(Laras), 1. város Marokkónak az Atlantióceán felé eső partján; mintegy 5000 mór lakosa van. A. a régi feniciai Lix helyén áll, amelynek romjai máig is láthatok. 2. A., El-Aris, város Alsó-Egyiptomban a sziriai határon, a Vadi-el-Aris mellett, (1882) 3923 lakossal. A helység a régi Rhinocolura, hires számüzetési hely a fáraók korában, hol a számüzötteknek orrukat vágták le. A keresztes háboruk történetében Aris Lares név alatt szerepel, ott halt meg I. Balduin jeruzsálemi király 1118 március 22-én.
Troasnak egyik városa; Perkote és Abydos között, mely állitólag Arisbétől Teukros leányától vette nevét s a Selléis folyó mellett feküdt. I A trójai háboruban elpusztult, de későbben a mitiléniek ujból felépítették. Itt rendezte Nagy Sándor seregét melyet a persák ellen vezetett és elfoglalták a gallok, midön a második pún háboru II. idejében Troasba rontottak.
don Mariano. mexikói tábornok, szül. Montereyben 1803. spanyol szülőktől megh. 1855. Katonai pályára lépett s az Egyesült-Államokkal folytatott háboruban nagyon kitüntette magát. Tábornok, hadügyminiszter (1848) s Mexikó elnöke (1851-54) volt. A haladás barátja s a földművelés és ipar előmozdítója volt. Angliába tervezett útja közben 1855 elején meghalt.
Milétus zsarnoka; félelmében, mert a persák hadi vállalata, melynek élén állott, Naxosz szigete ellen meghiusult, fellázadt s az athéniek és jónok támogatásával Kr. előtt 499-ben megtár madta a persákat s Szardeszt felégette. Ezek azonban legyőzték. A. Tráciába menekült, ahol 497-ben a bennszülöttek agyonverték.
egy a Kr. u. V. század végén élt görög rétor, kinek 2 könyvbe osztott szerelmi leveleit legutoljára Hercher az Epistolographi Graeci között adta ki (Paris, 1873). A helyenkint egy kéjenc fantáziájával irott levelek minden egyéni vonás nélkül szükölködnek.
Görögország őslakóinak egy istensége, melynek mitoszi vonásai az idők folyamán nem forrottak össze az olimpusi főistenek valamelyikének vonásaival, hanem bár nagy részben elhalaványodtak, mégis megkülönböztethetők maradnak. A monda szerint Apollón, midőn Pélion völgyeiben meglátta Kyrénét, Hypseusnak, a lapithák királyának leányát egy oroszlánra való vadászatában, beléje szeretett és aranyos kocsin Libiába ragadta, hol a leány Aristaios-t szülte. A gyermeket a Hórák nevelték fel, kik nektárral és ambróziával táplálták, miáltal halhatatlanná lett, más monda szerint pedig a nimfák, kik megtanították a méhészetre, olajfamívelésre és a tejgazdaság elemeire. Mivel ezekre megtanította az emberi nemet, minden mezei áldásnak, de főként a méhészet és vadászat isteneként tisztelték. Fia Aktaión, kit neki Kadmos leánya, Autonoé szült. Kultusza Arkádiából indult ki és Beócián s Tesszalián át az egei tenger szigeteire majd Szardiniára Libiára és Sziciliára terjedt ki, sőt meghonosodott Tráciában is.
