kisközség Torda-Aranyosm. topánfalvi j.-ában, (1891) 5312 oláh lakossal, az Albakuluj mellett; legészakibb falu e havasi vidéken; a hírhedt Kloska szülőhelye.
Róma anyavárosa, melyet a latinok Laviniumban először alapítottak. A mai Monte Cavo lejtőjének egyik síkján, az Alba-tó fölött feküdt. Még felismerhető a hely, ahol a város egy hosszu úton a hegy és tó között elnyúlt. Az A.-i 14 király névlajstroma, kiknek Sylvius melléknevük volt, épp oly mitikus, mint a Romulus és Remus-féle monda. A királyok után itt 100 éven át diktátorok laktak. A város alapítását 300 évvel Róma felépülése elé, elpusztulását a római királyság első századának végére teszik. Eleinte a leányvárossal szoros összeköttetésben volt, míg Metius Fuffetius diktátor árulása a rómaiakat bosszúra nem ingerelte. A város romokba dőlt, a lakosságot Rómába telepítették a Caelius dombra. A egész, szép környéket később villákkal építették be, miből lassanként az albalongai municipium, a mai Albano város (l. o.) keletkezett.
v. Alba Ecclesia magyarul Fehéregyház, Ó-Buda határában feküdt. Anonymus szerint szent István emeltette a honalapító Árpád sírja fölé. Újabban egész kis irodalom keletkezett arról a kérdésről, hol feküdt ez az egyház és igy hol kell keresni Árpád sírját. Némelyek a Radlmalom tőszomszédságában, mások Kis-Cell lejtőin s ismét mások a Kapucinus-dűlő és a Viktória-téglagyár közt levő helyen jelölték meg a kutatásra legalkalmasabb helyet. (V. ö. Réso-Ensel Sándor: Árpad sírja. Budap. Hitlap, 1860, 139-262. sz. és Vasárn. Ujság, 1862, 37-42. Thallóczy: Árpad sírja és a fejéregyházi ásatások. U. o., 1880 25. sz. Tholdt József Kristóf: Fehéregyház és Árpad sírja. Bp., 1884 41 lap. U. ő: Fehéregyház és Árpád sírjának holfekvése. Budap. 1886 8 r. 83. Némethy Lajos az Arch. Ért -ben 1884. Wekerle László: Alba Maria mint Árpád sírja. Ez ellen Havas Sándor és Torma Károly, Arch. Értesítő. 1885.)
régi skót királyság l. Skótország.
(Szent), a kat. vallás első vértanuja Angolországban. Született Verulamban, Hertford grófságban. Hét évig szolgált Diocletián császár hadseregében. 285-ben fejeztetett le Verulam mellett, hol Offa király 670 körül zárdát emelt emlékére. Emléknapja jun. 22.
l. Bán.
(lat. jus albinagii; franc. droit d'aubaine), amelynél fogva a középkori fejedelmek elhunyt idegeneknek területökön létező hagyatékát a külföldi örökösök kizárásával maguknak igényeltek. Később ez a jog, mely az idegennek vagyonát egyenesen uratlan dolognak tekinti, enyhült annyiban, hogy a hagyaték a külföldi örökösöknek kiadatott ugyan, de csak a rendes örökségi adót jóval meghaladó úgynevezett levonási adó lefizetése mellett. Századunkban számos nemzetközi szerződés a levonási adót megszüntette. Az ez által keletkezett szerződési és törvényi jog napjainkban általános elfogadott nemzetközi jogot képez, úgy hogy levonási adóknak behozatala a nemzetközi forgalom megsértésének tekintetnék.
