l. Ázalék.
L. (Loiseleuria Desv., növ.). a róla nevezett család génusza, sőt némelyek a havasszépe (Rhododendron) algénuszának is tartják melytől csak öt a virágból egyenesen kinyuló (nem tíz, többnyire lehajló) hímje, melynek gömbje hosszában két réssel nyilik (a havasszépeé a tetején két likaccsal), továbbá gyűrü övezte s a tetején 2-4 mirigyü gömbölyded bibéje különbözteti meg. Európában, hazánk havasainak csúcsán is, egyetlenegy faja (A. v. Loiseleuria v. Chamaeledon procumbens L.) terem, de csak déli és keleti havasainkon, mig a Kárpátok nyugati és északi lejtőin ez a különben közönséges havasi bokrocska, az A.-k legkisebbike, jellemző módon hiányzik. A havasok csúcsát heverő száraival nagy darab helyeken eltakarja, s mint a kiszáradt zuzmó recseg a láb alatt. Megjegyzendő, hogy akik az A. génuszt a Rhododendron-nak alárendelik, azok az A. procumbenst mint Loiseleuriát külön génusznak meghagyják. Az A.-nak Amerikában és Ázsiában nagyon sok faja van melyek közül több faj nálunk még a virágkereskedés ablakában is díszlik.
[ÁBRA] Azalea.
A kertészek általánosan pontusi v. genfi A.-kar és indiai A.-kar különböztetnek meg, az előbbiek közé sorolják a lombhullató, az útóbbiba az örökzöld A.-kar. A pontusi A.-k főalakja (Azalea pontica L., l. ábra) úgy 1-11/2 m. magas nagy sárgavirágu cserje mai napságazonban részben tenyészkiválasztás, részben keresztezés által létrehozott sokféle változata tenyésztetik, melyek virágai a sárga szinnek sokféle árnyalatában pompáznak s azonkivül tiszta fehér, továbba fehér sárgán, vagy rózsaszinnel csíkolt változatok is vannak. E változatok legtöbbjét Gent-ben Louis Banhoutte létesítette, s innét a pontusi A.-k genfieknek is neveztetnek. Apontusi A.-kar a szabadba, csoportokba szokták ültetni, oly ágyakba, melyek földje úgy 60 cm. mélységig lombföld és homok keverékéből készíttetett. Szeretik a napos helyet s gyakori öntözést kivánnak; enyhe fekvésben védtelenül is áttelelnek, de máskülönben be kell őket jól takarni. Ha e cserje alul kopaszodni kezd, akkor vissza kell metszeni. Magról nagyon nehezen szaporítható. Az indiai A.-k kicsiny cserjék, melyeknek sokkal szebb a virága, mint a pontusiaké; legszebbek a piros viráguak e szinnek minden árnyalatában, vannak még fehér viráguak, tiszták, csikoltak és pettyesek; egyszerü virágokon kivül félig és egészen teljes A.-kar is tenyésztenek. Az indiai A.-k nagyon kényes szobai növények s télen csak kellően fütött szobában tarthatók, a szabadba csak juniustól szeptemberig tehetők ki, napos helyre. Széles cserepekben tartják, melyek aljára cseréptörmelék s erre homokos, kevés tőzegfölddel kevert hangaföld teendő. Télen keveset, tavasszal és nyáron gyakran kell öntözni ezeket, mégpedig mindig tiszta, lágy vizzel. Szobai tenyészrésre legalkalmasabbak a kora tavasszal (márciusban) viruló változatok. Dugványok által szaporíttatnak, mihez kiváló kertészi szakértelem s ügyesség szükséges.
(Rhodoraceae, növ.) az Erika-képüek családja. Örökzöld cserjék; rügyöket és bimbójukat nagy pikkelyek tobozképen takarják. Kelyhök 4-5-metszetü, szirmuk tölcsér- v. harangalakú, 4-5-karéju (a Ledumé ötszirmu), többnyire nagy és szépszinü, elferdülésre hajlandó, végre lehull. Tokgyümölcsük szétfeslő. A mérsékelt és hideg földövnek, különösen a magasabb hegyeknek és havasoknak mintegy 140 növényfaja-, míg a hazaiakból csak a Ledum L., a Rhododendron L. meg az Azalea L. tartozik ide.
