(lat. medicina seu ars veterinaria, gör. Zooiatria, zootherapia), a házi állatok betegségeinek felismerésére és gyógyítására vonatkozó tudományszakok összessége. Az állatorvoslás kezdete messze viaszanyulik az őskori időbe, midőn az emberek, miután egyes állatfajokat saját céljaikra már megszelidítettek volt, a rajtok fellépett betegségeket, első sorban a traumatikus és fertőző bajokat, tőlük telhetőleg gyógyítani iparkodtak. A vonatkozó eljárások természetszerüleg csak a legdurvább empirizmuson alapultak és később is még sokáig ez empirikus jelleget viselték magokon, ámbár a betegségek által okozott elváltozások már korán ismeretesekké váltak, és ez ismereteket főleg az áldozati állatok pontos megvizsgálása gyarapította, sőt abban az időben, midőn emberi hullák boncolását a vallások tiltották, az állatok boncolása alkalmával szerzett tapasztalatok képeztek az emberorvostannak majdnem kizárólagos alapját. Az egyiptomiaknál már léteztek állatorvosok, sőt ezek éppen ugy, mint az orvosok is, túlnyomóan specialisták voltak; a zsidók szigoru áldozati törvényei pedig arra mutatnak, hogy legalább papjaik a házi állatok betegségeit alaposabban ismerték. A görögöknél Asklépiástól és Hippokratestől eltekintve, kik valószinüleg csak mellékesen foglalkoztak állati betegségekkel is, Aristoteles több állati betegséget behatóbban ir le az állatok természetrajzának 8-ik könyvében. A rómaiaknál már egészen behatóan tanulmányozták egyes kiváló férfiak, mint p. a IV. század körüti Apsyrtus és Vegetius (utóbbi már az addig ismert munkák alapján rendszeres művet irt a szarvasmarhák, juhok, sertések s kecskék betegségeiröl) és már jóval előttük Columella, az ókor legtudósabb gyakorlati gazdasági irója. A középkorban, a természettudományok más ágaival együtt az állatorvostan is alacsony fokon állt, s az araboknál is az állatorvosok ismereteiket jobbára csak a görög Hippokratés fordításából merítették. Ruffus a XIII. század közepén hiressé vált munkát irt a lovak betegségeiről, Ruini pedig hasonló tartalmút a XVI. század vége felé. Ez időtájt a patkolás mesterségét tudományos alapra fektetni és azt az állatorvostannal szorosabb összefüggésbe hozni törekedtek, másfelől pedig az állatok adás-vétele tekintetében felmerülő szavatosságot, főleg É.-Európában itt-ott már külön törvényes intézkedésekkel szabályozni kezdték. Mindennek dacára az állatorvostan nem igen fejlődött, míg tudományosabb alapon vadó tanulmányozására, valamint állatorvosok szakszerü kiképzésére közvetlen impulzust adtak azok az óriási veszteségek, melyeket a XVIII. században a keleti marhavész csaknem egész Európában okozott, s melyek ellen a kárvallott államok megfelelő óvó és elfojtó intézkedések életbeléptetését ismerték el feltétlenül szükségesnek. Ezek végrehajtására pedig szakszerüen kiképzett állatorvosok váltak szükségesekké és ilyenek képzése céljából létesültek állatorvosi iskolák Európának majd minden államában.
Az első ilynemü iskolát Bourgelat, a lyoni lovasiskoia főnöke alapította 1762-ben Lyonban, majd ugyanő három évvel később Alfort-ban Páris mellett létesített ugyanily iskolát. Ez iskolák híre gyorsan terjedvén el Európában, gyors egymásutánban alapítottak ilyeneket, részint az egyetemekkel kapcsolatban, részint ezektől függetlenül: Turinban (1769), Göttingában (1773), Padovában (1774), Bécsben (1777) Hannoverában (1778) Drezdában (1780), Budapesten (1787, l. Állatorvosi akadémia), Berlinben és Münchenben (1790), Milanóban (1791), Londonban (1792), Madridban (1793); majd a jelen század folyamán a többi közt Bernben (1806), Pétervárott (1808), Zürichben (1819), Stnttgartban (1821), Utrechtben (1821), Toulouseban (1825), Brüsszelben (1832), Charkovban (1861), Bukarestben (1861), Tokioban (1874), New-Yorkban (1875), Lembergben (1881) stb.
Jelenleg az állatorvostan részeit képezik és mint ilyenek az állatorvosi tanintézeteken a természettudományi szakokon kivül előadatnak: a leiró és tájbonctan, az élettan és szövettan, az általános kórtan, kórboncolástan és kórszövettan, a gyógyszertan, a belgyógyászat, a sebészet és műtéttan, a szülészet, a hús-szemle (l. o.), a törvényszéki állatorvostan (l. Szavatosság) és a patkolástan; kötelező tárgyat képez ezenkivül az állattenyésztés az életrendtannal kapcsolatban valamint az állategészségügyi rendészet (l. Állategészségügy). Az állatorvosi tanfolyam berendezése, a tanulmányi idő hossza és a növendékek előképzettsége az idők folyamán az állatorvosi tudomány előrehaladásával arányban sokat változott. Míg kezdetben, midőn az állatorvoslást a nagyközönség nem igen tekintette művelt emberhez illő foglalkozásnak, az állatorvosi pályára készülő növendékektől nem követeltek az irni és olvasni tudáson kivül különösebb előképzettséget és az állatorvosi pályára főleg csak pásztorok, kovácsok, lovászok stb. léptek, később mindinkább elismerték ez előképzettség fokozásának szükségét s jelenleg, midőn az állatorvosi tudomány már az emberorvostan majdnem egyenjogu társa s megértéséhez hasonló alapismeretek szükségesek, az állatorvosi pályára lépő egyének legalább megközelitőleg azonos eiöképzettségét tartoznak kimutatni, mint az orvostanhallgatók. Igy Franciaországban és Belgiumban a baccalauréat des sciences et lettres, Olaszországban a gimnázium 4 és a liceum 2 osztálya, Németországban a «Reife für die Prima», Ausztriában és Magyarországon pedig valamely középiskola hat osztálya a feltétlenül megkivánt előképzettség. Mindenütt nyilvánul egyébiránt a törekvés, hogy ez utóbbi az érettségig emeltessék, mely cél az állatorvosi tudomány fokozatos fejlődése, valamint az állatorvosok társadalmi helyzetének javulása és működésük hivatalos jellege folytán, bizonyára rövid idő mulva el fog éretni. Az állatorvosi tanfolyam kezdetben alig pár hónapig tartott, később azonban fokozatosan meghosszabbíttatott, jelenleg pedig Francia- és Olaszországban, Dániában, Belgiumban, valamint Magyarországban 4, Németországban 3 1/2, Ausztriában 3, Oroszországban és Romániában 5 évre terjed. A most már mindenütt beható tanulmányok befejezése és a szigorlatok letevése után megszerzett állatorvosi oklevél Magyarországon az 1888. VII. t: c. 296. §-a értelmében egyedül jogosít az állatorvosi gyakorlatra és ennek más egyének által való üzletszerü űzése büntetendő cselekményt képez. Hivatalos állások elfoglalhatása azonban részben még egy külön tiszti vizsga letételéhez van mint föltételhez kötve (l. Állatorvosi akadémia).
