olasz zenei műszó, mely annyit tesz, mint gyorsan, vidáman, s egyjelentőségü az Allegro-val.
olasz zenei műszó, annyit tesz, mint mérsékelt gyorsasággal. Rendesen oly zenedaraboknál használják, melyeknek jellege a szelíd vidámság s kellemesen folyó mozgékonyság. Mint időmérték az A. az Allegro és Andante közé helyezendő.
l. Antonio, olasz festő, l. Correggio. 2. A. Gergely, az olasz zene egyik első klasszikusa, szül. 1586., megh. 1652 febr. 18-án. éle téről alig tudunk valamit; az ünnepelt Nanini volt zenetanítója; a pápai énekkarba hivták. Versenyzeneműveket, moletteket, miséket stb. szerzett s a 9-szólamu remek «Misetere»-t, melyet a gyermek Mozart emlékezetből irt le. Mindez kéziratban ma radt, pedig nagyszerü alkotó és jellemző erőről tesz tanuságot, mint Baini erősíti.
a. m. igen gyorsan, ol. zenei műszó, az Allegro (l. o.) legnagyobb fokát jelezi, tehát körülbelül azonos a Presto-val (l. o.); ritkán fordul elő.
(ol., rövidítve All°), egyike a legrégibb, zenei időmértéket meghatározó kifejezéseknek, annyit jelent ugyan, mint «vidáman, vigan», de idő folytán a «gyors» fogalmának kifejezésére lett használatos úgy, hogy mai nap olyan összetetelekben is alkalmazzák, amelyek tekintettel a szó alapértelmére, merő szószapororításnak tekinthetők, p. allegro giojoso szóról-szóra: vidáman vígan. Ugy mint az Adagio alatt adagio időmértékben írott darabokat is értünk, az Allegro kifejezés egyuttal allegro időmértékben írt zenetételek megnevezésére is szolgál, még akkor is, ha ezeknek időmértéke másképen volna előirva, p. Vivace, vagy Con fuoco.
(stabilitas), az egyensúlyban levő testeknek az a tulajdonsága, melynél fogva egyensúlyi helyzetükből való kimozdításuk után e helyzetbe visszatérni igyekeznek. Egyensúlyban levő test helyéről bármilyen kevéssel kimozdítva és azután lökés nélkül elbocsátva v. nyomban közeledik kezdetbeli egyensúlyi helyéhez, v. tőle még inkább eltávozik v. ismét egyensúlyban marad. Az első esetben az egyensúlyt állékonynak (stabilis), a másodikban esékenynek (labilis), a harmadikban közömbösnek (indifferens) mondjuk. Az állékonyság mértékéül szolgál az a munka, mely szükséges és elegendő arra nézve, hogy a testet állékony egyensúlyi helyzetéből annyira kimozdítsuk, hogy ehhez a helyzethez elbocsátása után nem közeledhetik.
vagy Halleluja, héber nyelven annyit jelentmint «Magasztaljátok az Urat». Ez a magasztaló énekrész a régi héber templomi zenében a zsoltárok elejét és végét képezte, s onnan ment át a keresztény egyházi zenébe: Husvétkor a r. kat. egyházban a következő rituális A.-t éneklik:
[ÁBRA] Alleluja.
A keresztény liturgiában az A. már Tertullián. idejében (III. szd.) szokásos volt. Használatát Nagy (3-Gergely pápa (XVII. század) rendszeresítette. Leginkább örvendező ünnep közben, t. i. husvéttól Szt. Háromság vasárnapjáig, és más nagy ünnepeken használatos. A bűnbánat szomoruságának megfelelőleg egész nagybőjtben, más bőjti napokban, és részben ádvent alatt elmarad.
(növ.), régi botanikusaink (Bejthe, Benkő, Veszelszki) a francia nyomán így is nevezik a sósdit vagyis Oxalis acetosellá-t.
Lajos, orles-i bibornok név alatt ismert érsek és bibornok. Szül. a Bugay mellett levő Orbent kastélyban, francia nemesi családból, 1390-ben. 1426-ban, mielőtt püspök lett volna, V. Márton pápa bibornokká nevezte ki. Mikor IV. Jenő pápa a bázeli zsinattal egyenetlenségbe keveredett, A., ki akkor Rómában volt, Bázelbe ment s az ellenzék élére állott; a teljes szakadás után pedig ő eszközölte ki az V. Felix név alatt ellenpápává lett Savoyai Amadé megválasztását. Jenő pápa 1440-ben összes méltóságaitól megfosztotta, de Jenő törvényes utóda, V. Miklós, kinek a bázellek az ellenpápával együtt meghódoltak, visszahelyezte. Tévelygését megbánva halt meg Salonban.
(franc.) zenei műszó egy régi német tánc dallamát jelenti. Kétféle A.-ot különböztethetünk meg: 1. a valódi német nemzeti táncot,. melynek 3/4 v. 3/8-s üteme van. Hasonlít ez a tánc az ismeretes «Ländler»,-hez. 2. A. alatt azonkívül egy tánc jellegü, 4/4 ütemben s mérsékelt időmértékben írt zenetételt is értünk, mely a régi Suite-ek-ben (l. ezt) rendesen a bekezdést, és a Partitákban (l. ezt) a nyitány után való első tételt képezte.