarja fürkészni Afrika belsejét.
1825 Vidal hajón járja be az Alsó-Kongót. Owen megvizsgálja torkolatát.
1831-32 Monteiro és Gamitto portugál tisztek felhajóznak a Zambezin, azután Lundaés Kazembe-be hatolnak.
1834-36 Smith András bejárja a Kalahari sivatagot és mint első éri el a Felső Limpopo partját.
1834 Megalakul a «Kap-társulat», mely Közép-Afrika felfedezését írja zászlajára.
1836-37 Küldöttje: Alexander James angol tiszt a nyugati partvidéken indul útra és beutazza az Oranjetól északra fekvő Namaqua és Damara földet (a Bálna-öbölig).
1835-ben kezdődött az elégületlen hollandi boerok kivándorlása a Foktartományból Oranjeés Transvaal-ba.
1838 Bouet-Willaumez francia gyarmatot alapít a Gabun mentén.
1840-44 Delegorgues Natalból a Sulu hegyvidékig jul.
1840 Livingstone Dávid angol hittérítő és felfedező letelepedik Kuruman állomásban, nőül veszi Moffat leányát (l. 1817!) és innen indul nemsokára korszakot alkotó utazásaira.
1842 Allen mint első utazza be Kamerun-t.
1843-45 Graca portugál utazó bejárja Benguelát s eljut Bihé-be, Muta Jamvo király székhelyére.
1845 Pigeard és Mecquet a Gabun mellékén és Bogoë vidékén kutatnak.
1848-49 Magyar László beutazza a Kongó folyót egészen a Faro Szongo melletti zuhatagig. 1849-ben bejárja Benguelát, ahol letelepedik és nőül veszi egy néger főnök leányát.
1849 Livingstone felfedezi a Ngami tavat.
1850-52 Magyar László beutazza Muata Jamvo bihéi király országát, nemkülönben a Koanze és Kuango-Csobe folyamvidékét. Ugyanekkor a Kaszai (a Kongo mellékfolyója) mellékén időz egy ideig. (Oly vidékeken járt, ahová évtizedekig egy felfedező sem jutott). 1851-ben teljesen ismeretlen úton, a Kaszabe és Liba folyók között elterülő Lobal országon keresztül tért vissza Bihé-be.
1850-52 Livingstone, a Ngami tótól kiindulva, felfedezi a Liambye folyót, melynek mentén a Liba folyóhoz (=Felső-Zambezi) jul. Felfedezi továbbá a Dsilolo tavat ahonnan ÉNy. irányban, Kumbunde város érintésével eléri Loandánát az Atlanti óceánt. (Lásd 1852-56!)
1850-52 Andersson Ch. J. svéd utazó (szenvedélyes vadász) Galton Francis kíséretében a Bálna-öböl mellékéről a Ngami tó partjára ér. Bejárja azonfelül a Damara s a Namaqua földet.
1851-52 Gassiot Natal-ban, a zulukafferek földjén és az Ovompe vidékén időz.
1852 Magyar László felkeresi a Bihétől délre fekvő Kamba vidékét és a Kumene középfolyását.
1852 Travassos Valdez portugál beutazza Angolát és Benguelát.
1852 Shelley kapitány, Mac Cabe, Orpen és Campbell a Kalahari sivatag belsejét vizsgálják.
1852-56 Livingstone Loandából visszafelé indul déli Közép-Afrikába, azon az úton, amelyen jött (l. 1850-52!), de nem áIlapodik meg Linyanti lakóhelyén, hanem lefelé nyomul a Zambezi mentén, felfedezi a Viktoria zuhatagokat (1855) és eléri 1856-ban a Zambezi torkolatát. Keresztül hatolt e szerint egész déli Afrika derekán.
1853-54 Andersson Ch. J. hajón járja be a Ngami tavat, úgyszintén a Tioge folyó egy részét.
1854 Cooley kiadja Afrika térképét javított kiadásban, melyen először látható a még csak hirből ismert középafrikai tavak első nyoma.
1853-56 Wahlberg és Green Fr a Bálnaöböl, a Ngami tó és Tioge folyó vidékén kutatnak.
1853-57 Silva Porto portugál utazó keresztül nyomul Déli Afrikán (Benguelától a Delgado hegyfokig) és összeköttetést létesít Bihé és a Felső Zambezi között.
1855-57 Magyar László másod izben keresi fel Lobal országot (a Liba=Felső-Zambezi mentén). 1857-ben apósa megöletése után elköltözik Bihéből és portugál szolgálatba lépvén, a Lucira öböl mellékén portugál gyarmatot alapít. Megh. 1864 nov. 19. Benguelának Cuju nevű helységében.
1835-55 Du Chaillu bejárja a Gabun és Ovogé folyamvidékét.- Úttörő munkát végzett: Ő hozta az első élő gorillát Európába.
1855-56 Green Fr. elindul Loandából, eléri a Ngami tavat és Andaráig nyomul a Tigre mellékére.
1855-56 Bleek a kafferek földjén időz.
1855-56 Montanha portugál utazó a Limpopo mentén nyomul be Afrika belsejébe.
1856 Moffat Róbert benyomul Matebele király országába és mint első kutatja a Matoppo hegyvidéket.
1857 Bastian etnográfus a XVII. században virágzó, de azután pusztulásnak indult San Salvador hittérítő-állomást keresi fel (az Alsó Kongótól délre).
1857-58 Hahn hittérítő a Damara földön és a Kubango felé kutat.
1857-59 Burton és Speke Zanzibárról indulnak a Nagy tavak felfedezésére. (L. a II. rovatot!)
1858 Andersson Ch. megfejti a Kuene folyam problémáját.
1858-62 Livingstone D. (öccse Charles, Kirk és Baines kíséretében) új útra kel. Újból felkeresi a Zambezi mellékét, felfedezi annak mellékfolyóját, a Schirát, felhatol annak forrásáig, vagyis felfedezi a hata!mas Nyasza tavat (1859 szept 16.); a Nyasza tó déli végétől DK-re pedig a Sirva tavat. 1864. visszatér Angliába.
