l. Auvergne.
(ejtsd: arveron), az Arve halparti mellékfolyója, a Mer de Glace-ból foly ki.
l. Pocok.
mesebeli brit király; l. Gráf és Kelta, mitologia.
a folyó vizmennyiségének oly mérvü fölszaporodása, hogy az a rendes mederben többé helyet nem találva, abból kilép. Az Á. fogalma megkülönböztetendő az áradás fogalmától, mely egyszerüen a vízszin emelkedését jelenti. Ha ez nem hágja tul az átlagos partmagasságot, akkor a folyó megáradt: ha pedig magasabbra emelkedik, akkor kiönt kis, középmagas és magas Á.-kel különböztet meg a víztechnika, anélkül hogy közöttük éles határt lehetne vonni kis Á. az, mely a partnak és az ártérnek csak alacsonyabb részeit önti el.; nagy Á. pedig az, mely oly területeket önt el vagy fenyeget elöntéssel, melyek ettől rendszerint mentesek lévén, művelés alá vannak fogva s rajtok lakóházak, közlekedő utak és egyéb kulturművek vannak. A nagy Á.-ek magassága a legtöbb szabályozási rendszer, de főleg a töltésezési rendszer mellett emelkedik; viszont a töltések fölépítese, ezek folytonos jókarban tartása és szabályos védelme folytán csökken az árvizek veszélyessége. A Tiszán p. úgy az 1830. évi, mint az 1855-iki A.-k mint igen nagy A.-ek ismeretesek, holott manapság az ugyanily magasságot elérő Á.-ek csak kis, legföljebb középmagas Á. számba mennek.
A vízszinnek emelkedését és sülyedését árhullám-nak nevezik azért, mert ha ezt fölrajzoljuk (hosszúságnak az időegységeket, magasságnak a megfelelő leolvasott vizállásokat véve), rendesen hullám-alakú vonalat kapunk: Minden egyfolytában tartó esőzés, hóolvadáskor a meleg napok egy ciklusa, vagy meleg szelek: okai egy-egyárhullám lefolyásának, mely azonban rendesen csak a folyam legfelső szakaszán különböztethető meg önállóan. Lejebb az árhullámok már összeolvadnak mert lefelé haladtában minden árhullám megnyúlik és egyúttal megfogy magasságában (kivévén, ha jégtorlódás, szorulat vagy egyéb akadály földuzzasztja), minthogy az árhullámot képező viztömeg egy része a meder vagy hullámtér betöltéséhez használódik föl és így visszamarad. Ennek folytán sebessége is csökken, miért is egy későbbi árhullám, mely már kevesebb viztömeget veszít, utótéri és eggyéolvadnak. Az eggyéolvadás előmozdítói a mellékfolyók is, melyeken gyakran akkor ér a főfolyóba egy árhullám, mikor ez utóbbin éppen egy hullámvölgy halad lefelé. Minél nagyobb a folyó felső és alsó szakaszának esése között a különbség: annál több árhullám éri ez utóbbin egymást utól. 1881. március elejétől julius végeig mintegy 13 kisebb-nagyobb árhullám jött le a három Körösön, ezek azonban Gyománál már csak egyetlen egy árhullámot képeztek, melyen csak apró kidudorodások jelzik a jelentékenyebb árhullámok megérkezésének idejét.
Az árhullámok eme tulajdonságából következik, hogy valamely folyó felső szakaszán, illetve a nagyobb esésü mellékfolyókon és patakokon a záporok és felhőszakadások veszélyesebb árvizeket okoznak, mint a hóolvadás: mert az előbbi okok folytán rövid idő alatt több viz kerülhet lefolyásra és így a hullámhegy magasabb lesz. A folyók alsó, csekélyebb esésü szakaszán ellenben, ahová egyetlen hullámhegy már csak ellapulva érkezik, veszélyes Á. csak úgy keletkezhetik, ha ott több árhullám éri utól egymást, vagy pedig ha egy vagy több mellékfolyó árhulláma találkozik a főfolyó árhullámával. Szegedre nézve példáíU azok a legveszélyesebb árvizek, mikor a Tisza. Kőrös és Maros árhullámai találkoznak.
