1. József (kis jókai), űgyvéd, volt orsz. képviselő, szül. Hatvanban 1800, megh. Pesten 1860 márc. 9. Hosszu ügyvédi pályáján szoros viszonyba jutott a politika vezérférfiaival, többek közt Kossuth-tal, kinek ügyét is védte a történelmi nevezetességü pörben. Megyegyüléseken mondott beszédeit Kossuth: Törvényhatósági Tudósításai közölték. Munkája: Felelet Wildner Ignácnak bizonyos magyar váltójogi kérdés feletti őszinte véleményére Pest 1844.
2. Á. József; az előbbinek fia, építész-mérnök s az Első magyar általános biztosító társaságnak vezértitkára, szül. Pesten 1843 nov. 30. Iskoláit Budapesten végezte s oklevelét a József műegyetemen kapta. Munkássága az építészmérnökségen, az adminisztráción, a közéletben való tevékeny részvételen kivül, hol mint fő- és székvárosi bizottsági tag, iskolaszéki alelnök, az Orsz. Magyar Iskolaegyesület belvárosi osztályának elnöke stb. fáradhatatlanul működik, az irodalomra is kiterjed, mely utóbbiban a poézis gyönyöreinek is részt juttat. Több költeménye jelent meg a Nefelejtsben (1861-1865); értekezése Baróti Szabó Dávidról a Figyelőben (1882); Bártfai László és neje című irodalomtörténeti tanulmánya a Budapesti Szemlében (1885 XLIV), azonkivül sok szakcikke a hirlapokban és folyóiratokban. Á. egyike a hazai legkiválóbb könyvkedvelőknek, kinek hungarikáit, s a történelemre, és irodalomra vonatkozó nagybecsü gyüjteményét a hazai elsőrangu magánkönyvtárak közé sorozzák. Kiváló izléssel berendezett könyvtárát Kossuth (Marasztonytól), Petőfi (Orlaitól), Sárosy (Szamossytól) eredeti arcképei diszítik. Munkába vette a magyarországi nyomdászat történetének megirását.
3. Á. Antal, iró, szül. 1829-ben, a szabadságharcban honvédtiszt volt, majd a császári hadseregbe sorozták, honnan mint főhadnagy lépett ki. 1860-tól a kat. sajtónak volt munkása, igy az Idők Tanujá-ban, később a Magyar Allamnál dolgozott, s 1874-től haláláig (1887), mint a Kath. Hetilap szerkesztője; titkára volt 1864-től a Szt. István-, később a Szt.-László-társulatnak. Egy Kis olasz tolmácsot irt, s elbeszéléseket fordított külföldi iróktól: A kandallónál (Eger 1878) és Családi körben (Budapest 1880).
kisközség N.-Küküllőm. kőhalmi j.-ban, (1891) 740 oláh lakossal, postával, táviróval és vasuttal, az Olt legészakibb kanyarodásánál, kukoricatermesztéssel, juhtenyésztéssel és nagy erdővel. A község felett emelkedő Monaszteriahegycsucsot a kalugerek fényes kolostora koronázta; a hires zárdát Mária Terézia alatt Bukov rombolta le s romjaiból épült a község temploma.
(Canonici regulares Sancti Augustini.) Ezek majd az apostolok, majd legalább szt. Ágoston koráig akarnák visszavinni eredetöket, de szintoly helytelenül, mint az ágostonrendi szerzetesek. (L. azokat.) Szt. Ágoston szabálya, melyet e kanonokok (és később az ágostonrendiek) követtek, a XI. századból ered. Ugyanis II. Miklós és II. Sándor pápák 1059. és 1063-ban zsinatot tartottak; melyeken az egyháziaknak kötelességükké tették az együttélést és a tulajdonról való lemondást. Eme zsinatok határozatait az ágostonrendieknél előadott okoknál fogva Szt. Ágoston szabályának hivták és az ezt követő kanonokok rendje is a most mondott szentatya után neveztetett el.