1860 Roscher Albr. szintén eléri a Nyasza tavat. de a benszülöttek megmérgezett nyilainak esik áldozatul.
1851 Burton és Mann a Gabun mellékén, később a Kamerun hegységben kutatnak.
1861 Baines a Ngami tótól a Zambezi partjára jul.
1861-63 Smut, Green Fr., Hahn, Andersson Ch. a Damara földön és a Kumene mellékén kutatnak.
1861-63 Serval a Gabun, Ramboë és Ogové vidékén kutat. Szintúgy Griffon de Bellay és Genoy.
1862-65 Ellis William Madagaszkár szigeten kutat.
1863 Grenfell és Comber baptista hittérítők felfedezik az Elefánt-tavat.
1863-65 Du Chaillu II. utazása közben bejárja az Ogové és az Alsó-Kongó közötti vidéket (Asira és Asango hegyvidéket).
1864-67 Jeppe, Mauch és Merensky felmérik Transvaal országot.
1864-66 Fritsch etnográfus az Oranje vidék és a becsuánok földjén kutat.
1864 Albigot és Touchard felhajóznak az Ogové folyón, szintúgy Walker (1886) és Aymes (1867-68).
1864-81 Andersson A. A. angol mérnök keresztül hatol Dél-Afrikán dél felől északra, a Kapvárostól a Tioge folyóig, felméri a Kalahari sivatagot, a Ngami tó vidékét, az Ovampo földet sat.
1865-69 Mauch I. utazása a Matebele földön és Transvaal-ban. G fedezi fel a Tati vidékén levő aranybányákat és a Zimbambye melletti rejtélyes romokat. (L. 1890. Bent!)
1866-73 Livingstone elindul Pemba városból (a zanzibari parton), felhat a Ruvuma folyó mentén a Nyasza tóig, megkerüli e tavat dél felől felnyomul azután nyugatra a Tanganyika déli partjáig (1867). Útközben keresztül ment a Kambeze (Csambeze) országon és a hasonnevű folyón, mely országban Monteiro óta európai nem járt. 1868. felfedezi nyugatra a Moero tavat és annak kifolyását, a Luapula folyót, keresztül megy déli irányban Kazembe országon és felfedezi a Bangveolo tavat. Innen északi irányában a Tanganyika keleti partjára vonult (1869), hol Udjiji-ben le telepedik.
1867 Thomas hithirdető mint első érkezik Inyatiból (Motebele ország) a Zambezi mellékére.
1867-70 Grandidier háromszor utazza be Madagaszkár-t.
1868-72 Hübner b. és Grisebach zoológus Limpopo alsó folyását kutatják még a zuluk földjét.
1869 Mohr Ed: bejárja Dél-Afrikát a Viktoria zuhatagokig és Inyatig.
1869-72 Erskine megalapítja az Olifant (Lepululu) és Limpopo folyók irányát. 1870-ben pedig felfedezi a L. torkolatát és végig hajózza az egész folyót.
1869-71 Livingstone Udjiji helységből ismételten utazza be a Tanganyika nyugati partvidékén elterülő Maniuema országot. De eközben nyoma veszett és Európában hire jár, hogy megölték.
1871 Stanley Henry (Bennett newyorki hirlapkiadó költségén) nagy expedició élén Livingstone felkeresésére vállalkozik. 1871 január havában elindul Zanzibárból és hihetetlen fáradságok és veszedelmek leküzdése után december havában Udjiji-be ér, hol az elveszettnek vélt Livingstonet megtalálja. Miután együtt járták be a Tanganyika északi partvidékeit és kisütötték, hogy e tóból nem ömlik folyó a Nilus felé: Livingstone Unianiembe helységig kíséri felmentőjét, ki onnan visszaindul Zanzibár felé. Livingstone pedig visszamaradt és előkészíti következő utazását. [Stanley: «How I found Livingstone» (1872)].
1872-73 Livingstone végig halad a Tanganyika keleti partján, átnyomul Kazemba ország derekán és körüljárja a Bangveolo tavát, (azt tartván a Nilus forrástavának). E tó déli partján, Csitambo városban múl ki e hős 1873. május 1. Hű szerecsen szolgái Zanzibarba viszik tetemét, az angol nemzet pedig a Westminsterbe kíséri.
1871-80 Selous portugál vadász keresztül barangol egész Dél-Afrikán.
1872 Marches az I. francia expediciót vezényli az Ogové mellékére.
1872-73 Lope, de Compagnie és Marches felhajóznak az Ogovén ama pontig, hol az Ivindo ömlik beléje.
1872-73 Grandy, ki szintén Livingstone felkeresésére vállalkozott, Loandától Tungvá-ig nyomul.
1873 Bastian kezdeményezésére megalakul a «Német afrikai társulat», mely a következő években számos expediciót indit Afrika belsejébe.
1873-76 «Német Loango-expedició». (Güszfeld, Falckenstein, Peschuel-Lösche, Soyaux, Bastian, Pogge). Loango földjén német gyarmatokat alapítanak és kifürkészik az országot.
1873-75 Cameron V. L. angol utazó, a Livingstone felmentésére siető angol expedició vezére, Zanzibarból Unianjembe hatol, hol a Livingstone tetemét a partra szállító karavánnal találkozik. Innen a Tanganyika mellékére indul és körülhajóz e tavon. Azután nyugati irányban keresztül nyomul egész Afrikán. [Fő állomásai: Njangve, a Lualaba mentén DNy.-ra: Kilemba (1874 okt.-75 febr.), felfedezi a Kaszali és a Morja (Mokrya-) tavat, Totela, Bihé és Katombela, Benguelától északra.] Egyik főérdeme, hogy a Lualaba-kérdést megfejtette; e folyó nem a Nilus, hanem a Kongó rendszerébe tartozik. («Across Africa». 1876.)
1873-80 Holub Emil (osztrák etnográfus és orvos) négyszer járja be a Zambesi forrásvidékét, nevezetesen a Matebele országot.
