Tódor (de Beze). Kálvin hivataltársa és utóda a genfi egyházban, szül. Vezelay burgundi városkában 1519 jun. 24 Megh. 1605 okt. 13. Egykor gazdag s hatalmas burgundi nemes család sarja volt. Atyja királyi ügyész, egyik nagybátyja - Beze Miklós - a párisi parlament tagja volt, a másik egy cisztercita-zárda abbása. Orléansban nevekedett, hol Volmár Menyhért volt tanítója. Midőn I. Ferenc király nővére Margit a nagyhirü Volmárt a bourgesi Akadémiához a régi nyelvek tanárául meghivta, ide is követte a fiatal B. Bourges ebben az időben a reformátori szellemü tudósok s művészek egyik főgyülőhelye volt, Párisból is sokan menekültek ide, többek közt Kálvin János is, az akkor hirneves fiatal jogtudós. Itt találkozott vele először B. s vallásujítás ellen kibocsátott szigoru királyi rendeletek miatt Volmár visszatért hazájába Németországba, s azt remélte, hogy kedves tanítványa is követni fogja, de B. atyja hallani sem akart arról, hogy fia a. vallásujítások s hitetlenség hazájába, Németországba menjen, hanem azt óhajtotta, hogy folytassa jogi tanulmányait. B. ekkor az orléansi egyetemre (1535). négy év mulva Párisba ment, jogi életpályáját megkezdendő, ahol számára rokonai jövedelmes két alapítványról gondoskodtak. Ekkor adta ki 16 éves korától 29 éves koráig legnagyobb részt Orléansban irt latin költeményeit Poëmata Juvenilia cím alatt, mi által neve, mint kora legkitünőbb latin költőjének neve ismeretessé lett egész Franciaországban.
Sulyos betegség, anyagi szegénység életének egészen uj, nemesebb irányt adtak. Párist odahagyta s 1548. Genfbe ment Kálvinhoz, hogy életét az evangéliom szolgálatára szentelje, s következő évben a lausannei akadémiában a görög nyelv tanára lett. Itt kezdte meg zsoltárfordításait s az ótestamentumi történeteknek drámaí feldolgozását. Jelesebb e nemben Sacrifice d'Abraham drámája. Ujabb sulyos betegsége s a német-svájci hitjavítókkal való érintkezése után kiadta Kálvinnak a Pál-féle levelekhez irt kommentárjait, bevégezte a zsoltároknak francia nyelvre Marot Kelemen által megkezdett fordítását s ezzel ugyszólva második alapítójává lett a francia református egyházaknak, aminthogy Franciaországban «zsoltárt énekelni» annyit tett «reformátusa lenni». Ekkor tájt adta ki a számos kiadást ért Passarantius gunyiratát, az eretneküldöző Lizet Péter ellen. Majd Kálvin védelmezésére irt az eleveelrendelésről, az urvacsoráról, Bolsec támadásaival szemben pedig: De haereticis a civili magistratu puniendis (1554), melyben a Servét megégetését igazolandó, vitatja, hogy az eretnekek megbüntetése a világi hatóságok jogkörébe tartozik. Az 1557. évben végveszéllyel fenyegette a francia kormány a Piemontban levő valdiakat, Párisban és ennek környékén pedig a hugenottákat hurcolták börtönbe. A genfiek erről értesülve, Bézát és Farelt elküldték a nevezetesebb svájci kantonokhoz s a német protestáns fejedelmekhez, hogy együttesen tegyenek lépéseket a francia kormánynál hitrokonaik védelmére. B. nagy készséggel teljesítette ezt, két izben felkeresvén a német fejedelmeket, egyszersmind a hittani tételek körül jelentékeny engedményeket tett az evangelikusok irányában, csak hogy egyességet eszközöljön a reformáció különböző irányu hivei között. E tekintetben táplált vérmes reményei csakhamar meghiusultak. Midőn pedig Viret P. B-val egyetértőleg a genfi konzisztóriumi intézményt Lausanneba is be akarták vinni, a világi hatósággal éles összeütközésbe jöttek, több lelkész kivándorolt a kantonból, 1558. őszén B. is átment Kalvin hivására Genfbe, az ott felállított Akadémia tanára s egyszersmind lelkipásztor lett. Kálvin halála (1564) után pedig a francia-svájci reformáció vezére.
