államtudós, államférfi, politikus, publicista, journalista. Állambölcsész az, ki az állam természetét, végokait, végcélját eszmei szempontból teszi vizsgálódás tárgyává, és deduktív uton nyert idevágó elméleteit rendszerré dolgozza föl irodalmilag (p. Fichte, Hegel). Államtudós az a szakíró, aki az államtudományt empirikus alapon, az összehasonlító államjog, alkotmánytörténelem, kulturtörténelem, gazdasági történelem és statisztika segélyével műveli, v. ha mindezt nem is öleli föl, a maga államtudományi elméleteit mégis az alkotmánytörténelem és államjog nyujtotta pozitiv természetü alapokra fekteti. Államférfinak kitüntetéskép csak a nyilvános élet ama szereplő kitűnőségét szokták tekinteni, aki akár mint törvényhozó, akár pedig mint a kormányhatalom intéző férfia szemlátomást fölismerhető szolgálatokat tett hazájának az ő eszméivel, s különösen eszméinek közhasznulag sikeres keresztülvitelével. A diplomácia terén elért sikerek nem tudatnak még magukban be az államférfi fogalmába. A parlamenti élet ama kitünőségeit, akik nem emelkedtek ugyan államférfiui magaslatra, de azért lényeges szolgálatot tettek hazájoknak egy v. más szakmában, «politikusok»-nak v. «szakpolitikusok»-nak szokták nevezni. Publícista régebben államjogtudóst (jus publicum) jelentett, ujabb időben főleg francia fölfogás révén oly irót értünk alatta, aki politikai v. társadalmi korkérdésekről irt tanulmányaival akár röpiratokban, akár hirlapi vezércikkek alakjában bocsássa közre azokat, maradandóbb benyomást gyakorol a művelt olvasóközönségre, elannyira, hogy ez által előmozdítja valamely politikai vagy társadalmi reformeszme megvalósítását. Tehát nem a vezércikkek mentül nagyobb száma, de azoknak a korkérdések megoldására gyakorolt. ereje emelhet föl valakit «publicistává» az egyszerü «journalisták» köréből, kik közé mindazok tartoznak, kik a napi kérdésekkel a sajtó terén élethivatásból foglalkoznak.
l. Államtönk.
(magyar). A legrégibb adat, melyet a magyar Á: ről ez ideig ismerünk: Imre királynak 1202. évi pecséte, mely négy pólyát ábrázol, a pajzs mezején, a pólyák között 3-3-2-1, összesen 9 lépdelő oroszlánnal. II. András 1222. évi aranybulláján a pajzs hétszer osztott, itt már az osztásokon (nem a mezőn) látható két-két, egymással szembe fordult oroszlán, elválasztva egy-egy hárslevélhez hasonló alakkal; 1231. évi kettős pecsétjén, mely öt pólyás, ismét a pajzs mezején látjuk az egymásután lépdelő oroszlánokat összesen 11-et. Ez időn túl az oroszlánok eltünnek a magyar Á: ből, de az osztások száma egész az Anjoukorig ingadozik, a mely időtől kezdve a pajzs állandóan hétszer osztott marad. Színre nézve sincs biztos megállapodás. A zürichi címertekercs, Nagy Lajos 1369. évi címeradományozó oklevelének szövege Kassa részére, a vereset veszi alapszínnek, de ugyancsak Kassa 1369. évi tényleg használt címerében, a kassai dóm szentségházának XV. századi államcímereiben, Grünenberg 1488.-iki címerkönyvében, a heraldikai szépízlésnek megfelelőleg: fehér az alapszin, miután a magyar Á. második címerrészleteinek pajzsszíne is veres. A bécsi krónika és a korvinák hol egyiket, hol másikat veszik alapszinnek. A magyar Á. második fő alkatrésze: a kettős kereszt IV. Béla alatt, annak 2243. évi pecséten fordul elő először, a hármas halom Ágnes királyné, III. András özvegyének pecsétén; a hármas halomra illesztett korona pedig, melyből a kettős kereszt emelkedik ki, Zsigmond királynak 1389. évi felségi pecséten. Az Árpádház kihalta után, az egyes uralkodók a magyar Á.-t saját családi címereikkel egyesítették. A két címeralkatrésznek, mai mód szerint, egy hasított pajzsban való egyesítése először Nagy Lajos egyik érmén fordul elő 1362-1382. évek között, de állandó használata tulajdonképen csak Mária Terézia alatt jutott érvényre.
