Bohó

bohókás. A komikumnak, a furcsának egyik fő alkotó része a bohóság. A bohóság értelmi v. erkölcsi ferdeség v. visszásság lehet, mely a józan ésszel, illetőleg a bevett szokásokkal ellenkezik. Sohasem bűnös, inkább megfér még az ártatlansággal és jószivüséggel is. B.-k Molere férfiai, kik vén létökre fiatal leányokat kérnek meg és bennök a szenvedély tüzét elaltatni igyekeznek. Ezek az akaratuk ellenére B. jellemek, kik ferdeségeikkel és oktalan törekvéseikkel a nézőt mulattatják. Más fajtájuak azok a B.-k, kik öntudatosan célozzák a mulattatást; ilyenek Shakespeare udvari «bolondjai», ilyenek továbbá a szolgák és élősdiek az antik vigjátékban, az Arlecchino a commedia del'artéban, ilyen (egyszersmind cselszövő) Perin, Moretonak Közönyt közönnyel c. vigjátékában. Ily mulattató mellékszemélyek a modern szalonvigjátékban is fordulnak elő különféle társadalmi állásu személyek alakjában.

Bohóc

hasonló hangzásu és rokonértelmü az olasz bajazzóval (l. o.), s oly embert jelent, kinek természetévé vált vagy mesterségévé lett a bohóság. Ez elnevezést főleg az alsóbb rendü mulattatókra, a cirkuszok és korcsmai szinpadok clownjaira és bukfencezőire alkalmazzák. A szinészt, ki a vig jellemeket az aljasba rántja le, ócsárlólag szintén B.-nak szokás nevezni.

Bohodiej

Bihar vármegyében, a Bihar hegység egyik csucsa (1653 m.).

Bohol

l. Bojol.

Boholy

(villus), hosszu ritkás, szétálló és puhás szőre a növények felszinének, p. a köles levélhüvelyén v. a szamóca és beléndfű szárán, a szöszös kaszanyügön (Vicia villosa). - Boholyfa, l. Gyapjufa.

Boholt

kisközség Hunyad vmegye dévai j.-ban, 567 oláh lakossal. Kezdetleges fürdője a Maros egyik mellékvölgyében, Dévától 12 km.-re, 250 m. magasságban fekszik; van néhány vendég- és fürdőszobája s két 12 C.° tükörfürdője; egyszerü savanyuvize bőven bugyog; vizét vérszegény betegek használják.

Bohorodczany

B. kerületi kapitányság székhelye Galiciában, 19 km.-re Stanislautól, a Bisztrica mellett, 4781 lak., nagy bőrgyártással csinos bucsujáró tomplommal.

Bohózat

a drámai irodalom és művészet egyik válfaja. Rendesen a vigjáték alacsonyabb fokának nézik, de szintoly nagy költői tehetséget igényel és szintoly nagy hatást képes előidézni, mint akármelyik más műfaj. Kiváltképen a mai időben a B. majdnem nélkülözhetetlen akármelyik szinpad műsorában. Ha éppen különbséget akarunk tenni, akkor a vigjátekot a finom mosoly, az illemes kacagás műfajának mondhatjuk, mig a B. a nyersebb és fékevesztettebb hahota előidézését célozza. Eszerint a B. minden tekintet nélkül az exkluziv körü illemre és az érzékenykedő tapintatosságra a legerősebb ellentétekkel dolgozhatik, és az úgynevezett drasztikus, megkapó hatásokat hajhászhatja. A B. a világ, a valóság, a fantázia minden tárgyát felölelheti, és a rút létráján oly mélyen szállhat alá, mint semmi más műfaj. A B. célja kétféle lehet: vagy az emberi ferdeségek és csunyaságok legkegyetlenebb csúffátétele, vagy pedig a sors, a véletlenség humorának meglepő kimutatása. Amaz inkább szatirikus, emez inkább humorisztikus és helyzetbohózat.

Történetileg a B. következőkép fejlődött. Az antik B., melynek remekei csupán csak Aristophanés (l. o.) halhatatlan neve alatt jutottak az utókorra, átölelte az egész népéletet, politikát, társadalmat, művészetet, gondolkozást. Kiméletlenül kigunyolta, fantasztikus mesébe burkolva a tömeg és több egyéb hibát és hiányt. Ez az aristophanési B., mely a legszabadabb fantáziát a leggyönyörübb külső formával, ékes, találó nyelvvel kötötte össze, az athéni köztársasággal együtt kihalt. A modern közélet nem enged szinpadjainkon helyet a kiméletlen, metsző gúnynak használatára, a velünk élőkkel szemben. Irodalmunknak nagy szolgálatot tett Arany János, midőn Aristophanés hátramaradt vigjátékait, melyek lényegökben B.-ok, klaszikus nyelvezettel és páratlan formai remekséggel magyarosította. Az antik B. a demagógok és királyok, valamint a római császárok korában részint közönséges családi vigjátékká laposult el, részint pedig leszállt a népélet legalsóbb rétegeibe. Később az olaszoknál uj formát öltött. A középkori olasz commedia dell'arte állandósította a mai értelmü B.-ot, mely részint egypár mulattató személyen (Arlecchino, Pullcinello, Pagliaccio, Hanswurst, Paprika Jancsi stb.), részint pedig a kézzelfogható tréfákon, csaláson, ütlegelésen, az öröm és fájdalom nyilvánításának tulhajtásán, a természetesség vastag utánzásán fordult meg. Leggazdagabb fejlődésnek indult a B. a jelen században s ámbár a magasabb röptü irodalom és kritika még mindig kicsinyli e műfajt, mégis mindinkább tért hódít magának.

