és erdő, l. Közalapítványi javak és erdő.
alatt az alkotmánypolitika s a legtöbb modern alkotmányos állam alkotmányjogának műnyelvén az állampolgároknak azokat az egyéni jogait értik, amelyek az állampolgári szabadságot és jogegyenlőséget, valamint az emberszeretet követelményeit vannak hivatva megvédeni az államhatalom közegeinek netáni túlkapásaival szemben és amennyiben rendszeres alaptörvényekbe (l. Alaptörvény) foglalvák, az alkotmány keretén belül szervezetesen tovább fejlesztendő rendes törvényhozás terén is. «Emberi jogok»-nak («Droits de l' homme») nevezte et ezeket Franciaország 1791-iki s 1793-iki alkotmányhozása, de helytelenül: mert az állam jogrendje a jog forrásánál az emberi természet, az emberi méltányosság követelményeit mint ilyeneket nem, hanem csakis az állam törvényhozását ismerheti el a szónak úgy szűkebb (törvényadta jog) mint tágabb (törvény és törvényhozásilag v. biróilag érvényesnek ismert szokásjog) értelmében. Az A.-at csak az 1789-iki francia forradalom folytán az 1791-iki francia «Constituante» vagyis alkotmányhozó gyülés által alkotott «Constitution» életbelépte óta szokták némi rendszerességgel beleiktatni a modern államok törvényeibe, különösen ezek alaptörvényeibe. 1789 illetőleg 1791 előtt csakis szórványosan mutatkoznak a modern alapjogokhoz hasonló jogok egyik-másik állam törvényhozásában. Ilyen volt Athénben az a törvény, illetőlegmely az állampolgárok kínvallatását eltiltotta, amely néphatárzatot azonban a Hermokopidák pere alkalmából fölfüggesztették; ilyen volt Rómában a «provocatio» joga, amelynél fogva minden «civis romanus» fölebbezhetett a «Comitiák»-ban egybegyült néphez vm. magisztrátusi ítélet ellenében.
A mi «Arany Bullánk»-ban
is lappang néhány ily természetü jog (1222) aminthogy már az angolok «Magna Chartá»-jában (1215) is találunk hasonlókra. Ily természetü jog volt Aragoniában a «firma de derecho» és a «manifestacion» joga; amaz a szenvedélyességből v. elhamarkodásból eredő birói ítéletek ellen, emez pedig egyátalán a személyszabadságnak volt biztosítékot nyújtandó. Erősen rendjellegüek a magyar nemes amaz alapjogai, melyeket Verbőczy «Tripartitum»-ában találunk megkodifikálva (Part. I. Tit. 9), s amelyek közt ott van az angol «Habeas corpus» analogonja is. Nem egy kiváltságolt rendnek, de az egész angol állampolgárságnak biztosítanak A.-at és már majdnem a modern állameszme szellemében az angol «Petition of Rights» «Bill of Rights» és «Declaration of Rights» valamint a «Habeas Corpus Act» is (l. «Angol alkotmány»).
Az 1791-iki francia «Constitution»
az ú. n. «emberi jogok»-at proklamálja a maga bevezetésében, «Declaration des droits de l' homme et de citoyen») és ünnepélyesen kimondja, 1. hogy az embernek, mint állampolgárnak a szabadsága veleszületik, valamint hogy egyenlőknek születnek és ilyenekül is maradnak az emberek az állampolgári társadalomban, nem lévén egyéb jogosult-ságuk a társadalmi kitüntetéseknek, mint amennyiben köszhasznu szolgálatokra alapítvák; 2. hogy az állampolgári társadalom célja nem egyéb, mint az ember elidegeníthetetlen természetes jogainak megóvása és épségben tartása; tehát a szabadság, a tulajdon, a közbiztonság és az elnyomatással szembeszálló modern ellenállási jog biztosítása: 3. hogy minden souverainitás elve a népben (szöveg szerint «nation», ami azonban itt «nép»-et jelent) gyökerezik, s hogy sem testület, sem egyén nem gyakorolhat oly tekintélyt, mely nem nyiltan a néptől veszi megbizatását; 4. hogy a szabadság nem egyéb, mint jog megtehetni mindent, ami emberbarátaink természetes jogait nem csorbítja az állam kötelékén belül, s hogy e jog gyakorolhatásának csakis a törvény által megállapított határok szabhatnak korlátot; 5. hogy nem szabad megakadályozni azt, amit törvény nem tilt, sem nem szabad valakit olyasminek a megtételére kényszeríteni, amit a törvény nem rendel: 6. hogy a törvény a közakarat kifejezése; hogy az összes állampolgárok jogosítvák akár személyesen, akár képviselőik által részt venni a törvényalkotásban; hogy az állampolgárok mindannyian kivétel nélkül, egyenlők a törvény előtt, és hogy bármely állampolgár bármely állami méltóságot; állást, hivatalt elnyerhet, ha megvan hozzá a kellő képzettsége; nem levén e részben az állampolgárok közt egyéb különbség, mint amelyet az ő erényeik és szellemi tehetségeik képeznek; 7. hogy törvény útján kívül senki vád alá nem helyezhető, sem le nem tartóztatható, sem be nem börtönözhető, az ezzel az elvvel ellenkezőleg eljáró közegek pedig megbüntetendők; 8. hogy a törvény csakis oly büntetéseket szabhat, amelyek okvetlenül és szemlátomást szükségesek; 9. hogy minden ember ártatlannak lévén tekintendő mindaddig, míg csak a «bűnös» rá biróilag ki nem mondatott, a vizsgálati foglyokkal szemben szigort csakis annyiban szabad alkalmazni, hogy a vizsgálati fogoly meg ne szökhessék; 10. hogy senkit se szabad zaklatni az ő nézetei és főkép még az ő vallási nézetei miatt, föltéve, hogy ezeket a nézeteit nem oly módon nyilvánítja, mely a törvény által megállapított közrendet megzavarhatná; 11. hogy minden állampolgárt megilleti a szólásszabadság, a jog gondolatait írásban és sajtó útján szabadon közzétenni, de a saját felelőssége alatt szemben a törvény rendeleteivel arra az esetre, ha netán vissza találna élni e szabadsággal; 12. a véderő az emberi és állampolgári (egyéni) alapjogok biztosítéka lehet csupán és nem azok különleges előnyére szolgál, akik annak tényezői; 13. az adóknak az egyenlőség alapján kell az összes állampolgárokra kivettetniök az egyesek vagyonfokához képest; 14. az állampolgárokat megilleti a jog közvetlenül vagy képviselőik által megszavazni az adót és ellenőrizni az adó folytán befolyt pénzek hováfordítását, valamint már azok kivetését, kirovását stb. is; 15. az állampolgári társadalomnak joga van feleletre vonni bármely közalkalmazottat hivatalos ténykedéseiért; 16. csak oly államnak van alkotmánya, amelyben a jogok biztosítvák és amelyekben a közhatalmak szétválasztása meg van állapítva; 17. a tulajdon joga szent és sérthetetlen; senkit sem szabad tulajdonától megfosztani, hacsak a közérdek azt elkerülhetlenül nem parancsolja, de ez esetben is csak igazságos kártérítés előirányzása mellett.
