(Babun) borsodi faluban a Tisza közelében, egy 1284. évi oklevél tanúskodása szerint, a tatárjárás után a Káta-nemből való Tamás mester egy halmon várat építtetett.
1. Kálmán, kuriai tanácselnök, szül. 1825 márc. 21. Tanulmányait a pozsonyi jogakadémián fejezte be, 1861-ben semmítőszéki biró, 1886-ban kuriai tanácselnök lett. Irt számos novellát, főbb művei: A magyar váltó-, kereskedelmi és csödületi törvény szövegének zsebkiadása (1863), Uj magyar-francia szótár (1865 és 1885) Közhasznu magyarázó szótár (idegen szavak tára), 3 kiadás.
2. B. Pál, iró, B. Kálmánnak batyja, szül. 1824., megh. 1861. Előbb m. kir. testőr volt Bécsben, majd részt vett a szabadságharcban, aztán visszavonnltan élt. Költeményeket és elbeszéléseket irt a szépirodalmi lapokba 1845 és 1853 közt, s fordításokat közölt Dickenstől és ifj. Dumastól (Kaméliás hölgy) stb.
-nak nevezik a marhát, ha fehér szinű testén mogyoró- v. diónagyságu színes foltok vannak. A foltok színe szerint megkülönböztetnek piros-, fekete- stb. babost.
Ferenc, esztergomi kanonok, szül. Nagyszombatban 1611 márc. 25., meghalt ugyanott 1632. Pappá szenteltetvén, plébános, majd siklósi apát, később esztergomi kanonok. lett. Megirta a korát megelőző esztergomi érsekek és kanonokok életrajzát.
kisközség Sopron vmegye kapuvári j.-ban, (1891) 1870 magyar lakossal; postahivatallal. Azelőtt két külön községből állott.
(Calosoma L.). A futóbogarak (Cara bidae) családjába tartozó bogár-nem, melynek hazánkban két nevezetesebb faja van. 1. A nagyobb B (Calosoma sycophanta L.) 2,4-3 cm. hosszú, széles tokkal és még ennél is szélesebb fedő szárnyakkal. Teste felül feketéskék, szárnyfedői gyönyörü aranyzöldek és a legpompásabb biborszínben játszanak, testének alsó része fekete. 2. A kisebb B. (Calosoma inquisitor L.) alakra nézve hasonló az előbbihez, de kisebb testü (1,5-2 cm. hosszú) és fedőszárnya csak igen gyöngén fémfényü, mely némileg a bronzszínre emlékeztet. Mind a két bogár onnan vette nevét, hogy úgy kifejlett alakja, mint álcája igen nagy ellensége a rovaroknak és nemcsak azok bábjait, hanem álcáit (hernyókban) is pusztítja. A Calosoma sycophanta az idősebb tűlevelü és a lomberdőkben él, mig a Calosoma inquisitor csak a fiatalabb lomberdőben, ami azonban nem zárja ki, hogy egy helyen mindkettő is elő ne forduljon. A B. gyorsan bejárja a fákat és ahol csak útjába akad egy-egy báb vagy hernyó, hatalmas rágószervével azonnal beléje harap, mikor aztán a megtámadott rovar hánykolódva néha a megtámadóját is magával rántja a fáról. A B. azonban újra felsiet a fára és igen kevés hernyót eszik meg, de annál többet öl meg. Hasonló pusztítást visz véghez álcája is, mely szintén jó szaporán mozog. Az álcája 3,3 cm. hosszú, és meglehetősen széles is, piszkossárga szinű és minden testíze felső részén egy-egy sötétvörös barna foltot visel. E két bogár rendesen ott mutatkozik nagyobb számmal, ahol nagyobb a rovarfalás. Kiválóan üldözik a gyapjas pille (Ocneria dispar L.), a búcsús pille (Cnethocampa processionea L.), az apáca-pille (Psilura monacha L.) hernyóit, kivált ha ez utóbbi faj nem a magasabb fekvésü erdőket támadja meg; továbbá igen nagy kárt okoznak némely levéldarázs (Lophyrus rufus L. és L. pini L.) álcái közt.
