(arab), összevonva ebből: Al (névelő) ilâh (istenség); a mohammedán vallásban az egyetlen isten neve, melyet az iszlám hívei, bármely nemzetiséghez tartozzanak, az isteneszme kifejezésére széltében használnak. Az isten egységét a mohammedánság e mondattal vallja: Lâ ilâha ill' Allâh, nincsen istenség, csakis A.; ez hitvallásuk első része, melyet e mondattal: va Mohammadun raszul A. (és Mohammed az isten követe) egészítenek ki. Az isteneszmét illető hitvallást a Korán 112. szúrája ekképen irja körül: «Szólj: ő A. egyetlen, A. örökkévaló; nem szül és nem születik és nincsen hozzá hasonló senki». A dogmatika kifejlődésével A. tulajdonságainak kérdése nagy viták tárgyát képezte, mely körül a különféle dogmatikai pártok csoportosultak. A mohammedánok a Koránból 99 melléknevet állítottak egybe, melyekkel a szent könyv A.-t jelöli. Ezeket a «szép nevek»-nek (al aszmâ, al-huszná) nevezik és az olvasón (szubha, vagy muszabbiha) szokták felsorolni.
1. az Indiai-császárságban az északnyugati tartományok kormányzóságának székvárosa. 615 m. a tenger színe fölött. A Dsamna és Gangesz között levő dombnak délkeleti csúcsát képező félszigeten. Eredetileg mint a holdból származó királyi családnak székhelye Patristhâna nevet viselt. Kr. e. 250-ben Prayâga («áldozóhely») néven említik, amelyből mostani Preág neve származik. A mohammedánusok hindusztáni háboruiban a város elpusztult, mig Akbar 1572-ben Ilâhabâs erődöt építette azon a helyen, Dsihan sah azután (1628-58) Allahabadnak «isten városa») nevezte el. Akbar erődje 2250 m. kerületü és még most is nagyszerü látvány. A Dsamna és Gangesz egyesülésénél folyton nagy számmal vannak mindkét nembeli zarándokok, hogy a szent folyók árja lemossa bűneiket; azonban az angol rendőrség rendszabályai miatt a zarándoklás csökkent és most inkább Benareszbe járnak. 1881-ben Allahabadnak 148,547 lakosa volt (99,518 hindu, 43,558 mohammedán, 5257 keresztény. Allahabadban találkoznak északi India fő közlekedő vonalai, a kalkutta-delhii és a bombay-kalkuttai vaspályák. A. a nagy-mogul birodalmához tartozott, de már 1765-ben angol uralom alá került és Alam sah székhelyévé tették. Miután ez 1771-ben elhagyta a várost, ujra az angolok birtokába került, akik 1773-ban szerződés szerint átadták az audhi nábobnak. Az végre a keletindiai-társaságnak engedte át, s ennek birtokában maradt mindeddig. 2. A. kerület 35,599 km2 (1880) 5.754,855 lakossal (kiknek 9/10 része hindu).
ejtsd: allen-tarzsé) Ferenc Henrik René, francia politikus, szül. Angers-ben 1832 máj. 7. Jogi tanulmányai befejezése után ügyvédi irodát nyitott szülővárosában. 1864-ben Párisba költözött, hol az ellenzéki lapokba dolgozott. 1868-ban az «Avenir National» szerkesztőtársa lett és megalapította Gambetta meg Challemel-Lacour társaságában a császári kormány által csakhamar üldözőbe vett «Revue politique»-et. III. Napoleon bukása után Maine-et-Loire departement-nak prefektusa lett és nagy tevékenységet fejtett ki a németek ellen viselt háboruban. A szabadságharc folyamában Gambetta kiséretében Bordeauxba menekült, melynek sorsát Gambetta ő reá bizta. A béke megkötése után megválasztották a párisi községi tanácsba, ahol a radikális párttal szavazott; egyuttal a «Republique francaise»-nak volt munkatársa. 1876-ban a képviselőháznak volt tagja. 1881 nov. havában belépett a Gambetta elnöklete alatt alakult «nagy tehetségek» minisztériumába, melyben a pénzügyi tárcát vállalta el. 1882 január havában azonban ő is beadta lemondását.
ásv. az arzenátok osztályából anyaga mangánarzenát és mangánhidroxid; egyhajlásu, vörös és zöld színü trichroitikus.
(glandula submaxillaris). Hosszukás mintegy 4 cm. hosszu 2 cm. magas és 1.5 cm. vastag 8-10 g. súlyú, nyálat elválasztó mirigy az alsó állcsont szöglete alatt az állkapocs alatt levő mélyedésben (fossa submaxillaris). Kivezető csöve (ductus submaxillaris seu Warthonianus) a nyelv alatt száj fenekének nyálkahártyája alatt v. magában v. a nyelvalatti nyálmirigy (glandula sublingualis), kivezető csövével egyesülten nyilik a nyelvfék mellett levő piciny kis szemölcsön (papilla sublingualis). Működését idegek: a dobhúr (chorda tympani) és a szimpatikus idegrendszer kormányozzák, amelyek beidegzik a mirigyet. A dobhúr ingerlésére (chordanyál) híg, bő nyálelválasztás keletkezik, mig a szimpatikuséra (szimpatikus nyál) sürü tapadós és kevés lesz az elválasztott nyál. Az ideghatás részint a mirigy edényeire, részint pedig egyenesen sejtjeire gyakoroltatik. A mirigy kivezető csöveinek végagai a mirigy tüszőibe, bogyóiba nyilnak, amely utóbbiak falzatán nyálat elválasztó mirigysejtek vannak.
