Baccio, aranyműves és rézmetsző Firenzében, a XV. század 2. felében, a legrégibb olasz rézmetszők egyike, valószinüleg Finiguerra tanítványa. Metszetei, melyek nagyon tökéletlenek s mögötte maradnak az egyidejü német és németalföldi metszeteknek, valamennyien Botticelli rajzai után készültek.
Cézár, olasz filozofus a mult század végén. 1820. még tanított Padovában, ahol Rossini is tanítványa volt. Főműve névtelenül jelent meg 1787.: De recta humanae mentis constitutione. B. szenzualista, Gassendi, Locke, Condillac nyomdokán halad, de iparkodik az empirizmussal a vallási és erkölcsi igazságokat megegyeztetni.
(ejtsd: baldinuccsi) Fülöp, olasz műtörténeti iró, szül. Firenzében 1624., megh. ugyanott 1696. Főmunkája egy terjedelmes életrajzi gyüjtemény, mely 1681-1728. jelent meg Firenzében a következő cimmel: Notizie de' professori del disegno da Cimabue in qua (1670-ig), mint kiegészítő része a Vasari-féle gyüjteménynek. Megirta még (1682.) Bernini életrajzát és szerzője a Vocabolario delle arte del disegno c. könyvnek is, mely 1681. jelent meg.
(Monte-), hires hegy Olaszország északi részében a Garda-to és az Adige völgye közt, 55 km. hosszu; legmagasabb csúcsa a Montmaor 2228 m. A Garda-tó felé szelid a lejtője; ez irányban gyönyörü kilátást nyujt. Márványt és szenet bányásznak belőle.
kisközség Szepes vmegye löcsei j.-ban, Szepesváraljától 3/4 órányira (1891) 180 tót lak.; szerény berendezésü fürdőjében 15 vendég- és 13 fürdőszoba van. A Deák- és fürdőforrás a mésztartalmu savanyuvizekhez tartozik; az utóbbi nagy glaubersó-tartalma által tünik ki a Deákforrás pedig nemcsak üdítő-italul szolgál, hanem a légutak és bélcsatorna hurutos bántalmai s vérhiányos bajok ellen is sikerrel használják. Tulajdonosa dr. Szontagh Miklós.
(héber) tolvajnyelven az, aki a lopásokra az alkalmat kikutatja.
Alessio, olasz festő (1427-1499). Eredetileg mozaikfestő, illetve régi mozaikok ügyes javítója volt. A festészet terén különösen számos technikai kisérletével szerzett érdemeket; festményeiből alig maradt fönn egynehány.
(ó-skandináv: baldr, angolszász: bealdor, a. m. úr), a skandináv mitologia egyik alakja. Baldr Odin és Frigg fia s a szép Nanna férje. Baldr az ázok legjobbika, szép mint a legfehérebb virág, mindenki dicséri. Egyszer megálmodja kora halálát s elmondja álmát az isteneknek. Ezek tanácsot tartanak, mikép lehetne őt megóvni a veszedelemtől. Frigg mindent megesket: a tüzet és vizet, vasat és minden fémet, köveket és fákat, állatokat és betegségeket, hogy nem fogják bántani Baldrt. Erre az istenek játékba fognak: a vesztőhelyre állítják B.-t, céloznak rá, ütik, verik, ő azonban sértetlen marad. Ez bosszantja Lokit; vén asszony képében elmegy Frigghez s kicsalja tőle a titkot hogy a fagyöngy, melyet Frigg tulságos fiatalnak tartott, nincs esküvel megkötve. Loki elviszi a fagyöngyöt, odaadja a vak Hodrnak, ez ráveti Baldrre, aki szörnyet hal. A ázok gyászba borulnak. Hermodr ki akarja váltani Baldrt Hel országából, de a holtak istennője csak úgy akarja őt kiadni, ha a föld minden lénye megsiratja. Erre nemcsak az élők, hanem a föld, a kövek s a fák is könnyeket hullatnak, csak egy óriásnő (állitólag Loki) vonakodik: «maradjon a pokolban ami a pokolé». B. ekép Helnél kénytelen maradni. - B. nyári istenség talán Odinnak, mint nyáristennek önállóvá lett különalakulása; vetélytársa és ellensége Hodr (Saxonál: Hotherus) téli démon, aki ősszel legyőzi B.-t. Izland szigeten a B. monda tudákos szinezetet nyert, a korai halállal kimult istennek egyes vonásai ott Apollóra, sőt Krisztusra emlékeztetnek. A B. név előfordul a német irodalom egyik régi emlékében, a merzeburgi varázsigék egyikében is. V. ö. Losch Frigyes, B. und der weisse Hirsch (Stuttgart 1892).
l. Valeriana.
