l. Szabadságvesztés-büntetés.
a) az államfogházra elitéltek; b) azok is, kiket nem a büntető biróság itélete, hanem az állam állítólagos érdekéből a hatalom önkénye fosztott meg szabadságuktól.
Az A fogalma azonos ama különbözetek kollektiv jelentőségével, amelyeknél fogva egyik állam a másiktól szervezetére és államhatalma tényezőinek jogkörére nézve különbözik. Az Á. fogalmát a görögök politeiaz eidoz v. egyszerüleg politeia kifejezéssel jelölték (Aristoteles Polit. III. stb.). A középkorban részint a rómaiaktól kölcsönzött, részint keresztény latin kifejezéssel «reipublicae indolesu» forma regiminis», «species regiminis» stb. kifejezéssel Locke már a «government» szót használja, Montesquieu, Voltaire a «gouvernement» műszóval jelölik az Á. fogalmát és nem csupán a kormányzatnak formáját; ugyanekkor már a svédeknél is gyökeret vert a «Regeringsformen» kifejezés, amely teljesen azonos a német «Regierungsfórm» mal. A francia szakirodalomban még folyvást a « forme du gouvernement» járja, aminthogy az angolban is még mindig a « form of government» műszó dívik és csak a legujabb államtudományi munkákban tesznek különbséget a «form of state» és a « form of governmen» között éppen úgy, mint ahogy a németeknél már Vollgraff előtt is egész elméleteket írtak össze a «Staatsform» és «Regierungsform» közt lévő különbségről. Mindezek az elméletek azonban önmaguktól összedőlnek, mihelyt meggondoljuk, hogy a föntebbi meghatározás értelmében már magának az Á.-nak a fölismerésére az illető állam kormányhatalmi szervezetének alakja adhatja meg a legalkalmasabb kritériumot, mihelyt p. két vagy három oly konkrét államnak párhuzamba vonásáról van szó, amelyek közől v. valamennyiben van, vagy egyikben sincs sem népképviselet, sem plebiszcitum. P. Oroszország, Törökország és Khina közt az államformabeli különbözetet első sorban csakis a kormányhatalom szervezeti különbözetek összessége vagyis az úgynevezett. «kormányforma» állapíthatja meg. Tehát a kormányforma nem koordinált fogalom az államforma fogalmával, hanem szubordinált fogalom ez utóbbinak keretén belül. Minden más megkülönböztetés államforma és kormányforma közt merőben erőltetett, sőt tudománytalan, támaszkodjék bár a legaprólékosabb gonddal felépített ú. n. «állambölcseleti» alapokra.
De tarthatatlan az államélet mai szinvonalához és az államtudomány mai állásához képest az a hagyományos államformatan is, mely Aristoteles elméletében gyökerezvén, a középkoron keresztül le egész Montesquieu-ig és innét némileg átalakulva átjött egész a jelenkorig, és ahelyett, hogy már a mult század végével helyet adott volna az európai államélet lényeges átalakulásának megfelelően egy empirikus alapon fölállítandott korszerü elméletnek, fölszítta magába, amennyire t. i. a maga szűk kerete engedte, a későbbi fejlemények tanulságait, hogy mint követői hirdetik, örök időkre irányadóul szolgáljon. Aristoteles szerint csak 6 Á. van (királyság, arisztokrácia, politeia tirannis, oligarkia, demokrácia), mindegyik néhány árnyalattal vagy államformaalfajjal; Montesquieu ezen a beosztáson azt a változtatást tette, hogy mind a demokráciát, mind pedig az arisztokráciát úgy fogta föl, mint a köztársaság («république») két alfaját és a «deszpotiát» meg a «monarkiát» oda állítván a «köztársaság» mellé mint koordinált fogalmakat, összesen csakis e 3 államformát ismerte el: monárkia, köztársaság, deszpotia.
