város a Káoah (Quada) folyó mellett Kadah fejedelemségben, a malakkai félszigeten, Hátsó-Indiában, 10.000 lakossal.
v. pikkelylevél (squamae, Niederblatt növ.), leginkább a földbeli száron levő pikkelynemü, tökéletlen, sápadt levélképlet (a tőke, gumó, tarack, tőrügy és hagyma pikkelyei). A lomblevelektől az különbözteti meg, hogy aprók, nyeletlenek, széles aljúak, nagyobb metszetök és klorofilljok nincs vagy az utóbbi csak csekély. A tőke allevele hamar elhal, de a helyét forradás jelzi. A. lehet azonban a légbeli száron is, a telelő rügyek rügypikkelye is A. Fásnövényeinken, a szár alsó táján, a lomblevelek fejlődését meg szokta előzni (elsődlevél, tölgy), azután gyakran hamar lehull, más növényeken pedig fokozatosan átmenő alakok kötik a lomblevelekkel össze. A Cycas-on a lomblevelekkel szokott váltakozni, a televénylakók és élősködő fanerogámok szárán pedig egymagok a szár levele (Neottia, Epipogon, Coralliorrhiza, Orobanche, Monotropa, lucernakosz stb.). A magvazó növények sziklevelét a legelső és sajátságos alakú allevélnek tekinthetjük. Az A. és hegye-levél (fellevél) közt csak helyzetbeli különbség van, a lomblevelek tája választja el egymástól. Bővebben: Goebel v. ö. még levélnemü ág (phyllodadium) Encycl. d. Naturw. III. 1. 243-50.
(növ., Phyllodium, Blattstielblatt, petiolus foliaceus) nem más, mint levél módjára elszélesedett levélnyél. Némely uj-hollandi ákácfajnak t. i. első éveiben többé-kevésbbé rendes, laposnyelü, szárnyas levelei vannak; későbben a levélnyél ágai meg a sallangok elmaradnak s csak a laposan kiterülő levélnyél teljesíti a létre nemjött levélkék szerepét. Az ily képlet az Á.; l. Ákác.
Ede, angol szinész, szül. Londonban 1566-ban, megh. 1626-ban. Az angol szinbirálók A.- t 1590-1600. évi szerepléseiről írva, megjelenéseért Proteushoz, játékáért pedig Rosciushoz hasonlították.
János, merész sakkjátszó, szül. 1763 jan. 19., megh. Bécsben 1823. Egy merész királygambit-varians, melyet A. nagyon kedvelt, róla Agambitnak neveztetik. Német nyelven ő adott ki először jóravaló sakk-könyvet. («Anweisung zum Schachspiel,» Bécs, 1795. - Hetedik kiadás 1841.)
Algäu, Algau vagy Allgau tágabb értelemben Svábország ama része, amelyet az Alpesek szélső hegycsoportjai foglalnak el és amelyet Ny felől a Boden-tó és Ill, K felől a Lech D felől az Inn, é felől pedig a Duna határol. Rendesen azonban Bajorország DNy-i részét és Tirolnak meg Württembergnek egymással szomszédos részeit értik alatta, körülbelül azt a területet, amelyet régente Albigaunak vagy Alpgaunak neveztek. Allgäut egészen betöltik az Allgäui-Alpesek, amelyek a Rhäti-Alpeseknek északi folytatásait és fokozatait képezik. Az Iller völgye középen hasítja végig az Alpesek eme csoportját. A hegyrajzi főfölosztással megegyezik a néprajzi, illetőleg nyelvjárási fölosztás. A nyugatiakat, a Bregenzerwald lakóit «Walder», a keletieket «Lechler» vagy «Thaler» (Lechthaler) néven különböztetik meg. A déli láncolat néhány csúcsa fölülemelkedik az örökös hó határán, amely ott körülbelül 2500 m. magasságban van. Van két kis glecser a Hohen-Licht csúcson (2687) m.) és a Mádelegabel csúcson (2649 m.) Az Ill és Inn között van az Arlberg hágó (1797 m.), amelyen a feldkirch-landecki vasút és az arlbergi alagút (l. Arlberg) vezet keresztül. A felső hegysorok pompás havasi legelőin tartják az otthonos kis szarvasmarhafajt. Az allgäui szarvasmarha szép, erőteljes, de csontos testalkatánál fogva mégsem igen jó igavonó; jól hizlalható és Németországnak meg Svájcnak legjobban tejelő fajtái közé tartozik. (L. Algaui marha.) Állati termékekkel jelentékeny kereskedést űznek Augsburg és München, Nürnberg és Bécs felé. Sonthofen marhavásárai fontosak. V. ö. Waltenberger A. Vorarlberg und Westtirol (6. Aufi. Augsb. 1888).
az Alpok liasz-korabeli rétegeinek alsó emelete (facies-képződménye), Ailgau bajor vidékről nevezve igy. Szűrkés, márgás palák, különösen foltos márgák, amiért is liaszfoltos márgá-nak is nevezik. Igen gazdag kövületekben.
(eszt.), a széptanilag ható erények egyike, s egyszersmind a leggyakoribb lírai, epikai és drámai, de főleg népköltészeti alapeszmék egyike. Nagy szerepet játszik az Á. az ó-indus irodalomban, mely magukat az isteneket is legyőzhetőnek vélte imádság és Á. által. A keresztény legendában épp oly nagy szerepet játszik az Á., mint a műköltészetben; a katolikus hithez való ragaszkodás nagyszerüen van dicsőítve Calderon drámájában: «Az állhatatos fejedelem», mely a nemzeti szinházban is műsoron van.
(Alis), folyócska az ó-kori Latiumban, amely Rómán fölül három órányira ömlött a Tiberisbe és arról a vereségről lett nevezetessé, amelyet ott a rómaiak szenvedtek Kr. e. 390 (mások szerint 387) julius 18-áni (dies Alliensis) a Brennus vezérlete alatt betörő gallosoktól. Valószinü, hogy azt a folyócskát nevezték Alliának amely most Fosso di Sette Bagni. Mommsen, über die Schlacht an der Allia. (Berlini akad. értekezés 1878.)
(franc., ejtsd: alliázs) a. m. ötvözés, az arany vegyítése más fémekkel stb.