A matematikai B.-oknál igen gyakori a tételek megfordítása, melynek leggyakoribb alkalmazása a következő: Ha már bebizonyítottuk, hogy A-nak megfelel B, vagyis ha A van, van B is, és ha bebizonyítottuk, hogy ha A nincs, akkor B sincs; akkor következik, hogy ha B van, A is van, és ha B nincs, akkor A sincs; tehát e 4 tétel közül: A est B, non A est non B, B est A, non B est non A, csupán az első kettő (vagy az utóbbi 2) független egymástól. E tétel általánosítását a Hauber-féle tétel fejezi ki. (V. ö. Stolz, Allgem. Arithmetik p. 7.)
B. (eszt.). Ámbár a B. tisztán logikai és tudományos fogalom, mégis nagy része van a költészetben, mert cselekvő személyt elvek nélkül, elveket pedig érvelés nélkül nem képzelhetni. A B. eszerint lényeges alkotórésze a párbeszédnek, legyen ez epikai, regénybeli, v. drámai. A drámában az érvelés és B. v. cáfolás főfontosságu. Aristotelés a dráma alkotórészei közt fölsorolja többi közt a jellemet, a módot (elvi alapot) és a párbeszédet, mely a jellem és gondolkozásmód tükre. A drámai párbeszédet a görögök politikaira és retorikaira osztották, az előbbi az érzelmekhez. az utóbbi okoskodással telve, az értelemhez szólt. Mind a két nemét az antik párbeszédnek eltalálta Shakespeare ókorban játszó darabjaiban (remekelt e tekintetben a Caesar-ban), utána Schiller. Katona Bánk bán-ja második fölvonásában nagy ihlettséggel találta el ugy a politikai, mint a retorikai párbeszéd határát. A B. a dialektikából (l. o.) ment át a drámába. A francia ujabb drámairók mind dialektikusok. Ifj. Dumasnak, de Sardou-nak is rendszerint van egy tézise, melyet a dráma folytán kifejt, megvitat és végre diadalmasan bebizonyít. Minden drámairónak egy dialektikai tanfolyamon kellene átmennie.
B. a retorikában l. Beszéd.
B. a bünt. jogban. A bünügyekben a B. minden büntető pernek szükséges alkotórészét teszi, mert a bűnösségnek s mérvének megállapitása nélkül senkit elitélni és büntetni -jogállamban legalább - nem lehet és nem szabad. Ily értelemben a B. a bizonyítási eljárással azonos fogalom s jelenti a bűnösség megállapítására irányzott percselekmények összeségét. A B. bizonyitékok (argumenta probationis, Beweisgründe) által történik. Bizonyíték alatt értendő mindaz, ami a perben szereplő tényeknek bizonyítására, igazolására szolgál. Szorosabban különbséget szokás tenni bizonyíték és B.-i eszköz között, amennyiben amaz alatt emennek bizonyító erejét, jogi értékét szokás érteni. Igy p. a tanu bizonyítási eszköz, de vallomása, ha a tanu az általa bizonyítandó ténykörülményről mit sem tud, vagy máskülönben aggályos, bizonyítékot nem képez. A B.-i eszközök bizonyító erejének mérlegelésére vonatkozó szabályoknak összeségét B.-i elméletnek nevezzük s e tekintetben megkülönböztetjük a) a törvényes és b) a szabad B. elméletét, a szerint, amint a biró a mérlegelésnél a törvény által felállított bizonyos szabályokhoz kötve van, vagy nincs. Az előbbi ismét kétféle: pozitiv és negativ. Az első szerint a törvény állapítja meg a feltételeket, melyek mellett a biró a B. tárgyát (thesis probanda) bizonyítottnak tekinteni tartozik még akkor is, ha személyesen annak valóságáról nem volna is meggyőződve. A másik szerint a törvény csak azokat a feltételeket állapítja meg, melyek nélkül a biró a bizonyítandó tényt bizonyítottnak nem veheti, de a biróra bizza, hogy e feltételek jelenléte esetében a tényt bizonyítottnak veszi-e v. sem. A hosszas tapasztalás a bizonyítékok mérlegelésének törvény által való szabályozását tévedésnek bizonyította, s eltekintve a pozitiv elmélettől, mellyel a törvényhozások is rég felhagytak, a negativ elmélet éppen ellenkező eredményére vezetett annak, amit a törvényhozó általa elérni akart. A cél az volt, hogy kellő, tárgyi bizonyosságot nyujtó bizonyíték nélkül senki az elitélés veszélyének kitéve ne legyen; ezért a törvény a biró bölcs belátására bizza a felmentést, s nem kényszerítette a birót arra, hogy büntető itéletet hozzon, ha a vádlott bűnösségéről bensőleg meg nem győződött, de az elitélést törvényes biztosítékokhoz kötötte s a birónak nem engedte, hogy büntető itéletet hozzon, ha legalább a törvény által megkövetelt minimális bizonyíték nincs meg. A gyakorlat azt mutatta, hogy a biróságok rendszerint megelégedtek a törvény által követelt B.