Az 1791-iki alkotmány ez «alapjogai» többé-kevésbbé módosítva, megcsonkítva vagy kibővítve átmentek azután majdnem az összes későbbi francfa alkotmányokba, sőt a szárazföld legtöbb államának alaptörvényeibe is. Az 1793-iki «Constitution» 35 pontban formulázza meg az «emberi és állampolgári jogokat». Van benne új mozzanat is, p. a 17. pont kimondja a többek közt az iparszabadságot, a művelődés, forgalom, kereskedelem és a munka általános szabadságát; a 18-ik eltörli a cselédségi viszonyt; a 21-ik a munkaképtelenek állami segélyezését; a 22-ik a nép értelmi fejlesztését az állam kötelességévé teszi és ez utóbbit arra inti, hogy tegye mindenkire nézve hozzáférhetővé a művelődést a közoktatásügy teljes erővel való támogatása által; a 27-ik azt követeli, hogy az oly egyént, aki bitorolni merné a szuverénitást, rögtön végezzék ki a «szabad emberek»; a 28-ik kimondja, hogy a népnek joga van módosítani v. megváltoztatni az állam alkotmányát; a 30-ik kimondja, hogy a közhivatalok csak bizonyos időre tölthetők be, s hogy a hivatalviselés sem nem kitüntetés, sem nem jutalom, hanem kötelesség; a 35-ik pont pedig kijelenti, hogy a fölkelés a népnek és a nép minden egyes részének legszentebb és mellőzhetetlen kötelessége minden oly kormánnyal szemben, amely megsérti a nép jogait. Ez a jakobinus alkotmány mondja ki elsőben, hogy az állam célja a közboldogság - bonheur commun - és az egyenlőséget - égalité - az ember és állampolgár elidegeníthetetlen alapjogainak élére állítja.
Az 1795-iki (direktoriális) alkotmány, «Constitution»
már az ember és állampolgár kötelességeit - «devoirs» - is odaállítja az ember és állampolgár jogai mellé; a jogokat 22, a kötelességeket 9 pontban sorolja föl. Amazok közt érdekes a 3-ik pont, mely kimondja, hogy «az egyenlőség nem tűri meg sem a születésbeli rangkülömbséget, sem pedig a hatalom átörökösödését»; a 17-ik pont szerint a szuverénitás lényegileg - «réside esentiellemet» - az állampolgárok összességében székel és sem egyes, sem az állampolgárok vm. részleges egyesülése nem tulajdoníthatja magának a szuverénitást. A kötelességeket megformulázó pontok közt jellemző a 4-ik pont, a mely szerint «senki se lehet jó állampolgár, ha nem jó fiú, jó apa, jó testvér, jó barát és jó hitvestárs is egyúttal».
Az 1799-iki (An VIII) konzuláris alkotmány, «Constitution»
nem ismeri sem az emberi, sem az állampolgári jogokat meg kötelességeket, hanem «Dispositions Générales» cím alatt (Titre VII) kimondja a ház, illetőleg a magánlak sérthetetlenségét, rendelkezéseket tartalmaz a személyszabadság érdekében, biztosítja minden állampolgárnak a kérvényezési jogot (a Tribunathoz és a közhatóságokhoz), eltiltja a hadseregnek a politikai stb. eszmecserét, biztosítja a köztársaságnak tett katonai s egyéb nagy szolgálatok megjutalmazását és a tudományos akadémia «lnstitut» föladatául a fölfedezések egybegyüjtését, a tudományok és művészetek tökéletesbítését jelöli meg. Az I. Napoleon 1804-iki császári alkotmányában (Sénatus-consulte organique) sincs többé szó emberi jogokról, sőt állampolgári alapjogokról sincs, legfölebb a császár esküje (53) tartalmaz némi utalást az egyenlőségre («de respecter, et de faire respecter l' égalité des droits») és a politikai szabadságra meg az állampolgári szabadságra («la liberté politique et civile».); a XVIII. Lajos 1814-iki «Charte constitutionnelle»-je azonban 12 pontban sorolja föl a francia állampolgárok alapjogait («Droit public des français»), kimondván a törvény előtt való egyenlőséget, a vagyonfokkal arányos általánosan mindenkit kötelező közteherviselést, az összes állampolgárok hivatalképességét, a személyszabadságot (a szövegben «egyéni» «individuelle») és ennek biztosítékául a törvény útján kivül való perbefogás és letartóztatás tilalmát, a vallás szabad gyakorolhatását, de azzal a megszorítással, hogy a r. kat. vallás Franciaország államvallása; kimondja, hogy egyedül a keresztény felekezetek lelkészei kapják fizetésöket a királyi pénztárból; kimondja a sajtószabadságot a sajtótörvény korlátai között, a tulajdon sérthetetlenségét, azonban megszüntette az általános védkötelezettség konskripcionális alakját.
