vagy párisi vérmenyekzőnek nevezik a hugenottáknak Párisban 1572 aug. 23. és 24. közötti éjjel történt tömeges lemészároltatását. Már régóta folyt a francia kálvinisták elleni üldözés és a II. Ferenc trónralépte óta egymást követő vallásháboruk vérig elkeserítették a pártokat. Az 1570 aug. St.Germain-en-Laye-ban kötött vallásbéke biztosítá ugyan a hugenottáknak vallásuk szabad gyakorlatát, de a felekezetek között bizalmatlanság és a hatalomért való versengés most sem szünt meg. IX. Károyl király nagyravágyó anyja, Medici Katalin (l. o.) nem tudta elviselni, hogy a fia a hugenották hirneves és vitéz vezérét, Coligny tengernagyot szivesen látta környezetében, sőt egyik-másik dologban tanácsát is kikérte. Úgy látszott, hogy Károly király, engedve Coligny sürgető szavának, hadat fog indítani a németalföldi protestánsok érdekében Spanyolország ellen. A hatalmat féltő Katalin nem türte e beavatkozást és a Guise-prát vezéreivel, nevezetetsen Anjou Henrik (a király öccsével), Guise és Aumale herceggel, továbbá Guise Ferenc özvegyével egyetértve, Coligny megöletését határozta el. Az általuk bérelt orgyilkos (Maurevel) Coligny-nek csakugyan életére tört, de golyója annak csak jobb karját sebesíté meg. Katalin ekkor hihető tanuvallomások szerint (Baguenault de Puchesse a Revue des questions historiques 1880, 278. l. Ramée: Les noces vermeilles 1877, 94. l. és Anjou Henrik, Discours, a Petitot-féle gyüjteményében, 44. köt.) hajlandónak látszott ezzel beérni, ámde arról értesült, hogy a király szigoru vizsgálatot indított ez ügyben és Colignynek fényes elégtételt igért. Erre Katalin, ki most a hugenották bosszujától tartott, arra a borzasztó gondolatra vetemedett, hogy valamennyi hugenottát megöleti.
Az alkalom kedvezett szándékának: augusztus végére volt kitüzve Valois Margit hercegnő és Bourbon henrik herceg (a későbbi IV. Henrik) közötti esküvő, melytől sokan a pártok kibékítését remélték. Katalinnak sietni kellett tehát: aug. 23. este felé a céhek főnökét (prkupevot des marchands) hivatta magához és a nevezett hercegek beleegyezésével azt parancsolta meg neki, hogy a fanatikus céheket fegyverre hivja és Páris kapuit az éjjel elzárja. Aztán a beteges királytól csalta ki beleegyezését, kit azzal rémítgetett, hogy a hugenották élete ellen összeesküvést szőttek. Ezen előkészületek után megkezdődött az éjji harangszóra a fővárosban gyülekezett hugenották tömeges lemészárlása. Először Coligny házában termettek a gyilkosok, kik az ősz admirált megrohanták és félholtan az emeletről az utcára dobták, hol mások Guise, Aumale és Angoulkupeme hercegek jelenlétében az admirált lefejezték. Aztán a többi hugenottára került a sor, kik közül Párisban legalább is 2000 öletett meg. Másnap a vidéken kezdődött a hajsza, hol sok ezer esett áldozatul. (Az adatok 30 és 90 ezer közt ingadoznak.). Mindamellett Katalin nem érte el célját, mert a sok hugenottának La-Rochelle-ben és már várakba sikerült menekülnie, ahol aztán életük és vallásszabadság védelmére fegyvert fogtak. Ismeretes, hogy Károly király lelki bajára e borzasztó éjben történt dolgok oly rettentő hatással voltak, hogy a megtorlástól való rémület őt nemsokára sirba vitte; ismeretes az is, hogy csak kevés fejedelem helyeselte e céltalan és kegyetlen üldözést, sőt hogy még Alba hercegnek sem tetszett ez ügyetlen taktika. Ura ellenben, II. Fülöp spanyol király hahotában tört ki a hír hallatára. Erzsébet angol királyné a tett vészthozó következményeire figyelmeztette a francia udvart, II. Miksa német császár és magyar király pedig (IX. Károly ipja) szégyenlette, hogy az ő rokonai oly haramiák. Rómában fényes istentiszteletet tartottak, XII. Gergely pápa pedig érmet veretett e fölirattal: Ugonottorum strages. 1572 (Ez éremből a berlini éremtani muzeumban is megvan egy példány, ábrája pedig többi között Philippsonnak West-Europa im XVI. Jahrhundert c. művének 271. lapján látható.) A hirneves Dubois d' Armiens pedig képben örökítette meg a B.-t (1854), festményét a lausanne-i Arlaud-muzeumban őrzik.
