l Áhítat.
Falon vágott ki és bejárásra szolgáló nyilás, mely legtöbbször el is zárható. Helyzete szerint egy épületben van külső és belső ajtó, utca-, udvar- és szobaajtó. A nyilás alakja a legtöbb stilusban. hosszukás álló parallelogramm, melynek magassága szélességének 1 1/2-szerese; lehet azonban fölül félkörives, szegmentv. csucsíves is. Az építészet az A.-t kerettel diszíti, mely természetesen az épület stilusa szerint változik. A külső ajtó kerete lehet quaderozott, sámbrános, pilléres, oszlopos, fölül többé-kevésbbé gazdag párkányzattal koronázva. Ha az A. annyira szélesedik, hogy azon kocsik is bejárhatnak, akkor kapu a neve. Az emlékszerü épületnek kapuját v. ajtaját, különösen a templomnak ajtaját, azt diszítő architekturával egyetemben portálé-nak hivják. Az A.-k anyaga lehet fa v. fém: Külső ajtókat, különösen kapukat célszerü keményfából legtöbbnyire tölgyfából készíteni; a belső A.-hoz puha fát használnak, mely lehet vörös fenyő, erdei-, vagy lucfenyő. A puhafát gyakran kérgelve (furnérozva) alkalmazzák. Fémet. v. biztonsági tekintetből használnak, mint p. vasat a pénztárszobák A.-nál, v. p. a bronzot emlékszerü épületek bejáróinál nagyobb tartósság és dekorativ szépítés céljából. Szélességük szerint vannak egyszárnyu és kétszárnyu A.-k. Lakóhelyiségek egyszárnyu A.-inak szélessége 0,65 m.-től 1,10 m.-ig, a kétszárnyu A.-ké 1,25 m.-től 1,50 m.-ig terjed. Magasságuk 2,20 m.-től 3,40 m.-ig. Kocsibejárók legalább 2,50 m., a csürkapuk 3-4,50 m. szélesek.
Az A.-kat a falazathoz az ajtóragasztó v. ajtótok erősíti; ez ismét lehet ácstok a, béléstok, pallótok és deszkatok (parapettok). A tokok minemüsége szerint el is nevezik az A.-kat ácstokos, béléstokos stb. A.-knak. Az A.-nál éppen úgy mint az ablakoknál megkülönböztetik a kőmüves v. kőfaragó, az ács és asztalos, a lakatos és mázoló munkáját. Kőmnüves és kőfaragó-munka. Külső A.-knak kávát készítenek, melynek az a rendeltetése, ami az ablakkávának, csak méretei nagyobbak. Az A.-szemöldök a felső befejező rész; ez lehet horizontálisan, vagy ivben falazva v. kőből készítve. Az alsó része az A.-nak az A.-küszöb, mely külső ajtóknál rendesen kő, belső ajtóknál kemény-fa. Az A. ács- és asztalos-munkákhoz tartoznak 1. a föntebb említett tokok, melyeket többnyire az ács készít és 2. az A. szárnyai, melyeknek minémüsége és szerkezete szerint az A.-kat ismét elnevezik: léc-, deszka-, hevederes, zsalu és vésett v. táblás A.-knak. A léc-, deszka- és hevederes ajtók külsők, v. alárendeltebb belső helyiségek ajtói azokat az ács is készítheti. A zsalu A.-k istállóknál és szineknél alkalmazhatók leginkább. A vésett v. táblás ajtók a lakóhelyiségek belső A.-i és ha egyszárnyuak, keresztajtóknak is neveztetnek. Ha a kisebb keresztajtót a falak kárpitja elfödi, mintegy elrejti, akkor kázpitozott vagy tapéta-ajtó a neve. A vésett A.-k szárnyai a rámákból és a mezőket kitöltő táblákból állanak; az oldalsó rész: az A. fél béléssel; a bélés széleit két oldalt a falon az ugynevezett A.-sámbránnal v: A.-kerettel borítják. A belső ajtóknál a keretet fölül a szemöldökön gyakran diszesebb párkánnyal, konzolokkal stb. koronázzák, mely diszítmények «supra-port» (franc. dessus de parte) elnevezés alatt ismeretesek.
Az A. lakatosmunkájához,
melyet «vasalás»-nak neveznek, tartoznak: a pántok, melyeken az A. forog; ily enek a gyürüs-. a könyökös-, az egyszerü-, a kereszt-, a szög-, a szárnyas és a csuklós-pántok (szobaajtókon most leginkább a szárnyas pántokat alkalmazzák); az A.-zárak, mely zárak állanak a kilincsből és kulcsszekrényből (ha a kulcsszekrény a rámába be van vésve, akkor vésett zár-nak nevezik), a pajzsból és a reteszből; a tolók, hüvelyek stb. Szintén az A.-szárnyak.. megyvasalási módja szerint megkülönböztetnek még ki és befelé nyíló A.-kat, valamint automatikusan záródó A.-kar is. Az A: k másolását l. a Mázoló munkában. A szárnyas A.-kan kivül vannak még toló A.-k és felvonó A.-k is.
Az A. történelmi fejődése.