v. Babriás, görög költő, ki az ezópusi meséket koliambusokban dolgozta fel (l. Aisópos). Hogy mikor élt, nem bizonyos, legvalószinűbb, hogy Alexander Severus római császár (Kr. u. 222-235) uralkodása idejében. 1843-ig az ezópusi mesék csak prózai alakjukban voltak ismeretesek, de már az angol filologus Tyrwhitt kifejtegette volt belőlük a B. koliambikus sorainak nyomait (De Babrio, London 1776). Az említett évben Minoides Minas az Athosz-hegy egy kolostorában fölfedezte B.-nak 123 meséjét, melyek betürendes sorban vannak tartva. A tudományos világ kárára az O betűn kezdődő mesék egy részével soruk szakad. A forma szabatos és gyakorlott verselőre vall, kit, hogy sűrűn olvastak, amellett Suidas szótáriró idézetei bizonyítanak. Az öröm, melyet Minas B.-nak fölfedezésével tudományos körökben gerjesztett, arra indította őt, hogy 1857-ben egy, 95 újabb meséről szóló másolattal lépett fel, melyet - állítólag - az Athosz-kolostorok egy addig ismeretlen kézirata után készített (kiadta Lewis, London 1859.). De ez közönséges irodalmi csalásnak bizonyult. A közelmultban Knöll egy vatikáni kéziratból gazdagította néhány mesével az eddigi gyüjteményt, melyet legutoljára kiadott Rutherford (London 1883). - V. ö. még Crusius, De Babrii aetate (Lipcse 1879).
l. Hüvelyesek betegségei.
l. Mézeskalácsos.
v. Borsszem J., Bors Jancsi (Erdélyi, Közm. 22.), Hüvelyk (Hüvők: Ipolyi, Magy. Myth. 113.) Matyi (Zalamegyében Hőköm illetve Hüőköm Mátyás), egyebütt Kökény Matyi (Gál, Magyar népmesegyüjtemény, III., 37.), Máknyimák (Erdélyi, Közm. 283.), Pilinkó (Tilinkó és Kilinkó változatokkal), Bakarasznyi és Bakonyszegi, Lyüki, népmeséink egyik legkedveltebb alakja, melynek parányi termetével óriási erőt és ravasz furfangosságot egyesítő csodás természete a róla szóló, többnyire burleszk komikus veszedelemmel járó kalandokból is kitetszik még, arra engedve következtetni, hogy e piciny mesehős valamikor előbbkelő helyen állott a róla regélő népek mitologiájában. Magyar neveinek legnagyobb része találkozik más népek analog mesehőseinek neveivel. Igy a mi Hüvelyk (v. Hőköm) Matyink a német Däumling (Daumerling, Daumgross, Daumesdick és Daumenlanger Hans) párja vezetéknevében, mig keresztneve úgy ezétől, mint a francia Jean Pouçot (közönségesebben csak Petit Poucet) János és az angol Tom Pouce v. Tom Thumb Tamás nevétől elüt. Megegyezést mutat azonban a mi Babszem és Borsszem Jankónk meg Bors Jancsink keresztneve az épp említettekével. Egészen sajátunknak látszik a Máknyimák érdekes fokozást kifejező neve s a szintén parányiságot jelentő Pilinkó, melynek a részben már nem is e körbe tartozó mesékben előforduló Tilinkó és Kilinkó talán csak változata. Nem találunk analogiát a Kökény Matyi vezetéknevére sem, holott a Babszem párja megvan a portugál Manoel Feijao vezetéknevében, a. Borsszemé pedig a francia tájszólási Peperelet-ben. Közel jár az utóbbiakhoz a gyakori «Borsószem» elnevezés is, melynek kivált olasz változatai számosak (Cecino, Cicille, Cicireddu stb.). Ide tartozik az újgörög Félborsó és az ezzel egyjelentésü török Leblebi is. A francia Gros d'in pion (Gros d'un poing) és a baszk Ukailtcho «ökölnyi»t, az olasz Deto grosso pedig «nagyujjnyi»t (tehát ismét «hüvelyknyi»-t) jelent. A mi Máknyimákunk picinységével versenyez a portugál és katalán Kásaszem. Bakarasznyi, mely alatt «kisebb (a szétfeszített hüvelyk és a mutató ujj, nem pedig az előbbi és a kis ujj közé fogható) arasznyi»-t kell értenünk, legközelebbről a cseh pidimuzik (arasznyi emberke) törpe-névvel rokon. A «hüvelyknyi» (vagy legalább «ujjnyi») méret törpékre alkalmazva már az ó-görög mitologiában is előfordul az idai Daktylosok, az «ökölnyi» pedig a Pigmaiosok nevében (l. ezeket).