a társadalmi lét legtökéletesebb és leghatalmasabb fejleménye, melyben meghatározott térületen élő nép egyéni életre, tehát akarat és cselekvésképességre, szervezkedett. A társadalomtudományokban az Á. mivoltának számos meghatározásával találkozunk melyek mindmegannyian ráillenek többé-kevésbbé az Á.-ra, s különbözőségük oka abban van; hogy majd egyik, majd másik jellemző vonást, mozzanatot ragadják meg és domborítják ki az Á. életéből. Közkeletü az a definició, mely szerint az Á. meghatározott területen, közös főhatalom alatt szervezett, a joguralom fentartására és a szellemi s anyagi jólét megvalósítására hivatott embersokaság; azután az mely szerint az Á. uralkodó azaz jogalkotó és jogfentartó társadalom; továbbá az A társadalmi, magasabb rendü összszemélyiség, mely, mint maga a társaslét, a világrend által követelt szükségesség. A vallásos iskola szerint az Á. isteni intézmény, mely az egyház céljainak támogatására van rendelve. Az Á. lényeges tényezői: a) a lakosság b) a terület, és c) a szervezet, az első a személyi, a második a dologi, a harmadik a jogerkölcsi elem. Az Á.-szervezet v. szélesebb értelemben vett államalkotmány határozza meg az állami élet berendezését, az állami uralom formáját gyakorlásának módjait. Az Á.-i uralom jelleme a felségiség, melynél fogva az a terület és lakosság felett mint független hatalom érvényesül és semmi más emberi hatalomnak alárendelve nincs. Az Á.-nak rendelkezésére álló anyagi és szellemi erők összesége, vagyis a nemzetérő képezi az államhatalmat.
Az Á. hatalom természete szerint egységes, föltétlen és oszthatatlan. Az Á.-hatalmak megosztása csak annak különböző irányban, különböző módokon és különféle viszonyokban való nyilvánulását jelenti, valamint azt, hogy e különböző nyilvánulatokat külön szervezetek vannak hivatva érvényesíteni. Közönségesen törvényhozási, végrehajtó és birói hatalmat különböztetnek meg, melyeket alaki felségjogoknak is neveznek, szemben az anyagi felségjogokkal, melyek az Á.-hatalmat, mint egyes ügyágakban nyilvánulót jelentik; így a hadügyi, pénzügyi, igazságügyi felségjog stb. Vannak azonban oly elméletek, melyek eltérőleg az általánosan elfogadott s még a régi görög állambölcselőktől származó hármas felosztástól, csak két, nevezetesen törvényhozó és végrehajtó hatalmat ismernek, ez utóbbihoz sorozván a biróit is; mások e kettő mellett még külön fejedelmi hatalomról szólnak, vagy pedig a főfelügyeleti hatalmat, mint külön természetü Á.-i alaki felségjogot emlegetik. Polgáraival szemben az Á.-hatalom jogilag korlátlan mert maga az Á.-i akarat képezi a jogot; e szerint az Á. egészen az egyéni gazdasági és fizikai lét megsemmisítéséig mehet. Erkölcsileg azonban az Á.-hatalomnak az ember egyéni rendeltetésében jogi és erkölcsi életében van határa, ennek respektálása nélkül az Á. saját létének feltételeit rombolná le.
Az Á. eredetének,
vagyis elsődleges keletkezésének kérdése sokat foglalkoztatta a társadalmi tudományokat, a nélkül, hogy e tekintetben egyöntetü álláspont jutott volna elfogadásra. Történelmileg az ősállapotokból állami életre való szervezkedés nem világosítható meg. Kutatásaink nem birnak oly ősrégiségbe biztossággal behatolni, hol társadalmon, Á.-on kivül álló élettel találkoznának. A félvad népeknek is van társadalmi és államszerü szervezete, bár primitiv és tökéletlen főleg az állandó letelepedés hiánya miatt. A történelmi korszakba eső Á: keletkezések nem adhatóak biztos tájékozást az Á.-i élet eredetére nézve, mert ezeknél már Á.-i életet élő népek külön Á.-okká válása v. egy Á.-má tömörülése forog fenn, v. pedig a meglevő Á.-ok hatalmi és erkölcsi befolyása vezet Á.-i szervezkedésre. Ezért az Á. eredet-elméletek, feltevéseken alapulnak és némely részben tendenciózusak is. Legismeretesebbek: a) a teokratikus elmélet, mely szerint az istenség közvetlenül, v. pedig küldöttje, az egyház által alkotta meg az első Á.-ot; b) az erő elmélete, mely szerint az A. egyszerüen úgy keletkezett hogy a nagyobb fizikai erő alávetette a csekélyebbet; c) a patriarkálís elmélet, mely szerint az Á. a család természetes növekedése folytán állott elő; s a családapai hatalom a legelső Á.-hatalmat képezte; d) a patrimoniális elmélet, mely szerint a földtulajdonból származott az Á.-hatalom, és azzal sokáig összeforrva is maradt; e) a szerződési elmélet, mely a társadalmon kivüli állapot hipotéziséből indul ki, s az egyesek közös akaratával létrejött egyesülési, alávetési és szervezési szerződésre alapítja az A. létrejövetelét. Ez elmélet a mult század végén igen népszerü volt; főképviselője a hirneves francia bölcsész Rousseau.