Az Á.-k keletkezésüket tekintve, vagy nyáriak, nagyobbmérvü esőzésekből, esetleg nagymérvü felhőszakadásokból származók, v. hirtelen hóolvadások és a hozzájáruló jégtorlódás összhatásának okozatai. annak ezenkivül egyéb helyi okokból keletkező Á.-k is, ily enek p. a völgy zárlatok vizének hirtelen lerohanása a zárógát elszakadása következtében: ilyen a hibásan elhelyezett sarkantyúk, malomgátak, zúgók által folyásában meggátolt viz földuzzadása olyankor, amikor a vizmennyiség hidrometeorikus okok folytán hirtelen megnagyobbodik. Ami a nyári árvizeket illeti, ezek nagy folyóknál rendesen csak a felső úgynevezett hegyi szakaszon veszélyesek, mert a többnyire csak rövidebb ideig tartó, bármily nagymérvű nyári esőzés vizének mennyisége az alsó szakaszokra már egyéb befolyással nem bírhat, minthogy legfeljebb a vízszinnek káros, de nem veszélyes magasságra való emelését idézi elő. Igy p. a Dunának 1881. augusztusi vizállása, mely a közép folyamvidéken is a folytonos és nagy esőzések következtében a nyár közepén szokásos 3-4 méter helyett állandóan 6 méteres volt és a folyam mellett elterülő művelt területek egy részét elöntötte, méginkább pedig az 1892. évi júniusi áradás, mely hosszasan tartott és igen nagy károkat okozott. Legélénkebben illusztrálja a tavaszi (hóolvadásból keletkező) és a nyári árvizek között való különbséget a Tiszán amaz árhullám, mely 1884 jun. 30-án Tokajnál 7.38 m. magasságra emelkedett, vagyis csaknem egyenlő magas volt a 79-iki árvizzel, mely ott 7.55 m.-t ért el. A folyó alsó szakaszán elért magasságok között azonban már óriási különbség van. Az egyetlen, hirtelen emelkedő és hirtelen fogyó árhullámot képező 84-iki Á. Szegednél csak 6.13 m. magasságot ért el, mig a hóolvadás által folytonosan táplált 79-iki Á., mely Tokajnál 10 nap alatt kétszer emelkedett 7455 m. magasságra és ezenfölül úgy a Sajónak mint a Marosnak igen magas árhullámával találkozott, Szeged pusztulását okozta, 8.06 m. magasságot érvén el. Azonban középnagyságú és kisebb folyóknál a nyári áradások már nagyobb bajt okoznak, aminek okol könnyen föllelhetők abban, hogy a terjedelmes hegyoldaiakról, melyek gyakran egészen kopárak is, annyi víz rohan le egyszerre, amennyit a folyó baj nélkül levezetni nem bir. Igen nevezetes példa erre a Hernád folyónak az 1876. év nyarán történt kiáradása. - A nyári áradásokhoz sorozható az úgynevezett zöldár is, mely a legmagasabb hegységben elmaradt hónak többnyire ápril végén, május elején beállani szokott olvadásából ered. Ez a zöldár azonban még abban az esetben is, ha nagy mennyiségben érkeznék, kevésbbé veszélyes egyéb Á.-nél, mert lassabban s úgyszólván kiszámíthatólag érkezvén meg, ellene a védekezés is inkább lehetséges.
