(mareográf, limnigráf), a vízmagasság leolvasására és önműködő följegyzésére szolgáló készülék, mely rendesen a szabad vagy ezzel közlekedő csatornavizen nyugvó úszóból áll, melynek vertikális mozgását irón rajzolja le alatta óramű által egyenletesen tovavitt papírosra. Az első Á.-t Palmer állította fel a harmincas évek elején a londoni dockokban, ma már egy nagyobb kikötőben sem hiányzik. Igen jó a Stahlbergerféle Fiume számára készült Á. Németországban Reitz készít kitünő Á.-ket, melyek egyszersmind a közepes vízszintet is adják és tetszés szerinti, vízben lévő tárgyak uszósebességét és úthosszuságát is meghatározni engedik.
1. Károly Gusztáv, svéd tábornok, szül. Ingermanlandban 1666-ban, megh. 1736. Francia hadi szolgálatba lépett s több ízben kitüntette magát. 1700-ban visszatért Svédországba, s hősiesen küzdött XII. Károly oldalán Oroszország ellen. Védte Finnországot és Helsingfors városát s rendkívüli bátorsággal harcolt Stor-Kyro mellett a túlnyomó orosz sereg ellenében. 1718-ban Drontheim ellen vonult északi Norvégiába, ahol serege a nagy hidegben éhen-szomjan elveszett. Később Finnország katonai főkormányzója lett. 2. A. Gusztáv Móric báró utóbb gróf, III. Gusztáv svéd király kegyence, kinek életét kétszer megmentette. Szül. 1757. ápr. 1., megh. 1814. aug. 19. Szellemes, áldozatkész de egyúttal cselszövő és nagyravágyó volt. Stockholmban a testőrségbe lépett. Az 1788-1790. háborúban Oroszország ellen kitüntette magát, ő irta alá az 1790. wereläi békét. III. Gusztáv halálos ágyán Stockholm főhelytartójává és a kormányzósag tagjává nevezte ki IV. Gusztáv kiskorúsága idejére. De a király testvére, Södermanland Károly herceg (a későbbi XIII. Károly király), nem ismerte el ez intézkedést s a gyülölt A.-t követnek Nápolyba küldte. Erre A. összeesküvést forralt a svéd herceg s kormányzó ellen, amiért in contumaciam halálra itélték. Miután IV. Gusztáv (Adolf) 1799. az uralmat átvette, A. rangját és vagyonát visszakapta.. Elsőbben követte neveztek ki Bécsbe, azután pedig Finnország főkormányzójává. Mint ilyen kitüntetéssel harcolt Pomeraniában (1806 és 1807), kevesebb szerencsével 1808-ban Norvégia ellen. IV. Gusztáv bukása után a hadi tanács elnöke lett 1809-ban. Állásáról 1810-ben lemondott, mert ujabb üldöztetésnek volt kitéve. 1811-ben Oroszországba távozott, ahol kitüntetéssel fogadták, grófi rangra emelték, a finn ügyek elnökévé s a szenátus tagjává tettek. Ez állásában Finnország kiváltságait védte és a törvény ellenére szolgai állapotra vetett pórokat megint felszabadította, amiért is hazájában nagy tekintélyre emelkedett, I. Sándor cár alatt részt vett az 1812. hadjáratban: ő tőle eredt több, Sándor által felkapott politikai terv, mint p. a Bourbonok restaurációja. Európának majdnem minden nyelvén könnyedséggel beszélt és irt. Önéletleirása megjelent a Handlingar rörande Sveriges historia c. műben (Stockh. 1830, ném. a Zeitgenossen c. folyóiratban).
Tasso Megszabadított Jeruzsálem-ében egyik legkiválóbb nőalak, Arbitan damaskusi király leánya, aki szépsége és varázs-műveletei által a keresztény hősök közt zavart idézett elő, különösen pedig a vitéz Rinaldón fogott ki, akit Antiochiában varázs-kertjébe csalt s itt merítette kéjelgésbe és tétlenségbe, míg végre Bouillon Godofréd követei megtalálták és kiszabadították. Tasso művének ezt a részét Gluck és Rossini operában dolgozták fel.
(lat.), fegyverhordozó. Juppiter sasát is így nevezték.
(lat.), karkötő, kargyűrű.
