hazánk dunántuli részének legnagyobb kiterjedésü hegysége s a Magyar középhegység legdélibb tagja; Veszprém-, Zala- és Fehérmegyében terül el a Zala széles völgylapályától ÉK-re a moóri horpadásig s a Balaton medencéjétől Ény felé a Rába síkságáig. Határai ÉNy. és D. felé határozottak K. felé a moóri völgy választja el a Vértestől. Egész kiterjedése DNy-ÉK-i irányban 110 km., szélessége ÉNy-DK-i irányban 30-50 km. A B. szilárd váza (Hunfalvy szerint) egyoldaluan ÉNy-ra emelt régi lánchegység, melyet hosszanti és haránttörések külsőleg határolnak és belsőleg sokszorosan rögszerüen szétdaraboltak s félretoltak. Általában véve nem nagyon tömeges hegység s függélyes emelkedése nagy kiterjedéséhez képest nem nagy; legmagasabb csucsai a Kőröshegy (713 m.) és a Somhegy (653 m.), de relativ emelkedése a Balaton víztükréhez (106 m.) és a Rába lapályához (120-140 m.) képest jelentékeny. Kupjai többnyire kup- és kupolaalakuak, és csudálatosan bonyolódott, gömbölyded gerincek vagy széltében-hosszában elnyuló fensikok kapcsolják össze. Nincs világosan kifejlődött főgerince, ágai s csoportjai rendetlenül keverődnek, felismerésük sok helyt igen nehéz. Az egyes csoportokat mély hasadékok, sziklás és meredek oldalu völgyszorosok szakítják meg, tájszépségekben bővelkedő részletekkel. Legszebb e tekintetben a Balaton vidéke hatalmas bazaltkupjaival s festői várromjaival. A B. a bükkesek hazája, itt találjuk a bükköt, mint erdőképző elemet a legnagyobb kiterjedésben s legszebb tenyészetben.
1. Déli B: A B. két főrészre, D-ire és É-ira osztható; a kettő közt a határt a Séd és Torna völgyhorpadása, vagyis a székesfehérvár-veszprém devecseri országut jelzi; ez két egymással párhuzamos láncra oszlik, egyik a Balaton mentében huzódik s főbb csucsai a Péterhegy (320 m.), a Rontóhegy (430 m.), a Nagy Gella (419 m.), Hideghegy (397 m.) és Halomhegy (399 m.); a másik a veszprém-nagyvázsonyi országut horpadásán tul jóval magasabbra emelkedik, benne a Kabhegy (610 m.) és Agártető (513 m.) hatalmas bazaltkupja a Csepelhegy (438 m.), a Mögszeg (511 m.), (Őrszeg (464 m.) Ökörszeg (471 m.) és Üstiszeg (537 m.) emelkedik. A déli lánc a Balaton vizeit a Sédtől, Kapolcstól és Tornától választja el, általában véve azonban vizekben egyik sem bővelkedik. A két hegylánc ÉK-i része üledékes kőzetekből áll, melyek összefüggő vonulatokat képeznek; DNy. felé ellenben fiatalabb kitörési kőzetek mutatkoznak, melyek különösen Tapolca és Badacsony-Tomaj környékén különálló kupokat alkotnak. A déli hegyláncolat általában véve sok repedést; vetődést tüntet fel. A déli láncolat főleg triaszképletekből épült fel de a triasz legfelső tagja, a dolomit csak ritkán lép fel, míg az északi láncolatban a triaszt éppen ez képviseli; azonkivül fellép a liasz, jura, kréta és eocen; a B. nyugati szélét a fiatalabb harmadkori rétegek (lajta és szármátmész) szegélyzi utóbbi DK-en Aklinál is; a kongéria-rétegek részint a hegységet szegélyzik, részint az öblökbe huzódnak. A kitörési közetek közül a bazalt és a bazalttufa a B. délnyugati szélén nagy tömegekben lép fel s a B. legszebb részleteit alkotja. A bazalt Böckh szerint 3 illetve 4 vonalban sorakozik melyek a Kabhegyből indulnak ki; egyik a Kabheggyel (601 m.) kezdődik s az Agártetőn (513 m.) át a Halápheggyel (361 m.) végződik; a vele párhuzamos második vonalban a Királykő, Kecskehegy (322 m.), Boncsostető (Apátihegy 450 m.) Sátormagas (366 m.), Hajagos (336 m.) és Csobánc (376 m.) emelkedik; a két vonulat közt a Hegyesd (294 m.), azoktól D-re pedig a Kopasztető (305 m.), Fótihegy (347 m.) és Gulácsi-hegy (398 m.) emelkedik.