-i minimummal, s törekvésök nem arra irányult, hogy maguknak a vádlott bűnösségéről teljes meggyőződést szerezzenek, hanem csak arra, hogy a törvény által követelt B.-i minimum rendelkezésre álljon. Az ujabb korban azért a szabad B. vagy a bizonyítékok szabad mérlegelésének rendszere az uralkodó. Uralomra jutásában tetemes része van kétségkivül az esküdtszéknek, melynek lényege a törvényes bizonyítási elmélettel összeegyeztethetetlen. Hazai joggyakorlatunk is ujabb időben ezt fogadta el, habár törvénnyel csak két esetben van szentesítve: az esküdtszéki eljárásban és az uzsoratörvényben, mely (1883: XXV. t.-c. 15. §-a) kimondja, hogy az ezen törvény alapján ítélő biróságok az uzsora tényálladékának megállapításánál a törvénynek a bizonyítékok teljességére vonatkozó intézkedéseihez kötve nincsenek. A szabad B. mellett is azonban meg kell különböztetni az u. n. benső meggyőződést (conviction intime) és az u. n. észszerü meggyőződést (c. raisonnée); nem oly értelemben, mintha ez utóbbi nem volna szinte benső meggyőződés, hanem oly értelemben, hogy nem minden benső meggyőződés egyuttal észszerü is. A B.-i eszközök bizonyító ereje ugyanis a törvény által történt szabályozás nélkül is objektiv ismérvekkel bir. Oly benső meggyőződés, amely nem másra, hanem csak meg nem határozható, nem okolható alanyi összes benyomásra tudna hivatkozni, nem észszerü s pusztán az ily meggyőződés alapján hozott itélet jogitélet névre igényt nem tarthat. A B.-i eszközök észszerü méltatása a gondolkodástan (logika) szabályainak s az általános tapasztalásból levont tételek lelkiismeretes szem előtt tartásával: ez az, amin a biró itéletének alapulnia kell, hogy az ő meggyőződése másokra is meggyőzően hasson s az itélet a társadalmat megnyugtassa az iránt, hogy valóban igazságot szolgáltattak. Ez kétségkivül az esküd tekre is áll, de annál inkább áll a rendes birói eljárásban, ahol a törvény a birói itéletnek megokolását követeli. A meggyőződés, mely mással nem csakis önmagával volna megokolható, birói ítélet alapjául nem szolgálhat. A törvényes B.-i elmélet szabályai azért gyakorlati értéköket ma sem vesztették el, mert hiszen ezek tdk. csakis az általános emberi tapasztalatnak törvénybe foglalt tételei s a tévedés nem a tételekben, hanem azoknak általánosításában, meg abban volt, hogy a törvényhozó a tapasztalat tételeit kimerítően törvénybe foglalhatni vélte. A szabad B. rendszerével a bizonyítéknak felosztása teljesre és nem teljesre jelentőségét elvesztette. Ellenben most is meg lehet különböztetni a közvetetlen és közvetett bizonyítékokat aszerint, amint a B -i eszközök közvetetlenül a bizonyítandó tényt hivatvák bizonyítani, vagy pedig közvetetlenül nem ennek, hanem más ténynek B.-ára szolgálnak, amelynek valóságából amannak valóságára okszerüen következtetni lehet. Továbbá a terhelő és a mentő bizonyítékok között, mely előbbieknek tárgyát az elítéltetés előföltételét tevő tények képezik, az utóbbi pedig ellenbizonyíték jellegével bir, s a terhelő bizonyítéknak alapja v. annak eredményei ellen irányul. Ha terhelő bizonyíték nincs, mentő bizonyítékra sincs szükség. Büntető itélet csak akkor hozható, s vádlott csak akkor itélhető el, ha bűnösségének bebizonyítása sikerült. Ehhez nem szükséges ugyan, hogy a mentségül felhozott tények valótlansága is minden esetben bizonyíttassék, de szükséges akkor, ha a mentő tények mellett oly körülményeket sikerült felhozni, amelyektől azoknak lelkiismeretes mérlegelése mellett minden jelentőséget eltagadni nem lehet. Mihelyt a terhelő B. eredménye kétes. az «in dubio pro reo» szabálynak kell érvényesülnie, s vádlottat fel kell menteni. A B.