Nem kevésbbé divergens felfogásokkal találkozunk az Á. céljára végső rendeltetésére nézve. Az egyház felfogása szerint az Á. főhivatása isten országát itt a földön előkészíteni, amiért is a vallásosság ápolása mindenekfelett való az Á.-ban; az önfentartási elmélet szerint az Á. mint személy, mint öncélu lény intézményül idegen célok érdekében nem működhetik, s befejezte hivatását azzal, ha teljesíti, ami saját léte biztosítására feltétlenül szükséges; a jogrendi elmélet azt tartja, hogy az A. feladata a joguralom valósítása, jogalkotás és jogfentartás. E két utóbbival szemben áll a jóléti elmélet, mely szerint az Á. túl a jogrend fentartásán hivatva van minden életviszonyokban működni, s oltalom és pozitiv támogatás által megadni a szellemi és anyagi haladásnak amaz előfeltételeit, melyeket az egyesek maguk erejéből, v. társulásaik által elérni nem képesek. E tan szükségesnek és üdvösnek tartja az Á. beavatkozását a közművelődés és közgazdaság terén, bár nem tagadja az egyéni szabadság és kezdeményezés nagy horderejét és az állami mindenhatóság és gyámkodási rendszer veszélyeit. A szocialisztikus irányu Á.-tan a gazdasági rendnek Á.-i uralom által való meghatározását kivánja, és az Á.-ot hivatottnak ismeri el arra, hogy felsőségi hatalommal szabályozván a javak produkciójának és eloszlásának processzusát, biztosítsa azt, hogy a kultura ne vezessen az emberi társadalomban a nagy többség nyomorára Van egy ideális elmélet, mely az erkölcsi tökély elérését tűzi feladatául az állam elé, tehát oly állapot megvalósítását, melyben feleslegessé lehessen az Á.-i uralom; az egyesek önmaguktól minden kényszertől menten tudni és akarni fogják a jogot, igazságot és méltányosságot. Másképen ez a tan abban kulminál, hogy az állam végső célja önmagát feleslegessé tenni.
Ama viszony szerint, melyben az Á.-i uralkodó hatalom, illetőleg ennek birtokosa, az állam lakosságával áll, azután ama módok szerint, melyeken a főhatalom gyakoroltatik, végül amaz irányok, principiumokhoz képest, melyek az állami tevékenységet főleg meghatározzák annak jellegét kölcsönzik, sokféle osztályozást tesznek az A.-ok között. Igy p. szólnak alkotmányos, abszolutisztikus, monarkikus, rendi, arisztokratikus feudális, demokratikus államról; az állam elfajulási alakjairól, minők az autokrácia, deszpotizmus, tirannizmus, oligarkia, plutokrácia, argirokrácia, demagógia, ochlokrácia; megkülönböztetnek azután katonai, hódító, rendőri, kultur-, gazdasági, nemzeti, szocialisztikus és jogállamot stb.
Az Á.-ok rendszerében különös figyelmet érdemelnek az államkapcsolatok, v. összetett Á.-k, melyek alatt általában két v. több államnak szorosabb viszonyát értik, bizonyos Á.-célokra való együttes, közös működés céljából. Az ily összeköttetések főleg ama szempont szerint osztályoztatnak, hogy érintik-e, csorbítják, korlátozzák-e a teljes álladalmi létet, felségiséget v. sem; keletkezik-e a kapcsolatokból uj Á., mely az összekötött Á.-ok felett közös főhatalmat gyakorol, melynek azok alávetvék. s az alávetettségből az alávetettek közös akaratuk mellett sem szabadulhatnak. Gyakori alapja volt a régebbi korban az Á.-kapcsolatoknak a hűbéres viszony; véduri hatalma szuverénitás valamely erősebb államnak kisebb Á.-ok felett, melynek ezek rendszerint önként vetették alá magukat, hogy állami létüket saját erejükkel el nem hárítható veszélyek ellen biztosítsák. E viszonyból folyólag a hűbéres A. a számára nyujtott katonai oltalom fejében, bizonyos szolgáltatásokra kötelezi magát s meghatározott módon beleszólást enged a véduri Á.-nak saját ügyeibe. Hűbéres államai voltak egykor Magyarországnak Szerbia, Bulgária, Ruménia stb.. ujabb időben a török birodalomnak az u. n. Dunafejedelemségek, s még ma is Bulgária.
