l. Vágány.
A méhészetben egy keretalaku tok, amelybe egy v. két rendes méretü keret belefér; ez a tok vékony falapokból van készítve, az oldalai pedig az anyaráccsal (l. o.) borítva; célja az anyát meggátolni a szaporításban, hogy igy a lépeket a dolgozó méhek mézzel hordják meg. Az A.-ból az anyaméh nem tud kijönni, s igy csupán a vár ban levő lépekbe rakhat petéket.
(kohászat): az üzőke-készítésnél egy vas vagy rézgyürü, melynek üregébe bele sajtolják az üzőke készítésére szolgáló csonthamut.
népiesen napamasszony, a családban a férj számára a feleségének, az asszony számára a férjnek az anyját jelenti. A civilizációnak nagyon alacsony fokán álló népek, szinte kivétel nélkül, határtalan ellenszenvvel vannak az anyós iránt, elannyira, hogy a férj az anyósával, az asszony az apósával még csak nem is beszél. A műveltebb népek vérébe is került ebből az ellenszenvből valami, de ezeknél legfeljebb csak annyiban nyilatkozik, hogy az anyósokra csípős élcek ezernyi sokaságát gyártották. Afrikában a kafferek, az amakozák, a maravik, a bogosz és szomál törzsbeliek nagy kerülőket tesznek, elbujnak, ha véletlenül találkoznak az anyóssal, vagy ha már sehogy se tudnak kitérni a találkozás elől, tenyerökkel elfödik az arcukat s halálukig soha se ejtik ki az A. nevét. Az aszanti négereknél vő és A. csak jókora távolságról beszélhetnek egymással s eközben is kötelesek az arcukat elfordítani. Az abadee néptörzsbeli fiatal párok az egybekelés után tüstént elköltöznek messze vidékekre, csakhogy ne találkozhassanak az A.-sal. Hasonló szokások vannak Ausztráliában a mandánok közt s az amerikai indus népeknél. É.-Amerikában a dakota-, asziniboine- és omaha-indusoknál, Délamerikában a pampaszok lakóinál és araukán-indusoknál ugyancsak tilalmas az A.-sal beszélni, a szemébe nézni v. a nevét kiejteni. Az araukán-indus még beszélhet az A.-ával, de csak úgy, ha kölcsönösen hátat fordítanak egymásnak. Az ázsiai osztyákok és kacsincsek is hasonló szokásoknak hódolnak. Oka pedig eme néptörzseknél az anyós- és após-kerülésnek a legtöbb etnográfus szerint a vérfertőzéstől való félelem.
l. Anianus.
(Vámosi és Fajszi), magyar nemes család, mely Veszprémben virágzott; régebben Vámosról irta nevét, melyet később, a XVII. század elején a veszprémmegyei Fajszival cserélt fel. Nevét Ányos (Anianus) keresztnévtől vette, melyet valószinüleg egyik kiváló őse viselt. E családból származott Pál a költő. L. Ányos Pál.
1. Ignác (fajszi), szül. 1761-ben, meghalt 1829-ben. Veszprémmegye főszolgabirája és több megyének táblabirája volt. Jogi munkái kéziratban maradtak.
2. Á. Pál (családi néven István), költő, szül. Esztergáron Veszprémm. 1756 december 8. nemes szülőktől. Megh. Veszprémben 1784 szept. 5-én. Egyideig nagyanyjánál nevekedett Komáromban, majd Győrbe és Pápára küldték iskolázni; 16 éves korában a pálos szerzetbe lépett, mely a márianostrai kolostorban töltött próbaév után a nagyszombati egyetemre küldte bölcsészeti tanulmányokra, ahol 1776-ban doktori koszorút nyert. Itt ismerkedett meg Bessenyei és Báróczi munkáival s hatásuk alatt a mélyérzelmü ifjuban megmozdult a szunnyadó költői ihlet; először fordításokkal próbálkozott meg, lefordítva Ovidius nyolc heroidjét. 1776-ban az éppen Nagyszombatban állomásozó Barcsainak levélben elküldött költeményei Barcsai lelkes elismerését és barátságát szerezték meg neki, majd Orczy és a franciás iskola más költőinek ismeretségébe juttatták a fiatal költőt, ki most már irodalmi összeköttetések közt annál több kedvvel követte hivatását. A lirikusnak szükséges érzelmi állapotokról bőven gondoskodott az élet. 1777-ben az egyetemmel együtt ő is Budára költözött a hittudományi tanulmányok befejezése végett, s az itt töltött évek elég változatossággal és élvekkel szórakoztatták az ifju szerzetest, ki alkalmasint ekkor élte legédesebb napjait, hogy annál jobban fájjon aztán a felső-elefánti kolostor (Nyitramegye) magánya, hová 1781-ben rendelték, s ahol a bércek és sűrü erdőségek közt, néhány rideg keblü szerzetes társán kivül minden emberi társaságból kiszakítva, érezni kezdte, hogy a választott pálya lelkének egész valójával ellenkezik. E válságos lelki állapotot fejlő aranyérokozta testi szenvedések is súlyosították, s midőn rendje egy év mulva a székesfehérvári gimnáziumhoz küldötte, az ottani nedves levegő s egy rosszul eszközölt műtét még jobban aláásták egészségét, úgy hogy az alig 28 éves költő 1784 nyarán testileg-lelkileg megtörten vitette át magát Veszprémbe, ahol meg is halt. Költészetét mintegy kora hervadásának előérzete színezi. Elégiákban költői levelekben öntötte ki érzékeny szivének panaszát. Á. a csalódás, a mulandóság költője, s első képviselője nálunk a vílágfájdalom költészetének; bántja őt az élet, az elmulás, a maga és az emberiség sorsa; siratja elvesztett kedvesét, eltünt örömeit, az emberek részvétlenségét s a világ hiuságát. A sebzett lélek ez örökös vergődése s az itt-ott hosszassá váló szemlélkezés és leirás bizonyos egyhanguságot kölcsönöz egyébként folyékonyan verselt költeményeinek; de a ködös hangulat erős alanyiságot fedez, a széles modorban rajzolt érzések olykor megható igazsággal nyilatkoznak, s Á. az ujjászületett magyar irodalomnak Dayka Gáborig legmélyebb lirikusa volt. A mély lelki bánat csak egy-egy bordalában, költői levélben s a barátságnak szentelt költeményében enged tért némi derültebb világnézetnek, s a Kalapos király címü költeményében a felháborodás érzelmeinek. Ez utolsó költeményben gyülölettel fakad ki II. József, mint törvénytelen uralkodó, az «eretnekek» oltalmazója ellen, kiben nemzetének és hazájának legnagyobb ellenségét látja. Életében csak néhány alkalmi ódája jelent meg; vallásos énekei halála után Énekek könyve cím alatt láttak napvilágot (Pest, 1785), egyéb költeményeit Bacsányi János adta ki gondos kritikával Ányos Pál munkái címen (1798), a költő életrajzával és arcképével; ujabban Abafi Lajos adta ki Endrődi Sándor tanulmányával és jegyzetekkel a Magyar Könyvesházban (Budapest 1876), némely egyházi beszédét s elmélkedéseit pedig Csaplár Benedek tette közzé. Életrajzát Bacsányin és Endrődin (M. Helikon) kivül Toldy és Koltai Virgil is (1882) megirták.
l. Anzin.
(ejtsd: anza lö lügé), fürdőhely a franciaországi Puy de Dôme départementban, 2100 lakossal, kén- és vasasforrásokkal.
l. Enzeli.