(növ.), az Abelmoschus esculentus Guill. et Per. amerikai neve; l. Abelmoschus.
(Bamyan), híres völgy Afganisztánban, a Kabulból Turkesztánba vezető úton, magas hegyek közt, D-i részén emelkedik a Koh-i-Baba, a Hindukus Ny-i végső hegytömege, amelyen a Kabul és Hilmend ered. B. dr. Griffith szerint 2590 m. magasban fekszik. A völgy több hágó útján összeköttetésben van egyrészt Kabullal, másrészt Tokharesztánnak az Oxusz sikjaira levezető völgyeivel. B. az egyedüli szoros a Hindukusban, ahol ágyúkkal is lehet járni. A völgyben sok a régiség; legfeltünőbb két, sziklából kivésett szobor, az egyik 50 m., a másik 14 m. magas; mindkettő Buddhát ábrázolja és alkalmasint Kaniska királynak (Kr. születése idejében uralkodott) korából való. Régen e völgyben híres város is volt, amelyet Hiuen-cang khinai utazó (630) még látott és leírt. Helyén most egy falucska áll. A nagy területet takaró romok Kabultól mintegy 80 km.-re vannak; a környék lakói Gulgulek romjainak hívják. Moorcroft, Burnes, Griffith jártak B.-ban.
város a Niger mellett, az egykori Szegu királyságban, francia birtok, a sókereskedésre nézve fontos hely.
(Bhamo, Bhamno vagy amint a khinaiak hívják Szingai-cen), fontos kereskedelmi város Hátsó-Indiában a Felső-Iravaldi mellett az ész. sz. 24° 16' és a kel. h. 96° 57' alatt 12-15,000 lak. Öt napi járásra levén Jünnan határától, a khinaiak a birmaiakkal századok óta cserélik ki benne áruikat: selyem- és kézműárúkat a gyapottal. Az árúforgalmat évenkint 6 milló frtra becsülik. Az angolok sekélyjáratu hajói feljutnak B.-ig;. de innen egyenes kereskedelmi összeköttetést létrehozniok Jünnannal nem sikerült.
(ejtsd: bemtn) vagy Bathampton, kis helység Devon angol grófságban, 1089 lak., nagy marhavásárokkal. B.-ban született (1391) John B. karmelita szerzetes, aki a cambridge-i egyetemen először tanított aristotelesi filozofiát.
nyomorult fővárosa persa Beludsisztánnak a Kedsből Kirmanba vezető úton, 4-500 kunyhóval, erőddel.
(Baán), 1. kisközség Baranya vm. baranyavári j.-ban, (1891) 2584 német és szerb lakossal; postaállomással. - 2. B., nagyközség Trencsénmegyének báni j.-ban, (1891) 2929 tót-, német- és magyarajku lakossal, kik gyapjuval, gabnával és vassal kereskednek; szolgabírói székhely, takarékpénztár, ipartestület, távíró- és postaállomás.
(Horvát-Szlavon-Dalmátországi.) A horvát-szlavon-dalmát országos kormány feje; a társországok autonom közigazgatásának legmagasabb organuma, kit a magyar kir. miniszterelnök javaslatára és ellenjegyzése mellett nevez ki a király mint az egységes magyar állam végrehajtó hatalmának birtokosa. Állása egy felől a magyar király és magyar kir. kormány, másfelől a horvát-szlavon-dalmát országgyülés többségének bizalmán alapul. Utóbbi országgyülésnek a B. politikailag és jogilag felelős. Az 1873. évi XXXIV. t.-c. értelmében a B.-nak katonai hatásköre nincs, nem lehet. Mint a régi horvát-szlavon-dalmátországi bánok, a B. a magyar országos méltóságok között foglal helyet, mint harmadik (az országbíró után következő) nagy zászlós úr és ezen méltóságánál fogva a magyar országgyülés főrendi házának tagja. A horvát-szlavon országgyülésben a B -nak hivatalánál fogva ülés és szólás-joga illetőleg kötelezettsége van, szavazati jogát azonban csak akkor gyakorolhatja, ha választott vagy pedig virilis jogu tagja az országgyülésnek. A B. kiválóbb jogai közül felemlítendők: 1. az országos kormány belső szervezetét és ügyvitelét ő határozza meg; 2. az autonom országos igazgatás hivatalnokait ő nevezi ki, amennyiben ez a jog ő felségének a magyar királynak vagy más hatóságoknak fenntartva nem volna; 3. az autonom alkotmányra (törvényhozásra) vonatkozó kormány-hatalmi aktusokat, igy az országgyülés egybehívását, elnapolását, feloszlatását. a király az ő közreműködésével gyakorolja. A B. ellenjegyzése nélkül a magyar királynak az autonom törvényhozás és közigazgatásra vonatkozó aktusai, parancsolatai, rendelkezései nem jogérvényesek; úgyde a B. ellenjegyzésén kivül nélkülözhetetlenül szükséges még a horvát-szlavon-dalmát miniszter ellenjegyzése is. A királyhoz intézett összes előterjesztéseit a B. eme felelős magyar kir. miniszter útján teszi meg. Kitetszik ebből, mily lényeges a különbség a horvát bán és a m. kir. miniszterelnök közjogi állása között. A B. állását, hatáskörét főleg az. 1868. évi XXX. magyar törv.-cikk (Horvát-magyar kiegyezési törvény), az 1873. XXXIV. magyar t.-c.; 1869. II., 1870. II. és 1874. jan. 10-iki horvát törvénycikkek szabályozzák. Ha a B. távol vagy valamely oknál fogva tisztében akadályozva van, vagy ha a báni méltóság meg. üresedik, akkor a helyettese a horvát-szlavon országos kormány belügyi szakosztályának főnöke.
