(Einquartierung). A haderőnek béke és háboru idején való elszállásolása, mely elsőrendü fontossággal bir a kiképzés, ellátás, harcképesség, gyors mozgósítás és egyéb katonai érdekekből, valamint közerköcsi, közgazdasági szempontokból is. Fontos tárgya a nagy álló seregekkel biró államok törvényhozásának és közigazgatásának. A katonaság elhelyezésének ügye Magyarországon az 1867. évi XII. t.-cikk értelmében a közös hadseregre nézve is teljesen külön ügye Magyarországnak mind törvényhozás, mind kormányzat tekintetében. Az 1879. évi XXXVI. t.-c. szabályozza jelenleg a közös hadsereg és honvédség beszállásolását. E szerint a B. tartamára nézve állandó vagy átvonuló, módjára nézve közös vagy egyenkinti. A közös B. céljaira állami, törvényhatósági, községi vagy magánosok tulajdonát képező lakótanyák (kaszárnyák) és fiók-lakótanyák szolgálnak, az egyenkinti pedig az egyes polgárok lakóépületeiben, illetőleg azok mellékhelyiségeiben történik. A természetben való szállásadói közkötelesség közteher, mely a házbirtokot terheli, alóla csak a törvényben kimerítően felsorolt épületek mentesek. A B. körüli közigazgatási teendők alsóbb fokon a községeket és törvényhatóságokat, fővezetésben, illetőleg végső fokon a honvédelmi minisztert illetik.
Uj elhelyezési állomások kijelölése és az állandó békeelhelyezés minden változtatása a közös hadügyi és honvédminiszter meghallgatása után a király meghagyása alapján történik. A honvédség elhelyezése a király jóváhagyásával a honvédminiszter által foganatosíttatik. A szállásadásért a tisztek szállása fejében a katonai igazgatás által megállapított lakbér, az altisztek és többi legénység szállásaiért, valamint az istállókért u. n. napi megtérítési összegek fizettetnek Az 1879. évi XXXVII. t.-c. alapján a vármegyéknek jogukban áll a B. terhének arányosabb elosztása végett külön pótadót kivetni, hogy ennek jövedelméből a B. terhét különösen viselő községek, illetőleg azok lakosai méltányos pótlást kapjanak és hogy segélyével lakótanyák létesíttessenek akár egyesek, akár községek, akár pedig maga a törvényhatóság által.
B., méheké. A méhrajt rendesen közönséges szalma- v. gyékény-kasokba szokás befogni: ha ilyen kasokkal méhészkedünk, akkor a befogott családot abban a kasban állítjuk a méhesbe, amelyben befogtuk. De ha a mozgatható kaptárakkal méhészkedünk, akkor a befogott rajt a szalma-kasból át kell még helyezni a mozgatható kaptárba, mit B.-nak neveznek. A mozgatható kaptárba jó néhány teljesen kiépített üres keretet helyezni s ezekhez még megfelelő számu, lépkezdettel beragasztott, keretet kell adni: a keretek száma a befogott család nagyságától függ. Este felé; mikor már a befogott raj behuzódott a szalma-kasba, ezt csendesen a méheshez visszük, ott a kast lassan tetejére fordítjuk s egy-kétszer a földhöz zökkentjük, vigyázva arra, hogy a méhek ki ne forduljanak. A zökkentésre a méhek egy csomóba verődnek össze, mire a kasból nagyon könnyen a mozgatható kaptárba üríthetők. A munka könnyebben megy, ha a mozgatható kaptárba egy kemény papirból készített vályut illesztünk be s a méheket a szalma-kasból ebbe ürítjük. A méhek a vályuból szépen a kaptárba huzódnak s azzal, ha időnkint kissé megfüstöltetnek, siettetni is lehet bevonulásukat. Ha a méhek bevonultak, a keretekhez illesztjük a kaptár ablakát s erre az ajtót is betesszük.
beszállás, hajóra szállás (ném. einschiffen ol. imbarcare, ang. embarking), annyi mint valamit a hajóra hozni és ott elhelyezni. Személyekről csak akkor mondható, hogy hajóra szálltak, ha azok ott utazás v. szolgálattevés céljából huzamosabb ideig tartózkodnak. A B. ellenkezője kiszállítás, kiszállás, hajóról kiszállás. Magyar ajku tengerészek ezen elnevezés helyett igen gyakran a «behajózás, behajóztatás, kihajózás, kihajóztatás» elnevezéseket is használják, mely a nemet ein- und ausschiffen szónak egyszerü fordításából ered.
