Több állatfajnál a test bizonyos részein vagy az egész testben elosztva mérges anyagok vannak, melyek ugyanazon állatfajra rendesen nem károsak, ellenben arra, hogy külső támadások ellen védelmül szolgáljanak, v. hogy (ritkább esetben) táplálékszerzésre eszközül használtassanak, alkalmasak. Igy nehány déleurópai és tropikus égalji pók tapogatójának tövében méregzacskó van, melynek tartalma helybeli gyuladásokat, sőt állítólag lázakat, összeesést és görcsöket okozhat. Ilyenek a fegenaria, argyronecta, lycosa tarantélla (melynek azonban a tarantizmushoz semmi köze), mygale avicularia. A skorpiók közül csak a tropikus fajták okozhatnak halálos szúrást. A scorpio occitanus szúrása békánál a sztrichninéhez hasonló refiextetanust okoz; embernél pedig a szúrás után gyuladás, tályogok, nyirokmirigy-gyuladás, hányás, őrjöngés, tarkógörcs és esetleg halál áll elő. Ellenszerül a szúrt helynek ammoniákkal való érintése ajánltatott. Vannak hernyók és bizonyos pillangólárvák is, melyeknek érintésekor viszketés, sőt bőrgyuladás és hólyag keletkezhet; sőt volt eset, amikor a seb üszkösödése folytán halál és egy másik, amikor megvakulás volt a következmény. Ilyen hernyók a gastropacha processionea és a bombyx mori (selyemhernyó); ezért is az eféle bajok a selyemszövők és az entomologusok közt nem ritkák. A bőrgyuladás ellen legjobb az opodeldokkal való bekenés. A hymenopterák között az aculeaták alrendjének több családjában, különösen a nőstényeknek és a nemnélkülieknek a méhek és darazsak közt, a test hátó részén méregkészülékük van, mely két, valószinüleg hangyasavtartalmu mirigyből áll. Ugyanez méreg van az erdei hangya mirigyében is;ezek azonban, minthogy fulánkjük igen fejletlen, és ennek szerepét harapással kell pótolniok, csak finombőrü állatokat képesek megsebezni. Különösen veszedelmesek a nyelvnek és szájpadlásnak sebzései méhek által, mert a hirtelen fellépő gyulladásos megdagadás fulladást is okozhat. Szintugy halálthozó lehet, ha egész méhrajok v. több darázs egyszerre okoznak sebeket. A gyógykezelés jeges, ólmos borogatásban, a fulánk eltávolításában, ammoniákkal v. szénsavas ammonium oldatával való borogatásban áll. A coleopterák között nevezetes a kőrisbogárnak (lytta vesicatoria) mérge (l. o.). A kigyók között számos faj van, melyeknek mérges volta nemzetgazdaságilag is számbaveendő károkat okoz némely tartományban (l. Kigyóméreg).
A halak közül némelyeknek mérges volta már ősidőktől fogva ismeretes; igy már Aristoteles tudta, hogy a német tengereken élő trachinus draco és trachinus vipera tüskéinek szúrása mérges. Nagy Sándor hadjáratai közben egyáltalán megtiltotta katonáinak a halevést. A halaknál a méreg leginkább a bőrben levő méregmirigyekben van, ezért is az ilyen halak husa csak megnyuzás után élvezhető; vannak azonban olyan fajták is, melyek mérge a hím ivarszervekben és a petékben található; így nevezetesen a gymnodonták közé tartozó tetraodon fajták (t. inermis, japánul: kanabuku stb.) petefészkében Sawstschenko vizsgálatai szerint igen erős méreg van, mely embereknél főfájást, vérhányást, görcsöket és fulladási halált képes előidézni. Tél idején, mikor e halak petefészke sorvadt, aránylag kevésbbé mérgesek. Mérgesek továbbá a clupea thrissa, cl. venerosa (mérges héring), nehány scarus-féle, melyek megevése után a belek nyálkahártyájának erős gyuladása és emiatt halál következhetik, Valószínü azonban, hogy mérges voltuk csak onnan van, mert szétesett és mérges korálokkal vagy bomlófélben levő hullákkal táplálkoznak. Mérgező a stomias boa harapása és a serranus scriba is, mely a középtengerben él. Jót megkülönböztetendők e mérgezésektől a rosszul konzervált halak evése után jelentkező mérgezési esetek; az ilyen konzervekben ugyanis rendkivül mérges szervi aljak, ugynevezett ptomatinok képződnek, nevezetesen trimethylamin, aethylendiamin, ptomatomuscarin, sepsin, s különösen a ptomatoatropin, mely a kolbászmérgezésnél is elöforduló szimptomákat okozza. A molluskák némelyike is okozhat mérgezést: valószinü, hogy itt is fennáll a tulfogékonyságnak (idioszinkrázia) az az esete, amely némelyeknél p. rákok evése után a megbetegedést közvetetlenül okozza. Az osztrigán és a cardium edulén kivül, különösen az ehető mohakagyló (mytilus edulis) szokott mérgezéseket okozni, kivált akkor, ha huzamosabb ideig álló vizben tartatik, mikor is az állat testében, különösen a májban, egy a curarához hasonló hatásu bázis - mytilotoxin - képződik, mely csalánkiütést, kolerás hasmenést és halált is okozhat. A csigák közül különösen a parti csiga (litorina litorea) és a murex brandaris okozhat mérgezést sőt az utóbbi halált is.
