(növ.), l. Jelképes növények.
Az esetek, melyekben csak utólag s legtöbbnyire csak akkor derül ki az elitéltnek ártatlansága, midőn szabadságvesztés büntetésének kisebbnagyobb részét már letöltötte, fájdalom nem tartoznak a rendkivüli kivételek közé. Az oly esetek pedig, melyekben vizsgálati fogságba helyezett egy ének a végtárgyalás eredményei alapján vagy már a vizsgálat tartama alatt ártatlanoknak bizonyulnak, s igy a vizsgálati fogságot ártatlanul szenvedtek, napi renden vannak. Bármily sajnos is, tévedéseknek lehetőségét teljesen megakadályozni a törvényhozás képtelen; mert az igazságszolgáltatást emberek kezelik, tévedni pedig emberi dolog. A tévedés feltétlen lehetetlensége az ember csalhatatlanságát, tehát oly tulajdonságát tetelezné fel, amely osztályrészeül nem jutott. A tévedés jóvátétele csak kártalanítás alakjában történhetik, mely kérdésnek törvényhozási szabályozása a jogállam feltétlen s elodázhatatlan feladatát képezi. Annak előrebocsátása mellett, hogy a kérdésnek keretéből kiválasztandók azok az esetek, melyekben ártatlan egyéneknek elitélése v. letartóztatása az illető közhivatalnokok büntetendő cselekményére vezetendő vissza, amely esetékben a kártalanítás kérdésére egészen más elvek irányadók, az államnak kártérítési kötelezettsége, jelesűl az államnak hivatalnokai cselekményeiért való felelősség sokat vitatott elve alapján döntendő el, a következő főkérdések merülnek fel:
1. Különbség teendő-e az ártatlanúl vizsgálati fogságba helyezettek és az ártatlanúl elitéltek között? amely kérdésnek eldöntésénél irányadó az, hogy az elitélés sulyosabb baj, mint a felmentéssel vagy az eljárás megszüntetésével végződött vizsgálati fogság, s hogy az első esetben a kártalanítási igény minden esetre jogosultabb. 2. Mi a kártalanításnak alapja? az ártatlannak jogigénye, s az államnak ennek megfelelő jogi kötelezettsége-e? vagy pedig tisztán s kizárólag a méltányosság? Az eltérő nézetek között leghelyesebbnek látszik az, mely az 1. pont alatti különbségből indulva ki, az államnak kártérítési kötelezettségét csak az ártatlan elitélés esetében ismeri el. E nézet elfogadásánál nem a pénzügyi szempont, s az államnak esetleg rendkivüli megterheltetése irányadó, hanem az, hogy az állam csak az ártatlannak elitélése esetében cselekszik a törvény ellen, amely csak a valóban bűnösnek elitéltetését követeli s engedi meg, a másik esetben ellenben teljesen a törvény értelmében jár el, mint amely nem a terhelt bűnösségétől, hanem a bűnösség gyanújától teszi a vizsgálati fogság alkalmazhatását függővé. Bluntschlinak kétségtelenűl helyes szavai: «Das moderne Staatsrecht verlangt, dass die Staatsangehörigen nur generell zu den Staatslasten beigezogen werden, dass dagegen Einzelleistungen nur gegen Entschädigung verlangt werden können» esetünkre nem alkalmazhatók. 3. A kártalanítás további feltételei iránt is szétágazók a nézetek, kevésbbé ugyan az ártatlanúl történt elitélés esetében, amelyben a perújítás folytán hozott felmentő itélet legfölebb akkor nem elegendő a kártalanítási igénynek megállapítására, ha az elitélt az alapperben elitéltetését maga okozta, mint inkább az ártatlanúl szenvedett vizsgálati fogság esetében, melyben vita tárgyát képezi, elegendő-e a kártalanításra a felmentő itélet, vagy megszüntető határozat, amely felfogás mellett kétségtelenűl olyanok is részesülnének kártalanításban, akik ellen a