A Lajos Fülöp alkotmánya («Charte constitutionnelle» 1830) átveszi szóról-szóra ezeket az A.-at, csak azt hagyja ki, hogy a r. kat. vallás államvallás és a sajtószabadságról szóló pont után hozzáteszi, hogy «a cenzura soha többé vissza nem állítható» (I Napoleon Elbából való visszatérte után 1815-ben szintén fölvette az állampolgárok alapjogait «Droits des citoyens» cím alatt a maga «Acte additionnel aux constitutions de I' Empire»-jében; ezek közt előfordulnak a törvény előtt való, közteherviselési és hivatalképesítési egyenlőség, a személyszabadság; a vallásszabadság, a tulajdon sérthetetlensége, a sajtószabadság esküdtekkel összeállított sajtóbirósággal, a kérvényezési jog azonban csupán mint egyes egyének kérvényezési joga stb.). Az 1848-iki köztársaság «Constitution»-ja egész fejezetet szentel az «állampolgárok alkotmányjogilag biztosított jogainak.» A személyszabadság, a lakás sérthetetlensége, a halálbüntetés eltörlése politikai bűntettekkel szemben, a rabszolgaság eltörlése az egész francia területen, a vallás szabad gyakorlata ismét proklamáltatnak; az állampénztárból való fizetés élvezésére az elismert («reconnus») felekezeteken kivül a még ezentúl törvény által elismerendő («reconnus a l' avenir») felekezetek lelkészei is följogosíttatnak; kimondatik a társulási jog, a gyülekezési jog (fegyver nélkül), a kérvényezési jog, a sajtószabadság, a gondolatszabadság, a tanszabadság, az összes állampolgárok egyenjogu hivatalképessége egyéni érdemeik arányában; ugyancsak ez állampolgári jogok közt szerepel minden nemesi cím, minden születési rangbeli kitüntetés, minden osztály- és kasztkülönbség örök időkre való eltörlése («Sont abolis a toujours tout titre nobiliaire, toute distinction de naissance, de classe ou de caste»), továbbá a tulajdon sérthetetlensége, a munkaszabadság, az iparszabadság. III. Napoleon alkotmányában nincs szó az állampolgári jogokról (1852): már magában a bevezető proklamációban (1852 január. 14.) olybá tünteti föl Bonaparte Lajos a francia államjogot, mint amely elidegenithetetlenül az 1789-ki eszméken nyugoszik, ezért mintha fölöslegesnek tartaná az állampolgári jogokat még egyszer magában az alkotmánylevélben újból megformulázni, mindössze csak a szenátus-ról szóló (26) cikkben érinti azok egynémely mozzanatát, azt rendelvén, hogy a szenátus tartozik ellenezni minden oly törvény kihirdetését, amely ellentétben állana az alkotmánnyal, a vallással, az erkölcsiséggel, a vallásszabadsággal, az egyéni szabadsággal, az állampolgárok törvény előtt való egyenlőségével, a tulajdon sérthetetlenségével és a birák elmozdíthatatlanságával. A jelenleg Franciaországban érvényben levő állampolgári alapjogokra nézve l. Francia köztársaság alkotmánya.
Spanyolország 1808-iki alkotmánya
a Napoleonfélének lévén utánzata, nem állapít meg állampolgári A.- at, maga az 1812-iki hírneves alkotmány («Constitucion politica») is csak néhány ily alapjogot sző bele különböző fejezeteibe: a személyszabadság biztosítékait (Tit. V, Cap. III), a közteherviselésnek vagyonfok arányában való egyenlőségét ( Tit. VII, Cap. I), a politikai gondolatszabadságot, sajtószabadságot (Tit- IX, Cap. I, 37 stb.) Az1837-iki alkotmány («Constitucion») épp oly kevéssé. említi azokat, mint az 1834-iki «Estatuto Real», de az 1845-iki «Constitucion » proklamálja a sajtószabadságot, a kérvényezési jogot, az összes állampolgárok hivatalképességét érdem és képzettség arányában, a személyszabadságot, a tulajdon sérthetetlenségét (Tit. I, 2, 3, 5, 7, 8, 10), mellőzi azonban a vallásszabadságot. Nagyon kibővíti az alapjogokat az 1869-iki alkotmány, (Amadeo «Constitucion»-ja) hozzáadván a föntebbiekhez a lakás sérthetetlenségének tüzetes biztosítékait (Tit. I, Art 5), a levéltitok sérthetetlenségét, beleértve a távsürgönytitokét is (Art 7), a tulajdon sérthetetlenségét (Art 13, 14), a gyülekezési és az egyesületi jogot (17); a tanszabadságot (24) és az iparszabadságot (25) valamint a biztosítékát annak, hogy egy spanyol állampolgár sem kényszeríthető máshova költözni rendes lakóhelyéről, hacsak nem birói végrehajtás folytán (6); az 1876-iki «Constitucion» fölsorolja (Tit. I, de los Espanoles y sus derechos) az állampolgári alapjogok közt a személyszabadságot (4, 5), a lakás sérthetetlenségét (6), a levéltitok szentségét (7), a rendes lakóhelyből birói ítéleten kivül való kimozdíthatatlanságot (9), a tanszabadságot és az életpályaválasztás szabadságát (12), a gondolat-, sajtó-, gyülekezési, egyesületi szabadságot és a kérvényezési jogot (13), a vallásszabadságot azonban ez az alkotmány sem mondja ki, a r. kat. vallást jelentvén ki államvallásnak; legfölebb csak egész csendben engedi meg egyéb vallásfelekezeteknek vallásuk gyakorlását, de eltiltja azoknak az ünnepélyes isteni tisztelet megtartását.