A szövetkezés
(alliance, coalitio) tisztán nemzetközi jellegü egyesülése két vagy több Á.-nak közös érdekeiknek meghatározott egyöntetü, v. közös tevékenység által való intézésére; rendszerint időtartamhoz kötve, közös intézmények és szervezetek létesítése nélkül. Ilyen p. a hármas szövetség mint békeszövetség monarkiánk, Olaszország és a német birodalom között. Ennél szorosabb kapcsolat az u. n. Á.-szövetség (Staatenbund). teljes főhatalmukat fentartó Á.-ok oly összeköttetése, melyben közös érdekü ügyek intézésére közös szervezet alkottatik, mely az egyes A.-ok szervezetének kiegészítő részét képezi. Jellege nemzetközi; a benne levő Á.-okból különálló egységes összállam nem alakul, közös főhatalom nincsen. Ha az Á.-ok kapcsolatából egy mindnyájukat közvetlen egységbe foglaló közös állam keletkezik, mely saját főhatalma alapján függetlenül a tagállamoktól intéz némely állami ügyeket, míg más alkotmányilag meghatározott ügykörben a tagállam főhatalma függetlenül érvényre jut akkor beszélünk szövetséges Á.-ról. Ennek legnevezetesebb példái korunkban a német birodalom; az Északamerikai Egyesült Á.-ok köztársasága és Svájc. Míg a szövetséges Á.-ban a szövetség és tagállamok külön Á.-fővel, Á.-uralkodóval birhatnak; addig vannak Á.-kapcsolatok, melyek az uralkodó egységében gyökereznek, ezek az uniók. melyek, vagy olyanok, hogy a két vagy több szuverén A. viszonyaiból esetlegesen erednek, átmenetiek, v. pedig az illető Á.-ok alkotmányából folynak, az által állandólag biztosítják. Ez utóbbi esetben az uralkodó közösségét jogi perszonális uniónak nevezik. Reál-unióról akkor beszélhetünk, ha a jogi perszonális unióhoz bizonyos állami ügyágakra állandólag közös organumok szerveztetnek, anélkül azonban, hogy az unióban levő Á.-ok teljes szuverenitásukról barmi csekély részben is lemondanának, teljes államiságukból engednének, anélkül, hogy a közös szervezettel intézett ügyek az unió államainak külön főhatalma alól el lennének vonva.
Állam a nemzetközi jogban.
1. Az Á. népjogi személy (jogalany). A személyiség elismerése sem bizonyos alkotmányformához, sem az államterület bizonyos nagyságához kötve nincs. Lázadások, forradalmak, átmeneti, ideiglenes anarkia az állam személyiségét nem érintik, amíg a rend helyreállítására kilátás van. Minthogy az államterület az államnak lényeges alkatelemét képezi, azért az állandó lakhellyel s területtel nem biró nomád népek nem államok ugyan, mégis nemzetközi jogilag ilyeneknek tekintetnek, s nemzetközi szerződési képességgel birnak, amennyiben szervezetök közakaratot és közakaratnyilvánítást lehetségessé tesz. Mint népjogi személyek az államok a nemzetközi jognak alanyai. Nem birnak népjogi személyiséggel: a) az egyes emberek; B.) a politikai pártok, még ha hadilag szervezvék is; c) állami szervezettel nem bíró közületek (p. az államban levő különböző nemzetiségek); de mindezeknek nemzetközi oltalomra igényök van, amennyiben az általános emberi jogok a népjog oltalma alatt állanak; d) az egyház; jóllehet ha az egyház nem bizonyos államterületre szorítkozik, s önálló szervezettel bir, az egyház és állam közti szerződések nemzetközi jelleggel birnak, p. a pápal székkel kötött konkordátumok; e) az államfők s a követek az államnak mint népjogi személynek képviselői, de önálló népjogi személyiséggel nem birnak. 2. Az «államképződés» történeti esemény. A népjog nem alkot államot, hanem a történetnek állandó fejleményeit jogérvényeseknek ismeri el. Az uj államnak a népjogi közösségbe felvétele az elismerés által történik. Az elismerés az életképességgel biró uj államtól meg nem tagadható, az uj alakulat által jogaiban sértett régi állam ellenzése dacára sem. 3. Az alkotmány belső államjogi kérdést képezvén, annak megváltoztatása nemzetközi hatással épp oly kevéssé bir, mint a kormány-alkatban beállott változás. 4. Az államterület egy részének átengedése a nemzetközi viszonyokra annyiban van hatással, amennyiben az átengedett területre vonatkozó nemzetközi jogok és kötelességek a szerző államra mennek át. 5. Az állam elenyésztével jogi személyisége is elenyészik. A jogutódlási viszonyokat szerződések hiányában nemzetközi elvek szabályozzák, amelyeknél nem az öröklés magánjogi szabványai, hanem a javaknak közjogi természete az irányadó.
