Zakariás, nyomdász. 1647. kezdte meg szereplését Pozsonyban. Ő nyomtatta ugyanis már abban az évben a «Marta Halalra Valtaknak es Meg-holtaknak Annya Uj Gyülekezetinek Rendtartasa» címü 30 lapnyi terjedelmü munkácskát, melynek egyetlen ismert példánya a pesti egyetemi könyvtárban található. Ugyancsak ő nyomatta Pozsonyban Kempis Tamásnak a (Pázmány Péter-féle) «Christus követéséről Négy könyvei» cimü 1648-ban megjelent, 485 lapra terjedő nagyobb művet is, melynek ép példányai: a magyar nemzeti Muzeumban, a Magyar tud. akadémiai és a pesti egyetemi könyvtárban találhatók. Az 1650-ben Pozsonyban nyomatott Pázmány Péter-féle «Imádságos könyv» címü nyomtatvány már nem A. neve alatt jelent meg, mert ez évben már a. nyomdaa jezsuiták kollégiumának tulajdonába. ment át; 1661-ben pedig hihetőleg tűzvész folytán az egész nyomda elpusztult, mert 20 éven át egyetlen nyomtatvány sem jelent meg Pozsonyban, mig 1669-ben Gründer Gottfried fel nem állította ott új nyomdáját.
város a kisázsiai Kónia vilajetben 69 km: tel Ény.-ra Koniától, karavánút mellett, 10 km.-rel délre az A.-tótól s a Szultan-dagh keleti lábánál sok hegyi folyótól öntözött, termékeny sikságon, 1500 házzal, szép kertekkel, szőnyegszövéssel és jelentékeny kereskedéssel. A hajdani frigiai Filomelionból származik, hol L Frigyes császár 1190-ben megverte a szeldsukokat. L Bajazet szultán itt halt meg 1403-ban, mint Timur foglya
1. Timofejevics Szergej, orosz iró, szül. Ufában 1791 szept. 20. (ó-naptár), meghalt Moszkvában 1859 május 30. Iskoláit Kazanban végezte s 1807-ben, mielőtt az egyetemet végig járta volna, Pétervárra ment, hol a kodifikáló bizottságnál mint fordító működött. 1811-ben haza ment az orenburgi kormányzóságban volt birtokára, de 1826-ban már Moszkvába költözött, ahol egy kis ideig cenzor volt, azután pedig kizárólag. az irodalomra adta magát. Szeretetreméltó egyénisége visszatükröződik műveiből is. Legnevezetesebb munkája «Szemejnája kronika i voszpominanija» (Családi krónika és visszaemlékezések), mesterműve az egyszerü, kedélyes orosz családi és népélet leirásának. Hasonló kedélyesség nyilatkozik a «Horgászás» -ról irott, valamint «Egy orenburg kormányzósági vadász emlékiratai» címü munkájában is.
2. A. Szergejevics Konstantin, az előbbeni fia, hasonlóképen ismert orosz iró, szül. 1817 ápr. 20. (ó-naptár) az orenburgi kormányzóság Akszakovka falujában, megh. Zante szigetén 1861 dec. 7. Iskoláit Moszkvában végezte, ahol irodalomtörténeti tanulmányokba s a német filozofiába merült és szorgalmasan tanult idegen nyelveket. 1847-ben «Lomonoszov az orosz nyelvben és irodalomban», címü értekezésével elnyerte az egyetemen a «magister» címet; már 1846 óta szorgalmas dolgozótársa volt az orosz szlavofil irányu lapoknak és egyik tevékeny főembere a szlavofilek pártjának. A szlávok állítólagos kulturmisszióját, mely szerinte hivatva van a «rothadó nyugati kulturá»-t elsöpörni és felfrissíteni, következő művei tüntetik fel leginkább: «Drevnij byt szlavjan voobscse i russzkih v oszobennosztji» (A szlávok régi élete általában, és az oroszoké különösen. Moszkva 1852), «Zamjecsanija na novoje adminisztrativnoje usztrojisztvo kresztjan v Rosszii» (Megjegyzések a parasztok ujabb közigazgatási szervezéséről Oroszországban. Lipcse 1861). Költeményei, amelyek az orosz sajtóviszonyok miatt csak ujabban jelenhettek meg, mély gondolkozásra vallanak, de igazi költészetet nem árulnak el. Színművei: «Knjazj Lupoveckij» és «Oleg pod Konsztantinapoljem» (Oleg Konstantinápoly előtt) szintén nem birnak maradandó beccsel. Műveit ujabban összeszedték és öt kötetben bocsátották közre.