A portugál alkotmányban
(Carta de Ley 1826) rendszeres szakaszban vannak kifejtve és fölsorolva az állampolgárok polgári és politikai jogai sérthetetlenségének biztosítékaiul az egyéni szabadság ama követelménye, hogy egy állampolgár se köteleztessék valamit megtenni, se ne akadályoztassék meg olyasminek a megtételében, amit a törvény nem parancsol, illetőleg nem tilt; hogy ne legyen visszaható ereje a törvénynek, hogy vallásáért senki ne üldöztessék, föltéve, hogy nem sérti az állam vallását és nem sérti a közerkölcsiséget; továbbá a sajtószabadság, a lakás sérthetetlensége, a rendes tartózkodás szabadon választhatása bárhol is az állam határain belül; a személy szabadsága szemben netán birói vagy egyéb hatósági önkénnyel; a törvény előtt való egyenlőség; az összes állampolgárok hivatalképessége erkölcsi és értelmi képesítvényeik arányában, tekintet nélkül születésökre - közteherviselés a vagyonfok arányában; a kínvallatás és az embertelen büntetésnemek elörlése, az elitélteknek vagyonelkobzástól való mentessége, a becstelenség (infamia) át nem szállása büntetéskép semmiféle vérrokonra, a börtönök egészséges, jól szellőztetett volta és az elítélteknek oly börtönosztályba való helyeztetése, amely megfeleljen az elitélt által elkövetett bűntett v, vétség természetének; a tulajdon sérthetetlensége; általános munkaszabadság, iparszabadság és művelésszabadság; szabadalom a fölfedezők számára; a levéltitok sérthetetlensége, a tisztviselők felelőssége minden a felek kárára elkövetett visszaélésért és hanyagságért; a reklamálási jog, a panaszjog és a kérvényezési jog; minden állampolgár jogosítva van az alkotmányon elkövetett sérelmet a törvényhozó hatalom előtt feljelenteni és jogosítva van e sérelmek elkövetőinek feleletre vonását követelni; a közsegély; az elemi oktatás ingyenessége és kötelező volta az összes állampolgárok gyermekei számára; az alkotmány által garantált egyéni alapjogok szabad gyakorlása még lázadás vagy az ellenség betörése esetén is csak törvény alkotása által függeszthető föl (Tit. VIII 145).
Az olasz alkotmány
(1861, Szardinia 1848) («Statuto fondamentale») szerint (24-32. §§) az állampolgárok alapjogai: a törvény előtt való egyenlőség, a közhivatalviselési képesség, a közteherviselési egyenlőség vagyonfok arányában, az egyéni szabadság, a személyszabadság megóvása netán elkövetett hatósági önkény ellenében; a lakás sérthetetlensége, a sajtószabadság a törvény korlátain belül, de a bibliák, katekizmusok, liturgikus és imádságos könyvek csak előleges püspöki engedély alapján bocsáthatók közre; a tulajdon sérthetetlensége, kisajátítás közérdekből csak kártalanitás mellett történhetik; a békés, fegyvertelen gyülekezés szabadsága, de nem nyílt, nyilvános helyeken, mert ez utóbbiakban tartott gyülekezetek teljességgel a rendőri törvények uralma alatt maradnak.
A belga «Constitution» (1830)
a belga állampolgárok alapjogait a következőkben sorolja föl: A belga államban nem létezik rendi tagozat («aucune distinction d' ordre»); általános hivatalképesség, egyéni szabadság, személyes szabadság hatósági önkény ellenében, a lakás sérthetetlensége, a tulajdon sérthetetlensége, kisajátitás csak közérdekből előleges kártalanítás mellett; a vagyonelkobzásnak, mint büntetésnek eltörlése, a polgári halál eltörlése, a vallásgyakorlat szabadsága; senki sem kényszeríthető, hogy valamely vallásfelekezet isteni tiszteletében és szertartásaiban részt vegyen, sem pedig arra, hogy azok ünnepnapjain szüneteljen; az államnak nincs joga beleavatkozni vm. felekezet lelkészeinek kinevezésébe vagy beiktatásába; arra sincs joga, hogy megtiltsa a lelkészeknek a levelezést az ő feljebbvalóikkal - «leurs supérieurs» - v. hogy megtiltsa okirataik közrebocsátását, ez utóbbi esetre nézve azonban érvényben maradnak a sajtótörvény rendelkezései; a polgári házasságnak mindig meg kell előznie a házasság egyházi megáldását - la bénédiction, nuptiale - kivéve a törvény által megállapítandott eseteket; az oktatás szabad; nincs helye semmiféle előzetes óvórendszabálynak, a túlkapások megtorlását törvény szabályozza; a sajtó szabad; a cenzura soha többé vissza nem hozható, kaució sem szerkesztőktől (iróktól), sem kiadókól, sem nyomdászoktól nem követelhető; a békés fegyvertelen gyülekezés szabad, kivéve a szabad ég alatt, hol a rendőri törvény uralma áll be, társulási jog, kérvényezési (egyéni) jog; a levéltitok szentsége; a törvény meghatározza, hogy mely közegek felelősök a postára adott levelek titkának megsértéséért; a hazai nyelvek használata fakultativ csakis törvény által szabályozható a közhatósági és birósági aktusok tárgyában. A hivatalos működésében elkövetett ténykedésekért - kivéve a minisztereket, - bármely közhivatalnok perbefogatható minden előzetes fölhatalmazás nélkül is, bármely állampolgár által (Tit. II 4-24).
