mézőváros (Borgo), az A.-i kerület fővárosa Belluno olasz vidéken, a Cordevole mellett.A Cordevole-völgyben gazdag réztelep, melyet a XV.század óta aknáznak. Az állami bányában 500 munkás dolgozik, ólmot, vitriolt, ként és évenkint mintegy 180 mázsa rezet hozva felszinre.
a régi történetiróknál említett szarmáta nép mely a Káspi tó körül lakott.
(latinul: Augustus «szerencsés», angolul: August, németül: August, franc.: Auguste, olaszul: Augusto vagy Agosto, spanyolul: Augusto). Több fejedelem keresztneve.
1. I. Á., braunschweigi hercegpüspök, szül. Franciaországban 1568., megh. 1636. 1594-ben a törökök ellen Magyarországon harcolt. 1610-ben püspök lett, de bátyjának Keresztélynek halála után 1633-ban átvette az uralmat. A nördlingeni csata után a prágai békéhez csatlakozott (1635).
2. II. Á., az ifjabbik braunschweig-lüneburgdannenbergi Henrik hercegnek fia, szül. 1579 ápr. 10-én, megh. 1666 szept. 17. Rostockban, Tübingában és Strassburgban tanult, utazásokat tett Olasz-, Francia- és Angolországban. 30 évig élt visszavonultan Hitzacker várában. Itt irta Selenus Gusztáv álnév alatt a maga idéjében hires művét: «Das Schach- oder Königsspiel» (Leipz. 1616); másik munkája a «Cryptomenyticae et Cryptographiae libri IX» (Lüneburg 1624). Az 1634-ben kihalt brandenburg-wolfenbütteli háztól örökölte Wolfenbüttelt 1635-ben; de örökét csak 1643-ban foglalhatta el, mivel addig a császáriak tartották megszállva. Könyvtárát is Wolfenbüttelbe tette át s 180 ezer kötetéről sajátkezüleg irt öt nagy folió kötetre terjedő katalogust. Bölcs uralkodó volt, ki nagy érdemeket szerzett az egyház, az iskola, az igazságszolgáltatás és az adórendszer körül. Háromszor nősült; a második házasságból származtak A. Rudolf és Antal Ulrik; a harmádikból Ferdinánd Albert, a braunschweig-beverni ág alapítója. II. A. a Braunschweig-ház ifjabb wolfenbütteli ágának megalapítója.
3. Á. Pál Frigyes, Oldenburg nagyhercege, Péter Frigyes Lajos herceg és Erzsébet württembergi hercegnő legidősb fia, szül. 1783 jul. 13. Rastede várkastélyban, megh. 1853 febr. 27. Miután a franciák Oldenburgot megszállották, apjával öccséhez ment Oroszországba. Ezzel együtt részt vett a szabadságharcban: Midőn 1829 május 21-én a kormányt átvette, nagyhercegi címet vett föl melyet a bécsi kongresszus helyben hagyott. Á. szerződések által gondoskodott az ország fejlődéséről, rendezte az iparügyet és az egyházi viszonyokat s lelkiismeretesen működött az ország javának előmozdításán. Az 1848-iki események után alkotmányt adott országának (1849. febr. 19.). Első felesége Adelheid, anhalt-bernburg-schaumburgi hercegnő (1817), második neje ennek huga Ida (1825), harmadik neje pedig Cecilia, IV. Gusztáv Adolf volt svéd király legifjabb leánya (1831) volt; ez utóbbi is meghalt 1844-ben. Négy gyermeke volt, akik közül Amália Ottó görög király neje lett (megh. 1875 máj. 20); Miklós Frigyes Péter pedig apjának utódja. V. ö. « Oldenburg » történetét; Mosle P. Fr. A., Grossh. v. Oldenburg (1865) l. Allgem. deutsche Biogr. I.
4. Á. Vilmos, porosz herceg, l. Frigyes Vilmos porosz királynak második fia, szül. Berlinben 1722 aug. 9., megh. Oranienburgban 1758 jan. 12. Apjának kedvence volt ki szivesebben hagyta volna rá a koronát, semmint idősbik fiára II. Frigyesre. Kitüntette magát az első és második sziléziai háboruban, különösen Hohenfriedberg mellett és a hét éves háboruban Lobositz és Prága mellett; azonban bátyjával II. Frigyessel összekoccanván, elhagyta a sereget és minden köztevékenységtől visszavonult. 1744-ben porosz hercegnek nyilvánították, mely cimet ő viselte legelőször. Neje Lujza Amália braunschweig-wolfenbütteli hercegnő volt kivel 1842-ben kelt egybe. II. Frigyes Vilmos király az ő fia volt.
5. Á. Frigyes Vilmos Henrik, porosz királyi herceg, gyalogsági tábornok, a tüzérség főnöke szül. 1779 szept. 19., megh. Brombergben 1843 jul. 29. Nagy Frigyes öccsének, az 1814. megh. Ágost Ferdinánd királyi hercegnek és Anna Erzsébet Luiza brandenburg-schwedti őrgrófnőnek fia. Résztvett a Jena mellett vivott csatában és Prenzlau mellett kétségbeesett védélem után a franciák fogságába került. 13 havi fogság után szabadon bocsáttatván, Svájcban és Olaszországban utazgatott, azután Pétervárra ment. A porosz hadsereg ujjászervezése alkalmával tábornokká és a tüzérség főnökévé nevezték ki. 1813-1814 résztvett a lipcsei, párisi és több más csatában. 1815-ben északi Franciaország erődeinek ostromlására volt rendelve s működése igen sikeres volt. A háboru után a tüzérség fejlesztésére fordította főgondját. A herceg a porosz királyság leggazdagabb embere volt. Vagyona a koronára szállt, mert csak törvénytelen gyermeket hagyott maga után.
