Többnyire szintelenek (foszfát, jodát, karbonát, klorid, nitrát, szulfát), ritkábban szinesek (jodid - barna, kromát - sárgabarna). Egyesek oldhatók (klorid, nitrát), a többiek oldhatatlanok (karbonát, kromát, foszfát, jodát, jodid). Az oldható B.-sók kevés megsavanyított vizben változatlanul oldódnak, az oldat meghigításakor azonban bázisos só keletkezik, és csapadék alakjában leválik. Az oldhatók mérgesek. A megsavanyított oldataiból kénhidrogén, barnás fekete B.-szulfidot választ le. Az alkali hidroxidok a B.-só oldatból fehér B.-hidroxidot választanak le; az alkali karbonátok szintén fehér B.-karbonátot. Jellemző reakció továbbá, hogy a B.-sók sósavval kissé megsavanyított oldata a vizzel való erős felhigításkor tejszerüvé válik, mert az oldhatatlan B.-oxiklorid kiválik; e csapadék borkősavoldatban nem oldódik.
a. m. bázisos B.-nitrát. L. Bizmut-nitrátok.
Jól ismerjük a B.-triszulfidot Bi2S3, amely vegyület barna fekete csapadék alakjában leválik, ha megsavanyított B.-sóoldatba kénhidrogén gázt vezetünk. Előállítható úgy is, hogy B. és kén megfelelő mennyiségét összeolvasztjuk. Az igy előállított B. triszulfid szürke kristályos tömeg, amelynek f. s. a 6.5. A természetben is előfordul (B.-fényle). A B.-diszulfd Bi2S2 alig tanulmányozott vegyület.
Árpádkorbeli magyar név, igy 1138. a dömösi prépostság egy szolgája fordul elő Bizau néven. (Mon. Strig. I. 90.)
Árpádkori magyar személynév, nevezetesen 1252. a galgóci vár szolgálatában levő kocsisok közt találunk egy Byzod nevüt. (Árp. Uj Okl. VI. 73.)
(Commission), kereskedelmi ügyletek megkötésének elvállalása, ha ezt valaki megbizásból saját nevében, de más részére eszközli. Aki ily ügyletek megkötésével iparszerüen foglalkozik, az bizományos (Commissionär, commissionaire, factor, agent), akinek részére köti az ügyleteket, az megbizó (Committent). A közönséges megbizástól a bizomány tehát abban különbözik, hogy az ügyletek kötésénél a megbizó nem szerepel, gazdasági eredményét tekintve a megbizót illeti az ügylet, de jogi szempontból és harmadik személyekkel szemben a bizományos az ügylet ura. A kereskedelemnek ezen ágát bizományi kereskedésnek nevezik, szemben a tulajdonképi propre kereskedelemmel. Bizomány tárgya lehet minden kereskedelmi ügylet, de törvényünk úgy mint a német kereskedelmi törvény, a bizomány két ágára van különös tekintettel és teszi különös szabályozás tárgyává a vételi és eladási bizományt, amannál áruk vételével, emennél eladással bizatik meg a bizományos. Általános szabály, hogy a bizományos a rendes kereskedő gondnokságával tartozik az ügyletet megkötni és köteles magát minden tekintetben a megbizáshoz tartani, mert különben a megbizónak kártérítéssel tartozik. E tekintetben fontos az eladási és vételi bizománynál a megbizó által kijelölt (limito) ár, melyen alul eladni, vagy annál drágábban vennie a bizományosnak nem szabad, ha csak eladásnál nem igazolja, hogy az a kijelölt áron nem volt eszközölhető és hogy az eladás által a megbizót kártól óvta meg, vételnél pedig a megbizó köteles a limiton felüli vétel tekintetében nyilatkozni. Joga van azonban a bizományosnak a különbözet fedezésére ajánlkozni, ez esetben a megbizó a vételt vissza nem utasíthatja. Ha a bizományos kedvezőbb feltételek mellett köti meg az ügyletet, mint amelyek a megbizó által megállapíttattak, az ebből eredő előny a megbizót illeti és a bizományos azért jutalmat v. dijat nem igényelhet.
Ami a harmadik személyekhez való viszonyt illeti, a bizományos által kötött ügyletekből csupán a bizományos és nem a megbizó szerez jogokat és kötelezettségeket, a harmadik személy egyenesen a bizományossal áll szerződési viszonyban, éppen azért a megbizó az adós ellen ezután a követelések átengedése után érvényesítheti ezeket. A bizományos jogai a megbizó ellen: köteles a megbizó neki mindazt megteríteni, amit az ügyletre készpénzben kiadott, vagy arra szükségképen vagy hasznosan fordított; joga van a megbizótól az üzlet megkötéséért minden körülmények között dijat követelni (rendesen 1-5% között váltakozik), ha azonban a bizományos a vele szerződő felek kötelezettségeiért jótállást vállalt (delcredere), akkor azért is külön dijat igényelhet - de a dij minden esetben csak akkor követelhető, ha az ügylet tényleg foganatba ment. Különösen fontos a bizományos zálogjoga a bizományi árukra nézve, bizományi dijai, kiadásai, költségei, előlegei, szóval a bizományból származott követelései tekintetében. E zálogjog alapján a megbizó csődje esetében az érintett követelésekre nézve a bizományos a megbizó egyéb hitelezői előtt való elsőbbséggel elégítheti ki.