Alapítójuknak ők maguk szt. Ágostont, a nagy hippói püspököt és egyházatyát szeretik tekinteni, de ez állításuk történelmileg nem igazolható. Igaz, hogy Szt. Ágoston néhány barátjával zárdaihoz hasonló közös lakásban aszkéta-életet folytatott, de hogy ő szerzetes v. remete volt, v. hogy szerzetesi szabályokat alkotott volna, semmi nyoma nem létezik. Az Ágostonrendiek szerzete tényleg a XII. században keletkezett oly módon, hogy IV. Sándor pápa a több helyen, főleg Olaszországban egymástól különváltan létező remetegyülekezeteket; hogy egyenetlenségeiknek, melyek forrása szokásaik eltérése volt, véget vessen, egy szervezetben egyesítette. Szabályukat Szt. Ágostónról nevezték el v. merőben nagyobb tekintély nyerése végett, vagy azért mert lényegére nézve megegyezik Szt. Ágostonnak az egyháziak erkölcseiről tartott beszédeivel és a hippói apácákhoz irt 109-ik levelével. Öltönyük a karban és nyilvános helyeken viselendő fekete felső ruhán kivül fehér köntösből és váll-lebbenyből (scapülare) áll. Számos kiváltságaik közt említendő, hogy a pápai kápolna sekrestyésének állását ők látták el. V.Pius 1567-ben a szerzetet a kolduló rendek közé vette föl, a nélkül, hogy birtokképtelennek nyilvánította volna. A XIV. század óta hanyatlásnak indult fegyelem felélesztése végett a rend kebelében szigorubb tartályu (strictioris observantiae) gyülekezetek (kongregációk) keletkeztek: Ilyenhez tartoztak Luther Márton (l. o.) és Abraham a Sancta Clara (l. o.) is. A rend valaha nagyon elterjedt volt; jelenleg azonban csak száz és néhány zárdája van. - E szerzetes rendnek több monostora volt Magyar; országban is mint a «Memoria Provinciae Hungaricae Augustinianae antiquae» címü s 1778-ban Rosnák Márton rendtag által kiadott munka tanusítja.
1. Szent Miklósról nevezett perjelség Egerben. Hogy ki volt e perjelség alapítója, nem tudják; de hogy a IV.században létezett, bizonyítja János bibornok levele, melyben 1456-ban bucsut engedélyezett a monostor templomának. Fönnállt a monostor a templommal együtt 1595-ig, mikor a törökök Egert elfoglalták, s a Szt. Miklósról nevezett egyház a rácokra jutott. - 2. Szent Mihályról cimzett perjelség Székes-fehérvárott. Bonbardius tanusága szerint a konvent temploma Szt. Mihály tiszteletére szentelve, a külvárosban volt, mely terjedelménél fogva saját közigazgatási hatósággal birt. E monostorról Szentiványi is megemlékezik, valamint Thuróczy is. Szétrombolták a törökök 1543-ban. - 3. keresztelő Szt. Jánosról nevezett perjelség Bártfán. A bártfai monostor a város közepén állott s a polgárságot ismerte el kegyurául. - 4. Szt. István első vértanuról nevezett perjelség Budán. Már hajdanta volt Budán az ágostoniaknak monostoruk Szt. István első vértanu tiszteletére szentelve. Alapítóját, valamint alapításának idejét nem tudják; de hogy a XIV.században létezett, az bizonyos, mint ezt egy 1505-ről kelt irat tanusítja. E monostor fönnállt 1541-ig, mikor a törökök Budavárát elfoglalván, a templomokat és kolostorokat feldulták. Buda visszavételével (1686) az ágoston-rendi remeték is visszatértek, sőt 1709-ben helyet is jelöltek nekik a monostor és templom fölépítésére, még pedig a Budaországut nevü külvárosban a réginek helyén. Sok küzdelem s fáradozás után sikerült jótékony adományokból a monostor és templom fölépítése s fölszerelése és 1770 szept. 