(növ.), a Guyanában s az Antillákon tenyésző balatafa v. szurinami szapotillfa (Séve du Ballota. Sapota Mülleri Belkrode, Achras ballola L.) megszáradt tejnedve. A fa törzsének két hosszanti bemetszés között fekvő kérgét lehántják s a bőven kiszivárgó tejszerü nedvet edényekbe felfogják. Itt addig pihentetik, míg a folyadék fehéresbarnás szinü lesz. Egy törzs évente 0.3-0.5 kg. B.-t hoz. A nyers B. fűrészecskékkel és kéregdarabkákkal van keveredve, melegítés alkalmával a guttaperkáéhoz hasonló illatot áraszt; bőrnemü, szívós, rendkivül hajlékony és rugalmas, mint a guttaperka. 49°-ra hevítve gyúrhato, 149°-on folyós lesz. Dörgölve villámos tulajdonságot vesz fel. Gépszíjnak és cipőtalpnak, a sebészetben, fogtömésre és a villamosság elszigetelésére használják. Európába évente 10,000 kg. B. jön a kereskedésbe. Hazájában fája Bullytree wood, Balata rouge néven építőanyagul szolgál. A balata indica a guianai Labatia macrocarpa Mart., a balata blanc pedig a szintén guianai Plumierk articulata Vahl-fája.
(l. a térképmellékletet), a «magyar tenger».
[ÁBRA] Balaton és környéke
Magyarország legnagyobb tava, mely a Dunántúl, és pedig Zala, Somogy és Veszprém vármegyék közt terül el s az említett vármegyék területéhez tartozik. A B. egy ÉK-DNy-i irányban elnyuló hosszúkás depresszióban fekszik, melyet Északon a Bakony vulkáni csoportjai, délen a somogyi alacsony dombvidék vagyis B.-melléki dombvidék (l. o.) határol; a medencének természetes folytatása ÉK. felé a Sárrét (l. o.) és a Velencei tó (l. o.), DNy. felé a Kis-B. (l. alább) és a Zala folyó mocsárvidéke. A B. egész hossza Akarattya pusztától (ÉK-en) egészen a Zala-folyó torkolatáig 76 km., szélessége átlag 6-7 km. de a tó ÉK-i felében 12 km.-ig nő, Ny-i részében általában véve csekélyebb. Partkifejlődése különösen délen igen egyszerü, vonalszerü, Északon sokkal tagozottabb; itt a Tihanyi félsziget (l. o.) 5 km.-nyire szökik a tóba s a szántódi nyulvánnyal együtt a B. szélességét 1 1/2 km.-nyire csökkenti. A B. medre ezáltal két sok tekintetben különböző tómedencére oszlik. Az É-i parton több nagyobb öblöt is találunk: ilyen a badacsonyi, a szigligeti, és a Kis-B. öble, mely a B.-tól töltéssel egészen el van választva s tó jellegét már el is vesztette. A B. kiterjedése jelen alakjában mintegy 690 km2, de a nagyobbára már lecsapolt mocsarakkal együtt, melyek különösen DNy. felé csatlakoznak hozzá, jóval nagyobb. A B. partjai túlnyomó részben alacsonyak. É. felé a tó tükrével majdnem ugyanazon magasságu keskeny szegély kiséri a B.-t, mely lassan emelkedik magasabbra. Meredek part itt alig van, még a B. partjára különben elég közel kirugó Badacsonyt is keskeny lapály szegélyezi. A tó mélysége különböző; legnagyobb mélysége Tihanynál 45,4 m.; közepes mélysége azonban nem haladja meg a 7-10 m.-t s partjai mentében általában sekély. Különösen sekély egész hosszában a somogymegyei partvidéki oldal és Keszthely felé eső része, amely hellyel-közzel szinte meglábolható.
