kisközség Somogy vmegyének nagyatádi járásában a Rinya partján, (1891) 2443 horvát és magyarajku lakossal, szép kastéllyal. Lakói földmíveléssel, sertéstenyésztéssel foglalkoznak; van vasút-, táviró- és postaállomása. A most romban heverő vár a török háborúk idején sok viszontagságon ment keresztül; először Toigon Ozman török hadvezér ostromolta, s a magyar őrség vigyázatlanságánál fogva el is foglalta; Nádasdy Tamás nádor nagy áldozatok árán visszavette s kiszorította ugyan a törököket, de midőn a győzők bevonultak, az aláásott aknák felrobbantak s a magyarokat a vár romjai alá temették. A várat Báthory András újból felépíttette, megerősíttette s őrséggel látta el, de Szigetvár bevétele után ismét a törökök kezébe került. Zrinyi György újra megtámadta s tetemes haderő közeledtére a törökök visszavonultak, de hátrahagyott aknáik mind a várnak, mind a bevonult császári seregnek nem csekély részét megsemmisítették. Ezután a vár még egyszer felépült s Horváth Miklós parancsnoksága alatt őrséget is kapott, melyet a törökök, nevezetesen 1566-ban eredménytelenül támadtak meg. 1595-ben Zrinyi György tanácsára újraépíttetett és megerősíttetett, de a törökök 1600-ban a várat három napi ostrom után ismét elfoglalták. 64 évvel utóbb (1664) Zrinyi Miklós visszafoglalta s azóta nem játszik szerepet; a nyugalom azonban csak akkor állott be, midőn a törökök a megyéből végkép kiköltöztek. B.-t a Babócsay-család, utóbb a gróf Somssich-család birta. A B.-i bencés rendű apátság a honfoglalás után keletkezett; 1555-ben Báthory Endre kezébe jutott, a Báthory-család a török ellen védelmezte, de 1664-ben IV. Mohammed hatalmába ejtette s lerombolta; az apátsághoz hajdan 30 falu tartozott.
régi magyar család, melynek tagjai főleg a XVI. században a hadi pályán tüntek ki. B. Tamás 1587-ben elfoglalta Koppány várát. B. Ferenc keszthelyi, majd 1683-1692. veszprémi várkapitány. B. Izsák 1695-től a tarcali fiskális szőllők inspektora és Tarcal város jegyzője. Fata Tarczaliensia c. munkájában Tarcal viszontagságait igen élénken irta meg; Rumy történelmi és nyelvészeti magyarázatokkal kisérve kiadta 1815-ben a Monumenta Hungariae I. kötetében. B. Farkas részt vett 1742-ben a déli bajorországi hadjáratban és 1745-ben Nordheimnál tanúsított vitézségeért ezredparancsnokká nevezték ki. A hétéves háborúban lovashadtest élén állott; legfényesebb hadi tette Berlin megrohanása volt, mi közben sebet kapott és meghalt.
B. Ferenc (nagyszarvi nemes), a föntemlített Ferenc fia. Az ifju Ferenc, Pál testvérével együtt a császári hadseregbe lépett. 1703., midőn II. Rákócy Ferenc a nemzet elnyomott szabadságáért fegyvert fogott, B. elhagyta a császári sereget s a fejedelem hűségére tért. Később ingadozó hűségénél fogva ismét visszatért a császáriakhoz. Mint labanc Pápa várával együtt a kurucok kezeibe került. A foglyul esett B.-t Bottyán tábornok Bercsényi fővezérnek adta át, de ekkor, mint kortársai feljegyezték róla, megbánva hazafiatlan tettét, Bercsényi szabaddá tette, s e perctől fogva nem habozott többé és állhatatos híve maradt a szabadság ügyének. Mint kuruc tábornok 1710-ben Romhánynál esett el.