A B., illetőleg helyettese, vád alá helyezhető minden cselekményeért vagy mulasztásaért, mellyel a Horvát-Szlavonországokban érvényes állami alaptörvények valamelyikét, különösen pedig az ezen országok között egy részről s a magyar királyság között más részről kötött közjogi kiegyezési alaptörvényt szándékosan, sulyosan megsérti, továbbá minden oly cselekményért vagy mulasztásért, mely által a horvát-szlavon királyságok önállósága, kapcsolatban a magyar korona országaival, avagy ezen kapcsolat maga, szándékosan megsértetik vagy veszélyeztetik.
A B.-nak vagy helyettesének jogi felelőssége folytán a büntetése 1. az elbocsátás, 2. vagy hivatalvesztés lehet; utóbbi maga után vonja az autonom államszolgálatban isméti alkalmazásra való képtelenséget. Ha a B. cselekményével vagy mulasztása által megsértette a horvát-szlavon büntetőtörvények valamely rendelkezését is, ennek megtorlása a rendes biróságok előtt bűnvádi eljárás útján történik. Országnak és magánosoknak amaz igényei, melyek oly kötelességszegésből erednek, melyekben a B. bűnösnek itéltetett, a rendes polgári biróságok előtt érvényesíthetők. A B. vád alá helyezését az országgyülés határozhatja el a jelenlevők két harmad többségével; szükséges azonban, hogy jelen legyen legalább 70 országgyűlési tag. A biráskodást az úgynevezett regnikoláris biróság gyakorolja, mely áll: 1. a zágrábi hétszemélyes tábla biráiból, s ha ezekből 12 tag ki nem kerülne, meghívhatók a báni tábla, a zágrábi és eszéki törvényszék elnöke s a báni tábla két legidősebb bírája; 2. az országgyülés által (saját tagjai kizárásával) választott tizenkét törvénytudó horvát-szlav. polgárból. A 24 tagból joga van a vádlóknak és a vádlottaknak hatot-hatot visszavetni; és az így maradt tizenkét tag voltakép a per bírósága.
Báni tábla.
