tekintélyes nemes, később fejedelmi család Örményországban és Georgiában Ősei tulajdonképen beköltözöttek voltak csupán, de jeles szolgálataik által kiérdemelték az uralkodók kegyét. Évszázadok multak el, Örményország felett az idegen dinasztiáknak (persa, parthus, római, bizanci, arab) egész sora letünt már, de a B. tekintélye és befolyása nemcsak fennállott, hanem növekedett is azalatt. Valarsaces király (parthus) adta meg a családnak azt az előjogot, hogy Örményország királyát ők koronázzák meg. A görög uralom idejében már mint helytartók szerepeltek. Marvari kalifa 748-ban a B. családból származott Asotot Sahinsah (fejedelmek fejedelme) cimmel ruházta fel; ehhez 889 után évi adó kötelezettsége mellett tényleges királyi hatalom csatoltatott. Ettől fogva 1043-ig a B. családja adott uralkodókat őrményországnak. A Georgiában élt B: k az előbbieknek oldalága. Bagrattól származnak, s családjuk 1424-ig uralkodott Georgiában, sőt egyes részeiben, egész az orosz birodalomba való bekebelezésig.
Ivanovics Péter herceg, orosz, hadvezér, szül. 1765 megh. 1812 szept. 24. A georgiai B. fejedelmi család ivadéka. Rendkivül ügyes, eszes és bátor katona, egy másik ugyancsak hires orosz tábornok, Szuvorov tanítványa és később főembere. Nagy szerepe volt a napoleoni hadjáratokban. Katonái rendkivül szerették s nevéből azt a szójátékot csinálták, hogy «Bog-roti-onn» ő a csapat istene). Özvegye Szkavronszkij Katalin grófnő (aki apai ágon I. Katalin cárnő anyai ágon pedig Potemkin rokona volt), a bécsi kongresszuson a diplomáciai hölgyek közt nagy szerepet játszott, majd fényes szalont tartott Párisban; később férjhez ment lord Howden angol tábornokhoz, de akitől nemsokára el is vált s egy olaszországi utazása alatt 1856. halt meg. Megemlítendő még a B: családból Bagratijou Romanovics Péter herceg orosz tábornok (megh. 1876. jan. 28.), aki 1862-ben Tverj kormányzója volt s a Zlatouszt melletti atmasovi ércbányákban új kőzetet talált fel melyet ő róla bagratijonitnak neveztek el; l. Orthit.
Erzsébet, orosz nagyvilági hölgy és írónő, szül. 1799 szeptember 17., megh. 1857. ápr. 4. 1812. Apját. Szperanszkij Mihályt ennek számkivetési helyére Njizsnjij-Novgorodba követte, hét év mulva pedig Szibériába ment apjával, akit oda főkormányzóvá neveztek ki. itt ment férjhez Bagrejevhez. Midön férjével Pétervárra visszatért, Erzsébet cárnő nemsokára (palota-hölgyévé nevezte ki. Tehetségével nagy és finom művéltség is párosult s pétervári szalonjában az akkori nevezetesebb írók, művészek, tudósok és államférfiak szoktak volt találkozni. Élete, kivált apja halála után (1839) csupa izgatottságból állt. Apja halála után Bécsben telepedett le, ahol házát ismét megnyitotta az előkelő társaság előtt. Itt adta ki irodalmi munkáit is; ezek a következők: Méditations chrétiennes (Bécs 1873); Les pélerins russes á Jerusalem (Brüsszel 1854 2. kiad. 1856); Les derniéres heures de l'empereur Nicolas (Lipcse 1857); regények: La vieille et son corbeau (Brüsszel 1857); La fille du Sztarov (Brüsszel 1856); La vie de chau en Ukraine (Lipcse 1857); Briefe über Kiew und kleine Erzählungen.; Iréne ou lex inflnences de l'éducation (Lipcse 1858.).
l Baga.
a dob vagy üstdob verőjének francia neve.
kisközség Udvarhely vmegyének homoródi járásában, (1891) 511 magyarajkú lak.; a közelben fekvő meredek oldalú, kiterjedt hegylaposon a bágyi vár romjai; a belső vár négyszögletü, hozzá két külerőd volt támasztva; sánccal övezve. A várat még a székelyek építették; a XI. században a Sándor család bírta.
lankadt, fáradt, elgyengült állapot, főképen nagy betegségek vagy fáradalmak után; bóditó szerek élvezete után is be szokott következni.
lég, olyan bányalevegő, melyben kevés az oxigén; a munkás az ilyen levegőben dolgozva hamar elfárad.
a Pojana Ruszka hegység legmagasabb csúcsa (1380 m.), Krassó-Szörénymegyében Nadrágtól K-re és Lunkánytól D-re: gyönyörü kilátással. D-i aljában a Béga ered. Az itteni vasércbányák már mind kimerültek. A B. legkönnyebben Nadrág felöl (a Kirlonc-vizfogón át) v. Ruszkica felöl (a Teu urs hágón át) érhető el. V. ö Thirring Gusztáv: vázlatok a Pojana Ruszka hegységből. (Magy. Kárpátegyl. Évk. 1886. XIII. 129-167.).
kisközség Torda-Aranyosmegyének tordai járásában (1891) 1685 magyar és oláhajkú lak.; postaállomás. Egyike volt a régi Aranyosszék ős falvainak; a székely huszárhatárőrezredhez tartozott, melynek lakóira Bukov 1763-ban ráerőszakolta a fegyvert; Aranyosszék 1651-től 1848-ig 26-szor itt tartotta közgyüléseit, csak 1849 után lett székhelye Felvine.