biborosok. Tekintélyes olasz családból származnak, melynek egyik ága Bergamóban, a másik Urbinóban székelt. A bergamói ágból származott A. János Jeromos, híres biboros. Szül. 1504-ben, megh. 1591 ápr. 24. Polgári és kánoni törvényben való jártasságánál fogva nagy tekintélyben állott. Buzgón védte a római udvar érdekeit V. Pius Rómába hivta őt (1566-ban) és neje halála után 1570-ben a biborosi méltoságra emelte. XIII. Gergely halála után a pápai székre akarták ültetni de gyermekei lévén, felmagasztalása elmaradt. Nevezetesebb munkái: «De donatione Constantini facta ecclesiae Colon.»; «De Cardinalatu; De potestate Papae el concilii»; «De immunitala ecclesiarum el de personis confugientibus ad eas.» Az urbinói ágból: 1. János Ferenc (megh. 1721.) XI. Kelemen névvel a pápai széken ült. 2. Hannibal, szül. 1682 aug. 15., megh. 1751 szept. 21. A Collegium Romanumban tanult, s mint XI Kelemen unokaöccsét a legfontosabb ügyekben alkalmazták. Igy 1790-ben mint rendkivüli nunciust Bécsbe küldték, hol a császár és a velencei köztársaság között egyességet hozott létre. I. József császár, kit a pápával kiengesztelt, őt egész családjával a római szent birodalom hercegei közé sorozta. 1711 végén biboros lett. Résztvett a legtitkosabb állami és egyházi ügyekben, a pápa jelen nem létében többször vitte a kormányt. 1719-ben a kamarási méltóságot kapta. Nagy tudós volt és a tudósok mecenása. Iratai: «Memorie concernenti la Citta di Urbino»; «Menologium Graecorum jussa Basilii Imperatoris graece olim editum»; «Constitutiones Synodales dioecesis» stb. 3. Testvére Sándor mint műértő, fáradhatatlan régiséggyüjtő nagy hírben állott. Szül. 1692 okt. 19., megh. 1779 dec. 19. Mária Terézia XIV. Benedek alatt a pápai udvar mellett levő miniszterévé és birodalmának segédprotektorává tette. A pápai könyvtár körül nagy tevékenységet fejtett ki. A jezsuitákat melegen pártolván, meghasonlott a pápával. Utolsó éveiben csaknem teljesen megvakult. Nevének leginkább a műkincsek körül szerzett dicsőséget, melyeket a Viua Albani-ban kiszámíthatatlan költséggel, pazar fénnyel és kiváló izléssel halmozott fel. Gazdag éremgyüjteményét a Museum Vaticanum birja. 4. János Ferenc (Károly fia), protektor volt a pápai udvarnál Lengyelország és Raguza köztársaság felett. Főszerepet vitt XIV. Kelemen és VII. Pius megválasztatása alkalmával. A jezsuiták védője. Nyájas, igazságszerető és tudományos férfiu volt; még azok is szerettek, kik vele bizonyos elvi kérdésekben egyet nem értettek. Meghalt 1803-ban.
1. Ferenc, olasz festő, a boiognal iskola egyik leghiresebb képviselője szül. Bolognában 1578 márc. 17., megh. ugyanott 1660 okt. 4-én. Tanárai voltak: a németalföldi Calvaert, a Caracctestvérek; kortársa s jó barátja, utóbb vetélytársa volt Guido Reni. 45 oltárképet festett, megannyi sikerült műveit Caracci iskolájának. De legszivesebben idillikus tárgyu képeket festett. Második feleségétől a hagyomány szerint tizenkét olyan szép gyermeke született hogy sehol azoknál különb modelleket nem kaphatott volna Vénus Galatea és Ámor képeihez. Derü és verőfény teszi szépekké táj képeit is.
2. A. Mátyás: apa és fiu, hegedükészítők. Az apa Bozenben élt 1621-73; fia Cremonában is tanult s Rómában telepedett le. 1702-1709-ből való hangszereit (u: n. albanéz-hegedüket) nagy becsben tartják, majdnem mint az Amati-féléket.
a régieknél a Fekete és Káspi tenger között a Kaukázustól délre eső országok legkeletiebbje Örményországtól északra, amely felé Cyrus (Kora) folyó képezte a határt; tehát körülbelül megfelel a mai a déli Dagesztánnál lévő Sirvánnak. A lakosok egyszerü erkölcsü nomádok, jeles nyilazók és lovaglók voltak. A történelemben nem igen léptek fel. Pompejusnak Armenia ellenirányzott hadjárata idejében (65 Kr. e.)örökös hercegek és egy főkirály alatt, 12 törzsből álló szövetségük ideiglenesen a római főuralom elismerésére kényszerült. Nevüket már Kr. u. a IV. században említi k utoljára, országuk azonban fennállt a X. századig, amikor török törzsek véget vetettek neki.