v. klosterneuburgi mustmérő; arra szolgál, hogy segélyével a must cukortartalmát meghatározzák. Altalában véve mennél sűrűbb a must, annál több cukrot tartalmaz s a sűrűségmérő (areometer) annál kevésbbé sülyed be. A B.-féle mustmérő a cukormérőből (saccharometer) keletkezett, melynek fokai a mustban levő idegen anyagok befolyásának kiegyenlítésére 3 %-al kisebbítve vannak, olyformán, hogy az a folyadék, melyben a cukormérő 20 %-ot mutat, a B.-féle mustmérővel vizsgálva 17 % cukrot fog mutatni. E mustmérő az úszó-, a higanysúly- és a fokokra osztott szárból áll; a higannyal telt golyó egyszersmind egy hőmérő golyója is,, melynek szára az úszóban van. A fokok 10-34 % cukrot mutatnak s 1/4-1/2 %-ra vannak osztva. E mustmérő használata igen elterjedt, pedig nem mutat olyan biztosan, mint a magyar Pillitz-féle mustmérő, melynél 4.3 % van az idegen anyagok rovására levonásba téve s amely egyszersmind a must fajsúlyát is mutatja. Mind a két nmstmérő a 14 ° R.-nál mutat helyesen.
A bor- v. mustsav tartalmának meghatározására szolgáló készülék. L. Borelemzés.
v. kúpok a földmunkáknál. Kiásásoknál látható oszlopszerü földkihagyások, amelyek arra szolgálnak, hogy a teljesített földmunkának köbtartaima e kihagyások legfelsőbb pontjait összekötő síkok és ezekből lefelé lemért mélységek által biztosan megállapítható legyen.
1. puszta Komárom vmegye gesztesi j.-ban, Banához tartozik, Kisbértől egy órai, a nagyigmándi vasúti állomástól félórai távolságra, posta- és távíró-állomás. A puszta az itt levő állami ménesintezetről nevezetes. A ménesbirtok területe 4098 hektár, mely az egyes művelési ágak szerint következőleg oszlik el: belső telek 112 hektár, szántóföld 3092 ha. legelő 68 ha., rét 271 ha., erdő 352 ha., szegély 39 ha., út 108 há., kert 2 ha., terméketlen 19 ha., a ménes használatában van 35 ha. Az átlagos termés 1876-1884. hektáronként 466,5 kg. búza, 466,9 kg. rozs, 509,4 kg. zab és 1008 kg. csöves tengeri volt. A B.-i ménes 1789-ben alapíttatott, túlnyomóan magyar, erdélyi és beszarábiai kancákkal, melyekre mindjárt eleintén keleti jellegü méneket használtak, benne 1816 óta csak arab telivér és félvér lovakat tényésztenek s a cél: keleti jellegü, de nagyobb testü félvér lovak előállítása. E célból keletről több mint 20 ízben hoztak be eredeti arab tenyészanyagot, úgyhogy a ménes fennállása óta 1884-ig a behozott eredeti kancákon kivül összesen 76 eredeti arab mént használlak a keleti törzs megalapítására. 1884 végén volt 514 drb. ló, melyekből a tényésztörzset képezte 4 arab telivér mén és 23 darab ugyanolyan kanca, továbbá 3 arabfélvér mén és 117 kanca; 1885 augusztusban közvetetlenül Arábiából hoztak be 4 mént és 5 kancát. 1889 végén a lóállomány 409 volt, törzsmén 7, anyakanca 172. E ménesben Magyarország fenntartja az Európában mindinkább ritkuló tiszta keleti vérü tenyésztést, melyre az országnak annál inkább szüksége van, minthogy a nép kezében levő tenyészanyag túlnyomó része keleti származásu, s ez az anyag tapasztalat szerint főképen a nem éppen dús legelőjü és szélsőségekre hajló éghajlatu vidékeken legbiztosabban a homogén származásu arab faju ménekkel javítható. A ménes tulajdonképeni célja keleti jellegü, de nagyobb testalkatu, nagyobb tömegü arab félvér lovak előállítása lévén, a többi telivér kanca félvér ménekkel fedeztetik. A B.