teologusok: 1. A. János, német teologus, eredetileg Schnitter, kit szülőhelye (Eisleben) után Magister Islebius-nak is neveztek, szül. 1492 megh. 1566 szept. 22. Wittenbergában tanult és ugyanitt tanított is, szorosan Lutherhez csatlakozva, kit 1519-ben Lipcsébe kisért. 1526-36-ig prédikátor és tanár volt Eislebenben. 1540-ben, mint II. Joachim udvari papja és szuperinténdens, Berlinbe ment. Heves u. n. antinomisztikus vitába keveredett Lutherrel és Melanchtonnal. Még nagyobb megbotránkozást okozott az ágostai interimmel. Másrészt Agricola kitünő prédikátor, kiváló dalköltő, buzgó tanár és szorgalmas író volt. Magyarázatokkal ellátott német példabeszédeinek gyüjteménye (először alnémet szójárásban, Magdeb. 1528; később felnémet szójárásban 1529) a német irodalomtörténetben is helyet biztosít számára. - 2. A. Mihály, Finnország reformátora, 1508-1557-ig, szül. Perno-ban, meghalt mint abo-i püspök; Luthernek tanítványa volt, s először alkalmazta a Finnt irodalmi nyelvül.
zeneszerzők: 1. Sándor, korának egyik legkiválóbb zeneszerzője, szül. 1446 táján. Soká, 1474-ig a milánói herceg énekese volt, 1500-ban Brüsszelben I. (Szép) Fülöp karnagya lett; 1505-ben Spanyolországba ment, hol csakhamar meghalt. Még életében adta ki 31 dalát és motettjét s 1 kötet miséjét a hires Petrucci. 2. A. Márton, századának egyik legnagyobb zenei irója, szül. Sorauban 1486, megh. 1556 jan. 10. Mester nélkül tanult zenét; 1524 után a magdeburgi evang. iskola kántora volt. Főbb iratai: «Musica figuralis deudsch», «Musika instrumentalis deudsch» (1528-29-32), «Duo libri musices» (1561), «Scholia in musicam planam Wenceslai de Nova Domo» (1540) stb. Énekeket is szerzett; nem a korában oly elterjedt német tabulaturát használta, hanem a mai hangjegyirást. - 3. A. János Frigyes, szül. 1720 jan. 4., megh. 1774 nov. 12. Jogász volt; Bach Sebestyéntől és Quanztól tanult; 1751 óta porosz udv. zeneszerző s (1759 óta) karnagy volt. Operái, egyházi zeneművei kiadatlanok. Munkatársa volt Adlungnak s fordítója a hires Tosi Péter Ferenc-féle énekiskolának. Neje, szül. Moltens Emilia(1722 Modena -1780 Berlin) ünnepelt énekesnő volt.
1. György (igazi nevén Bauer), német mineralogus, az ujabb ásványtani tudomány és metallurgia megalapitója, szül. Glogauban 1490 márc. 24., megh. Chemnitzben 1555 nov. 21. 1527-ben mint gyakorlóorvos telepedett le Joachimsthalban, ahol nagy szeretettel foglalkozott ásványtani és metallurgiai tanulmányokkal. 1528. jelent meg tőle «Bermannus, sive de re metallica dialogus» c. munka, mely az első minerologiai könyv, melyet az ó-kor óta publikáltak. Beutazta a szász Érchegységet és a szász kormánynak a bányászat megjavítására különböző ajánlatokat tett. 1530-ban Móric választófejedelem meghivására Chemnitzbe ment, ahol történelmi tanulmányokkal is foglalkozott («Dominatores Saxonici a prima origine ad hanc aetatem», Freiberg), 1544. irta «De ortu et causis subterraneorum», 1545-ben «De natura eorum quae effluunt e terra». 1546-ban «De natura fossilium» c. munkáit. Az utóbbi két munka az ásványoknak legelső szisztematikai feldolgozása. A XVII. századig kiválóan ezek szolgáltak alapul az ásványok leirásában. A. külső tulajdonságaik szerint (szin, átlátszóság, íz, szag, keménység, alak), azután kémiai és fizikai tulajdonságuk, meg egyszerü vagy összetett voltuk szerint irja le az ásványokat. Egyszerü, földes, konkréciós, kőnemü és fémes ásványokat különböztet meg, de szól már az ásványoknak gyakorlati hasznáról is. 1546. jelent meg «De veteris et novis metallis», 1548. «Deus animantibus subterraneis» c. munkája. Főmunkája «De re metallica libri XII» 1556-ban halála után jelent meg számos fametszettel. Ez a munka valóságos felforgatást idézett elő a bányászat s az ásványtan terén, mert ezzel A. az észszerü bányamívelés megteremtőjévé lett. Összes munkáinak teljes kiadása 1657-ben jelent meg Bázelben. Mineralogiai munkáit németül 4 kötetben E. Lehman adta ki Freibergben 1806-1813. Életrajzát irta Dr. F. L. Becher: «Die Mineralogen G. Agricola und Werner. Freiberg 1879.»
