(ma Hierisos), város Khalkidiké legkeskenyebb részén, az akté-i földnyelven. Xerses itt csatornát ásatott, hogy flottája ne kényszerüljön Athos fokát megkerülni.
(görög.), az akantusz tövises levelei után, epigrammszerű élces versek gyüjteménye.
az az anyag, melyből a protozoák állatkörébe tartozó sugárkák (Radiolaria) osztályának Acanthometridae csoportjának vázrészei felépülnek. Porkeménységű, de gyakran kovasavat is vesz magába. Tömény kénsavban gyorsan oldódik, só- és salétromsavban, valamint kálilúgban lassan. Tömény ecetsav és jód nem oldja.
(ásv.), ezüstszulfid (Ag2S), dimorf az az argentittel, melyhez külsőleg hasonlít is. Rombos rendszerben kristályosodik, gyakran hegyes, tüskeforma kristályokban; innen görög neve. Csehországban (Joachimsthal), Szászországban (Freiberg, Annaberg), Badenben (Wolfach) találják. A megnevezés Kenngott-tól való; behatóan tanulmányozta Dauber 1859-ben.
v. akantuszvirág, Acanthus L. (növ.), az Akantusz-félék génusza, Meliusz, Benkő és Veszelszki medvekörömnek, medvetalpfűnek v. medvetalpú tövisnek fordítják (Bárenklau). Magas, bogácsnemü kórók avagy cserjék, többnyire nagy, szárnyasan öblös v. szárnyasan hasábos, szúrósfogú levelekkel, a szárat tetőző, gyönyörü füzérvirágzattal, melynek virágai között gyakran nagy és szúrósfogu hegylevelek vannak. Kelyhe kétajkú, lilaszinbe játszó, s ez a színesedés a szirom hiányzó felső ajakát pótolja. Szirmának alsó ajaka 3-5 karéjú; kétfőbbhímes, tokja kétrekeszű. Az ó-világ tropikus és szubtropikus tájain 14 fajta él vadon, az A. longifolius Host északfelé legfentebb terjed (Isztria). Nevezetesebb fajai: a szelid A. (Acanthus mollis L.) egész egy méter magas kóró; levele 4-5 dm. hosszú, szárnyas hasábú, ezenfölül öblösen fogas, de a fogak nem szúrósak. Virága fehér v. pirosas, tokgyümölcse pirosbarna, fényes. Ez a faj nálunk nem terem. Boissier Sibthorp és De Candolle Görögországban sem látták (Flora Orientalis IV. 521, Florae Graecae Prodr. 411, Prodromus XI. 270); Olaszországban, Franciaország déli részén, a spanyol félszigeten s Afrika északi részén nő. Déli-Európában alig akad szebb növény, mely a gyönyörűséget és tökéletességet az akantusznál jobban ki tudná fejezni. Ezért már az ó-korban mint kerti virágot tenyésztették, a görögök és rómaiak a virágágyakat foglaltak be vele, s Plinius topiaria-nak nevezte (topia = kerti díszítés, virágágyszegély, tájfestés). Festői szépségű levelét a régiek emlékműveken és ruhákon utánozták.
Vitruvius (VI. 1) beszéli, hogy egy dajka egy elhalt leányka kedves tárgyait egy kosárban sírjára helyezte. A kosár alatt történetesen akantuszgyökér volt, s ez tavaszkor a kosarat leveleivel oly, szépen körülfoglalta, hogy Kallimachos építőmester innen nyerte volna az inspirációt, midőn a korintusi oszlop fejdíszét a művészek közt először megalkotta. Ezután a művészet az akantuszlevél stilizált alakját (lásd a rajzot a előlről; b oldalról) dísznek általában felkapta, s a korintusi és római oszlopok fejdíszét rendesen az akantuszlevéllel csinosították. Az A. levelét díszül alkalmazva a római és renaissance művészetben, valamint az arabeszken is gyakran láthatjuk. Vergilius (Eclog.:3.45) szép Helena ruháján ragyogtatja az A.-levelet, s a boros kancsók fülét is ezzel cifrázza. Columella az A.-t méhlegelőnek ajánja. A középkori műdíszítésben (ornamentica) inkább a déleurópai A. spinosus L. kisebb és nem oly szép levelei divatoznak. Déleurópában különben levelét és gyökerét nyálka-tartalmáért régóta egész máig orvosságnak használják (branca ursina, medveköröm). Napjainkban az élő akantuszvirággal művészi sziklacsoportokat díszítenek.
Az akantuszvirágnak hazai fajai az A. longifolius Host, Fiume környékén.
[ÁBRA] Akantusz.