A mi századunk b.-fajai a következők: 1. A tündér B., melyben a bécsi Raimund jeleskedett, de melynek mintaképét már Shakespeare Szentivánéji álmában, Viharában stb. felismerhetjük. Ilyenhez hasonló Vörösmartynak Csongor és Tündeje is. 2. A népies B., mely az munkás és kézműves stb., röviden: szükkörü foglalkozásban élő nép örömeit és fájdalmait, kivánságait és sérelmeit, szokásait és hibáit, továbbá a sors vagy véletlenség fölényét a korlátolt eszü, gyenge jellemü, de alapjában jószivü tömeg fölött vázolja, úgy hogy a gyengeség nevetésre fakasztja, a véletlen fordulatok mulattatják a nézőt, a bűn és ferdeség ostorozása pedig erkölcsileg emeli és tisztítja. Ebben a népies B.-ban mindenkit fölülmul a bécsi Nestroy, akinek élesen találó szatirájának alig akadt még méltó párja, és aki népies nyelven nagy életigazságokat tudott kifejteni. A B. már tendenciózussá vált és a magasabb osztályokat, a közigazgatást támadta meg Berg O. F. bécsi iró darabjaiban, s aki egyideig a szinpadokat dominálta. Nestory és Berg mintájára alakult a legtöbb bécsi és berlini csekélyebb értékü B. 3. A bohózatos népszinmű: ezt a mi Szigligetink alapította meg, a dúrva tréfával a komoly érzést, a népies prózába a gyönyörü népdalt vegyitette. A magyar B.-os népszinmű a francia vaudevillenak és a német B.-nak közepette áll, amannál tréfásabb, emennél érzelmesebb. 4. A helyzet-B., mely lehet a) finomabb és a társaság legjobb osztályaiban is előadható, megcáfolván azt az elméletet, mintha a B. aljas műfaj volna és csak a mély néprétegekben játszhatnék; az ily B.-t bohózatos vigjátéknak is szokták nevezni; főkelléke a gyors változás és a véletlennek pajzán kergetődzései; e válfajban a francia mesterkedik, de a német is tanult már tőle, a Labiche, Gondinet, Bisson mellett a német Moser, Schönthan, Kadelburg is figyelemre méltók; b) a helyzet-B. lehet nyersebb, ilyen főleg az angol, mely a B.-ban a groteszkszerüt miveli. A mi Peleskei nótáriusunk e két variáció között áll. 5. A helyi B., (Lokalposse), mely a nagy- vagy kisvárosi, v. a nemzeti életnek B.-os képét adja és már átmenetet képez az életképekhez és látványosságokhoz. A B.-nak rendes alkotó részét képezi a couplet, egy refrainnel énekelt strófa, mely élces epigrammatikus alakban, a darab drámájából kiesve, a kor v. pillanat főbb embereit, eseményeit divatként gunyolja ki. Innen ered a rendszerint ugynevezett «énekes B.» A B.-tal rokon fajok a vaudeville és az operette egy része, valamint az opera buffa.

Bohtori

Abu 'Ubada al Valid, al-, hires arab költő, Abu Temmam (l. o.) ifjabb kor- és vetélytársa, szül. az Aleppo közelében levő Manbidsben 815-821 körül. Bagdadban a kalifa és a főurak pártfogását élvezte; később ismét Sziriába költözött, ahol 80 éves korában 897 körül meghalt. Saját költeményein kivül, melyek divánban gyüjtve ujabb időben Sztambulban (2 köt., 1301 hidsra) nyomtatásban is megjelentek, a régibb költőkből ő s mint Abu Temmam egy tartalom szerint osztályozott gyüjteményt szerkesztette Hamásza (l. o.) cimen. Az arab irodalmi kritikának legélénkebben vitatott kérdései közé tartozik, hogy a két költőkortárs között ki a nagyobb?

Bohus

(Bohus-Slot), egykori erőd, amelyért sokat küzdöttek, a Göta-folyó szigetén, a Kongelf mellett; most rom; egyik tornya a Fars Hatt még elég jó karban van; róla a környék tengerparti vidékét is B.-nak hivják. L. Göteborg.


Kezdőlap

˙