Belövés

célba lövéssel a puskák irányozó szerkezetének (célgömb és irányzék) a kellő helyzetbe hozása. Ezt a helyet bizonyos jelekkel (kipróbáló rovátkákkal) megjelölik, hogy véletlen elmozdítás után ismét helyrehozni lehessen. A belövésnél a célzó készülékbe fektetik. Vadászfegyvereknél a belövés alkalmával határozzák meg azt, hogy a puska rendeltetésének megfelelően mennyi sörét és lőpor vétessék egy-egy töltényhez.

Below

Gusztáv Frigyes Jenő, porosz tábornok szül. Trakehnenben (keleti Poroszország). 1791., megh. Königsbergben 1852 nov. 30. Részt vett az 1812. és 1813. hadjáratokban és a Katzbach mellett vívott csatában súlyosan megsebesült. Fölépülvén, végig harcolta az 1814. és 1815. hadjáratokat s ott volt Waterloonál is. 1849-ben tábornok lett.

Belpasso

helység Catania sziciliai tartományban, az Etna D-i oldalán, 7704 lak., 1669. az Etna lávája elpusztította; az uj város ettől E-ra 5 k.-méterre fekszik, szőllőkkel és gabonaterméssel.

Belper

város Derby angol grófságban, a Derwent balpartján, 10.420 lak., pamutfonással, harisnyaszövéssel és szeggyártással.

Bélpoklosság

Már a bibliában sokat említett bántalom, mely némelyek szerint a szifilisszel, valószinübben azonban a leprával azonos. Ez utóbbi Indiában, Khinában, Dél-amerikában, Arábiában igen elterjedt fertőző betegség, mely Európában csak Norvégiában, Romániában, Déloroszországban és Erdély egyes részein fordul elő. A bántalom egy vékony, 0,003 mm. hosszú bacillus által okoztatik, mely óriási mennyiségben található a leprozus göbökben és a nyirok-edények utján az egész szervezetben elterjed. A bántalom eleinte vörös foltok, majd göbök, évek mulva fekélyek és kimaródások alakjában lép fel és először az arcot, térdet, könyököt, hátat, tenyeret szokta megtámadni. Évek hosszu sora alatt végre az idegekre terjed, midőn eleinte fájdalmak, később érzéstelenség lépnek fel, miközben egész ujjak, fül, orr stb. halhatnak el és lökődhetnek le. A bántalom később a májra, lépre stb. is átterjed, végre a halál kimerülés következtében beáll. A lepra feltartóztathatlan betegség, mely ellen specificus gyógyszert még eddig nem birtak feltalálni.

Bélrepedések

lehütés után az acélrud belsejében keletkező, a középpontból kiinduló repedések.

Bélsacar

v. Nabonedus (asszirul: Belsavusur v. Nabunáid), Babilonia utolsó királya (555-538). Uralkodása kezdetén csupán kisebb harcokat kel lett vívnia, azontúl csak építkezései által vált uralkodása nevezetessé és föliratai is jobbára ilyenekről szólanak. Az ő idejében vált fenyegetővé a persák hatalma, mely ellen hiába szövetkezett B. Elő-Ázsia kisebb államaival. 538. év Tammúz (junius-julius) havában Cyrus Szippar városát elfoglalta, Gobryas persa vezér pedig küzdelem nélkül foglalta el Babilont. B. Burszippába menekült s ott megadta magát, mielőtt Cyrus a várost ostrom alá vette volna, amiért Cyrus őt Karmánia helytartójává tette. Herodotos elbeszélése Babilon elfoglalásáról csak mondán alapszik. Dániel könyvének elbeszélése (5. fej.) szerint B. Babilon elfoglalásának előestéjén lakomát adott, amely alatt egy kéz fölirta a falra e szavakat: «Mené, tekél, ufarszin», amelyeket Dániel úgy magyarázott: «Megszámlált, megmért, törések» s amelyekben B. bukása volt megjósolva.