Horvát-Szlavonország másodfolyamodásu birósága, mely a bán elnöklete alatt tartott úgynevezett nyolcados törvényszékből (sedes banalis, forum banale) fejlődött. Történeti előzményét Róbert Károly (1325) és Nagy Lajos (1359) királyok később többszörösen megerősített kiváltsága képezi, melyek értelmében az akkori kapcsolt részek (partes adnexae) lakosai csak a bán vagy a bán helyettese előtt voltak kötelesek törvényt állani és a főudvartörvényszékhez felebbezhettek, ahol ügyeiket az országbiró vette felülvizsgálat alá. Az eme kiváltság alapján és régi szokásoknál fogva fejlődött báni nyolcados törvényszék rendes tartását későbbi törvényeink ismételve elrendelték, helye, ideje és összeállítása iránt intézkedtek; ezek részleteit királyi rendeletek szabályozták és ügykezelését az 1727 február 7. kelt utasítás állapította meg. Amaz intézkedések értelmében a báni tábla a bán vagy helyettesének elnöklete alatt állott egy főpapból, két főurból, az al-bánból, az itélőmesterből mint előadóból és a nemesi rendhez tartozó három rendes és többszámfölötti ülnökből. A bán vagy helyettese távollétében az idősebb főur elnökölt. A báni tábla hatáskörébe területileg egész Horvát-Szlavonország tartozott, ideértve a drávántuli megyéket is. Az ügyek tekintetében hatásköre hasonló volt a királyi itélőtábláéhoz (l. o.). Előtte, mint elsőfolyamodásu biróság előtt indították az úgynevezett táblai vagy hosszu folyamatu, különösen a gyökösségi, a kiváltságra alapított, a szerződés érvénytelenítése, a végrendelet jogérvénye és értelmezése iránti pereket. A pártütési, felségsértési és hűtlenségi perekre nézve azonban a kir. itélőtábla illetékképessége a kapcsolt részekre is kiterjedt. Másodfolyamodásilag a B. elintézte a kapcsolt részek törvényszékeitől felebb vitt polgári és büntető pereket; kivéve a szab. kir. városok polgárainak pereit, melyek a tárnoki, illetőleg a személynöki székhez, a váltó- és csődpereket, melyek a kir. Curia kiegészítő részét képező váltófeltörvényszékhez, a bányapereket és a zágrábi káptalan pereit, melyek kiváltságuknál fogva másodbiróságilag a kir. itélőtáblához tartoztak. A további felebbvitel előbb a báni táblától a kir. itélőtáblához, innen a hétszemélyes táblához, 1807 óta közvetlenül a hétszemélyes táblához történt. Az 1853 jan. 19. kelt rendeletnél fogva a B. régi nevével és a bán elnöksége alatt cs. kir. horvát-tótországi főtörvényszék hatóságával ruháztatott fel, az 1860. évi októberi diploma után pedig régibb alakjában, de a megváltozott törvénykezési viszonyoknak megfelelő szerkezettel, visszaállíttatott és a bán törvénykezési helytartójának elnöklete alatt úgy az előbbi főtörvényszéki ügyek, mint a feloszlatott urbéri főtörvényszék ügyeinek elintézésével megbizatván, 1861 ápr. 9. megkezdte működését. Az úgynevezett al-báni törvényszék, mely a horvát-tótországi megyék 1758. évi újjászervezéseig Zágráb- és Kőrösmegye részére az al-bánnak mint főispánnak elnöklete alatt létezett, azóta megszünt, és a két megye külön törvényszékei által helyettesíttetett.
Báni méltóság.
Jogtörténeti alapon. A báni állást legelőször azoknál a horvát népeknél lehet feltalálni, kiket Heraclius keleti császár (610-641) a VII. sz. első felében ősi hazájukból, a mai Gailcia hegységeinek nyugati részéből, behivott. A fejedelem után a báni méltóság volt a legmagasabb országos méltóság Nagy Krescimir, illetve Dirzisláv ideje előtt is. Hogy a báni méltóság keletkezésével tisztába lehessen jönni, figyelembe veendő, hogy a szláv népeknél eleinte nem voltak rendes fejedelmek. hanem csak öreg zsupánok, kik a kétségkivül fennállott nemzetség- vagy törzsszerkezetben a törzsfőnökök voltak. «Zsupa» tartományt, «pán» urat jelentett, s minthogy az ily törzsfő annak a tartománynak, földterületnek, melyen a törzse lakott, főnöke, ura volt, nyilvánvalónak tünik fel, hogy midőn később a törzsek közös fejedelem alatt egyesültek, a régi törzsszerkezet maradványaképen a «bán»-i szerkezet a«pan» szóból állott elő; mert a fejedelmek alatt egyidejüleg a tartományok élén, a fejedelemtől függő bánok is állanak, kik a tartományukban a legmagasabb polgári s főkép pedig a katonai hatóságot képezték. A bánok fennhatósága alatt állottak a megyefőnökök, azaz zsupánok, s a katonai parancsnokok. Az adók behajtása is a bánok hatásköréhez tartozott s ezért az egész adó fele része őket illette. Legfőbb kötelességük azonban abban állott, hogy az alattok álló tartománynak védelméről gondoskodjanak, általában pedig mindenben a legszélesebb hatalmat gyakorolhatták, ami az országnak inkább hátrányára, mint előnyére volt. IV. Krescimir egy oklevelében hatalmas bánoknak nevezi őket. Bizonyos, hogy e korszakban, a nevezett fejedelem idejéig, egy fejedelem alatt egyidejüleg több bán is volt. IV. Krescimir (1050), a báni szerkezet eddigi alakját megváltoztatva, a több bán helyébe egy báni méltóságot szervezett, s erre az egy bánra az összes bánok teendőjét és hatáskörét ráruházta. A magyar uralom bekövetkeztéig ez az uj szervezet állandó maradt.