-i arab félvér anyag magassága 156-165 cm., átlag 158 cm., az itt nevelt mének többségét az alföldi megyékben és Erdély sík részein alkalmazzák. A ménest jelenleg egy méneskari alezredes parancsnoksága alatt 4 méneskari tiszt, 1 orvos s 3 állatorvos kezeli; a legénység 165 emberből áll. Jelentékeny a ménes tehenészete, melyet a földművelési minisztérium a belföldön beszerzett állatokból alapított; tenyésztenek itt berni szarvasmarhát tejelés és fiatal tenyészállatok nevelése céljából, azután gyapjútermő (fésűs merino) és hústermelő angolvérü húsjuhok) juhokat. A tenyészmarha állománya 1884 végén 2 drb. tenyészbika és 60 tehén, az ivadékkal együtt 158 drb.; 1884-ben a tehenészet egy része (berni tehenészet) a fagarasi ménesbirtokra helyeztetett át; az összes tényész-juhállomány 1453 drb. Hizlalva eladatott 176 drb. szarvasmarha és 3110 juh. E birtokot egy igazgató vezetése alatt 11 tisztviselő kezeli; a cselédség és kézmüvesek rendszeresített létszáma 251 ember, az igáserő 63 drb. ló és 308 drb. ökör. Fenntart a ménesbirtok saját területen egy népiskolát 2 tanítóval és 1 tanitónővel. 1849-ben Ottinger tábornok itt győzelmet aratott a magyarok folött. V. ö. Ordódy Lajos, A magyarországi állattenyésztők kalauza, Budapest, 1884. Hunfalvy Janos, Egyetemes földrajz, Budapest. 1886. II. 337.
2. B., kis község Hunyad vármegye algyógyi j., 932 o. lak., kev. m. izr.; határában langyos fürdő és barlang. Ny-i szélén Rápolt felé római település nyomai. Itt vezetett el a római ui. 1443. a Rápoltiak birtoka. Birtokosai közül a históriában szerepelt Naláczy István elébb Barcsay Ákos hive (Bethlen M. szerint cirakja), Apaffy Mihály aludvarmestere, főudvarmestere és meghittje, ki e réven nagy befolyást gyakorolt és szép birtokokat kapott Hunyad s Zaránd vármegyében 1678. Hunyad- Zaránd főispánja, a dévai vár kapitánya, Bánffy Dénes és Béldi Pál sorsának fő-főtényzője. Késő vénséget érve 1702. halt el s ugy az ő mint 1688. elhalálozott nejének (toronyfalvi Tornya Borbála) siremléke máig is megvan. Naláczy idejében Apafi fejedelem is gyakori vendége volt B.-nak. Bábolnát rövid ideig 1632 tavaszán és nyarán Széchy Mária, a murányi Vénus lakta első férjével, Bethlen Istvánnal. Rákóczy György fejedelmet is sokszor fogadta vendégül. Naláczy István fia Lajos, Apafi főasztalnoka. I. Lipót alatt főkormányszéki titkár, 1709-től Hunyad vm. főispánja szintén ott tartotta udvarát. Századunk elején itt lakott Naláczy József (megh. 1822 ápr., 83 éves korában) cs. és kir. kamarás Zaránd vm. főispánja, ki irodalommal is foglalkozott (főképen gunyiratai közkézen forogtak). Legutóbb gr. Bethlen Olivér (megh. Velencében 1892.) bírta neje, Naláczy Jozefa révén.
3. Tisza-B., nagyközség Borsod vm. mezőcsáti j.-ban (1891) 776 magyar lakossal. A Szil nevü homokdombon sok régiséget (nyakékszereket, gombokat, cserépedényeket, pénzeket stb.) találnak.