Ha mély aknákban sok munkás dolgozik, igen sokáig tart a beszállás és kiszállás a létrákon, és a munkást igen kifárasztja; ez okból a legtöbb mély aknában meg van engedve, hogy a munkások szállító kassal szállhassanak be vagy ki. Vannak egyébiránt csak különlegesen az emberek szállítására berendezett gépek is, az u. n. beszálló gépek. Ezeknél két rudazat mozog az aknában egymás mellett ellenkező irányban, az egyik föl-, a másik lefelé; a rudazaton az emelés magasságának megfelelő 11/2 -3 méter távolságbán lépcső-deszkák vannak megerősítve: a két rudazat annyira távol áll egymástól, hogy a lépcsődeszkák szélei között, 3/4 méter hézag maradjon, melyben egy létrát lehet az akna oldalához erősíteni. Ha a két rudazat mozgásban van, az embernek csak az egyik rudazat lépcsődeszkájáról a másik rudazatéra kell átlépni, hogy tetszése szerint feljebb emelkedjék. Ezt a gépet Dörell találta fel Zellerfelden, és 1833. alkalmazták először: különösen a harzvidéki bányáknál nagyon el van terjedve. L. Bányamívelés.
kisebb, nem nagy sebességgel szállító aknáknál használják a munkások és felügyelők beszállására. Egy hám alaku bőr heveder, melybe az ember beleül; a hám erős istrángokkal a kötélhez van kötve: a benne ülőnek némi ügyességgel kell bírni, hogy az akna oldalához való surlódástól magát megvédje.
Beszámítani általában annyit tesz. mint valamit valakinek betudni, megállapítani az okozati összefüggést bizonyos emberi magatartás s bizonyos külvilági változás (eredmény) között.
Ettől a természeti értelemben vett B.-tól (imputatio physica) különbözik a büntetőjogi beszámítás, mely az okozott eredménynek bűnös emberi cselekményre mint okra való visszavezetését jelenti, oly cselekményre tehát, amelyért az ember büntetőjogilag felelős. Annak, aki jogos védelemben mást megöl, az ölés tényét a szó természeti értelmében beszámítani nem csak lehet, de kell, mert a sértettnek halálát okozta, de büntetőjogi beszámítás alá a tett nem esik, mert a jogos védelem, a büntetőjogi felelősséget, tehát a büntetőjogi értelemben vett B.-t kizárja. A kétféle B.-nak egymáshoz való viszonya az, hogy az utóbbi a büntetőjogi az előbbit a természetit mindig feltételezi, mert e nélkül amarról szó nem lehet, de az előbbi nem vonja szücségszerüen maga után az utóbbit is. A B. szó eme két értelmének szem elől való tévesztése sok tévedésre adhat alkalmat. A büntetőjogban azonban a B.-on a büntetőjogi beszámítást szokták érteni.
Ily értelemben a B. kettős kijelentést foglal magában. 1-ször is annak kijelentesét, hogy valaki valaminek az oka, tehát az adott emberi magatartás és az adott eredmény között való okozati összefüggés megállapítását, 2. annak kijelentését, hogy az illetőt azért büntetőjogi felelősségét megállapító bünösség terheli. Az embernek azt a képességét, hogy cselekményei neki ily értelemben beszámíthatók, beszámítási képességnek nevezik. Hogy e képesség tartalmilag miben áll, azt a tételes törvényünk határozottan ki nem fejezi. Abból azonban, hogy a törvény kizárja a B.-t akkor, ha a tettes bizonyos oknál fogva akaratának szabad elhatározó képességével nem birt, másrészt azokat, kik a 12. évet meghaladták, de 16. életévöket még be nem töltötték, továbbá siketnémákat csak az alatt a feltétel alatt nyilvánítja büntethetőknek, ha a cselehmény bűnösségének felismerésére szükséges képességgel birnak, azt lehetne következtetni, hogy a törvény a B. képességét tartalmilag a) az akarat szabad elhatározó képességében amely·alatt az embernek indító okok által való elhatározó képességét kell érteni, és b) a cselekmény bűnösségének felismerésére való képességben (az u. n. discernement) találja. E mellett szól az is, hogy a büntető törvénykönyv ide vonatkozó VII. fejezete «a B.-t kizáró v. enyhítő okok» cimfeliratot használja. De ellene látszik legalább szólani az a körülmény, hogy az utóbbi esetben. t. i. a felismerési képesség hiánya esetében. a törvény nem a B.-t, hanem csak a büntetést mondja kizártnak. A B.-i képesség törvényes fogalom meghatározása azonban annál inkább nélkülözhető, minthogy a tételes törvények nem engednek kétséget az iránt, hogy a B.-képesség az embernek normális állapotát képezi, a képességnek hiánya csak kivétel. Vagyis minden ember B.-ra képes, amennyiben a törvény által meghatározott oly okok nem forognak fenn melyek a B.-t kizárják.