1874 Lenz a Gabun mellékén kutat.
1874-77 Stanley Henry másodszor indul Közép-Afrikába. Bagamoyo-ból (Zanzibar-tól átellenében) az Ukereve déli partjáig nyomul és 58 nap alatt körülhajózza e nagy tavat, kiszámítja annak területét, megméri magas partjait és harcokat folytat a szigeteken lakó rabló törzsek ellen. Azután nyugatra fordul az Albert Nyanza felé, (mely tó időközben Gessi által lett ismeretesebbé). Ekkor fedezte fel a Gambaragara hegységet és világos bőrszínű lakóit, szintúgy egy teljesen ismeretlen tavat: a Muta Nzigét; délnek fordulván, kikutatta az Ukereve tóba ömlő Kagera (=Kitangula) folyót, melyet egészen eredetéig, a szintén ekkor felfedezett Alexandra tóig kísér. E tavat tekinti Stanley a Nilus igazi forrástavának. Azután összeállítatta a magával vitt kis gőzöst, és bejárta a Tanganyika partjait; lehajózott egy darabig (a Cameron által felfedezett) Lukuga folyón. Csak ezek végeztével fogott hozzá feladatának legnehezebb részéhez: a Kongó-probléma megoldásához. Meg akarván tudni, hogy a Tanganyikából ÉK.-re siető nagyszámú patakok és folyók merre folydogálnak, nyugatra indult Njangve-ba, (a Lualaba (=Felső Kongó) partján), ahol idáig csak Livingstone és Cameron időztek. E helységből 1876. nov. 15 200 emberrel és 15 kisebb hajóval megkezdé hajón a Lualabán vagyis Felső Kongón való utazását. 9 hónap alatt, bár rettenetes szenvedések árán, lehajózott az egész Kongó folyón és megérkezett a Kongó torkolatánál fekvő Boma portugál telepre. (1877 aug.). Bejegyezhette a hatalmas folyam egész medrét a térképekbe, zuhatagjaival együtt. Kiderítette egyúttal a Nilus és a Kongó folyamrendszer önállóságát, felfedezte a középafrikai vizválasztót. [«Trough the dark continent». 18 78.]
1874 Pogge, Soyaux és a Homeyer vezérlete alatt álló Cassange-expedició Angola belsejébe nyomul, a Quanza mellékére. Pogge, miután Lux hadnagytól elvált, a Lunda országot járja be 1876. és eljut Muata Jamvo király fővárosába; Muszumbába (másképp Kiszimbene). A szultán azonban meggátolja őt további utazásában.
1874-76 Lenz felnyomul az Ogové területen a Lope beömléséig, felfedezi ott az emberevő Oseba és a törpe termetű Abongo törzset, előnyomul a Schebe folyóig, ahonnan szerencsésen kiér megint a partra.
1875 Az angol hittérítő-társulat a «Livingstonia» telepet alapítja a Nyasza tó partján.
1875-76 Brazza-Savorgnan gróf felhat az egész Ogové folyón annak forrásáig és kimutatja, hogy e folyamrendszer egészen önálló (1877). Egyúttal felfedezi a Kongó mellékfolyóját, az Alimát, továbbá az Oba, Lebai és Likona folyókat. A teljesen ismeretlen vidék felderítése után visszatér Brazza Okangából az Ogové partjára, és innen Gabunba.
1876 Mohr Angolából Malangeig hatol, Palgrave a Naquama és Damara földön kutat, Barth-Harmating pedig Loanda belsejében.
1876 Mason a Mvutan tó partján időz.
1876 Marches a II. francia expediciót vezeti az Ogové mellékére.
1876 Megalakul a belga «Nemzetközi Afrika-társulat».
1877 Comber, Grenfell és Ross baptista hittérítők a Kamerun hegységben kutatnak, Böhm és Bernsmann hittérítők pedig a Herrero földön.
1877-78 Stewart felméri a Nyasza tavat. Elton és Cotterill a Nyaszától Ugogóig nyomulnak:
1877-78 Serpa Pinto portugál őrnagy átnyomul Benguelából egész Déli Afrikán Mozambiqueig. Állomásai: Bihé, hol kisérői Capello és Ivens tőle elválnak és Kaszange felé indulnak; S. P. folytatja DK-i irányban utját: Lialui, a Zambezi mentén le a Viktoria-zuhatagokig, Sosong, Pretoria (Transvaalban), Port Natal.
1877-79 Schütt német mérnök (mint az előbbiek, hasonlóan a német Afrika-társulat szolgálatában), megalapítja az alsó Kuanza folyását, benyomul a Bangara törzs földjére (ahol kifosztják), eljut Kimbunduig, ahonnan visszatér Loandába.
1878. Fischer K. és Denhardt testvérek a Kenia hegyvidékről kiindulva járják be a Malakote országot.
1877-79 A belga társulat szolgálatában álló Crespel, Cambier hadnagy és Marno expediciója szerencsétlen kezdetű. Crespel halála után Cambier mégis a Tanganyika partjára nyomul, hol a fontos «Karema-Maszikamba» állomást alapítja.
1878 Smith Shergould és O'Neill hittérítő az Ukereve szigetén megöletnek.
1878-79 Buchner és Bechov Angolából a Muata Jamvo országába nyomul. Megalapítja a Kaszabi folyamrendszerét.
1879-82 Stanley Henry II. Lipót belga király felhívására és a belga társulat megbizásában a Kongó mentén számos erősített telepet s állomást alapít a kereskedelem biztosítására. 1879. alapítja a Vivi állomást és kiépíti a Kongó melléki országutat a Yella zuhatagok kikerülésével Izangiláig. - II. állomás: Izangila. III. Manianga. Innen Stanley-Poolig visz az út a zuhatagokon túl a Kongó azután felfelé 1700 km. távolságra hajózható. Mivel Brazza, a francia Kongo-társulat elnöke, a Kongo jobb partján már Stanleyt megelőzőleg alapított telepeket (Brazzaville), és már megnyert több főnököt a francia érdekeknek: Stanley e helyeken a Kongó bal partjára vezette az utat, és Leopoldville állomást is az innenső oldalon építette. [A Kongó-melléki vasútról l. alább 1890!].