6. Á., Szászország választófejedelme, Jámbor Henrik hercegnek és mecklenburgi Katalinnak fia; szül. Freibergben 1526 jul. 31., megh. 1586 febr. 11. Egyideig Ferdinánd király udvaránál élt Prágában, hol ennek fiával Miksával, a későbbi császárral szoros barátságot kötött. 1548. III. Keresztély dán király leányával Annával lépett házasságra. Weissenfelsben élt, mig batyja halála után 1553. a kormányra és a választófejedelmi méltóságra jutott. Móric bátyja karddal gyarapította örökét, Á. pedig a viszonyok fölhasználásával ügyes alkudozások és a császár kegye révén jutott uj jogok és területek birtokába. Része volt az 1555. évi augsburgi béke megkötésében. Az urvacsoráról szóló kalvini tannak volt híve s üldözte a lutherá- nusokat. Nemsokára azonban (1574.) elpártolt e fölfogástól és üldözője lett a kalvinistáknak. 1580. uj szervezetet adott a protestáns egyháznak, mely azt merev formák közé szorította. Kiváló törvényhozónak és még jelesebb nemzetgazdásznak bizonyult. Földmívelés, ipar és kereskedelem virágzásnak indult alatta s az ország jóléte szemlátomást emelkedett. Befogadta a vallásuk miatt hazájukból kiüzött német-alföldieket, mi a posztógyártás és a gyapjuszövés fölvirágzására vezetett. Az egész országot beutazta, utakat építtetett és 1566-ban Magdeburg Hiob által Szászország térképét is megcsináltatta. A nép szellemi kiképzését sem kevésbbé segítette elő. A drezdai könyvtár és a legtöbb tudományos és művészeti gyüjtemény tőle veszi kezdetét. Az esztergályozás mellett az alkímia volt legkedvesebb foglalkozása, jóllehet több izben megcsalták. Felesége Anna 1585 okt. 1-én meghalt; s ekkor uj házasságra lépett Joachim Ernő anhalti fejedelem 13 éves leányával. Az uralkodásban fia, I. Keresztély követte. Fiatal özvegye pedig holsteini János. herceghez ment feleségül.
7. II. Á. (Frigyes), «az erős», 1694-1733-ig szász választófejedelem, 1697 óta egyuttal lengyel király. III. János György választófejedelem és Anna Zsófia dán hercegnőnek fia, szül. Drezdában 1670 máj. 12., megh. Varsóban, 1733 febr. 1. Már mint ifju kitünt rendkivüli testi erejével és ügyességével. 1687-89-ig beutazta Európa nevezetesebb országait, köztük hazánkat is. Apja halála után (1691) Bécsbe utazott, hol l. József császárral barátságos viszonyt kötött, mely politikájára is befolyással volt. 1693-ban nőül vette Krisztina Eberhardina, brandenburg-kulmbachi hercegnőt, ki utóbb elvált tőle. Bátyjának IV. János Györgynek 1694 ápril 24-én történt halála után a választófejedelmi méltóság Ágostra szállott. Új méltóságában elóször is Magyarországon a törökök ellen harcoló szász csapatokat vezényelte, 1696 augusztus végén azonban a fővezényletről lemondott. Visszatérése közben, Bécsben, ama terv fogamzott meg benne, hogy megszerzi a Sobieski János halálával megüresedett lengyel trónt. E cél elérésére Flemming tábornokát küldte Varsóba, ki 10 millió forint árán a lengyel főnemesek között hatalmas pártot szervezett. Flemming azonfelül Á. versenytársát, Conti herceget is lemondásra birta. Á. maga pedig 1697 jun. 2. Bádenban (Bécs mellett) a katolikus hitre tért. A választás költségeinek előteremtése végett Á. birtokainak tetemes részeit, sőt a család ősi várához, Wettinhez tartozó birtokokat is elzálogosította. Ezek után a lengyel rendek többsége 1697 jun. 27. királlyá választotta. 10000 főből álló hadsereg élén bevonult Varsóba, hol szept. 15. megkoronáztatta magát. Szászország mind ennek csak kárát látta, főleg az 1700 óta dühöngő «Északi háboru»-nak (l. o.), melyet Á. mint lengyel király indított XIl. Károly svéd király ellen. Miután Károly előbb Á. szövetségesét, a dánokat és Nagy Péter orosz cárt megverte, Á. ellen fordult, kit ledérsége, tékozlása és pompakedvelése miatt különösen gyülölt. A szász segélyhad 1702 jul. 19. Klisszov és 1703 máj. 1. Pultuszk mellett vereséget szenvedett, a lengyel, országgyülés pedig XII. Károly felszólítására A. királyt trónjától megfosztotta (1704 febr. 14.) és Leszczynski Szaniszló-t, posen-i vajdát ültette halyébe. Károly azonban még ezzel sem érte be: 1706 elején Szászországba nyomult és Fraunstadt táján 1706 febr. 13. ujabb diadalt aratott a szászok hadán, végre pedig Ágostot az altranstädti béke aláirására kényszeritette. (1706 dec. 18.) Á. ugyan azt remélte, hogy szeretője, Königsmark grófnő utján kedvezőbb