Az Árpádok alatt. Szent László 1091. elfoglalván Horvátországot, abban unokaöccsét, Álmost, Gecse fiát, tette kormányzóul, ki alatt a báni méltóság B. nem volt betöltve, mig Kálmáu király 1102. teljesen meghódítván Horvát- és Dalmátországot, Álmos helyett Ugra comest tette ide kormányzóul s egyszersmind, megfelelően a horvátnemzet ősi intézményének, Ugrának a báni cimet és méltóságot adományozta s Magyarország nádoráéhoz hasonló hatáskörrel ruházta fel őt, sőt mint a király helyettesét még a nádorénál is szélesebb hatalommal ajándékozta meg. A magyar uralom alatt tehát Kálmán idejétől fogva éled fel ujra az ős báni méltóság.
Szlavoniában sem a nemzeti fejedelmek korában, sem később a magyar uralom alatt hosszabb ideig nem volt bán; Szent István király alatt azonban már azt tapasztalhatni, hogy Szlavoniába, minthogy a középponti kormánytól távol esett, saját fiát, Imrét, Dux Slavoniae cimmel kormányzónak nevezte ki. Szent László idejétől azonban Szlavoniának (Zágráb, Varasd, Kőrös és Zagoria vmegyék teljesen az anyaországhoz osztatván be) még különleges kormányzója sem volt és csakis Horvát-Dalmátországoknak voltak bánjai.
II. Gecse (Gejza) király volt az első, aki nagybátyját, Belust, Szlavonia kormányzójává tette s őt egyszersmind báni cimmel és méltósággal is felruházta. Ez időtől fogva szlavoniának is részint külön és önálló, részint pedig Horvát- és Dalmátországokkal közös bánja volt; azonban IV. Béla idejétől Kun Lászlóig mind a három tartomány egy bán hatósága alatt állott, aki banus totius Slavoniae cimmel élt. A három tartomány báni méltóságnak egyesítése főleg abban találja indokát, hogy királyi hercegeket Croatiae, Dalmatiae stb. «dux» és «dux totius Slavoniae» cimmel állítottak a tartományok élére, kiknek hatalma mind a három tartományra egyaránt kiterjedt; ezek is tartottak maguknak egy bánt, akinek ugyancsak mind a három tartomány fölött hatalma volt. Sőt arra is volt eset, hogy akkor, amikor tényleg volt kinevezett bán, a király mind a három tartományra ezenkivül még királyi helytartót nevezett ki; s jelesül II. Endre, midőn a szentföldre ment, Della Croce Pontiust, a templomosok magyarországi nagymesterét, Horvát-Dalmátországok királyi helytartójává tette. E korszakban keletkezett a tengermelléki bánság is. III. Béla király ugyanis visszaszerezvén egész Dalmáciát, hogy ezt a tengermelléki részt kellően megvédhesse, egy külön és csakis e célra szolgáló hadi parancsnokot tett ide a tengeri részek hadi tekintetben való megvédésére, de akinek e feladata csak közel álló v. fenyegető veszély idejére terjedt ki. Hivatala tehát egészen Kun Lászlóig csak időleges volt, a «tengermelléki bán» cimet megadták ugyan ez állás viselőjének, de azért a rendes bánnak alá volt rendelve.
Kun László azonban a tenger-melléki bánságot állandósította s azt a szlavoniai bánságtól elkülönítvén megalkotta a horvát-dalmátországi bánságot. Ez időtől kezdve mindig külön horvát-dalmátországi és szlavoniai bánok szerepelnek. Sőt a horvát-dalmátországi báni méltóságot III. Endre a brebiri grófi családnak örökös joggal adományozta. Az Árpádok korszakában voltak a bánok a leghatalmasabbak; de hatalmuk körét mindig a királytól kapott felhatalmazás és rendeletek szabták meg; ők a királytól kinevezett főtisztviselők - országos méltóság viselői - voltak, és ha tisztökben nem jól jártak el, állásuktól elmozdították őket. Kálmán király idejétől fogva azt is lehet tapasztalni, hogy a bánok csaknem mindig magyar származásuak voltak.