A hollandi alkotmány
(Grondwet 1815) az állampolgárok alapjogait, mint ilyeneket, nem hangsulyozza ugyan, de kimondja az állampolgárok hivatalképességét minden szükségre stb. való tekintet nélkül (I, 6), a sajtószabadságot a törvény szabványain belül (8), az állampolgárok egyénenként való kérvényezési jogát, a társulási és gyülekezési jogot a törvény korlátai között, úgyszintén a lakás és a levéltitok sérthetetlenségét, ez utóbbiakat eltekintve a birói parancs eseteitől és az elitéltek vagyonának elkobzásának tilalmát (V. 153, 154, 155) és birói oltalom alá helyezi a politikai hatóság által letartóztatottak személyszabadságát. Kimondja a tulajdon elidegeníthetetlenségét is, eltekintve a közérdek által parancsolt s teljes kártalanítással fedezett kisajátitás eseteiről (V. 147). Végül kimondja azt is, hogy az állam egyenlő pártfogásban részesíti az ország összes vallásfelekezeteit, a törvény korlátain belül uralkodó teljes vallásszabadság alapján (Vl, 164, 165).
A dán alkotmány
(Grundelov 1865) megállapítja a személyes szabadság biztosítékait a hatósági s birói önkénnyel szemben, kimondja a lakás és a tulajdon sérthetetlenségét (ez utóbbit teljes kártalanítás mellett közérdek követelte esetekben), a munka szabadságát, a munkaképtelenek állami segélyezését, a szegény szülők gyermekeinek ingyenes elemi oktatását, a sajtószabadságot, a társulási és gyülekezési szabadságot, valamint azt is, hogy társulatot csak bírói úton lehet föloszlatni, végre kimondja a nemességgel, ranggal és címekkel járó összes előjogok eltörlését, valamint azt is, hogy jövőre semmiféle hűbér, majorátus v. hitbizomány nem alakítható; az eddig fönnállott hitbizományok átalakítását szabad birtokká külön törvény határozza meg (VIII. 80-93).
A svéd alkotmány
(Regeringsformen 1809 -1865/6) a király kötelességévé teszi őrködni az állampolgárok élete, személyes szabadsága, vagyona érdekei és becsülete fölött, úgyszintén a házi béke sérthetetlensége fölött, nem szabad senkit állandó lakhelyéről máshová számüznie, nem szabad elnyomnia a lelkiismeret szabadságát, sem a vallás szabad gyakorolhatását - mindezt természetesen e törvény korlátai között (16. §). A sajtószabadságról a svéd törvényhozás tüzetes törvényt alkotott, de kimondja a sajtószabadságot már a «Regeringsformen» 86. §-a s a sajtószabadság fölött való őrködésre állandó országgyülési bizottság alakítását rendeli el a 108. §-ban, amelynek elnökévé a «képviseletről» szóló alaptörvény 71. §-a az országgyülés főügyészét teszi meg.
Norvégia alkotmánya
(Grundlov 1814) megállapítja a személyes szabadság biztosítékait (99), kimondja a sajtószabadságot (100), az iparszabadságot (101), a lakás sérthetetlenségét (102), a vagyon elkobozhatatlanságát (104), a tulajdon kisajátlthatatlanságát (eltekintve a közérdek követelte kártalanítási esetektől, 105), valamint kimondja azt is, hogy jövőre sem grófság, sem báróság, majorátus, hitbizomány nem lesz alakítható (108). Megjegyzendő, hogy úgy Dániában, mint Svéd- és Norvégországban az ágost. hitv. evangelikus vallás alkotmányjog szerint állam vallás.
A svájci szövetségi alkotmány
(1848-1874) garantálja az egyes kantonok állampolgárainak egyéni alapjogait (5) és kimondja az elismert keresztény vallásfelekezetek szabad vallásgyakorlatát (44), a sajtószabadságot (45), a társulási jogot (46), a kérvényezési jogot (47), a politikai bűntettekre nézve a halálbüntetés eltörlését, valamint azt is, hogy az összes svájci állampolgárok egyenlők a törvény előtt, s hogy Svájcban sem helyi, sem születési, sem személyhez kötött; sem családhoz kötött kiváltságok nem léteznek (4). Az egyes kantonok e kereten belül tüzetesebben rendelkeznek az A. dolgában saját alaptörvényeikben. Igy p. Genf kanton alkotmánya (1847) kimondja az im most említett (szövetségi) egyéni A.-on kivül még az összes vallásfelekezetek vallásszabadságát a törvény határain belül (10), az oktatás szabadságát (11), az iparszabadságot (9) stb. a törvény korlátain belül.