bűnösség gyanúja teljesen el nem oszlott; vagy szükséges-e, hogy a. vádlott egyenesen ártatlannak bizonyuljon? s elfogadhatják e nézetet azok is, akik az ab instantia felmentésnek jogi helytelenségét elismerik. Valamint vitás az is, vajjon kizárassék-e a kártalanítás akkor ha a vizsgálati fogságra a terhelt perbeli magatartása szolgáltatott okot? 4. Épp úgy vitás a kártalanítás terjedelme, vajjon t. i. az erkölcsi rehabilitáláson kivül a kártalanítás csak a tényleg szenvedett vagyoni kár megtérítésére szorítkozzék-e, v. azon túl, s jelesen az ártatlanul kiállott szenvedésekért adandó kárpótlásra is kiterjedjen-e, mely kérdésben az ellentétes nézetek hivei leginkább a «méltányos kártalanítás» és a «megfelelő kártalanítás» jelszavak köré csoportosulnak. 5. Vitás a «tempus modicum» is, vagyis a vizsgálati fogságnak az a minimális tartama, melyért kártalanítás nem járna. 6. Nem vitás, hogy a kártalanítás bizonyos rövidebb határidő alatt elévülés terhe mellett érvényesítendő. 7. Vitás ellenben, vajjon a kártalanítás érvényesítése birói vagy közigazgatási útra tartozik-e?
A kártalanítás különösen Svájcban, legalább a kantonok legnagyobb részében, véglegesen elfogadott intézményt képez. Legujabb az osztrák birodalmi tanács mindkét háza által elfogadott javaslat, melynek létrejötte körül dr. Jacques képviselőnek kiváló érdemei vannak, «az ártatlanul elitéltek kártalanítása» tárgyában, mely szerint: a jogérvényesen elitélt (a kártalanítási igény tehát a jogtalan elitéléshez, s nem a büntetés végrehajtásához van kötve), de újra felvétel folytán felmentett vádlott a jogtalan elitélés miatt szenvedett vagyoni hátrányokért az államtól megfelelő kártalanítást követelhet, kivévén, ha elitéltetését szándékosan maga idézte elő. Az igény átmegy az elitéltnek házastársára, gyermekeire s szüleire is, amennyiben ezek az elitélés által az elitélt részéről nekik járó tartástól elestek. Elévülési idő 3 hónap. Az igény a biróságnál emelendő, az igény s a kártérítési összeg megállapítása fölött azonban a biróság által eszközölt nyomozás alapján az igazságügyminiszter határoz. A meg nem elégedő fél 60 nap alatt igényével a birodalmi törvényszékhez fordulhat. A törvény (s ez a legnagyobb árnyoldala) visszaható erővel nem bir. Az elitéltek kártalanításáról szóló törvényjavaslat beterjesztését az 1892. évi állami költségvetés tárgyalása alkalmával a magyar képviselőházban az igazságügymimszter közeli kilátásba helyezte.
(ejtsd: arto dö montor) Sándor Ferenc, szül. Párisban 1772 jul. 31. Megh. 1849 nov. 12. Párisban. I. Napoleon alatt követségi titkár volt Rómában és Firenzében. A restauráció idejében Bécsben működött. 1830 óta visszavonult a politikától s az irodalomnak élt. Franciára fordította Dantét. Önálló történeti művei közül kiemelendő: Histoire du Pape Pie VII (2. köt., Páris 1837 és azóta gyakrabban); Macchiavel (2. kötet, Páris 1833); Histoire des souverains pontifes romains (8 köt., Páris 1846-1849); Histoire de la vie du comte d'Hauterive.
római végvár (tábor) a Taunus hegységén, melyet talán Drusus Germanicus atyja alapított; lehet hogy az ujabban felásott Saalburgnak felel meg.
az Araxes mellett feküdt, állítólag Hannibal terve szerint épített és megerősített armeniai, székváros, amely Kr. e. 180 a régi Amavir főváros helyét foglalta el. Nero hadvezére, Corbulo Kr. u. 58 elpusztította. Rommaradéka ma Ardasir név alatt ismeretes.