Veszprém- és zalavármegyei partját Kenesétől kezdve Keszthelyig szép alkotásu hegysor, a Bakony része szegélyezi, melyet csak nyugati részében szakít meg a tapolcai lapály. E hegységet mely Balaton-Füred és Kővágó-örs közt 300 m.-nél nem sokkal magasabb összefüggő láncot képez, alsó részén szőllő, feljebb erdő fedi. A tapolcai tágas lapályt, mely a szigligeti és badacsonyi öböl felé a tó tükrével egymagasságu (106 m.), mocsaras lapállyal ereszkedik, a külön-külön emelkedő vulkáni eredetü (bazalt) kúpok (Badacsony, Gulácsi hegy, Tóti hegy, Szt.-György hegy) csoportja ékíti. Keszthelyről a Kis-B.-t körülövezőleg Balaton-Szt-Györgyig tágas mocsarak csatlakoznak a B.-hoz, míg a somogyi part általában véve homokbuckás, kietlen, s csak helyenként (mint Keszthely és Selle közt) mocsaras. Ilyen nádas és lápfödte térség a Nagyberek, Kéthely és Fonyód közt, a lellei berek stb. A tó feneke bazaltból és mészkőből áll, többnyire iszappal és homokkal födve. A mészkőrétegből az É-i parton Tihany környékén a kecskeköröm (Congeria triangularis) és úri főkötő népies nevek alatt ismeretes kagylók kerülnek ki.
A B. vize rendesen kékes színü, de a világítás szerint annyi árnyalaton megy keresztül, mint a tenger; íze lágy, kissé összehúzó alkotó részei 1 liter vízben:
Hőmérséklete (nyáron 22.5, ősszel 20° C.) gyorsan változik, főleg könnyen melegszik. Néhol bizonyos mélységben hidegebb vagy melegebb a víz, mint másutt, ami a fenéken fakadó forrásoknak tulajdonítható. Hullámzása hasonlít a tengeréhez, azért igen kellemes és egészséges fürdő. Tükrén némi apály és dagály is észrevehető. Szeles vagy esős időben nagy hullámokat vet, de feltünő, hogy néha csendes időben is háborog, aminek oka Szabó szerint a vulkáni kőzetekből álló talaj mélyéből fakadó endogen orkán, melyet a csendes tófelület árulhat el legjobban. Télen a tó befagy, de nagy hidegben a tó jege gyakran mennydörgésszerü robajjal mértföldnyi távolságra megreped s 10-100 m.-nyire megnyilik. E «rianások» sok embernek okozták már a vesztét. Nevezetes a B. halbősége és halászata, mely a parti lakosság főfoglalkozását képezi. Leghíresebb hala a fogas. Halbősége azonban ujabb időben, különösen amióta a tó vizének nagy részét lecsapolták, tetemesen csökkent. Ugyancsak azóta szaporodott el a hinár is, melyet főleg két növény, u. m. a Potamogeton perfoliatus L. és a Myriophyllum spicatum képez, míg az Elodea canadensis eddig nem találtatott. A tó állat- és növényvilágát csak legujabban kezdték tanulmányozni.
A B.-ba mintegy 50 folyócska ömlik, de ezek közül egyik sem jelentékeny. É-on Szigliget közelében az Eger, Tapolca és Lesence patak ömlik belé, melyek a mocsaras tapolcai lapályt öntözik; DNy-i részén a Gyöngyös patakot s legjelentékenyebb mellékvizét, a Zalát veszi fel; D. felől számos, egymással párhuzamos patakot (Határárok, Cigányér, Aranyos patak, Nagyárok stb.) vesz fel. Vízhálózatában legnevezetesebb a Sió-csatorna, mely Siófoknál ömlik ki belőle s fölös vizének lecsapolására szolgál. Ez állítólag a rómaiak által ásott lecsapoló csatornából támadt, DK-re folyik s a Lapos útján a B.-t a Dunával kapcsolja össze. A Siót Ozorától a Kaposig a közbirtokosok 1821-1835-ig szabályoztatták, aminek következtében a B.-vize mintegy 1 m.-rel apadt, de mintegy 86,000 magy. holdnyi posványság lecsapoltatott és művelhetővé vált. 1862-ben új szabályzati munkálatok kezdődtek gr. Zichy Ferenc kir. biztos vezetése alatt. Ekkor a Sió csatornázását Ozorától felfelé a B.-ig folytatták, a tó kifolyását elzáró töltést 1863 okt. 23-án elbontották, s ennek következtében a B. víztükre az 1862 decemberben megfigyelt legkisebb vízálláson alul még 0.95 m.-rel alászállt, és mintegy 90,000 magy. holdnyi terület száríttatott ki.
