(büntető jog). A kérdés a büntetőjogászt csak annyiban érdekli, amennyiben határozottan állást kell foglalnia az ellen a téves felfogás ellen, mintha az indeterminizmus a beszámíthatóságnak s ezzel a büntetőjognak. alapját s lényeges föltételét képezné. Sőt ellenkezőleg. Amily joggal mondhatná a determinista bűntettes a társadalomnak: «mily jogon büntetsz engem, midőn én nem cselekedhettem másként, mint a hogy cselekedtem?» épp oly joggal felelne a társadalom: «azért büntetlek, mert én sem cselekedhetem máskép. A szükségszerűség törvénye, mely szerinted feltétlenül s ellenállhatatlanul bűntettre kényszerített téged, épp oly feltétlenül, épp oly ellenállhatatlanul arra kényszerít engem hogy büntesselek». És ez természetes. A szükségszerűség törvénye, ha uralkodik, épp úgy uralkodik a társadalom, mint az egyesek fölött. A társadalmi szükség továbbá a társadalom büntető hatalmának mindenkor elegendő alapját s igazolását fogná képezni, épp úgy, mint a büntető hatalomnak egyúttal határát is képezi. A kérdés a büntető jogászt továbbá annyiban érdekli, amennyiben az akaratnak a tételes törvény által is feltételül kitűzött szabad elhatározási képessége nem jelenti az indeterminizmus tanának elfogadását, mert nem a szabad elhatározási képesség hiánya, hanem e képességnek a törvény által megállapított bizonyos okok miatt való hiánya zárja ki a büntetőjogi beszámítást, mig ellenben e képességnek más okokon alapulható, a determinisztikus iskola szerint mindig fenforgó kiánya a büntetőjogi beszámítás szempontjából közömbös. Az A. fölött folyó bölcsészeti viták érintetlenül hagyják a büntetőjogászt, ha annak a tapasztalati ténynek elfogadása mellett, hogy «az embert indokok vezérlik», a beszámíthatóság alapját a jellem fegyelmezettségétben keresi, amely a társadalomellenes motivumok érvényre jutását nem engedi. A jellem fegyelmezettségének lehetősége tapasztalati igazság, mert tapasztalati tény, hogy az emberek aránytalan többsége társadalmi, törvényes indokoknak enged. A bűntetőjog. alapjai tehát az u: n. erkölcsi szabadság problemájától függetlenek, sőt korunk nagyszerü reformtörekvéseinek alapkövét képező «célgondolat» csakis az indokok által determinált akarat mellett nyeri teljes jelentőségét.
(gör.), iker magzatoknál előforduló fejlődési rendellenesség, melynél az egyik magzat ép, a másiknál azonban a szív v. hiányzik v. legalább is igen durványos a tüdőkkel, a mellcsonttal stb. együtt. A torz ilyenkor az ép ikernek vérkeringése utján táplálkozik s természetesen nem életképes.
Alkmaión és Kallirrhoö fia, az akarnánok (előbb kuréteknek nevezett) görög néptörzsnek mitikus argoszi őse. Az Epirusszal szomszédos Akarnánia tartománya tőle nyerte nevét.
ó-görög tartomány, melyet északon az Ambraki öböl választott el Epirustól. A hajózásra kedvező ÉNy. partokon Korint gyarmatokat alapított. A tartomány déli része, az Achelóos torkolata, most nagyobbrészt mocsaras. Az őslakók valószinüleg lelegek és korétek voltak s nem argoszi bevándorlottak; mint az Akarnán-féle monda után gondolták. A vidék lakói később is műveletlenebbek voltak, mint a többi görögök, de bátrak, ügyes harcosok s főleg parittyások. A. városai szövetséget alkottak, melynek élén egy sztratega állt tanáccsal (bula) az oldalán. A vallási központ az actiumi csucsori levő Apolló-templom volt. V. ö. Oberhummer, Akarnanien, Ambrakien etc. im Alterthum. (München 1887.) Lolling, Geogr. und Gesch. des griech. Alterthums 1891.
(botany öböl-gyanta, nuttgyanta, földi schellack, grass-tree-gum növ.) a Xanthorrhoea Sm. (l. o.) liliom-félék családjabeli fa több fajának a gyantája. A piros A. a X australis-hól RBr. folyik, lapos, 2-4 cm. vastag darab szokott lenni, némelykor egész ökölnyi; színére, karcára és törése formájára a vörös vasérchez (haematit) hasonlít, de sötétebb színü, a karcpora is világosabb, gyenge benzoé-szaga, cimet-ízű, de kellemetlen mellékíze van; számos más szerves keverék is van benne. A sárga A. (resina lutea novi Belgii) a X. hastilis Sm. (X. resinosa Pers.) fájából szivárog, mintegy diónagyságu, gömbölyded vagy hosszas darab, friss törése a gummiguttihoz hasonlít, de a levegőn fénytelen, sötét pirosbarna réteg vonja be; szaga meglehetős erős benzoészerű, íze zamatos, gyengén hűtő, kissé édes; szintén van benne szerves keverékrész. Alkotórésze cimersav, kevés benzoésav és elpárolgó olaj. Alkoholban és éterben mind a kettő feloldódik. Pecsétviasz előállítására és a firnisz festésére használják, mert ez így a levegőn el nem halaványodik. Minthogy pedig a napfénynek kémiailag ható sugarait elnyeli, a fotografáló-készülék sötét szobái ablakának befestésére is célszerű. Finom papirt is enyveznek, a sárga A.-ból pedig salétromsavval főzve, a pikrinsavat állítják elő.