föltételeket nyerhet Károlytól; a svéd király azonban szóba sem állt a szép követtel. Á. tehát kénytelen volt, a svédek táborában alázatos módon bocsánatot kérni Károlytól, békéért könyörögni és a lengyel koronai jelvényeket Károlynak átszolgáltatni. Míg most Károly megint az oroszok ellen fordult, Á. Németalföldön szavójai Jenő herceg táborában termett, kit 9000 katonával (a spanyol örökösödési háboruban) támogatott. Midőn hire járt, hogy XII. Károly serege Pultava-nál az oroszok fogságába esett, ő maga pedig török földre menekülni volt kénytelen, A. semmisnek nyílvánította az altranstädti békeszerződést (1709 aug. 8.) és Svédország ellen megujította a háborút, mely Károly haláláig (1713) változatos eredménnyel folyt. 1719-ben fegyverszünetet kötött az uj svéd kormánnyal, mely utóbb (1732) végleges béke megkötésére vezetett. E szerződésben Svédország Ágostot megint elismerte lengyel királynak. A lengyelek közül azonban sokan nem akartak tudni volt uruk visszatéréséről; ez elégületlenek Ledochowski Szaniszló körül sereglettek, ki a bevonuló szász hadakat többször megverte, sőt Ágostnak az oroszok közvetítése mellett kötött varsói szerződés értelmében (1716) hadaival együtt el kellett hagynia az országot. Ekkor Á. más módon iparkodott a lengyel koronát visszaszerezni. Hallatlan pompát és fényt fejtett ki és teli marokkal szórta a pénzt. És e mód csakugyan célhoz segítette: a lengyelek ismét befogadták országukba. Mindennek Szászország adta meg az árát, mely milliókat fordított a fejedelem kegyenceire, kegyencnőire, törvénytelen gyermekeire és az udvari mulatságokra, úgyhogy nyomoruság és éhség támadt az országban. Á. azért nem javult haláláig, mely Varsóban érte utól 1733 febr. 1-én. Krakkóban temették a királyi sirboltba. Neje már 1727 szept. 5. hunyt el; ettől egy fia született III: Ágost Frigyes (l. o.). Königsmark grófnőtől a hires «Szász Móric» született, Cosel grófnőtől pedig Rutowski gróf.
8. III. A. Frigyes, Lengyelország királya és Szászország választófejedelme, az előbbinek fia és utódja, szül. 1696 okt 17., megh. 1763 okt 5. Anyja és nagyanyja, a dán Anna Zsófia, prot. vallásban nevelték, de a római kuria mindent megtett, hogy az ifju királyi herceget a kat. vallásnak megnyerje. Frigyes Ágost 1712-ben csakugyan áttért Bolognában, mi azonban 1717-ig titokban maradt. 1719 aug. 20. elvette Mária Józefát, József császár leányát s Hubertusburgban a vadászatnak élt. Apját 1733-ban követte a trónon s hogy a lengyel koronát is megnyerje, elismerte a pragmatika szankciót és az oroszok javára lemondott Kurlandról és Livlandról. De a lengyelek többsége a porta és Franciaország helyeslése mellett Leszczynski Szaniszlót emelte a trónra. Háborura került a dolog: Szaniszló Danzigba menekült, Frigyes Ágostot királlyá koronázták és az 1736. évi varsói békekongresszuson általánosan elismerték. Csak a müvészet, a zene és festészet iránt érdeklődött, számos műkincset szerzett, meghonosította Drezdában az olasz operát, de máskülönben munkakerülő s az ország ügyeivel semmit sem törődő ember volt. Helyette kegyencei (Sulkowski és 1738 óta Brühl gróf) uralkodtak orosz szellemben s mivelhogy még lakni sem szeretett Lengyelországban, a szerencsétlen nemzet vagy 30 éven át a kegyencek zsarolásának volt kitéve, mi teljes anarkiára vezetett. III. Károly királyunk (és német császár) halála után Frigyes Ágost, adott szava ellenére, hadat indított Mária Terézia ellen (1742). De nem bizván II. Frigyes hadi szerencséjében, 1744-ben ismét Ausztriához csatlakozott és 30000 embert bocsátott Mária Terézia rendelkezésére. E sereget Hohenfriedberg mellett teljesen szétverték, mire a porosz király Szászországot elfoglalta ( 1745) és megsarcolta. A drezdai békében Á. visszakapta országát; de midőn 1756-ban uj szövetségre lépett Oroszországgal és Ausztriával, II. Frigyes hirtelen megtámadta és 17000 emberből álló hadseregét Pirna mellett elfogta. Á. Lengyelországba menekült és csak a hubertusburgi békekötés után tért vissza Drezdába. Tizenöt gyermeke közül öt fia és öt leánya élte túl, kik Lengyelország és Litvánia hercege és hercegnője címet viselték. Utána fia, Frigyes Keresztély lett szász választófejedelem, mig a lengyel korona Poniatowski Szaniszlóra szállott. A háboruban Szászország szenvedett legtöbbet, adóssága 40 millió tallérral emelkedett.