A Német birodalom
régi alakjában az 1848-iki frankfurti nemzetgyülés kezdeményezése folytán dec. 21., 1848) az 1849 március 28-iki «Reichsverfassung» életbeléptetésével majdnem mindamaz egyéni alapjogok élvezetébe helyezhette volna az összes német államok állampolgárait, amelyeket az 1791-iki «Coustitution» biztosított a franciáknak. Benne volt e «Reichsverfassung»-ban idevonatkozólag még az is, hogy életbeléptetik «a törvény előtt való egyenlőséget, és egyúttal az összes rendi előjogok («Standesvorrechte»), sőt az összes rendi különbségek («Standesunterschiede») is megszünnek, a hitbizományok; valamint a hűbériségnek minden még fönnálló jogmaradványai eltöröltetnek»; Ausztria, Poroszország, Bajorország, Hannover és néhány ici-pici német állam kivételével el is fogadta ezt a francia mintára készült és nem egy irányban német alapossággal kibővített «alapjogokat» «Grundrechte für das deutsche Volk» valamennyi német állam; ámde a már 1851-ben restituált «Bundestag» eltörölte aug. 23-iki határozatával egytől-egyig ez A.-okat és elrendelte, hogy az egyes német államokban is hatályon kivül helyeztessenek vagy legalább revizió alá vétessenek és a szövetségi törvényekkel összhangzatba hozassanak. Ez meg is történt az akkori reakció ellenállhatatlan nyomása alatt s ha most a német publicisták azzal dicsekszenek is, hogy az (1871) új Németbirodalom alkotmánya és törvényhozása újra meghozta a németségnek mindamaz állampolgári jognak az áldását, amely gyakorlati értékkel bir, amennyiben józanul értékesíthető: az államtudományi kritika mégis óriási különbséget ismer föl a német államok állampolgárai által de lege, de jure és tényleg élvezett alapjogok és az olyan államok polgárainak alkotmányjogilag biztosított alapjogai közt, amely államokban igazi parlamentárizmus létezik és nem áll fenn többé államjogilag a rendi tagozat.
Poroszország
1850-iki «Verfassungsurkunde»-ja kimondja a törvény előtt való egyenlőséget, az átalános hivatalképességet a törvényszabta föltételek korlátain belül, a személy szabadságát a letartóztatással netán űzhető visszaélések ellenében, a lakás sérthetetlenségét, a tulajdon sérthetetlenségét, a közérdek követelte, s kártalanítandó kisajátítástól eltekintve; továbbá a polgári halálbüntetés és a vagyonelkobzás eltörlését, a kivándorlási szabadságot, a katonai szolgálatkötelezettség keretén kívül, a vallás szabad gyakorlatát, a polgári házasságot, a tudomány és az oktatás szabadságát, a nyilvános oktatás ingyenességét, a szólás-, irás-, sajtó- és rajzolással kifejezett gondolatszabadságot a büntetőtörvény korlátain belül; a békés, fegyvertelen gyülekezési szabadságot, a társulási szabadságot, a testületi jogok törvény által való szabályoztatását, a kérvényezési jogot, a levéltitok sérthetetlenségét, a hűbéri intézmény, kötelékek, jogmaradványok megszüntetesét, valamint azt is, hogy a katonai igazságszolgáltatás körébe csak a fegyelem ellen elkövetett vétségek tartoznak (II. 4-42). Vajmi sok maradt azonban mindez A.-ból csupán csak a papiroson, igy többek közt a «nyilvános oktatás ingyenessége» is (25).
Bajorország alkotmánya
(1818) kimondja a személyes szabadságot, az állampolgárok hivatalképességét, a jobbágyságból fönmaradt szolgálatok eltörlését, a tulajdon sérthetetlenségét, esetleg a közérdekből történő kisajátítást kártalanítás mellett, a vallásszabadságot a törvény korlátain belül, a három keresztény vallásfelekezet polgári és politikai egyenjogúsága alapján, a közteherviselést, a más német államba való kivándorolhatás jogát, a sajtószabadságot (IV. 5-14), a törvény előtt való egyenlőség rovására esnek azonban a hitbizományok, valamint a nemes ifjak előjogai a katonai szolgálatban stb. (V).
Württemberg alkotmánya
(Werfassungsurkunde 1819) kimondja az állampolgári jogok egyenlőségét és a közteherviselést, az általános hivatalképességet minden tekintet nélkül a születésre, a személy szabadságát és ennek biztositékait, a lelkiismeret, gondolat és a sajtó szabadságát, a kivándorolhatási jogot, a szabad pálya-választás és a külföldi tanintézetek látogathatásának jogát, a törvény által megállapítandó szabadalmak által mérsékelt kereskedelmi s iparüzési szabadságot, a kérvényezési jogot és megállapítja ennek biztosítékait különböző irányban (III. 21, 38), a nemesség számára föntartott (III. 39 42) előjogok azonban meglehetős csorbát ütnek a württembergi állampolgári elvben egyenlőnek proklamált alapjogokon is. -- Majdnem valamennyi német állam ezekhez többé-kevésbbé hasonló módon formulázta meg az alapjogokat.