Ez is tövistelen levelű, lombja hosszú, szárnyasan szabdalt, sallangja megnyúlt; egymástól távol eső, öblösen és hegyesen fogas, Széles tojásdad, nem egyformán széles, hanem a sallangok alja összeszűkült. A felsőbb levelek foga kis szúróval végződik. Kelyhének felső ajaka egész, az alsó csorbított.
Ezek különböztetik meg az A. mollistól. Az A. longifoliusnak, Al-Dunánk vidékén (Szvinica, Orsova) külön fajtája van (var. Hungaricus Borb.; A. spinosus b) minor DC. Prodr. XI 271 pro parte). Ennek a levélfoga szúrósabb, kihegyzettebb. Hegye-levele hosszabban kihegyezett, kelyhének felső ajaka kétkaréjú, az alsó ajak fogas. Ez a szárazföldön tovább is terjed (Nis, Csernetz, Oláhországban és a Vaskapunál). Más akantuszvirág még Dalmáciában terem s az előbbiektől annyiban különbözik, hogy kelyhe felső ajaka szőrös, nem kopasz mint az előbbieké, ezenkivül a levél foga erősebb tövissel végződik. Ilyen az A. spinosus L., A. spinulosus Host, meg az A. spinosissimus Pers., de Horvátországban az A. long foliuson kivül más alig terem. Az A. mollisnak Haynald a M. T: Akadémia ülésén 1879 febr. 17-én (Akad. Értes. 37. 1.) gróf Erdődy népi kertjéből olyan nagy példányát mutatta be, mely 240 cm. magas volt, s maga a virágfüzér 170 cm. nyi hosszaságban ékeskedett (gigantismus).
(növ.), melyből a régiek szobrot faragtak, az Acacia vera és A. Arabica (l. Akác) v. más tövises fa kemény törzse volt.
(Acanthaceae), növénycsalád az ajakosviráguak (Labiatiflorse) rendjében. Kórók v. félcserjék, ritkán cserjék, mintegy 1370 fajjal a tropikus és szubtropikus tartományokban; leginkább Dél-Amerikában és Indiában. Kelyhök és szirmuk többnyire ajakos. Tokgyümölcsük rugalmasan pattan fel, kétfőbbhimesek. Más ajakos virágú csoporttól kiváltképen a magfehérje hiánya különbözteti meg. Európában csak agy génusza van, az akantusz. Ide tartozik a Ruellia L., Thunbargia L., Neuracanthus N. ab E., Nelsonia R. Br., Dipteracanthus N. ab E., Teliostachya N. ab E., Eranthemum L., Thyrsacanthus N. ab E., Adhatoda Nees, Dicliptera Juss., Beloperone N. ab E.; Ebermalera N. a. E., Chsetothylax N. ab E., Meyenia N. ab E., Heinzelia N. ab E., Acanthopsis Harw.; Andrographis Wall., Goldfussia N. ab E., Aphelandra R. Br., Justicia L., Hygrophila R. Br., Barleria L., Erythracanthus N. ab E., Santiera Decaisne, Stenosyphonium N. a. E., Fabria Mey. stb. Nees v. Esenbeck monografiája az acanthaceákról De Candolle Prodromus-a XI.-ik kötetét (1847) csak nem egészen betölti.
Az akantusznövény levelét szép karéjai, finom tagozása, kecses hajlása minden más növény előtt kiválóan alkalmassá teszi arra, hogy az architektonikus díszítménynek felhasználtassék. Az ó-görög stílus legelőször a korintusi oszlopfőn alkalmazta, majd csúcsvégződések (Lysikrates emléke), gyámkövek díszítésére használta. A görögök stilizált A.-e mindig élesen, erősen tagolt, kissé merev. A római művészet, a bizanci s a renaissance az A.-nek szélesen kiterjedt alkalmazást adott nemcsak az említett építészeti részleteken, de képszékekben, párkányokban, arabeszkekben stb. A római A: stilizálása kövérebb, hajlítottabb a görögnél. A mellékelt ábra egy stilizált római A:-et ábrázol elölnézetben és oldalnézetben.
[ÁBRA] Akantuszlevél.
