előbb az öt lengyel kormányzóság közt a legészakkeletibb volt; területe 18,000 km2, lakosainak száma 636,531 volt, kik nagyobbrészt litvánok. Lengyelország közigazgatásának ujjászervezése alkalmával, 1866 dec. 19/31-én kelt rendelettel nagyobbrészt a Szuvalki kormányzóságba olvasztatott be. A., város a Szuvalki kormányzóságban, lapályos mocsaras vidéken, az ugyanily nevű csatorna és tó mellett, amelynek vize a Nyemenbe folyik. (1887) 10,327 lakossal, nagy marhavásárokkal. 1847-ben Zsigmond Ágost király alapította.
Romulus, l. Romulics.
(a. m. magasztos, szent), ezzel a melléknévvel tisztélte meg a szenátus és nép Kr. e. 27. Octavianust, az első római egyeduralkodót. Utódai eleinte a szenátus határozatából. viselték, később anélkül is fölvettek, mint császári címet. Marcus Aurelius Kr. u. 161. ráruházta Lucius Verusra s egyuttal uralkodótársává tette meg. Ugyanezt tették a későbbi császárok, ha azt akarták, hogy az, kit utódjuknak jelöltek ki, ne szoruljon rá a szenátus és nép elismerésére. Diocletianus uralkodása idejében történt meg először, hogy a birodalom kormányzása az ezen cimet viselők között tényleg megosztatott, addig, ha több A. volt, csak egy volt az uralkodó. Az A. cimnek megfelelőleg Augusta melléknevük volt a császári ház nőtagjainak. Livia volt az első, ki férje, Octavianus végrendeleti rendelkezése értelmében viselte. Mint az uralkodó császár nejét, elsőizben Agrippinát, Claudius harmadik nejét illette meg. Domitianus óta a császári ház többi nőtagjai, nevezetesen a császár leányai is megkapták. Augusta még több császárok korabeli római légiónak neve is.
(Gaius Julius Caesar Octavianus), az első római császár, született Kr. e. 63 szeptember. 23. Apja, C. Octavius Macedonia helytartója, anyja, Atia, Julius Caesar hugának leánya volt. Ugy anyja, mint mostoha atyja, L. Marcius Philippus a leggondosabb nevelésben részesítették. Unokabátyja, Julius Caesar annyira megszerette, hogy 45. magával vitte Hispaniába, megtette örökösének és fiává fogadta. Caesar meggyilkoltatásáról Apolloniában (Epiruszban) értesült, ahol a szónoklatot tanulta. Azonnal Rómába sietett s mint Caesar örököse az egyeduralomban lépett föl, de Antonius ellenszegülésével találkozott. Jóllehet még csak 19 éves volt, esze és akarata le győzte az akadályokat.