1849 december 28-án. Miután Windischgrätz herceg előnyomulásában megszállotta Győr városát, az úgyevezett Mészáros- úton Ottinger vezetése alatt egy lovas dandárt küldött a magyar sereg üldözésére. A vasasok kora reggel megtámadták a magyar sereg hátvédét. A huszárok azonnal megfutottak, csak a Széll őrnagy vezetése alatt álló gyalogság védte magát vitézül, mig a lovasság rohama meg nem törte négyszögét. E támadás a magyar seregnek 3-400 halottjába és sebesültjébe került, a foglyok számát 700-ra tették. V. ö. Görgey, Mein Leben und Wirken, I. 129. Helfert, Winterfeldzug, I. 355-357. Horváth M., Függ. harc, II. 200-201.
nyelvemlékeink tanusága szerint a varázs, bűbáj, bálványimádás és eretnekség szókkal rokonértelmű s utóbb kivált a lat. superstitiio és ném. Aberglaube szavak értelmére lefoglalt szó. Miklosich (Slav. Elem. im Magy., magy ford. l. Nyelvőr XI. 72. l.) szerint szláv eredetü s a bogomitok (l. o.) ó-szláv babuni nevéből származik. (V. ö. Nyelvtud. Közl. I. 309. és VI. 300. l.) Jelentésének megállapításánál első sorban azon szavak értelme veendő figyelembe, amelyek fordítására használják régibb íróink. Igy mindenekelőtt a fascinum és supeerstitio. Amannak értelmét l. Varázs. A B. mint sucperstitio t. i., amire e latin szó jelentesének fejlődése szolgál tanúságul, teljesen relativ és csakis a vele korrelativ fogalom segélyével határozható meg. E korrelativ fogalom a pozitiv és uralkodó vallásrendszer, amellyel a superstitio mindig bizonyos, akár tudatos, akár öntudatlan ellentétben áll, jóllehet létalapjuk közös, t. i. a természetfölötti világrendben való hit, illetőleg a természetes világrend jelenségeinek animisztikus (l. Animizmus felfogása és az embernek e felfogáshoz szabott magatartása.
A B. tehát, mint a superstitio, Aberglaube (überglaube) magyar egyenértéküje, nem határozható meg általánosságban és a vele szoros kölcsönösségben álló religio fogalmától elválasztottan. B. eszerint mindaz, ami egy bizonyos vallás tanrendszerének határozottan körülírt kereten túl e vallás híveinél még e hit tárgya, már akár azért, mivel a pozitiv vallás nem elégíti ki teljesen lelküknek ama szükségérzetét, amelyet hitszomjnak nevezhetnénk jobb szó híján, akár pedig azért, mert még egy régibb vallásrendszer tökéletesen ki nem irtott c lappangva tovább élő maradványai elegyülnek az újnak tanaihoz öntudatukban és még inkább az ősi hagyomány medréből erőszakkal is csak nagynehezen eltávolítható cselekvésükben. E meghatározásból önként következik legelőbb is az, hogy B. lehet ma és egy bizonyos helyen sok olyan dolog, ami régebben ugyanott s másutt még ma is a pozitiv hit tárgya. Továbbá az, hogy a B.-nak sehol sincs oly szabad és tág tere, mint a kevéssé szabatosan körülírt tanegészű vallásrendszerekben és a vallások fúziójának tér- és időbeli érintkezés-felületein; tehát egyészt oly helyeken, ahol két-, vagy többféle, még pedig lényegesebben eltérő tanrendszerű vallás hat egymásra, vagy ami ezzel majdnem egy eredményű, ha időrendben nyomul egy ily másféle vallásrendszer egy előbbinek a tetejébe. Az ókori műveltség két vezérnépénél sem a köz-, sem az egyéni lelkiismeret úgyszólván sohasem volt azzal egészen tisztában, vajjon a hagyományos és bevett vallásos cselekedetek és vélekedések elégségesek-e a felsőbb lények megengesztélése és az irántuk tartozó kötelmek teljesítésére, s nincs-e még valami le nem rótt adóssága e téren akár a községnek, akár az egyesnek valamely e címen haragvó istenséggel szemben. E szüntelen aggodalomban van legtermékenyebb talaja. Vele egyben annak a forrásnak a közelébeis eljutottunk, amelyből a fölös hittel (amint a superstitio és Aberglauben igazi értelme szerint magyarra fordítható) együtt a köteles és szükséges hit ered; ahonnan a hit-maximummal együtt, amellyé végletében a B.-ság fejlődhetik, a hit azon minimumai s fakad, amennyi nélkül a B.-t elítélő pozitiv vallásrendszer sem éri be élesebb és szigorúan tiltó törvényekben is kifejezett ellentétbe a B.