Igen fontos és különböző törvényhozások által különbözőképen eldöntött vitakérdések fejlődtek ki a bizomány körül. Beléphet-e a bizományos mint önszerződő fél az ügyletbe, mint öneladó v. önátadó ? A francia jog igenlően oldja meg e kérdést, az angol és amerikai jog tagadóan. A magyar és német kereskedelmi törvény ezt megengedi, ha a bizomány tárgyát tőzsdei v. piaci árral biró áruk, váltók vagy értékpapirok vétele vagy eladása képezi, feltéve, ha a megbizó az ellenkezőt ki nem kötötte, bizományi diját oly esetben is követelheti a bizományos. Másik fontos kérdés, mikor szerzi meg a megbizó a részére vett áruk tulajdonát. A magyar kereskedelmi törvény e kérdést nem oldja meg, ugy a magyar, mint a német birói gyakorlat értelmében első sorban a bizományos szerzi meg a tulajdont, a megbizó csak átruházás utján. Fontos e kérdés csőd esetében, mert ha, mint a francia jogban, a megbizó azonnal tulajdonossá válik, a bizományban vett árukat mint tulajdonát a csődtömegből elkülöníttetheti, vindikálhatja, mig különben csak követelését érvényesítheti a tömeg ellen. A bizományról intézkedik a magyar kereskedelmi törvény 368-383 §§, a német kereskedelmi törvény 360-378 §§, a francia code de commerce 91-115. §§ és az 1863 május 23-iki törvény. Legjelesebb német szakmunkák: Grünhut, Das Recht des Commissionshandels, Bécs 1879; Lepa, Lehre vom Selbsteintritt des Commissionärs in Einkaufs- und Verkaufsverträgen, Stuttgart 1883. Franciák: Delamarre és Lepoiterin, Traité du contrat de commission, Páris 1861; Domengel et Peyronny, Du mandat de la commission et de la gestion d' affaire, Páris 1870.
l. Váltó.
l. Bizományi ügylet.
Ferenc, iró, szül. 1828 márc. 12., a szabadságharc alatt honvédtiszt volt, mint menekült német és svájci egyetemeken tanult s Angolországban orvosi oklevelet nyert. 1870. végleg hazajött s Kis-Martonban visszavonultan él. Külföldi lapokba számos közművelődési cikket irt, igy a Starba és a Times-be; dolgozott a Pester Lloydba is. Önálló munkái: Bizonfy's Aperçus und Reflexionen (Pest 1871); Angol-magyar szótár (két kiadás is); Angol és magyar beszélgetések 1885.
logikai értelemben, valamely itélet valóságának vagy valótlanságának kimutatása okokból. A kérdés tehát mindig az, vajjon a bizonyítandó ítélet alanya összeegyeztethető-e annak állítmányával. Kétféle uton érhetünk célt: vagy az alanyfogalomból indulunk ki, vagy annak kerületéből. Az első esetben az alany tartalmát egy általánosabb fogalom alá helyezzük és ennek valamely lényeges jegyét átvisszük reá, vagyis az általánosból következtetünk a különösre és akkor a B. deduktiv. A második esetben kimutatjuk, hogy az alanyfogalom kerületébe tartozó minden egyes fajt külön-külön megilleti az állítmány, tehát az egész alanyt is megilleti, vagyis a különösből következtetünk az általánosra és akkor a B. induktiv. Ez utóbbi teljes lesz, ha az alanyfogalom egész kerülete ismeretes, ellenkező esetben az indukció nem teljes. Ha az itélet igazolására részint dedukciót, részint indukciót használnak, akkor a B. vegyes. Mind a két esetben szükséges, hogy oly tételekből induljunk ki, melyek maguk bizonyításra nem szorulnak, különben a bizonyítás a végtelenbe menne, és egyáltalában nem volna lehetséges. Az ilyen önmagában bizonyos tételt elv-nek (axioma), az elvből kiinduló itéleteket és kővetkeztetéseket, melyek végre szükségképen a bizonyítandó itéletre vezetnek, érvek-nek (argumenta) nevezzük. Az érvekben rejlik a bizonyító erő (vis probandi), melynek forrása vagy maga az érvek tartalma, tehát a B. anyaga, vagy azoknak elrendezése és csoportosítása, tehát a B. alakja. A B.-i eljárás (modus probandi) is lehet kétféle: egyenes (direkt), ha a bizonyítandó tétel igazságát közvetetlenül az érvekből vezeti le, közvetett pedig (indirekt, apagógikus), ha a bizonyítandó tételnek igazságát az ellenkezőnek lehetetlenségéből következteti (deductio ab absurdum). Az indirekt és induktiv B.-nak kisebb a bizonyító ereje, mint a deduktiv B.-nak. Az t. i. kimutatja, miért helyes az állítás, mig az induktiv B. csak kimutatja, hogy helyes, de nem mondja, miért helyes az állítás, az indirekt B. pedig csak azt mutatja, hogy az ellenkezője lehetetlen. A B.-nak anyagában épp úgy mint alakjában fordulhatnak elő hibák. Ilyenek: a hysteron proteron, ha a B.-ra nem szoruló tételt még be nem bizonyított érvekkel támogatjuk; a körben való bizonyítás (petitio principii), ha a bizonyítandó tétel magának az érvnek bizonyítására szolgál; az ugrás a bizonyításban (saltus in probando), ha a következtetési láncolat nem folytonos és összefüggő. A B. akkor is hibás, ha többet vagy kevesebbet bizonyít, mint amennyit kell; vagy ha egészen mást bizonyít, mint amit a tétel tartalmaz; ez utóbbi hibát fogalomzavarnak (ignoratio elenchi) is nevezzük.