[ÁBRA] Augustus
Örökölt birtokait eladta, hogy a Caesar végrendeletében minden egyes polgár számára megállapított 300 sesterciust kifizesse. Pártját fogták Cicero s a köztársaság más, tekintélyes férfiai. Másrészt ígéreteivel mind a Campaniában és Samniumban tartózkodó Caesarérzelmű veterannsokat, mind Antoniusnak Macedoniából visszatérő két légióját szolgálatába csalta, a hadsereget azután a szenátusnak ajánlotta fel, állítólag a szabadság megóvására. A szenátus erre megbizta, hogy Hirtius és Panza konzulokkal a haza ellenségének nyilvánított Antonius ellen vonuljon, ki Decimus Brutnst Mutinánál ostromolta. Győzelme 43. Antoniuson s a két konzul halála megszerezte számára a főhatalmat ez utóbbiak légiói felett is. Midőn a szenátus most azt követelte, hogy Antonius üldözésében D. Brutusnak rendelje alá magát s a diadalmenetet tőle megtagadta Róma ellen vezette seregét, a várost megszállotta s ily módon erőszakolta ki konzullá választását. Ugyanekkor érintkezésbe lépett Antoniusszal és Lepidusszal, akikkel Bononiában 43. megkötötte a második triumvirátust. A lex Titia a triumvireket ö évre korlátlan hatalommal ruházta fel. A provinciákat felosztották maguk között, egyuttal elhatározták ellenfeleik halálát. Az első áldozatok közé tartozott Cicero. Ezen proskripcióknak még az a céljok is volt, hogy a birtokok elkobzásával pénzt gyűjtsenek össze a háborúra Caesar gyilkosai ellen s a csapatok kielégítésére. Aveteránok jutalmul ltália legvirágzóbb városait kapták. A fellépés Brutus és Cassius ellen annyival sürgősebb volt, mert kezökben tartották immár az egész Keletet. Philippinél történt az összeütközés 42., amelyben Antonius teljes győzelmet aratott. A. betegsége miatt nem vehetett részt a csatában. Míg Antonius a Keleten maradt, A. visszatért Itáliába, hogy mindenekelőtt a katonaságnak kilátásba helyezett földkiosztást eszközölje. 170,000 vetéranus ellátásáról kellett gondoskodnia. Bármily nehéz feladat volt ez, A. körültekintéssel és bölcsességgel oldotta meg. Komolyabb összeütközése egyedül Antonius fivérével, L. Antoniusszal és nejével Fulviával támadt, kik magukat és övéiket megrövidítve érezték s ezért az asszignációk kivitelének ellenszegültek. A.-nak sikerült azonban őket Perusiában megadásra birni. Időközben Antonius oly szerencsétlenül harcolt a parthusok ellen, hogy ujabb csapatokra volt szüksége. A. eleinte nem akarta megengedni, hogy Itália földjére lépjen s már-már komoly összeütközéstől lehetett tartani, midőn a két triumvir barátjainak közbenjárására a brundusiumi szövetséget 40. megkötötték. A provinciákat ujra fölosztották maguk között. Octavianus kapta a Nyugatot Illyricummal, Antonius a Keletet, Lepidus Afrikát. Mialatt Antonius a parthusokkal továbbfolytatta a háborut, A. legyőzte Sex. Pompeiust 36. Naulochosnál, 35-33. pedig három hadjáratban a dalmatákat és pannonokat hódította meg. Mig A. mindjobban megnyerte a nép kegyét, Antonius tekintélye napról-napra fogyott. Viszonya Kleopátrához végre annyira ment, hogy a szenátus megfosztotta hatalmától, s a haza ellenségének nyilvánította, Kleopátrának pedig megizente a háborut. Augustus főleg Agrippa ügyes vezérletének köszönhette az actiumi győzelmet 31 szept. 2., mely kezébe adta az egyeduralmat. Miután Egyiptomot saját tulajdonába vette s élére prefektust állitott, 29. Sextilis havában visszatért Rómába. Az actiumi győzelem emlékére fényes diadalmenetet ült s a népet ajándékokkal s 3 napig tartó ünnepségekkel örvendeztette meg. A szenátus jóváhagyta minden intézkedését s az Imperator állandó címével, továbbá a cenzori hatalommal ruházta fel, melynek alapján aztán a szenátust minden ellenzéki s méltatlan elemétől megtisztította, ugy hogy tagjainak száma 600-ra apadt.