A belga társulat egyébiránt kelet felől is támogatta Stanley munkáját. Popelin a Nagy tavak felől érkezett a Stanley-zuhatagokig.
1880 Ramäcker fontos állomást létesít Taborábán, a (Tanganyika-tól, illetőleg Ujidji-től keletre!)
1880-81 Hildebrand Madagaszkár szigeten kutat.
1880 Brazza, Bellay és Guiral II. útjukra indul nak: kikutatják az Ogové és Kongó közötti még mindig java részben ismeretlen vidéket, a hol számos telepet alapítanak a francia Kongó társulat előnyére, mi által Stanley feladatát megnehezítik: (L. 1879!) Guiral Leon eljut mint első közvetlenül az Ogové partjától (Francevilleből) Brazzaville-ig és kijelöli a két folyam közötti kereskedés irányát.
1880-81 Thomson József geológus, ki Johnston Keith halála után az ő csapatának vezetését elvállalta, a Nyasza tó északi partjaitól ismeretlen vidékeken keresztül a Tanganyika déli partjára ér és megvizsgálja az abból rohamosan kisiető Lukuga folyót; végre keleti irányban, Taborán át indul vissza Zanzibarba. Útközt felfedezi a Rikva tavat.
1880-81 Wybrant angol kapitány a Limpopo és Zambezi vidékén kutat. Halála után Owen vezeti az expediciót a Schabi mellékére.
1880-82 Pogge és Wiszmann Loandából Malangeba érnek (keleti Angolába). Később Luandába:és Njangvébe jutnak. Pogge azután Moszumbába hatol (Muata Jamvo országába), hol 1883. elhuny.
1880-82 Emin bey, ki Wadelaiban (az Albert Nyanza-tótól északra) és a Fehér Nilus menti Ladó-ban tartózkodott ez években, a NiamNiam országokat járja be.
1880-86 Juncker kikutatja a Monbuttók országát és megalapítja az Uëlle folyamrendszerét. 1884-ben Ladoba indul Emin beyhez, kinél a Mahdi-felkelés miatt 1886-ig kénytelen rejtőzködni, a midőn végre Zanzibarba menekülhet.
1880-82 Johnson hittérítő előnyomul Zanzibartól a Nyasza vidékére, honnan a Sirva-tó irányában visszatér a tengerpartra.
1880-84 A keletafrikai német társulat megbizásából Kaiser, Böhm és Reichard a Felső-Lulaba és Luapula rendszerét és a vidék kereskedelmi viszonyait kutatják.
1881-84 O'Neill angol konzul Mozambique-ből a Nyasza-tó irányában kutat.
1881-89 Arnot F. S. skót hittérítő Benguelából keresztül hatol Afrikának egész szélességén. (Benguela, - Bihé, - Katanga ország - Garen ganza ország, Msisis király udvarában, - Dsiloló-tó, Zambezi folyam.) Kimutatja, hogy a Zambezi forrása nem a Dsilolóban keresendő, hanem hogy a Liba patak tekintendő a Zambezi forráspatakjának.
1882-84 Stanley II. Afrika-utazása közben felfedez két ismeretlen tavat, a II. Lipót király után elnevezett és a Montumba-tavat. Számos új telepet alapít a Kongó állam területén, a legtávolabbit Ruzani szigeten. Társa, Hanssen kapitány, a Felső-Kongó mellékfolyóit, különösen az Aruvimi folyót vizsgálja.
1882 A Comité d'études du Haut-Congo beleolvadt az «Internationale du Congo» társulatba és Stanleyvel versenyt alapít a Kongo mellékén telepeket.
1883 Giraud, a belga társulat küldöttje, a Bangveolo-tó partjain kutat, ahol Livingstone óta nem járt európai ember.
1883 Fischer G. A., ki már 1878-ban is Panganiból a Viktoria Nyanza partjára nyomult, a kelet-afrikai német társulat megbizásából, 1883-ban a Maszai országon hatol keresztül a tó mellékére.
1883-84 Thomson József a Maszai országban és az Ukereve közti vidéken tesz úttörő utat. Többi között a Baringo tavat is vizsgálja.
1884-85 Berlini kongresszus. A Kongó állam szentesítése, szervezése, feladatának; céljainak és hatalmi körének megalapítása, nehogy a Brazza vezetése alatt álló francia Kongó társulattal pörpatvar támadjon.
1884 Montagu-Kerr a Zambezi és a Matebele föld között kereskedelmi összeköttetést létesít.
1884-85 Capello és Ivens (Serpa Pinto társai) először is a Tioge és a Kuando (=Csobe) közötti területen kutatnak; továbbá a Felső-Lualaba és Felső-Zambezi közötti vidéken; bebizonyítják többi között, hogy a Liba a Zambezi forráspatakja; megalapítják a Kaszai (Kongó déli mellékfolyója) és a Liba (= Zambezi) közötti vizválasztót és benyomulnak a Moeretó-tól nyugatra fekvő Katanga országba, melynek rézbanyái gyorsan hirre kapnak.
1884-85 Grenfell György baptista hittérítő és François Kurt német hadnagy bejárják a Közép-Kongó mellékfolyóit és a Kaszai mellékét.
1884-85 Schynse hittérítő új úton éri el a Ngami tavat a Bálna-öböl felől.
1885-86 Serpa Pinto és Cardozo a Nyasza-tó és a Lurio-öböl között kutatnak.
1885-86 Gleerup átkel Dél-Afrikán. (Kongo-Njangve-Zanzibar.)
1885-87 Lenz hasonlóan kel át déli Afrikán. (Kongo-Njangve-Mozambique.)