-i tehernek (onus probandi) a felek közti megosztásáról, - ugy mint a polgári perben - oly értelemben jelesül, hogy a terhelő bizonyítékokat a vádló, a mentőket a vádlott tartozik előállítani, s hogy a B. a felek tetszésétől függ (rendelkezési jog), a büntető perben nem lehet szó, ezt feladata, mely az anyagi igazság kiderítésére irányul, kizárja; a B.-i tehernek tényleges megoszlása azonban igenis előfordul, amennyiben a dolog természete szerint a vádló inkább a terhelő, a védő ellenkezőleg a mentő körülményekre fordítja figyelmét. Épp oly kevéssé van a B. a büntető per folyamában bizonyos határidőhöz kötve. Az egyes B.-i eszközök: birói szemle, szakértői vélemény, beismerés, tanuk, okiratok és bűnjelenségek (indiciumok).
B. a polgári perben; az eddig uralkodó törvényes B.-i rendszer mellett az egyes bizonyítékok használási módját s bizonyító erejét törvény szabályozza.
v. teher, abból a jogelvből folyik, hogy minden ténybeli állítás, melyre a peres fél kereseti jogát vagy kifogását alapítja, általa be is bizonyítandó, különben a biró azokat, ha az ellenfél azok valódiságát tagadja, a per eldöntésénél valóknak nem tekinti.
minden tény, körülmény v. adat, mely valamely állítás bizonyítására szolgál. A B.-ok vagy közvetetlen tapasztalásból, vagy mások tanuságából meríthetők; az utóbbi esetben a bizonyíték értéke a tanu hitelességétől függ. Ily értelemben a föltétlen tekintélynek örvendő irókból vett idézetek (dicta probantia) is bizonyítékok. mint p. a teologiában a bibliából vett idézetek.
l. Ab instantia absolutio.
Valamely ténynek bizonyítását tartalmazó irat; a kiállító minősége szerint lehet magán, vagy közhitelü B. A magyar büntető törvénykönyv különös védelembe veszi valakinek egészségi állapotáról kiadott s hatóság vagy valamely biztosító társaság előtt való használatra szánt orvosi, és a községi előljáróság által valakinek erkölcsi viseletéről vagy vagyoni állapotáról kiadott B.-okat. Magán B.-ok oly értelemben jelesül, hogy azok a kiállítónak a B.-ban bizonyított tényre tanuként való kihallgatását pótolhatnák, bizonyító erővel nem birnak. Iskolai B., l. o.
a tudáson alapuló meggyőződés. A tudás minőségétől függ tehát, vajjon e meggyőződésnek megfelel-e valamely önmagában is megálló igazság vagy sem. Ha a tudás a megismerés általános törvényein alapszik, a B. tárgyilagos; ha csak egyéni tapasztaláson v. felfogáson alapszik, akkor alanyi. Az alanyi B. erkölcsinek is mondható, mert cselekvéseinkben általa vezérelni és befolyásoltatni engedjük magunkat; ily értelemben bizalomnak is nevezzük. A B. lehet közvetetlen és közvetett. Közvetetlen akkor, ha a tudás önmagában világos fogalmakból vagy tagadhatatlan tényekből ered; közvetett pedig akkor, ha más fogalmakra és tényekre, tehát bizonyításra és következtetésre szorul. A bizonyítás hiányossága v. elégtelensége bizonytalanságot eredményez, mely vagy magában a tárgyban rejlik, és akkor a megismerés határát jelöli, v. pedig csak segédeszközeink fogyatékosságából származik és akkor, a szerint, amint az érvek tulnyomó súlya vagy mellette, vagy ellene szól, valószinüséggé vagy valószinütlenséggé lesz. A megismerés határainak a megállapítása a bölcsészetnek legfontosabb problémája és a segédeszközök gyarapitása és tökéletesbítése kezdettől fogva minden tudományos kutatásnak célja.