A. kerülte ugyan a külső fényt s a monárkia proklamálását, ellenkezőleg sértetlenül hagyta a köztársasági államformát; mindazonáltal tudta módját, miként gyarapítsa és összpontosítsa kezében a hatalmat. 27 jan. 13. arra hivatkozva, hogy a magánéletbe akar vonulni, azzal a nyilatkozattal lepte meg a szenátust, hogy hadvezéri hatalmáról, melyet eddig birt, lemondani kiván. Mint az eredmény mutatja, nem számított rosszul. A szenátus tekintettel érdemeire fölajánlotta neki a prokonzuli hatalmat mindazon tartományokban, melyekben a béke még nem szilárdult meg s ezért csapatok állomásai voltak; egyúttal pedig Munatius Plancus indítványára az Augustus (a magasztos) melléknévvel tüntette ki, mely aztán utódaira is átszállott. 23. megkapta a tribuni hatalmat, 19. a cenzorit, mely az erkölcsiség felügyeletére jogosította fel, továbbá a konzuli méltóságot s a felhatalmazást arra, hogy törvény erejével biró rendeleteket bocsáthat ki, végül 12., midőn Lépidus meghalt, a pontifex maximus méltósága is reászállott. Szóval korlátlanul intézkedhetett mindenben, a nélkül, hogy a köztársasági formák megsértettek v. megsemmisíttettek volna. Uralmának alapját a katonai hatalom, a hadsereg képezte, melyet állandósított, tetemesen növelt s nagy gonddal szervezett volt. Uralkodásának vége felé 25 légió (a segédcsapatokkal együtt mintegy 300,000 ember) állott rendelkezésére, melyek a provinciákban voltak szétosztva, azon kívül saját személyének biztosítására császári testőr-gárdát, 9 pretoriánus cohorsot állított fel, melyek Rómában és környékén állomásoztak.
Dacára e tetemes haderőnek, A. óvatos maradt a hódítás terén. Tekintettel volt a hadsereg s az állami kincstár állapotára. Életének vége felé lemondott a hódításokról s utódainak azt a tanácsot adta, hogy a birodalom határait ki ne terjesszék. Hadi vállalatait inkább a szükség, mint a hódítási vágy parancsolta. Keleten megelégedett, hogy a párthusok által hatalmukba kerített római foglyokat és hadi jelvényeket visszaszerezte. Hódítva nyomult elő a nyugatra, de ezen politikáját a béke helyreállítása s a birodalom határainak biztosítása tette szükségessé. A pirenéi félszigeten a kantaberek és astuarok hosszas háborúskodás után (Kr. e. 26-19) leigáztattak. Az alpesi vidékek meghódítása megszerezte a békét az északi szomszédok részéről. A szalasszok kiirtásával az összeköttetés Italia s Gallia között biztosítatott, 15. mostoha fiai Tiberius és Drusus meghódították Rhaetiát s Vindellciát, 11-9. Pannonia hódolt meg Tiberiusnak, a szarmatákkal és dákokkal szemben pedig Macedonia északi határában Moesia tartományt szervezte. Egyideig a Rajna vidékén is szerencsésen harcolt. Midőn 16. az Alsó-Rajna körül lakó sigamberek Galliába törtek, maga A. sietett a Rajnához, hogy Galliát megvédje. 12-9. Drusus ismételten előnyomult Germániába s északkeleti részét elfoglalta. Ezen sikereket azonban megsemmisítette Arminius győzelme Kr. u. 9. a teutóburgi erdőben, hol Quintilius Varus egész hadereje elpusztult. A rómaiak kénytelenek voltak ismét a Rajna balpartjára visszavonulni.