A merkuri nitrát anilinra való hatása révén kapott festék. Később kitünt, hogy az A. és a fukszin ugyanazt a bázist a rozanilint tartalmazzák.
v. ázalag-állatkák (Infusoria, állat), az állati véglények (Protozoa) egyik osztálya, amelynek képviselői mikroszkópos kicsiségüek v. legfeljebb 1-2 mm. nagyságuak. A legkisebb élőlényeket Ant. van Leeuwenhoek fedezte fel 1675-ben s Ledermüller jelölte meg azokat a mult században az ázalékállatka (Infusionsthierlein) elnevezéssel, még pedig azért, mert ázalékokban vagy öntelékekben, azaz oly vizben szaporodnak el gyakran bámulatos mennyiségben, amelyben bomlásban levő állati és növényi részek áznak. Kezdetben minden szabad szemmel láthatatlan szervezetre alkalmazták az ázalékállatka kifejezést; az ismeretek haladtával azonban kitünt, hogy az ázalékállatka elnevezés alatt összefoglalt apró lények egy része a növényországba, más része a metazoumok közé tartozik s mai nap ázalékállatkák alatt csakis az állati véglények egyik csoportját értjük; a buvárok egy része megkülönböztet ostoros Á.-at (Infusoria flagellata v. Mastigophora) és csillangósakat (Infusoria ciliata), ellenben mások kizárólag az utóbbiakat értik ázalékállatka alatt. Ebben a szűkebb értelemben vesszük itt az ázalékállatka elnevezést.
Az Á. egysejtü teste igen változó: gömb-, henger-, levél-, körte-, harangstb. alaku, az egyik. rendesen a hossz-tengelye irányában gyakran gyengébben vagy erősebben csavart s majd szabadon lebeg a vízben, majd valamely alámerült tárgyra ideiglenesen vagy állandóan rögzített; ez utóbbi esetben gyakran változó hosszaságu, merev vagy összehuzékony kocsányba folytatódik. A helyhez rögzítettek gyakran több, néha igen nagyszámu egyénből álló bokor-, v. faalaku telepeket alkotnak. Számos ázalékállatka változó alaku és szerkezetü szilárd vagy kocsonyás hüvelyt választ ki, melybe testét, mint valamely csöves féreg csövébe; vagy a csiga házába visszavonhatja. A test alapállományát tömörebb kéregréteg (ectoplasma) meg hígabb összeállásu bélállomány (endoplasma) alkotja. A kéregréteg finom hártyával (pellicula) burkolt s belőle indulnak ki az igen változó elrendezésü majd finom szőrökhöz, majd sertékhez, tüskékhez vagy lapátszerü lemezekhez hasonló, néha finom hullámzó hártyákba egyesült csillangók, a helyváltoztatásra meg a táplálékot a szájba terelő örvény előidézésére való testfüggelékek. Az A. egy részének csak fiatal korban vannak csillangói (Suctoria), a többiek csillangói egész életen át megmaradnak (Ciliata). A száj közelében levő u. n. adorális csillangók nagyságuk és szerkezetök tekintetében sokszor eltérnek a többitől s igen gyakran ívalaku, v. csigajáratban csavarodó vonalban vezetnek a szájhoz (adoralis csillangóöv). Számos ázalékállatka testének kéregrétege összehuzékony s ezeken a csillagók alatt gyakran különböző lefutásu összehuzékony szálak (myophanok v. myonemák) különböztethetők meg. A kéregréteg néha pálcikaalaku testecskéket (trichocysták) tartalmaz, amelyek izgatásra finom fonalakat lövetnek ki. A táplálék fölvételére rendesen külön szájnyitás szolgál, amely változó alaku, hosszaságu és szerkezetü garaton át az emésztő, pépszerü bélplazmába vezet. A száj helyzete, a garatnak, valamint a száj környezetének, az úgynevezett száj peremnek (peristoma) igen változó szerkezete fontos bélyegeket ad az egyes természetes csoportok megkülönböztetesére. Némely élősdi ázalékállatkának, valamint az összes úgyuevezett szivóázalékállatkának (lnfusouia suctoria) nincs szájnyilása. Az utóbbiak testök belsejéből fonalas nyulványokat, úgynevezett szivólábakat (suctoria, tentacula) nyujtanak ki, s ezekkel ragadják meg és szivják ki zsákmányukat. A szájjal ellátottaknak állandó alfelnyilásuk is van, de a garatot az alfellel összekötő bél nem ismeretes. Csaknem valamennyi ázallékállatkának van egy vagy több lüktető üröcskéje (vaculum), azaz. egy vagy több hólyagocskája, amely szabályos ritmusban lüktet s a test állományából beléje szivárgó viztiszta folyadékot, mely nyilván anyagforgalmi bomlástermékeket tartalmaz, a test felületére vagy a garatba nyitó finom csöves vezetéken át kiüriti. Minden ázalékállatka testében megkülönböztethető egy vagy több gömbölyded, tojásdad, szalag, patkó, olvasó stb. alaku képződmény, az úgynevezett magfő, vagy nagy mag, (macronucleus), emellett pedig egy vagy több kisebb magszerü testecske, mellékmag vagy kis mag (micronucieus).