(voluntas), a lelki életnek a gondolkodástól s érzelemtől különböző iránya, melyet mint egyszerü tényt csak körülírni lehet, definiálni nem, de melyet mindenki belső tapasztalatból ismer. Az akarásban mintegy magunkból kifelé törünk, valaminek a hijját érezzük, melynek eltüntetését célozza az akarás, akár úgy, hogy valamit szerzünk, ami kellemes, akár pedig, hogy valamit eltávolítunk, ami kellemetlen érzelmet kelt. Az akarat ennek a lelki iránynak általános megnevezése, mely különböző fajokat foglal magában: kívánság, vágy, akaródzás. A kívánságban nem törődünk a cél elérhetőségével, a vágy az elérhetetlenre is tör, az akaródzásban nem kivánjuk komolyan a célt, csak szeretnénk akarni. Az A. szónak szűkebb értelme is van, amidőn oly. cél után törünk, melyet elérhetőnek hiszünk. Az A. fogalmában ebből kifolyólag ezeket a mozzanatokat kell megkülönböztetnünk: a célt, mely az A. tárgya; cél nélkül nincs akarat, valamit kell akarnunk; az eszközöket, melyek segitségével a célt el akarjuk érni; minthogy a cél okozza, hogy akaratom feléje irányul, a cél egyszersmind indítóoka akarásomnak, ujabb magyar kifejezéssel: indítéka, motívuma; p. vagyon szerzése vm. A. célja, tehát az a motívum, melyet mozgásra indítja. Az A. működése akarás, az akarás folytán végbemenő változások a külvilágban: tett, cselekedet. Tehát, csak az akarástól, melynek célja van, származhatik a tett vagy cselekedet. Mily viszony van: akarat s motívum közt? Azok, kik mint leghatározottabban Spinoza, e viszonyt semmivel sem különböztetik meg más oksági kapcsolatoktól, az A. determinizmusát tanítják; azt, hogy az A. nem szabad, hogy valamint a természetben, ha adva vannak az okok, adva van az okozat is, úgy az emberi életben is, ha adva van a motívum, adva van az akarás is, mely épp oly szükségkép áll be, mint a hó olvadása, ha a nap elég melegen rásüt. De akkor épp oly kevéssé lehet szó cselekedetünknek erkölcsi értékéről, mint a hónál, melyet senki sem fog gáncsolni azért, hogy nem tudott vitézebbül ellentállni a nap hevének. Ezzel szemben áll az indeterminizmus rendszere, melyszerit az akarat kivételes való, minden ok, azaz motívum nélkül határozhatja el magát valamire, s ilyen értelemben szabad. E két rendszer küzdelme végig vonul az emberi gondolkodás történetén, számos közvetítő rendszert szülvén, melyek az erkölcsi beszámítás nagy követelményét valamikép meg akarják az oksági törvény általános érvényességének nem kevésbbé fontos elvével egyeztetni. Tény az, mit az A. minden elméletének számba kell vennie, hogy akaratunk nyilatkozatait nem nézzük azzal a közömbösséggel, mint a természet jelenségeinek egymás közt való viszonyait, hanem hogy a legtöbbet helyeseljük vagy helytelenítjük, azaz bizonyos mértékek szerint megítéljük s éppen ez az erkölcsi itélet. Hogyan fér meg az erkölcsi itélet ténye a szükségességnek, alávetett A. elméletével? Ami a szükségességnek van alávetve, az nem lehet erkölcsi megítélés tárgya; ami az erkölcsi megitélés tárgya, lehet-e a szükségességnek alávetve? (L. Kant és Schopenhauer.) Íme a nagy-erkölcstani probléma. Mindenesetre megkülönböztetünk erkölcsi s erkölcstelen A.-t, aszerint, amint az A. a helyeslő erkölcsi ítélettel megegyezik v. vele ellenkezik. Az A. fogalma a jog terén is fölötte fontos. Valamely jogügylet megkötéséhez az A. elhatározásának világos s kétségbe nem vonható nyilvánítása szükséges, szóval v. irásban, v. világos jelekkel, vagy hallgatag is, t. i. oly cselekedetekkel, melyektől az akarat elhatározása biztosan következtethető. Ha az akarat elhatározása hiányzik, p. ha valakire kényszert gyakorolnak, vagy tévedésbe ejtik, a meghozott ügylet semmis, érvénytelen.
Az esztétikában A. a művészetnek, főleg pedig a drámai költészetnek legmagasztosabb tárgya. Mig a költő a lélektani tapasztalatok alapján az A. egyes tüneteit, fejlődését és lefolyását ecseteli. addig művészi szempontból az A. esztétikai fokait tünteti elénk. amelynek: az A. erélye, gyorsasága, kitartása, szilárdsága, v. ezzel ellenkezőleg gyengesége lassúsága., ingadozósága, ellankadása. Az. A. különfélekép nyilatkozik és épp annyi különféle módon ecsetelendő mint jellem (l. o.) szenvedély (l. o.) vagy indulat.(l. o.). Katona.«Bánk»-bánjában mind a három nyilvánulása az A.-ok remekül van testesítve.
(dram.).a «rút esztetikájában» mint a szép és erélyes akarat ellentéte szerepel. A legtöbb dráma hőse A:-a vagy fogyatékos erélye miatt bukik meg. Az A. magában véve, mint tragikus vétség, Shakespeare «Hamlet»-jében páratlanul van dramatizálva.