-val, kivált az oly vallásrendszerek helyezkednek, amelyek szabatosan körülírt dogmáikban ez ellentét kitüntetesének egyik legfontosabb kellékével bírnak, másrészt meg az uralomra vergődésüket megelőző vallásrendszer reakció-jelenségeiben ily védekezésre kényszerítő okot és kihívást is látnak. Ilyen helyzetben volt minden egyéb vallásnál nagyobb és létét fényegetőbb mértékben a kereszténység, amíg elkeseredett harcot kellett vívnia az antik és a többi etnikus vallásrendszerek ellen, amelyek összegét a pogányság összefoglaló nevén állítá magával szembe. Ez ellentétből és küzdelemből két fogalom vált ki mind határozottabb körvonalakat öltő alakban. Ezek az eretnekség (l. o.) és babonaság egymással (a mi B. szavunk vallomása szerint is) annyiban rokon fogalmai, hogy mindkettő ellentétes az ortodoxia, az igazhitűség szabatos dogmákkal körülbástyázott fogalmával. Mind az első, mind a második heterodoxia, tév-, vagy máshitűség; csakhogy az előbbi ennek tudatosabb, de azért magáról a tévhitűséget el nem ismerő alakja, a másik ellenben lappangó és határozatlanabb, ingadozóbb jelleménél fogva is kevésbbé támadott és üldözött faja. Mindezekből kitünik, hogy a B. vizsgálata szorosan összefügg a vallástudomány általános feladataival és el nem választható a vallástörténettől, amellyel a B.-é szüntelen érintkező, vagy kereszteződő úton halad. A B. összes jelenségei eszerint a vallástudomány keretébe tartoznak annyiban, amennyiben vallásrendszerek fúziójának és egymás elleni küzdelmének eredményeivel van bennök dolgunk. Másfelől azonban a népélet vizsgálatával és jelenségei okainak kutatásával foglalkozó tudományok, az etnográfia és etnologia is jogot tartanak hozzá annyiban, amennyiben a B.-ban kiválóan jellemző népéleti jelenséget látnak s a néplélek egyik legfontosabb és legéletbevágóbb nyilatkozatát, de meg oly momentumok tetemes számát is keresik benne, amelyek a nép irott emlékeknél régibb korának homályos évsorára is világot igérnek vetni.
Ily szempontból a B.-án a néprajz és a néperedettan már csak azért szükségkép hogy osztozik a vallástudománnyal, minthogy ennek amazzal kétségtelenül közös területe, a néplélektan, egyik legérdekesebb és legtanulságosabb fejezetéhez éppen a B.-t is körébe vonni kénytelen összehasonlító mitologiából meríti az adatokat. Ez utóbbi ugyanis a néplélek összes hagyományos nyilatkozataival együtt kiválóképen az ú. n. maradványok (survivances, überlebsel) tudománya, vagyis leginkább rég letünt korok későbbi időkre is átöröklődött s ily úton még ma is élő, v. legalább átalakultan tovább ható értelmi, érzelmi és cselekvési szokásainak felkutatása, elemzése, összehasonlítása és rendszerezése segítségével vonja le eredményeit. Már pedig ezek sorában igen nevezetes és nagy terjedelmül hely jut a B.-nak, mint amelynek jelenségei nem egyebek, mint egy későbbitől teljesen ki nem irtott régebbi vallásrendszernek az újabbnak szervezetébe belopódzott maradványai s ezzel részben tudatos, de nagyobb részben öntudatra nem jutó ellentétbe kerülő oly atavisztikus tünetek, amelyek az eretnekséggel hol fel-, hol meg lemenő ágon vannak rokonságban. E rokonság egyik érdekes bizonyítéka, amint már fentebb érintettük, maga a B. szó is, Ebben ugyanis nyelvünk kölcsönvétel útján a latin superstitio egyenértékűjévé oly jegyet foglalt le, amely eredetileg és ott, ahonnan kölcsön kaptuk, a bogomilok eretnekségét jelentette, tehát a herezisnek mind a keleti, mind a nyugati ortodoxiával egész a reformációig legélesebb ellentétű faját. éppen azt az eretnekséget, amelynek gyökerei legmélyebbre nyúlnak a kereszténység későbbi rétegén keresztül az alatta fekvő pogányságba, s amely a gnoszticizmus- és manicheizmuson, mint első jelentkezési formáin kezdődve, le az egész középkoron át az újkor küszöbéig, annyi elkeseredett küzdelem és irtó hadjárat ellen is fenn tudta magát külsőleg változó, de alapjában állandó alakjával együtt tartani, sőt napjaink és hazánk nazarénusainak és égyes orosz szekták ezekkel rokon felekezeteinek képében még ma is élőnek és újabb szakadások termő csíráját rejtőnek mutatkozik.
