több német helység neve; legjelentékenyebb: B. Bautzen szász.kerületi kapitányságban, (1890) 1830 lak. A herrnhuti evang. testvéregyesület 1791 óta itt tartja szenioratusi gyüléseit, amely a föld különböző részeiben elszórt testvér-egyesületek fölött felügyeletet gyakorol.
Frigyes Ágost, népiskolai pedagogus, szül. Grossröhrsdorfon, Radeberg mellett Szászországban 1813 dec. 5. Tanulmányait Drezdában végezte s 1833. ugyanott tanító lett. 1842. népisk. igazgatóvá nevezték ki; 1845.. tagja lett a népiskolai tanítókat képesítő bizottságnak s 1874. a szász népiskolaügy ujra szervezése alkalmával drezdai kerületi iskolai felügyelő. 1885. mint iskolai főtanácsos ment nyugalomba. 1849 óta ő vezette az Allg. deutsche Lehrerzeitung-ot (Lipcse). Jäkel és Petermann társaival adta ki Handbuch für Schüler (nagyobb és kisebb kiad., Lipcse 1846; s azóta sokszor); továbbá megjelentek tőle;. Fibel und. Lesebuch a nevezettekkel és Thomassal (u. o. 1847); Rechenschule (u. o. 1851-52, azóta sok kiadásban). Egymaga adta ki: Naturlehre (Lipcse 1852); Kleine Chemie für Volksschulen (Lipcse 1852); Praktische Anweisung z. deutschen Sprachunterricht,(Lipcse 1852); Geographie für Volksschulen (u. o.1855).
Bertrand, másképen Elie, francia regényiró, szül. Limogesban1815 jun. 9-én,. megh. Párisban 1891.jan.. 31.. Számos regénye közül felemlitendők: Le refractaire (1841); Le.nid de cicognes (a Hohenzollernek dicsőítése, 1848); Les Catacombes de Paris (1854); Le gentilhomme Verrier (1862); Le bon vieux temps (1867); Romans préhistoriques (1876); Le secret du diament (1888); La petit Chailloux (1888). Foucher és Dennery társaságában több értéktelen drámát is irt. Három regénye: A gyémánt szem, Mártonffy F., 2 köt. (Budapest 1875 Pfeifer); A pierrefittei bűntett, Sziklay János (Budapest 1880, Lampel); Az elzárt, Tóth Vince (Budapest 1873, Lauffer), magyarra is le van fordítva.
(ejtsd: bertjé), 1. Péter, francia kémikus, szül. Nemoursban 1782 jul. 3., megh. Párisban 1860 jul. A Corps des Mines főfelügyelője, a párisi francia akadémia tagja. Jelentékeny munkásságot fejtett ki a mineralogiai, metallurgiai és a technikai kémia terén. Értekezései többnyire az Annal. d. Chim. et Phys. folyóiratban jelentek meg. Nagyobb önálló munkája: Traité de essais per li voie séche, 2. köt., 1834.
2. B. Sándor, Neuchâtel, Valangin és Wagram hercege, született Versaillesben 1753., meghalt Bambergben 1815 jun. 1. Hadmérnökkari tiszt lett, de 1777. leköszönt és Lafayette-tel az északamerikai hadsereghez ment. Európába való visszaérkezése után vezérkari ezredessé nevezték ki; 1792. dandártábornok és 1795. az Olaszország ellen működő francia sereg vezérkarának főnöke lett: e minőségében ismerkedett meg Napoleonnal, aki 1796. vette át e sereg fővezérletét. Napoleon annyira megszokta B.-nek vezérkari főnöki közreműködését, hogy még a Szt.-Ilona szigetén tollbamondott emlékirataiban is az 1815-iki katasztrófát részben annak a körülménynek rója fel, hogy B. nem volt oldala mellett. B. részt vett Napoleon valamennyi hadjáratában - kivéve az 1815-ikit - mint a francia sereg vezérkarának főnöke; 1804. birodalmi tábornagy lett és 1807. mint szuverén fejedelem kapta a Poroszországból elfoglalt neufchâteli és valangini hercegségeket és császári hercegnek nevezték ki. 1808. Vilmos bajor herceg leányát, Máriát vette nőül. 1809. Napoleonnak megérkezéseig a Németországban gyülekező francia hadak fővezére volt, de mint vezér nem felelt meg Napoleon várakozásának, mint vezérkari főnök azonban, Napoleonnak a hadsereghez való megérkezése után oly kitünően működött, hogy a hadjárat befejezésekor Napoleon őt wagrami hercegnek nevezte ki. 1812., 1813. és 1814. Napoleon oldala mellett működött. Napoleon leköszönése után elvesztette ugyan a neufchâteli és a valangini hercegséget, de többi méltóságaiban meghagyták. 1815. Napoleonnak Elba szigetéről való visszatérésekor a már 62 éves aggastyán engedett neje befolyásának és nem csatlakozott régi jótevőjéhez és barátjához, hanem Bambergbe ment ipához; e lépését azonban annyira megbánta, hogy megtébolyodott és a Napoleon ellen induló orosz csapatoknak Bambergen való átvonulása közben a királyi kastély erkélyéről a kövezetre vetette magát s szörnyet halt. Egyedüli élő utódja unokája: Sándor, wagrami herceg, aki Franciaországban él, és akinek neje a frankfurti Rothschild Károly báró leánya: Berta.