A harmadik vonulat a Csékut melletti hegyeken át a Somlyóig és Saághig huzódik, végre a negyedikbe a Badacsony (438 m.) és Szt: Györgyhegy (415 m.) tartozik. Legszebb a Badacsony (l. o.) csoportja általában véve a magánosan, meredek kupok gyanánt a lapályból felemelkedő Badacsony, Szent-Györgyhegy, Gulácsihegy, Fótihegy, Csobánc, Hegyesd és Haláp, melyek mind a tapolcai lapály körül csoportosulnak s hazánk legérdekesebb természeti tüneményei közé tartoznak. Az említett hegyek legtöbbjének lejtőin szőllőt művelnek felső részeit erdő borítja. A legtöbb bazalthegy két egymás felé rakott kup alsó részéből állónak látszik a felső gömbölyded, v. hegyes kúptető rendesen hiányzik; második csonka kupjok felső laposa hol ferde, hol egyenes. A tapolcai lapályon tul Ny. felé a B. legnyugatibb csoportja emelkedik, különválva a hegység többi részétől; ebben a Tátika (413 m.), Rezi (427 m.) és Kovácsi hegy a legjelentékenyebb. E csoport nyulványai Keszthelyig s egyes alacsony dombok külön csoportban a Zala folyóig terjeszkednek. Odább É. felé a Somlyó és Ságh a B. tömegétől egészen különválva a rónából emelkedik ki. A B. e részének vizei D. felé a Balatonba ömlenek (Hévíz, Rezi és Lesenci patak, Kapolcsi viz vagy Eger), az É-on eredők (Torna, Marcal, Kigyós) a Rábába sietnek.
2. Északi B. Ez a B. legmagasabb tetőit egyesíti magában s 3 részre oszlik, u. m.: Palotai hegysor (l. o.), Zirci (l. o.) és Bakonybéli hegycsoportra (l. o.); onnan Moha és Bodajk vidékéröl DNY. felé a veszprém-zirci országutig terjed, a Séd és Csurgó völgyei közt, föbb csúcsai a Sárberek (436 m.) és Köveshegy (575 m.). A Zirci hegycsoport a Gaja és Csuha, völgye közt terül el s a Csuha völgy hasadéka által tünik ki; magassága nem haladja meg a 494 m.-t. A B. legmagasabb csucsai a Bakonybéli hegycsoportban vannak, u. m. a Kőröshegy (713 m.), mely az egész hegység legmagasabb emelkedése a Somhegy (653 m.) a Feketehegy (648 m.) és Papod (646 m.). A B. ezen része folyóvizekben is gazdagabb; benne ered a Gaja, Séd, Csuha, Bakonyér, Gerence, Tapolca, Bittva és Hajagos; a két első a Sárvíz csatorna utján a Dunába, a Bakonyér a felső Dunába (Gönyőnél), a többi a Rábába ömlik. A zirci és bakonybéli hegycsoportokhoz csatlakozó dombsorok Komárom- és Győrmegyébe is áthuzódnak, ott a szent-mártoni dombcsoportok (l. o.) és a Sokoróalját alkotják.