Az állam mint gazdálkodó alany, épp úgy képesítve és utalva van hitelügyletek kötésére, mint a magános, és az államadósságnak a szó tágabb értelmében épp annyi faját lehet megkülönbözteni, mint a hitelügyleteknek általában. Igy ide tartoznak az egyes állami igazgatási ágakból szükségkép folyó tartozások, p. a birói letétek, hivatalnokok vagy szállítók óvadékpénzei, postatakarékpénztárak betétei, esetleg gondnokság alatt levő pénzek, stb. De Á.-ról a szó szorosabb értelmében csak akkor szólunk, mikor az állam szükségleteinek kielégítése céljából pénzt vesz kölcsön. Ilyen értelemben az Á. az államok gazdálkodásában kezdettől fogva jelentékeny tényező volt, de fontosságában még hovatovább egyre emelkedik. Az Á.-ok óriási szaporodása a jelen század folyamán egyrészt a roppant áldozatokkal járó hadviselés következménye, mint p. Franciaországban és Ausztriában, másrészről következménye a rendkivüli arányokban megnövekedett állami beruházásoknak, p. a vasutak építésének, illetőleg államosításának, mint Magyarországban s Poroszországban az ujabb időkben. Az Á.-ok osztályozása függőkre és állókra (fundáltakra) régebben más szempontból történt, mint jelenleg. Eredetileg ugyanis azokat az Á.-okat nevezték fundáltaknak, melyeknek fedezésére az állam bevételeinek bizonyos meghatározott faja szolgált, esetleg jogilag is lekötve, elzálogosítva. Ahol az ily alap hiányzott, ott függő Á.-ról szóltak. Miután ujabb időkben a jelzett értelemben vett alap kikötése Á.-oknál egyáltalán nem szokásos, az elnevezés jelentése megváltozott, oly értelemben, hogy most a megkülönböztetés több-kevesebb élességgel a kölcsön célja, vagy ezzel összefüggőleg a visszafizetés határideje szerint történik. Függő Á. e szerint az, mely főleg gyorsan megszünő szükséglet átmeneti hiány fedezésére tétetik, p. a pénzügyi év folyamán belül a bevételek elkéséséből felmerült pénztári hiány kiegyenlítésére felvett kölcsön; az állam itt a fizetést rövid időre, v. éppen tetszés szerinti időre, esetleg azonnal, bemutatásra p. a beváltható papirpénznél igéri. A dolog természeténél fogva az ily Á.-ok folytonos változásban, hullámzásban vannak; megszünnek és megújulnak. Máskép áll a dolog az álló Á.-oknál, melyek az államháztartás állandóbb v. nagyobb és így csak lassankint visszafizethető összeg felvételét igénylő feladatainak kielégítésére, tehát már eredetileg hosszabb időre vétetnek föl, amelyeknél a visszafizetés előre megállapított, hosszabb időre köttetik ki, v. egyáltalában nem köttetik ki. Sajátságos helyet foglal. el az Á.-ok között a tulajdonképi papirpénz (l. o.). A függő Á.-ok jellegzetes alakja a kincstári jegy (ang. exchequer-bill, fr. bon de trésor, ném. Schatzschein v. Schatzanweisung), mely az állampénztárra intézett, rendesen néhány, 3-6, 9-12 hónapra szóló, bemutatóra v. rendeletre kiállított utalvány, amely v. tartalmaz kamatfizetési igéretet vagy nem; utóbbi esetben a vevő ugy, mint váltóknál, leszámítja az időközi kamatot, s a kincstári jegy megfelelőleg olcsóbban adatik a névértéknél. Jó hitelü államok kincstári jegyei mint muló befektetések a nagy tőkések előtt kedveltek. A függő Á. fogalma alá tartoznak az állam váltóadóssága, a bankoktól vett nyilt vagy folyószámlahitel, esetleg kézi zálogadással.
Az álló adósságok régebben rövidebb, ujabban hosszabb időtartam alatt törlesztendő, v. egyáltalán minden törlesztési kötelezettség nélkül felvett kölcsönök. A törlesztés történhetik: 1. Életjáradékok (tontinák) alakjában, hol a hitelezők egyenkint vagy csoportonkint kaptak bizonyos meghatározott járadékot, mindaddig, mig az illető vagy a kérdéses csoportból egy hitélező él; a legutolsó hitelező halálával megszünt az Á. Ez az alak ma már nem szokásos. 2. Évjáradékok (annuitas) alakjában, hol az állam a kamattal együtt a tőkének bizonyos hányadát is lefizeti, úgy, hogy a hitelezők a tőkét apró részletekben kapják vissza. Ez az alak Angliában és Franciaországban volt szokásos és előbbi helyen legujabban ismét nagyobb mérvben alkalmaztatott. 3. Előre meghatározott idő alatt a névleges érték szerint való visszafizetés, esetleg a mindenkori árfolyamon való visszavásárlás által; a beváltandó kötelezvények sorozata rendszerint sorsolás utján állapíttatik meg. 4. Az ú. n. törlesztési alap (sinking-fund) segélyével. Ez alatt külön jogi személy jellegével biró pénztárt értünk, melyet az állam bizonyos összegekkel lát el, melyeket a törlesztési alap az államkötvények megvételére, beváltására tartozik fordítani; a megszerzett kötvények után esedékes kamatot a törlesztési alap kapja, mely ekkép a kamatos kamatszámítás szerint egyre fokozódó arányban képes törleszteni az Á.-okat. Price utmutatása nyomán 1786. Angliában alapította Pitt az első törlesztési alapot; Franciaország 1816., Ausztria 1817. követte az angol példát. A célt, az Á.-ok törlesztésének biztosítását, az intézmény sehol sem érte el s az önműködésre szánt gépezet csakhamar felmondta a szolgálatot, mihelyt a viszonyok nyomása alatt másnemü, szükségletek kielégítése előbbrevalónak mutatkozott, mint az adósságtörlesztés; a törlesztési alapot ilyenkor megrövidítették, majd előbb-utóbb végképen feloszlatták. 5. A törlesztésnek különös neme fordul elő az ú. n. sorsolási v. nyeremény-kölcsönöknél, hol a tőke visszafizetése nem a kötvény névértékének megfelelően, hanem bizonyos sorsolási terv szerint nyeremények alakjában történik. E kölcsönök v. egyáltalán nem kamatoznak v. alacsonyabb kamatot biztosítanak, mint amely az állam hitelének megfelelően adott viszonyok közt adandó volna, azonban egy része a kötvényeknek többé-kevésbbé jelentékeny nyereménnyel sorsoltatik ki, mi a kamatmegtakarítás által fedeztetik. A nyereménykölcsönök az állam szempontjából azért kedveltek, mert az emberi természetben levő vágy a szerencsés véletlen esélyeinek kihasználására, azaz a játékszenvedély azt hozza magával, hogy e kölcsönök jobban elhelyezhetők és drágábban kelnek, mint az egyszerü kamatozó kölcsönök. A játékszenvedély élesztése s a velejáró bajok miatt azonban e nyereménykölcsönök a közerkölcs és közgazdaság szempontjából rosszalandók. Ez itélet kisebb mérvben sujtja a kamatozó, mint a nem kamatozó nyeremény-kölcsönöket.