A vegyes házból való királyok korszakában. E korszak elején, a pártkirályok alatt, Horvát-Dalmátországban a brebiri grófok - I. Lajos koráig a Zrinyi-család régi neve - állandó bánok voltak, Szlavoniában pedig mindegyik pártkirály kinevezte a maga bánját s igy egyszerre több bán is szerepel. Károly (Róbert) király azonban megelégelvén a brebiri grófoknak Horvát-Dalmátországban való tűrhetetlen viselkedéseit s nyilvánvaló szeparatisztikus törekvéseit, megfosztotta e családot az örökös báni méltóságtól s mind a három tartományt a szlavoniai bán alá helyezte; igy maradt ez Nagy Lajos király alatt is egyideig, csakhogy ez az egyesítés a bánoknak kezébe igen nagy hatalmat adván, a nagy király belátta ennek veszélyes voltát s ismét helyreállította a régi szokást, külön bánokat rendelvén ugy Horvát-Dalmát-, valamint Szlavonország részére, de egyszersmind saját testvérét Istvánt mind a három tartomány hercegévé nevezte ki és csaknem független hatalommal ruházta fel; a herceg alatt megint külön bánja volt Horvát-Dalmátországnak, meg Szlavoniának is. Ez időben Horvát-Dalmátországban részint a velenceiekkel való viszálykodások, részint a horvát főurak roppant garázdálkodásai következtében a belügyek teljesen feldult állapotban lévén, a bán mellé még mintegy királyi biztossá Lajos király a kalocsai érseket küldte ki s csak igy sikerült neki megakadályozni az ottani főurak abbeli törekvéseit, hogy Magyarországtól elszakadjanak amely törekvéseket az akkori bán nem volt képes meghiusítani. Aztán uj bánt nevezvén ki Bebek Imre személyében, ezt külön kötelező utasításokkal látta el arra nézve is, hogy miként viselkedjék a velencei köztársasággal szemben, és meghagyta neki, hogy a tőlük elfoglalt földeket visszaadassa, pénzbeli követeléseiket kiegyenlítse stb. (A velencei: Copia de Commemoralis VIII. köt.) A horvát-dalmát bán hatalmát Lajos a dalmát tengeri városokra és szigetekre is kiterjesztette. Mária és Zsigmond korában is külön horvát-dalmát és külön szlavoniai bán volt, azonban 1409. már Zára és Dalmácia legnagyobb része a velencések hatalmába kerülvén, Magyarországra nézve (mai napig) elveszett s igy ez időtől fogva a bán a dalmát bán jelzést a Horvátországéval kapcsolatban már csakis cimként viselte, főleg abból az indokból, hogy a magyar szent korona jogai fentartassanak. Ettől fogva Dalmácia alatt csupán Horvátországnak a tengermelléki részét kell érteni.
Zsigmond alatt egyidejüleg két-két bánja is volt mind a 3 tartománynak, s pedig olyformán, hogy mindegyiknek kiterjedt a hatásköre mind a három tartományra de az is előfordult alatta, hogy mind a három tartomány egyetlen bán alatt állott, ilyenek voltak Gara Miklós és Czillei Herman. Ez utóbbi állapot ugy Albert, valamint Ulászló királyok alatt is megmaradt, miglen Hunyadi János mint gubernátor s a melléjé rendelt országos tanács a várnai csatától V. László trónraléptéig, az ország ügyeinek intézője megint külön bánokat nevezett ki a tartományokba. A báni méltóság hanyatlását tünteti fel ez időben már az a jelenség, hogy az országos tanács kebelében (Prelati, Barones, proceres et Communitas Regni Hungariae), a kiadott oklevelek tanusága szerint, nem igen szerepel a bán, noha a nádor, erdélyi vajda és országbiró abban gyakorta megnevezve előfordulnak. V. László is fentartotta a külön bánokat. Ellenben Mátyás király halomra döntött minden addigi szokást és gyakorlatot; hol külön bánokat rendelt s mellettük megadta a bán cimet még más országrészeknek is (igy viselte a szlavoniai báni cimet Ujlaky Miklós erdélyi vajda), hol pedig két bánt nevezett ki egyidejüleg, külön Horvátországnak s külön Szlavoniának, majd ismét egyszerre kettőt-kettőt mindegyik tartománynak. Uralkodása végén azonban megint egyetlen bánra ruházta a hatalmat egész Horvát- és Dalmátországban. Ulászló alatt is hasonlóan változó alakban látjuk a báni intézményt. Ennyi változtatás mellett is gyakorta használta. a szlavon bán a banus totius Slavoniae, a horvát-dalmát bán pedig a banus totius Dalmatiae et Croatiae jelzőt, nyilvánvalóan csakis mint puszta cimet. E korszakban is a bánok a király helyetteseiként szerepelnek, azonban hatalmuk jelentősen csökkent s már nem is a nádor után következnek az ország bárói sorában, hanem a negyedik helyet foglalják el, két országos méltóságot azonban még most is viselhettek.