9. A. EmiL Lipót, Szász-Gotha és Altenburg hercege, II. Ernő herceg és Amália szász-meiningeni hercegnő fia, szül. 1772 nov. 21., megh. 1822 máj. 17. Genfben tanult 1788-93. 1797-ben Luiza Sarolta mecklenburg-schwerini hercegnővel s ennek halála után (1802) Karolina Amália hessenkasseli hercegnővel lépett házasságra. Apját 1804 ápr. 12-én követte az uralkodásban. Igazságosan és szeliden uralkodott. I. Napoleont bámulta s eszélyes viselkedésével országának kimélésére birta. Törekedett a nép jólétének emelésére és sokat tett a tudományok és művészetek érdekében. Maga is irogatott. Idillikus rajzait «Kyllenikon oder Auch ich war in Arkadien» c. alatt jelentek meg. Befejezetlen maradt többek között «Emilianische Briefe.» c. költői műve, melyben önön magát rajzolja. Goethét pedánsnak nézte, de Jean Pault (Richter) nagyrabecsülte s levelezésben is állott vele. Zongora-darabokat, különösen jeles dalokat is komponált.
10. A. Frigyes Eberhard, Württemberg királyi hercege, porosz tábornok, Pál herceg fia. szül. 1813 jan. 24., megh. 1885; jan. 12. 1829-ben württembergi, 1830-ben pedig porosz katonai szolgálatba lépett. 1858 óta a gárdának volt vezérlő tábornoka. Mint ilyen részt vett az 1866. és 1870-71-iki hadjáratokban. Chlum elfoglalásával ő és hadosztálya döntötték el a königgrätzi csatát. Az 1870-iki háboruban a gárda-hadosztály Frigyes Károly hercegnek volt alárendelve. A Gravelotte mellett vivott csatában Á. korai támadás által hibát követett el, mely roppant véráldozatba került a poroszoknak. Része volt a szedáni eseményekben, valamint Páris ostromában. 1882-ben nyugalomba vonult.
megerősített tengeri kikötő Sziciliának szirakúzai kerületben, Szirakúzától északra, 11340 lakossal; egy kis szigeten, melyet hid köt össze Sziciliával. Itt esett el 1676 ápr. 29-én Ruyter tengernagy a franciák ellen vivott tengeri csatában.
(Confessio Augustana). Eredetileg «Apologia», későbbi német cime: Confessio oder Bekenntniss des Glaubens etlicher Fürsten und Stände, überantwortet Kaiserlicher Majestaet zu Augsburg. Anno MDXXX», majd a várostól, melyben átadatott: «Confessio Angustana», ágostai hitvallás». Ez a Luther hiveinek «alaphitvallása» legfőbb szimbolikus könyve. Mint a német címe is mutatja, az Augsburgban (Ágostában) tartott német birodalmi gyülésen nyujtották be a császárnak, V. Károlynak, mint a Lutherféle reformáció híveinek evangéliomi hitvallását. Története a következő: A császár megparancsolta, hogy az összehívott birodalmi gyülésre az uj vallás hívei rövid, velős, világos fogalmazásban tartoznak benyujtani az evangéliomi hitre vonatkozó nézeteiket. János szász választófejedelem, mihelyt a császári meghívót, mely őt személyes megjelenésre hivta fel, megkapta (1530 márc. 4.),rögtön megtette a szükséges előkészületeket. Felszólította wittenbergi hittudósait: Luthert, Melanchtont, Jónást, Bugenhagent, hogy állítsák össze az evangéliomra vonatkozó főhitcikkeket, hogy azokat az evangelikus fejedelmek és rendek a birodalmi gyülés elé terjeszthessék. Luther még 1529 októberben, midőn a svájci reformációhoz szító délnémetországi városok is bevétetni óhajtották magokat a protestáns szövetségbe, összeállitotta a főbb dogmákat az u. n. schwabachi 17 cikkben; most a szász teologusok a mondott célra ezeket dolgozták át s ezekből készítették az u. n. torgaui cikkeket. Ezek első részökben, a Marburgban 1529 okt. 1-3. Zwinglivel tartott kolloquiumon elfogadott 14 tétellel lényegökben megegyeztek. Minthogy azonban e munka kissé kemény tollal volt irva s a gyülés elé való terjesztésre nem látszott alkalmasnak, a fejedelem Melanchtonnak adta át átdolgozás céljából. Melanchton, Spalatin és Jónás a választófejedelmet a birodalmi gyülésre Ágostába kisérte; ellenben Luther, mert egyházi és birodalmi átok alatt volt, Koburgban maradt, hol együtt készítették el a császárhoz szóló előszót Melanchton pedig rövid, pár nap alatt május 2-tól május 10-ig megirta Ágostában a fentebbi két rendbeli cikkek alapján a hitvallást, melynek «Apologia» címet adott. Természetesen Luther volt az első, kivel a hitvallást közölték. János szász választófejedelem küldte meg neki május 11-én, felszólítván őt, mondja meg: mit tart róla. Luther május 15-én küldte azt vissza, többek közt ezt irván: «Olvastam Melanchton Fülöp Apologiáját. Nekem majdnem tetszik és nem tudok rajta semmit sem javítani, sem változtatni ...»