Az irodalomban vita tárgyát képezi, vajjon a B.-i képességnek vannak-e fokai. Az igenlő nézet u. n. korlátolt B.-i képességet ismer (verminderte Zurechnungsfähigkeit), mig mások szerint a B.-i képesség csak egyféle, s vagy megvan, vagy nincs meg, a korlátolt B. esetei pedig csak a büntetés kimérésénél birnak jelentőséggel. Gyakorlati fontossága e különbségnek alig van, mert mindkét felfogás azonos eredményre, enyhébb büntetésre vezet. A B.-i képességnek a cselekmény elkövetésekor kell fennforognia, vagyis akkor, midőn a tettes a természeti kauzalismust mozgásba hozta, ami az u n. actiones liberoe in causa megitélésénél döntő jelentőséggel bir.
A B.-i képességeket kizáró okok: 1. öntudatlan állapot, 2. elmezavar, amennyiben az akaratnak szabad elhatározási képességét kizárja, 3. az ellenállhatatlan erő - vis absoluta - és a fenyegetés - vis compulsiva - bizonyos esetei, 4. a szellemi érettség hiánya miatt: a) a gyermekkor - nálunk a 12. életéven aluli kor - feltétlenül, b) a fiatal kor - nálunk a 16. életéven aluli kor - és c) a siketnémaság feltételesen, amennyiben t. i. a tettes a cselekmény bűnösségének felismerésére szükséges belátással nem birt. Tételes törvényünk szempontjából megjegyzendő azonban, hogy jóllehet a büntető törvénykönyv megokolása a gyermek- és a fiatalkort s a siketnémaságot a B.-i képességet feltétlenül, illetőleg feltételesen kizáró körülménynek mondja, a törvény szövegezése szerint az a) alatti körülmény csak mint a bűnvádi eljárást, a b) és c) alattiak pedig éppen mint csak a büntetést kizáró okok szerepelnek, aminek fontos, habár a gyakorlatban gyakran félreismert következményei vannak. Nem a B.-i képességet, hanem a B.-t zárják ki továbbá a magyar büntető törvénykönyv szerint: 5. a jogos védelem és a 6. a lényeges tévedés.
B. a magájogban - compensatio. - A kötelmek megszünésének egyik neme. Két egymás ellenében álló követelésnek köcsönös törlesztése. Ez vagy a felek egyetertésével történhetik, - s ez esetben a követelések minősége természetesen közömbös, - vagy e nélkül mely esetben szükséges, hogy mindkét követelés valódi, lejárt, kétségtelen (liquid), s tárgyára nézve egynemü legyen. Ha Péternek, ki Pálnak 100 frttal tartozik, Pál ellen hasonlókép 100 frtnyi vagy csekélyebb követelése van, azt hitelezőjének követelésére beszámíthatja. A B. visszára is hat, azaz a két követelés attól az időponttól fogva törleszti - egészben v. részben - egymást, amelyben azok egymás ellenébe léptek. A B.-nak tévedéből való elmulasztása a beszámítható ellenkövetelésnek önálló érvényesítését nem zárja ki. B.-nak a felek egyező akaratán kivül nincs helye akkor, ha a törvény azt egyenesen kizárja. Régibb hazai jogukban szabály volt «verba verbis, verbera verberibus compensantur», mely szerint köcsönös szóbeli sértések, de tettleges bántalmazások is, ez utóbbiak természetesen csak annyiban, amennyiben sulyosabb beszámitás alá eső testi sértés esete fenn nem forgott, egymást kiegyenlítették. A büntető törvénykönyv ezt megszüntette.