Az ujabb elméletek szerint szintén 3 nagy Á. van: monárkia, amely azután a patriarkális, az antik, hűbéri, rendi és modern alkotmányos monárkiákat beleértve a népképviseleti alapon nyugvó parlamentáris monarkiát is magában foglalja, továbbá az arisztokrácia, amely azután ismét v. nemességi v. katonai v. papi (teokrácia) uralmon nyugvó köztársaságokra különödik, és a demokrácia, amely ismét v. közvetlen tömeguralmi demokrácia (amelyben t. i. minden egyes állampolgár közvetlenül részt vehet az állam kormányzásában p. Athen vagy Svájc, Uri, Unterwalden kantonok 1848 előtt) v. pedig népképviseleti demokrácia, mint p. a jelenlegi francia köztársaság. Ismérve ez elmélet szerint a monárkiának, hogy olyan nem felelős és örökös államfő áll az állam hatalom élén, aki elmozdíthatatlan, személye szent és sérthetetlen, s akiről az általa de jure gyakorolt felségjogokat csorbítatlan összességükben örökli, mig az uralkodóház ki nem hal, az erre a trónöröklési rend szerint hivatott utód, és akinek az akarata, illetőleg hozzájárulása-nélkül az illető államban mint monárkiában törvény nem alkotható; az arisztokráciának, hogy az állampolgároknak nem összessége, de azok összességének vm. születés, vagyon s műveltség által kiváló kisebbsége gyakorolja csupán az államhatalmat, illetőleg a legfőbb hatalmat, és végül a demokráciának, hogy az egyenlőség jogelvének alapján az államban minden egyes állampolgár jogosítva van közvetlenül, vagy képviseltetés utján közvetve részt venni az államhatalom gyakorlásában, közös ismérve lévén úgy az arisztokráciának mint a demokráciának hogy mindakettő csak köztársaság vagyis oly állam lehet csupán, amelyben nem áll örökös államfő souverain jogkörrel az államhatalom élén, hanem v. egy tanács (szenátus), v. egy képviselőtestület (konvent), vagy egy igazgatóság (direktórium) v. egy elnök.
Bluntschli ezt a hármas beosztást megtoldotta egy negyedik Á.-val, az általa úgynevezett ideokráriával, amely szerint valamely istenség uralkodik tulajdonkép az államban egy papi kaszt v. gyülekezet állítólag folytonos sugalmazása által. Ez azonban tévedés, mert tényleg itt is csak egy kaszt (papi kaszt) uralkodhatik folytonosan, nem pedig vm. «eszme»; a tömeges gyülekezetek folytonos természetfölötti «sugalmaztatása» pedig nem szolgált Soha alapul semmiféle félvad v. egészen vad államban sem. Waitz és Gareis már tudományosabb alapon kisérlették meg az Á.-k elméletét, de ők sem voltak képesek a legfőbb nehézséget megoldani, ami csak az által történhetik meg, ha teljesen elejtjük az aristotelesi alapot és azt mondjuk, hogy az államok A. szerint: tekintve az államhatalom kizárólagos v. legalább határozott túlsulyban lévő tényezőinek társadalmi természetét v arisztokratikus v. plutokratikus v. közönséges demokratikus v. pedig művelődési alapon demokratikus (kulturdemokratikus) államok, tekintve az államhatalom legfőbb közege jogkörének természetét pedig vagy szabad köztársaságok v. öröklési uralmak. Arisztokratikus államban a nemesség, plutokratikusban a leggazdagabb (legnagyobb adófizetők) v. legalább egyátalán a nagyobb vagyonfok, közönséges demokratikus államban a nyers egyenlőség elve, vagyis az összes állampolgároknak minden művelődési képesítvénytől eltekintő fejszám szerint való többsége, kulturdemokratikus államban pedig a szellemi műveltséghez kötött, de különben sem születésre, sem vagyonfokra nem tekintő képesítvény alkotja az államhatalom irányadó elemét.
A szabad köztársaságok vagy közvetlen tömeguralmi köztársaságok (minők egyfelől az antik demokráciák, p. az atheni, thébai, korinthosi, argosi demokráciák, a római status popularis Cinna idejében, másfelől az őskantonok Svájcban voltak) v. népképviseleti (reprezentativ) köztársaságok (p. Franciaország). Az Egyesült-Államok és Svájc mai kantonai, a nép megszavaztatását alkotmányrevizió és részben törvényhozási kérdésekben szintágy összekötvén a népképviselet szuverénitásával mint a napoleoni: «plébiscite», külön válfajt képeznek, amely idővel talán a nép közvetlen törvényhozásához fog még majd visszavezetni, ami tekintve a tömeg heterogén műveltségét, tán még századok mulva sem lesz kivánatos. Az elnöki, konzuláris, direktoriális, szenátusi és konventi köztársaság szintén megannyi válfajt képeznek. Az erkölcsi v. örökös oligarkiák a szó antik értelmében p. Elis őskorában v. diarkiák (nem annyira Sparta mint a római birodalom Diocletián korában az Antoninok által életbe léptetett adoptiv rendszer alapján); vagy pedig monarkiák, amelyek ismét v. legális monárkiák v. autokratóriák. A legális monárkiák v. a nagy