Pál, mult századbeli jezsuita (1706-63), ki irodalmi működésén kivül arról is nevezetes, hogy ő volt az első, ki a Bécsben lakó magyaroknak 1745. magyar egyházi beszédet tartott. Művei egyházi jellegüek. Egyetlen világi tartalmu műve: E világnak két rendbéli rövid esmérete (Nagyszombat 1757) becses uttörő dolgozat, gondosan összeszedett adatokkal, azonban nyelvezete sok helyen homályos és ujításszerető: feltünő, hogy némi geologlai ismeret is látszik mukájában.
Régi, jelképes népmonda, mely Bars vmegye némely vidékén maig él a nép ajkán, hogy azok a kigyók, melyek a nyár folytán senkit meg nem martak, a kánikulát berekesztő szent Bertalan napján (aug. 24.) túl nem maradnak többé a föld szinén, hanem lyukaikba bujnak téli szállásra; amely kigyó azonban valakit megmart, ezt büntetésül az anyaföld többé be nem veszi. Az ilyen kigyó szt. Bertalan napja után is nyugtalanul csuszik-mászik a föld porában, tarlón, mezőn, egyik helyről a másikra. Többnyire oly helyen tekergőznek ez elátkozott kigyók, hol sok ember és állat jár: örömest tartózkodnak a kerékvágásban, az ösvényeken. Ekkép kocsi kereke, lópatkó vagy csizmasark töri össze nyugtot sehol nem lelő fejeiket. A monda régi; Thaly említi, hogy már Bercsényi egy alkalommal így példázódott: «Ha vesztemet kell is, mint az Bertalan kigyójának várnom».
Ágost, olasz politikus, szül. Milanóban 1812 okt. 19., megh. Rómában 1886 ápr. 30. A párisi egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott s mint sebész kiváló névre tett szert. Az 1848. év őt is a politika terére sodorta s mint heves republikánus Garibaldihoz csatlakozott, kinek oldala mellett működött később is az 1859-iki és a sziciliai hadjáratokban. 1861 óta Genuában élt mint gyakorló orvos és mint egy kémiai gyár részvényese. Amellett tagja volt 1860-1880-ig az olasz parlamentnek, hol a radikális köztársasági párthoz tartozott s 1878. résztvett a «Lega della democrazia» alapításában. 1882. mint Milano képviselője ismét a parlamentbe került. Életrajzát megirta Mario: Bertani e i suoi tempi (Milano 1888).
Károly Alfréd, francia jogász, szül. Versonban 1812., megh. 1882., mint a semmítőszék főügyésze, miután hosszabb ideig a polgári eljárás és a büntetőjog rendes tanáraként működött. Fontosabb művei: Études sur le droit de punir (1850); Cours de code pénal (1853); Questions el exceptions préjudicielles en matiere criminelle (1856).
Ilona (férjezett Léon), francia szobrász, Hébert szobrász leánya, szül. Párisban 1825. Művei: Les trois vertus théologales, Assomption de la vierge, L'hiver, Pour les pauvres s'il vous plaît, Jeune fille au bain, Les Printemps stb. Alapítója s elnöke a női festők és szobrászok párisi egyesületének.
zoologiai neveknél Berthold Arnold Adolf nevének rövidítése (szül. 1803., megh. 1861.; Göttingában a fiziologia tanára volt).
1. Sándor (felső-eőri), min. tanácsos, a m. tud. akadémia ügyvéde, szül. Etén 1796 ápr. 7., megh. Budapesten 1877 febr. 4.. Iskoláit Pápán és Pozsonyban végezte. 1822-ben ügyvéd lett. Az 1832-36. országgyülésen szerkesztette a Kerületi Naplót. Fáy Andrással közreműködött a takarékpénztárak felállítása körüli mozgalmakban. Élénk részt vett az országos gazdasági egyesület alapításában. A pesti lovaregyesületnek B. volt első titkára. 1863. birónak hivták meg a legfőbb itelőszékhez. 1868. miniszteri tanácsos cimet kapott s megkapta a Szent István-rend kis keresztjét. Az akadémia 1839. választotta levelező tagjának. Emlékbeszédet Tóth Lőrinc tartott felette. Munkája Országgyülési tárca. Pest 1843. V. ö. Szinnyei: Magyar irók.