Mindezen hadi vállalatok színhelye a birodalom szélein volt. Az egésznek nyugalmát és jólétét legkevésbbé sem zavarták meg. Itália A. alatt v égre valahára békét élvezett s kiheverhette mindazon csapásokat, melyeket a hosszas polgárháborúk alatt szenvedett. A provinciákra is jobb kor következett be. Legnagyobb részök közvetlenül A. uralma alatt állván, megszabadult a helytartók zsarolásaitól. A legtöbbet azonban Róma köszönhette Augustusnak. Bizonyos pontig igaza volt, midőn azzal dicsekedett. hogy egy teglavárost talált s egy márványvárost hagy maga után. A templomok nagyobbára romokban hevertek. A. egymaga 82-őt állíttatott helyre. Egyéb építkezései közül, melyekkel Rómát diszítette, felemlítendők: fóruma, Marcellus szinháza, palotája a Palatinuson Apollo templomával. Példáját követték kortársai; igy veje Agrippa a Marsmezőn nagyszerü fürdőt (Pantheon) építtetett. Maecenas pedig az Esquilinuson terjedelmes villát létesített. A. mint az irodalom pártfogója is örök emléket szerzett magának. Uralkodása alatt a római költészet virágzási korát élte. Vergilius, Horátius egy szebb jövő megteremtőjét üdvözöltek benne. Tényleg A. mindent elkövetett, hogy korának elfásult nemzedékét regenerálja. Törvényeket léptetett életbe, hogy az erkölcsöket javítsa s a házas életet megkedveltesse. Hogy e törekvése azonban mennyire hiábavaló volt, legnagyobb bánatára a saját családja körében kellett tapasztalnia. Legjobban egyetlen leányának, Juliának magaviselete keserítette meg életét. Kicsapongásai annyira mentek, hogy Kr. e. 2. Rómából száműznie kellett. Maga A. háromszor nősült meg, első neje Clodia, a hirhedt Clodius leánya volt, a második Scribonia, kit, miután leányát Juliát világra hozta, eltaszított magától. harmadik feleségül Liviát vette el, kit férjétől Tiberius Nérótól szakított volt el. Ez első házasságából két fiut, Tiberiust és Drusust hozta házába. Julia először Marcellusnak neje lett, miután ez Kr. e. 23. meghalt, feleségül ment Agrippához, mely házasságból Gaius és Lucius születtek, de ezek már korán haltak meg. Miután Drusus is már előzőleg Kr. u. 9. germániai hadjáratában elhalt, csak Tiberius maradt vissza. A. nem szivesen ugyan, de adoptálta s ez által utódjának jelölte ki. Meghalt Kr. u. 11. úton Nolában (Campanía), 44 évi egyeduralom után, életének 77. évében. Uralkodása egészben véve békés és nyugodt volt, megfelelőleg természetének, melyet szeretetreméltóság, közlékenység s polgári egyszerüség jellemzett. Kormányzásának tetteiből a Monumentum Ancyranum felirata nyujt áttekintést. Fenmaradt számos képmása közül a legjobb az 1863. talált s a Vatikánban őrzött szobor, mely mint hadvezért ábrázolja. (L. ábra)
Radeberg mellett, Szászországbán, kellemes völgyben fekvő fürdő, melynek forrásai gazdag vastartalmuak.
l. Schellenberg.
Augustus római császár korszaka, különösen, mint az akkori Róma politikai fényének s az irodalom és művészetek virágzásának korszaka.
(Magurai báró és nemes.) R. kat., Tolna- és Veszprémmegye régi nemes családja, mely előnevét a krassómegyei Magura helységtől vette. Első ismert törzse a családnak Boldizsár, ki 1573. mint kaproncai várkapitány a török elleni harcban esett el. Fia János lovashadparancsnok vitézi érdemeiért 1638. III. Ferdinánd által régi nemességében megerősíttetik. Unokája Pál (megh. 1738.) feleségül birta Milley Máriát s tőle származott Imre (megh: 1785.), ki Rákóczy Ferenc híres dandárnokának béri Balogh Ádámnak Julia leányát birta hitvesül. Unokája II. Antal bárói rangra emeltetett. Két nagybátyja, II. Imre (szül. 1776 okt. 20.) és Lajos (szül. 1781 megh. 1846.) a nemesi vonal törzsei lesznek. Ez utóbbi mint főhadnagy vett részt a nemesi felkelésben. Unokája Zsigmond (szül. 1858 máj. 2.) a nemesi vonal jelenben élő fitagja, jogtudományi doktor és bánhalmi birtokos.