Ámbár a B. legnagyobb erdőségeink egyike, népessége meglehetősen sűrű; völgyeiben s lejtőin, valamint téresebb laposain sok község fekszik s a civilizáció nyomai sem hiányzanak (Zirc, Bakonybél). Azóta, hogy a székesfehérvár-kiscelli vasut egész hosszában szeli, a B. rengetegeibe is beköltözött a nyugati művelődés; ipartelepek keletkeztek (herendi porcellángyár, ajkai kőszénbánya, városlődi vashámor stb.), a fakereskedés fellendült s a hajdan hirhedt rablóvilág örökre letünt benne. A B. kiterjedt erdőségei közt földmívelés alá vetett területeket is találunk, habár nagyobbára csak zabot, hajdinát és burgonyát termesztenek; azonkívül a gyümölcstenyésztés is jelentékeny különösen Bakonybél táján. A B. erdőségei tulnyomóan bükkösök, de cser és nyír is előfordul bennök; fenyő csak a zirci határban; az erdőkben makk és gubacs bőven van, azért sertéstenyésztésre nagyon alkalmasak. Vadakban is bővelkednek s nevezetesen sok a borz, menyét, sün, pele, mókus, szarvas és őz. Vizi madarak a Marcal bozótjaiban fordulnak elő; a nagyobb madár (sasfélék) ritkább, de van harkály, szarka stb. A B. főközlekedő ere a volt magyar nyugati vasut, most a magyar áll. vasutak székesfehérvár-kiscelli vonala, mely Várpalota, Veszprém, Herend, Városlőd, Ajka és Devecser érintésével NyK-i irányban szeli a B.-t; csaknem ugyanazon irányban halad az országut is, melyből több más utirány ágazik ki. ÉD-i irányban a pápa-városlődi, peterd-zirc-veszprémi, KNy-i irányban a veszprém-tapolcai országut szeli a B.-t, általában véve tehát a közlekedés minden irányban lehetővé van téve. A bóba-sümeg-tapolcai vasutvonal megnyiltával a B. nyugati részének közlekedési viszonyai is javultak.
A B -t már a rómaiak is ismerték és lakták, erre mutat az itt talált sok sírkert, cserép, fegyver, oltár és beirt réztábla. Szt. István korában Gizella királyné volt e vidék nagyobb birtokosa; az árpádházbeli királyok gyakran vadásztak itt, szintugy a vegyes korszakbeli királyok is, nevezetesen Mátyás király, kinek egy itteni kalandját megörökítette a monda. A hegyek ormain és környékén lassanként várak emelkedtek (a cseszneki, ugodi, debrentei, pápai, devecseri, essegvárí, pécsölyi, vázsonyi, csékuti, Podmaniczky, csiklini, helykői és bátorkői) az erdők közt zárdák keletkeztek (a lövöldi, vázsonyi, csatkai; tálódí és porvai), prépostságok (örsi, rátóti, hantai) és apátságok (bakonybéli, veszprémvölgyi, zirci, pásdi). A mohácsi csata után a bakonyi várak gyakori küzdelmeknek voltak szinhelyei, és a B. vidéke lassankint annyira elpusztult, hogy a hagyomány szerint csak az igen félreeső s elrejtett Dudaron, Csatáron, Cseszneken és Téren maradt meg néhány lakos. A vidék népesítésére tótok és németek hivattak be, söt még a Rajna vidékéről is jöttek gyarmatosok. Zirctől kelet felé majdnem a tatai határig leginkább tótok telepedtek le, sőt az azóta megmagyarosodott Bakonybél szintén egészen tót telepítvény volt. A lakosság, az üveghuták és kőbányák munkásait kivéve, jobbadán ígen egyszerü szerszámok készítésével foglalkozott. A herendi porcellán európai hirü volt, szintugy a bakonyi tapló, melyből még Angliába is visznek ki.
Rómer Flóris, A B., terményrajzi és régészeti vázlat. (Győr 1860): Josef Kerner, Der Bakonyerwald (Abhandlungen des zool.-botan. Vereins in Wien, 1856).
kisközség Hunyad vármegye algyógyi j.-ban, 394 o. lak. Algyógytól Északra a Bozesnél szétváló hármas völgyrendszer legkeletibb ágában rejtőzködik e kís helység. A hasonnevü patakhoz símuló mészszirtek a falu mögött összeszorulva, a nép által Blidar (tál) néven emlegetett regényes szorost képezík. A mészsziklák repedéseiben rudas kalcit s apró odvak találhatók.
