Az e néven ismert durvakivitelü ötvények, az előlapon Attila mellképével, szatirfülekkel s körül. ATTILA 441 REX a hátlapon városképpel s felette AQVILEIA felirattal a XVII. századból származnak. Már az u. n. paduaiak szerettek a XVI-XVII. században hires történelmi alakok nevére pénzeket készíteni, igy Hannibáléra stb. Az Attila-félékkel rokon s egy gyárból származik Buda pénze is BVDA DVX HVNNORVM. Hátl. AR. BUDA 441 (Weszerle Tab. III. és Tab. V. 11.)
Priskos rétor és Jordanes említik, hogy Attila feltalálta a had istenének szentelt és sok század óta elveszett kardot, melyhez az a hit volt füzve, hogy a ki birja, az egész világ urává lesz. A kardot egy pásztor találta meg, ki észrevette, hogy egyik tehene sántikál s a vér nyoma után menve, egy a földből kiálló kardra akadt, melyet kiásott és Attilának vitt el. (Priskos, Bonni kiad. 201 - Jordanes, Closs kiad. 93-94, 129-130 l.) A kardról egy későbbi német krónikás, aschaffenburgí Lambert (Pertznél VII. 185.), azt mondja, hogy a magyar királyok birtokában volt, Salamon király anyja azonban 1071-ben a bajor Ottónak ajándékozta, mert a kard szerencsétlenné tette, aki viselte. A kard tisztelete régi szkitha szokás (Hérodotos IV. 52), valamint megvolt a rokon szarmatáknál is, kiknek egyik ágáról az alánokról irja Ammianus Marcellinus (XXX. 2.), hogy náluk nincs egyház vagy hasonló szent hely, csupán meztelen kardot szúrnak barbár szertartások közt a földbe s azt tisztelik Mars gyanánt. Egy ilyen kard kerülhetett tehát Attila birtokába, miről az udvarában megfordult Priskos beszél. Hogy a magyar királyi ház birtokában volt-e olyan kard, melyről azt hitték, hogy Etele kardja: nem bizonyos. Igaza van Hunfalvynak (Magy. Ethn. 299.), hogy egy ilyen kardot a nemzet legszentebb ereklyéjének tekintettek volna s nem igen hihető hogy a mondákban emléke ne maradt volna. Mindamellett az alán szokásnak van valami nyoma. Ilyesmire emlékeztetnek legalább azok a XIII-XIV. századbeli kardok, melyeket a székelyföldi erdőségekben több helyen, mind a Bodzán, Páván, Dálnokon stb., a földbe szúrva találtak minden egyéb melléklet nélkül. Mintha utolsó maradványai volnának ezek a régi kardtiszteletnek, mely a szkitháktól és szarmatáktól egyéb kelet-európai néptörzsekhöz is elhatolt.
Ezen elnevezés alatt a nagy-szent-miklósi nagy aranyleletet értjük, melyet 1799-ben Nakó Kristóf jószágán egyik oláh jobbágya árokásásnál talált. Ezen nagyértékü kincs jelenleg a bécsi császári muzeumban őriztetik 1884-ben az ötvöskiállításnál Budapesten ki volt állítva, Arneth 1850-ben ki nem elégítő magyarázattal adta ki Hampel József pedig az Archeologiai Értesítő uj folyamának IV. kötetében értekezett róla tüzetesen. L. Nagy-szent-miklósi aranylelet.
Míg Attila birodalma halála után úgyszolván nyomban romba dőlt, a nagy király emléke sokáig fentartotta magát a népek emlékezetében. A hún-magyar, valamint a germán mondakör kiválóbb hőse ő, Németországban számos helyi monda örökíti meg emlékét. Szt-Orsolya és a tizenegyezer szűznek Köln városában kifejlődött legendája Attila nevével áll összefüggésben; szintúgy Szt. Genovéva legendája (Párisban), nemkülönben Szt. Lupus püspöké (Troyes-ben). Míg más városok Attila rombolásának estek áldozatúl, Trier lakói városuk lendületét szerették Attilára visszavezetni, Udine város meg Velence alapítását fűzi Attila nevéhez. Számos olasz legenda, mely a hunok ostromáról mesél hajmeresztő dolgokat, légből kapott koholmánynak bizonyúlt. (P. a monda Ravenna pusztulásáról.) A Firenze- és Fiesole-ban lábrakapott tradició szerint Attila volt e városok százados kölcsönös gyülölségének előidézője. Padová-ban és Troyes-ben egy jószívü, istenfélő Attiláról mesélt a nép, ki a rómaiakat erényre inté és az erényes leányokat kiházasítá. Másutt torzalakban tünteték fel a hun király emlékét. Még a távol Grönlandon, sőt Izlandon is emlegették Attila nevét (az Atla-Mal és Atla Quida mondában). Hogy pedig a keleti népek, első sorban a mongolok nem felejtették el az ázsiai barbár király tetteit, arra nézve Cahun közölt érdekes adatokat.