A Habsburgok korszakában, már annak elején is, rohamosan hanyatlott a báni méltóság tekintélye és hatásköre. Horvátország legnagyobb része ugyanis a velenceiek kezére jutván és a török uralom is mind nagyobb tért foglalván, a megmaradt kis területrészből katonai véghelyeket alakítottak, melyek már többé nem a bán, hanem egy német tábornoknak a hatósága alatt állottak. Ennélfogva a külön horvát-dalmát báni méltóság megszünt s ezentul már csak egy bán viselte a tisztet. A katonai véghelyek alakítása következtében s ama körülménynél fogva, hogy azokat részint tábornokok, részint kir. helytartók kormányozták, a bán hatásköre immár csak a szlavoniai megyék egy részére s az unnai és kulpai részekre terjedt ki, de itt is katonai ügykezelés volt szokásban s tulajdonképen a bécsi «Hof-Kriegs-Rath» parancsolt. A bánnak tehát jóformán minden hatáskör nélkül csak a puszta méltóság és cim jutott osztályrészül, minek következtében aztán sűrüen mondtak le erről az állásról, ugy hogy a báni méltóság sokáig betöltetlenül maradt. Számos törvény sürgeti eme viszásságnak orvoslását e korszakban s noha már a bécsi békekötés (1606) is világosan kifejezi, hogy ne idegenek, hanem született magyarok s nekik alávetett s hozzákapcsolt nemzetbeliek kormányozzák a kapcsolt részeket, mindazáltal mi sem történt, ami a bán hatáskörét visszaállította volna; nem változtatott ezen az sem, hogy időközben a törököktől elfoglalva tartott tartományrészek lassanként majdnem mind visszakerültek; sőt miután a végleg szervezett katonai véghelyeket egészen a katonai parancsnokságok alá helyezték, azokat a bán hatóságának teljes kizárásával kormányozták a legujabb időkig.
Források: Bartal: Commentariorum, etc; -Korbuly: A báni méltóság, stb. Gyurikovits: De situ et Ambitu Slavoniae, Corpus juris Hung. Fessler: Geschichte von Ungarn. Knauz Nándor: Az országos tanács, stb. Farlatus: Illyric. Sacr. Lucius: De regno Dalmatiae, etc. Katona: Hist. reg. etc. Wenzel: A turini békekötés, 1381. M. Tört. Tár., Századok 1869. 243 és 711 l., és a hazai oklevélgyüjtemények.
A horvát-szlavon-dalmátországi B. székhelye Zágráb, ez országok autonom székvárosa. - Bánok névsora:
Hrobatos és testvérei a VII. században.
Radoslav (700 előtt).
Borna (-821).
Ladislav (821-838) a dalmáciai horvátok bánja.
Ljutevit (817?-822) a szávamelléki horvátok bánja.
Ratimir (828-840?). a szávamelléki horvátok bánja.
Mojslav (838-850) a dalmáciai horvátok bánja.
Trpimir (850-864) a dalmáciai horvátok bánja.
Domogoj (864-876) a dalmáciai horvátok bánja.
Mutimir (-871-) a szávamelléki horvátok bánja.
Sedeslav (877-879) a dalmáciai horvátok bánja.
Branimir (879-892) a dalmáciai horvátok bánja.
Braslav (884-896?) a szávamelléki horvátok bánja.
Mutimir (892-912?) a dalmáciai horvátok bánja.
Mindezek még önálló fejedelmek voltak.
Pribina, Mirosláv (945-949) király korában, később maga király lett.
Godemir, Držislav (970-1000) király korában.
Gvarda, Svetoslav (1000-1009) király korában.
Božeteh, II. Krešimir (1009-1035) király korában.
István Praska, I. István (1035-1058) király korában.
Gojko, I. Péter (1058-1073) király korában.
Svinimir v. Zvonimir, I. Péter király korában, később maga is király volt.
Péter, Slaviša (1073-1075) király korában.
Svačić Péter, az interregnum korában 1092-1100. Ez volt 1102-ben Horvátország utolsó önálló királya. Ebben az évben egyesült Horvátország Magyarországgal.
Alexius (1110-1116).
Péter (1134).
Bjelić (Béla 1141-1157).
Ampud v. Ompus (1167 és 1175-1176).
Konstantin Sebastos, dux Dalmatiae et Chroatiae (1168-?)
Rogerius, dux Dalm. et Croat. (1178-1180).
Dénes bán (1180-1183).
Imre, ifjabb király és dux Slavoniae (1184-1196).
Endre, Imre király öccse, dux Slavoniae (1197-1204).
Dominicus bán (1201).
István (1205-1207).
Banco v. Bánkbán (1208-1209), később nádor.
