két város a keletindiai, Bahavalpur államban (l. o.; az egyik 29° 8 1/2' E. sz. 71° 18' K. h., 9853 lakossal (2/8 mohammedán, 1/3 hindu): a. másik 150-km.-rel-délkeletre ettől 3235 lakossal (4/7 hindu, a többi mohammedán); mindkettő vasut mellett.
az afgánok vagy duránok birodalmának alapítója, szül. 1724 körül s az afgánok abdali törzséből származott. Nadir sah erőszakos halála után (1747) Afganisztán uralkodójává választatott. Fölvette a Dor doran (a kor gyöngye) nevet, mely tőle nemcsak törzsére, hanem az összes afgánokra (duránok) átszármazott. Szerencsés háborukat folytatott; elfoglalta nevezetesen Kabul-t, Lahore-t, Herát-ot, Kasmir-t és Pendsab helytartóját adófizetésre kötelezte. A marattok és persákat is meggyőzte. Midőn 1778-ban meghalt, fiának Timur sah-nak oly birodalmat hagyott, mely Korazán nyugati határaitól Sirhindig, s az Oxustól a persa és ind tengerig terjedt. (L. «Afganisztán»-t.)
Konstantinápolyban az At-majdan keleti oldalán fekvő hatalmas mecset. A régi görög császári palota romjaira I. Ahmed szultán építtette 1609-14. években. Nagy árnyékos fás udvartól körülvéve sok melléképületeivel, a könyvtárral, medreszével és tébolydával nagyobb hatása van a szemlélőre, mint az Aja Szófiának. Mondhatni kiváltságos mecset, mert itt tartatnak a szultán és az országnagyok jelenlétében a legfényesebb szertartások, minők a Bajrám-ünnep, a próféta születésenapja és a zarándokok karavánjának Mekkába indulása.
Konstantinápolyban négyszögü márvány pavillonszerü építmény, melyből négy vizsugár löveti a vizet. III. Ahmed építtette és a rajta levő felirat tanusága szerint 1728-ban fejeztetett be. A török építészet egyik legjobban sikerült műve.
pasa, török államférfi, jónevü nyelvész és iró. Görög családból származott és 1818 körül született Konstantinápolyban, megh. 1890-ben. 1834-ben Párisba ment, hol a Saint Louis collégeben tanult. Hazatérve mindjárt alkalmazást nyert. Eleinte történelmi és statisztikai tanulmányok kötötték le figyelmét, « Szálnáme» cim alatt kiadott müvében sok becses adatot gyüjtött össze az oszmán birodalom statisztikáját illetőleg. Halhatatlan érdemeket szerzett mint szótáriró, törökül irt török szótárával a «Lehdsei Oszmani»-val (Konstantínápoly 1876, 2 köt.), mely ezideig a legkitünőbb mű a maga nemében. Korszakalkotó volt A. munkássága a szépirodalom terén is, mert ő volt az, aki az irodalomba bevezetve a népies nyelvet, sok hamisítatlan török szót és kifejezést megmentett az enyészettől. Sikerült Shakespeare, Moliere műforditásai és török Telemaque-ja örökre fentartják nevét hazája irodalom-történetében. A török szinészetnek is úgyszólván ő a megalapítója és brusszai kormányzósága idejében ő építtette az első állandó szinházat, s a török és örmény szinészeknek is ő volt az oktatója. A legelső török közmondás-gyüjteményt is ő adta ki. Nagy hivatalokat viselt: volt nagyvezér, nagykövet és brusszai kormányzó, 1877-ben a rövid életü török képviselői ház elnöke. Az orosz-török háboru óta a politikától visszavonulva élt boszporusz-melléki (Rumili-Hiszár) palotájában irodalmi és nyelvészet tanulmányokkal foglalkozva. A keleti nyelvészet körül szerzett érdemeinek elismeréseül az olasz keleti társaság 1886-ban tiszteletbeli tagjává választotta. Életrajza Erődi Bélától s arcképe megjelent a Vas. Ujság 1868. 6. számában.
egyiptomi matematikus, élt a Kr. e. második ezred elején. A legrégibb reánk maradt mai. műnek szerzője, melyet fordítással és jegyzetekkel Eisenlohr adott ki: Ein math. Handbuch der alten Aegypter (Papyrus Rhind des British Museum). Lipcse, 1877.
János Ferenc, német pedagogus, szül. Aachenben 1796 dec. 15., meghalt 1866 aug. 21. Eleinte kereskedő volt s csak később fogott a mennyiségtan s az ujabb nyelvek tanulmányozásához. Azután katasztermérnök (1822) s az ujabb nyelvek tanítója lett Aachen egyik gimnáziumában (1824-26). Később hosszabb ideig vezetett egy általa alapított reálirányu magánintézetet s ennek feloszlása után 1843-ban Neuszban gimnáziumi tanárrá lett. 1863. nyugalomba vonult. Nevét irodalmi munkásságának s különösen annak a nyelvtanító könyvnek köszönheti, melyet «A francianyelv gyors és könnyü megtanulására vezető gyakorlati tanfolyam» cim alatt 1834-ben (L foly.) és 1840-ben (II. foly.) kiadott, s amely több száz kiadást ért. Az A. által követett s róla nevezett módszer azonban nem volt az övé. Éltek már azzal előtte mások is, p. Seidenstücker (meghalt 1817. Soessben), a ki ezt a módszert a francia, latin és görög nyelvek tanítására használta s e célra ily módszerü könyveket is irt. E módszer példákból indul ki, s úgy megy át a szabályra. E helyes elv ujabb alkalmazása kétségkívül érdem volt, de A. hibázott abban, hogy tulságosan sok szót akart könyv nélkül taníttatni. A. műveit Ploetz dolgozatai szoritották ki, melyek e hibát elkerülték. A. a maga módszerén az angol, olasz, holland nyelvek megtanítására szolgáló könyveket is irt.
Árvid, svéd irodalomtörténész. Szül. Lundban 1845 aug. 16-án. Megh. Kopenhágában 1890 február 17. Előbb a stockholmi királyi könyvtár hivatalnoka. Később kizárólag az irodalomnak szentelte erejét. Főmunkatársa lett az «Aftanblad» cimü napilapnak. 1884 óta haláláig maga szerkeszté az «Ur dagens krönika» («A nap krónikájából») cimü politikai folyóiratot. Legnevezetesebb műve a «Veold-literaturens historia» (Világirodalom története), Stockholm 1874-76, melynek különösen a svéd irodalomra vonatkozó része becses és önálló. Még jelesebb volt A. mint irodalmi monográfiák írója. (Almquist, Crusenstolpe, Palmer s más svéd kiválóbb írókról.) Eredeti kútfői kutatásokon alapuló többször idézett müve azonban «Ur svenska hofreits oh aristokratiens lif» (Stockh. 1880-83, 6. köt.) «A svéd udvar és főnemesség életéből».
Hátsó Keletindia thai népségének egyik ága.
a mexikói indiánok egyik törzse.