1885-87 Kund német hadnagy és Tappenbeck, szintúgy Büttner Kamerun német gyarmat hátsó vidéken kutatnak dél felé. Tappenbeck Ngalaig nyomul, de ott elhal. Társai a Kongo déli mellékfolyóinak helyes irányáról szereznek hirt, különösen a Kaszai és Szakulu folyamrendszerről. 1885-ben a Kattal (vagy Lokenje) folyóra bukkantak.
1885-87 Schynse hittérítő a Kongo mellékén kutat.
1885-86 Pfeil Joakim gr. beutazza a Rufidji és Rovuma mellékét (Mozambique északi partján).
1885-86 Fischer G, A. kiindul. Gonjaból (Mombaszától délre) és észak-nyugati irányban éri el a Viktoria Nyanzát, melynek keleti partján végighatol. Azután visszatér Panganiba.
1886-87 Holub benyomul a Zambezi felől a Masukulumbe emberevő törzs országába, mely őt nemsokára üldözőbe veszi. Becses etnográfiai gyűjteményének tetemes része elvész.
1886-87 Wiszmann (és kisérője: Le Marinel) másodszor kel át Déli Afrikán. (Kongo, Baluba, Kaszai ország, Bangoda ország, Zambezi.)
1887 Nielsen norvég hittérítő átnyomul Madagaszkár sziget déli felén.
1887 Duport Ed. a Kaszai és Kongó folyók közötti vidéken kutat.
1887-89 Stanley Henrik felszabadítja a Közép-Afrikában veszedelemben forgó Emin pasát. Egy Felkin angol tudóshoz intézett levélből és Juncker közléseiből értesült a világ Emin pasa szorult helyzetéről. (L. 1883) E hirekre a skót földrajzi társaság Thomsont szólította fel Emin felmentésére; olasz társulatok a szinte veszélyben forgó Casati felmentésével Massari utazót bízták meg, míg a német Peters önként ajánlkozott Emin pasa kiszabadítására. De sokkal gyorsabban cselekedett Stanley, ki Amerikából nyomban Angliába sietett és a felmentés kisér1etét elvállalta. A költséget amerikai milliomosok, magánosok és az egyiptomi kormány viselték.
Stanley Zanzibárban állította össze kis hadát és titkos követ által értesítette Emin pasát jöveteléről. Azután felszerelt hadával a Jóremény-fok körül a Kongo torkolatához sietett. Ott Tippu-Tip fogadta, a leggazdagabb és legravaszabb arab rabszolga-kereskedő, ki azonban sokban segélyére volt Stanley-nak. Fölvonult tehát hajón a Kongón és 1887 májusban érkezett az Aruvimi torkolatához. Miután Tippu-Tipet (tartalékhad felfogadása végett), szintúgy Barttelot őrnagyot (Jambujoban) hátrahagyta; június 28-án elindult Jambujoból és 160 napig óriási őserdőn keresztül tett út és iszonyú nehézségek leküzdése után ért ki december 5-én a lapályra, december 13-án pedig megpillantotta az Albert-Nyassza tavat. A tó déli csúcsán, Kavalliban találkozott végre Emin pasával 1889 ápril. 29-én. Stanley azonban csakhamar visszatért azon az úton, amelyen jött, hogy tartalék-hadait egybevonja, de már Banaliában értesült Bartteloth haláláról. Némi pihenő után vissza indult Emin pasához, kikerülvén ez alkalommal valahogyan a rettenetes őserdőt. Miután az Ituri vidékén lakó, csalfa és vad Wambutti törpékkel rövid úton elbánt, december végén ismét Kavalliban termett, ahol eközben Emin katonái uruk ellen fellázadtak volt. Most már Emin is megbarátkozott az elvonulás gondolatával, mire 1889 ápril. 10-én az egész karaván Zanzibar felé indult. Midőn a Szemliki folyó mentén haladtak, óriási hóhegyet pillantottak meg, a Ruvenzorit, melynek magasságát Stanley 5500-5800 méterre becsüli (Stanley alvezére 3250 méter magasságig kapaszkodott föl rajta). Azután a Muta Nzige tóhoz értek, melyet Stanley Eduard Nyanzának nevezett el. Miután a Viktoria Nyanza tavat délnyugat felől megkerülték és Taborát is érintették, december 4-én Bagamoyónál érték el a tengert. Stanley innen Kairó érintésével Angliába utazott, Emin pasa ellenben Zanzibar partján maradt és nemsokára a német kormány szolgálatába szegődött. (L. alább 1890.)
1887-89 Van Géle (belga tiszt, a Kongó állam tisztviselője) bebizonyítja, hogy az Uölle folyó az Ubangival azonos folyó.
1887-88 Van der Kellen hollandi utazó a Kunene és Kubango mentén kutat.
1888-91 Zintgraf (német) Kamerunból eléri a Benué folyót, a Bali földet és végül (ÉK: re) Adamaua országot. (V. ö. 1891.)
1888-89 Schynse hittérítő a Viktoria Nyanzától La Longába nyomul (Kondoa vidékén). 1888 Stocker hittérítő megmássza (mint első) a Drakensberge hegységet (Natal határán), melynek legmagasabb csúcsa «Champagne Castel 3401 m.
1888 Delcommune Sándor behajózza a Kund és Tappenbeck által 1885-ben felfedezett Ikatta folyót. (Kamerun hátsó vidékén.)
1888 Thys kapitány (a Kongó állam megbizásából) elkészíti a Kaszai és Alsó-Luluá folyó közötti vidékről az első hiteles térképét:
1888-89 Kund német hadnagy újabban kutat Kamerun hátsó vidékein. (Utóda 1890 óta Morgen hadnagy.)
1888-89 Selous F. C. vadász és utazó benyomul a Felső-Zambezitől a Masukuhimbe törzs országába, de megfutni kénytelen.
1888-89 O'Neill konzul és mérnök-társai kijelölik a Zambezi és Kimberley között építendő vasút irányát.
1888-91 Crampel Pál nagy francia expedició élén a francia Kongó és Gabun gyarmattól északra fekvő Afrikát veti alája a francia kereskedelmi érdekeknek.