A B. eredetére nézve eltérők a nézetek. György Aladár szerint a B. a hajdani miocen vagy lösztengernek maradványa. Geologiai alapon Lóczy Lajos kezdte meg a B. eredetének kutatását s egykori kiterjedésének megállapítása végett a régibb vízállások nyomait vizsgálta. Ilyen nyomokat számos helyen talált egyfelől 15, másfelől 30 m.-nyire a tó felszíne felett. Az alsó színlők szerint a tó hajdan Tapolcáig, Keszthelyig, a Zala folyó völgyében Zalavár és Komárvárosig terjedt, míg a felső színlők szerint még sokkal nagyobb volt a terjedelme. A B. tudományos kutatását legujabban a Magyar Földrajzi Társaság B. bizottsága vette kezébe.
A B. környéke ugyan elég népes, mindazáltal a B.-on élénkebb élet még nem fejlődött. Eddig nagyon kevés történt a B. emelése érdekében; egyes fürdők és nyaralóhelyek (B.-Füred, Siófok, Almádi, Fülöp) ujabban virágzásnak indultak ugyan, de egészben véve - talán Füredet és Siófokot kivéve - eddig sehol sem találhatni a modern élet igényeinek megfelelő viszonyokat. A B. parti nyaralóhelyek legnagyobb része a legszerényebb igényeket is alig elégítheti ki; a szőllők elpusztultával kopárrá vált a vidék nagy része, erdő még B.-Füreden is alig van. Az egész parton nem fejlődött valamire való város s a pompás víztükör a közlekedés szempontjából teljesen parlagon hever. 1847 óta jár ugyan gőzhajó a B.-taván, sőt néhány év óta a siófok-füredi vonalon kivül még Badacsony-Tomajra, Almádira s Boglárról Rév-Fülöpre is jár gőzhajó, de élénkebb közlekedésről alig lehet szó, kereskedelmi forgalom pedig éppenséggel nem létezik. Ma a halászaton kívül egyedül a fürdőzés és nyaralás tekintetéből van a B.-nak némi jelentősége; turistaforgalom azonban a kedvezőtlen közlekedési viszonyoknál fogva mindeddig alig fejlődött ki. A B. vidéki 3 megye ugyan már többízben alakított B.-egyesületet, de eddig teljesen eredménytelenül. Emelkedését gátolja az, hogy fő vasuti vonala a kevéssé érdekes somogyi partot futja be, míg a zalai partnak mindeddig nincs vasutja. A b.-szt.-györgy - keszthelyi és sümeg - tapolcai vonal a hiányt csak kevéssé pótolja. A szőllőművelés pusztulásával a nép is egyik fő kereseti ágát veszti s ipar és kereskedelem teljes hijában mindinkább elszegényedik.
A B. már az őskorban jelentékeny szerepet játszhatott, azonban sem Hérodotos, sem Strabón, sem Ptolemaios nem említik. A római írók már gyakrabban emlékeznek róla, mivel Ptolemaios kora után másfél évszázaddal Galerius császár azt (valószínüleg csak mocsaras partjait) lecsapoltatta, hogy területét művelés alá vehesse. A római írók Peiso és Pelso név alatt említik, mely nevet azonban a Fertőre is alkalmaztak. A magyarok B. elnevezése (Anonymusnál B. folyó) az avarok idejében a tó körül lakó szlovénektől ered (blato, blatna a. m. mocsár, posvány, tó) s innen származott a német Plattensee elnevezés is, A B. ősi művelődési és halászati jelentőségét számos lelet bizonyítja: így a Vörs melletti pogányvár Somogyban, a tihanyi csúcshegyi és óvári és a zánkai pogányvárak Zalában, továbbá a somogymegyei zamárdi, a veszprémmegyei fajszi, a zalamegyei alsó-gulácsi a Keszthely és Szt.-Miklós közti, a kővágó-örsi, a tihanyi és zánkai tumulusok, s számos őskori temető, köztük különösen a keszthelyi (dobogói) avar sírmező. Egy római felirat szerint pedig már hajózás is folyt rajta. Annyi bizonyos, hogy a tó a történelmi időben alakját változtatta.