Az állatok munkájukat megszokott sebességükkel végzik, így az erősebb állatok munkáját nem lehet azzal fokozni, hogy sebességüket növeljük, sem azzal, hogy a munkaidőt túlságosan meghosszabbitjuk, mert az állatoknak pihenő időre van szükségük, hanem igenis az állat izomerejéhez képest a munka-ellenállást nagyobbíthatjuk. Az állat izomereje ugyanegy fajnál általánosan arnyos az állat súlyával. A leggyakrabban használt fogaterő a ló és az ökör. Lovak munkabirása. A lovat rendszerint 4 éves korában fogják munkára és - észszerü eltartás mellett - körülbelül 12-1.5 évig teljesen munkabíró marad. A lovak súlya a faj szerint igen változó; nálunk 300- 500 kg. nehéz lovakat használnak a gazdasági munkákhoz. A ló lépésben másodpercenkint átlag 0.8-1.3, ügetve 2,5-4 m. és vágtatva 4,5-8 m. középsebességgel halad. Napi munkaideje lépésnél 8-10 óra, ügetésnél 4-5 óra és vágtatásnál 1-3 óra. A lovak teherhúzásnál sík pályán tapasztalat szerint önsúlyuknak 1.6-od részét képesek mint vonóerőt kifejteni, úgy hogy átlagosan napi haszonmunkájukat mkg.-ban önsúlyuk 5000-szeresére vehetjűk föl. ökrök munkabirása. Az ökröt helyesen csak 4 éves korában kellene munkába állítani és ekkor vagy 10 évig szolgál. Hízlalandó ökröket 9 éves koruk után már nem helyes munkára szorítani. Az ökör munkaidejének megszabásánál tekintetbe veendő, hogy kérődzésre kellő időt kell neki hagyni s így 8 óránál tovább soha sem szabad munkába fogni. A nálunk használt munkásökör testsúlya 400-600 kg. Csak lépésben dolgozik és sebessége 0.6-0.85 m. közt ingadozik. Átlagos vonóereje 75 kg.-ra tehető, úgy hogy huzásnál egyenes sík pályán napi munkája közel másfél millió mkg. Körben járva - így járgány elé fogva - a vonóállatok rendes haszonmunkájuknak körülbelül csak 80%-át értékesítik. Ha több állatot közös munkára fogunk, mindegyik munkakifejtése aránylag annál csekélyebb lesz minél több állatot fogunk egybe.
l. Csontolaj.