Az Osztrák császárság
törvényhozása külön «Staatsgrundgesetz»-et, tehát alaptörvényt alkotott (1867 dec. 21.) az állampolgárok «általános jogairól» («über die allgemeinen Rechte der Staatsbürger»), amely kimondja az osztrák állampolgári jog egységességét, a törvény előtt való egyenlőséget, az összes állampolgárok hivatalképességét, a szabad költözködhetési jogot, a tulajdon sérthetetlenségét, az állam területén bárhol ingatlan vásárolhatás és odatelepedhetés jogát, az összes jobbágysági viszonyok jogmaradványainak örök időkre való eltörlését, a személyes szabadság biztositékait és a kártalanitást a netán törvénytelen letartóztatás v. törvénytelenül meghosszabbított fogságban tartás miatt, a házjog; a levéltitok sérthetetlenségét, a kérvényezési jogot, a gyülekezési, társulási (egyesületi) jogot, a sajtószabadságot a törvény rende- leteinek korlátain belül, a teljes vallás- és lelkiismeretszabadságot, még a törvényesen el nem ismert vallás szabad házi gyakorolhatásának jogát is, amennyiben az jogot és közerkölcsöt nem sért; a tudomány szabadságát, az oktatás szabadságát, a pályaválasztás és önművelés korlátlan szabadságát, végül az állam összes néptörzseinek és azok nyelveinek egyenjoguságát az iskolában, a hívatalban és a nyilvános életben (1-19). Nagyon nevezetes vonása az osztrák alkotmányjognak, hogy ugyancsak 1867 dec. 21-ikéről keltezett külön alaptörvény («Staatsgrundgesetz über die Einsetzung eines Reichsgerichtes») egy birodalmi törvényszék («Reichsgericht») fölállítását rendelte el, a többek közt a végre is, hogy mint biróság véglegesen döntsön az állampolgárok alkotmányilag biztositott politikai jogain esett sérelmek fölött emelt panaszos ügyekben, miután közigazgatásilag az ügyben már formaszerint eljártak. Az állampolgári egyéni A.-kat a fönt közölt mintákat szabadon utánozva ültette át alaptörvényébe Görögország (1864, 2-- 20), Románia (1856, II. 5-30) stb. is.
Magyarország törvényhozása nem ismer még eddigelé ily formaszerint kodifikált alapjogokat. L. Magyarország alkotmánya.
Épületek - különösen nagyobb, emlékszerü épületek, mint templomok, színházak stb. - alapozásánál bizonyos ünnepélyességekkel elhelyezett első kő. Alapkő-letétel maga az ünnepélyesség valamely nagyobb, különösen nyilvános épület - mint p. templom, városház, iskola stb. - kőmüves-munkájának megkezdésekor, vagyis az alapkő letétele alkalmával. Az alapkőnek kiszemelt kockát- melynek egy üregébe érmeket, pénzeket, nemkülönben az épületre és az építtetőkre vonatkozó irott adatokat tesznek - nagy ünnnepélyességgel helyezik el, és a jelenlevő honoráciorok rangsorozatban egymást követve arra három-három kalapácsütést mérnek és fekvő lapját egy kevés maltérral becsapják. Ha a fejedelem is jelen van, ő adja az első kalapácsütést. Ilyen alkalmakra az uralkodó által használandó kalapácsot, maltéros kanalat és ládát ezüstből is szokták készíteni. Az ó-egyiptomi fejedelmek gyakran jelen voltak emlékszerü épületeik alapkő-letételénél. Nálunk hasonlókép meg szokták ünnepelni a középületek alapkő letételét. Ilyen emlékezetes ünnepet ültek például 1842-ben a lánchid alapkövének letétele alkalmával.
(techn.), a fogaskerekek szerkesztéséhez a fogak alsó részén huzott kör. L. Fogas kerék.
Az egyszerü szövetek egymásra merőleges irányban haladó két fonálrendszerből állanak. A szövet hosszirányában haladó fonálrendszert láncnak v. felvetőnek. a szélesség irányában haladót pedig vetőnek, bevetőnek, v. vetü- léknek mondják. E két fonálrendszer szálai, hogy szövetet alkossanak, különböző módon keresztezendők. A fonál-keresztezéseket kötésnek hivják. Valamennyi kötés, még a legváltozatosabb is, három elemi kötésre bontható, amelyeknek A. a nevök. A kötések jelzésére kockázott papirost - patronpapirost - használnak, amelyen azokat a kockákat szokás befesteni, ahol a láncfonál fedi a vetőt. E mintarajzon (patron, dessin) az ismétlésekig terjedő részt vagyis a mintaelemet vonalakkal szokás határolni.
[ÁBRA] 1. ábra. 2. ábra. 3. ábra.
[ÁBRA] 4. ábra. 5. ábra. 6. ábra.
[ÁBRA] 7. ábra. 8. ábra. 9. ábra.
[ÁBRA] 10. ábra. 11. ábra.
[ÁBRA] 12. ábra.
A három alapkötés megnevezése, mintarajza s jellemzője a következő: 1. A vászonkötés - első ábra - jellemzője, hogy mintaeleme csak 2 lánc s két vetélő fonálból áll, s hogy a kötőpontok két átló irányában haladnak. Ez a kötés adja a legmerevebb szövetet. 2. A sávoly-kötés (serge - Köper) - 2. ábra - jellemzője, hogy minta-eleme legalább 3 láncból s 3 vetőből áll s hogy a kötőpontok csak egy átló írányában haladnak. Minthogy a minta eleme háromnál több fonálból is állhat, ezért a sávoly-kötés megnevezésekor a mintaelem fonalszáma is jelzendő (három fonalas sávoly stb.). A sávoly-kötés sokkal lágyabb szövetet ad a vászonkötésnél. 3. A fényes-kötés (atlasz, szatin) - 3. ábra - jellemzője, hogy a minta-eleme legalább 5 lánc- s 5 vető-fonálból áll, s hogy a kötőpontok szét vannak szórva.
A szövet egyik oldalán főleg a vetőfonal, a másikon főleg a láncfonal látható. A kötés megnevezésekor a mintaelem fonálszáma is jelzendő. Ez a kötés adja a legfényesebb és leglágyabb szövetet. A sávoly és fénylő kötésnél az egyik oldalon főleg a láncfonal, a másikon pedig főleg a vetülék látszik, s igy módunkban áll a szövet szinén az egyik fonalrendszert érvényre juttatni. A kötésnek az az oldala, amelyen főleg a láncfonal látható, láncoldalnak, a másik oldal pedig vetülék-oldalnak neveztetik.