(persa nyelven Artachsatra), több persa király neve. A nevezetesebbek: 1. I. A. Longimanus (a «hosszukezü») atyja Xerxés meggyilkoltatása után Kr. e. 465-ben lépett a trónra. Jó, de gyenge uralkodó volt. Uralkodása elején fellázadtak az egyiptomiak Inaros vezérlete alatt. Dacára az athéni segítségnek A. győzött. Ellenben az athéniek 449-ben Ciprusnál hajóhadát megverték, úgy hogy a kisázsiai görögök ujból való meghódításáról lemondott. Szerencsésebb volt alattvalóival szemben. Megabysos sziriai szatrapa lázadását elfojtotta. Általában sikerült neki birodalmában a békét helyreállítani, a pénzügyet rendezni és sok visszaélést megszüntetni. Negyven évi kormányzás után meghalt 425-ben. Fia, II. Xerxés követte. 2. II. A. Mnémón (a «jó emlékezőtehetségü»). II. Dareios Nothos fia és Kr. e. 405 óta utóda. Ifjabb testvére Kyros 13,000 görög segítségével megtámadta, de Kunaxanál a csatával együtt életét vesztette 401-ben. Agésiláos spártai királytól, ki a kisázsiai görögök segítségére jött, csak úgy mentette meg birodalmát hogy pénzzel görög földön több államot szövetségre birt Spárta ellen. Az antalkidási békekötéssel ismét visszanyerte 387-ben uralmát a kisázsiai városok és szigetek fölött. Birodalmának belső gyengesége akkora volt, hogy Euagoras ciprusi zsarnokot csak 8 évi hadviselés után tudta engedelmességre szorítani. Egyiptom ujra fellázadt s majdnem függetlenné tette magát, más tartományok csak névleg tartoztak hozzá. Családjában a boszuvágy és vérszomj dühöngött. Utódjául fiát, Dareiost jelölte ki, ez azonban atyja ellen összeesküdött, mert szeretőjét, az ifjabb Aspásiát elragadta. Dareios halállal lakolt. Másik két fiát Ariaspést és Arsamést legifjabb fia, Óchos tette el láb alól. A. 94 éves korában, 361-ben halt meg. 3. A. Óchos, az előbbinek természetes fia, Kr. e. 361-ben lépett a trónra, miután összes rokonait kivégeztette. Erélyes és szerencsés uralkodó volt, ki az uralkodóház tekintélyét még egyszer egész birodalmában helyreállította. A fellázadt Artabazos szatrapát legyőzte és Szidónt feldulta. Hadvezére Mentór 350-ben oly sikerrel harcolt Egyiptomban, hogy II. Nektanabis király kincseivel Etiopiába volt kénytelen menekülni. Hogy a makedónok előnyomulásának utját állja, a görögöket támogatta. 338-ban megmérgezte kedvenc heréltje Bagoas; fia és utóda Arsés is erőszakos halállal mult ki 336-ban. 4. A. IV. Babegán, az új persa birodalom s a szasszanida dinasztia megalapítója. IV. Artabanost, a pártusok királyát három csatában legyőzte, a szomszédos népeket pedig meghódította. Erre mint az achaimenidák állítólagos sarjadéka magának követelte a persa trónt. Megtámadta a rómaiakat is, hogy visszahódítsa mindazt, ami egykor Persiához tartozott. Alexander Severus római császár Kr. u. 234-ben vele szembeszállt ugyan, de nagy veszteséggel kellett visszavonulnia. Miután A. még Mezopotámiát megszállotta, nyugodtan viselte magát haláláig 240.