Mivel azonban a császár még mindig késett Innsbruckban, hol hosszabb pihenőt tartott s mivel a benyujtandó hitvallás gyorsan készült s mivel azt Melanchton ugy tekintette, mint utolsó kisérletet az evangeliomi hitelveknek a hagyományos egyházi tantételekkel való összeegyeztetésére s végül mivel Melanchton még mindig, - bár eleget simított a cikkeken, - erősnek tartotta azok egyik-másik tételét: azért mihelyt visszaérkezett az irat Luthertől, ujra elővette azt, még enyhébbé, még simábbá tette. A császár 1530 jun. 15-én tartotta bevonulását Ágosta városába, egy nappal később pedig megnyitotta a birodalmi gyülést s felszólította az ev. fejedelmeket és rendeket, hogy a második nyilvános ülésen 1530 jun. 24-én nyujtsák be hitvallásukat. János szász választófejedelem a megelőző nap aláirás végett hitfelei elé terjesztette az «Apologiát». Aláirták: János szász választófejedelem, György brandenburgi őrgróf, Ernő lüneburgi herceg, Fülöp hesseni tartománygróf, Farkas anhalti fejedelem, Nürnberg és Reutlingen birodalmi városok. Fülöp hesseni tartománygróf, aki az urvacsorai tanban inkább Zwinglihez szított, eleinte nem akarta aláirni, de végül Luthernek hozzáintézett levele hatott és aláirta; ellenben Strassburg, Kostnitz, Memmingen és Lindau városok, - a reformáció hívei - megtagadták az aláirást, mivel nem értettek egyet Lutherrel az urvacsorai tanban és egy külön hitvallást, Confessio tetrapolitana készítettek Augsburgban Capitoval és Bucerrel 23 cikkben, mely nagyon szigoruan ragaszkodott a Szentirás szavaihoz és át akarták adni a császárnak, ki azonban visszautasította. A birodalmi gyülés jun. 24-iki nyilvános ülésén, dacára a protestánsok minden sürgetésének, nem olvasták fel a hitvallást, valószinüleg azért, mert a császár félt a nagy nyilvánosságtól. Másnap azonban a püspöki palota kápolnájában felolvasták. Délután 3 óra volt. Amint a rendek elhelyezkedtek, előlépett a két szász választófejedelemségi kancellár dr. Pontanus = Georg Brück és Breyer Keresztély, amaz a hitvallás latin, emez a német szövegét tartotta kezében. A császár előbb a latin szöveget akarta felolvastatni, de János szász választófejedelem kérésére, aki értésére adta, hogy most német földön vannak, megengedte, hogy a németet olvassák fel először. A kápolnába alig 200 ember fért, de annál többen voltak az előcsarnokban és az udvaron, sőt a kivül állók az ablakokhoz is létrákat támasztottak, hogy jól meghallhassák a felolvasást. Brück György rövid bevezető beszéde után Breyer kancellár felolvasta az ettől kezdve u. n. ágostai hitvallást. Rögtön a felolvasás után átvette a császár a két példányt s azok közül a latint megtartotta, a németet pedig Albert majnci érsek választófejedelemnek adta át. Az ág. hitvallás 28 cikkben két részből áll. Az első rész 21 cikkében, melyek a schwabachi cikkek alapján állanak, a keresztény hitnek és tudománynak főágazatai tárgyaltatnak; szembetünő ebben az a törekvés, hogy az ős keresztény katolikus egyház tanához lehetőleg alkalmazkodjanak s innen van, hogy a hitvallás tételei mindenütt olyanokul vannak föltüntetve, melyek az egyházi atyák tanaival teljesen egyeznek. Nem kevésbbé békítő jellemü a második rész, mely 7 cikkből áll. Ezek a torgaui cikkek alapján a viszály okát képező visszaélésekről szólanak, t. i., hogy az urvcsoráját nem egy, de két szin alatt kell kiszolgáltatni, hogy a papok nőtlensége, a mise, a fülbe való gyónás, a bőjt, a szerzetesi fogadalom és a püspökök világi hatalma a Szentirással ellenkező téves tanok; kérik az egyetemes konciliumnak zsinatra való összehivását.