A hadseregben Ausztria-Magyarországban az állatorvosi szolgálat némi részben különbözik a polgári állatorvosokétól. Mig Európában mindenütt a leendő katonai állatorvosoktól ugyanazt az előképzettséget és ugyanazokat a tanulmányokat követelik meg, mint ami a polgári egyénekre nézve elő van irva, addig Ausztriában és nálunk a katonai állatorvosokat úgy a közös hadsereg, mint a két honvédség részére, az egyébütt már régen avultsága miatt elhagyott szisztéma szerint, a gyógykovácsokból képezik, kik minden előképzettség nélkül., két éves gyógykovácsi tanfolyamot végeztek és ezt követőleg a csapatoknál mint «katonai gyógykovácsok» egyideig tényleges szolgálatot végeztek. Közülök az értelmesebbek saját kivánságukra valamely állatorvosi iskolába vezényeltetnek, hol az előirt, különben felette szerény igényü felvételi vizsga kiállása után a felső tanfolyamra felvétetnek és ezt egy évvel rövidebb idő alatt végezhetik el, mire a polgári hallgatókéval teljesen azonos állatorvosi oklevelet nyernek. A csapatokhoz visszatérve egyideig még a legénység létszámában mint gyógykovácsok tartoznak szolgálni és csak bizonyos idő eltelte után lépnek elö a katonai hivatalnoki karhoz tartoznak. Ezutóbbi képezi az elérhető legmagasabb (IX.) rangosztályt és e tekintetben katonai állatorvosaink jelentékenyen hátrányosabb helyzetben vannak, mint társaik Németországban és még inkább Francia- és Olaszországban, valamint Angliában, Belgiumban és Oroszországban, hol a katonai állatorvosok a törzstiszti rangot is elnyerhetik és mindez utóbbi államban a tisztekkel minden tekintetben egyenlő jogokat élveznek. Az osztrák-magyar közös hadseregben 1870 óta az állatorvosi személyzet áll: 29 főállatorvosból, 40 állatorvosból, 51 al-állatorvosból.
(zódiakus), az ekliptika (nappálya) mentén s annak mindkét oldalán fekvő, összesen 18° szélességű öv, melyben mozognak
a Nap, a Hold és a nagyobb bolygók. Már ősrégi időben 12 jegyre osztották (minden jegy ennélfogva 30° kiterjedésü), melyek
egymásutánja a tavaszi napéjegyenlőség pontjától kelet felé számítva, a következő:
kos 
bika 
kettős 
rák 
oroszlán 
szűz 
mérleg 
skorpió 
nyilas 
bak 
vízöntő 
és halak 
.
Az első hat jegy, mely a hosszuság 0° és 180°-a között fekszik, északi,
a többi hat déli jegy nevét viseli. Az északi félgömb telének kezdetén a nap a bak, tavasz kezdetén a kos, nyár kezdetén
a rák, ősz kezdetén a mérleg jegyébe lép; innen
és
felszálló,
leszálló jegyek nevét is kapták. A jegyek elég kényelmesen a hosszuság megjelölésére is alkalmazhatók, mint ez p. naptárakban
a Nap és Hold járásának megjelölésére ma is divatos. E szerint «a Hold hossza 25° a bakban» kitétel annyit jelent hogy a
Hold a tavaszponttól 9 jeggyel (9.30° = 270°) és 25°-kel azaz 295°-kel keletre áll.
Az Á. megállapítása alkalmával (a khinaiak régen ismerik, a mi állatövünk valószinüleg kaldei eredetü) minden jegyhez az ekliptika valamely ugyanazon névvel jelölt csillagképe is tartozott, mely kétségen kivül az évszakokkal és ezekhez kötött teendőkkel állott összefüggésben. A precesszió következtében, melynek folytán a tavaszpont évente körülbelül 50 1/4"-cel nyomult nyugat felé, ma jegyek nem esnek össze már a képekkel; így például a kos jegye már a halak csillagképébe vándorolt s i. t. Az építészeti szimbolikában gyakran fordul elő; különös hirnévnek örvend a francia hadjáratok alkalmával az egyiptomi Dendrah-ban (Tentyris) fölfedezett ősrégi A. A keresztény szimbolikában isten bölcseségének jelképe gyanánt különösen a világteremtés ábrázolásain szerepel, így a Campo santoban Pisában (1390 körül), Raffael rajzai szerint a római Santa Maria del Popolo-ban, XII és XIII. századbeli templom-homlokzatokon, ujabb időben A. v. Heyden alakításában, a berlini « Nationalgalerie» kupolájában.
(zódiakális fény), halvány fehérszínü kúpalaku fénytünemény, mely napnyugta után a nyugati, napkelte előtt a keleti égen megfigyelhető, amelynek tengelye közel az ekliptikába esik. Nálunk, közepes szélességben, hol a tünemény fényerőt illetőleg még a tejutat sem éri el, az Á. legjobban figyelhető meg a napéjegyenlőségek körül, mivel az ekliptika akkor képezi a Nap kelte és nyugta alkalmával a legnagyobb szöget a horizonnal, úgy, hogy a kúp meglehetősen meredeken áll a horizonra, és messze terjed a zenit felé. De a gyakorlott észlelő (különösen az, kit a tüneményre már néhányszor figyelmessé tettünk) az Á.-t majdnem az egész éven át figyelheti. Tengelye, mint ezt a mellékelt ábra is mutatja, az ekliptikától többnyire észak felé hajlik. Az ábra Heis 1851-ik évi december 23-24-iki éjjel holdujság alkalmával eszközölt megfigyelését adja; keleti része esti 7 órára, nyugati része reggeli 6 órára vonatkozik. Hossztengelye 147 és 1/2°-ot, harántmetszete 57°-ot foglal el. Sokkal tündöklőbb az állatövi fény a tropusok alatt, hol tengelye sokkal nagyobb szögletet is képez a láthatárral, fénye e vidékeken a tejútnak a sas és nyilas csillagzatok között fekvő legfényesebb részét is meghaladja, a gyakorlatlan megfigyelő is éjjelente megpillanthatja, úgy, hogy Humboldt joggal nevezheti «a tropusi éjek állandó diszének». Itt az Á. világosabb, kúpalaku fénycsóva, melyet halványabb, elmosódottabb burkolat környez; belső kúpja nem mindig egyenlően széles, időnkint majdnem vonalalaku.