2. A. Keresztély Lajos, német tájképfestő, szül. 1667-ben és meghalt 1719-ben Regensburgban, előszeretettel Augsburgban tanárkodott. Ismételt utazásai egész Európán keresztül, eklektikus iránya és festői érzéke jeles tájfestővé tették. Képeinek különösen világítása sikerült. Legtöbb műve a schwerini képtárban látható; vannak még képei a braunschweigi, drezdai, kasseli, gothai, bécsi gyüjteményekben, de olasz képtárakban is találhatók.
3. A. Rudolf (igazi neveRoelef Huysman), szül. Groeningen mellett Baflo fríz faluban 1444-ben, megh. 1486. Állítólag Kempis Tamásnál tanult Zwollban, s itt szerezte volna meg ritka ügyességét kéziratok másolásában s festésében. Kiváló zenész és költő is volt. Egyik groeningeni templom orgonája az ő műve. Zwollból Louvainbe ment, ahol kivált latin stilusával s filozofiai tehetségével tünt fel. Innét Párisba ment, ahol több évig tanult s tanított. A klasszikusok szeretete Olaszországba vonzotta; két évig maradt Ferrarában, Aristotelest s a római irókat tanulmányozni. Visszatérve hazájába; visszautasított minden hivatalt, melyet bőven ajanlottak neki. Szerette a szabad, független a vándor életet. Egy ideig barátja s tanítványa Dalbergi János, miután worms-i érsekké lett, Wormsban s Heidelbergben tudta visszatartani s vele együtt 1484-ben Rómába is ment. Élte végső éveit Heidelbergben töltötte, ahol nagy sikerrel tanított. Filozofiai főműve: De inventione dialectica libri tres, melynek főleg a stilje szép. Agricola egyénisége volt kiváló; inkább humanista mint filozofus; egyike a legelső német humanistáknak aki Reuchlin előtt tanította a görögöt Heidelbergben s Erasmus előtt irt szintén latinul. Nagy hirben állott Olasz-s Franciaországban is, de legtöbbet köszön neki Németország, melynek egyik legelső tanítója volt a klasszikus irodalomban. L. v. Bezold: R. Agricola. (München, 1887.)
(ejtsd: -kolit), egyhajlásu rendszerben kristályosodó ásvány, bizmutszilikát (Bi4Si3Oi2), dimorf a szabályos rendszerbeli eulytinnel. Szintelen vagy borsárga. Johanngeorgenstadt, Schneeberg a lelőhelyei. Megnevezője:. Frenzel.
így nevezték római időben azt a területet, melyet délről a felső Duna, nyugatról a felső és középső Rajna, észak felől pedig egy mesterséges sáncvonal határolt. Régibb időben a kelták, az l. század óta a szuévek lakták. Római kézbe Augustus uralkodása alatt került. Megszállása azért volt fontos, mert Reciát a rajnai tartományokkal gyors és biztos összeköttetésbe hozta. Az új telepesek, római hadastyánokon kivül, gallok voltak, kik bértizedet fizettek, innen a terület neve (tizedes földek). Claudius alatt a városok hanyatlásnak indultak, Trajanus azonban ismét felsegitette őket, Hadrianus pedig helyreállította a határsáncot, mely azóta vallum Hadriani neve alatt ismeretes. E sánc 600 km. hosszu, Regensburgnál kezdődik s a Lahn folyónak a Rajnával való egyesüléséig nyúlik. Az erődöket és őrtornyokat töltések és utak kötötték össze. Az egész vonalon még tekintélyes maradványok és nyomok észlelhetők. Kr. u. 234-ben kezdték meg az allemannok támadásaikat. Valerianus alatt hatalmukba kerítették már a terület legnagyobb részét, Aurelianus halála után (275) pedig teljesen elfoglalták. Probus ugyan egyidőre kiszorította őket, de halála után ismét betörtek s többé nem távoztak. Ily körülmények között a római civilizáció sem tarthatta fenn többé magát, a sánccal együtt romba dőltek az erődök és városok. V. ö. Hübner, Der römische Grenzwall in Deutschland (Bonn 1878); Cohausen, ugyanezen cimen (Wiesbaden 1881). Legujabban a berlini Akadémia készül róla nagyszabásu munkát kiadni.