27-én istennek fölavatták; azonban nemsokára II. József császár rendelete folytán a rendtagoknak ismét el kellett azt hagyniok s mivel a kapisztráni szent-ferencieket is hasonló sors érte, hogy tető nélkül ne maradjanak, Niczky kristóf alispán kérelmére ezeknek adták át azzal a kötelezettséggel, hogy a plébániai kötelmeket is teljesítsék; miket ezek a mai napig teljesítenek is. - 5. Kanizsai rezidencia. Ez igen rövid ideig állott fenn, 1713-1724-ig. - 6. Szent Miklósról nevezett perjelség Ercsiben. A Székes-Fehérmegyében fekvő Ercsi helységben Tamás nádor 1260-ban Szent Miklósról nevezett apátságot alapított a ciszterciek számára IV. Béla király idejében. Ezt később 1499-ben mint perjelséget az ágostonrendi remetéknek adták át, de a mohácsi vész (1526) után csakhamar egészen elpusztult, úgy hogy Ercsi lakosainál még emléke se maradt fenn. - 7. Güssingi (Németujvár) perjelség. E hely jelenleg a szombathelyi egyházi megyéhez tartozik, s Vasmegyében fekszik. Volt itt az ágostonrendi remetéknek monostoruk, de alapítóját, valamint azt, hogy kinek tiszteletére volt szentelve, és hogy mikor szünt meg, nem tudják. - 8. Szentlélekről nevezett perjelség Harapkovon. Harapkov Eperjes mellett Sárosmegyében fekvő helység, melyben Perényi Miklós monostort alapított az ágostonrendi remeték számára, azon a helyen, hol a benedekrendieknek volt apátságuk. Ugy látszik, hogy ez alapítvány 1334 előtt történt. 1526-ban kénytelenek voltak a rendtagok az országos bajok miatt a kolostort elhagyni, s így I. Ferdinánd Mochnya birtokot az eperjesi polgároknak engedte át bizonyos, általok fizetendő pénzösszegért. Végre a jezsuiták birtokába került, akik megigérték, hogy az ágostonrendi remetéket visszasegélik Budára. Ezt az adott szavukat be is váltották. - 9. Keresztelő Szt. Jánosról nevezett perjelség Kazán, Borsodmegyében fekszik a Sajó mellett. - 10. Szt. Erzsébetről nevezett perjelség Komárom, Zalamegyében. - 11. Körmendi perjelség. Körmend Vasmegyében fekvő mezőváros, a Batthyány család birtoka. - 12. Myrai Szt. Miklós és tolentini Szt. Miklósról nevezett perjelség Lékán. Léka mezőváros fekszik Vasmegyében, közel Ausztria határszéleihez. 1655-ben Nadasdy Ferenc gróf országbiró e mezőváros és vár ura az ágostonrendi remeték számára myrai Szt. Miklós és tolentini Szt. Miklós tiszteletére szentelt monostort alapított adománylevél erejénél fogva. A zárda kórusán egy régi, a bold. Szüzet ábrázoló szentkép van, mely Esterházy Pál herceg bizonysága szerint hajdan a röthi egyházban tiszteltetett mint csodálatos szentkép. Később ezt Luther követőinek lelkésze a templomból kitetette, de Ambrózi Mihály kőszegi polgár, habar lutheránus, tiszteletben megőrizte, míg végre 1709-ben ismét előbbi helyére jutott. - 13. Szűz Máriáról nevezett perjelség Lövőn, Zalamegyében, a Zala folyó partján. -- 14. Szűz Máriáról nevezett perjelség Pápócon. Az igénytelen Pápóc falu Vasmegyében hajdan igen hiressé vált az ágostonrendi szerzetes kanonokok prépostsága s ugyane rendi remeték perjelsége által. Mind a kettőt Felsei Margit, Magyar Pál özvegye, Chapun László leánya a Nádasdiak nemzetségéből alapította. Ez az 1360-ban alapított kolostor egész a szerencsétlen mohácsi vészig virágzott, amidőn aztán végkép elpusztult. A zárdaépület még most is, habár romlásnak indult részben fönnáll s néhány szoba is van benne, melyek lakhatók. Még a kápolna is megvan, csakhogy barbár kezek által eltorzítva. A