1889 Egy II. angol kelet-afrikai angol társulat alakul meg. Igazgatója Mackenzie ki Mombaszába teszi át székhelyét. (Zanzibártól É-ra.)
1889 Forneau Alfréd kikutatja (Crampel nyomaiba lépve) a Gabun, Ogové és Campo folyó vidékeit.
1889 Trivier francia kapitány átkel déli Afrikán. (Loango-Kongo- Njangve-Mozambique.) 1889 Pigott (angol) a brit kelet-afrikai birtok és Gallák földje közötti határfolyót (Tana) utazza be; követi őt Peters, a kelet-afrikai társulat tisztviselője.
1889 Janssen (a Kongó állam kormányzója) számos expediciót meneszt a Felső-Kongó és a Lomani mellékeire, elsősorban a keresked. tekintetben fontos Njangve felé.
1889-90 Baumann felméri a (német kelet-afr. társulat) megbizásából Ozambara országot egészen a Kenia tövéig.
1889 Selous Francis (másodizben) indul a Zambesi mentén a Mashona földre; kelet felől pedig Knight Bruce (oranjei püspök) hatol a Zambesi partjától a Mashona-országba.
1889 Delcommune Sándor behajózza a Lomani folyót, melynek egyes részeivel odább keletre Grenfell, Cameron és Wiszmann más nevek alatt ismerkedtek meg.
1889-90 Sharpe a Felső-Zambezi mellékére nyomul, innen pedig Loango partjára. 1889-90 Mercua francia hittérítő Quelimane-ból eddig ismeretlen utakon éri el a Nyasza tó partját; onnan pedig a Sirva tó irányában vonul vissza.
1889-90 Ruget és Becker kapitány (a Kongo állam szolgálatában) érik el mint elsők a Közép-Kongótól az Uölle folyó partját.
1889-90 Jackson és Gedge, (kik Stanley felkeresése végett nyomultak Ugandáig) a Maszai földön nagy tavakra, az Ukereve és Rudolf tó között pedig fele úton hatalmas tűzokádó hegyre (Elgon 4300 m.) bukkannak.
1889-90 Johnston és Cross-Kerr a Thomson által a Tanganyika tótól Ny-ra talált Rikva-tavat vizsgálják (1880-81.)
1889-90 Lasts (az angol földrajzi társulat megbizásából) a Namuli hegységben kutat és bejárja a Zambezi és Nyasza tó közti vidéket.
1890 Crampel Pál, a Comité de l'Afrique francia ügynöke, ÉK-irányban kezdi meg II. felfedező útját, melynek végcélja a Csád-tó körüli országoknak (Bornu, Kuka) kereskedelmi tekintetben való kiaknázása. A Sari mentén elterülő Ubangi ország lakói azonban nagyszámú csapatát megtámadják, kifosztják, őt magát pedig 1891 ápril havában felkoncolják. Ugyanily sorsban részesül a felmentésére siető Biscarrat is, míg a tartalék vezére Nebout Ch. megmenekül. A társulat Dybovszki és Maistre kapitányokat szemeli ki a bosszú végrehajtására.
1890. Bent Tivadar megvizsgálja a Mauch által 1874-ben a Zambese partján Zimbabie város romjaiban lelt feliratokat és szobrokat, de nem mer határozott véleményt kockáztatni. Egyik-másik szobor persa eredetre vall. Nem lehetetlen, hogy a persák az Achaemenidák fénykorában expediciókat küldtek Dél-Afrikába az aranybányák kiaknázása végett.
1890 Emin pasa és Stohlmann, (kik szegődtek), német szolgálatba visszatérnek Emin pasa volt helytartóságába, Equatoriába, Wiszmann német parancsnok visszarendelte ugyan őket, de ők nem hallgattak rá. Lehet, hogy Emin egykori katonáit újból zsoldjába akarja fogadni. Ebben azonban Dugard kapitány, az angol kelet-afrikai társulat élelmes ügynöke már megelőzte, amennyiben Toru-ban és Ankoléban a volt Szudán tartomány fegyverképes lakóinak java részét 1891 nyarán a kelet-afrikai angol társaság részére megnyerte. Emin pasa további sorsát homály fedi.
1890 A Kongó állam igazgatója, Jansson és mérnöke, Cambier kapitány, megkezdik a Kongóvasút építését Matadi és StanIey Pool állomások között. Egyelőre a Matadis-Brazzaville közötti részt fogják kiépíteni.
1890 Morgen német hadnagy Ngalá-tól eléri a Szanaga folyó partját.
1890 d'Anthouard és Cadjere áthaladnak mint elsők Madagaszkár középső részein, (mely feladattal Mac Mahon hittérítő kétszer is eredménytelenül bajlódott).
1890 Hodister (a « Societé du Haut Kongo» ügynöke), és Le Marinel beutazzák a Cameron által 1874-ben felfedezett Lomani, folyót és kisütik, hogy e folyó az 1884-ben Grenfell által felfedezett Lomannival (vagy Bolokoval) azonos. Hodister beutazza azonfelül a Mongala folyamvidékét.
1890 Cholet J. beutazza a Brazza által felfedezett Sangha folyót, mely a Kongóba ömlik. 1890 Baumann Uszkár, (a német kelet-afrikai társulat küldöttje), bejárja Zanzibarból Tanga és Dares-Salaam hátsó vidékeit.
1890 Stevart skót orvos előbb a Nyasza tónál, utóbb a Tavo folyó vidékén kutat.
1890 Brazza (a Francia Kongó; kormányzója) Monteil és Ménard kapitány alatt, két expediciót indit Binger nyomain (l. a II. rovatot) déli irányba.
1890 Roget és Becker az Udile és Aruqimi folyamvidékét kutatják.
1890-91 Thomson József és Grant Zanzibárból a Bangveolo partjára érnek, hol Giraud óta (1883) nem fordult meg európai utazó. Garengaza országba is behatolnak, de Katangába eljutni nem képesek. 1891-ben visszatérnek a Zambesi mellékére.