Berthold kalocsal érsek, Gertrud királyné testvére, egész Szlavonia bánja (1209-1212).
Fra Ponticus de Cruce, a templáriusok mestere, (1214-1219).
Béla rex iunior és dux Slav. (1221-1226).
Salamon, totius Slav. banus (1223).
Márton, dalmát és horvát bán (1226).
Kálmán, halicsi király és dux Slavoniae (1226 -1241).
Buzad de genere Hahold, a lindvai Bánfy-család őse, szlavoniai bán (1223).
Benedictus, totius Slav. bánus (1228).
Nemil, al-bán (1220) és zágrábi főispán.
Jula, szlavoniai bán (1231).
Okus, szlavoniai bán (1233).
Albericus, al-bán (1238).
Opoj, szlav. bán (1236-1233).
Vladislav, szlav. bán (1240).
Vialka Dénes, b. totius Slavoniae (1241-1244).
István, de genere Subich, tengermelléki bán. (1244).
István, ifjabb király, dux Sclavoniae (1245-1262).
Vladislav, totius Sclav. b. (1245).
Roland de genere Ratold, totius Sclav. banus (1246).
Dominicus al-bán (1247-49).
Stepco de genere Subich, totius Sclav. banus (1251-1312).
Sándor mester, al-bán (1252).
Butco de Corbavia, tengermelléki bán (1259).
Ino, al-bán (1258).
Béla rex junior és dux Sclavoniae (1262-69).
Roland, egész Szlav. bánja, (1264-66).
Csáki Demeter, egész Szlav. bánja (1266).
Dénes, egész Szlav. bánja (1267).
Pektár Joákim (1269-72), totius Sclav. banus.
Endre, IV. László kir. öccse, dux Sclav. (1272 -1278).
Mathoeus, ban. totius Sclav. (1273).
Henricus, ban. totius Sclav. (1273).
Johannes, ban. totius Sclav. (1275).
Velencei Endre, III. Endre unokája (1278-90), dux. Sclav.
Radislav, tot. Sclav. b. (1278-88).
Petrus de Pukur, szlav. b. (1280).
Detricus és Ino, al-bánok (1280).
Stefanus, totius Sclav. b. (1282-88).
Morosini Albertin, III. Endre nagybátyja, dalmáciai bán (1290-1301).
Nicolaus, totius Sclav. ban. (1292-1294).
Ez időben a Šubić-család minden tagja a tengermelléki bán címét viselte.
Subich Pál, szlav. bán (1293-1312).
Güssingeni Henrik (1308-1310). szlav. Herceg.
Subich Mladen, szlav. herceg (1312-1322).
Nicolaus de genere Buzath, tot. Sclav. b. (1313)
Bánfy János, tot. Sclav. b. (1318).
Baboneg István, tot. Sclav. b. (1310-18), a Blágayak őse.
Baboneg János tot. Sclav b. (1313-23).
Prodanić Mykch vagy Miklós, tot. Sclav. b. (1323-42), a Nádasdyak őse.
Laczkfy Miklós, egész Szlav. bánja (1342-43.)
István, I. Lajos király öccse, szlav. herceg (1344?-55).
Széch Miklós, Dalmát- és Horvátorsz. bánja: (1355-66).
Stefanus de Starchy, totius Sclav. banus (1352-1353).
Leustachius, tot. Szlav. b. (1356-61).
Erzsébet, a kir. anyja, horv. hgnő (1359-?).
Durazzói Károly, horv. herceg (1366-79).
Csúz János, dalmát és horvát bán (1367).
Zudar Péter, szlavoniai bán (1369-80).
Erzsébet királyné, horvát hercegnő(1380-82.)
Laczkfi István, dalmát és horvát b. (1382-86)
Stefanus és Joannes de Lindwa, szlav. bánok (1384).
Bubek Döme, (1382-84).
Horvát János bán (1385-86, 1388).
Palizsna János (1385-87?)
Lőcsei Ulászló (1386-89).
Hranić Vlatko, a boszniai király horvát bánja (1388-89).
Ákus, szlav. bán. (1388 előtt).
Ladislaus de Losonch, szlav. bán. (1388-89.)
Lőcsei Dénes (1388-89).
Klešić Pál, a boszniai király bánja (1390-91).
Bubek Detrik (1390-97).
Vukčić Vuk, a boszn. kir. bánja (1391-93).
Frangepán János (1391-94).
Gara Miklós (1394-1402).
Hervoja herceg (1398-1408).
Alben Eberhard, zágrábi püspök (1402-1404).
Bisen Pál és Pécsi Pál (1403-1406).
Czillei Herman (1406-1435).