A törlesztésnek bármely módja választassék is, könnyen beállhat az az eset, hogy az állam kötelezettségének rendes bevételei elégtelensége folytán meg nem felelhet, illetve, hogy megfelelhessen, kénytelen lesz ujabb kölcsönt felvenni, ami esetleg nagyobb áldozatokat ró rá, mint aminőkkel az eredeti kölcsön fenmaradására járt volna. Hogy az ily uj kölcsönnel történő u. n. névleges törlesztés szüksége elkerültessék s az államnak szabad keze legyen arra nézve, hogy akkor és oly mérvben eszközölje a valódé törlesztést, amint és amikor azt jónak látja: a törlesztéses kölcsönök helyett visszafizetési kötelezettséggel nem járó u. n. járadékadósságot (rente) köthet az állam. A járadék-adósság ismét kétféle: v. felmondhatatlan, örökjáradékadósság, melynél az állam nincs jogosítva a kölcsönt névértékben visszafizetni, v. felmondható járadékadósság, melynél az állam e jogot kikötés hiányában fennállónak tekintetik, magának fentartja. Előbbi esetben az állam a törlesztést csak a kötvények összevásárlása által (a tőzsdén) eszközölheti. A felmondható járadék-adósság az államra nézve előnyösebb, amennyiben kedvező hitelviszonyok közt lehetővé teszi a konverziót (l. o.), mig a felmondhatatlan járadék-adósság amaz előnye, hogy a hitelezők, tekintettel a befektetés állandóságára s a remélhető s ez esetben nem korlátolt árfolyamemelkedésre többet adnak, illetőleg kisebb kamatlábbal megelégszenek: válságos időkben legalább is nagyon kétes és, ha kimutatható is, ellensulyoztatik a konverzióban rejlő előnyök kizárása által. A gyakorlatban a felmondható járadék-adósság van szokásban.
Az Á.-ok a kölcsön felvételének módozatai szerint lehetnek u. n. tőzsde-kölcsönök, melyeknél az állam kötvényeit saját számlájára adja, illetve adatja el a tőzsdén, inkább csak kisebb összegeknél ajánlatos eljárás, vagy lehetnek nyilvános aláirás alá bocsátott kölcsönök, melyek gazdag népeknél és kifogástalan hitelnek örvendő államok részéről teljes sikerre vezetnek de e feltételek nélkül csak némi nyomás, a hazafiságra való hivatkozás stb. által támogatva vezetnek célhoz; az utóbbiak az u. n. nemzeti kölcsönök. Vannak továbbá közvetítők által nyujtott kölcsönök, melyeknél a bankárok, bankok, illetve ezek egyesülései (konzorciumai) bizonyos nyereség fejében átveszik és értékesítik az állam kötelezőit. Az utóbbi eljárás biztosabb, bár az államra nézve drágább; különösen a külföldön fölvett adósságoknál mutatkozik szükségesnek. Az állam szempontjából kivánatos, hogy a közvetítők versenyre hivassanak föl ajánlatok fogadtassanak el, hogy igy az állam a lehető legelőnyösebb feltételek mellett köthesse meg az ügyletet. Különös eljárás dívik Franciaországban, hol a főadószedők a départementokban közvetlenül árusítják el a járadékleveleket.
Ami azt a felettébb fontos államgazdaságtani kérdést illeti, hogy minő esetekben eszélyes az állam részéről adósságot csinálni: e kérdés a legszorosabban összefügg azzal a kérdéssel hogy minő közgazdasági hatása van a kölcsönvételnek. Eltekintve a szélső nézetektől, melyek egyike minden adósságcsinálást károsnak tart, másika ellenben aggálytalannak látja az adósságok bármily nagymérvü felhalmozódását is: az ujabb elmélet az adósságcsinálás hatását egyrészt a kölcsönnel fedezendő kiadások természete, másrészt a kölcsönt nyujtó forrás szempontjából itéli meg. Helytelenítendő az adósságcsinálás az állam rendes kiadásainak fedezése céljából, mert itt a kölcsön az állam oly szükségleteinek fedezésére fordíttatnék, melyek évről-évre ugyanabban a mértékben megujulnak. A rendkivüli kiadások fedezése kölcsönnel ha más, alább emlitendő tekintetek nem szólnak ellene elvileg nem kifogásolható, miután itt oly kiadásokról van szó melyek hosszabb időre terjedő hatással birnak. Különösen áll ez az elv az államgazdaság szempontjából termelő (produktiv) kiadások fedezéséről, úgy a közvetlenül gyümölcsöző (u. n. magángazdasági) befektetésekről, p. vasutépítésre, állami bányák felszerelésére szolgáló kiadásokról, mint a közvetve gyümölcsöző (u. n. államgazdasági) befektetésekről, p. vízszabályozásokról (hol t. i. a szabályozás által biztosított telkek hozadéka emelkedik s igy a birtokosok adóképessége s igy közvetve az állam bevételei is növekednek). Az állam szempontjából nem gyümölcsöző rendkivüli kiadások, p. a háboruk, nagyobb elemi csapások okozta költségek fedezése kölcsönnel a gyakorlatban alig lesz ugyan elkerülhető, de, miután itt a kölcsön terhét ellensulyozó előny, nevezetesen a bevételek megfelelő fokozása úgy, mint az előbb említett esetekben elő nem fordul: az államgazdaság állandó egyensulyának érdekében a rendes bevételekből, tehát p. adóemelésből kell pótolni a szenvedett veszteséget, visszafizetni az esetleg felvett kölcsönt.