1890-91 Van G{jel}le és Le Marinel (a Kongó állam tisztviselői) a Kongó és Uëlle közötti vidéken kutatnak, (nevezetesen az Ubangi és Mbonum folyók mentén).
1890-91 Catat és Maistre átnyomulnak Madagaszkár déli részein.
1890-91 A délnyugati afrikai német társaság szolgálatában álló Francrois testvérek a Damara földről a Ngami tó mellékére és innen az Okavanga. folyó vidékére nyomulnak; onnan Omurambiába térnek vissza. [Előttük csak Lloyd Ed. hittérítő járta be e vidékek egy részét 1887-ben.]
1890-91 Le Marinel mint. első kutatja behatóbban a rézbányai révén hirre emelkedett Katanga országot (a Moero tótól Ny.-ra). [Ez országnak Böhm és Reichardt voltak első felfedezői, leirói pedig Ivens és Capello.] Ugyan ez ország felé sietnek Bia kapitány· és Stalrs (Stanley egyik volt tisztje); de ezek nem érnek célt, Stalrs pedig elhal. 1890-91 Delcommune Sándor felderíti a Luapula és Lualaba rendszerét.
1890-92 Baumann Oszkár (a kelet-afrikai német társulat tisztviselője) egyenes úton nyomul Mombaszából a Kilimandzsaro vidékére és a Maszal földön keresztül tovább a Viktoria Nyanza, tó partjára. Útközben felfedezi a Manyara tavat.
1891 Fourneau (Crampel társa és Cholet utóda), a Sari és Sangha folyam vidékét járja be. 1891 Sharpe A. a Nyasza és a Moero tó közötti vidéken kutat, ahol csak Thomson járt azelőtt.
1891 Kerr-Cross etnográfus a Tanganyika és Nyasza között lakó törzsek életmódját tanulmányozza.
1891 Doyle a Mashona földön kutat.
1891 Frenck-Sheldon asszony a Kenia vidékén: kutat.
1891 Van G{jel}le kapitány, Delporte mérnök és Milz hadnagy, (mindhárom a Kongo állam szolgálatában) megalapítják az Ubangi és UëIle vizrendszerét.
1891 Hodister A. őrnagy, (Kongo állami tisztviselő). megoldja a Kongo baloldali mellék-folyóinak (Lomami és Lualaba-nak) vizrajzi rendszerét.
1891 Zintgra (kameruni tisztviselő) nagyszámú expediciót vezet Adamáua országba, de ott csapatának harmadát felkoncolják. Gravenreuth hadnagy pedig, a kameruni kormányzó, elesik egy csetepaté alkalmával. Utódja: Ramsay hadnagy.
1891 Derulott hittérítő kiköt Ukereve szigetén, ahol az 1878. megölt Smith és O'Neill hittérítők óta európai nem járt.
1891-92 Fischer L, (ki a rabszolgaság ellenes társulat szolgálatába szegődött) Zanzibarból a Viktoria Nyanza mellékére vonul, de 1892 júliusban ott elhuny. (Lásd Inkey levelét: Földrajzi Közlemények 1892. 366 I.)
Az 1891. év végül az angol koloniális politikát sikerrel kormányozta. Előbb Portugáliával kötött Anglia előnyös szerződést, mely egy nagy, egyik tengertől a másikig érő portugál gyarmatország alakulásának Afrikában mindenkorra véget vetett, míg Anglia a maga fenhatóságát Afrika belsejére, a Fok-tartományból kiindulva felfelé egész a Kongó állam és a keletafrikai német gyarmatok határáig, érvényre tudta juttatni. Azután Franciaországgal kötött előnyös szerződést, melyben Franciaországnak a Szenegambiából a Niger mentén a Csád tó nyugati partjáig elhúzódó meghatározott nagyságú terület és a Ny: Szaharán át Algériáig kijelölt terület felett igényelt fenhatóságát, nemkülönben a Madagaszkár felett igényelt uralmat elismerte; ennek fejében azonban a francia köztársaság az 1891 nov. 7-én a Zanzibár felett kimondott angol fenhatóságot ismerte el. Július 1-én pedig a német-angol szerződés lépett életbe, mely Keleti Afrikában a két ország érdekeinek és gyarmatainak határait a parttól befelé a nagy tavakig pontosan szabályozta. E szerződéseken nyugszik «j-Afrika», «a jövő Afrikája». Lásd a Földrajzi Közlem. 1891. évf. 3. füzetéhez csatolt térképet és György Aladár cikkét.
1891-92 A német kelet-afrikai társulat, melynek birtokait maga a német kormány veszi kezébe, feloszlik. (1890 nov. 20.) Caprivi b. Sodent nevezte ki a gyarmat kormányzójának, ki Dar-es Salaam-ba tette át székhelyét; nemsokára azonban Wiszmann-nak és Petersnek minduntalan az idegen jármot nehezen tűrő benszülöttekkel gyűl meg a bajuk. A nagy pénzáldozatok árán megnyert, de Equatoriába visszaindult Emin pasáról és Stuhlmann-ról pedig ez idő szerint (1892 nov.) semmi hir.
1892 a) Nyugati-Afrika. Brazza, a francia Kongo gyarmat kormányzója, Fourneau és Dybovszki alatt új expediciót küld (Crampel nyomain) a Csad tó partjára. [L. 1890!] Vivian portugál expediciója a Moma földön elpusztul. Az angol délnyugat-afrikai társulat a Bálna-öböltől az Otavi mellett levő bányákhoz vasutat építtet. (Aug.) Toumeyrac, a Kongo állam tisztviselőjét és csapatát a Koto földön megölik. (Aug.) Hodister A., a Kongo-társulat legügyesebb ügynöke, a Felső Kongo mellett megöletik. (Aug. 26.) A Kongo állam élére Wagis belga őrnagy lép mint Jansson utóda. (Szept. 15.) II. Vilmos császár a Herrero és Ovampo-föld között elterülő gazdátlan vidékeket a DNy. német gyarmatokhoz csatolja. (Szept.) Kerkhove, a Kongo állam tisztviselője, kereskedelmi érdekből 1000 emberrel az Albert-tó mellékére és Wadelaiba érkezik. Rabló eljárása miatt sok a panasz.
b) Kelet-Afrika. Bülow német hadnagy, Peters utóda, kiindul a Kilimandzsárónál alapított stációból és eljut őserdőkön keresztül a Kimavenzi vidékére. 1892 májusban elesett a moschii ütközetben.