A mű hatása rendkivüli volt. Maga az augsburgi püspök önfeledten kiáltott fel: «Amit felolvastak, az való, az a tiszta igazság». A császár azonban a hitvallást: Eck János, Wimpina Konrád, Cochläus János és Faber János katolikus teologusoknak adta át, hogy cáfolják meg. De a cáfolat oly ügyetlen volt, hogy a császár a néki adott példányt összegyürte s az egészet elvetendőnek mondta. Ujat kellett késziteniök. Az uj, az átdolgozott «Confutatio» sem ért sokkal többet, de azért, amint elkészült, augusztus 3-án a birodalmi gyülésen a protestánsoknak felolvasták s egyuttal meghagyták nekik, hogy ahhoz tartsák magukat. Melanchton részletes cáfolatot irt a «Confutatióra» s azt is Apologiának nevezte el. De a császár ennek felolvasását, valamint a Zwingli időközben beérkezett külön hitvallásának - «Ratio fidei ad Carolum V.» - felolvasását nem engedte meg. Melanchton azután ezt az apologiáját a «Confutatio» egy irott példánya alapján ujra átdolgozta, s ez mint az «Ágostai hitvailás Apologiája» a lutheránus egyház szimbolikus könyve lett. Az ágostai hitvallás ezentul államokmány gyanánt szerepel, mert midőn a reformáció hivei a protestánsok vmely szerződésnél mint pl. a passaui szerződésnél 1552 jul. 30., v. az ágostai vallásbékénél 1555 szept. 21. és a westpháliai békénél 1648-ban államjogilag említtetnek, mindenkor azokat értik e név alatt, akik az ágostai hitvalláshoz ragaszkodnak s azt aláirták. Aláirták azonban azt később nem csak a Luther, de a Zwingli és Kalvin követői is, sőt maga Kalvin is 1541-ben a regensburgi egyházi vita alkalmával. Melanchton feljogosítva érezte magát, hogy az ágostai hitvallást módosítsa. Nevezetesen 1540-ben az urvacsorára vonatkozó tantételt változtatta meg s ezért azután - bar eleintén a változtatásokkal senki sem törődött -- a tulzó lutheránusok Flaciussal élükön megtámadták az 1540-iki «Augustana confessió»-t, melyet a változásokért «Variatá»-nak neveztek s csakis az 1530-it, tehát a nem változtatottat (invariatát) tekintették érvényesnek. A református irányuak a variatát irták alá. A szigoru lutheránus irányuak pedig az 1577-ben készült «Formula concordiae»-ben csak az invariatát ismerik el a Luther hívei alaphitvallásnak.
Magyarországon, hol Luther tanai korán ismeretesek lettek (Luther 95 tételét négy héttel kiszegeztetésök után már Bártfán is olvasták), az ágostai hitvallás is eredeti 1530-iki kiadásában terjedett el. Ezt fogadták el az erdélyi szászok 1545-ben Medgyesen tartott szervezkedő zsinatukon; ez alapon szervezkedtek a magyarországi evangélikusok 1546-ban Eperjesen és Erdődön tartott zsinataikon, ahol a jelenlevők általánosan az ágostai 1530-iki hitvallást ismerték el és irták alá. (Ugyanígy Óváron 1554-ben Szatmármegyében.) Ez alapon nyertek némi vallási szabadságot a magyarországi protestánsok az 1553-iki soproni, majd pozsonyi országgyülésen, hol az evangéliom legbuzgóbb pártfogóját, Nadasdy Tamást választották nadorrá. - Később 1591-ben junius 1-3. a csepregi kolloquium alkalmával Nadasdy Ferenc a Zwingli-irányu dunántúli lelkészekkel szemben a «Formula Concordiae» alapjára állott s más ev. papot meg sem tűrt, mint olyat, aki az 1530-iki ágostai hitvalláshoz ragaszkodik s a Formula Concordiaet elfogadja. Az 1610-iki zsolnai és az 1707-iki rózsahegyi ev. zsinatok hasonló álláspontra helyezkedtek s igy tehát bátran mondható, hogy Magyarországon a Variata soha és sehol sem volt érvényben. A felső-magyarországi szab. kir. városoknak Stöckel Lénárttól készített, 1549-ben elfogadott és I. Ferdinándnak (majd 1560-ban Verantius Antal érseknek is) átadott, úgynevezett Confessio Pentapolitánája is, mely 1813-ban Kassán latin, magyar és német nyelven megjelent, az 1530-iki ágostai hitvallást közli lényegében XX cikkben. Ugyanezt teszi a felsőmagyarországi bányavárosok 1559 dec. 6-iki « Confessio»-ja XXI cikkben. A sáros-zempléni ev. esperesség a hitvallást illetőleg pedig egyenesen az 1530-iki ágostai hitvallásra, az Apologiára és a Liber Concordiaera-ra (Formula Concordiae-ra) hivatkozik 1614 aug. 13-án a sárosmegyei alispánhoz benyujtott törvényeiben. (Összesen 52 cikk.) Midőn 1830-ban a magyarországi ág. hitv. evangélikusok hitvallásuk három százados örömünnepét megülték, nemsokára magyar nyelvre fordítva kiadta azt Agonás Sámuel rozsnyói ev. lelkész: «Augustana Confessio, azaz a keresztyén Evangyelika Hitnek Vallás-Tétele» stb. cím alatt Kassán a 1838.
Ami különben az 1530-iki ágostai hitvallásnak szövegét illeti, az u. n. invariata sem teljesen azonos szövegü. Az 1530-ban Augsburgban V. Károly császárnak benyujtott eredeti példány elveszett. A latin példány Brüsszelben a császári családi levéltárba került és ott feltalálható nem volt. A német példányt a német birodalmi levéltárból a többi okmányokkal együtt a tridenti zsinat alkalmával valószinüleg Rómába vitték. Az ágostai hitvallás minden kiadásai Melanchton fogalmazványából v. magán iratokból vétettek s innen van sokféle eltérésök. A «Repetitio Confessionis augustanae saxonica» címü hitvallás ujabb keletü; Ezt Melanchton 1551-ben a tridenti zsinat számára készítette. Ezt majdnem minden német ev. egyházban elfogadták és aláirták. Brandenburgban azonban az 1540-iki variatát fogadták el hitszabályul, különösen 1614 óta, midőn a «Confessio Marchica» megjelent.