Magas műveltsége, előkelő modora fényes szerepet juttatott neki a francia reformátusok történelmében is. Navarrai Antal őt hivatta táborába, Néracba, hogy tőle az evangelium tanait megismerje, s hires poissyi vallási vitára (1561) B-t küldötték Martyr Péterrel együtt, hol az evangelium ügyét ritka merészséggel és szónoki ügyességgel védelmezte; a szt.-germaini szóvitán erősen harcolt a képtisztelet ellen, majd kitörvén a polgár- s vallásháboru, a condéi herceg táborával Orléansba ment, előbb itt, azután a német protest. udvaroknál fáradozott, hogy a hugenották erősítésére pénzt és fegyvereseket gyüjtsön. Részt vett 1571. francia reformátusok nimesi egyetemes zsinatán; a mömpelgardi vallási vitán (1585) erős harcot vivott a luther. teologusokkal - Andreä-vel s többekkel - az ubiquitási tan felett. A németországi reform. teologusok és tudósok előtt kiváló tiszteletben állott B., így p. a tudósok ama díszes köre előtt is, mely Boroszlóban az egykori magy. kat püspök, Dudits körül képződött. Első neje 1588 meghalván, egy genovai számazásu özvegyet vett nőül 69 éves korában. 1595. megirta végrendeletét, 1598. letette tanári tisztét, utolsó predikációját 1600. tartotta 81 éves korában. Munkái közül, a már említetteken kivül, nevezetesebbek: Vita Calvini (1595); Calvini epistolae et responsa (1575); Th. Bezae Tractationes theolog. (1582); Dialogi de praedestinatione et de coena sacra, melyben Westphal Joakim és Heshusius ellen, a maró guny és élc fegyvereit is nagy mértékben használva védi Kálvin eleve elrendelési és urvacsorai tanait. Icones virorum illustrium (1580). Az uj testamentum fordítása, szövegitészete és magyarázása körül nagy munkát teljesített, neki tulajdonították - de hibásan - a Histoire ecclesiastique des églises reformées au royaume de France címü munkát is. Konfessziója az ős magyar reform. egyházban majdnem hitszabályzó tekintélyü volt; a mai magyar ref. egyház énekes könyvében a zsoltárok egy része felett T. B. áll, ezzel jelezve, hogy azokat Théodore Béza fordította s szedte francia versekbe; más része felett C. M. azaz Clemens Marot.
politikai község Szerémm. zimonyi j-ban, (1891) 1887 horvát-szerb, német és magyar lakossal.
Régi magyar személynév, mely valószinüleg török eredetü neveink közé tartozik s utórésze nyilván a Berény névnek felel meg. 1237. egy klerikus fordul elő e néven.
Andrejevics Sándor. herceg, orosz államférfi, szül. Kisoroszországban 1747 márc. 25., megh. 1799 ápr. 17., részt vett a török hadjáratokban s 1774. állami szolgálatba lépett. Titkos tanácsosi rangot kapván, 1780. a külügyminiszterium államtitkárja lett. II. József császár német birodalmi grófi rangot adományozott neki. Ügyessége által nagy mértékben megnyerte II. Katalin cárnő kegyeit, s a nélkül, hogy kancellári címe lett volna, ő volt a lelke a császárnő kancelláriájának. Részt vett a fegyveres semlegességre vonatkozó határozatok szerkesztésében s 1791. Katalin nagy megelégedésre kötötte meg a jasszi-i békét. Gyülölte a lengyeleket s ezek sorsára nagy befolyást gyakorolt. Pál cár hercegi rangra emelte és birodalmi kancellárrá nevezte ki, mint ilyennek jutott feladatul, hogy Angliával szövetséget kössön Franciaország ellen, amiért évi 25 ezer ezüst rubel kegydijat huzott. Halála után palotájának gazdag kincsei, különösen a pompás kép-gyüjtemény, a téli palota Ermitage címü muzeumában helyeztettek el, amelynek mai napig is diszét képezik. Mesés vagyonának egy részét nővére és örököse, B. Andrejevna Olga köz-alapítványokra fordította, a többi közt megalapítván a kisoroszországi csernigovi kormányzóságban, Njezsinben a Bezborodko-féle liceumot, évenkint 25000 ezüst rubelt biztosítván annak. B. életrajzát az orosz történelmi társaság kiadványaiban Grigorovics irta volt meg
nagyközség Bács-Bodrog vm. zombori j-ban, a Ferenc-csatornának a Dunába való ömléséhez közel, (1891) 1317 házzal és 8366 lakossal (6562 magyar, 1705 német), gőzhajóállomás, táviróval egyesített postahivatal, és postatakarékpénztár
Régi magyar személynév s nyilván a mai Besze vezetéknévnek felel meg. 1298. egy ung-vmegyeí nemes, Pál fia, viselte e nevet. (Árp. uj Okl. X. 299)
József báró, osztrák politikus, szül. Taborban 1829 február 5. Jogi tanulmányait Prágában végezte s 1866. állami szolgálatba lépett. 1858-tól az osztrák pénzügyminiszteriumban szolgált (1873-tól fogva mint miniszteri tanácsos), 1878 pedig az osztrák földhitelintézet igazgatója lett 1885. Hofmann halála után a bécsi császári udvari szinház intendánsává nevezték ki. Első sorban azért, hogy az intézet zilált anyagi viszonyait rendezze, ami sikerült is neki, s bárói rangot 1877. kapta s két évvel később az urak házának is tagja lett.
kisközség Moson várm. rajkai j-ban, (1891) 1245 horvát, német és magyar lak., postahivatal és postatakarékpénztárral.