A B. fogalmát ekként a tételes és uralkodó, magát egyedül igaznak és üdvözítőnek valló hithez viszonyulásából meghatározván, hátra van még, hogy e relációján kivül, mint különösen a népélettan tárgyát vegyük benne szemügyre, amely minőségében a néphit valamivel tágabbkörű és a fenti vonatkozástól (legalábbb a tisztán tudományos kutatás keretében) el is választható fogalmával érintkezik, sőt ezzel, illetőleg ennek nagy részével teljesen egybe is vág. Az ily tékintetből vizsgált babona, vagy néphit körébe tartozik az utóbbi szó értelméből következőleg mindaz, amit valamely nép a kebelében elterjedt egy, vagy több pozitiv vallás tanainak keretén kivül, akár ezekkel ellentetben, akár velök megférőleg, sőt részben hozzájuk simulólag hisz, vall és e hitéhez mérten szokásszerűen cselekszik. Amint tehát egyáltalában elméleti hitet és ennek gyakorlati, vagyis cselekedetekben nyilvánuló megvallását lehet megkülönböztetni, úgy a babona is elméleti meg gyakorlati lehet, legtöbbnyire azonban az előbbinek alapján álló utóbbi, minthogy alig van általán véve hiedelem s igy B. is, amely egyúttal valamely, e hiedelemhez alkalmazkodó cselekvésben ne nyilvánulna. Ezért nyulik be a B. oly erősen a népszokás birodalmába, aminek következtében középhelyen áll a szorosan véve tisztán szóbeli hagyományokra kiterjedő folklore (l. o.) és az ennél tágabbkörü etnografia tárgyai között. Ha csak az előbbit az utóbbinak keretébe nem illesztvén, a B. helyét úgy nem határozzuk meg, hogy az a nép hagyomány utján öröklődő hite- és vélekedésének szokásokban nyilvánuló jelenségei sorába tartozik, amelyek csak sztereotip szóbeli részük címén iktathatók a folklore fejezetébe; holott fogalmi kategoriák szerint rendezve inkább a hasonlító mitologia, drámai részük és a végrehajtásukhoz részben szükséges készítmények alapján pedig az egyetemes néprajz, az utóbbiak szempontjából különösen a tárgyi etnográfia körébe valók.