B. a váltójogban. A váltó készpénzfizetésről kiállított ígéret, ennek következtében a váltókövetelést készpénzben kell kiegyenlíteni és igy a váltóösszegnek utalványok, más váltók, v. a kereskedelmi könyvekbe való be- v. lejegyzés által való kiegyenlítését a váltóbirtokos elfogadni nem tartozik. A magyar váltótörvény 94. §-a szerint a beszámítás kifogásának csak akkor van helye, ha az adóst a mindenkori felperes ellen válódi lejárt váltóbeli vagy jogérvényes birói határozattal. v. birói egyezséggel megállapított pénzbeli követelés illeti.
az a természetes sulyapadás, melyet az áru szállítás közben eredeti sulyából veszít. Ez a sulyapadás minden árura nézve, minden fuvarozási vállalat szabályzataiban meg van állapítva és az illető vállalat csak a megállapított sulyapadást meghaladó hiányért tartozik kárpótlást adni. A tőzsdei szokások szerint, ha az áru valamely állomáson szállítandó, az eladó nem köteles a beszáradásnak megfelelő sulyapadást megtéríteni. L. Apadás.
l. Zsidó törvényszék.
János, hires népszónok, szül. a borsodvmegyei Szendrőben 1811., megh. Aradon, 1892 okt. 16. Iskolái végezte után beállott katonának, 2 évet így töltött, és csak miután atyja kiváltotta, tanult jogot. Az 1832-i országgyülésen mint jurátus volt Pozsonyban, és hatalmas alakja és hangja népszerüvé tették őt az ifjuság előtt. Egy ideig Olaszországban nevelkedett, azután nevelősködött, végre Esztergomban telepedett meg mint ügyvéd. Csakhamar nagyon népszerü volt, aminthogy, egész megjelenésénél fogva, született népvezérnek látszott. E természetes hatalmát azonban 1848-ban a nép csillapítására, a fenyegetettek vagyona és életöknek megmentésére használta fel. Mint az esztergomi nemzetőrök parancsnoka segítette Komárom várát biztosítani. Részt vett a debreceni országgyülésben is, de igazi tere a népgyülés volt, ahova Kossuthot, midőn az lelkesítés végett bejárta az országot, el szokta kisérni. Nemzetőrjeivel harcba is indult, de a fegyelmetlen haddal nem sokra ment. A forradalom végén elbujdosott, de nemsokára visszatért és 10 évi várfogságra ítéltetett. Esztergom városa 1861-ben megválasztotta képviselőjének; akkor határozati párti volt, majd 1865. Deákhoz állott. Szavának dörgését az akkori lapok is sűrün emlegetik. 1869-ben a pénzügyi biróság elnökévé nevezték ki, de midőn e hatóságot a kuriába olvasztották és őt nyugdíjazták, ő a nyugdijról lemondott, mert hazája ugy is tul van terhelve. Utolsó éveit visszavonultságban töltötte. Jóakaró, de csekély műveltségü férfiu volt, ki inkább a természet adományaival, mint meggyőző okokkal hatott.
(lat. Oratio), általában véve gondolataink nyelvbeli kifejezése, szorosabb értelemben oly élőszóbeli előadás, melynek célja valamely ügyben az illető hallgatóságot meggyőzni és rábirni. A B. ily értelemben a prózai műfajok egyike, a való élet feladataival foglalkozik s ebben különbözik a költészettől, az értekezéstől pedig abban, hogy célja nem elméleti, hanem gyakorlati is. Az értekező próza a tények ismertetésével, elemzésével az okok kutatásával értelmünket kivánja felvilágosítani, célja csupán a meggyőzés; a beszéd ezenfelül akaratunkra is kiván hatni, cselekvésünket kivánja mozgásba hozni, célja a meggyőzésen kivül a rábirás. Szól fejünkhöz, mint tudomány, szivünkhöz mint költészet, s e kettő által irányozza elhatározásunkat. Az érvelés mellett hathatós fegyvere az indulatgerjesztés. Az akarathoz való viszonyánál fogva a B. jelentősége kiválóan erkölcsi s a jó B. legfőbb feltétele a szónok személyes erköcsi értéke és tárgyáért való őszinte lelkesedése. Mivel a B. közös elhatározást kíván létesíteni, rendszerint tömegekhez szól és azért oly népeknél fejlődik ki gazdagabban, melyeknél a nyilvános élet fejlett, és a gyülekezés a közintézmények közé tartozik.