A nyári rohamos esőzések különösen a hegyi patakok menten veszélyesek és hatásuk úgyszólván teljesen kiszámíthatatlan. Oly vidékeken, melyeknek hegyoldalai kopárak és laza alkatvak a nyári Á.-k a legnagyobb pusztításokat okozzák, különösen akkor, ha a meteorikus vizek levezetesére szolgáló patakok v. egyéb vízelvezető árkok medrében a lefolyást akadályozó gátak v. egyéb beépítések vannak. Az 1875. évi június hó 26-án délután és éjjel a budai hegyek között lezúdult felhőszakadás legtanulságosabb példája ennek, mert az esővizek levezetésére szolgáló u. n. ördögárok medre tele levén mindenféle hordalékkal és beépítessel, a hegyek oldaláról leszakadó neki vadult áradat ezeket is magával sodorva tört be Budapestnek hegyes-völgyes első kerületébe s egész házsorokat rombolva le és embereket ragadva magával, futott a Dunába, hol azonban még szinten nyomát hagy fa káros hatásának egy hatalmas zátony képében, melyet mint hajózási akadályt nagy költséggel kellett eltávolítani. Hasonló volt ehhez és hatásában még rettentőbb az 1878. év augusztus havában Miskolc városa felett és az úgynevezett Hámorvölgyben az éjjeli órákban beállott felhőszakadás, mely egyrészt a diósgyőri hegyek közt eredő Szinva patakot, másrészt a városnak a vasút felé eső részét keresztben átfútó úgynevezett Pece árkot megárasztván, a mindenütt malomgátakba, zúgókba és egyéb akadályokba ütköző óriási áradat felduzzadván, egész házsorokat és számos embert ragadott magával. Mindkét esetben világosan ki volt mutatható az, hogy ha a viznek szabad lefolyása van, aránytalanul csekélyebb bajt okozott volna az áradás, mert nem csupán maga a nagy víz, hanem ennek egyes pontokon történt felduzzadása volt a baj főokozója. Hogy a nyári nagy esők nemcsak a patakok, hanem még a hajózható folyók menten is okozhatnak iréha igen nagy bajokat, ennek legvilágosabb példáját adja Prága, Csehország fővárosa, melynek alacsonyabb részeit a közepén elfolyó Moldava nyári időben már többször elárasztotta.
Kétségtelenül mégis a hóolvadások okozzák a legtöbb A.-t még pedig egy aránt, úgy a kis, mint a nagy folyók völgyében. Ezek az A.-k már magukban véve is mindig aggodalmat keltők, mert a hirtelen hóolvadás oly mennyiségü vizet termel a legrövidebb idő alatt, hogy annak lefolyási hatását kiszámítani nem lehet. De ha a hirtelen hóolvadáshoz még jégtorlódás is járul a folyónak valamely alsóbb szakaszán, ilyenkor már a legnagyobb veszély előtt állunk, melynek elhárítására mindent fel kell használnunk, amit csak a tapasztalat, a műszaki tudomány, a férfiúi bátorság és kitartás nyujthat, mert gyakran csekély mulasztás százezrek életet és vagyonát döntheti végveszélybe.
A hóolvadásokból keletkező nagymérvü áradásoknak legerősebb példája 1830 és 1855 tavaszán a Tisza egész völgyében végigvonult óriási áradás, a szabalyozás megkezdése óta pedig az 1876, 79 és 81-iki csaknem egyenlő magasságu árvizek, valamint a 88-iki, eddig legnagyobb magasságra emelkedett árvíz. Ilyenek még a Missziszippi völgyének áradásai is, ilyen a Rajnának több nagy áradása, mig a jégtorlódásokkal sulyosabba alakult áradásoknak legelsőrendü példái közé a Dunának 1772-ben, 1838-ban és 1876-ban beállott nagy áradásai tartoznak. A Dunának 1772-ik évi áradásáról alig van egyéb feljegyzés, mint Budapestnek jobbparti részén nehány befalazott márványtáblácska, melyek az akkori legnagyobb vízszint jelölik. Az 1838. év március havában beállott árvizről azonban már tudjuk azt, hogy az egy nem túlságosan hideg, de rendkivüli sok hóval járó télre következett be úgy, hogy a Duna folyam több helyen befagyva levén, a rögtönösen jött olvadás vize az erős jégkérget nem birta azonnal felszakítani, aminek az lett a következése, hogy úgyszólván az egész Dunavölgy mentén minden part mellett épült város és helység hosszabb rövidebb időn át el volt árasztva. Pest városát március 13-án érte el az Á.