kisközség Somogym. marcali j.-ban, (1891) 1249 magyar lakossal, postahivatallal; jó bort termeszt.
kisközség Zala vármegye tapolcai j.-ban, (1891) 1172 magyar lakossal, postahivatallal.
nagyközség Veszprémmegye enyingi járásában, (1891) 1895 magyarajku lak.
nagyközség Zala vm. tapolcai j.-ban, (1891) 1788 magyar lakossal, s a híres balatoni fürdővel, mely a községtől K-re negyedórányira, közvetlen a Balaton partján 135 m. magasságban fekszik. A fürdő úgy szép fekvésénél, mint gyógyító erejénél fogva hazánk elsőrendü fürdői közé tartozik, de tagadhatatlan, hogy mai állapota nem felel meg mindenben a kor igényeinek. A fürdő számos nagy szabasu épületeiben s csinos nyaralóiban 600 szoba áll a fürdővendégek rendelkezésére, kiknek száma évenkint 2000 körül van. Felkeresik nemcsak a balatoni fürdő miatt, melynek erős hullámcsapásai s iszaptartalma a tengeri fürdőre emlékeztetnek, hanem egyszerü savanyuvize miatt is (Ferencz József forrás), melynek vegyelemzése a következő: 1 liter vizben van Heller E. szerint.
Azonkivül sikerrel alkalmazzák a savó és a szőllőgyógymódot. B. éghajlata meleg, miért is a legkellemesebb tartózkodás tavaszra esik, nyáron az erdő hiánya nagyon érezhető. Fürdői helyiségének berendezése jeles; parkját Kisfaludy Károly szobra díszíti. Van posta és táviróhivatala, gőzhajóállomása (közlekedéssel a siófoki vasuti állomáshoz, Badacsonyra és Almádira) a Stefánial Yachtegyletnek gyára és kikötője, a faluban pedig földmíves és vincellérképezdével összekötött szeretetháza; szőllőit a filloxera nagyrészben elpusztította. Legközelebbi vasuti állomása Veszprém. B. tulajdonosa a tihanyi apátság. V ö. Jalsovics Aladár: A B.-i gyógyhely és kirándulási helyei; Budapest 1878; C. L. Sigmund: Füreds Mineralquellen und der Plattensee. Pest 1837; K. Orzovensky, Bad Füred am Plattensee, Pest 1866; H. Mangold: der Kurort Füred am Plattensee. Wien 1878; u. az, Führer durch B. Budapest 1882.
a Balatont és vidékét népszerüsítő szövetkezés, mely a Balaton-egyesületből alakult át s fiókegylete a Dunántuli közművelődési egyesületnek. Központi elnöke dr. Fenyvessy Ferenc orsz. képviselő, titkára dr. Sziklay János. Ezenkivül vannak vidéki elnökségek is.
l. Ananaonitok.
kisközség Zalamegye kanizsai járásában, (1891) 1310 magyar lak., postahivatallal.
a Balatontól D-re és K-re elterülő, Vas, Zala, Somogy, Tolna, Veszprém és Fehér megyék nagy részét elfoglaló dombvidék, melynek kiterjedése ÉD-i irányban 75 km., KNy-i irányban 40 és 90 km. közt váltakozik, területe mintegy 8500 km2; közepes magassága 180-230 m. Egyes hegyhátai 280 m.-ig emelkednek. A dombsorok iránya nagyon különböző, a Balaton nyugati oldalán a Lendva és Zala völgyei közt leginkább ÉD-i, déli oldalán pedig tulnyomóan NyK-i. E dombvidéket a Zala, Valicka, Koppány és Sió öntözi, déli és keleti szélén (kivált a Kapos és Sárviz mellékein) mocsaras lapályok terülnek el, miért is szükségessé vált a folyómedrek csatornázása (sárviz-kaposi v. Zichy-csatorna, és Sió-csatorna a Balaton mocsarainak lecsapolására). A B. főbb csoportjai a rábamelléki, zalaközi, berény-bökönyei és fonyódi dombok. Geologiailag e vidék főleg harmadkori neogén rétegekből áll melyeket homok, kavics, tályog és mészkő alkotnak. Az alluviális lerakodások aránylag csekélyek.