A B. tartalma a közélet különböző alkalmaihoz, képest különféle. A politikai beszéd az állam vagy más polgári közösség ügyeivel foglalkozik, s rendesen aktuális alkalmisággal bir, a szónoklat minden faja közt a legtermékenyebb és leggyakorlatibb irányu, minden oly államban kifejlett, melyekben a közügyek nyilvános tárgyalása lehetséges; fejlődésének az abszolut kormányforma nem kedvez, annál inkább a köztársasági és a népképviseleti rendszer, általában a parlamentáris államszervezet; igy virágzott a politikai B. Athénben, Rómában, Angolországban és virágzik e század eleje óta nálunk is. A törvényszéki B. a jogi elvek és tényleges törvények alkalmazásával a birák ítéletét kivánja egy adott ügyben a szóló felfogásának megnyerni, s irányára nézve vádló vagy védő B. lehet. Az egyházi B., mely az egyistenhivés mellett fejlett ki, s legszebben a kereszténységben, a vallás eszméit hirdeti és a hivek erköcsi javulását célozza. Vannak ezeken kivül emlékbeszédek, melyek egyes kiválóbb férfiak pályáját és egyéniségét méltatják, de valamely közvetetlen gyakorlati cél nélkül, tehát inkább jellemrajzok a B. formájában, dicsőitő beszédek (éloges), alkalmi beszédek (üdvözlő, megnyitó stb. B.-ek);. ezek egy része szintén csak formailag B., tartalmára nézve értekezés, p. a tudományos testületek elnöki megnyitói. Aristotelés osztályozása szerint a B.-nek három faja van: tanácskozási, pör- és oktató beszéd (genus sunbouleutikon, oikanikon, epideiktikon, a lat. retorikában: genus deliberativum, iudiciale, demonstrativum), mely felosztása föntebbivel egybevág, ha az egyházi-, alkalmi-, gyászemlék-, dicsőítő stb. beszédeket az utóbbi fajhoz sorozzuk; Patin értelmezése szerint e felosztás megfelel lelki életünk hármas irányának: az első faj tárgya a jó, a hasznos, a másiké az igaz, a jogos, a harmadiké a szép.
A B. törvényeit és szokásait a retorika foglalja magában. A B. szerkezetében három főrészt különböztetnek meg; ezek: a bevezetés, tárgyalás, befejezés (exordium, disputatio, peroratio). A bevezetés előkészíti a hallgatókat a tárgy iránt, és a tárgyat a hallgatók számára. A hallgatók előkészítése vagy hangolása jóakaratuk megnyerésében (captatio benevolentiae), figyelmök és tudásvágyuk felgerjesztésében áll. Mivel az első benyomástól igen sok függ, a szónok első teendője, hogy hallgatóinak rokonszenvét, részint személyes magatartásával, részint első szavaival maga részére hódítsa, mire nézve a szerénység és határozottság legajánlóbb kellékek; a figyelmet a tárgy fontossága és uj szempontok jelzése kelti föl, s ezek alapján létre jön a tudásvágy is, ugy hogy a szónok belekezdhet a tárgyalásba. Ugyancsak a bevezetés megjelöli és röviden bemutatja a tárgyat is az u.n. tétel-ben, melynek olykor, bonyodalmasabb kérdésekben, felosztását is előrebocsátja a szónok. A bevezetés anyaga sokféle forrásból vehető, szükség azonban, hogy a beszéd e kezdő részére a helyzethez, alkalomhoz, tárgyhoz és közönséghez mért, egyszerü világos, uj és rövid legyen. A tárgyalásban első lépés a szóban forgó ügy előzményeinek, vagyis a tényállásnak ismertetése, politikai beszédekben a helyzet rajza (narratio facti, ,elbeszélés'), mely rész terjedelme a hallgatóság előzetes tájékozottságától függ s olykor el is maradhat. A szónok már a narratióban ugy csoportosíthatja a tényeket, hogy az álláspontjára nézve kedvező következtetések alapjául szolgálhasson, ugy hogy az ügyesen felállított narratio már a bizonyítás kezdete, sőt gyakran döntő része; minél igazabb azonban az ügy, s minél értelmesebb a hallgatóság, annál kevésbbé fogja a jóizlésü szónok a tényállás célzatos