1. a görögök legjelesebb kritikusa és grammatikusa, a bizanci Aristophanés tanítványa. Született Szamotrákén és élt Kr. e. 222-től 150-ig. Korán Alexandriába kerülvén, ott Ptolemaios Philométór fiának nevelője s az alexandriai könyvtár igazgatója lett. Ptolemaios Physkónnak, ki növendékét meggyilkoltatta, uralkodása alatt A. kénytelen volt Rodusba menekülni, hol meg is halt. Munkássága az összes főbb görög költőkre terjedt ki, de legfőképen Homéros költeményeire. Mint a homérosi nyelvnek, metrikának és régiségeknek zseniális ismerője, megállapította kritikai alapon a homérosi énekek szövegét, melyet az Iliászhoz irt, 454. számu velencei hires kéziratban ránk jutott régi szkolionokból kifejtett Lehrs nyomán (De Aristarchi studiis Homericis, Regimontii 1865, 2. kiad.) Ludwich, Aristarchs Homerische Textkritik c. két kötetes munkájában (Lipcse 1884. 1885.). Homérosnak jelenkori kiadásai nagyobbrészt az általa felállított kritikai elvek szerint készülnek. Feje és megalapítója volt az ú. n. aristarchosi iskolának, az Aristarcheusok-nak, kik közül legnevezetesebbek Didymos, Aristonikos és Pamphilos voltak. Mindezek az alakokban való szabályosság, az analogia álláspontjára helyezkedtek. Manapság A. alatt éles eszü, kérlelhetetlen kritikust szoktak érteni s különösen Bentleynek adják e melléknevet. 2. A., görög csillagász Szamoszból, Kr. e. 270 körül élt. A Napot a világegyetem középpontjába helyező, vagyis heliocentrikus világrendszernek képviselője az ó-korban. Archimédés «homokszámítás» c. művében mondja róla, hogy a világot sokkal nagyobb méretünek képzelte, mint a többi csillagászok. Szerinte a Nap és az álló csillagok mozdulatlanok, holott a Föld körpályán a Nap körül kering. Plutarchos «A holdbeli ábrázatról» c. dialogusában meséli, hogy Kleanthés A. ellen a vallástalanság vádját emelte, minthogy ez tanította, hogy a Föld az egyenlítőhöz ferde körben a Nap körül mozog s egyidejüleg tengelye körül forog. Művei közül csak egy maradt fen, melynek címe: «A Nap és a Hold nagyságáról és távolságáról» (Wallis adta ki Oxford 1688). Ebben elmés geometriai módon akarja a Hold és a Nap távolságának viszonyát azon szög segítségével meghatározni, melyet az észlelő szeméből a két égi test középpontja felé vont egyenesek abban a pillanatbán képeznek egymással, midőn a Hold korongjának éppen fele ki van világítva. Minthogy ez a szög azonban csak 10 ívperccel különbözik a derékszögtől, A. pedig azt 87 fokunak találta, szerinte a Hold távolsága a Napéhoz 1: 18-tól 1: 20-ig volna, holott az igazi viszony 1: 344-hez.
Ait. (növ.), a nősziromfélék közé tartozó növénynem; madagaszkári és fokföldi füvek, közülök több dísznövény, mint az A. coerulea Vahl, az A. cyanea Ait., az A. melaleuca Ker. stb.
1. prokonnézusi származású görög epikus a Kr. e. VII. század végéről, ki az északi népek között utazván, tapasztalatait élénk képzelemmel kicifrázva, egy 3 könyvben megirt műben rakta le, mely főképen a félszemü arimaspokról regél csudadolgokat. A költeményből nem maradt ránk semmi sem.
2. A. Krotónból, Pythagoras tanítványa,, aki elvette P. leányát s utódja lett. Ez az A. megkülönböztetendő egy másik A.-tól (Pseudo-Aristeas), aki állítólagos szerzője egy Philokratéshez intézett levélnek, melyben a Szentirásnak a hetven (vagy hetvenhét) tolmács által miként történt fordítását mondja el. A. e szerint Ptolemaios Philadelphos egyiptomi királytól azt a parancsot vette, hogy Eleazár főpaptól Jeruzsálemben kérjen szent könyveket s fordítókat. A levél hamis és tele van mesékkel. A Hasmonaeusok idejében keletkezhetett. A levél irója már teljesen jártas a Szentírás allegorikus magyarázatában.
1. Híres athéni hadvezér és államférfiu, szül. Kr. e. 540 körül. A Peisistratidák elűzése után 509-ben Kleisthenéssel együtt Solón alkotmányának helyreállításán fáradozott. Az első persa háborúban a 10 hadvezér egyike volt. Ajánlatára kapta meg Militiadés a fővezérletet s győzött Maratonnál (490). Maga A. is derekasan viselte magát a csatában. Jutalmul megválasztották 489-ben archónná. Ezen állásában minden befolyását felhasználta, hogy Themistoklés terveit, melyek Athén tengeri hatalmának megalapítását célozták, meghiúsítsa. A nép Themistoklés mellett foglalt állást s A. osztracizmus által 10 évre számüzetett. Csak a szalamiszi ütközet után, amelyben önként megjelent s Themistoklést a persa hajóhad mozdulatairól értesítette, térhetett vissza. Mint a szárazföldi sereg vezére győzelmesen harcolt 479-ben Plateánál. Minden konzervativ pártállása dacára arra birta az athénieket, hogy a persa háborúkban tanúsított bátorság és odaadás elismeréseül az összes polgárok, tekintet nélkül vagyoni helyzetükre elnyerhessék az államhivatalokat. 476-ban megbizták az athéni hajóhad vezérletével. Jóságával és pártatlan ágával annyira megnyerte a kisázsiai görögök bizalmát, hogy Pausanias visszahívása után Athénnel szövetkeztek a persák ellen. A. rendezte a szövetség első intézményeit, megállapította, hogy mennyi pénzt tartozik mindegyik szövetséges a hadsereg és hajóhad szervezésére adni. Intézkedéseit mindenütt megelégedéssel fogadták. Megh. 468-ban szegényen; két leányáról és méltatlan fiáról Lysimachosról az állam gondoskodott. Életét a régi irók közül Cornelius Nepos és Plutarchos, korunkban Vom Berg (Das Leben des A., Götting. 1871) irták meg.