ázsiai monárkiák rovatába sorolhatók az ó-egyiptomival egyetemben v. pedig hűbéri monárkiák tulajdonképeni központi kormány nélkül (Kopasz Károlytól le egész XI. Lajosig) a vazallok részleges szuverénitására lévén alapítva, v. keresztény germán rendi monárkiák, különböző mérvü korlátozásával az uralkodónak, különböző középkori monárkiák rendi alkotmányainak értelmében (legkomolyabban volt korlátozva az uralkodó felségi jogköre Angliában, Aragóniában és Lengyelországon, legkevésbbé a római szent birodalom német államaiban a szuverén jogokat egyátalán nem gyakorló «Beschwerde-Landtagok» által) v. modern alkotmányos monárkiák, amelyek ismét v. dualisztikus monárkiák részben szuverén jogokat gyakorló népképviselet alapján miniszteri (legális) felelősséggel, de kabinet-szolidaritás és politikai felelősség nélkül (minők egyfelől a svéd, másfelől a porosz monárkiák) vagy parlamentáris monárkiák szuverén jogokat gyakorló népképviselettel, parlamenti felelős kormánnyal a kabinetszolidaritás és a minisztereknek úgy politikai mint legális felelőssége alapján. Az úgynevezett abszolut monárkiák, Bluntschli szerint «absolutiák», helyesebben autokratoriák, ismét v. patriárkális monárkiák, amelyekben az uralkodó felségkörét csak az államvallással belsőleg kapcsolatos hagyományos szokások ereje korlátozza (p. az oszmán birodalom és Persia a kényuralom fénykorában), féktelen autokratoriák, amelyekben az uralkodó felségjoga abszorbeálja az állam egyes alattvalóinak magán tulajdonjogát is (p. a régi Dahomeyben és más afrikai szultánátusokban), v. törvényuralmi autokratoriák, amelyekben maga az uralkodó egyes-egyedüli forrása ugyan a törvényhozásnak is, de mig az uralkodó az általa alkotott v. öröklött és általa helybenhagyott törvényt formaszerint meg nem változtatja v. hatályon kívül nem helyezi, avagy el nem törli, mindaddig a kormányzatnak, közigazgatásnak és jogszolgáltatásnak csak az érvényben levő törvények keretén belül szabad működnie (ilyen volt az 1670.-iki «Királytörvény» «Kong-Lov» alapján Dánia és ilyenül tüntetik föl orosz államjogi irók a jelenlegi Oroszországot is, valamint osztrák irók az 1849 márc. 4.-iki oktrojált alkotmány visszavonásától az 1860 okt. 20.-iki diplomáig létezett osztrák császárállamot), avagy végül álcázott autokratoriák, amelyekben létezik ugyan névleg szuverén jogokat gyakorló népképviselet, de a törvényhozási kezdeményezési jog kizárólag az uralkodót illetvén meg és a miniszterek is csak az uralkodónak lévén felelősek, sőt jogukban állván plébiscite által a népet is csak akkor kérdezni meg, amikor ezt saját belátásuk szerint jónak látják, az uralkodó tényleg minden államhatalmi működésnek kizárólag saját akaratából való legfőbb mozgatója, ki a nagy államtestületek (tribunat sénates, államtanács, corps-législatif) által legfölebb esetről-esetre a maga ténykedéseinek tempójában mérsékelhető, de végeredményben egyáltalán nem korlátolható. Sőt amennyiben nemcsak irányt szabni, de a részletes végrehajtásba is avatkozni akar, az államhatalmi működésnek végelemzésben tulajdonképeni intézője is.
Durván álcázott autokratoria volt I. Napoleon császársága az 1804.-iki alkotmány alapján, művészileg finomul álcázott autokratoria volt a III. Napoleoné; másfelől maga Lengyelország a maga választott «királya» dacára 1768 előtt, sőt 1791-ig nem annyira álcázott mint egy király árnyékkal betetőzött köztársaság volt. Államformáknak az államkapcsolatokat v. államformációkat (egységes állam, perszonál-unió, reál-unió, federativ állam, államszövetség vagy konfederáció) nevezni nem lehet, azért ezeket illetőleg l. az illető címszókat. Az államformák irodalmában Hippolyte Passy: Sur les formes du Gouvernement 1870 és Laveleye: Formes du gouvernement a legismertebb monográfiák, de tüzetesen foglalkoznak azokkal lord Brougham, Bluntschli, Parieu. stb. művei is.
az államegység kifejezése, az állam méltóságának megtestesülése, az állam személyi életében az öntudat képviselője. Lehet egyén v. lehet az államhatalmat gyakorló kollégium. Monarkiákban uralkodó-nak neveztetik, mert vagy egyedüli birtokosa v. önálló részese az államhatalomnak, míg a köztársaságban csak első hivatalnoka a népnek, melyet egyedül illet a szuverénitás. Hatalma, jogköre a különböző állami szervezetekben igen különböző, sőt még a köztársasági alkatokban is lényegesen eltérő állása van; amit a francia köztársaság elnökének, az észak-amerikai egy esült államokéval, v. a svájci szövetségtanáccsal való összehasonlítása eléggé feltüntet V. ö. Állam; Abszolutizmus
és államgazdaságtan l. Pénzügy Pénzügytan.