-veszély még pedig akkor, mikor már mindenki azt hitte, hogy túl vannak a veszélyen, minthogy az említett napon a jég egészen rendesen kezdett lezajlani. Azonban késő estén a jég az úgynevezett kopaszt zátonyon megakadt, a vizet felduzzasztotta s éjfél körül betört az Á. a városba s itt több napon át a legrettentőbb pusztításokat tette. Magában Pesten több mint kétezer ház dőlt romba ez alkalommal. Az elveszett emberek száma soha sem volt hitelesen megállapitható. Ez örökemlékü árviz alkalmával a legnagyobb vízmagasságot március 15-én tapasztalták 29.6-el (9 m. 40 cm.) amely vízmagasság azóta még csak megközelítőleg sem lépett fel. Az 1876. évi február hó végén beállott áradás ugyan nem volt vízmagasság tekintetében oly nagymérvü, mint az előbbi, azonban heteken át tartott s a mindjárt kezdetben elárasztott városrészekben tetemes károkat okozott, s rombolásai csak a Duna alsó szakaszán szüntek meg. Hazánkban legnagyobb kárt csinálta eddig a Tiszának 1879-iki tavaszi áradása, mely március 12-én éjjel nagy vihar kiséretében áttörvén a védgátakat, Szegedet egészen elpusztította. Pusztítás dolgában versenyez ezzel, magasságra pedig még fölül is mulja az 1888-iki Á., mely a dunai mentesített ártereknek több mint tizedrészét (mintegy 135 ezer kar. holdat), a tiszaiaknak meg ötödrészét (643 ezer holdat) öntötte el; mindkét folyónál mellékfolyóik elöntött árterét is beleszámitva. Az épületekben, állatokban és terményekben tett összes kár, hivatalos összeirás szerint 5.390,000 forintra rúgott. Az árvizek romboló hatásának megelőzésére szolgálnak az úgynevezett állandó védművek, a gátak. A gátaknak elhelyezési módjától, méreteitől, anyagának minemüségétől fentartasának és megőrzésének helyes módjától függhet igen sok esetben egész országrészek lakosságának élete és vagyona. éppen ezért minden ország törvényei több-kevesebb részletességgel intézkednek ebben a dologban. Nálunk is úgy a vizjogról, valamint egyes folyók árterének mentesíteséről szóló törvények részletes intézkedéseket tartalmaznak az árvizek ellen való védekezésről, amely törvényekhez járulnak még az érdekelt társulatok és helyhatóságok külön szabályzatai is.
A már betört áradat vészes következményeinek lehető enyhítésére ismét más intézkedések szükségesek, amelyek azonban természetszerüen a megelőző óvintézkedésekkel okszerü összefüggésben állanak. A már betört áradattal szemben a hatóságok feladata abból áll, hogy legelső sorban az emberi életet biztosítsa, amit ezentúl tehet, az az egyesek vagyonának magmentese és biztonságba helyezése, az Á. által lakóhelyükből kiszorítottaknak ideiglenes elhelyezése, élelmezése, a betegek, szülő nők ellátása, a tűz- és vagyonbiztonsági rendészet szigorított gyakorlása s végre az áradat lefutása után mindama tisztasági, egészségi és építésrendészeti intézkedéseknek gyors és alapos elrendelése és végrehajtása amelyek feltétlenül szükségesek arra, hogy az elárasztva volt házak ismét elfoglalhatók legyenek.
Ami a lakott helyeknek, helységeknek és nagyobb városoknak külső alakulását illeti tekintettel az Á.-kre és ezeknek elhárítására, általában véve, természetesnek látszik, hogy az emberek a nagyobb áradásokra hajló folyók mentén oly pontokon települjenek meg, amelyek a legnagyobb Á. szinén is felül állanak.
A tapasztalat is azt mutatja, hogy majdnem valamennyi folyammelléki városnak legrégibb része nem az áradási területen áll. Hogy azonban a város növekedésével ilyen területekre is építkezték, ennek könnyen meglelhetjük természetes okát abban, hogy a nagy, vészes Á.-k csak nagyobb időközökben, évtizedek mulya ismétlődvén, nem szolgálhattak elegendő ösztöntőül arra hogy a fenyegetett lakók biztosabb helyre települjenek át, annálkevésbbé, mert amaz előnyök, amelyek a város és a folyam közvetlen közelségéből erednek s napról-napra éreztetik jótékony hatásukat, sokkal több és emellett bizonnyal jót eredményeztek, mint a mennyi kárt okozhatott egy-egy esetleg fenyegető esetleg el is maradó árviz.