Tekintettel a forrásra, melyből az állam a kölcsönt meríti, különböző megitélés alá esik az adósságcsinálás akkor, ha e forrás gyanánt a külföldi tőke, avagy belföldi szabad (disponibilis) tőke, v. belföldi de már lekötött, alkalmazásban álló s igy előbbi alkalmazásától elvonandó tőke szolgál. Az első esetben a nemzeti tőke meg nem rövidíttetik, sőt amennyiben az állam gyümölcsöző célokra használja fel a kölcsönvett pénzt, szaporíttatik s a nemzeti termelés növeltetik, p. vasutak, vízszabályozások céljaira külföldön felvett kölcsönöknél. Politikai szempontból annyiban aggályos lehet ez eljárás, amennyiben bizonyos függőségbe hozza az országot a külfölddel szemben s a kölcsönadó ország ellenséges magatartása veszélyt hozhat még a belföldi gazdasági életre is, p. az államadóssági kötvények hirtelen piacra dobása által; mire a legközelebb múltban példa a Bismarck által befolyásolt német tőke magatartása szemben az orosz értékekkel. A belföldi szabad tőkék felhasználása Á.-oknál mindenesetre kedvező megítélés alá esik, de nem szabad itt sem feledni, hogy a kérdéses tőkék. előbb-utóbb átmentek volna a közforgalomba s minden attól függ, az állam vagy a magánosok kezében találnak-e jobb alkalmazásra. A belföldi lekötött tőkék elvonása az Á.-ok céljaira zavarja a nemzeti termelést megdrágítja a tőkét s egyenlőtlenül hat a társadalom különböző osztályaira, amennyiben a tőkéseknek megadja ugyan tőkéik előbbi gyümölcsözését, esetleg a réginél nagyobb kamatot is biztosít számukra, de a vállalatokban alkalmazott tőkének megrövidítése folytán csökkenti a munkások keresetét s általában sujtja a nem-tőkés osztályt. Ez okból az ily Á. kedvezőtlenül hat a javak megoszlására s ily esetekben jobban tesz az állam, ha adóemeléssel fedezi szükségletét; mert igaz ugyan, hogy az adó szintén von el tőkéket a nemzettől, de arányosan terheli meg a különböző osztályokat (feltéve t. i., hogy az adórendszer helyes) s e mellett a tőkés osztályt megtakarításokra, fogyasztásának megszorítására s még inkább fokozott termelésre ösztönzi, mely ösztön az adósságcsinálás esetén hiányzik, miután ez utóbbi esetben, mint említők, a tőkésosztály megkapja az államtól tőkéje régebbi hozadékát mig az adó ezt megrövidíti.
Az Á.-ok bel- vagy külföldön való felvételét illetőleg a mondottak mellett még kell jegyezni hogy a belföldön felvett, tehát névleg belföldi kölcsön még nem szükségkép tényleg is az és viszont, mert megtörténhetik és szegény országokban rendesen meg is történik, hogy a belföldön jegyzett államkötvények külföldi tőkések számára vétetnek v. legalább eladás utján csakhamar ilyenek birtokába kerülnek s általában számolni kell az A: ok irányzatával, ott helyezkedni el, hol legkedvezőbb becslésben részesülnek: innét az államadóssági kötvények nemzetközi vándorlása, mi a szelvények beváltási helyei után indulva, legalább megközelítőleg, megállapítható. Az Á.-ok törlesztésére nézve a kölcsön hovafordításának tekintetbe vételével szintén állapíthatni meg általános elveket. A nem gyümölcsöző rendkivüli kiadásokra szolgált Á.-oknak törlesztéséről még megjegyezhetjük, hogy itt kivánatos, hogy a törlesztés megtörténjék árra az. időre, mikor új hasonlónemü kiadás, tehát p. új háboru következik be. A gyümölcsöző kiadásoknál a befektetés természete határoz olykép, hogy a törlesztés befejezése aggály nélkül halasztható azon időig, amikor a befektetés, mint ilyen, létezni megszünik, az előidézett érték-, illetve hozadékképesség véget ér: p. vízszabályozásnál, mikor a védművek ujjáalakításának szüksége merül föl. Képzelhetők azonban olyan, nevezetesen államgazdaságilag gyümölcsöző kiadások is, melyek a nemzetre állandó, soha el nem enyésző befektetést képeznek, p. a gazdasági képzésre v. a társadalmi reformok (földváltság, rabszolgafölszabadítás) keresztülvitelére tett kiadások, hol is az ország a fejlődés magasabb fokára emeltetvén, egyenértékkép amennyiben ilyenről itt szólni lehet örökre megmarad a fokozott jólét s így az adósság törlesztésének elmulasztása nem jelenti az államgazdaság mérlegének romlását. Egyébiránt a tényleges fejlődés, a közel multban az Á.-ok szükségszerü szaporodására vezetett s így a tényleges törlesztés kérdését is háttérbe szorította. Különben is az állam, mely az anyagi javakat szellemiekké változtatja át akkor, mikor polgárait az állami élet áldásaiban részesíti, más megítélés alá esik, mint a magános gazda s nála a tett kiadások haszna és hatásának megszünése nem számítható ki úgy, mint amannál, mely oknál fogva a törlesztés szükségét nem lehet szabatosan megállapítani. Hozzájárul mindezekhez annak a megfontolása, hogy a nemzetek rendes viszonyok közt gazdaságilag előrehaladnak s így bízni lehet abban, hogy a jövő nemzedékek nagyobb megterhelése, mi az adósságok törlesztésének elmulasztásával jár, aránylag könnyebben elviselhető lesz. Ez utóbbi szempont egyébiránt általánosságban is felhozható az adósságcsinálás mellett s az adóemelés ellen. Ugyanez áll arra a szempontra is, hogy a pénz értéke s a kamatláb szintén csökkenő irányt követnek, miért is az Á.-ok terhe idővel önmagától könnyebbedik.