Gyula, szobrász, szül. 1858 ápr. 9. Mogyoróson, Esztergom vmegyében. Tanulmányait Budapesten, Alexy tanár vezetése alatt a főreáliskolában kezdte, majd ösztöndijjal 1874 Bécsbe ment, hol a képzőművészeti akadémián Kundmann tanár tanítványa lett. Később ugyancsak ott Weyer tanár vezetése alatt részt vett a bécsi udvari muzeum és a Burg szobrászati diszítésében. 1882-ben Budapesten telepedett le, főleg dekorativ szoborműveket készített, melyek közül nevezetesebbek: Benvenuto Cellini szobra a prágai műcsarnokban, a Bányászati ipar, Gazdászat és Kereskedelem szoboralakjai a budapesti központi indóház homlokzatán; a Csárdás és a Menuette a fővárosi vigadó nagytermében, két Mátyás-korabeli apród bronzba öntött alakja a dalműszinház udvari páholyának lépcsőházában, végül Herkules és Psyche alakjai a mehádiai Szapáry-fürdő-épület homlokzatán. B. ezen dekoráció-szoborműveken kivül sikerült arcképeket is készített, legujabban pedig Tóth Kálmán bajai monumentális szobrának elkészítésére kapott megbizatást, minthogy az ő munkáját találták legjobbnak a város által hirdetett szoborpályázaton.
Ösrégi magyar család, mely a Veszprém és Zala vmegyében elterjedt Lőrente nemzetségből vette eredetét, a kihalt Essegváry és Lőrentey családokkal együtt. Az utóbbiak a XIII. század második harmadában élt János fia Saultól származnak: a nemzetiség többi tagjai közül Dedalus 1236. Gyula országbiró prisztaldusa volt; 1256. említtetik Onth; 1279. jönnek elő Leupard fiai Dániel és Merse, és Luka fia Herbord; 1302. találjuk Vécs fia Csobot. A B-ág legelébb 1345. említtetik, midőn B. Sebe hadnagy fiának Egyednek György, Miklós és Mihály nevü fiai Varsányi Ogmándor és fiait meghagyják azon bezerédi birtokrész használatában, melyet ezek B. Danka fiaitól Demeter- Dénes- és Lukától és B. Sebestyén fiától Pétertől vásároltak. 1343. B. Vörös László fiai Pál és Jakab osztozkodtak; ugyanezek 1359. is említtetnek B. Gyármán unokáival, t. i. László fiai Gál és Péterrel s János fia Péterrel, továbbá B. Domokos fiával, Miklóssal. s XV. század elején élt B. György, kinek fiai Zsigmond és János a hussziták elleni harcokban tanusított vitézségükért címert kapnak Zsigmond királytól. 1440. a Lőrinthei László magva szakadtával, mint legközelebbi vérrokonok, tiltakoztak Lőrinthe helységnek a korona részére leendő lefoglaltatása ellen; a községet vissza is kapják s 1456. uj adomány címén megerősíttetnek birtokában. B. Zsigmond kis unokája jeles katona volt János király részén, elesett 1527. Szegednél a kalandor Fekete Iván cár ellen, testvérei Mihály és György pedig a mohácsi ütközetben ontották vérüket. Mihály unokája László 1610. kapuvári várnagy, fia György pedig 1656. és 1659. soproni alispán és országgyülési követ volt. B. István zalai és somogyi másod alispán, s a pápai várban levő lovasság kapitánya 1662. B. Tamás elesett a törökök ellen Zimonynál 1691. Testvére, a hirhedt B. Imre, II. Rákóczy Ferenc lovas ezredese, kit később árulásáért 1708 dec. 18. Sáros-Patakon lefejeztek (l. o). B. Miklós veszprémi kanonok és címzetes püspök. B. Mihály elébb győri alispán és országgyül. követ, majd 1786. szeptemvir. Fia Ignác szintén orszgyül. követ s 1793-tól szeptemvir. Ennek fia ifjabb B. Ignác Győr vmegyének volt sok évig alispánja és követe. (Wertner M. Magy. Nemz. II. 163. - Nagy J. Magyarorsz. Csal. II. 92)