kiszinezésével veszélyeztetni a tárgyilagosságába vetett bizalmat. A bizonyítás és cáfolás azonban a B. igazi fő- és lényeges része. A bizonyítás (affirmatio v. prolatio) érvekkel mutatja ki a fölvett tétel igazságát; szabályai általában azonosak a tudományos bizonyítás szabályaival, csakhogy a szónoki bizonyítás formailag szabadabb és diszesebb; a régi retorikák különben részletesen felsorolták a bizonyítás formáit, valamint az érvek és bizonyítékok forrását (az u. n. ,közhelyek' cime a.). A cáfolás (confutatio, refutatio) az ellenérvek erőtlenítésére törekszik, szintén bizonyítékokkal és érvekkel; a beszédben azonban a cáfoló rész nincs mereven külön választva a bizonyítástól, annál kevésbbé mindig utána helyezve, sőt célszerübb, ha az igenlő erősségek egy része utoljára marad. Általán az érvek és bizonyítékok csoportosítása rendkivül fontos feladat, s a logikai sorrenden kivül hatás érdekében sajátszerü taktikai elrendezést kiván. Miután pedig a hallgatókat a tárgyalás során lehetőleg meggyőzte, elérkezett a szónokra nézve az idő, hogy az igy létrejött belátást akarattá fokozza s a meggyőződést gyakorlatilag értékesítse. Azért a befejezésben a kérdés döntő szempontjait összegezve, a szónok egész erélyével a hallgatók indulatához fordul, s az érzelmi mozzanatokat, melyek a bevezetésben már fölmerültek, de a tárgyalásban az értelmi műveletek mellett inkább háttérbe szorultak, itt fokozott mértékben szerepelteti. Azért a befejezésben két rész különböztethető meg: az összefoglalás (recapitulatio) vagyis az érvelés eredményének áttekintése, és az indulatgerjesztés (pátosz), mely a kérdés összefüggését a közönség létérdekeivel és érzelmeivel a legélénkebben kiszinezvén, a képzelet és a sziv által az akaratot cselekvésre indítja. Természetesen a pátosz a tárgyalás folyamán sem hallgat el egészen, maga a bizonyítás sem válhatik a jó B.-ben száraz okoskodássá, a beszédben elejétől végig átvonul bizonyos hangulat, folyton érezhető a szónoki temperamentum, de legélénkebb mégis a befejezésben lesz.
A stilus világossága, hathatóssága s kelleme a B. sikerében szintén nagyfontosságu tényező. A beszéd stilje a közönséghez, alkalomhoz és tárgyhoz képest lehet népszerübb vagy elvontabb, alantibb vagy méltóságosabb, nyugodtabb vagy szenvedélyesebb. Uralkodó hangulata a pátosz, a lelkesedés, de gyakran használt gúnyt, nem ritkán humort is; előadása többnyire emelkedett, de gyakran a társalgó prózához közeledik. A prózai előadás általános törvényei a B.-el is kötik, a világosság, határozottság, logikai és grammatikai helsesség nélkülözhetetlen föltételek itt is, a B.-nek azonban külön stilsajátságai is vannak, minthogy a kedélyre és képzeletre is kiván hatni. Bőven él a képzeletekkel és különösen az alakzatokkal, a szónoki nyelv e főeszközeivel, a mondatfűzésben szükség van a nagy változatosságra, tagozottabb, gazdagabb szerkezetekre és körmondatokra, szó- és formakészlete is sokkal nagyobb, mint a közönséges nyelvé; általán ez a legnemesebb prózai műfaj s a kötetlen beszéd művészete a szónoki beszédben nyilatkozik legdusabban. L. még Ékesszólás, Szónoklat, Retorika, Hangok.
(dram.), vigjátéki tulajdonság; a B. szeret beszélni, azaz közlékeny és a mellett ügyes az előadásban; középen áll a szószaporító, azaz a felesleges szavakkal élő és a hallgatag, vagy fukarszavu közt. A komikum ott áll be, ha valaki beszélő tehetségével fitogtatja magát, vagy kikerekíti mondatait akkor is, ha sem a hely, sem az idő arra nem alkalmas. A B. még mindig lehet értelmes és jólelkü, mig a csacska már az értelmetlenül és tapintatlanul beszélőt jelzi.