(lat. s gör.), gyűrüs gömb, elavult csillagászati műszer, az éggömb fontosabb köreit ábrázoló gyűrűkből összetett gömb, mely az égi glóbusszal lényegileg azonos, A régiek a csillagok hosszúságának és szélességének, későbben az óra szögnek és deklinációnak meghatározására alkalmazták. Az a és b kör átegymásra merőleges szilárd összeköttetésü gyűrü, mig c gyűrü a b síkjára merőleges PP1 tengely körül forog. Hozzuk az a síkját a meridiánba, p. azáltal, hogy a delelő Nap felé fordítsuk s alkalmazzunk az a és b metszési ponttól felfelé számított, a geográfiai szélességgel egyenlő ívvel elálló pontban függő ónt: ha ez a gömb középpontján megy át, akkor b az equátor síkjában áll és c valamely deklinációs kört ábrázol. Utóbbi körben más dioptrákkal ellátott gyűrü surlódással mozgatható; ha egyrészt c forgásával, másrészt a dioptrás kör emelésével vagy sülyesztésével valamely csillagot beállítunk, akkor az a és c körnek b-u leolvasandó szöge a csillag óraszöge, a dioptrás vonalnak a c osztott körön b-hez viszonyított állása a csillag deklinációja. Ez alakban az A. a tökéletesebb equatoriális távcső előképe.
[ÁBRA] Armilláris szféra.
a későbbi rabbinikus irodalomban Izráel népe legnagyobb ellenségének neve, amely valószinüleg Romulusból származik. Hasonló szerepet tulajdonítanak neki, mint a keresztények az Antikrisztusnak. Egy ilyen forrásnak leirása szerint kopaszfejü, aprószemü ember, aki egyik fülére süket. Ha jót beszélnek el neki, a süket fülét hajtja az ember felé, ha rosszat, a másik fülével figyel. A messiás eljövetele előtt harcolni fog Izráel ellen. Az A.-ról szóló monda régi, s már a pentateuchus palesztinai arameus fordításai említik. A monda kibővítése csak a VIII. és IX. századból származik. L. Zunz, Die gottesdienstlichen Vorträge der Juden, II. kiad. 295. l.
A szigoru kálvinizmus ellenzői, a hollandi református egyházban előbb párt majd külön felekezet. Alapítójuk Arminius Jakab (1560-1609), hollandi néven Van Harmen. Mint lejdai hittanár (1609) lágyítani akarta az isteni elővégzet (praedestinatio) és kegyelem tanát e miatt összeütközésbe jött tiszttársával Gomár Ferenccel, s a belga hitvalláshoz ragaszkodó lelkészekkel és tanárokkal. A szélesbűlő vita alatt halt meg (1609) Arminius. Utána tanítványa Episcopius Simon (1583-1643), szintén lejdai hittanár állott a párt élére, hozzá csatlakozván Uytenbogard, Bertius, Venator Grevinchovius, benyujtották a hollandi rendekhez 1610-ben « Remonstrantia» nevű hitvallásukat öt cikkben, kérvén a belgiumi hitvallás átnézését és nézeteiknek türelmet. Az «Öt Cikk» lényege, hogy az ember üdve nem egyedül az isten elővégzetétől függ, mint a szigoru kálvinisták tanították hanem az emberi akarattól is, ez levén az isteni kegyelem elfogadásának egyik tényezője E kérvényről szokták az arminiusokat remonstránsoknak is nevezni. A Gomaristák «Contraremonstrantiá»-val válaszoltak. A hágai értekezleten (Collatio. 1611) csillapodás elérhető nem volt. Uytenbogard a remonstránsok védelmezését a polgári hatóságtól várta, kit arra jogosítottnak tartott s efelől könyvet irt. E művét cáfolta Ruardus. A köztársasági államforma fentartásáért küzdő politikai párt főemberei, az agg Oldenbarneveld János nyugalmazott államtanácsos, Hugo Grotius rotterdami ügyvéd támogatták a remonstránsokat, sőt Grotius De jure summarum potestatum circa sacra értekezésében (1613) fejtegette az állam jogát a vallásközi béke megóvására. A rendek csakugyan helyeselték (1614) a remonstránsok kérelmét s mindkét félre kötelező parancsolatot bocsátottak ki a barátságos vitatkozás és kölcsönös szeretet érdekében. E parancs ellenében Bogerman és Sibbrant kontraremonstránsok azt bizonyítgatták irataikban, hogy világi hatóságnak semmi joga nincs vallásügyi kérdésben rendelkezni; ez ellen adta ki Hugo Grotius cáfolatul Pietas Ordinum Hollandiae c. művét. A politikai párt bele vegyülése a hittani vitát viharosabba és szenvedélyesebbé tette, mert a Gomaristák és a nép zöme Orániai Móric helytartó köré sorakoztak, ki fejedelmi jogát akarta megszilárdítani (Orangisták). A fejedelem a Gomaristák által sürgetett nemzeti zsinatra, mint illetékes testületre, utalta a vitás hittani kérdés megoldását.