Az ágost. hitv. ev. egyház egyik szimbolikus könyve s nem más, mint az ágost. hitvallás kimerítő védelme és felelet azon cáfolatra, melyet V. Károly császár az ágost. birodalmi gyülésen, az ágost. hitvallás ellen, róm. kat. hittudósok, nevezetesen: Dr. Eck János, Fáber János, Cochlaeus János és Vimpina Konrád által készíttetett s 1530 aug. 3-án a birodalmi gyülésen felolvastatott «Confutatio confessionis»-ra. Ezt a cáfolatot a császár az evang. rendeknek ugyan nem adta ki, de Melanchton a maga és mások jegyzetei és a hallott felolvasás alapján irta meg reá feleletül az Apologiát. 1530 szept. 22-én nyujtották be V. Károly császárnak, de V.Károly nem fogadta el. Mivel pedig a róm. kat. tudósok azt hirdették, hogy az ágost. hitvallás tételei megdöntettek, Melanchton a cáfolatnak egy később kezébe került másolata alapján gyökeresen átdolgozta az apologiát, s azt azután «Apologie der Confession» az ágostai hitvallás apologiájának, védelmének nevezte. Ez az irat egy előszóból, a történeti előzmények elbeszéléséből és 14 cikkből áll, melyek a következők: 1. az eredendő bűnről, 2. a megigazulásról, 3. a szeretetről és a törvény betöltéséről, 4. az egyházról, 5. a bűnbánatról, 6. a gyónásról és az elégtételről, 7. a szentségekről, 8. az emberi intézményekről az egyházban, 9. a szentek imádásáról, 10. a két szin alatt adott urvacsoráról, 11. a papok házasságáról, 12. a miséről, 13. a szerzetesi fogadalomról és 14. az egyházi hatalomról. Melanchton az apologiát 1531 ápr. latin nyelven adta ki; októberben pedig a Justus Jónás fordításában német nyelven jelent meg. Ahol az ágost. hitvallást elfogadták, ott az apologiát szimbolikus könyvnek tekintik. Igy nálunk Magyarországon is. Magyar fordításban nincsen közkézen.
l. Augsburgi vallásbéke.
1. velencei patriárka s bibornok, az olasz királysággal békülni óhajtó papság egyik vezére, ki különösen a kolera-járvány idején mutatott feláldozó tevékenysége által szerezte népszerüségét. 1892. jan. 1. halt meg.
2. A. Pál, olasz zeneszerző, szül. Valleranoban 1593 táján, megh. 1629. A hires Nanini tanítványa, majd veje volt; Rómában orgonajátszó lett, a Szt.-Péter-templomban is, később a Vatikán karnagya. Kéziratban csodálatraméltó miséit stb. őrzik a könyvtárak; 4, sőt 12 karra (48 szólamra) irottak is vannak közte, p. párhuzamosan egymással 3 különböző kánon lángelmüen vezetve. 1619-ből 2 kötet zsoltár, 1620-ból 2 köt. «Magnificat» és antifona s 5 kötet mise maradt Agostinitól.
(Augustinus) Aurél, Szent, a nyugati egyház legkiválóbb egyházatyája, szül. Tagasteben, Numidiában 354-ben. Meghalt Hippóban 430 aug. 28. Apja Patricius pogány volt s csak kevéssel halála előtt lett kereszténnyé, de anyja, szt. Monika, buzgó keresztény. Az okosságáért és jámborságáért egyaránt magasztalt nő jókorán igyekezett becsepegtetni fiába a keresztény vallás tanait. Magasabb kiképzés végett a fiatal, alig 17 esztendős Á.- t szülői előbb Madaurába, aztán Karthagóba küldték. Itt nemcsak a retorikai tanulmányokat üzte nagy kedvvel, de belekóstolt a nagy város élvezeteibe is, és - mint életirói mondják, elmerült a világ gyönyöreiben. Cicero «Hortensíus»-ának olvasása költötte fel benne a vágyat az örök igazság keresése iránt. Egyideig bölcsészeti kérdésekkel foglalkozott; majd azt vélte, hogy az igaz bölcseséget s ezzel együtt az önuralmat a manichaeusok vezeklő misztikus szektájában találja meg. Hozzájok csatlakozott, azonban nem találta meg nálok azt, amit remélt. Tiz évet vesztegetett el a manichaeus felekezet körében s kiábrándulása oly erős volt, hogy már-már kétségbeesett az igazság léte és saját lelkének nyugalma felől. Ujra a bölcsészethez fordult és Platon s az uj platonikus iskola iratai kötötték le figyelmét. Harminc éves korában Rómába megy, egy év mulva pedig Milanóba s mindkét helyen az ékesszólást tanítja. Milanóban összeköttetésbe jut Szt. Ambrussal, ennek hatása alatt megtér, s 387-ben, husvétkor természetes fiával Adeodatussal együtt megkeresztelkedik. A következő évben hazájába tér vissza, hol aszkéta egyesületet alkot, s a világtól elvonulva él mind addig, amig a hipporegiusi gyülekezet preszbiterré nem választja. E