Szárnyas ajtót az ó-korban inkább csak az épület főbejáratánál alkalmaztak, az A.-szárnyakat szőnyegek, függönyök helyettesítettek. A legrégibb A.-k fából voltak, kivül és belül fémlemezekkel borítva, melyek vastag fejü szögekkel voltak a fához erősítve. Sziriában egyetlen darab kőlemezből álló A.-kar is találtak az ó-keresztény korszakból. A teljesen vert fémből való vagy öntött fémajtók is már régen voltak használatban. A román stilus korszakából a reánk maradt fémajtók közül nevezetesebbek a hildesheimi és augsburgi székesegyházé és a veronai San Zeno templomé. A csucsives korszak templomaiban és középületéiben külső A.-knak leginkább kettős rétegű deszka A.-kat használt és azokat kacskaringós pántokkal (ablakszarv) rendkivül gazdagon diszítette,: p: a párisi Notre-Dame főbejáró ajtói. A renaissance korszak leghiresebb öntött fém A.-i közé tartoznak a firenzei Baptisterium reliefekkel ékes bronz A.-i, melyek közül az egyik Andrea Pisano; a másik kettő pedig Lorenzo Ghiberti műve. Ugyencsak ebben a korszakban kezdenek a máig is használt belső vésett ajtók szerepelni.
A francia ájtó- és ablakadót az angol minta után (l. Ablakadó) pénzügyi szükségből hozták be 1798-ban; kiegészítő részét képezi a hozadékképességökben nem igen fokozható egyenes adóknak és könnyü kivetése miatt, kűlönösen megfelel a francia felfogásnak, mely lehetőleg mellőzi minden kutatását a személyi viszonyoknak. Bár az ajtó- és ablakadó alanya a bérlő, az adótfizető a háztulajdonos, minek következtében a végleges adóviselés az áthárítás útján szabályozódik. Az adó tulnyomóan a ház hozadékának megadóztatása. Az adó összegnek az ajtók és ablakok száma szerinti megállapitása is sok kifogás alá esik, mivel a lakás értéke nem áll ezekkel mindig szoros viszonyban. Egészségi szempontból is kifogásolható az adó, mivel jóformán a levegő és világosság megadóztatása. Az adókulcs a községek nagysága és az ajtó- és ablaknyilások száma szerint különböző. Az. ajtó; és ablak-adót szabályozó nevezetesebb törvények az:1798. nov. 24-iki és 1832 április 24-iki. V. ö.: Lukács: Államháztartás és adózás Franciaországban (Budapest 1884); Leroy-Beaulieu, Pénzügytan (fordítás, Budapest 1879/80); Wagner, Finanzwissenschaft, III. kötet (Lipcse 1889).
l. Ajtó.
kisebb, keskeny, kámvás fürész, mellyel a kádár nagy hordók ajtait kifürészeli.
a század elejéig dívott és a háznak kapujába v. ajtajába illesztett bronz v. vas készülék, mellyel a zárt ajtón zörgettek, hogy a házban levők azt kinyissák. A kopogtató két részből áll. Az egyiknek, mely az ajtóba van erősítve, a lényege egy vagy két gyűrü. Ez sokszor emberi vagy állati fejet ábrázol, melynek szájában van a gyűrü, v. egyébként oly gazdag alakításu, hogy a díszítmény elrejti a gyűrüket és általán a készülék szerkezetét. a másik rész a kalapács.
[ÁBRA] Ajtókopogtató. 1. ábra.
[ÁBRA] 2. ábra.
[ÁBRA] 3. ábra.
[ÁBRA] 4. ábra.
Ez is igen változatos alaku. A legegyszerübb a hajlitott nyelükalapács. A nyélnek a végén tengely van, mely az ajtóba erősített gyűrüben forog. Ekként a fölemelt kalapács eleresztve, hirtelen leesik és az ajtóban levő bronz- vagy vasgombba ütődik. A kalapács is igen és sokféle alaku, sárkányt, delfint egyéb képzelt vagy valóságos állati alakot ábrázol, a XV. századtól fogva pedig gyakori a karikaalaku kalapács. A közép és renaissance-korból fönmaradt müvészeti becsü kopogtatók nagyobb része a nyilvános gyüjteményekbe került. Mióta csengetyüvel kérünk zárt ajtón bebocsáttatást, azóta az ajtókopogtató a kapunak gyakorlati céllal nem biró puszta díszítményéül és a régi szokásnak nem érdektelen emlékéül szolgál.
(bánya), az ácsolat egy neme, melyet tárnákban és vágatokban alkalmaznak; a közönséges ajtófélhez való hasonlóságától kapta nevét; a két oszlopot ajtószárak-nak, az összekötő fát pedig süvegfá-nak nevezik.
(halászat), a jegen vágott nagy lék, melyen a hálót hihuzzák, máskép anya- vagy kihuzó-lék.
kisközség Kolozsm. kolozsvári járásában, (1891) 2018 oláh és magyar lakossal, posta.
világi és egyházi fejedelmek szolgája, aki az elfogadó terem ajtaja előtt áll; udvari méltóság is, l. Főajtónálló.