Bélsár

Az ember B.-a tartalmaz meg nem emésztett ételrészeket, az emésztő nedvek visszamaradt némely alkatrészeit, valamint a rohadás terményeit s ezt a rohadást okozó különböző hasadó gombákat. Az ételrészek közül vannak a bélsárban emészthetetlen és emészthető, de meg nem emésztett ételmaradékok. Igy találhatók benne hússal való étkezés után elszarúsodott hámképletek, esetleg szőrök, valamint rugalmas kötőszövet és izomrostcafatok is. Ha az ételben sok volt a zsír, akkor stearin palmitin és olein, valamint ezek káliumszappanjai is fordulnak elő a B.-ban. Növényi tápanyagok élvezete után a cellulózet csaknem vlltozatlanul ott lehet találni a B.-ban, ezenkivül oda kerülnek növényi sejtek, gummi klorofill és más növényi festőanyagok, továbbá gyanta, nuklein, az utóbbi különösen sok kenyér élvezete után; ha sok cukor- vagy keményítő volt az ételben, akkor ez anyagokból is több-kevesebb marad a B.-ban. A tej alkatrészei közül a fehérjék és a cukor mondhatni teljesen hiányoznak a B.-ban, csak zsírok maradnak vissza belőle. Epesavaknak csak nyomai vannak a B.ban, az epe festőanyagai közül a bilirubin és ennek bomlásterménye a hidrobilirubin fordúlnak benne elő. A B. kémhatása többnyire gyengén savi, csak akkor erősebben savas a kémhatása, ha a táplálékban sok szénhidrát volt; közömbös vagy alkalikus a kémhatás akkor, ha a bélbennék a bélcsőben huzamosan időzött és a fehérjék rohadása következtében sok ammoniák képződött. Színét az epefestékek okozzák. Ha epe nem jut a bélbe, a B. szürke-fehér szinü, például a sárgaságban szenvedők B.-a. Ezenkivül befoly a bélsár szinére a tápszerek színe is; így zöldesbarna a bélsár, ha sok klorofillt tartalmaz. Ősszeállása szintén lényegesen függ a tápszerek minőségétől. Hústáplálék után összeállóbb, növényi táplálék után híg. Ami a naponta kiürített B. mennyiségét illeti, ezt középértékben 150 g.-ra tehetjük, amennyiben 60 és 250 g. közt változik Egészséges embernél ez is a táplálék minőségétől függ. Fehérjedús táplálék használata után kevés, növényi, nevezetesen cellulózetartalmu tápszer után, p. korpát tartalmazó kenyér élvezete után, v. nehezen emészthető, kevés tápértékü táplálék után, sok és híg a B. Szagát különböző rohadástermények, illó zsírsavak, ammoniák és kénköneny jelenléte okozzák.

Bélsárevés

l. Szkatofágia.

Bélsárhányás

(ileus, miserere), azon állapot, midőn a bélsár nem a végbelen át távolodik a testből, hanem a szájon át. E kínzó és igen undorító betegségi tünet mindig a bél elzáródása és pedig vagy 1. a bél ürterét szűkítő és elzáró idegen test, bél- vagy epekő által, v. 2. álképletek, hegek, a bél hossztengelye körüli csavarodás, bél betüremlés, külső és belső sérv kizáródás által. A megbetegedés első napjaiban csak bűzös hányadék mutatkozik s csak később jelentkezik a B., melyet mindenkor a has feszültsége és puffadása s igen nagy fokú érzékenysége követ. A baj gyógyítását megkisérlik ópium s morfium nagy adagjaival, langyos és sós víz, valamint jégbe hűtött szódaszifon beöntésével a végbélen át, s végre, ha a kezelés dacára a tünetek súlyosbodnak és a beteg ereje csökken, műtét által, mely a bélelzáródás okát van hivatva megszüntetni.


Kezdőlap

˙