megbizott testület, valamely állami, községi, egyleti stb. tevékenységnek végzésére. Nevezetes szerepet játszanak az állami és községi életben, törvényhozási és közigazgatási működésben egyaránt. Maguk az állami és községi s más u. n. érdekképviseletek nem egyebek mint bizottságok, de szorosabb értelemben véve csak a nagyobb számu testületeknek, különösen az u. n. képviseleteknek vagy az érdekeltek ősgyüléseinek kisebb számu kiküldöttségét nevezik bizottságnak. Az ily bizottságok hatásköre igen különböző; lehet az p. pusztán előkészítője a kiküldő gyülekezet határozatainak, informáló, javasló, indítványozó joggal, lehet a határozatok végrehajtására hivatva; fel lehet ruházva a gyülés, képviselet delegációja alapján vagy pedig a törvény, szabályrendelet, alapszabály értelmében, érdemleges elintézési, végleges határozási joggal. Közéletünk a legeltérőbb hatáskörben ismeri a bizottságokat: vegyük p. a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságot, a törvényhozó testület összeférhetetlenségei, mentelmi és még számos bizottságát, közigazgatási bizottságot, útügyi, egészségügyi, járvány-, középítési, statisztikai bizottságot stb. Albizottság a bizottság kebeléből alakított kisebbszámu bizottsággal rendszerint olyan viszonyban áll mint amaz a képviselettel, ősgyüléssel. A bizottságok, albizottságok tevékenységükről adott esetekre vagy bizonyos időszakra nézve jelentések által adnak leggyakrabban számot az őket kiküldő hatóságnak, gyülésnek, testületnek. E jelentés irásban vagy élőszóval történhetik, utóbbi esetben a bizottság elnöke vagy előadója teszi meg.
aki valamely bizottsághoz utasított kérdést előzetesen megvizsgál és a bizottságban a kérdés megvitatása alkalmával a bevezető tájékozást megadja.
Ezen közönségesen a közigazgatás körében működő bizottságok tagjainak, hivatalos eljárásukban, hatósági hatáskörükbe eső ügyekben való intézkedéseik, határozataik, vagy mulasztásaik által okozott károk megtérítésére vonatkozó kötelességét értjük; tehát az u. n. magánjogi vagyoni felelőséget, szemben a fegyelmi és büntetőjogi felelősséggel. Az 1886. évi XXI. t.-c. szerint a törvényhatósági bizottság tagjai, kik a törvénytelen cselekvényt elrendelték, vagy ilyen határozathoz járultak, a károsult irányában egyetemlegesen felelősek, egymás között azonban a kártérítésre egyenlően kötelezvék. Ha nem deríthető ki, hogy a határozatra kik szavaztak, a kárt a visszkereseti jog fennmaradása mellett a törvényhatóság pénztára teríti meg. Analog szabály van a községtörvényben (1886. XXII.) a községi képviselet tagjainak vagyoni felelősségéről. A közigazgatási bizottság tagjai az 1876. VI. t. cikk szerint a törvény rendes utján felelősségre vonhatók, ha bizottsági működésükben valamely kormányrendeletet hatáskörükbe nem tartozónak, valamely törvényhatósági közgyülési határozatot törvénytelennek találván, annak végrehajtását jogtalanul megtagadják, illetve elhalasztják és ezen halasztásból károsodás származik.
község Verőce vm. eszéki j.-ban, (1891) 1082 horvát, magyar és német lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. B. politikai községnek 4065 lakosa van.