Az épp említett kategoriák szerint többféleképen lehet a B.-kat rendszerezni, aminél az ide tartozó jelenségek némelyikének rendkivül rugalmas és sokoldalú volta bizony csak nagyjában illeszkedik be bármely, szigorú következetességgel megalkotott rendszer szűk fiókjaiba. Ez azonban nem is lényeges ott, ahol csak a gyüjtés, hasonlítás és rendezés gyakorlati könnyebbségéről van szó. Ily szempontból beérhetjük a kevésbbé következetes és kényelmesb áttekintést engedő felosztásnak akár azzal a módjával is, amelyet nálunk p. a Nyelvőrkalauz szerkesztői alkalmaztak a Nyelvőr tiz első évfolyamában elszórt hazai B.-k lajtsromozására. Ebben a következő fejezetek alá csoportosítják népünk B.-ját: Állatok, Növények, Asványok. Texmészeti jelenségek és tárgyak (vagyis az u. n. elemek és meteorologiai tünemények). Napok, és pedig: a hét napjai, szentek napjai, egyéb ünnepek. Testrészek és testéleti jelenségek. Gazdasági tárgyak és eszközök (több alosztályzattal). Babonás személyek, ezek sorában kiváló figyelmet érdemlők: a boszorkány, garabonciás diák, halott, kuruzsló, ördög, pap, sárkány, táltos stb., részben tehát képzeleti és természetfölötti lények. Templomi és egyéb bűbájos tárgyak. Babonás számok, színek, az u. n. «ujság»-ok (p. új ház, gyümölcs, használati tárgyak, stb.). Varázsmondások, ráolvasások.
Ha a B. szűkebb körén jóval túlterjeszkedvén, a néphit összes jelenségeire kibővítjük annak fogalmát, akkor a fentinél sokkal tagoltabb rendszert kell követnünk, aminők közül a legajánlatosabb vagy a londoni Folklore Society, vagy a párisi Société des Traditions populaires kérdőiveinek gyakorlatilag is igen jól bevált példái után igazodni. (Az utóbbit lásd az Annuaire des Trad. pop. 1887. évi folyamában.) Ily vizsgálatnál lépten-nyomon találkozni fogunk azon, a B.-t illetőleg nagyon jellemző körülménnyel, hogy a népszokás vele szorosan összefüggő fejezetén kivül a mesék, mondák, legendák s a többi szóbeli népies hagyományok összes fajaival is igen gyakori az érintkezése, ami ezeknek a népies hit és vélekedés, sőt ennél is mélyebben, a népet jellemző fogalomalkotás forrásából való közvetett, vagy közvetetlen eredeteből elég könnyen érthető.
Ha a B.-k egybegyüjtése és feljegyzésével be nem érvén, eredetük és fejlődésük oknyomozó kutatásáig haladunk elő: ezen, a néplélektan szempontjából fölötte fontos munkánál különösen a következő, részben már a fentiekből is kitetsző vezérelvekre kell figyelnünk. Mindenekelőtt szemügyre veendő az illető B. helyi és időbeli kiterjedése, ami csak feljegyzésének bizonyos módszeres szabályok pontos megtartásával járó ellenőrizhetősége mellett határozható meg kellőképen. E módszeres eljárást a folklorisztika metodologiai része állapítja meg. (L. Folklore.) Másodsorban tekintettel kell lennünk az illető B.-nak a pozitiv valláshoz való viszonyára. Továbbá, ha eredetét kutatjuk, azon kérdés merül fel, vajjon az illető nép régebbi hitrendszeréből származik-e egyenesen, vagy csak annak képzetsorához való alkalmazkodás, vagy végül idegen hatás útján került-e a nép hiedelmei közé. Ha ilyennek tulajdonítandó, miféle hatás szülötte, mely különnemű elemek keveredésének eredménye is.
Népünk B.-inak a hazánkban évszázadok óta velünk együtt élő népfajok és ezek törzsrokonainak B.-ihoz való felötlő hasonlósága igen óvatossá, kell, hogy tegyen bennünket még oly egyezések megítélésében is, amelyek a magyarság és a vele nyelvi, vagy antropologiai rokonságban álló népek B.-i között mutatkoznak, amennyiben mielőtt az ily egyezések alapján egyenesen a közös őshitre való következtetés merész útjára lépnénk, előbb sohasem árthat a közös, vagy rokon természetű külső hatás lehetősége után is puhatolóznunk. Sok esetben pedig az összehasonlításnak még a történelmi és földrajzi érintkezés meg a törzsrokonság körén, sőt a kereszténység s az ebbe olvadt régibb elemek közös hatásának jóval szélesebb területén is túl kell terjeszkednie, minthogy egynémely B.-nak jóformán kor- és népközi általánossága az emberi szellem és különösen a kezdetleges gondolkodásmód mindenütt egyező törvényeiben és az ezeket meghatározó életfeltételekben gyökeredzik.