tisztet nem akarta elfogadni Á.; de amint akarata ellenére mégis hivatalába lép, oly tehetséget és erélyt fejt ki, hogy Valerius, Hippo püspöke püspöktársává szentelte föl 395-ben. Ettől fogva Á. szava s tekintélye volt a döntő az afrikai egyházban. Nagy sikerrel támadta s győzte le a már létező vagy ujabban felbukkanó eretnek törekvéseket, a donatistákat, a manichaeusokat, az ariánusokat, a pelagiánusokat, a szemipelagiánusokat. E győzelmek egyuttal biztosítottak az afrikai egyház tekintélyét az egész nyugati egyházban. A. hire az egész egyházban elterjedt, s csorbítatlanul maradt egész haláláig. Tetemeit sokáig a páviai Péter-templomban őrizték s 1842-ben vitték pápai engedéllyel Algériába, hol Hippo romjain, a francia püspökök által épített sirban helyezték el. Szt. Ágoston egyike a nyugati egyház négy nagy doktorának; egyike ő az egész egyház legnagyobb atyáinak és tudósainak; rendkivül sokoldalu s minden téren bámulatot kelt tökéletessége. A keresztény vallás alapvető tanait bölcseleti alapokra fektette s e közben Platont vette alapul, úgy azonban, hogy ahol szükségesnek látta, Aristoteles tanait is alkalmazta s a hitet a bölcselet által nem befolyásoltatta. Nagyon szépen kifejtette a hit és a tudomány, a kinyilatkoztatás és az ész közt levő viszonyt. A lehető legerélyesebben hangsulyozta a katolikus egyház és a pápa tekintélyét: Roma locuta; causa finita. Világosan kjfejtette a hit két forrásának, a Szentirásnak és a hagyománynak tekintélyét. A hit titkait az ész által minél inkább megvilágosítani és érthetővé tenni igyekezett. Fő működése a kegyelem és a szabad akarat közt levő viszony megvilágításában áll; ez utóbbit erősen hangsulyozza, de Ádám büne által meggyengültnek mondja. Világosan feltünteti a különbséget, mely az ember természeti állapota, őseredeti állapota, bukott állapota és megváltott s megszentelt állapota közt fennáll. Az elvet: Isten a természetfölöttieket a természetiekre, ezeknek megfelelően építi, érvényesítette. Álláspontja az isteni előre-választás (praedestinatio) kérdésében még mindig vita tárgyát képezi. Ágoston sáját élettörténetét megirta a sokat idézett «Confessionum libri XII» és «Retractationum libri II. művekben. Megjelent, nem említve a külföldi kiadásokat: «Tyrnaviae 1763 typ. acad. soc. J. » Ugyanitt továbbá Kassán, Győrben. Nagy-Váradon, Egerben megjelentek: «Augustini divi Aurelii, fasciculus divini amoris, complectens meditationes soliloquia et manuale Cassoviae 1732», «Soliloquia et manuale Cass. 1738.» «Meditationes Tyrn. 1739. » U. a. «Tyrn. 1765.» «Manuale Tyrn. 1739.» U. a. «Tyrn. 1767.» « Soliloquia Tyrn. 1739.» U. a. «Tyrn. 1765.» «Selectae epistolae polemicae Jaurini 1740.» U. a. «Tyrn. 1741.» «Regula Magnó-Varadini 1743.» «Praecipuorum ad doctrinam de gratia Christi pertinentium tomuli duo, Tyrn. 1767.» «Meditationes, soliloquia et manuale Agriae 1780.» Műveinek összegyüjtött kiadása megjelent Párisban 1679-1700, s u. o. 1836-40-ben.
1. Ker. János, egyházi és történelmi iró, áldozó pap, szül. Nagy-Károlyban 1787., megh. 1863.,gyulai káplán, majd szentandrási plébános volt (Békésm.), 1823-ban nyugalomba vonult s Pesten élt. Történelmi dolgozatokat irt a Tudományos Gyüjteménybe (1820-27) és utazási cikkeket a Hasznos Mulatságokba; önálló hittudományi munkái: Lehet-e? van-e? egyedül üdvözítő eklézsia? (Pest 1812); Megbővített mágnes ... minden kereszt. felekezetbeli magyaroknak arra, hogy az igaz, nemzeti római keresztény kath. religióba egyesüljenek a boldogságra. (U. o. 1823.)
2. A. Péter, jezsuita hitszónok és egyházi iró, szül. Szent-Léleken, a székelyföldön 1616-ban, meghalt 1689. Sokáig volt Nagyszombatban hitszónok és tanár s a szt. Adalbertról nevezett nevelőintézet igazgatója; kötelességeit mint pap és a; török hódoltság területre több izben kiküldött misszionárius nagy önfeláldozással teljesítette; börtönt és kinzást szenvedett s egy kolera alkalmával a legnagyobb veszedelemnek tette ki magát. Irt és fordított lelki épülésre szánt műveket, u. m. Lelki patika (Lőcse 1669), Szivek kincse (Nagyszombat 1671. és többször), Mirrhaszedő zarándok (u. o. 1672), Mennyei követek (u. o. 1691) stb.