(Lucanus cervus L., állat), a lemezescsápu, fedelesszárnyu rovarokhoz tartozó bogárfaj. L. Szarvasbogár.
Igy hivják a vadászok az erős, kifejlődött himszarvast, de különösen csak a tizenkettőst és ennél hatalmasabb szarvut. Agancsosok általában a szarvasfélék. L. Szarvasok.
1. a Helikónon eredő hasonló nevü forrás nimfája, Terméssos folyamisten leánya. A forrás vize a muzsáknak volt szentelve; italul élvezve költői ihletet szült. 2. A., l. Aigyptos.
Franciaországból származó csemegeszőllő. Bogyói sötétkékek, nagyok, hosszukásak. Korán érik. Hosszu művelést kiván.
Herit. (növ.), a liliom-félék közül, nálunk nagyobb virágcserépben v. faedényben gyakran látható. Gumós, többnyári dísznövény; számos, szálas levelei az ültető edényt szépen eltakarják, bőven fejlődő kék, ritkábban fehér, hatmetszetű s tölcséralaku virágai ernyős virágzattá egyesülnek. Az A. umbellatus Herit. (kék tubarózsa, Crinum Africanum L.) a Kapföldről származik, s virágán és levelein kivül illatáért kedvelik.
[ÁBRA] Agapanthus.
(görög., szeretet, vendégség), az első keresztények közös étkezései, melyeket az egyházközséget összekötő szeretet kimutatására és bebizonyítására tartottak, s az úrvacsora ünnepélyével fejeztek be. Az urvacsorát a kereszténység első idejében lehetőleg mindennap megünnepelték. Egy város vagy kerület lakói valamely e célra kibérelt nagyobb teremben, vagy valamely gazdagabb hittárs által fölajánlott helyiségben estefelé összejöttek közös vendégségre. Kenyér és bor sohasem hiányzott, e mellett hus, sajt, tej és méz s mint a római katakombákban tett ásatások mutatják, hal kerülhetett leggyakrabban az asztalra. A vendégség költségét a gazdagabb egyháztagok viselték. A meghatározott órában a vendégek összejöttek; ha valaki késett, azt az apostol rendelete szerint (I. Kor. XI. 33) megvárták s mikor mind együtt voltak s férfiak és nők más-más asztalhoz leültek, az egyház püspöke vagy preszbitere elmondta az áldást. Azután jött az étkezés, melynek végén az egész gyülekezet megmosta a kezét. Ekkor, vagy ha az évszak úgy kivánta előbb is a lámpát föltették tartóikra (mint a tróási felsőházban. Csel. XX. 8) s kezdődött az est ünnepélyesebb része. A gyülekezeti előljáró megáldott, megtört és szétosztott egy kenyeret s körüljáratott egy poharat, «az áldásnak poharát»: Azokat, kik különösebb lelki ajándékokkal birtak, felszólították, hogy fejtegessék a szentirást s a gyülekezet himnuszt énekelt Istenhez, vagy Krisztushoz mint Istenhez. Ez volt a legtermészetesebb alkalom, hogy a távoli egyházakból jövő hireket, leveleket közöljék az egyháztagokkal s fogadják az ajánló levelekkel jövő idegeneket. Adományokat gyüjtöttek a bajban vagy nyomoruságban levő testvérgyülekezetek számára (l. Kor. XVI. 1). Azután jött az üdvözlés, a testvéri szeretetet oly melegen jellemző «szeretet csókja» (l. Pét. V. 14), a «szent csók» (Róm. XVI. 16), a végima s a nyugodt, csendes szétoszlás. A második század óta az A. házi és keresztény-társadalmi ünneppé változott, sőt pusztán társas mulatozássá fajult, mint Alexandriában, vagy puszta ajándékozássá a szegények javára, mint nyugati Afrikában, s így el kelle vesztenie jelentőségét. Más okok is befolytak az A. elfajulására s fokonkint el is tiltották az egyházi zsinatok, a laodiceai (360-370 között), a 3-ik karthágói (391) és a trullósi (692).
három testvér, szent vértanuk. Szüleik még akkor is pogányok voltak, mikor ők vértanu halált haltak 304-ben, Tesszalonikban, hol közösen laktak. Dulletius biró itélte el őket, mivel keresztények voltak és a Szentirás több példányát rejtegették. Agapét és Chioniát elevenen megégették ápr. 3-án, Irénet két nappal utóbb. Emléknapjuk ápr. 3.
Ankaios fia, az arkadiaiak királya a Trója ellen vívott harcban. Hazajövet a harcból, hajóját a szelek Ciprus szigetére vetették, hol Paphos városát alapította s Aphroditénak templomot épített.
(I. és II.) pápák; 1. I. A. szül. Rómában, megh. Konstantinápolyban 536. - 535-ben lett pápává a gyenge Theodát király uralkodása alatt, ki, hogy az Olaszország felett akkor uralkodott keleti gótoknak Nagy Theodorich halála óta hanyatlásnak indult birodalmát megmentse, A.-t sulyos fenyegetések közt Konstantinápolyba utazni kényszerítette, hogy Justinián császárnál tartós békét eszközöljön. De mivel politikai tárgyalásai Justiniánnal eredményre nem vezettek, Konstantinápolyban töltött idejét az egyház javára iparkodott értékesíteni. Justinián beleegyezésével az Eutyches tanait követő Anthimus konstantinápolyi pátriárkát letette és több monofizita püspök ellen vizsgálatot indított, de már a következő évben meghalt. Szentségének hirét a halála után sirjánál történt csoda csak növelte. Ünnepét a római egyház szept. 20-án, mint porainak a Vatikánban való elhelyeztetése napján üli meg. 2. Il. A. római születésü, mint pápa uralkodott 946-956. A Rajna mellett levő Ingelheimban 948-ban nemzeti zsinatot tartott, melyen Nagy Otto és Jámbor Lajos jelenlétében a két reimsi érsek vermandoisi Hugó és Artold között folyt hosszu vitának véget vetett, amennyiben Artoldot érseknek elismerte, Hugót pedig kiközösítette. A lorchi és salzburgi érsekek közt folyt határvitát ugy rendezte, hogy a nyugati Pannóniát a salzburgi, a keletit pedig az avarok, morvák és a szlávok tartományaival együtt a lorchi érsekséghez tartozandónak határozta. A., kinek uralkodása alatt Rómát a tusciai Alberich határgróf, a hirhedt Marozzia fia bitorolta, minden erejéből iparkodott a X. század romlottsága közepette az igazság és jámborság ösvényére vezetni kortársait. Mivel Berengár ivreai határgróf és Lothár viszályát békés uton nem sikerült megszüntetnie, Nagy Ottó német császárt hivta segítségül, ki a békét helyreállította.
(ásv.), l. Türkisz.