[ÁBRA] Állatövi fény
Sajátságos tünemény az Á.-nek Brorsen által 1854-ben fölfedezett ellen fénye, a Nappal majdnem szembenálló, gyenge, határozatlan fénymező. Ápr. közepe táján ezt gyakran gyönge fénysávoly köti össze a nyugati égen álló főtüneménnyel és Quitóban többször észlelték az Á.-t 20° széles fényhid alakjában, mely az ég körül huzódik. Az Á. Wright szerint polározódott, spektruma gyenge zöldes fénysávolyból áll, melynek hullámhosszusága 557 miiliomodmilliméter (Angström, Respighi, Vogel H. C.) s mely az északi fény spektrumában is előfordul. Az Á. pontosabb leirása Childrey-től (Britannia, Baconica, London 1661) és különösen Dom. Cassinitől való (Découverte de la lumiere céleste qui paroit dans la zodiaque, Paris 1685), ki azt hiszi, hogy a régiek említette «trabes» fényjelenséggel azonosítható. Behatóan foglalkozott vele de Maisan, kinek hipotézise szerint az Á. a Napnak erősen lapított szferoidos légköre. Miután Laplace kimutatása szerint ily légkör a Merkur távolság alig 1/20-áig terjedhetne a Naptól, ujabban különösen Heis beható vizsgálatai után, az Á.-t a Földet a holdpályán belül környező ködgyürünek vagyunk hajlandók tartani. (V. ö. George Jones Observation on the zodiacal light, Washington 1856; Schmidt, Das Zodiacallicht, Braunschweig 1856; Heis, Zodiakallicht Beobachtungen 1847-75, Köln, 1875 és Atlas coelestis eclipt. 1878.)
(flos zoidophilus) «Thierblütler», olyan virág, melynek termékenyítését valamely állat segíti elő, ez vivén a hímport a bibére. Idáig az állatországnak csak három osztályát ismerjük amelynek bizonyos fajai a virágok termékenyítését előmozdítják. Ezek a madarak, csigák és rovarok. Ezek szerint az Á. is három csoportba foglalható s madárporozta, csigaporozta és rovar- v. bogárporozta virágokat szokás megkülönböztetni l. egyénként ezeket.
a postakezelésben. Az állatok a feltételesen szállitható tárgyak közé soroztatnak. Ily küldemények csakis tekintettel a rendelkezésre álló szállítási eszközökre és csakis akkor vehetők fel, ha abból szállítási akadály nem származik egyéb tárgyakra. Ily küldeményeket bérmentve, bérmentetlenül, utánvéttel, v. anélkül lehet feladni, de minden esetre expressz adandók fel, mert a postaintézet az állatok elhullásának esetére kárpótlást nem ad. Kivételt képez a Németországgal való forgalom, melyben ily küldemények az expressz kézbesítés kikötése nélkül is felvétetnek.
Á. vasuton. Hazánkban a külfölddel való forgalmunkban szarvasmarháknak, juhoknak és sertéseknek vasutakon való biztos és gyors szállítását számos törvényhozói és kormányi intézkedéssel biztosították. Az összes intézkedések alapját az 1888. évi VII. törvénycikkel becikkelyezett állategészségügyi törvény, továbbá az egyes külállamokkal kötött kereskedelmi és vámszerződések képezik.
A vasutakon való szállításnál követendő eljárás a bel- és külföldi állategészségrendőri intézkedések változása szerint folytonosan módosulván, az állategészségügyi törvény végrehajtásáról szóló 40000 ex 88. sz. miniszteri szabályrendeletet a földmívelésügyi m. kir. miniszter, a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértőleg, sárga lapokon folytatólagosan kiadott «Állategészségügyi értesítők»kel egészíti ki. A vasutak az állatszállítás érdekében az ugynevezett «élő» vonatokat járatják. E vonatok menete a rendes tehervonatokénál sokkalta gyorsabb és menetrendjük akként kombináltatik, hogy az állatokat a kellő időben itatni és locsolni lehessen és mégis a különböző helyen megtartandó állatvásárokhoz, az ország minden részéből a kellő időben lehessen az élő állatot elszállítani. Ujabban a budapesti, valamint a pozsonyi szarvasmarhavásárok jelentőségüket veszítvén, az élő vonatoknak Bécsig kell összefüggően közlekedni, a nélkül, hogy különösen Budapesten vasuthálózatunk gócpontján torlódások következnének be. A vasutak az élő-szállításra külön berendezett kocsikat tartanak, a melyeket minden egyes rakomány kiszállitása után a szabályrendeletekben előírt módon kitakarítnak és fertőztelenítenek.
(zoologia); az a tudomány amely az állatokat minden arányban tanulmányozza és ismerteti. Feladata az állatok külső és belső alak- és szerkezetbeli viszonyait - részint szabad, részint fegyverzett szemmel - megismerni (állati alaktan, zoomorfologia); továbbá az állatok szerveinek, valamint az állati test egészének működéseit, e működések törvényeit, a szervek szerkezete meg működése között levő összefüggést, az állatoknak egymáshoz meg a külső világhoz való viszonyát kideríteni (állati élettan, zoofiziologia); nemkülönben az állati testet alkotó anyagokat s az élet alatt véghezmenő kémiai folyamatokat megismerni (állati-, zookémia). Mindez irányban pedig nemcsak a kész, azaz kifejlődött, hanem a fejlődésben levő állatokat is tanulmányozza, valamint vizsgálata körébe vonja a kihalt állatok ásatag maradványait ís. Végül feladata az egész állatországot a szervezet minőségében (nem működésében) nyilvánuló rokonság szerint rendszerbe foglalni s a fajokat ismertető jegyeik szerint pontosan leírni.