(vasantimónfény), az antimonithoz hasonló szulfid-ásvány, és pedig vasantimonszulfid (FeSb2S4), néha M4-t is tartalmaz; összetétele különben nem mindig egyforma, úgy hogy Sb-tartalma 51·7-60·1% között ingadozik. Ezért egyes mineralogusok a B. nevet nem egy ásványfajra vonatkoztatják, hanem általában az antimonithoz hasonló vasantimonszulfid ásványokra. Csakis szálas és rostos halmazokban ismeretes; hazánkban Arany-Idka (Abauj vmegye) nevezetes termőhelye (1846 óta ismerik innen). Terem továbbá Franciaországban (Auvergne, Chazelles), Szászországban (Freiberg mellett, Braunsdorf), Kalifornia (San-Antonio). Acélszürke, sárgásan vagy vörösen futtatva. Antimont olvasztanak ki belőle. Berthier 1827-ben irta le és Haidingerit-nek nevezte; de mert az utóbbi név már más ásvány megnevezésére volt lefoglalva, Haidinger a Berthierit nevet ajánlotta.
német férfinév;
1. B., meráni Gertrud fivére, szül. 1181 táján, megh. 1251. Sógora, II. András, fiatalságát s tudatlanságát nem tekintve, bambergi prépostból már 1206. kalocsai érsekké nevezte ki, miért a pápa nagy haragra lobbant. Ennek csöndesítése végett B. a vicenzai egyetemen kivánta a hiányokat pótolni, III. Ince azonban 1209. ráparancsolt, hogy azonnal térjen haza Kalocsára, otthon tanuljon, s tudománya hiányait legalább erkölcse tisztességével pótolja. B. vissza is tért Vicenzából, mire a király most már azt a politikai hibát követte el, hogy az érdemes hazafiak sérelmével az idegen ifjut Bánk bán helyébe Tótország bánjává nevezte ki. Az elbizakodott B. most már nyiltan versengeni kezdett az esztergomi érsekkel, vitássá tévén annak néhány kétségtelen jogát. A két érsek, a király közbenjárására, csak 1212. lépett egymással szerződésre, melynek értelmében a koronázás joga az esztergomi érsek után a kalocsait illeti, s az esztergomi érsek lemond a kalocsai egyházmegyében gyakorolt hatóságáról. A pápa a szerződést ugyan nem hagyta jóvá, de magát B.-ot végre megerősítette az érsekségben, András pedig még abban az évben (1212) Erdély vajdájává s Bács és Bodrog vármegyék főispánjává tette. Ez még inkább fokozta az idegenek iránt való gyülöletet, mely 1213. összeesküvésben s Gertrud királyné megölésében nyilvánult. B., kit utóbb azzal vádoltak, hogy Bánk bán feleségének, Melindának megsértésével közvetlen ürügyet adott az összeesküvésre, külföldre menekült, de mintegy 7000 lira értékü ékszert is vitt magával a királyi kincstárból. B., ki egyideig a király által melléje rendelt veszprémi és győri püspökökkel utazgatott, 1215. hazatért, sógorával kibékült, ki azonban örömmel fogadta azt a hirt, hogy B.-ot 1217. az aquileai kanonokok patriarkává választották. Uj méltóságát haláláig viselte.