kisközség Veszprém vármegyének zirci járásában, a Bakony közepén, keskeny, kies völgyben, a Somhegy tövén, (1891) 1364 magyarajku lakossal, postával és kaszinóval. B határa igen bérces és kevéssé termékeny. B. bencés apátságát, (Günthernek a thüringiai grófból szerzetessé lett szentéletü férfiunak ösztönzésére szent István alapította a Bakony belsejében a bencések számára. Az 1037-ről keltezett adománylevél azonban újabban (Karácsonyi, Szent István oklevelei 134-145. 1.), 1230 után készült s hamisításnak bizonyult. Ebben a regényes vadonban kezdette meg elméikedéseít szent Gellért is. Az apátság jószágairól és jövedelmeiről már 1135-1171-ből fönnmaradt egy igen érdekes összeírás. IX. (Gergely pápa megerősítvén birtokaiban és jószágaiban az apátságot, megengedte, hogy apátja főpapí díszben misézhessen és gyűrűt hordhasson. Az apátság a hiteles helyek közé tartozott. 1648 óta apátjait a pannonhalmi főapátság szerzetesei közül választják. II. József 1787: eltörülte, I. Ferenc azonban helyreállította ez apátságot.
patak ered a Bakonyban Veszprém-megye Péterd közelében, Ny., majd, ÉNy. felé folyik s Koroncó alatt a Marcalba ömlik.
1. Imre, tábornok, szül. Léván 1768., megh. 1845. Az 1787-iki török háborúban mint hadapród vett részt; 1788. hadnagy lett; 1789. Belgrád ostrománál nagyon kitüntette magát: ő volt az első, ki megmászta a vár bástyáját és megnyitotta a kaput az ostromlók előtt, ahogy ezt Laudon is kiemelte napi parancsában. A francia háborukban ís fokról-fokra emelkedett s azok közé tartozott, akik minden balsorsban megtartották a magyar vitézség régi hírét. Különösen kitünt a neumarkti csatában (1809), hol kiérdemelte a Mária Terézia-rendet, mely bárói rangot hozott neki. A béke helyreálltával altábornagy lett és 1832 óta, mint Komárom vára parancsnoka müködött. V. ö. Wurzbach, Biogr. Lexikon.
2. B. Sándor (báró), született 1805 okt. 29-én; megh. 1851 aug. 15. Tanulmányait a bécsi katonai intézetben befejezvén, mint hadapród a hadseregbe lépett. 1825. főhadnagy volt s három év mulva kapitányi, 1836. őrnagyi, 1844. pedig alezredesi rangra emelték. 1848 ápr. 29. a 2-ik számu gyalogezred ezredesévé lett s ugyanez évben hontmegyei táblabíróvá választották. A szabadságharc B.-t Pozsonyban találta, hol ezrede helyőrségen volt. A magyar kormány ezredével a bécsi hadsereghez küldte a rácok ellen. Eleintén teljes odaadással szolgálta a nemzeti ügyet s különösen 1848 aug. 19. Szent-Tamásnál tüntette kí magát, hol gyalog, karddal kezében vezette rohamra ezredét. Vitézi érdemeiért a honvédelmi bizottmány okt. 30. vezérőrnaggyá nevezte ki. De midőn a nemzet a dinasztiával nyilt harcban állt, noha B. az utóbbinak hűségére tért, a csász. hadi törvényszék ezredesi ranggal ideiglenesen nyugalmazta s a szabadságharc bukása után még ezredesí rangjától ís megfosztatta.
még e század elején nagyon el volt terjedve a dunántuli megyékben, de később a mangalica részint kiszorította, részint keresztezték vele; tiszta vérben ma már főképen csak (Győr-, Veszprém- és Zalamegyében található. Középnagy rőtfekete, vagy szürkésfekete színü, pontyhátu, hosszulábu, lassan fejlődő, nehezen hizó és kevéssé szapora, de élénk, edzett, mozgékony és ízletes húst és szalonnát adó sertés.
nközség Veszprémmegye zirci j.-ában, (1891) 1385 magyar lak., postahivatallal.
kisközség Veszprém vm. zirci járásában, (1891) 1210 német és magyar lakoss., postahivatallal.
nközség Fehérmegye móri j.-ban, (1891) 967 német és magyar lak., vasuti állomás, postahivatal.
u. a. ami Bakarasznyi. (L. Ipolyi, Magy. Myth. 575.)