Mai alakját az 1874 febr. 9.-iki kir. rendelet állapította meg. A kis címer hasított pajzs: elül veres, fehérrel hétszer osztott, hátul: veresben zöld hármas-halomra illesztett, arany koronából emelkedő ezüst patriárka-kereszt. A közép-címer négyelt pajzs, alul benyúló ékkel és középpajzzsal, mely a fent leírt kis címert foglalja magában: 1. kékben három (2, 1) koronás arany oroszlánfej (Dalmácia); 2. fehér-veressel kockázott (Horvátország); 3. kék pajzsban szaladó nyesttel rakott ezüst szegélyzetü veres hullámos pólya, felül hatágú arany csillagtól kisérve (Szlavónia); 4. veres keskeny pólya által kék s aranybán osztott, felül az osztásból előtünő arannyal fegyverzett fekete sas, jobbról arany naptól, balról befelé fordult ezüst holdsarlótól kisérve, alul hét (4, 3) veres vártorony (Erdély) 5. az ékben, veresben víztől környezett lapos sziklán kettős fekete sas áll, teje felett kékbélésü hercegi korona lebeg, bal lábát egy eldőlt korsóra teve. melyből víz folyik (Fiume). A nagy címer négyelt pajzs, alól benyúló ékkel, közepes szívpajzzsal, ez utóbbi veres cölöppel melyben ezüst pólya van hasított arany pajzs, elől koronás veres oroszlán, hátul három ezüst csonka rigóval rakott veres harántpólya (Habsburg, Ausztria, Lotharingia), a többi olyan, mint a közép-címeren. A pajzsra mindhárom esetben Szent István koronája van illesztve s a címertartó a két oldalon egy-egy lebegő angyal.
[ÁBRA] Kis címer Közép címer
[ÁBRA] Nagy címer
az alkotmány kijátszása, az államhatalom birtokosának olyan aktusa, mely az uralmi formának jogtalan megváltoztatását célozza, illetőleg eredményezi. Legnevezetesebb esetei az ujabb korban L és III. Napoleonnak császárrá emelkedése. Az Á. felülről jövő revolúció jellegével bir, de sohasem menthető, mert a közjó érdeke legfeljebb az ideiglenes abszolutizmust, de nem ily állandó uralmi forma erőszakos behozatalát kivánja. Nem mentsége az sem, hogy a nemzet valódi akaratának megfelel, mert mindig van törvényes mód arra, hogy ez a valódi akarat alkotmányosan érvényesüljön nyilatkozzék. A valóság az, hogy az Á. legtöbbször a haderőre támaszkodik, s a sikertelenségtől való felelem tartja vissza a nemzetet attól, hogy az Á.-t erőhatalommal meggátolni megkisértse.
l. Egyház.
azok, amelyek közvetlenül az állam léte s az államhatalmak ellen irányulnak. Tárgyai: a) az államfő, még pedig nemcsak uralkodói jogaiban, hanem életében, sérthetetlenségében, személyes szabadságában, mert az államfő személye az állam önállóságának élő szimbóluma; b) az államterület, c) az államalkotmány. Közös jellemvonást képez: a törvényhozói szigor úgy a büntetendő tényálladék meghatározásában (amennyiben oly cselekmények is büntetés alá vonatnak, amelyek a btő törv. közönséges alkalmazásában csak büntetlen előkészítő cselekményeket képeznek), mint a büntetésekben. E szigor egyrészt kétségtelenül igazolt, mert a nemzet legfőbb javainak védelméről van szó, s mert az Á. sajátszerüségéhez tartozik, hogy rendszerint csak akkor képeznek büntetendő cselekményt, ha anyagilag be nem végeztetnek, ha a merénylet nem sikerül. A szerencsés trónbitorló nem fegyházba, hanem a trónra jő. Másrészt bizonyos, hogy alig van sikamlósabb terület, mint az Á. lejtője; a fennálló rendszer megvédésének túlbuzgalma oly cselekmények üldözésére vezet, amelyek nemcsak hogy nem büntetendők, de érdemteljesek. Az állam nem ritkán bálvány, melynek oltárán a nemzet legjelesebb fiai, az emberiség legfőbb javai áldozatul esnek. Ami annál sajnosabb, minthogy az A. jellege mindig relatív s a politikai viszonyok szerint változik, s e változással «a vesztőhely oltárrá, a bűntettes hőssé lesz» (Zanardelli). Ugyanezért a vonatkozó btő törvények jobbara blankett-törvények, melyeknek valódi tartalmát az államalkotmány határozza meg; Mely bűntettek tartoznak ide, s összeesik-e az A. fogalma a «politikai bűntettek» szintén vitás fogalmával, aziránt eltérők a nézetek. A magyar btkv. szempontjából, mely felosztási rendszerének megfelelően, az Á. cimfeliratát nem ismeri, kétségtelenül ide tartoznak: a felségsértés, a hűtlenség, a királysértés és a lázadás. (L. o.)
rendszerint minden megyében az ott működő mérnöki hivatal. Feladata; az állami, megyei és községi közutak építése és fentartása, a középítések tervezése és ellenőrzése. Áll egy főmérnökből mint főnökből, s a szükséghez képest beosztott több mérnökből. A főnök hivatalból tagja a közgyülésnek. Az államépítészeti hivatal a kereskedelmi minisztérium s megyei ügyekben az alispán alá van rendelve; első szervezését az 50-es években, mai, végleges alakját pedig az 1877: XXIV. t.-c.-ben nyerte, s működését az 1887. évben kiadott miniszteri «Utasítás» és részben az 1890. I. t.-c. szabályozza.