2. Szt. B., a karmelhegyi szerzet alapítója, meghalt 1188. Limogesből (Franciaország) származott - némelyek kalábriai származásunak tartják - 1156-ban Karmel hegyére vonult s ott szegényes kunyhókat épitve, néhány társával remete életet folytatott. Az általa alapított szerzet később, midőn Palesztinában a keresztény uralom aláhanyatlott elhagyta Keletet s Európába költözve, mint a «Bold. Szűz karmelhegyi testvérei» gyorsan elterjedt. Szt. B. nevét a római martirologiumban márt. 29. ünneplik.
3. B., a Hannoverben fekvő loccumi cisztercita rendü zárda apátjából lett yxkülli püspök és Livónia keresztény hitre való téritésében ő Mainhard után a második apostol; mint ilyen azonban csak rövid ideig működhetett, mert már két év után (1198) egy, a pogányok ellen vezetett csatában életét veszíté. A livónok (livlandiak) tömeges és maradandóbb megtérítése csak utódjának, Albrechtnek sikerült. B. holt tetemeit később Yxküllből, Livónia első püspöki székhelyéről, Rigába szállították, Mainhardnak, Livónia első püspökének, tetemeivel együtt.
4. B., szt. ferencrendi szerzetes, szül. Regensburgban (mások szerint Augsburgban v. a svájci Winterthurban) 1220.,megh. Regensburgban 1272. dec. 13. Közönségesen «Regensburgi B. testvér»-nek hivták. A középkor legnagyobb népszónokának, kora Illésének tartották azon elragadó szónoklataiért, melyekkel a bűnt ostorozta és a népet megtérésre intette. Szónokolni 1250-ben kezdett, és pedig, minthogy a templomok hallgatói befogadására kicsinyek voltak, a szabad ég alatt, hegyeken és fákról. Hallgatóinak száma sokszor 100000-re ment. Bejárta nemcsak Bajorországot, hanem Svájcot, Ausztriát, Magyarhont, Morva-, Cseh- és Szászországot is. Halála után a regensburgi minoriták templomában temették el. Szentbeszédeit legutób Pfeiffer adta ki Bécsben, 1862-1880: 2 kötetben.
5. B. Arnold Adolf zoologus és fiziologus, szül. Saestben 1803 febr. 26., megh. Göttingában 1861 jan. 3., mint az egyetem tanára. Egyebek között a következő műveket itta: Lehrbuch der Physiologie der Menschen und Thiere és Lehrbuch der Zoologie (Göttinga 1845).
6. B. Ferenc, német irónő, igazi nevén Reinhold Adél (l. o.).
B. von Holle, német költő, alnémet származásu, aki a XIII. század második felében (1252-1277) Braunschweigi János herceg udvarában élt. Francia eredetiek alapján irt három epikai művéből (Cranc, Demantin, Darifant) csak töredékek maradtak fönn, melyeket Bartsch Károly adott ki (1858).
Kolozs Lajos gr., francia kémikus, szül. Talloire-ban (Savoya) 1748 nov. 9., megh. Arcueilben, Páris mellett 1822 nov. 6. Kezdetben az orvosi tudományokat tanulta, később kémiára adta magát és e téren halhatatlan érdemeket szerzett magának. A párisi Ecole normale-ban és a politechnikai iskolában a kémia tanára 1794.; már 1780. a párisi akadémia tagja. Későbben a becsületrend főtisztjévé nevezték ki; XVIII. Lajos alatt a pairs-kamara tagja. Ő még a flogiszton elmélet híve volt, de Lavoisier tanaival megismerkedve, már 1785. az akkori új nézeteket magáévá tette. Ugy az elméleti, mint a gyakorlati kémiának igen jelentékeny szolgálatokat tett. Kisérleti vizsgálatokat végzett: ammoniával, kéksavval, kénhidrogénnel, káliumkloráttal, durranó ezüsttel stb. A klór gyakorlati alkalmazását ő ismertette meg. A kémiai rokonság (affinitás) tanulmányozásával is sokat foglalkozott. Számos tartalmas értekezésben ismertette buvárlatai eredményét. Nagyobb önálló munkái: Elements de l'art de la teinture (1791); Recherches sur la loi d'affinité (1807); Essai de statique chimique (1803).