Fontos gyakorlati kérdés az Á.-ok felvételénél még az, hogy vajjon az állam minő kamatlábat állapítson meg, nevezetesen mindenkori országos kamatlábnak és saját hitelképességének megfelelő vagy annál alacsonyabb kamatra vegyen-e fel? Első esetben az állam megkapja az egész tőkét, melyről kötelezettségei szólanak, az utóbbi esetben kevesebbet kap. P. 5%-os országos kamatláb mellett az állam vehet fel 5%-ra, de vehet fel 4% v. 3%-ra is; első esetben 100 frtról kiállított kötelezvényére kap 100 forintot (al pari), második esetben 80 frtot, a harmadikban 60 forintot. Az első esetben magas kamatozásu, az utóbbi két esetben alacsony kamatozásu Á.-ról szólunk. Az utóbbi mellett fel szokták hozni, hogy a tőkepénzesek aránylag, többet adnak az államnak alacsony kamatozásu A.-nál, mint a magas kamatozásunál, mert számítanak a nyereségre, melyben az Á.-nak névértékben való beváltása esetén részesülnek. Ámde válságos időkben azonban ez a kilátás oly távol fekvő, hogy hatására számítani nem lehet; míg ellenben kétségtelen az alacsony kamatozásu Á.-ok ama hátránya hogy törlesztéses adósságoknál nagy tőkeveszteséget rónak az államra a névértékben való beváltás kötelezettségénél fogva, amikor is az állam p. a 3%-ra tényleg kapott 60 forintért 100 forintot kénytelen fizetni s hogy általában kizárják v. legalább is csak rendkivüli árfolyamemelkedés esetén engedik meg a kamatleszállítást. Az Á.-ok átváltozásáról 1. Konverzió. A következő összeállítás néhány nagyobb állam összes adósságait egybefoglalva tünteti fel, amennyiben az évszám külön megjelölve nincs, az 1891. évre:
|
Ország |
egy-egy főre esik: |
|||
|
korona |
fillér |
korona |
fillér |
|
|
Nagy-Britannia |
16,431.384,435 |
18 |
435 |
26 |
|
Franciaország (1890) |
28,785.772,914 |
30 |
775 |
20 |
|
Poroszország (1892) |
6,826.696,646 |
68 |
210 |
49 |
|
Olaszország |
11,210.431,802 |
55 |
371 |
45 |
|
Oroszország |
12,980.991,454 |
80 |
112 |
32 |
|
Spanyolország |
6,244.253,557 |
90 |
356 |
25 |
|
Belgium |
2,375.000,000 |
- |
386 |
65 |
|
Németalföld (1892) |
2,190.763,202 |
54 |
485 |
10 |
|
Ausztria |
8,307.672,000 |
- |
348 |
- |
|
Magyarország |
3,774.167,864 |
- |
216 |
- |
|
Románia (1892) |
921.096,466 |
60 |
167 |
20 |
|
Észak-Amerika |
4,461.888,705 |
20 |
74 |
10 |
Megjegyzendő, hogy e kimutatásban az ú. n. közös függő államadósság Ausztria és Magyarország közt 70%, illetve 30% arányában van felosztva; a papirpénzforgalomnak 312 millió frtot meghaladó része azonban Ausztria terhére van felvéve. További részleteket l. az egyes országoknál.
hivatalos jegyzék, mely az álló államadósságok hitelezőinek nevét és követelésük összegét tünteti föl. Amennyiben az államadósságok névre szólók szokás több országban az illető kötvénybirtokosokat az Á.-ben kitüntetni s a változásokat ugyanott átírás által nyilvántartani. Angliában az újabb időkig csakis az angol bank által vezetett Á. tanusította a hitélezők követeléseit, miután ezekről más okiratot nem állítottak ki. Másutt, p. Poroszországban egy 1883. évi törvény alapján az Á. csak arra a célra szolgál, hogy az állampapir birtokosa, amennyiben papirját megkötni v. általában teljes biztonságba helyezni óhajtja, azt átadva, követelését az Á.-be bejegyeztetheti, miről értesítőlevelet kap; a követelés az Á.-ből való törlés és az új kötvény kiadása által a hitelező kivánságára bármikor ismét forgalomképessé tehető.
l. Alaptörvény.
L., növénygénusz az apocynaceák családjában leginkább braziliai fák.