2. B. Sándor, zeneiró, született Pesten 1843 augusztus 19-én. Ugyanitt iskolázott; 1862 óta többnyire külföldön él, állandó lakhelye Páris. Még el sem végezte a gimnáziumot, mikor először kinyomatták egy művét: társai kiadták egy névünnepen mondott beszédét. 1861 óta a Zenészeti Lapokba dolgozott, egyet-mást az 1886-ban megindult Zenelapba irt; a nem szaklapokban megjelent dolgozatai, csaknem mind a magyar zene fejlődése érdekében irt magvas fejtegetések, a Budapesti Szemlében: A magyar zene és a cigányok (franciából Bartalus ford. 1879), A magyar zene és a francia sajtó, A magyar zene jövője (1880); a Magyar Szalonban: Zenét hallgatni (1885 ápr.); a Vasárnapi Ujságban: A párisi világkiállítás és a magyar zene (1879); a Pesti Naplóban: Mosonyi Mihály, A zene Beethoven előtt, Beethoven (1870 dec.); a Nemzetben (1893 febr.) Suum cuique c. alatt Beethoven 5 szimfoniájának magyar elemeit keresi. Franciául megjelent a párisi Rudy kiadásában (1887) nehány felolvasása a magyar irodalomról a husznyelvü nemzetközi felolvasások közt (kettőt belőlük 1884. a Nemzet fordított); a magyar zenéről a Revue des deux Mondes, L'art Musical, Progres Artistique és L'événement, a nem magyarról a Nouvelle Revue, politikánkról a Mémorial Diplomatique, Gaulois és Républ. Française folyamaiba irt; elbeszéléseket belga lapokba (Indépendence Belge; La Jeune Fille). Könyvei: Hangszerek c. hivtl. jelentés a párisi egyetemes kiállításról (kiadta a m. k. statiszt. hiv. 1879), François-Joseph I. et son regne (Páris 1888), L'archiduc Rudolph (Páris 1889). Zeneművei: dalok, palotások és csárdások, suite-ek zongorára és hegedüre és a Levallois és Milliet francia irók szövegére szerzett Mathias Corvin c. két felv. dalmű; ezt a Párisi Opéra-Comique (1883 jun. 18.) adta elő és a budapesti Nemzeti Szinház mint utolsó dalműujdonságát (1884 jun. 5.).
Ernö, német történész és orientalista nyelvész, szül. Hamburgban 1812., megh. 1888. 1843-ban egyetemi rendes tanár lett Göttingában. A bibliamagyarázat és a héber történelem terén jelentékeny érdemeket szerzett magának. Főbb művei, melyekben Ewald szellemében ir: Die sieben Gruppen mosaiecher Gesetze (Göttinga 1840): Zur Geschichte der Israeliten (Göttinga 1842). A Birák és Ruth könyvéhez, valamint Salamon mondásaihoz irt kommentárai általános becsben tartatnak. Szorosan nyelvészeti munkái sorából kiemelendő Barhebraeus szir nyelvtanának kiadása (Göttinga 1843).
Péter Jenő Marcell, kiváló francia kémikus, a m. tudományos akad. külső tagja. Szül. Párisban 1827 okt. 25, Természettudományi tanulmányai után 1851-ben Ballard asszisztense, 1860. az «Ecole de pharmacie», 1865 óta pedig a « College de France» kémiai tanára. Rövid ideig kultuszminiszter is volt. Egyik nagyobb munkájában, a természetes zsirok és olajok kémiai szerkezetét tárgyalja, tehát Chevreul alapvető munkáit lényegesen kibővíti. A több vegyértékü alkoholok fogalmát ő állapította meg. Különösen a szénvegyületek összetevésével foglalkozott. A robbanó vegyületeket behatóan tanulmányozta. Későbben a termokémia körébe vágó nagyszámu igen pontos mérést végzett. Megállapította ugyanis a legkülönfélébb kémiai reakciókban keletkező és eltünő hőmennyiségeket. Legujabban növényfiziologiai buvárlatokkal foglalkozik. Nágyszámu értekezései többnyire az Annales de Chim. Phys. c. folyóiratban jelennek meg. Nagyobb munkái: Chimie organique, fondée sur la synthese (1860, 2 k.); Leçons sur les principes sucrés (1862); Leçons sur les méthodes générales de synthese (1864); Leçons de chimie sur l'isomérie (1865); Traité élémentaire de chimie organique (1872, 2. kiad., 1881, 2. köt.); Sur la force de la poudre et des matiéres explosives (1872); Vérification de l'aréometre de Baumé (1873).; La synthese chimique (3. kiadás 1881; németül Lipcsében jelent meg 1877-ben); Essai de mécanique chimique, fondée sur la thermochimie (1879 2 köt.); Les origines de l'alchimie (1885); Chimie des anciens (1889).