A körülirt munkakörben mozgó tudományos állattan ágazatai a következők: 1. Általános alaktan (morfologia), mely az állati test alapalakját, antimerekből, perimerekből, esetleg metamerekből való összetételét (l. Állat), az állategyéneknek alaktani értékét s a szerveknek elhelyezését tanulmányozza. 2. Anatomia (boncolástan, zootomia), az állati test belső alkatával foglalkozik s vagy egyszerüen csak a szervek alkat- és szerkezetbeli részleteinek leirására szoritkozik (leiró anatomia) vagy pedig összehasonlítja egymással az azonos alaktani értéküeknek (homolog) talált szerveket, megállapitja az állatok rokonsági kapcsolatát, a szervezeti viszonyok részleteit pedig megmagyarázni s általános értékü törvényekre visszavezetni igyekszik (összehasonlító anatomia). Az anatómiának ama része, amely a szabad szemmel nem látható szervezeti részleteket tanulmányozza, mikroszkopiai anatomiának, vagy, minthogy kiválólag azokkal a szövetekkel foglalkozik, amelyekből az állati test fel van épülve, szövettannak (hisztologia) neveztetik. 3. Fejlődéstan (ontogenia), az állatok fejlődését tanulmányozza az egyén életének kezdetétől a teljesen befejezett, kifejlődött állapotig s amennyiben adatait általános törvények megállapítására értékesíti, úgy mint az anatomia, az összehasonlító módszert követi. A fejlődéstannak egy része, mely az állat fejlődésének azzal a részével foglalkozik, amelyen a fiatal állat, az ú. n. embrió, a peteburkon belül megy keresztül, embriologiának, az pedig, amely az állat peteburkon kivül való fejlődésével foglalkozik, átalakulástannak (metamorfologia) neveztetik. 4. Élettan (fiziologia) az egyes szervek, valamint az egész állat életműködéseit kutatja. Az élettanhoz tartozik voltaképen az állatkórtan (patologia) is, mely úgy, mint maga az élettan is, külön tudománykörré fejlődött, amelynek azonban a tudományos állattan vetette meg és képezi alapját. Az eltorzulásokról szóló tag (teratologia) szintén az élettan körébe vág. 5. Életmódtan v. háztartástan (oikologia vagy szűkebb értelemben vett biologia), az állatok életmódját, szokásait, viselkedését, háztartását, műösztönét, egymáshoz s a környező természethez való viszonyait kutatja. 6. Elterjedéstan, állatföldrajz (korologia, zoogeografia), az állatok földünkön való elterjedését tanulmányozza s ennek törvényeit állapítja meg. Egyes körülirt állatterületek állatvilágát - a faunát- a faunisztika kutatja. 7. Állati kémia (zookémia lásd fent). 8. Őslénytan (paleontologia), a kihalt állatok maradványait kutatja, tanulmányozza és ismerteti. 9. Törzsfejlődéstan (filogenia), az összehasonlító anatomia, fejlődéstan, őslénytan, állatföldrajz, esetleg az állattan más ágazatai nyujtotta adatok alapján s ezek kritikai felhasználásával az állattörzsek, körök, osztályok, rendek, családok, nemek, fajok természetes uton való kifejlődését kutatja s igyekszik megállapítani; a filogenia nehéz feladatát oly módon igyekszik megoldani, mint az összehasonlító nyelvész, aki a nyelv szerkezete, a használatban levő meg a forgalomból kiment szókincs, régi mondákban foglalt hagyományok, a történelem stb. alapján egyes nyelvcsaládok és nyelvek keletkezését puhatolja. 10. Állatrendszertan (systematica, taxonomia), az állatokat természetes rokonságuk szerint rendszerbe foglalja (l. Állatország). 11. Leiró állattan (zoografia) az állatokat rendszertani sorrendben ismertetö jegyeik, életmódjuk, elterjedésük stb. szerint leirja. A leiró állattannak egyes természetes csoportokat magában foglaló részeit az illető csoporttól kölcsönzött külön névvel szokás jelölni: igy ornitologia a leiró állattannak az a része, mely a madarakkal, entomologia az, amely a rovarokkal foglalkozik.
Az állattannak több segéd-diszciplinája van; ilyenek azok, amelyek az állatok gyüjtésének, muzeumok számára való kikészítésének, eltartásának, anatómiai és mikroszkópiai készítmények előállításának, a buvárlatok körül alkalmazandó módszerek s eljárások s a buvárlati eszközök használásának, az állatok tenyésztésének, ápolásának módjait stb. tanítják. A tudományos állattannal szemben az ú. n. gyakorlati v. alkalmazott állattan az állatokat bizonyos gyakorlati szempontból, az emberre való hasznosságuk vagy kártékonyságuk szerint tárgyalja: ilyenek p, a gazdasági (mezőgazdasági, erdészeti kertészeti) orvos-gyógyszerészeti, ipari, kereskedelmi állattan stb.
Az állattan fejlődésében, ugy mint az emberiség történelmében, három korszak: ó-, közép- s uj-kor különböztethető meg.
I. Ó-kor.
Az ó-kor klasszikus népe, a görög, az állattant, amennyiben a korszellem s a vizsgálati módszerek kezdetlegessége megengedte, egészen tudományos alapon és sikerrel művelte. A görögök állattani ismeretei Aristotelés fontos munkáiban (Az állatok története, Az állatok részeiről, Az állatok nemzéséről) vannak letéve. E munkák nagy részletességgel tárgyalják az összehasonlító anatomiát az emberből, mint legfelsőbb s legjobban ismert állatból indulva ki, továbbá az állatok élettanát, szaporodását, fejlődését és életmódját, szóval - a leiró állattanon kívül - a tudományos állattan összes fontos részeit s a görögök meglepő terjedelmü és mély ismereteit igazi tudományos szellemben fejtik ki, amelyet csak az ujabb kor tudott igazán megérteni s csak ez volt képes az Aristoteléstől megvetett alapon tovább építeni. Arístoteles munkái az állatoknak az ismeretek akkori állásának megfelelő rendszerét is magokban foglalják (l. Állatország), amely a tudományos rendszer követelményeinek sokkal jobban megfelel, mint az összes közép- és ujabbkori szerzők rendszerei egész Linnéig, akinek rendszere voltaképen szintén az Aristoteles-félén alapszik. Aristoteles szellemében művelték az állattant az alexandriai iskola tudósai, kik közül Hérophilos és Erasistratos emelendő ki. A rómaiaknak állattani irója, az idősebb Plinius (23-79 Kr. u.), nagy szorgalommal, de kritika nélkül gyüjtötte össze mindazt, amit kora az állatokról tudott és mesélt s a tudományt nemcsak előbbre nem vitte, sőt haladását megakadályozta, mert a középkori irók inkább a mesélő Pliniust, mint az előttök érthetetlen Aristotelést követték. A középkorban a Pliniuséval vetélkedő hírnévnek örvendő Solinos, Aelianus és Oppianos az állatok jó és rossz tulajdonságairól, bűvös hatásáról és csodálatos gyógyító erejéről meséltek.