pápóci prépostság különös jognál fogva a győri püspök által érdemes egyházi férfiaknak adatik, nevezetesen a szombathelyi kanonokok közül annak, ki a zala-egerszegi főesperes. - 15. Pécsi perjelség. Hogy az ágostonrendi remetéknek Pécsett is volt templomuk és kolostoruk, az kétséget nem szenved. Ki volt alapítója? nem tudják. Elpusztult a törökök első Magyarországba való berohanásakor. A rend tagjai - leginkább Achinger József közreműködése folytán - 1713-ban ismét visszajöttek. A mostani templom Szent ágoston tiszteletére van szentelve s a rezidenciától több lépésnyi távolságra fekszik, Pécs egyik külvárosának plébánia-temploma, a rezidencia pedig tetemesen átalakítva plebanialak. - 16. Szent Szaniszlóról nevezett perjelség Sároson. Sáros mezővárosban az ágostonrendi remetéknek volt ugyan kolostoruk, de eredetét homály borítja. Rosnák és Wagner szerint: IV.László király e kolostornak többféle adományokat tett, miket Károly király 1329 és l. Lajos 1365-ben megerősítenek. - 17. Sárospataki perjelség. Hogy az ágostonrendi remetéknek Sárospatakon kolostoruk volt, kitünik Magyarország helyleirásából, melyben ezek is állanak: «A kálvinisták tanodájokat Perényi Gábornak köszönhetik. Ő ugyanis az ágostonrendiek régi kolostorát az uj vallás tanodájává alakítá át s a szakadár perjelt a liceum rektorává tevé». Valószinüleg a vallás változtával az ottani okiratokat megsemmisítettek s így a perjelség alapítója s kegyura ismeretlen; azonban annyi áll, hogy a rendnek legrégibb kolostorai közé tartozott, mint ez a föntebbi iratból is kitünik, melyben «régi»-nek mondatik. Az átalakítás a XVI. században történt. - 18. Szent Erzsébetről nevezett perjelség Szepesen. A szepesi vár magas kősziklán fekszik. E várban az ágostonrendi remetéknek tágas kolostoruk volt, miről Magyarország helyleirása tanuskodik: «Habet arx Scepusiensis hodiedum grande aes campanum, olim divae Elisabethae delubrum, ad quod accubabant Eremitae S. Augustini, a quorum coenobio tota arx Claustrum magnum dicebatur». Eredetét homály borítja. Elpusztult ama háboruban, melyet Szapolyai János l. Ferdinand ellen viselt, kinek hadvezére Szepesvárát bevette. - 19. Szt. Annáról nevezett perjelség Esztergomban. Az ágostonrendi remetéknek Esztergomban levő kolostoruk még akkor keletkezett, mikor a római pápák rendelete következtében Szt. Ágoston szabályainak megtartására köteleztettek a különféle szabályt követő remeték; de hogy ki volt alapítója, nem tudják. Annyi mégis ismeretes, hogy Szt. Anna tiszteletére volt szentelve és hogy Hermann esztergomi gróf adományozását a kolostor részére IV.Béla király, valamint V. István 1270-ben megerősítették. Ez adomány (Daag majorság) később ugyan világi kézre került, mig Magyar Pál tárnok l. Lajos király megegyezésével a szerzetnek ismét visszaadta; végre a birtok az esztergomi káptalan tulajdonába jutott. - 20. Szt. Erzsébetről nevezett perjelség Szepes-Váralján, a 16 szepesi város egyikében. E kolostor is elpusztult a szepesvárivai egyidőben. - 21. Saári perjelség. E perjelségről Pázmány Péter emlékezik meg, de csak homályosan; amiért is alig lehet meghatározni létezésének helyét, több Saár levén Magyarországban; de miután azt mondja Pázmány, hogy a Bene-völgyben feküdt, valószinüleg Hevesmegyében keresendő a Mátra hegyétől délre közel a parádi forrásokhoz, hol Bene-patak és ettől nem messze Saár helység is van.