Manapság egy város középületeiben, lakóházaiban, gyüjteményeiben és üzleteiben évszázadok munkássága következtében annyi érték, annyi kincs van felhalmozva, az élet mindennapi viszonylatai oly értékesek az egyes polgárokra és az egész közönségre nézve, hogy mindezt egy Á. veszélyének kitenni, annyit jelentene, mint mindent elveszíteni. éppen ezért a mai városok, amelyek vizáradásnak kitett helyen épültek, több irányban gondoskodtak. és gondoskodnak arról, hogy ezt a végveszélyt elhárítsák magukról s ez okon fontos intézkedéseket tettek. Ezek közé tartozik mindenekelőtt a város mellett elhaladó folyó ágyának úgy felfelé, mint lefelé terjedő irányban oly módon való rendezése, hogy jégtorlódás és a városra károsan visszaható vízduzzadás ne keletkezhessék, ezzel kapcsolatban a folyam partján kellő magasságú és erősségü gátak emelése, egyéb gátakkal és védművekkel, mely utóbbiak arra szolgálnak, hogy a városhoz tartozó s értékében évről évre növekedő külső terület is lehetőleg megvédessék. Az ily módon keletkezett védgátrendszer természetszerüleg maga után vonja azt, hogy a városnak alacsonyabban fekvő részei lehetőleg oly magasságra töltessenek fel, amely magasságban előreláthatólag mentesek tesznek az elárasztástól, amivel ismét kapcsolatban áll a házaknak szilárdabb építésmódja és a házi és utcai csatornarendszernek oly megállapítása, amely mellett még igen nagy vizálláskor is minden baj nélkül elvezethetők legyenek a városban összegyülő szennyes folyadékok és ürülékanyagok. Nagyon természetes, hogy mindezek az intézkedések, különösen pedig az utcáknak feltöltési munkái úgy hajtandók végre, hogy az egyes magánvagyonok lehetőleg megóvassanak a károsodástól, nehogy az Á.-től való védekezés több kárt okozzon, mint maga az elárasztás. Ily módon rendeztetett Pest városa az 1838. évi árviz után, továbbá Budapest az 1876-iki:1.-t követő években, legutoljára pedig Szeged, mely az 1879-iki elárasztás után teljesen újjáalakult. A magyarországi folyók árvizeire, különösen az általuk okozott károkra vonatkozó adatokból mindazt, ami hivatalos uton még össze volt gyüjthető, az országos m. kir. statisztikai hivatal összegyüjtötte és Zawadowszky A. szérkesztőnek az összes erre vonatkozó hazai irodalmat is felölelő nagy terjedelmü tanulmányával bevezetve Magyarország vizeinek statisztikája cim alatt 2 vaskos kötetben. bocsátotta közre. L. még Ármentesítés és Tengeráradás.
az árviz magasságának és bekövetkezési idejének kiszámítása. A folyó felső szakaszán és a mellékfolyókon leolvasott, meg a középső és alsó szakaszon beálló mérceállás között bizonyos, ha nem is állandó, de többé-kevésbbé határozott törvényeknek hódoló viszony van; miért is ha eme törvényeket ismerjük a felsőbb fekvésü helyek mérceállásaiból következtethetünk az alsóbb helyeken bekövetkező vízmagasságokra. Az Á. legfőbb alapja tehát az, hogy legyen elegendő számú följegyzés az ezelőtt lefolyt árvizek magasságairól, hogy ezekből a különböző helyek mérceállásainak egymáshoz való viszonyait, mely elméleti számítások utján nem határozható meg, tanulmányozni lehessen. Oly esetben azonban, midőn a folyó szabályozás alá vétetvén a lefolyási viszonyok az által jelentékenyen megváltoztak, az árvizmagasságok között fennállott régi viszony is megváltozik; miért is az ilyen folyóknál mindaddig, mig a szabályozás teljesen vagy legalább legnagyobb részben befejezve nincs, az árvizjelzés csak tapogatódzás számba megy.