A nagy magyar családok kincstáraiban régebben sok becses és ritka műemléket őriztek, melyeket a tradició az elődök valamely hősével hozott összeköttetésbe. Ilyen volt az úgyn. Attila pajzsa is, régi, tiszta acélból készült műemlék, mely Széchy Mária édes anyja, Homonnai Drugeth grófnő révén a Drugethek kincstárából Murányba, innen pedig a Rákócziaknak munkácsi kincstárába került. Ugyanott (a Mon. Hungariae. Scriptores XIV. köt. 316. és köv. l. közlött leltári jegyzék szerint) egy becses «tollas bot»-ot is őriztek, melyet a hagyomány «Attila buzogányának» keresztelt el. Munkács várának a császáriak által történt bevétele után (1688) e műemlékek elkallódtak; hová kerültek, azt nem tudni. V. ö. Thaly Kálmán, Hagyományos ősmagyar emlékek régi nagy családaink kincstáraiban. (Századok 1886. 1. old.) Attila pajzsa (u. o. 441. l.)
A népverő hun király sírját hazai krónikásaink némelyike (Kézai, Thúróczi, a budai és pozsonyi krónika) a Dunántúli Keveháza tájékára a nagy hun nemzeti temetőbe helyezik. Egy másik nemzeti hagyomány a Tiszántúl, Dombegyháza tájékán keresi A. sírját; ismét mások a Baracska, melletti szent-iváni pusztán (Budapest és Fehérvár között), nemkülönben a somogymegyei Attala faluban keresik. Osztrák-szomszédaink a gyönyörü fekvésü, ősrégi Hainburgra gondolnak; az Ets medrében is keresték már, szintúgy Pettau környékén, Stiriában. A franciák a chalons-i csatatéren kutattak, ahol a nép egy, Vesigneuil falu határában emelkedő sírhalmot A.-nak nevezett el. Felső-Olaszországban már több ízben azt híresztelték hogy meg is találták A.-t. Lengyel tudósok azt hiszik, hogy A. Galicia földjén alussza örök álmát. Mindet bizonyítja, hogy mennyire foglalkoztatta e rendkivüli ember a nemzetek fantáziáját. V. ö. Thierry művét, továbbá: Relazione della sepoltura del gran A. (Vicenza 1690). Scoperta del sepolcro d'Attila (L'Artiata folyóirat 1859, 5. szám). Szalay József, Attila sírja a hagyomány és a kútfők nyomán. Archaeolog. Értesítő 1883. évf. 149. l.
Noha mindazok a hazai írók, kik Etel király egykori főhadiszállásával foglalkoztak, Priskos rétor útleírását vették alapul, az eredményre nézve mégis nagyban eltértek egymástól. A névtelen jegyzőről, ki Ó-Budára helyezi Attila lakhelyét, eltekinthetünk. Bél, Timon, Benkő Attilának lakhelyét Moldvában keresték; Desericius Ince és Mogyorósi János Gyula-mezejére helyezték; Otrokocsi Ferenc, Huszti András és Szabó Károly a Duna és Tisza közötti lapályra, Jász-Berény tájékára gondoltak; Révész Imre (Etel laka. 1859) Pray György, Sinai Miklós és Budai Ezsaiás nézetének iparkodott érvényességet szerezni, hogy t. i. Attila lakóhelye a felső tiszai síkon, a szabolcsmegyei Balmaz-Ujváros közelében, az egykoru «Ethelaka» nevü pusztán állott. Mások Tokaj vidékét emlegették. Utoljára Salamon Ferenc szólt a kérdéshez (Hol volt Attila főhadiszállása? Századok. 1881. évf.), ki Szeged város tőszomszédságába helyezi Attila lakóhelyét. (L. Szabó Károly kisebb történeti műveit. I. 61. l. és Heinrich Guszt. Etzelburg c. akadémiai értekezését. 1882.)
vagy Huszt vára, Udvarhelym. homoródi j.-ban az ú. n. Rikában emelkedő Hegyes tetőn álló várrom; a hagyomány szerint Attila a Rikán vadászva, gyakran tanyázott e várban, ahonnan lecsapott a Vargyas tájékán táborba szállt dákokra; északi aljában a Rika patak balpartján emelkedik azon szikla, melyet tévesen Réka (Attila neje) sírjának tart a nép.
testhez szabott zeke, melyet e század huszas évei óta dolmány v. zeke helyett viselnek. Jelenleg a magyar testőrség, a m. honvédség és a cs. és k. huszárezredek díszegyenruhájának része. V. ö. Kőrössy Sándor, Az Á. (Magyar Nyelvőr, 1886. 3 füz.)
falu a Reusz mellett, Uri svájci kantonban. A. br. család ősi kastélyának, Schweinsbergnek romjaival, 488 lak.