A most ismertetett alapkötések s ezek változatai nehány szövetfajnál külön elnevezést nyertek. Igy a vászonkötés a gyapjuiparban posztókötésnek, a selyemiparban tafotakötésnek neveztetik; a vászon az a változata, amelyet a 4-ik ábra tüntet elő, vagyis amelynél a kötpontok többszörös lánccal s vetéssel állíttatnak elő, szalmakötésnek (Panamakötés), míg az 5-ik ábrában előtüntetett változata, amelynél a kötpontok egyszerü lánc, de többszörös vetülékkel készülnek, vetülék irányu bordás kötésnek (Rips travers), a 6-ik ábrában előtüntetett pedig, amelynél a kötpontok többszörös lánc, de egyszerü vetülékkel készülnek, lánc- v. hossz-irányu bordás kötésnek (Rips a long) neveztetik.
A sávolykötés leggyakrabban használt alakja a 2-ik ábrában látható 3 fonalas egyszerü sávoly vetülék oldala, a melynek csinvat (Drell) a neve, míg a 7-ik ábrában jelzett 3 fonalas sávoly láncoldala fonalgónak (croisé) neveztetik; igen gyakori továbbá a 8-ik ábrában látható 4 fonalas kettős sávoly, amely keresztbe szőtt (a kártolt gyapjuiparban Circas, a fésüs gyapjúnál Kaschmir) és 9-ik ábrában előtüntetett 4 fonalas szétszórt kettős sávoly, mely téli posztó (Tüffel) nevet visel. Gyakori a 10. s 11. ábrán látható töröttsávoly. A fénylő kötés leggyakrabban használt alakja a 12. ábrában látható 5 fonalas fénylő kötés láncoldala, amely a selyem-, fésüs gyapju- s pamutiparban szatén, atlasz (satin, atlas, bristol), a kártolt gyapjuiparban pedig simulékony posztó (doszkin) néven ismeretes.
1. hosszmértékre nézve az orsz. levéltérban őrzött, platinából és iridiumból készült mérőpálcán két vonással jelzett távolság. A pálca a nemzetközi egyezmény alapján szervezett Párisban székelő nemzetközi méter-bizottság felügyelete alatt készült. Hossza 1 m. - 2. súlyra, illetőleg tömegre nézve egy ugyanott őrzött ugyanazon bizottság felügyelete alatt készült hengeralaku érctest, melynek súlya 1 kg. + 0,056 mg. L. Mértékrendszer.
(techn.). A papirgyártáshoz használt «hollandi» néven ismert rongyfoszlató gép késeshengere alatt fekvő alsó késcsoportnak. A. a neve. Szerkezete több egymás mellé élére állított acéllemez, melyek 70-80 cm. hosszu, 10-15 cm. széles és 3-4 cm. vastag méretüek, közeik pedig fával v. kompozicióval vannak kitömve, mit a kések lekopása után mélyebbre gyalulnak, hogy a kések tovább használhatók legyenek. A sineket párhuzamosan vagy könyökben fektetik egymáshoz. Utóbbi elhelyezés arra való, hogy a kádban forgó anyag foszlatás közben egyszersmind kavarodjék is.
(species) a matematikában az összeadás, kivonás, szorzás és osztás. Az elnevezés onnan ered, hogy minden más néven nevezendő számítás végelemzésben e négy művelet: bizonyos törvények szerint megállapított egymásutánban való alkalmazása.
olyan nyelv, melyen több más nyelv alapul, amennyiben tőle származnak (,származéknyelvek`), illetőleg lassanként különbözőkké fejlödnek. Igy pl. a latin alapnyelve az összes román nyelveknek, tehát a franciának, spanyolnak, olasznak, oláhnak stb. L. Nyelvrokonság, Nyelvhasonlítás.
néha rövidebben alap v. ok, egy gondolat, melynél fogva vm. más gondolatot igaznak ismerünk föl. A dolgok kapcsolatát meg kell a gondolatok kapcsolatától különböztetni. A dolgok az okság törvényénél fogva függnek össze; ami történik, annak megvan a maga oka, mért történik; semmi sem történik ok nélkül. Az igazságok világában is van kapcsolat; amit igaznak tartunk, annak meg kell hogy legyen a maga alapja, miért tartjuk igaznak; a magyarban ezt is oknak vagy alapnak szoktuk nevezni, innét az ige megokolni, valaminek igazságát okaiból leszármaztatni. Gyakran az ok és A. tényleg azonos, ha a gondolatok logikai kapcsolatának megfelel a dolgok oksági kapcsolata. Szabatosabb azonban, ha az okot (Ursache) az alaptól vagy A.-tól (Grund) megkülönböztetjük. Leibnitz formulázta először a gondolkodás eme törvényét e név alatt «principium rationis determinantis sive sufficientis», az elegendő ok tétele, melyben összefoglalta az ok s alap törvényét, így: semmi sem történik ok nélkül, semmi sem igaz alap nélkül. Ha nem rendelkezünk elegendő alappal, akkor ítéletünket csak valószínünek mondatjuk; ha az alap csak ránk nézve elegendő, akkor hiszünk; ha az alap még ekkora erővel sem bir, akkor csak vélekedünk, sejtünk. Az a tétel, mely magában hordja igazságának bizonyítékát, azaz közvetetlenül ismertetik föl igaznak, alap- v. sarktétel. L. Alaptétel.