II. Középkor.
Egész a XIII. századig nem jelent meg értékesebb állattani munka. E kor szellemére jellemző a « Physiologus» elnevezéssel jelölt, ismeretlen szerzőtől származó állattani munka, amely a XIV. századig különböző átdolgozásokban az összes keresztény népek között el volt terjedve s voltaképen nem egyéb, mint a bibliában előforduló állatoknak erkölcsös elmélkedések s allegóriák közbeszövésével bővített természetrajza. Csak akkor akadnak az állattannak komolyabb művelői, mikor a keresztény népek a XIII. században az arabok közvetítésével megismerkednek Aristotelés munkáival. Három dominikánus baráttól birunk ez időből nagyobb állattani munkákat. Cantimpréi Tamás (Thomas Cantipratanus) a dolgok természetéről írt munkájában mindazt összefoglalja, amit idejében az állatokról tudtak, Albertus Magnus nagy állatkönyvében leirja az összes ismert állatokat s kommentálja Aristotelést, Bauvaisi Vince (Vincentius Bellovacensis) természettükrében az állatországnak egész enciklopediáját adja.
III. Ujkor.
A könyvnyomtatás feltalálása, mint minden tudományban, úgy az állattanban is új korszakot jelez. Theodoros Gaza a XIV. sz. közepe táján görög eredetiből latinra fordítja Aristotelés munkáit, amelyek 1476-98-ig Velencében öt kiadástérnek s közkincsesé válnak. Idegen világrészek felfedezése új természeti tárgyakkal ismertet meg, amelyek felébresztik a buvárkodási vágyat. Más világtörténeti események, amelyek békóiból fel szabadítják az emberi szellemet, a természettudományok más területein tett korszakot alkotó felfedezések, a mikroszkóp feltalálása (1590 körül) stb. mind közreműködnek, hogy az állattan is haladásnak induljon. Watton Edward (1492-1555) nagy rendszertani munkájában javítást tesz az Aristotelés rendszerén s először tárgyalja, mint külön állatcsapatot, a zoofitákat; Gesner Konrád (1516-65), Aldrovandi Ulisszes (1522-1605), Jonston János (1603-1675) nagy munkáikban enciklopédiailag tárgyalják az egész ismert állatországot. Idegen világrészek állatainak leirásával a buvárok egész sora foglalkozik. Volcher Coiter (1535-1600), Hieronymus Fabricius ab Aquapendente (15371619), Marcello Aurelio Severino (1580-1656), Thomas Willisius (1621-1675) megvetik az ujabb összehasonlító anatomia alapját s Monro Sándor kiadja (1764) az összehasonlító anatomia első kézikönyvét. Francesco Stelluti a méhek anatomiáját tárgyaló munkájában (1625) először közöl mikroszkópiai vizsgálatokat; őt követi Marcello Malpighi (1628-1694), Anton van Leeuwenhoek (1632-1723) és Jan Swammerdam (1637-1680), megnyitva a mikroszkópiai felfedezések sorát. Az utóbbi ezenkivül halhatatlan érdemeket szerez a rovarok átalakulásának tanulmányozásával, melyben őt a rovarok életmódjának fáradhatatlan tanulmányozója, René Réaumur (1683-1757) és sok más követi. Az állatok fejlődéstanának is akadnak tanulmányozói (Coiter, Fabricius ab Aquapendente, Malpighi) s Wolff Gáspár Frigyes (1735-1794) megvéti a mai fejlődéstan alapját. Az állattan minden területén pezsgő élet közepett kezdette meg működését Linné (Linnaeus) Károly (1707-1778), akinek halhatatlan érdeme abban áll, hogy az idejében ismert összes állatokat könnyen áttekinthető rendszerbe foglalta (l. Állatország) s következetesen keresztülvitt terminonologiával pontosan leírta. Linnének célja, az állattani leirások kaoszába rendet hozni, mesterileg sikerült s nem az ő hibája, ha az állatbuvárok egy része az Á. egyedüli felada át az állatoknak a Linné kijelölte módon való leirásában kereste. A Linnéi követő korszak rohamos haladásának történetéből csak a tartós nyomokat hagyó új eszméket ébresztő s új irányokat kijelölő mozzánatokra szorítkozhatank. Az Á.-nak az éppen jelzett irányban való szorgalmas művelése mellett nem maradt el az állatoknak összehasonlító anatómiai tanulmányozása. E téren korszakot alkotó tévékenységet fejtett ki Cuvier György (1769-1832), kinek az állatok összes csoportjaira kiterjedő összehasonlitó anatómiai tanulmanyai a mai rendszerek alapját tevő állatrendszer (l. Állatország) megalapítására vezettek. A mester nyomdokaiba léptek tanítványai: a Cuvier-féle francia iskola; Németországban Meckel János Frigyes (1781-1833), Müller János (1801-1858) és tanitványaik; Angolországban Owen Richard (szül. 1803), Huxley Tamás Henrik (szül. 1825) és tanítványaik, stb. A fejlődéstannak, melynek tudományos alapját a kartársaitól nem értett Wolff G. Fr. vetette meg, új lendületet adtak Baer Károly Ernő (1792- 1876), Pander Keresztély Henrik (1794-1865), Rathke Henrik (1793-1860), Bischoff Tivadar Lajos Vilmos, kiket napjaink buvárainak egész hosszu sora követ. Steenstrup János Japet Smith (szül. 1813) megállapította a nemzedék-változás tanát. Van Beneden P. J. (szül. 1809), Siebold Károly Tivadar (1804- 1885) és Leuckart Rudolt (szül. 1823) vizsgálatai megismertettek a balférgek azelőtt egészen rejtélyes fejlődésével; ugyancsak Siebold vizsgálatai a szűzszaporodással. A tökéletesített mikroszkópok mélyebb bepillantást engedtek a Leeuwenhoektól 1675-ben felfedezett legalsóbb állatok szervezetébe, amelynek kifürkészése főleg Ehrenberg Keresztély Gottfrid (1795-1876), Dujardin Felix (1801-60), Stein Frigyes (1818-1885), Claparéde Réné Ede (1832-1871) és Lachmann Frigyes János (1832-1861) érdeme. Az állatok szöveti szerkezetének megismerésében pedig új korszakot indít meg Schwann Tivadar (1810-1882) sejtelmélete (1838). Az őslénytannak főleg Cuvier, Lamarck K. János (1745-1829), Smith Vilmos (1769-1839) és Ozven vizsgálatai, az állatok földrajzi elterjedését tárgyaló tudományszaknak pedig Selater (szül. 1829) és Vallace Alfred Russel munkái vetették meg alapját. Végül Darwin Károly Róbertnek (1809-1882) a fajok keletkezéséről szóló elmélete (1859, l. Fajkeletkezés) egészen új területet nyitott meg a buvárkodás előtt s az egész szerves világról való felfogásunkat gyökeresen reformálta. V. ö. J. V. Carus, Geschichte der Zoologie, 1872.