az állam rendelkezésére álló anyagi és szellemi erők összesége; a nemzeterő egybefoglalása, vagy pedig ez erő nyilvánulása, uralma. A legmagasabb hatalom az államban, melynek minden más köz- és magánhatalom alárendelve van. Jellemző vonásai az egység és oszthatatlanság; függetlenség v. felségiség: szuverénitás, mely korlátozását egyedül kifelé találja más A.-ok által. Összesége a felségjogoknak, melyek nyilvánulatai különfélesége folytán lőnek megkülönböztetve (alaki felségjogok), valamint ama viszonyok körei szerint, amelyekben érvényesül (anyagi felségjogok) Ily jelentőségü az államfelségiségben foglalt Á.-ak megkülönböztetése is; a hatalmak megosztása pedig abban áll, hogy az államélet nyilvánulatai, így főleg az akaratelhatározás, és a cselekvés, végrehajtás, azok mivolta által megkivánt különös szervekre bizassanak, s ezek működésükben egymástól lehetőleg függetlenül járhassanak el, azaz egymást kölcsönösen korlátozzák, ellensulyozzák. Az államok szervezete tanusítja, hogy a hatalmak megosztásának tanai, illetőleg e tan követelései, absztrakt kategóriái gyakorlatilag nem valósultak sehol, semminő államforma mellett, s mereven az állam életének egyéni voltánál fogva nem is vihetők keresztül, másrészt azonban nem kétséges, hogy a megosztás bizonyos mérve, feltétele, illetőleg biztosítéka az alkotmányosságnak és közszabadság nak.
az állam területének határai; lehetnek olyanok, melyek az államot más államoktól választják el, v. elválasztják a külvilágtól, mint a sivatag, a nyilt tenger, áthatolhatatlan hegység; továbbá lehetnek természet által alkotvák (folyók, hegyek), vagy államok közt kötött szerződésen nyugvó határvonalak. A középkori államalakulásoknál s még azután is az örökös villongásokban kiválóan előnyöseknek azokat a hatásokat tekintették, melyek által az állam mintegy megközelithetetlen lett. Ma már azonban sokat változott e fölfogás, habár a természetes határok előnyeit méltányoljuk is. A népek megértették, hogy általános fejlődésük érdekében egymásra vannak utalva s a világtól elzárkózás tespedéssel jár karöltve és azért, ahol a természet elzár, az emberi munka utat nyit a békés érintkezésre. Másrészt meg a technikai tudományok fejlettségével az államok határaikat megvédetté tehetik a nélkül hogy a békés forgalmat akadályoznák.
jelenti magát az államhatalmat annak teljességében; de közönségesen az állam hatalom ama részét, mely bizonyos állami szervre gyakorlás végett átruházva van, és azután magát a hatósági joggal felruházott organumot. Lehet az egyén, v. kollégium. Az Á.-ok hatáskörüket tekintve általánosokra és különösekre; területi illetőségük szerint központiakra és vidékiekre oszolnak; az utóbbiaknak ismét igen sokféle alakulatai vannak a különböző államokban, így p. vannak tartományiak, kerületiek, départementálisok, megyeiek, járásiak, községiek stb. Jól megkülönböztetendők ezektől az önkormányzati hatóságok, amelyek v. tisztán a helyi községi ügyekre hivatvák, v. pedig az illető községi területen állami igazgatási feladatokat is teljesítenek. Utóbbi esetben ők államhatósági állással is birnak; Poroszország törvényei az ilyen vegyes hatáskörü önkormányzati szerveket, közvetett Á.-oknak is nevezik. Nálunk ilyenek p. az alispánok, szolgabírák, sőt bizonyos mértékben a községi előljárók is. Az Á.-i organum nem a. m. az államhivatalnok; mert mig egyrészről hatósági, felsőségi funkciót gyakorolhat az is, ki államhivatali Viszonyban nincs; addig igen számos hivatalnoki állású állami szerv, közeg hatalmi jogokkal, az önálló intézkedésjogával nem bir, hanem segédteendőket végez, a hatósági működés előkészitésére és kivitelére.
l. Pénzügy.
alanyi értelemben az állam hitelképessége, mely az államnak hitelezőivel szemben a multban tanusított magatartásán kívül az államszervezet szilárdságától, valamint a nemzet vagyonosságától, főleg azonban az egész államháztartás miként való vitelétől függ. Az Á. minősége legjobban a kamatlábban jut kifejezésre, mely mellett az állam kölcsönt kap. Az Á. a szó tárgyi értelmében annyi mint államadósság (l. o.).