2. A. Milétusból, a Kr. e. II. v. I. században élt novellairó. «Milétusi elbeszélései» c. munkájában, melyből csak töredékek maradtak fenn (Müller, Fragmenta historicorum graec. Pár. 1851. IV. köt.), a görögök időrendben első regényirójának mutatkozik, ki élénk előadásmóddal és gazdag kép zelemmel dolgozta fel tárgyait. A. említett irásait annyira olvasták, hogy latin fordítójuk is akadt, és pedig Sisenna, ki elég szerencsével tolmácsolta szerzője műveit.
3. A. Aelius, Theodóros melléknévvel, egy Kr. után 117-től 185-ig élt rétor a misiai Hadrianoiból. Gondos nevelésben részesült és mint világot látott ember telepedett meg Szmirnában. 160 körül nehéz betegségen esett át, melynek hallucinációiban Asklépios isten tudtára adta meggyógyulásának lassan bar, de sikeresen ható okait. Ezeket hosszasan le is irja 5 szent beszédében, az álomlátásnak első, hitelesen hagyományozott irataiban. De első sorban A. szónok volt, bár beszédeit olvasásra szánta és nem hallgató közönségnek adta elő. 55 ránk maradt szónoklata között a legkülönbözőbb indító okokból írt beszédei vannak, így egy, a szmirnai földrengés ügyében Aurelius és Commodus császárokhoz intézett, a retorikát védő és történelmi eseményekhez, így a peloponnézusi háboruéhoz fűződő beszédei. Mindezeknek a beszédeknek tendenciája kellő érvényre emelni a cikornyás körmondatokban és képekben gazdag mondott v. írott beszédet, a rétori pátőszt. Még halála után is sok ideig nagyrabecsülték, miről az egyes beszédeihez irt szkolionok is tanúskodnak. E szkolionokkal együtt kiadta A: t Dindorf V. (Lipcse 1829-ben) 3 kötetben.
4. A. Tébából, egyike az ókor legkitűnőbb festőinek, Euxenidasnak és saját fivérének Nikomachosnak tanítványa, Apellés kortársa Kr. e. 350 körül. A. főként az emberi érzelmek és szenvedélyek kifejezésében tündökölt s festményei nagy keletnek örvendtek.
5. A., hitvédő. Hadrianus római császár uralkodása alatt (117-138) a kereszténység ellenei folytatni szerették volna a már Trajanus alatt megkezdett üldözést. Quadratus és Aristeidé a keresztények védelmére keltek, mire Hadrianus az üldöztetést beszüntette. A. athéni születésü, kiváló ékesszólással bíró bölcselő volt, akit midőn a korhadt pogányság kielégíteni nem tudott, keresztény lett és uj hitsorsosai védelmére iratot (apologiát) szerkesztett és adott át Hadrianusnak. Ez iratnak eredetije elveszett, de szt. Jeromosból tudjuk, hogy szerzője a pogány bölcselők irataiból iparkodott igazolni a keresztény tanítást. Utuardus és Odo VIII. vagy IX. századbeli irók szerint A. ékes szónoklatban bizonyította be Hadrianus előtt Krisztus istenségét.
6. A. Quintilianus, görög zeneiró az I-II. században Kr. u., a görög zenéről világosan irt munkát hagy ott hátra. A munkát, melynek cime: «Arist. Quintil. de musica libri III», Meibom tette közzé, az «Ant. Mus. auct. septem» (Amsterdam 1652) cím alatt kiadott műben.