Ama nagy befolyásnál fogva, amelyet az erdők az égaljra, a patakok képződésére, a légkör nedvességére és egész vidékek talajának termőképességére gyakorolnak, a kiterjedt kincstári erdőbirtok a műveltség legmagasabb fokán álló országokban is jogosult, sőt szükséges, és az állami erdőségek elidegenítése a népközösségre nézve nagyfontosságu érdekeket áldozna fel. Addig, amig a magánerdő-birtokosok csak a gazdasági haszonra tekintenek s a könnyelmü erdőpusztításból eredő sulyos következésü bajokkal nem törődnek, a gondatlan erdőkezelés megszüntetésére az állami erdők megtartása az egyetlen hatékony eszköz. A kincstári erdők eladását a pénzügyi szempont sem követeli. Az erdőgazdaság csak nagy birtoktesteken űzhető igazi haszonnal Arra nézve pedig nem forog fenn benső ok, hogy az állami erdőbirtokoknak kevésbbé helyesen és termékenyen kellene kezeltetniök, mint a magántulajdonban levő erdőknek. Személyes tevékenységével a magánnagybirtokos sem sokat lendíthet az erdőgazdaságon, mert éppen úgy, mint az állam, helyettesítő személyzetre szorul. A természeténél fogva külterjes erdőművelés aránylag kevés munkát és mozgó tőkét igényel: A magántulajdonos közvetlen érdeklődésből folyó nagyobb igyekezet és gondosság, új termelési módszerek, tökéletesebb gépek, üzleti leleményesség s a kedvező árviszonyok gyors felhasználása tetemesen nem fokozhatják az erdőgazdaság jövedelmezőségét, amely inkább az általános közgazdasági viszonyoktól, jelesül a népesség sürüségétől, a műipar fejlettségétől s a közlekedés minőségétől függ. Sőt az állam annyiban még előnyben is van a magánbirtokosok felett, amennyiben az erdészeti tudomány útmutatása szerint szerkesztett erdőgazdasági üzemtervnek állandó és tervszerü követésére nézve az állami kezelés kétségtelenül nagyobb biztosítékot nyujt, mint a változó magántulajdonosok s az általuk alkalmazott erdőtisztek. Idejárul, hogy a kormány az erdőtisztek érdeklődését és törekvését előléptetésekkel és személyi kitüntetésekkel is emelheti, amely serkentő eszköz felett a magánbirtokosok nem rendelkeznek. Végre a védőerdő épségben tartása által okozott áldozatot az állampénztár könnyebben elviselheti, mint az egyes birtokosok.
A kincstári erdőbirtokok egy részének elidegenítése csak oly országokban helyeselhető, ahol oly nagy kiterjedésü állami erdők vannak, hogy egy részüknek eladása s az azt követő erdőirtás a közérdeket nem fenyegeti. Azonban ez a feltétel művelt államokban nem fordul elő. Magas műveltségü fokon csak az idegen birtokok közé ékelt, nehezen kezelhető, károsításoknak kitett kisebb erdőrészeket kellene elidegeníteni. Az összes erdőterületből, az állam tulajdonában levő erdőbirtokra Franciaországban 11%, Ausztriában 10,6%, Magyarországon 22%, Poroszországban 30%, Bajorországban 34,5%, Szászországban 41%, Württembergben 42% esik. A kincstári erdők saját kezelés alá veendők. A haszonbérleti rendszer az erdők elpusztítására vezet. A magyar pénzügyi kormány tudományos alapokon gazdasági üzemterveket készíttetett, a fatermelés értékesítését száraz és viziutak építésével, fűrészművek felállításával, a fakészletek értékesítését közvetítő iparvállalatok támogatásával, cellulosa és tannin-gyárak alapításával és hosszabb időre szóló eladási szerződések kötésével mozdította elő, végre a birtokviszonyok rendezése s az erdőtulajdon megvédése iránt is intézkedett. A változott gazdasági viszonyokon kívül leginkább ezeknek az intézkedéseknek lehet tulajdonítani, hogy amig a magyar államerdők évi tiszta hozadéka az 1862-ik évtől az 1866-ik évig terjedő átlag szerint csak 300 ezer frtra rugott, addig az 1868-1877-ig terjedő időszakban 1.421,000 frtra, s az 1878-tól 1887 végéig terjedő évtizedben 2.031,000 frtra emelkedett. A holdanként való tiszta hozadék 1868-tól 1877-ig 47 krt, 1878-tól 1888 végéig pedig 74 krt, sőt az 1889. évben (2.639,133 frt tiszta hozadék mellett) 91 krt tett. A magyar kincstári erdőbirtokok területe az 1888. év végén 2.876,456 kat. holdat tett ki, amely az ország összes erdőterületének 22%-át képviseli. A magyar kincstári erdőket az 1881.-ik évtől kezdve önálló erdőigazgatóságok, a kevésbbé jelentékeny kerületekben főerdőhivatalok és széles hatáskörrel biró erdőhivatalok kezelik, amelyek közvetlenül a földmivelésügyi miniszterium alá vannak rendelve.
l Államhatalom.
l. Állambölcsész.