Igy hivatott egybe a hires dortrechti nemzeti zsinat 1618 november 13-ára, s mivel arra meghivattak a külföldi ref. egyházak is Angol-, Skót-, Francia-, Németországból és Svájcból, a zsinat egyetemes református jellegűvé lett, az általa alkotott 83 kánon a református ortodoxia egyik hitvallásának szokott tekintetni. E zsinat félévig tartott, 180 üléssel elnöke volt a szigoru kálvinista lelkész Bogerman János: tagjai voltak 5 hittanár, 36 lelkész, 20 presbiter (világi) és külföldről 24 képviselő. A megidézett remonstránsok vádlottaknak tekintettek; vezéröknek Episcopiusnak azon javaslata, hogy az eddigi kálvinista tanok cáfolásával nyissák meg a tárgyalást, elvettetett s csak saját álláspontjuk védelme engedtetett meg; midőn ez eljárás ellen keményen kikeltek, a zsinatból kizárattak. Távollétökben tanaik veszélyeseknek itéltettek, s a dortrechti kánonokban a remonstránsok öt cikke elvettetett. A híres öt cikk tartalma következő: 1. Isten azokat rendelte örök üdvre, kikről előre látta, hogy a hitben mindvégig megmaradnak, vagyis az elővégzet feltételes és egyetemes, azaz minden emberre kiterjedő. 2. Jézus halála által minden egyes ember bűnéért eleget tett, de csak a benne hivők részesülnek az elégtétel hasznaiban. 3. A hit és megtérés isten ajándéka. 4. De a kegyelem, mint isten ajándéka, hatálytalan marad, ha a bűnös ember akarata annak ellenszegűl. 5. Tehát a hit és kegyelmi állapot elveszthető. A végzés előtt meghajolni nem akaró remonstránsok, mintegy 200 lelkész, hivatalaikból letétettek, és száműzettek. Politikai indokból az agg Oldenbarneveld a spanyolokkal tartás gyanúja miatt halálra. Grotius örökös fogságra itéltetett, Orániai Móric halála után (1625) állt be ujabb fordulat. Utóda Henrik, biztosítottnak érezvén trónját, nagyobb türelmet tanusított, a száműzöttek visszatértek, visszajött Episcopius Franciaországból, tanára lett az arminiánusok első főiskolájának Amsterdamban (1634), ő irta meg 25 cikkben az arminiánusok hitvallását (Declaratio Sententiae Pastorum, 1622), és ennek védelmét (Apologia, 1629) a kontra remonstrans Polyander, Rivetus, Valaeus és Thysius birálata (Censura) ellen. Az arminiánizmust a francia református egyházban l. Amyraut.
(ásv.), l. Brochantit.
1. a cheruszkok vezére, szül. Kr. e. 17-ben. Ifju korában az akkori szokás szerint római hadi szolgálatba lépett, Augustustól ezért polgárjogot s lovagi rangot kapott. Visszatérve Germaniába, nőül vette Thusneldát, akit apjától, Segestestől megszöktetett volt. Akkortájt Quinctilius Varus volt Germania helytartója. Dölyfösségével, de még inkább a római igazságszolgáltatás s egyéb intézkedések alkalmazásával vérig sértette a germán alattvalókat. A. titkon az elégületlenek élére állott s Varust, hogy biztos hadiszállásából kicsalja, azzal a koholt hírrel lepte meg, hogy az egyik néptörzs föllázadt. Hiába figyelmeztette apósa a római vezért az árulásra, Varus föltétlenül bizott Arminiusban. Mialatt 3 légióra rúgó seregét a lázadónak mondott néptörzs ellen vad, zord vidéken keresztül vezette, A. hátulról megtámadta s a teutoburgi erdőben Kr. u. 9-ben teljesen megverte. Varus kétségbeesésében saját kezével vetett véget életének. A rómaiak sietve odahagyták Allszo várát s a Rajna balpartjára huzódtak. Augustus Germanicust küldte A. ellen. Germanicus hatalmába keríthette ugyan nejét Thusneldát, de ismételt győzelmei dacára, mégis kénytelen volt visszavonulni. A. erre a cheruszk szövetség élén megtámadta a markomán szövetség vezérét Marbodot és elősegítette bukását. Mivel azzal gyanusították, hogy egyeduralomra törekszik, rokonai 21-ben megölték. özvegye és fia, Thumelicus, a rómaiak fogságába esett. Regényes és mondás sorsukat Kalm tárgyalta a Ravennai viador c. drámában, Piloty pedig nagyhírü képen örökítette meg emléküket. A németek a Grotenburgon Detmoldnál, 1875-ben leleplezett óriási szoborral adóztak emlékének. V. ö. Pöttger, Hermann der Cheruskerfürst (Hannovera, 1874). Hogy az «Arminius» név nem azonos a német Hermann-nal, azt már többen bebizonyították. Utoljára Hirschfeldt: über den Namen des Arminius. Hermes X.
2. A. Jakab, l. Arminiánusok.