A. Antal (magurai báró). A. Antal tolnai főszolgabiró fia, szül. 1807., megh. 1878. Korában jelentékeny polgári szerepet játszó fértiu, 1843-1848-ig Tolnamegye alispánja. A szabadságharc alatt a közügyektől félrevonult, amiért hazafiatlansággal vádolták. A szabadságharc lezajlása után előbb Tolnamegye kormánybiztosa, utóbb pestmegyei főispán. 1852-59. a budai cs. kir. helytartótanács alelnöke volt. Érdemeiért a szt. István-rend keresztjével, 1853 ápr. 6. pedig birodalmi bárósággal lett kitüntetve. A. egyike volt tudományosan művelt férfiainknak s mint a szépművészet lelkes pártolója megalapítá Budán az egyházi zeneegyletet, melynek sok ideig elnöke volt. Hivatalos állásától a bécsi miniszterium állítólag hazafias érzületéért mozdította el. Ifjabb érdemei elismeréséül. 1875 okt. 10. magyar bárói méltóságra emeltetett. Hitvesétől Schwab Klárától számos gyermeke született, kik ifjan haltak el. s Imrével (szül. 1859 márc. 19., megh. 1886 nov. (S.) a rövid életü bérói ág sírba szállt. Ez utolsó tag emlékét örökké nevezetessé tette az által. hogy 400 ezer forintot meghaladó vagyonát felekezetnélküli szeretetházra hagyta.
1. A. Amália. leuchtenbergi hercegnő. Miksa József bajor királynak leánya, szül. 1788 jan. 21., megh. 1851 máj. 13. Jenőnek, Napoleon fogadott fiának, Olaszország alkirályának neje lett 1806. Milanóban lakott, de Napoleon bukása után Münchenben élt haláláig.
2. 1., III. Frigyes Vilmos balkézről való felesége szül. Prágában 1800 aug. 30., megh. Hamburgban 1873 jun. 5. Pozsonyban kolostorban nevelkedett, azután szülőivel Drezdába költözött. III. Frigyes Vilmos porosz királlyal Tepliczben ismerkedett meg és egybekelésük alkalmával (1824 nov. 9.) a liegnitzi fejedelemnő és harrachi hercegesített grófnő cimet kapta
3. A. Mária Lujza Katalin. német császárné és porosz királyné, Károly Frigyes szászWeimári nagyhercegnek és Mária Paulovna nagyhercegnőnek leánya, szül. Weimarban 1811 szept. 30., megh. Berlinben 1890 jan. 7. Apjának műkedvelő udvarában kitünő nevelésben részesült, 1829 jun. 11. Vilmos porosz királyi hercegnek (a későbbi I. Vilmos német császárnak), III. Frigyes Vilmos második fiának, felesége lett. Fia, Frigyes Vilmos, 1831 okt. 18. szül., leánya, Lujza pedig (a későbbi badeni nagyhercegnő) 1838 dec. 3. A gyermekek nevelését az anya maga vezette. 1849 óta a család hoblenzben lakott, hol A. jótékonysága által nyerte meg a nép szeretetet. Mint királynő az irodalom és művészet lelkes pártolója volt. Kiváló gondot fordított a jótékonysági intézetekre és számos ily egyesületnek lelke és védnöke vala. Politikai téren nem volt befolyása. Maradandó emléke a berlini Auguszta-kórház. 1888 márc. 9. özvegy lett. Két évvel rá őt is eltemették charlottenburgi mauzóleumában férje mellé. 1892. szept. 30.-án. Baden Badenban feplezték le Kopf tanártól készített mellszobrát. Művelt s minden szépért lelkesülő nő volt. Több zenedarabot irt; a 102. számu Armeenmrsch nyomtatásban is megjelent.
a német hadsereg vagyontalan tisztjei, katonai tisztviselői és az ellenség előtt elesett vagy a hadjárat viszontagságai folytán meghalt vöröskeresztesek leányainak felneveltetésére alakult egylet, a mely jelenleg (61 leányt neveltet.