A B.-ról szóló mesék az egész földkerekségen el vannak terjedve s mindenütt ugyanazon motivumoknak több vagy kevesebb változatossággal egybefűzött sorozatát mutatják. Ezek főbbjei a következők: meggondolatlannl kiejtett gyermekáhító kivánság, mely szószerint teljesűl s ebben a mesehős törpeségének oka; az apró emberke különféle, többnyire nevetséges bajjal járó kalandjai, melyekből vagy óriási erejével, vagy ravaszságával menekül, kivételesen ezen kalandok reá nézve végzetésekké is lesznek; ha nagyobb (rendes emberi termetü) testvérek társaságában lépteti fel a mese hősünket, akkor részben már más mesecsaládba csap át, valamint mindamaz esetekben is, ahol a kis vitéz óriási ereje komolyabb vállalatokban mutatkozik, mert ezek többnyire csak a Medve Jankó v. nálunk Fehérlófia s a vele rokon mesehősök tetteinek az óriásról ennek végletes ellentétére való átruházásai. Egyike a jellemzőbb motivumoknak a B. egyideig valamely marha (ökör, tehén vagy ló) fülében, olykor pedig beleiben rejtőzése. Az első esethez még egy vonás szokott járulni, mely az összehasonlító mitologia némely művelőjét arra a feltevésre indította, hogy kis mesehősünket egyfelől a göncölszekérről világszerte elterjedt és szintén feltünő analogiákat mutató népies képzetek egyikével, a nevezett csillagkép hét fényes csillaga mellett (a rúd második csillaga fölött) látható gyenge fényü csillag (az Alkor, vagy Saidak) Hajcsár (nálunk Kisbéres, l. o.) nevével hozza kapcsolatba; másfelől pedig a görög Hermés gyermekkori kalandjával (melyet az ezen isténségről szóló homérosi himnusz énekel meg) állítsa párhuzamba az igavonó állat fülében dudorászó vagy fütyörésző legényke alakját. A göncölszekerével kapcsolatba hozható B.-mesékről egész tanulmányt irt Gaston Paris: Le Petit-Poucet et la Grande Ourse, Paris, Franck, 1875, amelynek egyes tételei azonban tetemesen módosulnak az azóta közölt idetartozó nagyszámú meseváltozatok következtében. Ami jellemzőbb B.-meséink közüi álljanak itt p. Arany László, Ered. népm., 17.; Gál fentidézett meséjén kivül az ő gyüjteménye III. kötetének 37. meséje (Kökény Matyi); Istvánffy Gyula, Palóc mesék a fonóból c. gyüjteményének 2. meséje (v. ö. Istvánffy, Egy török és egy palóc népmese rokonsága, Etnográfia I., 223. és ehhez: Katona, Megjegyzések a török-palóc párhuzamra, u. o. 227. és 364.).