A B. tudományos vizsgálatának ezen leglényegesebb vezérelvei után szólnunk kell még az olyanféle szokásos megkülönböztetésekről, aminők közül a vallási és a tudományos B. egymással szembeállítása a legközönségesebb. E megkülönböztetésre semmi, a B.-t jellemző lényeges vonás sem nyújt kellő alapot, mert amint egyfelől minden B. vallásos, úgy tudományos is bizonyos értelemben. Vallásos, amennyiben az emberiség azon szellemi irányából ered, amely a vallásos tudat és hajlam nevelője és táplálója, t. i. a megismerhető világ mögött, ennek végső okait és személyes uralmon alapuló rendjét kutatja, s az embernek a természetfölötti hatalmak iránti magatartását igyekszik szabályozni. Tudományos pedig annyiban, hogy a primitiv és még teljesen metafizikai képzetsorokba bonyolított ember aetiologiai, vagyis mindennek az okát fürkésző hajlamát, jobbnak híján, a maguk módja szerint, a B. körébe tartozó vélekedések és magyarázatok is kielégítik; épp úgy, mint a korról-korra változó és haladó tudományos elméletek a fejlettebb szellemü ember hasonló forrásból eredő kutató ösztönét. E megkülönböztetésnek tehát csak annyiban lehet némi jogosultsága, ha a vallási B. nevén a pozitiv vallások tanain és szertartásain élősködő B.-k sajátosabban jellemzett csoportját értik; tudományos B.-nak pedig a tudomány leplébe burkolódzó, de a pozitiv tudománnyal már metafizikai törekvéseik és igéreteiknél fogva is összetéveszthetetlen olynemü irányzatokat, minők az asztrologia, alkémia, mesmerizmus, spiritizmus stb. Ezek egy részének v. éppen semmi köze sincsen a tudományhoz s csak olyan B., mint akármely más: v. amennyiben a tuományos magyarázat tárgyául is szolgáló jelenségekhez füződnek, ezeknek a maguk elmélete alapján való értelmezésében rejlik éppen a B. és a tudományossal ellenkező gondolkodás alapvétsége.
a legnagyobb valószinűséggel amaz afrikai benszülött nép, amelyet Dr. Lenz abongo, Du Chaillu pedig obongo néven említ. A név a bántu négerek nyelvén «nibongo»-nak hangzik. A B. négerek Afrika belsejének egyik törpe termetü (1,3-1,5 m.) népét teszik, amilyen törpetestűekről Afrika bensejéből már a régi történetirók (Strabo s a t.) mint pigmeuszokról említést tesznek. A B. négerek főleg vadászatból élnek. L. Afrikai és Néger szókat.
(ejtsd: -ics) Blágay-család, későbben Ursini-Blágay történeti nevezetességü család, mely eredetét boszniai Horvátországból vette, és melynek eredeti neve Babonić volt. III. Bélától kapta a család a vodicai grófságot, mely adományt 1218-ban II. András is megerősítette. Vodicai Babo építette 1249-ben Blágay várát, honnan azután a család nevét kapta. Az Anjouk korában s Blágayak Horvátország leghatalmasabb dinasztái közé tartoztak és e korban más családok példája után ők is kezdték római eredetüket állítani és az Ursini nevet használni. A család leghiresebb tagjai Róbert Károly király korában voltak Babonić István horvát bán (1310-1318) és fia Babonić János szintén horvát bán (1313-1323). 1512-ben Blágay várát a török elfoglalta és ismételt betörései alkalmával a család egyéb birtokait ís elfoglalván, a birtokaitól kifosztott család kénytelen volt 1545-ben Krajnába vonulni, hol azóta és most s virágzik.