Végül ide igtatjuk Pázmány Péter leirását az ágostonrendi remetékről Magyarországban: «Hogy ezek is léteztek Magyarországban, kitűnik részint az ágostonrendi remeték szabályainak könyvéből, melyet Cusenius Miklós ugyanazon rend bajorországi provinciájának vizitátora s főkommisszáriusa adott ki, részint a régi szabadalmakból. A provinciák közt a magyar provinciát is említi, melybe a következő 9 perjelséget sorozza: az egri, deescoari (diósgyőri), harapkói, karai, sarai, marechi, pápoci, esztergomi s székes-fehérvári perjelségeket. Ezekhez a következők sorolandók: a borochi perjelség Valkómegyében, kőrösi a zágrábi egyházmegyében Szlavóniában, sepesváraljai szent Erzsébetről nevezve, a komáromi Somogymegyében; az erchii a veszprémi egyházmegyében, a verőcei Szlavóniában 1521. virágzott». (V.ö. Monasteriologia Regni Hung., t. II..p. 206-224.)
Erdélyben. Az Erdélyben létezett ágoston-szerzetbeliekről mindössze is az a nehány sor, miket Jerney A konvent és a káptalan története művében a 126-127. lapon a fejérvári, a 120. lapon pedig a tordai konventről irt, tanuskodik. Pedig itt is voltak augustiniánusok; jelesen volt Gyula(ma Károly-) Fehérvártt konventjök, egy, 1300-ban Margit szűz ünnepén kelt oklevél szerint, melynél fogva «Erzsébet, Alvinci Henning fiának, Herbold grófnak özvegye gyermekeinek és rokonainak, Alvinci Handik grófnak megegyezésével maga és gyermekei magtalanul elhalása esetére Várda (ma Alsó- és Felső-Váradja) nevü birtokért Damasa földével, úgy hajókikötőjével, minden járandóságaival együtt a fejérvári káptalannak adományozta 50 márka finom ezüstért.» (Szeredai, Not. Cap. Mb. 17-l9 1.) Volt e konventnek saját pecsétje és az egyháziakban hiteles helyi tekintélye. Egy, 1308-ban advent kezdete után két nappal kelt hiteles kiadvány szerint ugyanis a fehérvári szent-ágostonszerzetbeliek konventjéből való frater és prior István, úgy Péter lector hitelesen és konvent-pecsétök alatt átirnak a károly-fejérvári káptalan és szász-sebesi dekanátusbeli papság között a napi dijak (census catedraticus) szedése tárgyában kelt bizonyos egyezménylevelet, mely a mondott káptalan és a dekanátusbeli plébánosok között püspöki jóváhagyás mellett 1303-ban vizkereszt után való negyed napon készült. (Fejér, Cod. Dipl. Tom. I. pag. 111-113.) Volt továbbá Erdélyben az Ágoston-szerzetbeliek remete-rendjének zárdája Déésváron. Hitelesen bizonyítja azt I. Károly királynak 1310. Szt.-Mihályfalván Szind közelében (prope Zindum, in villa B. Michaelis) Szűz Mária fogantatása ünnepén kelt adománylevele, mely szerint a «Déésvári szt. ágoston-remeteszerzetbeli barátoknak» (Ordini fratrum Eremitarum St. Augustini de Déésvár) Déésaknáról jövő minden szekér sótól, melyet Déésvárán átvisznek, azon Déésvár falvában (in eadem villa Deesvar) két darab sót tartoztak fizetni (teneantur solvere duos Sales). Kemény, Appendix ad Dipl. Tom. I. pag. 129. Kiadta Fejér, Cod. Dipl. Tom. VÍII. Vol. I. pag. 379. (L. ezekről bővebben: Egyetemes Magyar Encyclopaedia, kiadta a Szt.-lstván-Társulat, 1860 s köv. IV. köt. 750-758.)