(gör: Akragasz), az ó-kor egyik legnagyobb s leghatalmasabb városa, Szicilia déli partján. A várost gelai dór gyarmatosok alapították 582. Kr. e. s gazdagságáról és hatalmáról mesés dolgokat beszélnek. Legnagyobb virágzása idejében, Kr. e. az V. században, több mint 20000 szavazó polgára s összesen 200000, sőt egyes adatok szerint 800000 lakosa volt a városnak, mely hatalmi körét Szicilia nagy részére kiterjesztette; 15 km. hosszu körfalat vont s hatalmas díszépületeket, templomokat emelt. A bor- és kén-kivitel és az üzlet által meggazdagodott polgárok korán elhagyták a dóriaiak egyszerü szokásait; fényüzés és kényelemszeretet, de e mellett műérzék és vendégszeretet jellemezték az agrigentumiakat. Az alkotmány demokratikus volt, az ősi dór alkotmányforma fentartásával. Urai közül Phalaris-ról (566-534) irtózással, Theron-ról (488-372) a legnagyobb dicsérettel emlékezik meg a történelem. Hanyatlásának kora 406. kezdődött, mikor a karthagóiak iszonyatosan feldulták. Timoleon 340. ujra felépítette ugyan s a megritkult lakosságot gyarmatosokkal pótolta, de 314. kénytelen volt Szirakúza hegemóniáját elismerni s igy a régi hatalmat sohasem nyerte vissza többé. 262-ben két havi ostrom után a rómalak vették be, majd a karthagóiak kerítették hatalmukba és végül ujrá a rómaiak, kik 210 évig tartották azután kezükben a várost. A. ujra virágzásnak indult, ujra hatalmi polcra vergődött s fontosságát a nyugatrómai birodalom felbomlásáig megtartotta. 827. Kr. u. a szaracénok kezébe került s ezek egész 1088-ig birtokukban tartották. A. helyén most Girgenti áll (l. o.).
A régi város nagyszerü templom romjai a mai várostól délre a tengerparton emelkednek, nagyobbára a Kr. e. V. századból valók s az antik templom berendezéséről hű képet nyujtanak. A legépebb az u. n. Concordia-templom; mely dór stilben épült, 40 m. hosszu, 17,5 m. széles és a Juno Lacinia temploma. Egész Sziciliában legnagyobb (111 m. hosszu, 56 m. széles és 37,3 m. magas) de befejezetlen volt az olimpusi Jupiter temploma, melynek belsejében óriási kariatidok voltak. Ennek azonban csak töredékei maradtak fenn, éppen így Hefaistos, Herkules, Asklepius templomai is romokban hevernek s a város más részén Demeter és Persephone templomának töredékei. A hatalmas vízvezetékből is csak töredékek maradtak; a sírok közül Theron sírja van legjobban megőrizve. V. ö. Siefert, Akragas und sein Gebiet (Herms. 1845); Serradifalco, Antichita della Sicilia, 3. köt. (Palermo 1836); Schubring, Histor. Topographie von Akragas (Leipzig 1870). Schvarcz Gyula. Taras, Syrakus és Akragas demokratikus alkotmánya. (Akadémiat értekezés. 1890.)
agrikoláris (lat.) a. m. földmivelő.
(lat.) a. m. földművelés. (L. o.)
gazdászati kémia, az alkalmazott kémiának az az ága, amelynek az okszerü gazdászatnál fontos szerepe van. Különösen a termőföld megjavításával, tehát a trágyázással, továbbá az állatok célszerü táplálkozásával foglalkozik. E tudomány Liebig híres kémiai buvárlatainak nagyon sokat köszön.
(lat.), ez volt a római mérnökök neve, kik már a köztársaság vége felé külön testületet alkottak, a császárok korában pedig magas fizetésü állami hivatalnokok voltak. A geometrián kivül jogi és egyházi szakismeretekkel birtak, melyeket a császári korban külön iskolákban tanítottak. Az idetartozó irodalomból, mely az I. században Kr. u. kezdődik s a Vl.-ig nyúl, csak kevés töredék maradt fenn. Sextus Julius Frontinuson kivül mint római mérnökirók (gromatici, a groma nevü mérőeszköz után) Balbus, s két Hyginus, Siculus, Flaccus, Marcus Junius Nipsus, Innocentius és Agennius Urbicus említendők. Irataiknak legjobb kiadását Blume, Lachmann és Rudorff (Berlin, 1848-1852, 2 kötetben) készítették.