Hazánkban az állattan művelése csak a legújabb időben, nemzetünk ujjáébredésének szakától kezdve, indult meg élénkebb lendülettel. Az állattan terén kifejtett szerény munkásság azonban az irodalmi termékek csekély száma dacára is, meglehetős régi keltü. Irodalmi feljegyzésekből tudjuk, hogy Nagy Lajos király udvari fő sólymásza, Magyar László (Ladislaus Ungarus) különmunkát irt a sólymászatról és vadászatról. A kézsmárki születésü Augustinus ab Hortis (1597-1650) aki a bécsi füvészkertet alapította, III. Ferdinánd támogatásával muzeumot tervezett hazánkban Lippay Prokóp (Procopius Bananus), kamarái főorvos, Lippay György esztergomi érsek költségén 1642-1665-ig hazánk különböző részeiben gyüjtéseket tett, a gyüjtött természeti tárgyakat leirta, lerajzolta s Magyarország csodálatos tárgyairól (De admirandis Hungariae rebus) nagy munkát irt, amely azonban Bécsben való nyomatása közben elveszett. Apácai Cseri János (megh. 1659) «Magyar Encyclopaediá»-jában (megjelent Ultrajectumban - Utrecht - 1653) az akkori ismeretek alapján 116 állatot ir le s azokat, Pliniust követve, földszinen, vizben és levegőben élőkre osztja. A magyar nyelven megjelent első terjedelmesebb állattani munka Miskolci Gáspár (1628-1691) «Jeles Vadkert»-ja (1702), amely voltaképen «a tudós és híres Franzius Farkas Wittenbergai sz. Irásmagyarázó Doktor által deák nyelven itatott» munka fordítása. E mű a középkori «physiologus» modorában tárgyalja az állatországot; leirásai telve vannak mesékkel, csodatörténetekkel, erkölcsös elmélkedésekkel, allegóriákkal és tanulságokkal. Mint a XVII. században Lippay Prokóp, úgy a mult században is akadt egy természetbuvár, Grossinger János (1728-1803), jezsuita, majd tábori pap; aki hazánk természeti tárgyainak gyüjtését, tannlmányozását és leirását tette feladatául. Az évek hosszu során tett tanulmányok eredményeinek az állatországot tárgyaló része négy nagy kötetben látott napvilágot (Universa historia physica Regni Hungariae secundum tria regna naturae digesta. Posonii el Comaromii 1793-1797), melyeknek elseje az emlősöket, másodika a madarakat, harmadika a csuszó-mászó állatokat, kétéltüeket és halakat, a negyedik a rovarokat s összes alsóbb állatokat tárgyalja. E mű hazánk faunájára tömérdek becses adatot tartalmaz, amelyeket a szerző rendkivüli olvasottságot tanusító módon dolgoz fel. Hátránya, hogy egészen a Linné előtt való tárgyalási módot használja s egyszersmind ez az oka annak, hogy megjelenésekor nem tulajdonítottak neki annyi értéket, mint amennyit tartalmánál fogva megérdemel. A Linné iskolájának állattanát Földi János (1755-1801) ültette át irodalmunkba «Természeti Historia a Linné szisztémája szerint. Első csomó, az állatok országa» (Pozsony, 1801) címü munkájával, amely az állattant - Blumenbach; kézikönyvét követve - egészen a tudomány akkori állása szerint tárgyalja. Cuvier iskolájának állattanát Nagy Péter igyekezett meghonosítani lefordítván Milne-Edwards kézikönyvét (Állattan. Kolozsvárott 1847).
A tudomány mai szinvonalán álló eredeti állattani kézikönyv mai nap is hiányzik irodalmunkból; Margó Tivadar két kötetre tervezett kézikönyve (A tudományos állattan kézikönyve. I. köt. 1. rész. Pest, 1868) még eddig befejezetlen. A nagyszámu középiskolai használatra szánt állattani kéziköny vek közül Hanák János, Kriesch János, Paszlavszky József, Róth Sanlu stb. tankönyvei emelendők ki. Az állattan különböző területein önállóan buvárkodó szaktudósainknak a mult században, valamint jelen századunk első tizedeiben is rendkivül csekély száma, az utolsó tizedekben örvendetesen szaporodott s különösen az utolsó negyedszázad alatt jelentékeny és számottevő állattani irodalom fejlődött ki hazánkban is. Állattani irodalmunk termékeinek nagy része a megy. tud. akadémia, a kir. magy. természettndományi társulat, a magyar orvosok és természetvizsgálók vándor gyülései, a nemzeti muzeum, az erdélyi muzeum-egylet, az orsz. rovartani állomás, egyes vidéki természettudományi társulatok kiadványaiban, kisebb része önállóan jelent meg. A külföldi szakfolyóiratokban is egyre sürübben találkozunk magyar buvárok dolgozataival.
Állattani állomások
a tengeri és édesvizi állatok életmódjának, anatómiai és fejlődési viszonyainak tanulmányozhatására berendezett tudományos intézetek, melyek rendesen a tengerek v. egyik-másik terjedelmesebb tó partjain épülnek. Vannak azonban úgynevezett vándorállomások is, amelyek időről-időre és a szükséghez képest változtatják helyeiket. Ez intézetek azonban nem csupán a tudomány, hanem egyuttal a gyakorlati élet és különösen a haltenyésztés szolgálatában is állanak. A legelső állattani állomás a nápolyi «Stazione zoologica» volt, amelyet Dohrn A. tanár alapított a 70-es évek elején, ma már azonban több hasonló intézet van a különböző tengerek partjain, sőt van egy édesvizi is.