Leó, gör. tudós, szül. Khiosban 1586., megh. Rómában 1669-ben. Fiatal korában Ulaszországban áttért a róm. kat. hitre. 1622-ben ő vitte Rómába a Bajor Miksa által XV. Gergely pápának ajándékozott heidelbergi könyvtárt. Mint teologus azon volt, hogy a gör. egyházat a rómaival egyesítse. Főbb munkái: «De ecclesiae occidentalis et orientalis perpetua contentione» (Köln 1648); «De utriusque ecclesiae in dogmata de purgatprio contentione» (Róma 1655); «Graeciae orthodoxae scriptores» (U. o. 1632-39).
a különféle állati részek zárt edényben való hevítése utján készül. A csontokból kapott csontszén (spódium), a karbonium mellett, sok kalcium- és magnézium-foszfátot tartalmaz. Az állati szén még a faszénnél is jobban képes színes folyadékokat elszínteleníteni, amit a szén felületi vonzásával magyaráznak. Különösen hatásos a vérből készült szén. Régente a különféleállatok elszenesítése utján kapott szenet gyógyszerül használták; a spongyából kapott szén, az u. n. golyvapor (Pulvis strumalis) kis mennyiségü jodid- és bromidtartalmának köszönte hatását.
l. Istállótrágya.
a nyelvtanban az az eset, mely közelítést fejez ki: házhoz, kézhez, gyűrühöz. Ragja. -hoz -hez -höz, melyet közelítő ragnak is neveznek.
a szó legtágasabb értelmében általában oly állati betegségek, melyek egyidejüleg nagyobb számu állaton lépnek fel. Az ujabb orvosi felfogás szerint ez elnevezés alá csak azok a betegségek soroltatnak, melyek állati v. növényi élősdiek (l. o.) által okoztatván közvetve v. közvetlenül egyik állatról a másikra átragadnak. Állategészségrendőri szempontból állatjárványok a szó szoros értelmében azok a ragadós vagy fertőző betegségek, melyeket az állategészségügyi törvény mint olyanokat idéz, melyeket az állattulaj-donos a hatoságnak bejelenteni tartozik és melyek, terjedésének meggátlására részletézett óvó és elfojtó intézkedések vannak megállapítva. Az 1888 VII. t.-c. ilyenekül a következő betegségeket sorolja fel: lépfene, veszettség, takonykór, száj- és körömfájás, ragadós tüdőlob, himlő, tenyészbénaság és. hólyagos kiütés, rüh s végül sertésorbánc (lásd bővebben az egyes címek alatt). E betegségek ugyanis járványos fellépésökkel oly jelentékeny károkat okozhatnak az ország állatállományában, melyek ellen a védekezés országos érdeket. képez, egyesek közülök pedig (lépfene, veszettség, takonykór) az emberre is átragadhatnak s azért. terjedésük megakadályozása a közegészségügy szempontjából is kivánatos. Magyarországban az 1890. év folyamán a hivatalos jelentések szerint az említett ragadós betegségek következtében 1018 ló, 3688 szarvasmarha, 7347 juh és 17,754. sertés hullott el, illetve irtatott ki. E vesztsség pénzértéke lovakban 98,240 forint, szarvasmarhában 271,669 forint, juhokban 50,901 forint, sertésekben 114,690 forint, azaz összesen 535,500 forint. Ehhez járul még az a talán még jelentékenyebb veszteség, melyet az állattartók oly állati betegség folytán szenvednek, melyek nem halálosak ugyan, de az állatok munkaképességét tejhozamát egy időre leszállítják v. a táplálkozás. leromlását okozzák. Az évenkint ismétlődő és koronkint még jelentékenyen fokozódó veszteségek e század közepétől kezdve arra indították az egyes államokat, hogy lehető csökkentések céljából törvényes erejü intézkedéseket léptessenek életbe, melyek a betegségek lehetőleg teljes elfojtására v. legalább nagyobbmérvü terjedésük megakadályozására alkalmasak. Az így megállapított intéz-kedések végrehajtása a hatóságokra és külön e célból alkalmazott hatósági szakközegekre bizatván, az állategészségügyi rendészet jelenleg már majd minden rendezett államban a közigazgatás egyik fontos ágát képezi és Magyarország ujabb idő óta állategészségügyi szolgálatának teljes szervezete tekintetében méltóan sorakozik a nyugateurópai államok mellé (l. Állategészségügy).
a képzőművészetben az állatok. ábrázolásai. Ilyenek nálunk Wagner Sándor lófestményei (p. o. «Ménes» (a nemzeti muzeumban), Pállik Béla birka- és lóképei Vastagh Géza baromfi- és vadállat-képei, Ábrányi Lajos ló-, kutya- és szarvas-képei.
l. Kereskedelem.