állitólag Szt. István leánya, a Szt. István udvarába menekült Eduárd angol herceg felesége. Három gyermeke maradt. - Ágota azonban nem a magyar király leánya volt. Az angol krónikások tévedése onnan származhatott, hogy Eduárd testvére, Edmund herceg valólan nőül vette Szent Istvánnak egyik ismeretlen nevü leányát, ki azonban szt. lstvánt nem élte túl. De mivel Eduárd 1057-ig, mint menekült Magyarországban tartózkodott, lehetséges, hogy felesége, Ágota valóban rokonságban állt Szt. lstvánnal vagy ennek feleségével. V. ö. Wertner: Szent István gyermekei, Turul 1887, 70-78.
János, székely-udvarhelyi festő, főleg arcképeivel keltett érdeklődést a század harmincas és negyvenes éveiben. Kiváló műve gyanánt említik V. Ferdinánd királynak 1836-ban készített arcképét, mely a maros-vásárhelyi kaszinó tulajdona lett. Ágotha 1866-ban, mint rajztanár, N.-Szebenben működött.
(ejtsd: agul); de Flavigny Mária -grófné, Daniel Stern álnév alatt ismert francia irónő, szül. M.-Frankfurtban 1805-ben, megh. Párisban 1876. márc. 5. Leánya volt vicomte de Flavigny francia tisztnek, ki az emigráció alatt Frankfurtban egybekelt Bethmann Máriával, az ottani hires bankárcsalád leányával. A. egy párisi kolostorban nevelkedett s 1827-ben egybekelt d'Agoult gróffal; utóbb elvált tőle s benső viszonyban élt Liszt Ferenccel. E viszonyból három leánya született, kiknek egyike Ollivier Emillel, másika, Cosima, Bülow zongoraművésszel s utóbb Wagner Rikhárddal kelt egybe. Hosszabb idő mulva a Liszttel való viszony is megszakadt. A «Presse» tárcarovatában megjelent «Nelida» c. regénye e viszonyok kötésének és felbontásának magyarázatait adja leplezetten. Szellemes tanulmányai jelentek meg a «Revue des deux Mondes»-ban meg a «Revue Indépendante»-ban (1847). A februári forradalom után politikai irónő lett. Idevágó munkái:.«Lettres républicaines» (1848), «Histoire de la révolution de 1848» (1851-53, 3 köt.). Más iratai: «Trois journées de la vie de Marie Stuart» (1856), «Florence et Turin» (1862), «Dante et Goethe» (dialógok 1866), «Histoire des commencements de la république aux Pays-Bas, 1581-1625» (1872, akadémiai dijjal kitüntetve). Halála után jelent meg emlékirataiból egy kötet «Mes souvénirs 1806-33» (1877) címmel.
(ejtsd: âgú), folyó Franciaország déli részében, Hérault departementban ered az Espinouse-i hegyekből s mintegy 180 km. út után a Garonne vizhálózatához tartozó Tarnba ömlik. Szélessége 87 m., vize nem hajózható, de számos kohót hajt.
növénynevek mellett Asa Gray nevének rövidítése. L. o.