I. Tengeri állomások. Az európai Jegestenger partjain csak Szoloveck mellett a Fehértengernél van egy kis, az orosz kormánytól alapított és fentartott, kevéssé látogatott állomás. Az északi tenger partjain már több állomást találunk. Az aberdeeni egyetemnek 1879 óta egy közadakozásból épült kis állomása van; a Skóciában levő st.-andrewsi és grantoni állomások az odavaló halászati egyesület felügyelete alatt és kizárólag a haltenyésztés és halászat szolgálatában állanak. Az északi tengeri német partokon 1888 óta a német halászati egyletnek van egy vándor, kizárólag a halászat érdekében működő állomása, amely legelőször Doitzum mellett Dollart közelében kezdett működni. A hollandi partokon 1876 óta működik egy vándorállomás, amely magánadakozásokból keletkezett és a halászat érdekeit szolgálja. A belga kormány Ostendeben állított fel egy állomást, amely a lüttichi és genfi egyetemekkel áll összeköttetésben. Dániának Kattegatt-ban van állomása 1890 óta, amely első sorban a halászat érdekét szolgálja és felállítása 40,000 márkába, évi fenntartása 9600 márkába kerül. Vezetője Petersen. A Keleti tenger partjain csak egy állomás van s ez is a kieli egyetem növénytani intézetével áll kapcsolatban és főleg a tengeri algák tanulmányozására szolgál. Az Irtengerben a kis, lakatlan Puffin szigetén van egy állomás 1887 óta, amely az Irtenger faunájának tanulmányozásával foglalkozik. A Calais csatorna mentén egész sorát találjuk a francia állomásoknak. Ultimereuse-ben Boulogne mellett Giard alapított egyet, amely még ma is az ő vezetése alatt áll és a lillei egyetemmel kapcsolatos. Paul Bert híres fiziolonus Havreben létesitett egy állomást, amely kiválóan fizioiogiai tanulmányok végzésére nyujt segédkezet. A francia kormány 1890-ben, Saint-Vaast de la Hogue mellett rendezett be egy állomást a halászat és osztriga-tenyésztés érdekében. Az angol partokon Plymouth mellett az angol Marine Biological Associaiton állított fel egy nagyszerüen berendezett állomást, amely berendezés tekintetében vetekedik a nápolyival. Felszerelése 250,000 márkába került s a kormánytól évi 10,000 márka segélyt kap az ehető halak életmódjának tanulmányozása feltételével. Az Atlanti óceán európai partjain kizárólag francia állomásokat találunk. A bretagneit Roscoff- ban Lacaze-Duthier közbenjárására a párisi Sorbonne alapította 1872-ben s ma már egyike a hírnevesebbeknek. Sables d'Olonueban egy aquarium és Bretagnenak déli partjain Concarneau-ban egy állomás van, amelyet Coste kezdeményezésére a francia kormány létesített 1859-ben. A Bordeaux melletti Arcachon állomást a bordeauxi természetudományi társulat alapította.
A Földközi tenger partjain a legnyugatibb állomás a francia Banyuls sur Mer a spanyol határon, amely szintén Lacaze-Duthier kezdeményezésének és fáradozásainak eredménye s ugyancsak a Sorbonne-nal áll kapcsolatban. Ennek «Station Arago» a neve. Az itt készült dolgozatok az «Archives de zoologie expérimentale el générale»-ban jelennek meg. Ugyancsak a lyoni öbölben-fekszik a Cette mellett levő állomás is, amely el Sabatier alapított és amely a montpellieri egyetemmel kapcsolatos. További francia állomásokat Marseille-ben és Villafranca-ban találunk Nizza mellett. Az elsőt Marion, az utóbbit Fol és Barrois vezeti. 1888 óta Oroszországnak is van itt egy kis állomása Korotnev vezetése alatt. Genua közelében Rapallo-ban az olasz Camerano, Perocca és Rosa állított egy állomást 1889-ben, amely a türini egyetemmel kapcsolatos. A híres nápolyi állomást Dohrn A. alapította 1870-ben saját költségén és ez nemzetközijellegü, a mennyiben több európai állam tart itt dolgozó asztalokat és küld ide buvárokat. Ez az állomás egyik jövedelmi forrása; különben a német és olasz kormány külön évi segélyben is részesiti. Az európai államok közül a következők tartanak asztalokat itt: Olaszország 4, Poroszország 3, Oroszország 2, Bajor-, Magyarország, Baden, Württemberg, Hessen, Belgium, Svájc, Holland 1-1-el, továbbá Hamburg, a strassburgi és cambridgei egyetem, a berlini akadémia s az angol természettudományi társulat szintén 1-1-el. Főjövedelmi forrása azonban a nagy-közönség rendelkezésére álló nagyszerü aquárium, az állomás kiadványainak, valamint gyönyörüen konzervált készítményeinek eladása. Ujabb időben nagy mértékben gyarapodott, amennyiben a fiziologiai vizsgálatok végezhetésére külön épületet nyert. Hazai buváraink közül többen végeztek itt tanulmányokat, igy, időrendben: Őrley L., Entz G., Onodi A., Perényi S., Daday J. és Apáthy I. (Részletesebben. l. Onodi A. idevonatkozó cikkét a Természettudományi Közlönyben.) Az Adriai tenger partjain csupán Trieszt-ben van egy, kizárólag tudományos irányu állomás, amely a bécsi egyetemmel kapcsolatos. Az afrikai partokon Algirban találunk egy kis állomást, amely 1889-ben épült és Vignier vezetése alatt áll. A Fekete tenger partjain Szebasztapol-ban állitott az orosz kormány egy állomást, amely az odesszai egyetemmel kapcsolatos.
Amerikának csupán az Atlanti óceánra tekintő partjain vannak állattani állomásai, melyek közül az északkarolinai Beaufort-ban lévő a John Hopkins egyetemhez tartozik s csak nyáron működik, általában Chesapeake Zoological Laboratory néven ismert. A Rhode-Islandban lévő Newport állomás Agassiz tulajdona s a Harward College-zsel áll kapcsolatban. A tevékeny United States Fish Commissionnak 1888 óta Woods Hallban van állomása. Kisebb állomások még az előbbenivel együtt a massachusettsi Annisquarm és Cottage Caty mellett épültek. Az Indiai óceán partján 1887 óta csak egy kis, de azért jelentékeny állomás van Java szigetén Batavia-ban s ez az első tropikus állomás. A Csendes oceán partjain még eddig az 1888-ban épült Misaki japán állomás az egyedüli, mely a tokioi öböl mellett fekszik s a tokioi egyetemmel kapcsolatos. Minden zoologiai hallgató 3 félévet köteles itt tölteni.