kis állat, amelyet szőrtüszőatkának is neveznek (Acarus s. Demódex foiliculorum). 1843-ban Henle és Simon az ember, kevéssel később Tulk kutya bőrében fedezte fel. Ez atka az izeltlábuak (Arachnoideák) osztályába tartozik (l. o.). Az atkák a bőr faggyumirigyeiben rendszerint igen nagy számmal tartózkodnak. lzgatásuk folytán a mirigyek kiöblösödnek, a nyomás folytán a szőrök hagymái elsorvadnak és a szőrök kihullnak, majd genyedés folytán genyes hólyagok képződnek, melyek később feltörnek s helyökön varak borítják a kopasz helyeket. Leggyakrabban kutyák s főleg a vastagabb bőrü patkányfogók szenvednek e bajban. Kopaszodás a szemhéjak körül, csekély vörösödéssel és lehámlással, jelzi rendszerint a bántalom kezdetét. Később ugyanóott, valamint az orr hátán, az ajkak körül, majd a toroktájon, a nyakon, a combok belső felületén és a lábbujjakon kendermagnyi göcsök keletkeznek, melyek lassankint kékes-vöröses v. genyes hólyagokká alakulnak át. Elhanyagolt esetekben a kiütés a test egész felületére elterjed, a vacakkal borított bőr megvastagszik; egy enetlen dudorzatos felülete berepedezik, a szőr mindenfelé kihull, e közben az állatok táplálkozása is szenved s végül kimerülve elhullnak. Sertéseken a betegség (atkája a Demodex phylloides Csokor) himlőszerü kiütéssel kezdődik az orrmányon, nyakon, szügyön, hason és a combok belső felületén; később e helyeken nagyobb daganatok s végül lapos bőrfekélyek keletkeznek. Macskán és szarvasmarhán a betegség igen ritka. Felismerésére a csomókból vagy hólyagokból kinyomott genyes anyag mikroszkópi megvizsgálása szükséges, az atkák már gyönge nagyítás mellett könnyen felismerhetők. A gyógyítás csak az enyhébb esetekben vezet eredményre s ekkor is sokszor hónapokig kell folytatni a kezelést, mig sulyosabb betegeken a bántalom a legnagyobb gond mellett sem szokott feltünően javulni, mert a börben mélyen levő atkákat nehéz mind elölni. A gyógykezelés a csomók és hólyagok tartalmának kinyomogatása mellett perubalzsam, 1%-os szublimátkenőcs, 5-10%os szappanos borszeszes kreolinoldattal való ismételt ledörzsölésekben állhat. Brusasco a kénmájoldattal (5:1000) való lemosásokat és ezt követőleg kantharidinkenőcs (1:6) bedörzsölését ajánlja és eljárása sokszor sikeres. Mindig azonban hetekre kell terjednie a kezelésnek. Orvosi szempontból l. Rüh
lásd Akassú fa és Tenta fa (Semecarpus) alatt.
(kassú, caju és acajou, növ. indusnévből, vesedió, vesefa, Anacardium Rottb., Cassuvium Rumpf), az anacardiacese növénycsalád génusza, nagy, egyszerü, épszélü s bőrnemü levelekkel. Kétlaki virágai szártetőző, összetett fürtté egyesülnek; vesealakú csonthéjas gyümölcse nagy, elhúsosodott körtealakú nyélen fejlődik. Hatféle fája v. cserjéje él Amerikának forró vidékein. Legnevezetesebb a nyugati A. (A. occidentale L., Acnjouba occ. Gärtn., Cassuvium pomif. Lom.).
[ÁBRA] Az akassú-fa és gyümölcse.
Ezt Nyugat- és Kelet-Indiában, Dél-Amerikában és Afrikában ültetni szokás. Mintegy 7 méter magas fa, már másodéves korában gyümölcsözik. Diónemü gyümölcse (indus dió, kassúdió, akassú-dió, nyugatindiai elefánttetü, semen anacardii occidentalis) a tyuktojásnagyságú, ehető gyümölcsnyél (álgyümölcs, l. o.) mélyedésében érik meg, de vele oly szorosan összefügg, hogy onnan letörni csak erővel lehet. A keményhéjú igazi gyümölcs sötétbarna középrétegének hézagait barnás, mosó, végre összeszáradó olaj (kasdol, cardoleum) tölti ki. Alkotó része az anakardsav, s az indusok a fehér hangyák ellen, szemölcs és lyukszem lerágatására használják. Ha az akassúdió a napon nagyon megszárad, héja alatt a levegö kiterjed a a csipős olajat míndenfelé szétfecskendi (tűzoltók diója). Olajával, valamint a törzs tejes nedvével a vásznat tartós feketére lehet festeni; készitenek belőle és vele jegyző (kitörülhetetlen) tentát és gyászgyertyákat. Sárgás és édeses-savanyú álgyümölcse, valamint jóizű magva is Braziliában századok óta mindennapi táplálék. Európa tengeri kötőibe nem ritkán mint csemege kerül. Az álgyümölcsnek rendesen csak a levét szopják ki, a magvakat pedig, mielőtt megennék, vizben mosással tisztítják meg ragadós és maró olajától. A veseképü magvakat régebben fonalra füzték és fogfájás, valamint rheuma ellen a nyakon hordozták. A fa törzséből a cashawmézga (akassúmézga) folyik, mely a gummi arabicumot pótolja. Finoman erezett kemény és tartós fáját fehér mahagóninak is nevezik és feldolgozzák.
l. Akassúfa.
Pélias fia, ki apja akarata ellenére is résztvett az argonauták menetében. a görög mitosz azt regéli, hogy felesége, vendégbarátjába Péleusba belészeretett s midőn nem bírhatta viszonszerelemre, férjénél rágalmakkal illette. Ezért A. Péleust a Péllon hegyén a vadállatok között hagyja, de ez a Cheirón kentauros kardjával a vadakat megöli.