Az A. törvényei még ott is meglehetős bonyolultak, ahol a folyók szabályozása már rég időóra be van fejezve. Mert valamely alsó ponton előálló vízmagasság a fő- s mellékfolyón leolvasott mérceállásnak nem csupán abszolut nagyságától függ, hanem befolyással van rá az a körülmény is, hogy utóbbi helyeken a tetőzés (l. o.) olyankor állott-e be, hogy valamennyi mellékfolyó legmagasabb vizállása a főfolyóéval egyszerre ér az illető helyre, avagy egyik-másiké vagy valamennyié különböző időben. Befolyással van a tetőzés tartama is: ha a vízszin gyorsan apad, alacsonyabb magasságot fog az alsó mérce elérni, mint ha az áradás tartós. Rövid tartamu áradásoknál az is nagy hatással van, hogy megelőzőleg száraz idő járt-e: mert ez esetben a hullámtér sok vizet képes elnyelni; ellenben tartós esőzések után, vagy ha azt egy előző árhullám már elborította, az árvíz tömege csak kevéssé fog megfogyatkozni és igy magassága lent nagyobb lesz. Mellékfolyók alsó részén a főfolyó vizállása is figyelembe veendő: a Bodrogban és Hármas-Körösben p. akkor is magas a vizállás, mikor az ezeket tápláló folyók nem voltak előzőleg megáradva vagy ezek árvizei már rég lefolytak: ha a Tisza vizállása igen magas, éppígy figyelembe veendő a Tiszán a Becsétől lefelé eső valamely hely mérceállásának kiszámításánál a Duna vizállása is.
Régóta életben levő és nagy tökélyre vitt A.-i szolgálat van Franciaországban a Szajnán és mellékfolyóin. Azonban csak az árvíz tetőzésének magasságát és bekövetkezési idejét jelzik előre, nem pedig a naponként várható vízmagasságokat. Hazánkban alig 5-6 éve. hogy a vízrajzi osztályt fölállították, melynek egyik feladatát képezi az Á. E célból a Dunának 9, a Tiszának 12 állomásáról s ezenkivül a mellékfolyók vizállásairól még 27 helyről naponként távirati értesítés érkezik a földmívelésügyi minisztériumba; valamint a Dunának 4 külföldi felső mérceállomásáról is. Ezek segélyével az utóbbi két év alatt a Dunán lefolyt árvizeknek a fővárosban bekövetkezett naponkénti magasságait a vízrajzi osztály több nappal előre oly kiváló pontossággal jelezte mindig, hogy e közt és a tényleg beállott vízmagasság között való különbség csak ritka esetben haladta, meg a 10 cm.-t. A Tiszán az Á.-re vonatkozó tanulmányok befejezése óta még nem volt számbavehető árvíz s így azok helyes voltát még nem lehetett kipróbálni.
a folyó völgyének az a része. melyen a nagyobb árvizek lefolynak. A folyó természetes állapotában az Á. rendesen nincs oly élesen elhatárolva, mint a kis- és középvizek levezetésére szolgáló meder, amennyiben legtágabb értelemben Á.-nek tekintendő az egész ártér (l. o.), noha ennek vannak olyan részei, melyek csak megtelnek vizzel, de tovább vezetésére vagy éppen nem, vagy csak igen csekély mértékben szolgálnak. Töltések közé fogott folyóknál az Á. azonos a hullámtérrel (l. o.).
Adolf Ivor, svéd költő és iró. Szül. Padasjokiban, Finnországban, 1791. Meghalt 1858. Aboban; u. o. tanult 1817-ben az egyetemen magántanár lett. Az orosz kormány azonban A.-t szabadelvü nézetei miatt 1802-ben az országból kiutasítá, miután egy általa alapított svéd lapot betíltott. A. Svédországba ment, hol a kir. könyvtár segédje, majd főnőke lett. Fő műve kitünő gyüjteménye a svéd régibb népdaloknak (Svenskz, fornsanger. Stockh., 1834-43, 3 köt.). Saját költeményei 1832-ben jelentek meg. Ezekben a «foszforisták» (l. e.) irányát követi. A régi s uj Stockholmot is leirta (Stockholm, förre och nu) s történeti műveket is irt.
(lat.) a. m. vár. Citadella Rómában a kapitoliumi dombon, a hol jelenleg a S.-Maria-templom áll.
Ildefonzo, szül. 1755 okt. 3. Oltenben a Solothurn kantonban. St.-Gallenben élt mint bencés barát. 1824. a zárda főkönyvtárnoka lett. Meghalt 1833 okt. 16. Főműve Geschichte des Canfons St.-Gallen (3 köt., St.-Gallen, 1810-13.) (életrajza: l. v. A. megjel. St.-Gallenben 1874.)