Jeruzsálemi királyok. 1. B. I., jeruzsálemi király, boulognei Eustach fia, Bouillon Gottfried hercegnek (ésj jeruzsálemi királynak) legifjabb öccse. Résztvett az első keresztes hadjáratban; de mivel a többi fejedelemmel meghasonlott, elvált Sziriában a derékhadtól és Edesszában telepedett le, melynek fejedelme, Thoro őt utódának fogadta. Thoro megöletése után csakugyan reá szállott a trón. Bátyja Gottfried halála után (1100) ő lett annak utóda a jeruzsálemi trónon, dacára hogy a patriárka és Tankréd jelöltségét ellenezték. A királyság terjedelmét különösen a tengerpart felé tetemesen tágította. Megh. 1118.
2. B. II., az előbbinek unokaöccse, szintén résztvett a keresztes hadjáratban. 1097. edeszai gróf lett. 1118. pedig I. Balduin utóda a jeruzsálemi királyi széken. Aggkora dacára sokát harcolt a szeldcsuki törökökkel, kiktől Tirust is elhódította. 1123. azonban a hitetlenek foglyul ejtették és csak nagy váltságdíjért bocsátották ismét szabadon (1124). Fogságát a templomos rend segítségével megbosszulta az 1126 januárban kivívott győzelem által. Megh. 1131 aug: 21. Utódja veje lett: Anjoui Fulko.
3. B. III., 1143-62-ig jeruzsálemi király, az előbbinek unokája, Fulko fia. Atyja halála után, (1143) előbb nagyravágyó anyja, Melisenda királynő a kormánytól távoltartá. A második, eredménytelen keresztes hadjárat után azonban, midőn híre járt, hogy a fontos Edesza is Nureddin damaszkusi emir hatalmába esett: B. 1152. felszabadítá magát anyja hatalma alól és maga ragadta meg a kormány gyeplőit. Bátran síkra szállt a hitetlenek ellen: 1153. elfoglalta tőlük Aszkalont; 1157. Nureddint győzte le Tiberiasznál és ugyanez évben nőülvette Teodórát, Manuel bizanci császár unokahugát, mely házasság révén a görögök szövetségesei lettek. De már 1168 febr. 10. megh. Tripoliszban; akkoriban azt mesélték, hogy a tripoliszi gróf házi orvosa megmérgezte. Ő volt az utolsó vitéz és igazságos jeruzsálemi király; halálát alattvalói annális inkább fájlalták, mivel utódját (öccsét) Amalrich-ot nem szerették.
4. B. IV. 1173. Amalrich király 13 éves fia, lépett a trónra. Gyógyíthatlan betegsége miatt tripoliszi Raymond grófra bizta mint főkapitányra a kormányt; megh. 1184 márc. 16.
5. B. V., az előbbinek unokaöccse, montferrati Vilmos 6 éves fia, 1184. foglalta el a trónt, de már 1186 nyarán kimult. Egy évvel később Szaladin szultán a jeruzsálemi királyságnak véget vetett.
6. B. I., latin (bizanci) császár szül. 1171. Valenciennesben, VIII. Balduin flandriai gróf fia. 1204. résztvett a 4. keresztes hadjáratban, amidőn a keresztes vitézek őt Konstantinápoly elfoglalása után császárnak választották. (L. Latin császárság.) 1205 ápr. 14. azonban a Drinápoly táján vivott csatában János bolgár király fogságába esett és többé ki sem szabadult. Halálának évét nem ismerjük
7. B. Il, az utolsó latin császár. II. Péter császárnak és hennegaui Jankának legifjabb fia, szül. 1217-ben. 1237-ben latin császárrá lett. Eleintén briennei János címzetes jeruzsálemi király gyámsága alatt állott, de mindvégig gyönge tehetségü fejedelemnek bizonyult. Miután Palaeologus Mihály 1261. őt a tróntól megfosztotta, Európa fejedelmeihez fordult segélyért, de még a pápa sem segítette, Anjou Károly pedig a mégigért segélyt kereken megtagadta. Megh. 1273-ban; egyetlen fia, Fülöp élt ugyan a császári címmel, de atyja örökét nem nyerte többé vissza.