Humb. et Bonpl. (növ., amazonmandola, juviadió), a mirtusz-félék faja; egyetlen faja a B. excelsa Humb. et Bonpl., pompás, 30 m. magas, Dél-Amerika keleti részében, különösen az Orinoko mentén, továbbá Braziliában és Guyanában honos Cayennében régi időtől fogva tenyésztik, itt toukának hiják. Örökzöld fa, ága vízirányos, a vége kötélszerüen a földig lelóg. Levele hosszas, virága sárga. Fejnagysága gömbölyü tok, gyümölcse éréskor hangos pattanással reped fel, 16-20 keményhéju, 4-5 cm. hosszu, háromélü, olajtartalmu és mogyoróizü mag van benne. Hazájában juviának, a portugálok ellenben, kik nagy kereskedést űznek vele, almendron-nak, Lissabonban maranoni gesztenyének v amazonmandolának hivják. Nyersen eszik, v. jó égető-olajat sajtolnak belőle. Ma paradió, braziliai dió vagy gesztenye név alatt Európába is hozzák. Fája nagyon kemény és tartós. Épületfának használják. Gróf Berthollet K. L. kémikusról (1748-1822) nevezik.
Ősrégi magyar család, mely az Aba nemzetségnek a XIII. század utolsó tizedeiben leghatalmasabb ágából vette eredetét. Első ismert őse, Dávid ispán, a XIII. század második felében élt; fiai közül Finta 1280. nádor, a kunok birája és somogyi, meg soproni főispán volt, Omode (Amade) szintén nádor Kun László, III. András és az interegnum idejében, a harmadik fiu pedig Péter, bátyjával Fintával egy időben országbiró volt. Ez utóbbinak ki Szalánci Péternek neveztetett, ismét három fia volt: ifjabb Péter, vagy Peteuch, a kihalt Jobbágyi, Sirokai és Frichi, meg a most is virágzó Hedry család őse; Lőrinc, kitől a szintén magva szakadt Vitézi család származott; aztán Mihály, ki a Berthóty családot alapította. A három testvér 1303. osztozott Szalánc, Olchvár, Rukthe és Rupka birtokán. Ugyanezen egyezség alapján 1329. Szalánci Pétér fia Péter és Szalánci Mihály fia Egyed újra osztozkodnak, míg a szalánci nemesek 1330-ki osztályában Mihály ágazatából András fia, Lukács vesz részt. Egy 1332-ki okmány említi először a Pertoldi nevet, midőn az említett Mihály fia, Egyed testvére, András, özvegyével pörösködik. 1341. a sárost konvent Berthóti Mihály fia, Egyed, Bertót nevü birtokának határát kijárja. Egyednek két fia volt: Demeter és Simon kik 1349. pallosjogot kaptak; 1375 a többi szalánci ágbeliekkel együtt idei Chyrke Péterrel pörösködnek, aki Aba fia Dávidtól származtatta magát s úgy látszik az idősb Dávid ágával közelebbi vérségi viszonyban volt. Demeter fia Miklós, a XV. század elején élt. 1510. II. Ulászló király Bertholdi Szaniszlót fiaival Györggyel, Tamással, Mihállyal és Mártonnal, testvérét Ferencet Miklós nevü fiával, továbbá a szalánci ágból még meglevő Hedry és Frychi családbelieket megerősíti Berthold, Kis- és Nagy-Vitéz, Hedry, Frich, Siroka stb. birtokában. Ugyanezen Szaniszló 1504-1522. Sáros vmegye alispánja és 1526-ban Sáros vár kapitánya volt. Márton 1542. sárosi alispán 1547. követ. János 1600. alispán ugyancsak Sárosban. Midőn 1677. az utolsó Frychi, János fia János meghalt, javaira a Hedryekkel együtt Berthóty Gábor, László, Sándor és János is örökségi igényt támasztottak, de a pört mint távolabbi ágbeliek elvesztették. Az említett Gábor 1680. szepesvármegyei alispán volt. A család legkiválóbb tagja B. Ferenc volt, II. Rákóczi F. felsőmagyarországi tábornoka. (Wertner M., A magyar nemzetségek. I. 39., 318-322, II. 421. Nagy J. Magyarország családai, II. 35.)
(ejtsd: bertú) Henrik, francia iró, szül. Cambraiban 1804 jan. 19., megh. 1891. 1832 óta Párisban lakik s több lapnak dolgozótársa. Nagy tetszésben részesültek népszerü nyelven irt természettudományi munkái, amelyeket Sam név alatt leginkább a Patrieba irt, s amelyek később Fantaisies scientifiques és Petits chroniques delan science c. alatt külön is megjelentek. Regényeket és történeti munkákon kivül B. ifjusági műveket is irt: Histoires pour les petits et pour les grands enfants (1863); Le monde des insectes (1864); L'esprit des oiseaux (1866); Les hôtes du logis (1867).