Az Á. külső vagy belső sarjadással és oszlással szaporodnak. Számos Á. a közösülésnek egy sajátságos módja ismeretes, az úgynevezett egybekelés (conjúgatio, zygosis, syzygia), amely alatt két egyén egy időre egymáshoz tapad, vagy maradandólag eggyéolvad. Az egybekelés alatt a termékenyítésnek egy neme megy végbe. A legtöbb Á. észleltetett az úgynevezett betokozódás, ami alatt az értendő, hogy az Á. csillangóit elvesztve összehúzódik s kemény tokká szilárduló váladékkal zárja magát körül, amelyet rövidebb v. hosszabb pihenés után hagy el. A betokozott Á. hosszú időre minden baj nélkül állják ki a kiszáradást. A pocsolyák kiszáradásakor rendesen betokozzák magukat az A. végtelen könnyűségü, parányi tokjaik csakhamar a szellő szárnyára kerülnek, mindenfelé szétszóródnak s ez magyarázza meg az esőpocsolyákban való gyors megjelenésöket. Az Á. túlnyomó része vizben él, még pedig több faj az édesvizekben, mint a tengerekben. Számos faj más állatok külső testfelületén, vagy belsejében élősködik: a kérődzők bendőjében pl., vagy a békák végbelében állandóan számlálhatatlan mennyiségü ázalékállatka tanyázik. Némely faj vizen kívül, de nedves helyeken, pl. moha között található. Az ismert fajok száma mintegy 650 s ezeknek körülbelül 2/8 része édesvízi. Földrajzi elterjedésök korlátozatlannak látszik, amit érthetővé tesz betokozott állapotban a légáramlások utján való szétszóródásuk.
A különböző buvároktól felállított rendszerek közül leginkább el van fogadva Stein következő rendszere:
I. Alosztály: Ciliata, állandó csillangószőrözettel. 1. Renzl: Holotricha. Testök egész felülete egyenlő csillangókkal borított. 2. R. Heterotricha. Az egész felületöket borító egyenlő csillangókhoz csillangólemezkékből álló adorális öv járul. 3. R. Hypotricha. Csillangók csak testök hasoldatán vannak. 4. R. Peritricha. Csillangószőrözetök adorális övből s a test hátulsó részén állandóan meglevő, v. ideiglenesen képződő csillangógyürüből áll.
II. Alosztály: Suctoria. Száj nélkül, szivólábakkal, csillarigóik csak a fiataloknak vannak. Bütschli ujabban a következő, a Steinénál természetesebb rendszert állította fel:
I. Alosztály: Ciliata. Csillangósak. I. Rend: Gymnostomata. Csupaszgaratuak. II. Rend: Trichostomata. Csillangósgaratuak. 1. Alrend: Aspirotricha. Adorális csillangóöv nélkül., 2. Alrernd: Spirotricha. Adorális övvel. 1. Csoport: Heterotricha. 2. Csoport: Oligotricha. 3. Csoport: Hypotricha. 4. Csoport: Peritricha.
II. Alosztály: Suctoria. Szivók.
a száraz főzeléknek termesztett hüvelyes veteményeknek közös népies szava. Ilyen a bab, borsó és lencse, különböző fajtáival.
egy felsőpannoniai néptörzs, mely Ptolemaios szerint a provincia ÉNy: i részén, tehát a Duna jobb partján. Bécsen alól és felül lakott. Eredetére nézve talán kelta volt, a mi mellett leginkább a dunamelléki kelta hangzásu helynevek, p. Vindobona szólnak. Politikailag e törzs egy egységet (civitas) képezett, mely az első században a szomszéd boiokkal együtt külön kormányzó (praeféctus) alatt állt. de későbben a pannonisi helytartónak alárendeltetett.
(Azemmur), tengeri város Marokkóban, az Omm-er-Rebiach torkolata mellett, a balparton emelkedő magaslaton; 2000 lak.; kikötőjéhez nehezen férhetni.
Mihály, orosz zeneszerző, szül. Moszkvában 1838, Hauptmann Mór, majd Richter E. Fr. tanítványa (Lipcse); 1866-70. Párisban élt: 1870-76. igazg. volt a szt.-pétervári konzervatóriumnak, melyek odaajándékozta nagyszerü szakkönyvtárát. Kevés, de jó zongora- és zenekari művet s vonósnégyest adott ki.
Volga (Rha) melléki szittya törzs neve, l. Szittya.