Kelet-India ugyanily nevü kerületének fővárosa az É. sz. 27° 10' és a K. h. 78° 5' alatt a Dsamna folyó jobb partján 204 m. magasságban, Delhi-től délkeletre. A. India legnevezetesebb s leghíresebb városainak egyike. A XVI. század elején kezdett fejlődni, mikor (1504) Szihander Lodi császár székhelyét Delhiből ide tette át. A. diszépületei egytől-egyig mór stilusban építvék s köztük a legnevezetesebbek: Dsehangir palotája, kicsiny, de minden részleteben mesteri kézre vall, a kivitelben mindenütt meglepő müvésziesség nyilvánul, előcsarnoka teljes épségben áll fenn; a Moti-Maszdsid (Gyöngy-mecset), melynek fala kivül vörös homokkőből, belül vakító fehérségü márványból épült s tarkaszinü virágékítményekkel s a koránból vett mondásokkal van díszítve, hellyel-közzel értékes drágakövek vannak bele illesztve; a Dsáma-mecset, a város É.-Ny.-i részében, ígen impozáns épület; a Nambagh, a Dsamna folyó bal partján, düledező félben levő mauzoleum; a Tads-Mahal, a jobb parton, az erődtől másfél km.- nyire keleti irányban, Dsihan sah és nejének mauzoleuma, melyen a bordeaux-i Austin mester vezetése alatt 20000 munkás 22 évig dolgozott szakadatlanul. Hatalmas, vörös homokkőből épült kőfal egy hosszegyenközény alakú tért zár be, melynek rövidebb oldala 99 m. s a hosszabb, közvetlenül a Dsamna vize mellett elnyuló oldala 298 m. A főépület csillogó fehér márványból épült s külsö alakjára nézve letompitott szögletű négyzethez hasonlít, hatalmas kupolája két félholddal díszített s aranyozott gömbbel végződik.
Az épület belsejében igen diszes, márványból készült rácsozattal körülvéve két kenotafium áll, mindkettő épp ugy, mint a falak, tarka szinezetű ékítményekkel és a koránból vett idézetekkel díszítve. Fény közvetlenül csak az ajtón át juthat be s a félhomályban még magasabbnak tünik fel az óriási boltozat (78 m.). A főépület mellett tágas kert van sok szökőkúttal. A XVIl. század közepétől, mikor Aurangzseb székhelyét ismét Delhibe tette át, A. elvesztette jelentőségét s egyre jobban hanyatlott. 1874-ben a mahrattok Madhudsi alatt nagy részét romba döntötték. 1803 szept. 23-án Wellington herceg megverte a mahrattokat s ugyanez év okt. 17-én a vár is az angolok kezébe került. Az angol uralom alatt a város ismét emelkedni kezdett.
A mostani város csak fele részét foglalja el a régi város nagy (28,5 km2) kiterjedésének, a lakosság azonban gyarapodik, mert mig 1881-ben 160203 lakosa volt, 1891-ben már 165340-re emelkedett a lakosok száma; ezek között volt 97372 hindu, 32,328 mohammedán, 4000 keresztény és 1000 dsain. A város műremekeitől eltekintve is, igen csinos; India legtisztább városának tartják. A város nagyobb új épületei közül említést érdemelnek: a Government College, a központi fogház, a törvényszéki palota s az Akbar idejében épült kat. misszió és árvaház. Jóllehet a kalkutta-pasavari fővonaltól távol esík, s azzal csak egy szárnyvonal köti össze, gabona- és gyapotpiaca igen hires. Fő behozatali cikkek: a cukor, gabona, só, gyapot, ló, teve, aszalt gyümölcs és fűszer; kiviteli cikkek: gyapotszőnyeg, aranyzsinór, nyers selyem, indigó, cukornád, faragott kövek stb. Mint kerületnek (division) 26288 km2 területe van (1881) 4.834064 lakossal. - V. ö. A. Cunningham, Archeological survey of India, 4 kötet. (Kalkutta, 1874); E. Schlagintweit, Indien (Leipzig 1881-82.