3. A. Szergejevics Iván, az előbbeni fivére, szintén iró és pánszláv agitátor, szül. 1823 szept. 26. (ó-naptár), megh. Moszkvában 1886-ban. A jogi egyetemet Pétervárott végezte aztán az igazságügyi minisztérium moszkvai szenátusában kapott alkalmazást; 1852-ben azonban ott hagyta az állami szolgálatot és visszavonult a magánéletbe. A következő évben az orosz földrajzi társaság megbizásából Kis-Oroszországba utazott, az ottani kereskedelmi viszonyokat, nevezetesen a falusi vásárokat tanulmányozni. E tanulmányozás eredményeként irta «Vizsgálódások az ukraini vásárok kereskedelmére vonatkozólag» (Izszljedovánija o torgovljah na ukrainszkih jarmarkah), cimü művét, melyért a földrajzi társaság a Konstantin-féle nagy-éremmel, a ind. akadémia pedig a Demidov-féle díj felével jutalmazta. 1860-ban beutazta a szláv földeket s a következő évben «Djenj» címü pánszláv lapot indított, melyet azonban 1865-ben betiltottak. Ettől kezdve különféle moszkvai lapokba irt, míg végre egy moszkvai magán-bank igazgatójává lett s ez állásában holtáig megmaradt. 1880-ban «Ruszj » c. alatt ujabb szlavofil közlönyt indított. Jóllehet A. tűrhető lirikus is, főjelentősége mégis publlcisztikai működésében van.
törökül a. m. fehér kastély, az ó-korban Arkhelaisz, a kisázsiai Konia vilájet Nigde szandsákjának fővárosa. Szép kertekkel körülvett mintegy 10,000 lakosu város erős fellegvárral. Várát Kilids Árszlán építette 1202-ben.
1. hegyi folyó, mely a Tien-Sán-ból ered s DK-i irányba folyván a Tarimba torkol; 2. város A. folyó mellett (41° 7' É. szél. és 80-81° K.. h. Greenwich-től) 1005 m. magasban az ország nagy kereskedői útja mellett 112 km.-rel keletre Us-Turfántól s 408 km.-rel ÉK-re Jarkandtól. Mondják, hogy a körülfalazott városban előbb 6000 ház, 6 karavánszeraj és 5 modnessze volt. A. Nyugati-Khina kereskedelmének központja, mert itt találkoznak a khinai, oroszországi, kelet- és nyugat-turkesztáni, kásmiri, ladakhi és indiai karavánutak, miért hadászatilag is fontos hely. Az Ili tó mellett levö Kuldsa felé visz a Muzart hágó (3900 m. magas) É-re, a Tien Sánon keresztül. A-lakosság fémtárgyakat, bezt (elsőrangú pamutszövet) készít. A. 1884 óta a négy keleti város taocéinek tartózkodási helye. A várost az 1716-iki földrengés csaknem teljesen romba döntötte, 1767-ben Jakub-khán Kasgártól elfoglalta, de a khinaiak 1877-ben ismét visszahódították. Az ujabb utazók közül megfordultak A: bon: Kuropatkin 1876-77, Przsevalszkij 1885-86, Carey 1885-86, Younghusband 1889. Akszu nevet visel az Amu felső folyása is.
ruházott v. mezitelen élő emberi alak, melynek helyzetét és tartását a szobrász vagy a festő állapítja meg és tanulmány céljából lerajzolja. A személyt, aki aktul szolgál, élő modelnek nevezzük. Minthogy a művész csak akkor képes az élő modelen mindazt helyesen és jól látni, ami lényeges és jellemző, ha alaposan ismeri az emberi alak csontszerkezetét, izomzatát és mindazt, amiből az ember külső formája áll, azért az akt után való rajzolást megelőzi és kiegészíti az anatómiai tanulmány. Az aktrajzolás a természet hűségre törekvő művészetnek egyik legfőbb és nélkülözhetetlen segédeszköze és mint ilyen fontos szerepet játszik a szobrászat és a festészet történetében. A művészek alkotásai rendszerint rá vallanak a modelekre. Hasonlítsuk össze például Ádám és Éva alakját, egyrészt a Van Eyck fivórek genfi oltárképén, másrészt Masaccio falképén a firenzei Brancacci kápolnában. A két festmény majdnem egy időben keletkezett. Vagy hasonlítsuk össze egyrészt Kranach és Dürer, másrészt Lionardo de Vinci és Tizián vagy más olasznak a festményén a női alakokat, ezek meggyőznek arról, hogy a német és némataiföldi festőknek nem éppen szép modeljeik voltak, mig az olaszok a legszebbek között válogattak.
(latin). A hatóságokhoz érkező beadványokat, okmányokat, a hozott végzéseket, jegyzókönyveket stb. nevezik aktáknak. L. még Acta.
(lat. Actaeon), Aristalos fia, Kadmos unokája. Midőn vadászat közben meglátta egy alkalommal a nimfák társaságában fürdő Artemist, ez őt szarvassá változtatta, mire urát a saját falkája széttépte. A mitosz kedvelt tárgya volt az ókori képzőművészetnek, s valószinüleg jelenti a napsugaraktól elperzselt növényzetet. Beociában A: hoz a nap égető melege ellen való védelemért imádkoztak.
1. Khalkidiké félsziget délkeleti ága, végén az Athos hegyével; 2. az Argolis félsziget ión neve.
(Actiniaria) tengeri ammonék, vagy husos polipok, a virágállatok (Anthozoa) v. korallok egyik alrendje. L. Korallok és Virágállatok.
[ÁBRA] Tengeri anemónák. (Aktiniák)