Johnston és Whyte az angol kelet-afrikai társulat ügynökei a Cleland hittérítő által az angol fenhatóság alatt álló Nyasza tartományban, 1891-ben felfedezett Milandsi hegységet kutatják, (A Rungva hegy is e hegység rendszerébe tartozik.)
Az angol dél-afrikai társulat a Foktartománytól a Zambezi mellékére vasutat tervez
c) Közép-Afrika. 1892 april havában Uganda országban a francia térítők katolikus és az angol térítők protestáns hívei között nagy háború támadt, melynek folyamában 5000 katolikus szerecsen a Viktoria Nyasza tóban sírját lelte. A kelet-afrikai társulat, melyet az utóbbi időkben különben is sok csapás ért, e kellemetlen hirek hatása alatt kinyilatkoztatta, hogy azon esetben, ha az új angol (Gladstone) minisztérium a 40 000 font évi segélyt beszüntetné, Ugandáról lemondani volna kénytelen. Roseberry külügyminiszter azonban okt. 3-án rábírta a társulatot, hogy állomásait és telepeit egyelőre 1893 máj. 1-ig fentartsa. A Lugard kapitány, a társulat ügynöke által Angliában tartott felolvasásai és a «Church Missionary Compagnie a által feltüzelt angol közvélemény pedig oly erélyesen nyilatkozott Uganda további megszállása mellett, hogy Roseberry miniszter 1892 okt. 21. a dél-afrikai társulat küldöttségének kötelező ígéretet tett, melynek értelmében Anglia a társulatot Ugandának; «Közép-Afrika kulcsának» birtokában 1893 máj. 1. túl is támogatni fogja.
|
Folyó szám |
Az utazó neve |
Mikor |
Mely irányban? |
|
1 |
Silva Porto, portugál |
1853-1857 |
Benguela-Delgado-öböl |
|
2 |
Livingstone D., angol |
1854-1856 |
Loanda-Kilimane |
|
3 |
Rohlfs G., német |
1865-1866 |
Tripolisz-Csád-tó-Lagosz |
|
4 |
Cameron V. L., angol |
1873-1875 |
Bagamoyo (Zanzibar)-Nagy tavak-Kilemba-Bihé-Benguela |
|
5 |
Stantey H., angol |
1874-1877 |
Bagamoyo-Kongo-torok |
|
6 |
Serpa Pinto, portugál |
1877-1879 |
Benguela-Zambezi-Port-Natal |
|
7 |
Matteucei és Massari, olaszok |
1880-1882 |
Szuakin-Dar-Fur-Wadai-Niger-torok |
|
8 |
Wiszmann (és Pogge, útközben meghalt) németek |
1880-1883 |
Loanda-Zanzibar |
|
9 |
Arnot F. S, skót hittérítő |
1882-1884 |
Port-Matal-Benguela |
|
10 |
Capello és Ivens, portugálok |
1884-1886 |
Moszamedesz-Zambezi-Kilimane |
|
11 |
Gleerup, svéd |
1885-1886 |
Kongo-torok-Njangve-Zanzibar |
|
12 |
Lenz, osztrák |
1885-1887 |
Kongo-Zanzibar |
|
13 |
Wiszmann, német és Le Mlarinel francia |
1886-1887 |
Kongo-Kaszai ország-Zanzibar |
|
14 |
Trivier, francia |
1889 |
Angola-Mozambique |
|
15 |
Stanley H., angol |
1887-1890 |
Kongo-(Emin pasáért) Kavalliba-Viktoria-Nyanza-Zanzibar |
E táblán azok az utazók vannak elősorolva: akik keresztül mentek Afrikán
E gyülés, mely 1884 nov. 15-ikétől 1885 febr. 26-ikáig Bismarck herceg elnöklete alatt Berlinben tanácskozott, első sorban ama nehézségek és ellentétek kiegyenlítésén fáradozott, melyek egyrészt Anglia és Portugália, másrészt a II. Lipót belga király elnöklete és Stanley vezetése alatt álló «nemzetközi afrikai társulat» között felmerültek. A gyülésen megjelentek az összes nagyhatalmak és az érdekelt gyarmat-országok követei, összesen 14; a tanácskozások főeredménye pedig abban állott, hogy a gyülés a Kongó folyón és, annak partvidékén meghatározott távolságra folytatott kereskedelmet teljesen szabadnak nyilvánította és bárminemü adó vagy vám szedését örök időkre eltiltotta. Egyuttal a gyülés arra kötelezte a szerződő feleket, hogy tehetségük szerint a rabszolgaságot elnyomják, a benszülöttek anyagi és szellemi jóllétét előmozdítsák, a vallásszabadságot védelmezzék és a felfedezőket támogassák. E határozatok alapján alakult azután a Kongó-állam. A szerződés pontjait lásd Stanley művében: Der Congo u. die Gründung des Congostaates. (2. kiad. 2 köt. 1887.)
tágabb értelemben mindazok, amelyek a 19. francia hadtesthez tartoznak, tehát a zuávok, turkok, az afr. könnyü gyalogság, a «Chasseurs d'Afrique», a spahik és az idegen ezredek, szűkebb értelemben pedig a benszülött csapatok, vagyis a turkok és spahik.
Caesar háboruja a pharsalosi ütközet után Afrikába menekült pompéjiek s ezek szövetségese, Juba numidiai király ellen. A háboru Caesar győzedelmével végződött Thapsos mellett, 46-ban Kr. e.