Frangepán Miklós (1424-1434).
Thallóczy Matkó (1434-37).
Thallóczy Matkó és testvérei (1437-45).
Czillei Ulrik (1445-1456).
Thallóczy Péter és Ferenc (1445-1454):
Székel János (1445-49).
Ujlaky Miklós (1449).
Vitovec János (1456-65).
Sperancsics Pál (1459-63).
Zápolya Imre (1464-65).
Thúz János (1466-69).
Rozgonyi János (1466-?)
Magyar Balázs (1470-76).
Egerváry László (1476-92).
Thúz János (1477-?j.
Gereben Mátyás (1483-90).
Korvin János (1490-92).
Derecsényi Imre (1392-1493).
Bajnai Bot Endre (1492).
Kanizsai László (1493-94).
Korvin János (1494-1504).
Bot Endre (1505-1511).
Ernuszt János (1508).
Perényi Imre (1512-13).
Beriszló Péter (1513-20).
Korbáviai János (1521-24).
Batyánny Ferenc (1524-33).
Karlović János (1527-31).
1533-1537. nem volt bán Horvátországban.
Nádasdy Tamás (1537-40).
Keglevich Péter (1537-42).
Zrinyi Miklós (1542-56).
Erdődy Péter (1557-67).
Frangepán Ferenc (1567-72).
Draskovics György püspök (1567-78).
Alapy Gáspár (1575-78).
Ungnad Keresztély báró (1578-84).
Erdeődy Tamás (1584-95).
Draskovics János (1596-1605).
Erdeődy Tamás (1608-1615).
Thúróczy Benedek (1615-1616).
Frangepán Miklós (1616-1622).
Zrinyi György (1622-1626).
Erdeődy Zsigmond (1627-1639).
Draskovich János (1640-1646).
Zrinyi Miklós (1647-1664).
Zrinyi Péter (1665-1670).
Erdeődy Miklós (1670-1693).
Batthyány Ádám (1693-1703).
Pálfy János (1704-1732).
Draskovics János (1732-33).
Eszterházy József (1733-1741).
Batthyány Károly (1742-56).
Nádasdy Ferenc (1756-83).
Eszterházy Ferenc (1783 -85).
Ballassa Ferenc (1785-90).
Erdeődy János (1790-1806).
Gyulay Ignác (1806-1831).
Vlassich Ferenc (1832-1840).
Haller Ferenc (1842-1845).
Haulik György püspök, báni helytartó (1845-1848).
Jellachich József (1848-1858).
Šokčević József báró, báni helytartó, 1858 márc.-tól 1859 juliusig.
Coronini-Cronberg János gróf, 1859 aug.-tól 1860 juliusig.
Sokčević József báró, 1860 jul.- tól 1867 jul.-ig.
Rauch Levin báró, báni helytartó, 1867 jul.-tól 1869 ápr.-ig.
Ugyanez bán 1869 ápr.-tól 1871 febr.-ig.
Bedeković Kálmán, 1871 febr.-tól 1872 febr.-ig.
Vakanović Antal, báni helytartó, 1872 febr.-tól 1873 szept.-ig.
Mažuranić Iván (1873-80).
Pejačević László gróf (1880-83).
Ramberg Herman báró, báni helytartó, aug.-december.
A horvát báni méltóságot jelenleg hédervári gróf Khuen-Héderváry Károly viseli (l. ott).
Mátyás, szerb író, szül. 1818 dec. 18. Raguzában. Mint fiatal ember Török- és Görögországban kalandozott, 1844. letelepedett Belgrádbán mint olasz és francia nyelvtanár. Beutazta Montenegrót, 1848. a belgrádi felsőbb iskolában tanár lett, de állását egy költemény miatt, melyet a krimiai háboru alkalmából a szultán dicséretére írt, elvesztette. Azóta fölváltva Belgrád melletti jószágán és Raguzában él. Munkái: Il terremoto di Ragusa; Fingal; Radimiro; II Moscovita stb. c. olasz drámák; továbbá szerb nyelven a Mejrima cimü szomorújáték, Dobroslav ili Osveta c. dráma és Različne pěsne (költemények). B. szerb nyelven a legjobb drámaköltő.
(ejtsd: ban, 1. hirdetmény; 2. fejedelmi meghívó, mely a régi Franciaországban a hűbérkötelékeknél fogva hadviselésre kötelezetteket a királyi táborba szólította. Arriere-ban volt Franciaországban az a sereg, a mely nemcsak a hűbéresek, hanem mindazoknak a férfiaknak a táborba szállása alapján képződött, kik a fegyverviselésre képesek voltak.