II. édesvizi állomások. Az első édesvizi állomást Csehországban létesítették 1888-ban s a csehországi «Komité für Landesdurchforschung von Böhmen» felügyelete alatt áll. Tulajdonképen vándorállomás, amennyiben a bt. Dercséni B,-től építtetett épület szétszedhető és időközönkint más-más tó partján állitják fel. Egyetlen állandó állomás ezidőszerint a németországi, 1891-ben készült, amely Zacharias tevékenységének köszöni tételét. Ez Keletholsteinban épült a Plöni tó mellett részint magánadakozásból, részint a porosz kormány segélyéből. Nálunk a Földrajzi társulat elnöksége fáradozik ilyen állomás létesítésében, melyet a Balaton partjaira tervez.
oly intézet, amely ben kiszárított, kitömött, borszeszben v. más folyadékban konzervált állatokat, vagy esetleg különböző anyagokból p. viaszból készített utánzatokat őriznek és állítanak ki közszemlére. E helyeken az állatokat általában az állattani rendszer elvei szerint állítják ki, vagy a legfelsőbb rangu gerincesektől kezdve lefelé, vagy pedig a legalsóbb rangu véglényektől kezdve fölfelé haladó sorrendben s az egyes fajokat rendesen több példányban a tenyész-egyének és fiatalok között levő különbség érzékeltetése végett, valamint az életmód különböző jelenségeit feltüntető ugynevezett biologiai csoportokban. Ezek mellé sorakoznak aztán a bonctani viszonyokat feltüntető ugynevezett anatómiai készítmények és a gerinces állatoknál a csontvázak. Különben kitömni csakis az emlős állatokat, madarakat, a nagyobb csuszó-mászókat és halakat szokták; a kagylókat, csigákat, korallokat, a tüskebőrü állatokat és szivacsokat egyszerüen kiszáritják, a rovarokat, pókokat, különösen pedig az előbbieket kiszárítva gombostűkre szurják. Mindezeket aztán a lehetőségig óvni kell a portól és a kártékony rovaroktól. A lágytestü állatokat, milyenek a férgek, meduzák, kisebb halak stb. borszesszel telt üvegekben helyezik el.
Régebben csakis az egyetemi városokban voltak állattani muzeumok és főleg az egyetemi oktatásnál szerepeltek. Ma már minden valamirevaló városban találunk ilyeneket, főleg ha valami magasabb tanintézetük van. Az ilyen vidéki állattani muzeumok azonban legfőképen az illető vidék állatjainak összegyüjtésére szoritkoznak, amilyenek p. nálunk az «Erdélyi Muzeumegylet» az északmagyarországi Kárpátegylet», s a «Délmagyarországi Muzeum» stb. állattani muzeumai. A nagyobb állattani muzeumok már a hazai állatfajok összegyüjtése mellett más világrészekből valókat is szereznek, hogy a látogatóknak annál több tanulságosat nyujthassanak. Hazánkban egyetlen ilyen állattani muzeum a «Magyar Nemzeti Múzeum» állattára (Budapest VIII. Muzeumkörut, M. Nemz. Muzeum-épület II. emelet). Különben bizonyos fokig ehhez sorakozik a budapesti kir. tud. egyetem «zoologiai és komparativ-anatómiai muzeuma» (Budapest VIII. Muzeumkörut 4. II. emelet), továbbá a kolozsvári tud. egyetem «állat- és összehasonlító bonctani intézete» (Kolozsvár, Muzeumkert, állattani intézet), amelyekben a tanításhoz szükséges anatómiai és fejlődéstani készítmények és a hazai állatfajok mellett a nevezetesebb külföldi állatfajok egy részét is megtaláljuk. Az ilyen nagyobb állattani muzeumokban aztán kellő rendszerességgel a lehetőségig külön csoportosítják a hazai és külön a külföldi állatfajokat. Az európai állattani muzeumok között a leggazdagabb a londoni «British Musem», ezután következik a párisi, bécsi, berlini, pétervári, budapesti, kopenhágai, leideni stb.
az, ki nem foglalkozik a házi állatok szaporításávál, hanem csak azért tartja, hogy neki bizonyos szolgálatokat tegyenek. Ilyen p. a bérkecsis, továbbá a hizlaló, ki vásárlás által szerzi be hizóit, v. az oly tehenészet birtokosa, ki friss fejős teheneket vesz, s addig tartja, mig elapadnak, azután pedig ujonan vásárolt tehenekkel helyettesíti. Az állattartás főleg igen belterjes gazdaságokban van nagy mértékben elterjedve, mert ily helyeken lehetőleg csak oly növényeket termesztenek, melyek közvetlenül adhatók el v. iparilag dolgozhatók fel, a takarmánytermesztést pedig csak oly mértékben űzik, amennyire azt a gazdasági hulladékok értékesítése végett tartott haszonállatok és az igásállatok szükséglik.
alatt a házi állatok szaporítását értik, a szaporítót pedig állattenyésztőnek nevezik. A tenyésztes tárgyát képező házi állatok szerint megkülönböztetnek lótenyésztést, szarvasmarha-tenyésztést illetőleg lótenyésztőt, szarvasmarhatenyésztőt stb. Az okszerü állattenyésztő azonban nem elégszik meg tisztán csak házi állatai szaporításával, hanem azok javitásán is fárad, de még nagyon sok gazda tenyészt okszerütlenül, s miután utóbbiak főleg a kisbirtokosok között gyakoriak, sokan abban a balhiedelemben vannak, hogy csak a módosabb gazda tenyészthet okszerüen, mig a szegény ember azzal kénytelen beérni, amije van. Azonban tekintve azt, hogy úgy az állam, valamint magántenyésztők által ma már a szegényebb tenyésztők számára is hozzáférhetőkké válnak a megfelelő tenyészállatok, a paraszttenyésztők elmaradottságát inkább közönynek és a kellő szakismeretek hiányának keli tulajdonítani. Amaz ismeretek összegét, melyek a házi állatok tenyésztése körül szereztettek, állattenyésztéstannak nevezik. Ez ismeretek főleg a. tenyészállatok tulajdonságainak helyes megitélésére, a tulajdonságok átörökítése és az utódokban való fejlesztésére s végre a tenyészállatok megfelelő etetése és ápolására vonatkoznak. Az Á.-nek főleg legelődús külterjes gazdaságokban van nagy jelentősége, mert ily helyeken könnyen válik a legjövedelmezőbb gazdasági ággá, mig a belterjes gazdaságok inkább a gabona- és iparnövények termesztését karolják fel. Angolország és Hollandia virágzó Á.-ükkel csak azért képeznek e tekintetben kivételt, mert talajuk mély fekvése és a nedves éghajlat kevésbbé kedveznek a gabona mint a takarmánytermesztésnek.
mezőgazdaságnál az igás- és haszonállatokban rejlő értékek összege; l. Élő Leltár.