(Artaxés), Nagyarmeniának első királya Kr. e. 190. L. Örményország.
István, spanyol zenei iró, szül. Madridban 1750 táján, megh. Párisban időztében 1799 okt. 30. Jézustársasági tudós; a rend feloszoltával mint pádovai akadémiai tag Bolognában telepedett le és itt írta meg páter Martini ösztönzésére nagyhirü könyvét: Le rivoluzione del teatro musicale italiano (1785, három kötet), melynek néhány nagyobb tévedését Forkel Ján. Mikl. Geschichte der italienischen Oper (Lipcse, 1789, 2 köt.) c. fordításában kiigazította. A. aztán rendesen Rómában élt.
orosz intézmény, melynek rokon vonásai vannak ugyan a munkásegyleti és a szövetkezeti intézményekkel, de ezekkel még sem azonos. Orosz írók szerint A. alatt egyenjogú személyek szövetségét kell értenünk, kik határozott gazdasági cél megvalósítására mindig egyetemleges kötelezettség mellett v. munkaerejökkel és tőkéjökkel v. csakis munkaerejökkel egyesülnek. Az intézmény, habár az orosz törvények azt egészében maig sem szabályozták, régi keletü. Eredetet a XIII. és XIV. száz.-ra vezetik vissza. Keletkezésének indító okát nem a közös anyagi érdeknek, melynek a munkásegyletek és a szövetkezetek köszönik létöket, hanem az ellenséges támadások ellen való közös védelem szükségének tulajdonítják. Tényleg az A.-ket a régi harcos arteljekből származtatják le. Ujabban keletkezésökre és fejlődésökre a külföldi szövetkezetek is befolytak. Különben keletkezésöket a «mir», a birtokközösségi rendszer és az oroszokban általában élő összetartozósági v. közösségi érzet is előmozdítja, melynek kifolyása, hogy nem a szorosabb családot, hanem a mirt tekintik a valódi családnak. Az A. sokféle változatban jelentkezik. Leghelyesebb azokat 1. ipari, 2. fogyasztási, 3. hitel- és 4. biztosítási A.-ek szerint osztályozni. Az iparos A.-ekhez tartoznak a raktár-, nyersanyag beszerzése és általában a különböző termelő, illetőleg a termelésnél közreműködő A.-ek. Fogyasztási A.-ek alatt oly egyesületeket kell érteni, melyek v. a közös lakás v. a közös ellátás megszerzését tűzik ki célul. Ily A.-ek a gyári munkások közt és a vándoriparnál fordulnak elő s létesíttetnek azért, mert az egyesek otthonuktól távol túldrágán élnének, ha mindenikök külön látná el magát lakással és élelemmel. Tulajdonképi A.-eket v. az A.-eket szorosabb értelemben az iparos A.-ek alkotnak, melyek v. önállóak v. függőségben állók; legújabban A: nek nevezik a közönséges munkás-csoportokat is, minők a cséplők, kaszások, építő munkások stb. csoportjai. Különös sajátságai az A.-nek, hogy a tagoktól megkövetelik a szolid, erkölcsös magaviseletet, és hogy a tagok egymásért egyetemlegesen felelősek, ennélfogva az A.-k nagy bizalomnak örvendenek.
Leach (állat), a kopoltyúlábú rákok (Branchiopoda) alrendjének egyik neme; fehér, v. vörös halforma teste 8 szelvényből álló potrohot és 11 lábpárt visel; villafüggelékei igen rövidek, csak csúcsukon sörtézettek. Fajai sósvízben élnek. A sóféreg (A. salina L.) hazánk sósvizeiben is közönséges, különösen sok van a tordai és vízaknai sósvizekben. Már Grossinger J. ismerte hazánkból 1779-ben s ő említi só féregnek. Ujabb időben Friedenfels és Entz G. irtak ezen állatkáról, utóbbi az Orvostermészettud. Értesítő VIII. köt.